Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-20 / 246. szám

Ismét kikapott az II. Dózsa és a Vasas A tizedik bajnoki forduló is hozott egy-egy meglepetést. Székesfehérváron a kiesőjelöl­tek sorába tartozó Videotontól kapott ki a listavezető Űjpestí Dózsa. A magyar bajnokegyüt­tes változatlanul hullám­völgyben van. Hogy milyen az újpestiek erőnléte, azt tükrözte ez a mérkőzés. A szerdai rang­adót vasárnapig még nem tud­ták kiheverni Benéék, elsősor­ban ezért kaptak ki. Vereséget szenvedett a szer­dai derbi másik csapata 1 a Vasas is. A piros-kékek a Fáy utcában kaptak ki a Bp. Hon­védtől, egy igen alacsony szín­vonalú mérkőzésen. Elemében volt a Salgótarján, amely négy gólt lőtt a diósgyőriek háló­jába. A Népstadionban a Fe­rencváros biztosan nyert a SZEOL ellen. Ugyancsak biz­tos győzelmet aratott a Szom­bathelyi Haladás és a Csepel, a Komló, illetve a Dunaújvá­ros ellen. Tovább javul a Bá­ba ETO, amely kis híján le­győzte a lassan már a bajnok­esélyesek sorába tartozó MTK-t. «Az NB I-es bajnoki táblá­zat élén igen tömör a mezőny. Még egy érdekes képet mutat a tabella: azt, hogy a magyar labdarúgás Budapestre centra- lizálódik. A hat fővárosi csa­pat az első hat helyet foglalja el, s csak őket követi a tíz vi­déki együttes. Bp. Honvéd—Vasas 1:0 (0:0) Fáy utca, 7000 néző. V.: Va­das Gy. G.: Pál. Videoton—Ü. Dózsa 2:1 (1:1) Székesfehérvár, 10 000 néző. V.: Szilvási. G.: Volek, Csuko- vics, ill. Bene. Salgótarján—Diósgyőr 4:0 (1:0) Salgótarján, 8000 néző. V.: Csernafalvi. G.: Szalai (2), Básti (2). Szombathely—Komló 2:0 (2:0) Szombathely, 4000 néző. V.: Hegyes. G.: Szabó, Iszak. Csepel—Dunaújváros 3:0 (1:0) Csepel, 2000 néző. V.: Ma­gyar. G.: Kalmár, Varga, Rot- tenbiller. Rába ETO—MTK 1:1 (0:0) Győr, 5000 néző. V.: Ems- berger. G.: Stolcz, ill. Dunai L. Ferencváros—SZEOL 4:0 (1:0) Népstadion, 6000 néző. V.: Vízhányó. G.: Branikovits (2), Szőke (11-esből), Albert. A labdarúgó NB I állása a 10. forduló után A P. Ércbányász az NB II Nyugati csoportjának élén Nehezen nyert a Táncsics az Ez történt NB 1 B-ben 1. Ü. Dózsa 10 6 2 2 28:10 22 2. Vasas 10 7 — 3 23:11 20 3. Bp. Honvéd 10 5 2 3 17:11 19 FTC 10 5 1 4 15: 9 19 MTK 10 3 6 1 17:11 19 6. Csepel 10 4 4 2 12:11 18 7. Pécs 10 3 5 2 12: 9 IC 8. Diósgyőr 10 4 2 4 12:19 15 9. Salgótarján 10 5 2 3 17:15 14 10. Haladás 10 5 — 5 17:19 13 11. Videoton 10 4 2 4 9:12 13 12. Tatabánya 10 3 2 5 12:14 12 13. Komló 10 3 2 5 14:20 10 14. Dunaújváros 10 2 2 6 8:22 10 15. Rába ETO 10 3 1 6 9:15 8 16. SZEOL 10 1 1 8 6:20 4 Megverték a bírót Szolnok—Oroszlány 3:1. Egri Dó­zsa—Debrecen 2:0, Ózd—Ganz­MAVAG 0:0. Egyetértés—Székesfe­hérvári MAv 1:0. Békéscsaba—Bp. Spartacus 0:0, BVSC—Kecskemét 1:0, Várpalota—MÁV DAC 0:0, Za­laegerszegi TE—Szállítók 1:1. A bajnoki táblázat élén az Egyet­értés áll 27 ponttal, a 2. helyezett MAV DAC-nak 20 pontja van. Az Eger, a Kecskemét, a Bp. Spar­tacus és a Pécsi Bányász 19 pontos. Alig csitultak el a Hajdúk— OFK Beograd első osztályú ju­goszláv labdarúgó bajnoki mérkőzés botrányának hullá­mai (mint emlékezetes, meg­verték a bírót, majd miután a két pontot elvették a helyi csa­pattól, tüntetések voltak a vá­rosban. jelentős anyagi károk­kal), csaknem hasonló eset is­métlődött meg vasárnap dél­után a tengerparti városban, Splittben — másodosztályú részvevőkkel. A Split—Sibenik találkozó 75. percében, amikor a helyi együttes 2:l-re vezetett, Szla- vicsek zágrábi játékvezető li­est ítélt a splitiek ellen. A bí- rót körülvették a játékosok, üt­legelték, mire félbeszakította a mérkőzést. ’ Közben kövekkel dobálták meg Radman part­jelzőt. A jelenlévő szövetségi ellenőr olyan jelentést kül­dött a találkozóról, melynek alapján biztosra veszik, hogy a spliti csapat komoly bünte­tésben részesül. A spliti események külön ér­dekessége, hogy a sorsolás sze­szélye folytán az október 25-i, Splitben sorra kerülő Hajdúk —Velezs első osztályú mérkő­zésre ugyanazt a Pavle Riszti- ket küldték ki játékvezetőnek, akit két hete a Hajdúk—OFK Beográd mérkőzésen vertek meg. Risztics vállalta a felada­tot. A Hajdúk tiltakozott Risz­tics jelölése ellen. Remekül hajráztak a somogyi atléták Az atlétikai csapatbajnokság NB I B osztályának keposvári befejező fordulóján, vasárnap a somogyi atléták remekül hajráztak. Férficsapatunk im­ponáló fölénnyel, biztosan nyerte mindkét mérkőzését. A lányok nem akartak elmaradni a fiúk mögött. Megyei váloga­tottunk legyőzte a Bp. Sparta­cus csapatát, Győr ellen pedig 62:62 arányú döntetlent ért el. Főként a 4x400 m-es női váltó tett ki magáért. Az utolsó számban született meg ugyan­is a győzelem, illetve ekkor dolgozták le a lányok a győriek hárompontos előnyét. Az atlétikai CSB befejező fordulójának eredményei: Férfiak Somogy—Ganz-MÁVAG 124,5:87,5. Somogy—Vasas Izzó 130,5:81,5. Ganz-MÁVAG—Vasas Izzó 113:99. Nők Somogy—Győr 62:62. Somogy—Bp. Spartacus 64:60. Győr—Bp. Spartacus 64:60. A verseny részleteire vissza­térünk. Táncsics SE— Savaria 1:0 (0:0) Kaposvár, 600 néző. Vezette: Maróthi. Táncsics: Nagy — Németh, Du- ralla, Tihanyi, Plástylk, Knapik, Székely, Mészáros (Rótli). Uhr, Varga, Koródi, Edző: Váradi Lajos. Savaria: Varga F. — Virágh, Gaál, Geitsnek, Sümegi, Varga L.. Né­meth M. (Németit O.), Bíró, Kecs­kés, Molnár, Nagy. Edző: Tölgye­si József. A kaposváriak kezdetben nagyon tisztelték a múlt va­sárnap nyolc gólt rúgó szom­bathelyi csapatot. A 14. perc­ben bizony csak a szerencse meg a kapufa mentette meg a Táricsics kapuját a góltól. Bí­ró három csel után nagy lö­vést küldött kapura, de a labda a léc éléről a játéktéren kívül­re pattant. Aztán Knapik lö­vését ejtette ki Varga kapus, de nem volt a közelében ka­posvári csatár. Sok hibával játszott mindkét csapat. A gö­röngyös. kemény talaj alapo­san próbára tette a játékoso­kat. A 33. percben Koródi bombája pattant le a védők­ről szögletre. Aztán egy-egy szabadrúgás jelentette a ve­szélyt mindkét oldalon. Szünet után élénkült a já­ték, s most inkább a kaposvá­riak diktálták a tempót, a csa­tárok irányzékával azonban baj volt. Varga, Uhr meg Ko­ródi labdái célt tévesztettek. Aztán megint a vendégeknek volt gólhelyzetük. Nagy az ötösről csúnyán fölé lőtt. A 20. percben a kitörő Koródit a 16-oson belül Gaál szabály­talanul választotta el a labdá­tól. A 11-es tipikus esete volt, a játékvezető azonban továb- bot intett. A későbbiek során viszont a bíró «-egyenlíteni« akart, minden szabadrúgás a szombathelyiek ellen irányult, majd a 27. percben Ketskést egy összeakaszkodás után a játékvezető kiállította. A szom­bathelyi csapatnál kerekedett zűrzavart két perc múlva a kaposváriak kihasználták. Bal oldalon futott a Táncsics tá­madása, aztán a labda átszállt a jobbösszekötő helyén előre­törő Róth elé, aki hatalmas lö­vést eresztett meg, s a labda a vetődő kapus alatt a hálóba került. 1:0. Még egy-két Tán- csics-roham következett. Az utolsó öt percben Vargának és Székelynek kínálkozott ^alkal­ma a gólszerzésre, de a befeje­zés nem sikerült. Nem mozgott különösebben magas szinten a kaposvári NB Il-es találkozó. Mindkét fél kölcsönösen tartott a másiktól, ezért elsősorban a védelmeket erősítették meg az edzők. A védőknek is volt könnyebb dolguk a nagyon rossz talajú üőzsa-puiyán. Rombolni meg csak lehet ezen a játéktéren, kombinálni, adogatni azonban már sokkal nehezebb. A Tán­csics gólja a második félidőben mutatott játék alapján teljesen megérdemelt volt, s ha szemfü­lesebbek a kaposvári csatárok, akár nagyobb arányban is nyerhetett volna a csapat. Jók: Tihanyi, Knapik, Róth, ill. Gaál, Sümegi, Bíró. * * * További eredmények a Nyu­gati csoportban: Szekszárd—Z. Dózsa 2:1, P. Ércbányász—Ajka 3:0. Fűzfő— Győri Dózsa 1:0, Bauxitbá­nyász—Máza-Szászvár 2:1, Al­másfüzitő—Pápa 3:0, Bakony Vegyész—Dorog 0:0. Az NB II Nyugati csoport állása: 1. P.Ércbányász 10 7 1 2 27:11 Í5 2. Dorog 10 6 3 1 15: 3 15 3. Gy. Dózsa 10 6 2 2 19: 9 14 4. Szekszárd 10 6 1 3 13: 6 13 5. Z. Dózsa 10 6 — 4 16: 9 12 6. Bakony V. 10 5 2 3 9: 5 12 7. Pápa 10 5 2 3 7: 9 12 8. Táncsics 10 5 — 5 8:12 10 9. Ajka 10 4 1 5 10:12 9 10. Bauxitb. :o 4 1 5 13:16 9 11. Savaria 10 3 2 5 24.16 8 12. Almásfüzitő 10 2 3 5 9:20 7 13. Fűzfő 10 3 1 6 6:18 7 14. PBTC 10 2 2 6 9:12 6 15. K. Rákóczi 10 2 2 6 7:20 6 16. Máza-Szászv. 10 1 3 6 4:18 5 A Táncsics SE csatárai a legutóbbi négy fordulóban egyetlen gólt sem tudtak rúgni. Most a második félidőben beállt Róth megtörte a jeget. SPORTHÍREK A szombaton kezdődő oszt­rák nemzetközi bajnolcs^g a kijelölték az asztalitenisz , vá­logatottat. Jónyer, Klampár, Beleznai, Kisházi és Magos utazik Becsbe. Néhány nappal ezelőtt érke­zett a hír Londonból, hogy a november 11-én Budapesten sorra kerülő Magyarország— Anglia asztalitenisz Európa Li- ga-mérkőzásre Barnes és Nea- 1% a szigetországiak két erős- e ige nem tart csapatával. A sokszoros válogatottak hivatali «’foglaltságukra hivatkoztak. Az angol szövetség elnöksége vasárnap rendkívüli ülé;en foglalkozott a bejelentéssel, s ezt követően közölte, hogy közbelépésük után a két játé­kos mégis indul a nagy jelen­tőségű találkozón. Rio de Janeiróban a Rober- tao labdarúgó tornán találko­zott a Vasco de Gama és a Lantos együttese. A találko­zó — amelyre a Maracana sta­dionban került sor —, nagy meglepetéssel végződött: a Santos 5:1 (4:0) arányú vere­séget szenvedett. A sokszoros bajnok Santoson még az sem segített, hogy legerősebb össze­állításában állt ki, 1—2 kiha­gyott mérkőzés után Pelé is szerepelt a csapatban. » • • Mexikó női labdarúgó válo­gatottja 2:0 arányban legyőzte Olaszország csapatát. A mexi­kóiak ezzel visszavágtak az olaszországi világbajnokság elődöntőjében elszenvedett 2:1- es vereségért. Mind a hat NB lll-as csapatunk kikapott Délnyugati csoport Pécsi V$K—Lábod 5:3 (4:1) I Lábod, 300 néző. V.: Szinger, Pécs: Bimbó — Gáspár, Sós, Ha­mar, Nagy, Viola (Feeze), Balázs 11., Varga (Balogh), Balázs I., Sza­bó, Mihály. Edző: Horváth László. Láooü: Mohácsi (MárKus) — Né­meth, Filiszár, Wirth, Luczek, Nó­rák, Hadi, Takács (Csalód!), Bor­zas, Iván, Fülöp L Edző: Ilosfai László. Borzasnak a 10. percben lőtt góljára néggyel válaszol­tak a vendégek. Előbb Mihály, aztán Szabó, majd Hadinak, a 30. percben történt kiállítása után Varga kétszer talált be i Mohácsi hálójába. Szünet után j változott a kép. Borzas, majd ' Iván góljával 4:3-ra alakult az eredmény. Amikor azonban Balogh potyagóljával ismét el­húztak a pécsiek, a hazai csa­pat beletörődött a vereségbe. A mezőnyben nem volt kü­lönbség a két csapat között, sőt inkább a Lábod volt a többet támadó. Mohácsinak azonban gyenge napja volt. Jók: Balázs 1., Szabó. Mihály, ill. Filiszár, Novák, Fülöp I. Dombóvár—Barcs 4:0 (0:0) Dombóvár, £00 néző. Vezette: Kozma. Dombóvár: W.nesl — Bóresiiny, Tapaszt!, Potó, Szabó, nekr, Son­koly, László, Varga. Sr.öcs, Bart». Edző: Molnár László. Barcs: Tóth I. — Pálmai, Kuezkó, Kiss, Szokol, Berda, Kimpf, Marton, Tóth n., Horváth, Gyergyák. Edző: Mayer György. 50. perc: Varga labdájából László lőtt gólt. 1:0. 60. perc: Berta átadásét Szócs értékesítette. 2:0. 65. perc és 80. perc; László egyéni játék után lőtt gólt. 4:0. Az első félidőben egyenran­gú ellenfelek küzdöttek. Szünet után a hazai csapat felülkere­kedett, s szerencsés gólokkal, de biztosan nyert. Jók: Bör­zsöny, Szabó, László, Szöcs, ill. Tóth 1., Pálmai, Kuezkó. Nagymányok — Marcali VM 3:0 (0:0) Nagymányok, 200 néző. Ve­zette: öze. Nagymányok: S/ulics — Németh, Szekeres, Kozma, Kóka, Steib, Hűekért, Tress, Pataki, Farkas, Hauck (Bereith). Marcali: Bácsi — Dunkler, Hosszú, P. Molnár, Batki, Rigó, Simon, Proszenyák, Szántó, Lázár, Sándor. 64. perc: Szöglet után Steib fejese jutott a hálóba. 1:0. 78. perc: Tress közelről sze­rezte meg a második gólt. 2:0. 86. perc: Steib volt eredmé­nyes. 3:0. Kiegyenlített hatvan perc után az utolsó félórában a ha­zaiak nagyon rákapcsoltak, és biztosan győztek. P. Volán—M. Latinka 3:0 (0:0) Marcali, 150 néző. V.: Rózsa. Volán: Markó — Seres, Sólymos, Tímár, Bíró, Tóth I., Vétkei, Telek, Auth, Tóth H.. Vámos. Edző: Sán­dor Lajos. Latinka: Nebehaj — Kömpf. Selmi, Kráczki, Tóth, Baumann, Nyitrai, Halász, Szöcs, Morvái, Hauer. Edző: Kiskoráé Imre. 50. perc: Vámos lőtt nagy gólt. 1:0. 51. perc: Telek védhetetlenül bombázott a hálóba. 2:0. 70. perc: 11-eshez jutott a Latinka. Tóth büntetőjét azon­ban Markó kivédte. 75. perc: Tóth II. a félpályá­ról futott el, és beállította a végeredményt. 3:0. A második félidő kezdetén esett két gyors gól megpecsé­telte a Latinka sorsát. Jók: Markó, Sólymos, Telek, ill. Kömpf, Szűcs. ... További eredmények a Dél­nyugati csoportban: Szekszárd—Bonyhád 1:1, Mohács—PEAC 1:1, Baja— Steinmetz 1:1. Északnyugati csoport Gy. Elektromos—Siófok 1:0 (0:0) Győr, 500 néző. V.: Szabó G. Gy. Elektromos: Kocsis — Fazék, Bokor, Illés, Lájer (Germán), Pá- vel, Buchingcr (Kőműves), Varga, Sulyok, Kiéli. Edző: Kós László. Siófok: Jónás — Szilágyi, Farkas, Takács, Pintér, Győrfi, Erdei, Dróth (Horváth), Meggyes, Nass, Pusztai (Ferenczffy). Edző: Mol­nár Péter. 70. perc: 18 méterről rúgtak szabadot a hazaiak, a labda a védőkről visszapattant, má­sodszorra Kiéli megtalálta a rést. 1:0. Jó iramú, izgalmas, változa­tos mérkőzésen egy szerencsés góllal győzött az Elektromos. Jók: Bokor, Pável, Sulyok, Kiéli, ill. Szilágyi, Farkas, Ta­kács, Meggyes. * * * További eredmények az Északnyugati csoportban: Fertőszentmiklós—Nyerges­újfalu 5:0, Győrszentiván— KOM ÉP 0:1, Pápa—MOFÉM 1:0, Bábolna—Komáromi O. 1:2, MOTIM TE—Pusztavám 3:1, Rákóczi SE—Sopron 2:1, Ikarus—Fertőd 2:3. Megyei bajnokság Győztek a vezető csapatok A totó 13 plusz 1 találatos szel­vénye: lxll törölve 1 x x 1 x 2 x 1 1 és x. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 13 találatos 2 darab, nyere­ménye 304 758 forint. A 12 találatos szelvények 5144 forintot, a 11 talá- latosalc 327 forintot, a 10 találato- sak 58 forintot nyertek. Lengyeltóti—K. Vasutas 1:0 (0:0) Kaposvár, 50 néző. V.: Schádl. Egyenlő erők küzdel­méből a szerencsésebb csapat került ki győztesen. A vas­utas csatárok legalább fél tu­cat helyzetet elhibáztak. G.: Pozsonyi. Jók: Pozsonyi, Pap, Főnyedi, ill. Bartos, Fülöp. Végvári Dénes Somogytarnóca—Kadarkút 2:0 (0:0) Somogytarnóca, 150 néző. V.: Erdélyi. Az első félidőben kimaradtak a hazai helyzetek, szünet után már ment a gól­lövés is. G.: Bencsik (2). Jók: Bátori, Pintér, Farkas, ill. Mi- hóka, Sánta. Horváth József Ordacsehi—Zamárdi 2:0 (0:0) Zamárdi, 100 néző. V.: Raj­kai. Alacsony színvonalú mér­kőzésen a lelkes vendégek jobban kihasználták helyze­teiket, ez jelentett számukra két pontot. G.: Mónos II., Va- sicsek. Jók: Fenyves, Vasi­csek, Győré, ill. Kovács. Dr. Fazekas Mihály K. V. Lobogó—Nagyatád 2:1 (0:1) Kaposvár, 50 néző. V.: Hor­váth Z. Ideges légkörben zaj­lott le a megyei bajnokság egyik rangadó jellegű mérkő­zése, amely helyenként igen kemény játékot hozott. Szü­net után a hazai csapat ke­rült fölénybe, s Nagy (Nagy­atád) kiállítása után kihar­colta a győzelmet. G.: Finota, Kiss, ill. Bazsó. Jók: Nagy I.. Nagy II., Zimonyi. Az atádi csapatból senki nem nyújtott átlagon felülit. Götz János Kapoly—Toponár 2:0 (1:0) Toponár, 150 néző. V.: Bu- zsáki. Közepes iramú és szín­vonalú mérkőzés volt. Némi szerencsével nyert a bajnok­esélyes Kapoly. G.; Johann, Bujtor. Jók: Balogh, Johann, Karsai, ill. Hegedűs, Farkas. Tamási. Csima János Fonyód—Tab 3:1 (2:1) Tab, 60 néző. V.: Móricz. A vendégcsapat lendületesebb játékával végig irányított. Csak a jól védő hazai kapus akadályozta meg a tabiak na­gyobb arányú vereségét. G.: Bogdán, Tamás, Nagy, ül. Puha II. Jók: Bognár, Farkas. Tamás, ill. Kiss. Dietzel Ede Balatonboglár—Babócsa 1:0 (1:0) Balatonboglár, 150 néző. V.: Kovács Gy. A tartalékos ha­zai csapat végigtámadta a mérkőzést, s bár nehezen n,rert, győzelméhez nem fér kétség. G.: Takács. Jók: Cse­re, Szilágyi, Vass. ill. Vik- mann, Bakó, Bicsár. Kollár József Somogyi BSE—Csurgó 3:2 (1:1) A megyei bajnokság állása: 3. Kapoly 10 9 — 1 26: 4 18 2. B.-boglár 10 8 — 2 26: 8 16 3. K. V. Lobogó 10 8 — 2 33:15 16 4. Nagyatád 10 5 2 3 27: 9 12 5. Fonyód 10 5 2 3 18:18 12 6. Lengyeltóti 10 4 2 4 21:2l 10 7. S.-tarnőca 10 3 1 5 22:22 9 8. K. Vasutas 10 4 1 5 19:21 9 9. Babócsa íe 3 3 4 17:23 9 10. Ordacsehi 10 4 — 6 20:27 8 11. Zamárdi 10 3 2 5 10:20 8 12. Toponár 10 2 3 5 13:20 7 Csurgó 10 2 3 5 9:16 7 14. Kadarkút 10 3 1 6 11:19 7 15. Somogyi SE 10 3 — 7 18:30 6 16. Tab 10 2 2 8 1ZZiú 6 B SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970. október 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom