Somogyi Néplap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
A tudás és tapasztalat egységéről Falu az út Idősebb parasztemberrel beszélgettem a minap. Rosszallását fejezte ki a szövetkezetben bevezetett új eljárás miatt. Szerinte a fiatal agronó- mus ezzel tönkreteszi a állományt. »-Hogyan kellene?« — ez volt a kérdésem. Kifejtette álláspontját. Mondataiból a hagyomány tisztelete bontakozott ki. Ahogy megszokta, j ahogy az eltelt évek alatt ' mindig csinálta. Régóta, szinte gyerekkora óta ismerte azt a területet, nem volt okom kétségbevonni igazát. Az agronómus mellett szaktudása szólt. Az ő tudása kétségbevonhatatlanul magasabb szintű. Mi az, ami mégis írásra késztet? Döntőbírónak szegődöm talán? Szó sincs róla. A tudást — ez régi szabály — a tapasztalat segítheti leginkább. Csupán erre akartam felhívni a figyelmet. Különösen igaz ez akkor, ha az új a hagyományosra támaszkodik, azt variálja vagy korszerűsíti. Nem árt a régit kitűnően ismerő, de szakképzettségről bizonyítvánnyal nem rendelkezőket is megkérdezni. A dolog azonban kölcsönös: a másik félnek sem szabad megismerés helyett vádaskodnia. LU Megállunk a dombtetőn, és íz épülő víztározó vagy halastó mellett tanakodunk a gépkocsi vezetőjével: a szerteágazó út melyik ága vihet Torvajba? Hivatásos sofőr, ő is ritkán jár erre, elfelejtette. Megyünk a balra ágazón, csak pár száz métert portyá- zunk, a falu karnyújtásnyira fekszik előttünk. De micsoda kis téren állunk meg! Mintha a földből nőnének ki a gyerekek, bukkannak föl a gépkocsi orra előtt a dombtetőn. Körbe néhány ház, ennyi a falu. Sérsekszöllős. A földművesszövetkezet egyik dolgozója igazít el bennünket. A leengedett ablakon át hallom, emígy: — Visszakanyarodni a betonúira, aztán néhány száz méter után, a domb megett jobbra, és az az út Torvajban véget ér. Nincs tovább. Ezt el sem lehet tévesztei. A legutóbbi népszámlálás kor ötszázhetvenegy embert jegyeztek föl. De amilyen pici a falu, olyan nehéz megtalálni itt valakit. Buni Lászlót, a falu jó ismerőjét, pedagógust, az iskolánál kerestük. Aztán kiderült, hogy két épületben tanítanak, az egyik a falu elején, a másik a közepén áll. A tanácsi kirendeltségvezető Lullán van éppen. Bartók és népzene A magyar népzene 4 lemezből álló első albumát a Fono- fórum javaslatára külföldi hanglemezdíjjal tüntették ki. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tervei közt jelenleg a komolyzene gerince továbbra is a Bartók-művek összkiadásának megjelentetése. Garabonciás a fellegekben Az épület, melyben vendég- szeretőn fogad Buni László, régen felekezeti iskola volt. Ügy lépek be a pitvarajtón, mintha múzeumban járnék. Az ismerkedést a falu történetének lapozgatásával kezdem. Régi, az új még nem készült el, de dolgoznak rajta. 1265-ben fordul elő a község nevének említése. Többféle módon írták, Torwaly, 1373-ban Tornee, 1419-ben Torwe. Ugyancsak ebből a megsárgult füzetből veszem a Ha- nák dűlő magyarázatát. Valamikor erdőség volt ott és élt benne egy Hanák nevű betyár. A garabonciás itt is megjelent. A falu fölött az első világháború idején láttak egy léghajót, és a tudatlan ember a jelenséget így magyarázta: garabonciás kapaszkodik a fellegekbe. Még ki sem mozdultam a szobából, és máris telnek a jegyzetlapok. A falu lakosainak egy része betelepedett nép. Felvidékiek, tótok olvadtak a tősgyökeres családokba. A nevek is mutatják. Kvasznicza, Aizert — ez német —, Kottán, Kerekes, Tóth, Kozár. »Amikor az eke mélyre szántott, kemencemaradványokat hozott a felszínre a török időkből. és népszerűsítés MÚZEUMI HÓNAP Kutatás A Múzeumi Közlemények idei évfolyamának első számában megjelent egy rövid értékelés arról — hogyan sikerült a tavalyi múzeumi hónap Somogybán. Dr. Draveczky Balázs muzeológust, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgató- helyettesét kerestem meg — »mit hozott« az idei múzeumi hónap. Az első tapasztalatok korántsem voltak lelkesítőek, a nagyatádi kudarcra nehezen adott enyhülést a népművészeti hét nagy múzeumi forgalma. És mindenképpen ez a kettős tapasztalat »ihlette« az első kérdést is. Hóbort vagy hobby? — Mi a véleménye a mai ember múlttiszteletéről? — Ha helyesen és érthetően mutatjuk be a múlt emlékeit — naCTv az érdeklődés. Itt van például a Gondolat Kiadó sp- rozata, és a múzeumi témájú kiadványok, regények. Keresik ... — És a tárgyi emlékek? — Divat gyűjteni. Ez amolyan újmódi fetisizmus, sok bevonult a lakásdíszek közé, mint érdekesség. Ha nem válik üzletté és megmarad szerény hobbynak, akkor nem veszélyes sem az ízlésre, sem a múzeumra. Van nevelő hatása is. — Nem pusztán sznobság? — Ha mindenfajta hozzáértés nélkül, csak hóbortból történ;:, akkor az. De ha érdeklődnek iránta, akkor hasznos. Persze bizonyos határokon belül, mert van rá eset, hogy egy rézkori edényt — nem tudván mi az — tyúkitatónak használtak. — A múzeumi hónapnak van tehát egy ilyen ki nem mondott, felvilágosító célja is? — Igen, de ez kimondott cél. [ — Mégis igen gyakori a kép. Megáll az autóbusz a múzeumnál, és a kirándulók szállingóznak az eszpresszó felé. Mintha unalmas lenne néhány kiállítás. — Az is némelyik kiállítás. Igaz, ennek jórészt objektív okai vannak. Néha hosszú ideig tart egy-egy kiállítás, gyakran több évig is. < — Hogyan lehet az unalmat feloldani? — Egyszerűen — arra kell törekednünk, hogy minél izgalmasabban, újszerűbben tálalja a kiállítás a múltat. Ilyet láttam nemrégiben Szegeden. Hunok, avarok, honfoglaló ma- g- 'rok címmel. — És azt hiszem ilyen volt a múzeumi hónap és a népművészeti hét keretében rendezett Somogyi hímzés is. Lapunk megírta róla, hogy a budapesti közönség is láthatja majd. De mit tehetnek még? — A közönynek vannak egyéb okai is: a múzeumi hónap egymagában kevés arra, hogy ébren tartsa a múlt iránti érdeklődést. Nagyon kellene egy múzeumi témájú hetilap. Tudományos, népszerűsítő jellegű, ez nagyon használna a múzeumi propagandának. — A Múzsák című múzeumi magazin? — Kevés. Túl ritkán jelenik meg. És egyáltalán — arra kellene nagyobb figyelmet fordítani, hogy ne csak a ritkaságokat, a szenzációs leleteket haj- hásszuk, hogy úgy mondjam, ne csak Attila sírja után kutassunk, hanem igyekezzünk az emberekbe plántálni az egyszerűbb, hétköznapi, de az élethez szorosan tartozó leletek iránti érdeklődést is. — Azt mondta, önmagában kevés a múzeumi hónap. Mi volt és mi a célja évek óta? Rekord A muzeológus egy értékelő jelentést tett elém. A múzeum dolgozói készítették dr. Takáts Gyula igazgató vezetésével. Ebben megállapítják, hogy a múzeumi hónap rendezvényei, a közművelődési szervek és a művelődési intézmények közös ügye volt. öt vándorkiállítás »járta« a megyét, és különösen nagy volt az érdeklődés a népművészeti hét során. De mondhatjuk, ez természetes is. Nagy szerepet kaptak az idén az öntevékeny múzeumi rendezvények, ebben például a Marcali Járási Tanács művelődésügyi osztálya és a csurgói művelődési ház vette ki nagymértékben a részét. Kedvező képet mutatnak a gyarapodó honismereti rendezvények, jól vizsgázik a siófoki múzeumbarátok köre is. Az idei összlátogatók száma meghaladja a huszonhatezret a tavalyi 19 311 fővel szemben. Húsz éve nem volt annyi látogatója — havi átlagban — a Rippl-Rónai Múzeumnak, mint október 12-e és 31-e között. 5175 látogató kereste föl a múzeum kiállításait. Múzeum a gyárért — gyár a múzeumért: — A jelentésből kiderült, alapvetően az volt a cél tavaly, hogy közelebb kerüljenek az üzemek dolgozói a múzeumhoz, a kiállításokhoz. — A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyáránál és a VBKM Kaposvári Gyáránál értünk el nagyon szép eredményeket Ez is elsősorban a r r Tisztaság, rend fogad Aizerték konyhájában. Kér- dezősködés helyett egy népdalt kérek Aizert nénitől. »Elmentem én a pincébe magamat mulatni, utánam jött feleségem haza csalogatni. Muzsikának szép a hangja, feleségem, ergye haza, addig, még ki Aizert nőni dalolt. A felsorolás nem véletlen. A két éve alakult népi együttes tagjainak névsorából vettem. Buni László tanító szorgalmazására jött létre a csoport. Seregszemlére készültek. — Valami újjal, érdekessel j álljunk elő! — így kezdődött. Az alkalmi szereplés nem elégítette ki a csoport vágyát, a tendencia is az állandó munkára serkentés volt. — Maradandót akartunk alkotni — emlékezik a két évvel ezelőtti időre vissza a szíves tanító. Szavai az ügyszeretet mélyéről áradnak. Közben megismertük őket. Az endrédi csipkevásáron, legutóbb a népművészeti hét egyik kirándulásán. Régi hagyományok felelevenítésével írták be nevüket a megye elismert együtteseinek sorába. Előadásukban pinceszerest, fonót láttunk. Az együttesnek huszonöt tagja van, és a legfiatalabb harmincnégy éves, a legidősebb hatvanon felüli. A tanító vendégfogadó karosszékéből felállunk, és elindulunk a már látatlanul bemutatott csoport egyik-másik tagjához. Festői vidék. És, mint a népmesében, az utak itt is háromfelé szaladnak. Betyáros, legendás tájon futnak, a falu mögött pincétől pincéig. Épül a falu, próbálja levetkőzni régi, szegényes külsejét. A »robotos« világból, az 1700-as évekből hosszú ideig őriztek egy zsúpos házat, de ezt már nem találjuk. A kibontakozást látni jó, de mintha kicsit lassú lenne. Leszakadt egy ló nem kapsz.« »Kikérdezni« nem nagyon lehet őket; öregasszonyokat, férfiakat, akik valahol nagyon mélyen őrzik még a magyar nép dalait, értékes kincseit. össze is keveredett sok kevésbé értékessel, cpak az avatott válogathatja szét — magot a pelyvától. »Talán nem is jó ...« félik bemutatni, amit tudnak. Űjborral kínál a gazdasz- szony és még elénekeli: »Arra alá, egy lebujti csárda, abban muíat hét betyár bújában...« Télen ebbe a kis hidegkonyhába járnak be csuprozni a pincéből hazafelé tartó, faluban lakó emberek. Innen tiszta időben látni a Balaton tükrét. irányába mutat Buni László, őszi pompájában színesedő fák között áll. Kazamatára bukkantak régebben itt, leszakadt egy ló, ebből következtettek a földbe vájt alagútra. A török előtt itt volt a falu. A dúlás után három ház maradt csupán. Az újra települők beljebb vonultak a katlanba. Talán ezért is sikerült az itteni embernek annyi régi értéket megőriznie. A műút a falu közepén megszakad. Homokban megy tovább. Hol van hát az »isten háta mögött?« Ma mindenhová vezet út és mindenhonnan el lehet indulni. Horányi Barna. A Hanák dűlőnél figyelmeztet Buni László, hogy erről olvastam a monográfiában. Aizert Jánosnét keressük. A dombos hajlatok között, az út mellett kiterülve egy ember fekszik. Megállunk mellette a gépkocsival, hátha baleset. Szólongatjuk, mi a baja? — Kidőltem — hangzik a boros válasz. Amikor tovább megyünk, keserűen, csalódottan szól még: — Hát nem visznek el?... jó kultúrfelelősöknek köszönhető. Sajnos nem mindenütt van így .., — Szerintem a múzeumnak kell a kezdeményezőnek lenni. — Ez igaz, de az üzemekben az arra illetékes kultúrosok- nak, szakszervezeti aktíváknak mindenképpen, hogy úgy mondjam, fogadó közegnek kell lenniük. Csak így valósulhat meg a törekvésünk. És ez hozhatja a múzeumi hónap teljes sikerét. — Ez is azt bizonyítja, hogy mindenképpen a múzeumnak kell kezdeményeznie. Mi az, amiben előre kellene lépnie a múzeumi hónap lebonyolítását illetően? — Több dolog is, elsősorban hogy jobban megvalósuljon az idei cél — a tsz-tagokat is közelebb kell hoznunk a múlt világához. És megemlítem, nem ártana, ha a kulturális alapból erre is jutna. A másik az, hogy lépjünk túl a statisztikai szemléleten — ne csak a látogatók számában lássuk az eredményt. — Ez önkritikának is mondható. — Inkább egyéni tapasztalatnak. És azt is szeretnénk, ha indirekt célunk is megvalósulna — hiszen a múzeumi hónapnak van ilyen küldetése is. A lakosság okuljon és minél több leletet óvjoh meg és adjon át a múzeumnak. Tatarozás alatt álló, »eklektikus« parasztház. Fotó; Majláth. A régi katolikus templom Furcsa név. Egy kutya neve. De egy értelmes, azt lehet mondani, egy okos kutyáé. Becenév. Keletkezése: kutya = tuta = tud. Mindenki így ismerte a környéken. Főleg a gyerekek. Ök voltak a legkedvesebb barátai. Csak egy volt kedvesebb náluk: az öreg Bandi, a postás lova. A postakocsit minden reggel és este lekísérte az állomásra. Vagy a ló előtt, vagy mellette bal agott. Míg a vonat megérkezett, ott feküdt a kocsi alatt, őrizte a csomagokat. A postakocsis nyugodtan meg- ihatta a féldedjét az állomás melletti kocsmában. keztette. Egy- egy ajtónyíláskor kilopta, és az udvaron a kerítésnél egymás mellé sorba fektette. Ügy nézett ki a hat-nyolc sapka, mint amikor a vadászok egy vadászat alkalmával lerakják a nyulakat. Tud nagy tisztelője volt a sportnak is. Különösen az asztaliteniszt kedvelte. Tevékenysége abból állt, hogy az elrepült labdát ő hozta vissza. Igaz, hogy közben azonnal össze is Toppantotta. így aztán csak illő távolságban ülve figyelhette a játékot. Tuci öt és felen Sok szó esett a propagandáról, pedig a múzeum dolgozói elsősorban kutató emberek. Kint a terepen vagy benn a munkaasztal mellett az a legfontosabb feladatuk, hogy feltárják, feldolgozzák a környék múltját. A múzeumi kiadvány- sorozat anyaga bizonyítja — publikációban is — ezt a gazdag munkát. — Hogyan tudja összeegyeztetni a kutatást és a propagandát? — A kutatónak nem szabad elszakadnia az élettől, a múzeum nem zárkózhat be falai közé. XLT. Szerette a társaságot, az embereket. Még a tsz-köz- gyűlésen is részt vett, amelyen kisebb riadalmat okozott. A közgyűlés végeztével ugyanis többen keresni kezdték sapkájukat, kalapjukat. Hiába, nyomuk veszett. Jó néhányon fejfedő nélkül indultak haza. Csak másnap reggel derült fény arra, hová is tűntek el a kalapok, sapkák. Turn valamelyik őse vizsla lehetett, így megmaradt a vadászszenvedélye. Mivel vadászni nem mehetett — hiszen a határban több a vaddisznó, mint a nyúl —, a sapkák közül, a fal mellet lévő pádról kiválasztotta azokat, amelyeknek a szaga valamiképpen a nyálra emléTud nem kíséri többé a Bandit, az öreg lovat és a sportban sem segédkezik. A napokban autóbaleset áldozata lett. Figyelmetlenül szaladt át az utcán, és egy gépkocsi elütötte. Utolsó kívánságaként átké- rezkedett a szomszédban lévő öreg ló, a Bandi istállójához. Reszketve, nyöszörögve állt az ajtóban, s mikor az halk nyerítéssel visszafordult, összerogyott és kimúlt. Az emberek azóta is irigyelve emlegetik Tud és Bars, di igaz, jó barátságát. K.3. SOMOGYI NÉPLAP ■ám—. 19M. november 15. 5
