Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-29 / 254. szám

Egy asszony a sok közül Szép, magas, karcsú asz- szonnyal beszélgetek. Sokat hallottam már róla. Tisztelik, becsülik az emberek. Fiatal lá­nyok szaladnak hozzá, őszin­tén elmondják gondjaikat. Se­gít, tanácsot ad. Érző, meleg­szívű ember­A kisipari szövetkezetek megyei nőbizottságának elnö­ke. a DELTA Szövetkezet tag­ja. s — talán — az első az or­szágban, aki fiatal lányként megtanulta a szíjgyártó szak­mát. Erős férfiakkal verseny­zett. Lószerszámokat varrt, gyönvörű labdákat, táskákat készített. Később fiatal falusi lányokat, asszonyokat tanított meg a szakmára. — Miért lett szíjgyártó? — Nehéz beszélni erről. — Miért? — Orvos akartam lenni. Ta­lán ott kezdeném, hogy a szü­leim szegények voltak. Száz pengő adóssággal és egy sós marhabőrrel kezdték. Ostor­szíjat, lószerszámot készítet­tek. Később javult a helyze­tünk. Engem gimnáziumba ad­tak. Örömmel tanultam. Az­tán •.. 1944. október 22-én be­következett a katasztrófa. — Hangja elakad, arcát pirosra festi az izgalom. — Mi történt? — Bombatalálat érte a há­zunkat. Aludtunk. Arra éb­redtem, hogy nem kapok leve­gőt. hogy fojtogat a por... Ki­mentettek. de az édesapám bentpusztult. Anyám megbete­gedett. Négyen maradtunk testvérek, négy kislány. A leg­kisebb csak másfél éves. Egy­szer azt mondta az édesanyám: Látod, kislányom, beteg va­gyok, ott kell hagynod az is­kolát. Vedd át az üzletet, ta­nuld meg a szíjgyártó szak­mát, neveld föl a testvéreidet-« Nemcsak körülöttem, hanem bennem is egy világ dőlt ösz- sze. Mit tegyek, mondjak ne­met az anyámnak. Nem, ezt nem tudtam megtenni. Abba­hagytam a gimnáziumot, el­kezdtem tanulni a szakmát. Anyám összeszedte a maradék erejét, tanított, s én dolgoz­tam. Varrtam a lószerszámot, készítettem táskát, csináltam gépszíjat, ostorszíjat. Anyám eladogatta. Ebből éltünk, de egyre nehezebben. Hiába ta­nultam meg a szakmát, otthon nem tudtam elhelyezkedni. Nem volt mesterlevelem. Egv lány a szíjgyártó szakmában? Ki hitte volna, hogy megállóm a helyemet? Ezért kerültem Pestre, Rákospalotán dolgoz­tam, ott tanultam meg, ho­gyan kell gyorsan és jól végez­ni a munkát. Oda kötnek a legszebb emlékeim. Ott spor­toltam. Gerelyeztem, kosaraz­tam- Ott kapcsolódtam be az ifjúsági mozgalomba. A DISZ titkára lettem. Onnan jártunk ki falura, műsort adtunk, ha kellett, segítettünk. Ott ismer­tem meg a férjemet. Az éle­tem legszebb esztendei voltak azok az évek. — Hogyan került Somogyba? — A férjem szülei Lengyel­tótiban éltek. Hát így kerül­tem ide. Férjem Kaposvárra, a Szíjgyártó Ktsz-be járt dol­gozni. Haza is hozott munkát. Egy este mondtam a férjem­nek : megpróbálom, tudok-e még varrni. Megcsináltam egy labdát. »Te, hiszen ez gyönyö­rű!« — mondta. Beszélj az elnökkel — kértem. — Látod, tudok még, és akarok is dol­gozni- Később részleget nyitott a szövetkezet. Fiatal lányok és asszonyok jelentkeztek. Tanít­sák meg őket — kérték a szö­vetkezet vezetőit. Először hu­szonötén voltunk, később negyvenen, most hatvanötén dolgozunk. — Hány labdát készítenek naponta? — Százat biztosan. Néha többet is. Attól függ, milyen, mennyire munkaigényes a lab­da. — Tudom, hogy szereti a fiatalokat, nemcsak a szak­mára, hanem versekre is ta­nítja őket. ezért kérdezem, mit olvas? — A Kortársat rendszere­sen. Szeretem Adyt, József At­tilát, Váci Mihályt, Lányi Sa­roltát. Olvasom a Nők Lap­ját Figyelemmel kísérem a nők életkörülményeiről, a jo­gokról, kötelességekről szóló írásokat. — Tervei? — Megállni a helyemet. Na­gyon szeretem az embereket, az üzemet. •. Szeretném egy­re jobban elvégezni a munká­mat, és szeretnék még sok fiatalt megtanítani a szakmá­ra. Szakács Erzsébet Rendhagyó mesterségek, idős mesterek Brehmből: „madáranatómia“ — Az ember sokat tanul már gyermekkorában. Az ott­hon első benyomásai sokszor meghatározzák egész életét A jó családi légkör gyakran kihat az ember kedélyvilágá­ra egy életen keresztül, s a világ dolgait, a köztük való el­igazodást is a szülő szájából halljuk először. így voltam én is. De ezen felül még más útravalót is kaptam: a mes­terségemet. Mert azt igazán csak akkor tanulhatja meg az mester, ha a gyerekkorától nyitott szemmel és kedvvel te­kint szülei munkájára. A madártömés ilyen munka. Mindamellett ezt nem lehet egyszer megtanulni. Soha nem lankadva, amikor csak erre ál­dozható idő akad, tökéletesíte­ni kell az ember készségét. És ez a készség nem pusztán a kéz ügyességét jelenti. Inkább szemléletmódot. Kimúlt álla­tot lehetőleg úgy varázsolni újjá, hogy leghívebben idézze az élőt. A technika, a prepa­rálás módja itt másodrendű, sokkal fontosabb a természet, a madárvilág ismerete. Fej­Népgazdasági érdek a madárvédelem KÁR ÉS HASZON HAZAI énekes madaraink a rovarokban nem válogatnak, táplálékukban gyakran szere­pelnek hasznos rovarok is. A kártétel azonban nem jelentős- A madarak inkább a bőséges zsákmányt jelentő, tömegesen fellépő kártevőket találják meg. A hasznos rovarok álta­lában gyéren fordulnak elő. Tavasszal, nyár elején a rova­rok elszaporodásával a rovar­irtó madarak egyedszájna is megsokszorozódik néhány hó­nap alatt. Például a cinkék kétszeri költésükkel júliusra megtízszereződnek. Tartósan hűvös, esős idő esetén, amikor a rovarmeny- nyiség megcsappan, az egyéb­ként vegyes, de főleg rovarevő madarak kénytelenek növényi táplálék után nézni, ezzel kárt is okozhatnak. Amikor tehát valamely madárfaj gazdasági jelentőségéről ítéletet mon­dunk, nyilvánvaló, hogy azt csak az illető madárfaj élet­módjának teljes ismeretében tehetjük. Ismernünk kell fész- kelési biológiáját, vonulási, kóborlási sajátosságait, népes­ségsűrűségét is. Ha a hasznos és káros tevékenyég értékeit Külön-külön összeadjuk és a nagyobbikből a kisebbet ki­vonjuk, megállapíthatjuk, hogy az illető madárfaj évi átlagban hasznos-e vagy ká­ros, továbbá, hogy milyen mér­tékben az. Mindennek alapján kell mérlegelni, hogy a mező- gazdaság érdekében védelmet érdemel-e vagy sem. A seregély például a mező- gazdaság egyik leghasznosabb rovarirtó madara, de csak Eu­rópa északi felében. Délen, ahol kiterjedt a szőlőtermesz­tés, ott (időszakos kártevővé válik, mert csapatai az érő szőlőben helyenként súlyos kárt okozhatnak. Téves az az elgondolás, hogy a seregély kártételét a madár fészkelésé- nek megakadályozásával elke­rülhetjük, ugyanis a szőlőter­més idején nálunk tartózkodó seregélyek nem a »mi mada­raink«, hanem a tőlünk észak­keletre eső országokból érkez­nek ide a szőlőérés idején. Se­regélykárral akkor is számol­nunk kellene, ha egv fészek­alja seregély sem költené ha­zánkban! Ha pedig kártételü­ket amúgy is el kell szenved­nünk, méltányos, hogy hasz­nosságukat is kihasználjuk. Rovarevő madarainknál egyébként gyakori jelenség, hogy ősszel bogyóevésre tér­nek át, például a rigók és a poszáták- Ezek a nálunk any- nyira hasznos rovarevő mada­rak tehát vonuláskor a konti­nens déli felén bizonyos mér­tékű kárt is tesznek. Részben ez akadályozza vonuló apró madaraink kellő nemzetközi védelmét. A HASZNOS madarak vé­delme fontos érdekünk. Ám látható az is, hogy bizonyos esetekben, bizonyos körülmé­nyek között ezek kárt is okoz­hatnak. Az eligazodás nem egyszerű. Ezért volt értékes az a kiállítás, amelyet a napok­ban rendeztek Kaposváron, a TIT-székházban. A bemutatott anyag színesen, érdekesen vi­lágított rá, hogy az egyes ma­dárfajok milyen mértékben hasznosak, illetve károsak. Me­lyek védelmére kell megkülön­böztetett gondot fordítanunk — a saját érdekünkben. Szebenyi Ambrus EGY LÉPÉSRE A NAPTÓL (9) Fogja a föld, miként a szakszaulját Alig múlt nyolc óra, már gyorsan szárad a virágokról a hajnalban leszállt harmat. Édes illat terjeng, madarak kánonja hallatszik, és csupa ragyogás az ég. A szállodával szemben a színész- és művészképző inté­zetből kristálytiszta szoprán­hang énekel egy betétet a Lejli és Medzsnun operából. Te kifogyhatatlanul gazdag, monotonságában is érdekes, bús üzbegisztáni dallam! Mint­ha az ember csontjába száza­dokkal ezelőtt rakódott emlé­keket ébresztene fel. Gyönyörű és szomorú nap! Az ablakból ellátni a régi Taskentre. Hősim érkezik. Nem dudál, csak kiszáll a ko­csiból. Fel sem néz az ablakra. Egymás hullámhosszán va­gyunk. Indulok: az utolsó is­merkedésre, Kari Karlovics- hoz, és búcsúzni Taskenttől, Üzbegisztántól. Hősim most virág helyett egy kis cédulát ad, rajta né­hány régi üzbegisztáni köz­mondás: »Múló javakért e si­lány földön egymást gyötörni és búsítani, biz nem érdemes.« És még vagy tíz ehhez ha­sonló »nem érdemes«. A má­sik haragítása, a gyűlölködés, a dölyfösség, az elbizakodás; és biz méreg az álnokság is. Az emberiesség ősi tízparan­csolata. Hősim boldog, hogy örülök gyűjtésének. Bekapcsolja rá­adásnak a rádiót. — Tamara Haum — mond­ja az énekesnőre, s ebből tu­dom meg, hogy az üzbégek kedvence lehet. Közben hala­dunk célunk felé, a belváro­son át. Újabb dal következik a rádióban, Hősim fordítja a szövegét: »Fújj csak szél, sodord a sztyeppe porát! Hantok, kik láttatok itt férfit csatában meghalni, lent nyugszik, örök­re fogja őt a föld, ahogy ezer­nyi gyökerénél tartja a szak- szault. Hantok, s lent a har­cos, egyek vagytok már; egy­kor gyapot virágzik majd raj­tatok, mert élet jár nyomo­tokban ..,« Két hétig barangoltam Üz­begisztánban, Száz kilométe­reken át haladtam gyapotföl­dek mellett, csatangoltam vá­rosokban, hegyekben, gyárak­ban, mecsetekben, medreszek- ben. Láttam a lábra álló he­gyeket, és követtem a rohanó Szir-Darját. Siettet az idő, lassan búcsúz­ni kell. Az egyetlen Taskent- ben élő magyar emberhez. Kari Karlovicshoz kopogtatok. Ez egyszer, most először fel­fedezni valamit Üzbegisztán­ban. Megcáfolni egy ki nem mondott, meg nem fogalmazott legendát. Középmagas, szikár férfi jön az ajtóhoz. Halk szavú, gyö­nyörű, tiszta beszédű. Egy ma­gyar! Melegséggel teli a hangja. Beljebb tessékel. Ritkuló haja fehéren, sely­mesen csillog. Magyarul be­szél, de már üzbég fordulatok­kal. Higgadtságában, lassú megfáradt mozdulataiból ér­zem az örömet, de mögötte a keleti visszafojtottságot is. Az egyszerű szobában ren­geteg apróság: magyar emlé­kek; üzbég népművészeti tár­gyak, a sifonon kötegben Or­szág-Világ, Népszabadság. Szá­lak az őshazához. A szomszéd szobából felesége nyöszörgése hallatszik át, ágyhoz kötött, magatehetetlen. És vele együtt a lakáshoz köti a betegség élete párját. A Magyar—Szov­jet Baráti Társaság üzbég részlegének megalakuló ün­nepségére várnák, de Kari Karlovics távol marad, mert nem hagyja el társát. Az egykori angyalföldi mun­kás, akit 1916-ban az óhaza el­küldött Oroszországba meghal­ni, aki harcolt a forradalom oldalán, 1919-ben a fennmara­dásáért az ellenforradalmárok ellen. Ezer meg ezer magyar társával együtt. Dicsőség a száz meg ezer, sztyeppén kiöntött magyar élet emlékének! Szamarkandban, Ferganá- ban, Taskentben gondozott sí­rok, oszlopok őrzik a magyar hősök emlékét. Jangi Jul kol­hozában vitrinben tartják a magyar harcosok tárgyi emlé­keit. De nagy tett, igazi bizonyí­tás volt ez a másik is. Maradni itt, ahol Kari Karlovics meg­becsülést szerzett, ahol fontos maradt a nagy verekedés után is. Mindegy, hogy hol az ősi haza: ott maradni, ahol értel­me lett a küzdésnek. Csak morzsák az életrajzból: Kari Karlovics kis- és nagy- vállalatok vezetője volt, óriás területek felelős gazdája. Be­fogadta az új haza, kitünteté­sek biztatták rá; értelme van annak, amit csinál. Kommu­nistává érett, követünk lett a szovjet telepen. De közben vonzotta ellenállhatatlanul az őshaza is, aztán az új, felsza­badult Magyarország. Ki tudná azt végigkövetni ma, miként viaskodtak az agg emberben érzések és eszmék, s miként maradt újra meg új­ra a rábízott feladatnál? Üzbegisztán ötvenéves útja, hihetetlen gyarapodása, mai száguldása az ő munkájából is fakad. A forró köztársaság napja az ő napja is. Megismer­te népeinek szokásait, kultúrá­ját. Művelt magyar—üzbég férfi ül előttem, az az ember, aki százfelé tudta osztani a és testtartás, alak, mozdulat nemcsak fajonként más és más, de minden egyes ma­dár esetében is. Nézze meg a könyvtáram! Az a díszkötéses sor Brehm teljes kiadása. De vadászkalandokat, útleírásokat is talál szép számmal. Ezek­ből lehet legtökéletesebben megismerni az állatok szoká­sait, viselkedését. S ez fon­tos! Talán azt is megkockáz­tatom — ha nincs igazam, vagy túloznék, írja a szakma iránti szeretetem számlájára —, hogy ezt a mesterséget még így sem tanulhatja meg akár­ki. Különös érzék, sőt tehet­ség szükséges hozzá. Kevés olyan szárnyas van a magyar madárvilágban, ame­lyikkel ne lett volna dolgom. Preparáltam már fekete gó­lyát, kanalas gémet, nemes­kócsagot. sólymot, szabadon fogott uhut (ami igen ritka), túzokot, hattyút és zöld fá­cánt. Huszonöt éve dolgozom, s ennyi időt már évszázaddal jegyeznek. Gondolhatja, hogy akadt dolgom elég. A férjem, Visi László is jól érti ezt a szakmát, munkaidő után gyak­ran segít. Különösen őszi-téli időszakban, mert a madártö­més szezonális munka. Ta­vasszal, nyáron úgyszólván nem akad megrendelőm, no­vembertől viszont annál több. Mindent szívesen vállalok, bár előfordul, hogy olyan szárnyasokat is behoznak, amelyeknek nem lehet mit kezdeni a tollazatával, olyan rossz állapotban van. Gyak­ran hoznak háziállatokat is, de többnyire vissza kell utasíta­nom őket. Hogy miért? Azt a macskát vagy kutyát, amelyet ki nem állhat a gazdája, halá­la után nem fogja pénzért ki- tömetni. Annál inkább a dé­delgetett cicust vagy kutyust. Papagájról nem is beszélve. Ilyenkor aztán, bárhogy igyekszik is a madártömő, nem képes visszaadni azt a képet, mely a »szerencsétlen gazdi« emlékezetében él a szeretett állatról. Hát ezért nem vállalom. Hiszen a vér­beli fényképész is sokkal szí­vesebben kap lencsevégre va­lami igazi, életteli jelenetet, mint valami mesterségesen be­állított családi együttest. S ilyenkor még a pénz sem szá­mít. Első az, hogy magam és mások teljes megelégedésére dolgozzam. Csupor Tibor szívét. Aki hűséges a párjá­hoz, eszményéhez, hűséges el veihez, aki megmaradt állha­tatos, kemény angyalföldi munkásnak. Kiáltani szeretném: az egyetlen magyar, aki a m<»s- fél milliós Taskentben él, eg messze környéken az egyetlen egykori hazánkfia, aki még látta a forradalmat, s aki után 6500 kilométerre a Kárpát-me­dencétől tízezrek tisztelnek bennünket, A repülőtéren egészen a gé­pig kísér Kari Karlovics. Hosszan szorítjuk egymás ke­zét. — Ne csináljon belőlem hőst — mondja búcsúzóul —, mert valóban nem voltunk mi hő­sök! Egy ügy néhány tanulsága... Az eset szolgáljon tanulsá­gul más termelőszövetkezetek­ben is. Mi is történt? Az elletöis- tállóba helyettesítőként be­állított egy embert a főállat- tenyésztő. Egy fegyelmi vét­séget elkövető tsz-tag helyett. Bizonyos idő után újra a régi munkaerőt helyezte vissza, emberünknek az állattenyész­tés más területén szánt mun­kát. Fizetését ez nem befo­lyásolta volna. A tsz-elnök erről nem tudva, a növényter­mesztésben helyezte volna el a szövetkezeti tagot, ö azon­ban ragaszkodott az elletőis- \ tállóhoz. Régebben is kikötöt­te már egyszer, egy másik is­tállónál: ott nem végez mun­kát, tegyék máshová! A főál­lattenyésztő szerint az ellető­istállóban nem vált be, több­ször a karámban ellettek a tehenek. Szóban többször fi­gyelmeztetnie kellett a jobb munkára. A tsz-tag, miután az elletőistállóban végzett te­vékenysége alól fölmentették, körülbelül húsz napig nem je­lentkezett brigádvezetőjénél munkára. Tette ezt a tsz párt­titkárának jó tanácsa ellenére. Július 13-án kilépett a terme­lőszövetkezetből. Most a le nem dolgozott napokért kövc- és tár-^ leli bérét. A tsz természetesen csak a ledolgozott munkana­Most tolmácsolom hát kéré sét: Kari Karlovics sai, akik ezrével harcoltak a hatalmas szöveísegért, az új f pok után fizethet. Uzbegisztanert — nem tartja? magát és társait sem hősnek.? Több tanulság is adódik az Mondom hát akarata szerint:? esetből. A vezetőség, a tag i'j emberek voltak, hűségesek a? _- ■■ , ....... n agy emberi ügyekhez. t s uzemek szamara is. Elkc ­Még Kari Karlovicsra gon-(rülhetök » félreértések, ha a dolok, közben a Kizil-Kum\ helyettesítővel közük, hogy végeláthatatlan homokdűnéi j körülbelül mennyi ideig tar- feleU repülünk. De sokat ad-Slanak inkájára szamot nek erte, ha most valaki a) homoktarajokra karcolná Kari) Karlovics és a többi magyar s nevét! Mert már tíznél is ke-, jobb lelkiismerete szerint vc- vesebb internacionalista ma az adott területen. \ tag pedig a lehetőségekhez mérten Ieg­gyar él Üzbegisztánban. A sivatag kegyetlen még mai is az emberekhez, de fél isj tőle, mert érzi benne a pa-i rancsolóját. Gránitként őrzi,} őrizné a nagy idők nagy tet­teinek történetét. Fcrenczi József gézzé a rábízott munkái. (Bármilyen területről van is szó!) A tsz munkaerőhiánnyal küszködik, legjobb tudása sze­rint elvégzett munkájára szükség lett volna... L U Q SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. október Sä.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom