Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
EGY HÉT a világpolitikában Jubiláns hét az ENSZ-ben Az Egyesült Nemzetek Szervezetének napja zárta a hetet, az esztendőnek az a napja, amelyen a világszervezetről szokásos megemlékezni (1945. október 24-én lépett hatályba ugyanis az ENSZ alapokmánya, a San Franciscó-i egyezmény). Étrthető tehát, hogy hosszú és látványos jubileumi ülésszakot rendeztek. Volt olyan nap, amikor tucatnyi állam- rá kormányfő váltotta egymást az ENSZ-közgyfilési termének szónoki emelvényén. Sok szépet és jót is elmondtak az ünnepi üléssorozaton az ENSZ-ről, és elhangzottak kifogások is. Észre lehet venni, hogy a nyugati nagyhatalmak szívesen hozzányúlnak az ENSZ alapokmányához, különösen a Biztonsági Tanács jogkörének módosítása végett. Volt vita a jubiláris üléssóro- zatról kiadandó, 12 pontot tartalmazó különnyilatkozat megszövegezése körül is. Főleg azért, mert abban név szerint megbélyegezték a fajgyűlölet politikáját alkalmazó Dél-Afrikát és az utolsó gyarmatosító hatalmat, Portugáliát. Fel-felmerült ez a fogalom: az ENSZ egyetemessége. Talán nem árt »■lefordítani'«: azt jeleníti, hogy a világ minden országa képviseltesse magát, az ENSZ-ben. Nem lehet »egyetemes-«, »univerzális-«, az egész emberiség nevében szólásra jogosult szervezet az ^ENSZ, ha nem tágja »' Kihal Népköztársaság rá * két Németország. • Az NSZK és az NDK a világ első tíz ipari hatalma között szerepel. Éppén á jubiláris üléssorozat alatt került nyilvánosságra az ENSZ démográ- fiai évkönyve: e szerirlt a Kínai Népköztársaság lakossága 740 millió.) A Szovjetunió és az Egyesült Államok lélekszámát is ide iktatom: 240 millió a szovjet emberek száma, az USA területét pedig 224 millióan lakják. Ezé a két hatalomé kétségtelenül a döntő felelősség a világ békéjének megmaradásáért, amint mondani szokás: e két ország »szuper- nagyhatalom«. Nos, az elmúlt hét több alkalmat teremtett a szovjet- amerikai viszony tisztázásához, a két fél álláspontjának kölcsönös megismertetésébe® A múlt heti Grömiko—Rogers találkozót a hét elején követte az a vacsora, amelyet a New York-i Waldorf Astoria-szálAZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: Hétfő: Hírek és cáfolatok Atasz- szl szlrlai elnök lemondásáról. Péter János: találkozott U Thanttal és az amerikai külügyminiszterrel. Kedd: 27 európai ország kommunista és munkáspártjainak képviselői összeültek Moszkvában. Megalakult az EAK új kormánya. Szerda: Gromlko beszéde az ENSZ közgyűlésen. Külügyminisztert szinten, zárt ajtók mögött ülésezett a Biztonsági Tanács. Csütörtök: Nixon—Gromlko találkozó. Merénylet Chilében a hadsereg főparancsnoka ellen. Péntek: Állam- és kormányfők felszólalásai az ENSZ-ben. Brandt sajtóértekezlete egy éves kormányzásának eredményéről. Szombat: Nixon tárgyalása Szato japán miniszterelnökkel. Döntés Chilében. lóban adott az amerikai külügyminiszter szovjet kollégája tiszteletére. Pusztán a jelenlevők névsorából következtetni lehetett árra, hogy ezen a »munkavacsorán-« milyen témák jöhettek szóba, hiszen ott volt egy-egy amerikai diplomata a közél-keletf, a nyugat-berlini, az indokínai, a leszerelési ügyek felelőseként .. Aztán létrejött egy Nixon—Gromiko találkozó is. Az amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta a szovjet külügyminisztert. A két és fél órás megbeszélésen . szóba került a ..két nagy-;, hatalom viszonya, az európai kérdéscsoport, a fegyverzet korlátozása, a" Közel-Kelet és Vietnam problémája. Érdekes volt . megfigyelni, hogy Nixon oldalán Rogers mellett ott volt Henry Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági' tanácsadója is.' Az amerikai—szovjet eszmecsere után washingtoni diplomáciai körökben azt mondták, hogy valamelyest javult a helyzet a két ország viszonyában. (Emlékezetes, hogy a közel-keleti vádaskodás, majd a Kuba földjén lévő állítólagos szovjet tengeralattjáró-támaszpontról szóló amerikai kitalálások, továbbá a Nixon-kor- mányzat más »kemény hangú« megnyilatkozásai megrontották a légkört.) Az ENSZ-közgyölessel párhuzamosan egész sor olyan két- és több oldalú megbeszélésekre került sor, amelyek- • nek témája a közel-keleti . válság, a fegyverszünet meghosszabbítása és a Itntef-tB* ttrnrtHnt esetleges megindítása volt. így például U Thant főtitkár vacsorája tulajdonképpen szovjet—amerikai—angol— francia külügyminiszteri megbeszélést tartottak — Gu nnar Jarring, a svéd diplomata,■ a közvetítő tárgyalások leendő lebonyolítója és természetesen maga a vendéglátó házigazda. az ENSZ-főtitkár jelenlétében ... Az egyiptomi külügyminiszter, Riad sorban tárgyalt a nagyhatalmak kü- ügyminisztereivel, akik New Yorkban tartózkodnak. Abba Eban a hét végén indult el az ENSZ-székhelyére, s előreláthatólag négy hétig marad ott. Van tehát idő és alkalom a közel-keleti közvetett érintkezés felvételére. Áttérve a Közel-Keletre: két ország belső helyzetére irányul az érdeklődés reflektor- fénye: az EAK-ra és Szíriára. Az Egyesült Arab Köztársaságban az új kormány megalakításával rá az Arab Szocialista Unió főtitkárának megválasztásával megoldódott a Nasszer elnök halála után felvetődött utódlási kérdés. Az egyiptomi kormányelnök dr. Mahmud Favzi, az idős, tapasztalt diplomata és meggondolt államférfi lett. Az új kormányban egyébként csak az volt az egyetlen — bár kétségkívül jelentős — változás, hogy Heikal, az A1 Ah- ram főszerkesztője átadta a tájékoztatásügyi tárcát Mohamed Fajeknak. Az Arab Szocialista Unió új főtitkára Abdel Mohszen Abul Nur, aki egy éve az ASZÚ delegációja élén hazánkban is járt. Szíriában a hét elején olyan hírek terjedtek el, hogy Nu- reddin Atasszi államfő lemondott, s hogy a Baath-párt soraiban válságot okoztak a viták: Szíria csatlakozzék-e a közel-keleti fegyvernyugváshoz rá részt vegyen-e a közvetett tárgyalásokon? A helyzet áttekintéséhez valószínűleg meg kell .várni a jövő hétre beharangozott rendkívüli ■ pártkongresszust: Pálfy József XuanThuy Magyarországon Xuan Thuy, a Vietnami " Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkára, állam- miniszter, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője, aki a magyar forradalmi munkás-paraszt körrfiány meghívására hivatalos baráti látogatásra érkezett hazánkba, szombaton látoga- ,tást tett Péter János külügyminiszternél. A látogatást követően a Külügyminisztériumban megkezdődtek a tárgyalások. Péter János külügyminiszter (jobbról) rá Xuan Thuy, a Vietnami Dolgozók Pártja KB-titkára, államminiszter, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője (a kép bal szélén). (Képtávírón érk. — MTI—KS) (Folytatás az 1. oldalról) — Az ENSZ-et olyan szervezetté kell tennünk — mondotta a főtitkár —, amely felülemelkedik a nemzeteket és a népeket elválasztó régi vitákon és konfliktusokon. Arra van szükség —, hogy kialakuljon a »földhazafiság« a globális szolidaritás — jelentette ki. Az évforduló alkalmából elfogadott deklaráció újólag hitet tesz az ENSZ alapokmányában megfogalmazott alapelvek mellett, mintegy megerősítve a 127 tagállam túlnyomó többségének azt a meggyőződését, hogy a világszervezet —, az emlékülésen is sokat emlegetett hiányosságai ellenére — nélkülözhetetlen és hasznos fóruma a szuverén nemzeteknek a nemzetközi viták és kbnfliktüsbk rendezé sére, illetve elhárítására. Washington kényelmetlenül érzi magát A marxista Aliende lett Chile elnöke Salvador AUende-t választották tegnap — a következő hatéves ciklusra — Chile köztársasági elnökévé. Aliende november 3-án lép Frei örökébe. Erősítik' a NATO déli szárnyát A Washington Star értesülése szerint az Egyesült Államok hadihajókat készül adni Görögországnak és Törökországnak, hogy »megerősítse a NATO déli szárnyát«, A lap úgy tudja, hogy olyan hajókról van szó, amelyekre az amerikai flotta már nem tart igényt Ezek némi tatarozás után mégis sokkal hatékonyabbak lesznek azoknál, amelyeket. felváltanak — állítja a lap. A törökök a program keretében négy-öt év alatt korszerűbb amerikai hajókkal cserélik majd ki 10 fekete-tengeri tengeralattjárójukat. A Pentagon nem volt hajlandó kommentálni a Washington Star értesülését. (MTI) Határozattervezet a politikai helyzetről A jugoszláv kommunisták országos konferenciája előtt Belgrádban tegnap összeült a: Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökségének újabb — októberben immár a harmadik — ülése. Napirendjére azoknak az időszerű politikai helyzetről szóló határozati javaslatoknak a tervezete került, amelyeket a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége október 29—30 között megtartandó első országos konferenciája elé terjesztenek. A belgrádi Borba szombaton figyelemre méltó cikket közölt a JKSZ közelgő konferenciája kapcsán Jugoszlávia belpolitikai helyzetéről. Jugoszlávia vezető napilapja szerint a legutóbbi — gyakran nagyon hangos viták láthatóbbá tették a fontos nézetkülönbségek és bizonyos megosztottság jelenlétét a Kommunisták Szövetségének soraiban.« A közvélemény ezért nagy reményeket táplál a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének közelgő konferenciája iránt — hangoztatja a Borba —, remélve, hogy megteszi az első fontos lépést a jelenlegi helyzetből kivezető út megtalálása érdekében«. (M7Q KANADA Crossról nincs hír A québeci rendőrség szombaton őrizetbe vette Bernard hortie-t, személyleírása megegyezik annak a gyanúsítottnak a személyleírásával, aki ellen pénteken elfogatóparancsot adtak ki Laporte tartományi miniszter meggyilkolásával kapcsolatban. Az október 5-én a szepara- tisták által elrabolt Cross angol kereskedelmi tanácsos sorsáról még mindig nem tudnak semmit. (MTI) DÉL-VIETNAM „Kétágú' hadművelet A saigoni amerikai parancsnokság szombaton a vietnami háború kezdete óta a legrövidebb — 40 szavas — közleményében csupán kisebb ösz- szetűzósekről számolt be. A dél-vietnami parancsnokság Da Nangtól délkeletre, Due Dúc városka közeléből jelentettx partizán-támadást. Ugyanakkor folytatódik az ország északi részén a dél-vietnami csapatok kétágú hadművelete, Szeptember 4-én politikai bomba robbant, amikor a hír- ügynökségek gyorshírben szállították a szenzációt: Chilében az Unitad Poular (Népi Egység) jelöltje, dr Salvador Aliende kapta a legtöbb szavazatot az elnökválasztáson. Az az Allende, aki marxistának vallja magát, aki hangsúlyozza Fldel Castro- hoz fűződő barátságát, s aki a könyvtárában dedikált C\e Guevara-könyvet ■ őriz. Allende nem először indult az elnökválasztáson: 1952, 1958 és 1964 nem hozott sikert számára, mert nem sikerült megteremtenie mostani győzelmének alapfeltételeit, a népi egységet. A célok egyeztetése, baloldali közös program, akcióegység: erről a biztos alapról indult most a választási küzdelembe Alienee. Allende győzelme után hosszú hetekig lázas találgatások láttak napvilágot. A chilei politika játékszabályai szerint ugyanis, ha egyik jelölt sem szerzi meg az abszu- lút többséget, a Congresco Nációnál — a parlament — kezébe kerül a döntés joga. A parlament általában tiszteletben szokta tartani a választók akaratát. Allende azonban precedenst teremtett. Legalábbi is a jobboldali körök véleménye szerint. »Kommunista diktatúrád emelegettek, »nemzeti katasztrófáról« beszéltek. S ezzel egyidöben megkezdték — tipikusan jobboldali módszerrel — a terrorszervezetek kiépítését. Pánikkeltés, merényletek, zűrzavar, rendzavarás: a chilei kispolgár megrettentésének, hangulati befolyásolásának legbiztosabb eszközei. Ennek szellemében került sor a René Schneider hadsereg-főparancsnok elleni jobboldali merényletre is. S Allende mégis, mint Chile első marxista elnöke vonulhat be a santiagói Moneda-palotába■ A kereszténydemokraták »bizonyos alkotmányos biztosítékok« követelése után Allende mellé álltak, s mivel a parlamentben ők jelentik a mérleg nyelvét, a kongresszus 75 százaléka a Népi Egység jelöltjét támogatta. Hogyan tovább? Ez a kérdés foglalkoztatja most a legtöbb megfigyelőt. Kétségtelen, ha Allende következetesen szeretné megvalósítani programját, számolnia kell a belső és különösen a külső reakció — melynek első számú exponense az Egyesült Államok — rosszindulatú mesterkedéseivel. S a jelenlegi parlamentben sem az övé a többség. Ez pedig erősen hátráltatja a reformprogramot. A parlament csak olyan törvényeket fogad el, amelyek a kereszténydemokratáknak is megfelelnek. A lendületes újataka- rást tehát a szüntelen és keserves kompromisszumos megoldások szüzkíthetik el. A jövő tavasszal azonban döntő változásra kerülhet sor, amikor kiírják az általános választásokat. 1971-ben már a 18—21 éves fiatalok is az urnák elé járulhatnak, és az iskolai végzettség mint a választásra jogosultság alapkövetelménye sem zárja ki a legszegényebb rétegeket, s ez ténylegesen megjavíthatta a Népi Enység pozícióit. És ha a törvényhozás fölötti ellenőrzést is sikerül megszerezni, akkor nehéz lesz Chilében Allende és a gyökeres reformokat akarók útjába állni. Csupor Tibor Brandt visssa a CDU-CSU vádjait Wlly Brandt nyugatnémet kancellár szombaton ismételten visszautasította a CDU— CSU ellenzéknek azt a vádját, hogy bár az SPD-FDP kormánya felélénkítette a külpolitikai tevékenységet, belpolitikájában nem ért el haladást. Brandt az újságírók előtt kijelentette: kormánya egyéves működésének most nyilvánosságra hozott mérlege bizonyítja, hogy a kabinet tevékenységének súlypontját éppen a belpolitika — így az oktatás, a lakásépítés, a közlekedés, az igazságügy — területére helyezte. (MTI) Franco utóda Frankhonban Nixon már „áldását adta"... Juan Carlos de Bourbon herceg Franco kijelölt utóda jelenleg Franciaországban tartózkodik. Egyhetes látogatása során megtekintette a Toulon közelében folyó közös francia —spanyol tengerészeti hadgyakorlatot, különböző katonai intézményeket és bér érkezéseket látogatott meg. Találkozik Pompidou elnökkel, Debré hadügyminiszterrel és Schumann külügyminiszterrel is. A Le Monde a látogatással foglalkozva azt írja: az a cél, hogy »bemutassák Franco utódját Európának«... És a spanyol trón várományosa elnyerje az Elysée-palota beleegyezését is, miután Nixon elnök a spanyol fővárosban tett látogatásakor már »áldását adta« az utódlásra. SOMOGYI N-8-PLAP Vasárnap, 1970. október ML 4