Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-13 / 215. szám
; EGY HÉT politikában Heti kommentátorunk: Réti Ervin Megváltozott menetrendek A legnagyobb brit biztosító társaságok a hét derekán bejelentették, hogy egyelőre nem vállalnak semmifajta ügyletet repülőgépekre vonatkozólag. Nem csoda, ha még e kockázattal számoló szakma is óvatos lett, hiszen minden rekordot megdöntött az erőszakos gépeltérítések száma. Légi járatok egész során változott meg kényszerből a menetrend, s a világ egyszerre megismerhetett egy eleddig aligha jegyzett repülőteret, Ammantól nem messze a sivatagban. Az utasok kétségkívül megrázó emberi drámája természetesen magára vonta a nemzetközi közvélemény figyelmét. Jogos elégtétellel tölthetelt el mindenkit a Biztonsági Tanács határozata, amely egyhangúlag elítélte a géprablásokat. Különös figyelmet váltott ki az EAK, más arab országok, majd Irak józan és megfontolt állásfoglalása ebben a kérdésben. Ügy tűnik azonban, hogy vannak erők, amelyek a palesztinai szélsőségesek által végrehajtott akciókat szeretnék saját — sokkal veszélyesebb — manővereik eltitkolására felhasználni. Hétfőn — azt követően, hogy megváltoztak a repülőgép-menetrendek — felborult egy másik, sokkal fontosabb menetrend is: a közel-keleti válság ’'■““politikai rendezésének kibon- cozó folyamata. Izrael, mely addig is csupán húzódozva vett részt a New York-i közvetett tárgyalásokon, hivatalosan is visszahívta képviselőjét, Te- koah nagykövetet. Ez annyit jelent, hogy a tűzszüneti időszaknak már több mint egv- hartnadian túljutottunk, de lényeges eszmecserére- még nem kerülhetett sor. Az Egyesült Államok, amely a nagyhatalmak közül egyedül rendelkezne Izrael befolyásolásának hatékony eszközeivel — rövid- habozás után — mind egyértelműbben állt oda Tel Aviv mögé. Washington »a- tűzszünet helyesbítését« követeli Kairótól, jóllehet Egyiptom hivatalosan közölte: nem telepített új rakétaállásokat a Szuezi-csatornától ötven kilométerre húzódó sávban. Az Egyesült Államok felújította a Phantom-szállí- tásokat is, Értesítjük t. vásárlóinkat, hogy a cseri ABC-áruházunkat minden vasárnap 7—10 óráig nyitva tartjuk Nagy választékkal, figyelmes kiszolgálással várjuk, kedves vevőinket ÁFÉSZ igazgatósága. (179819) RZ ESEMÉNYEK KRÚNiKilJJl: HétfO: Izrael visszavonja képviselőjét a közel-keleti tárgyalásokról. Indiáöan megfosztják a maharadasákat előjogaiktól. Kedd: Feszültség Jordániában, sórozátos összetűzésekkel. Lusakában megkezdődik az el nem kötelezettek csúcsértekezlete. Szerda: Sikerrel zárul Moszkvában hazánk jubileumi kiállítása, 1 A chilei kereszténydemokraták Allendét támogatják. Csütörtök: A Biztonsági Tanács határozata a repülőgéprablásokról. Q A szovjet—francia nagybl- zottság ülése Párizsban. Péntek: Halasztás a lengyel—nyugatnémet tárgyalásokban. Szombat: / Harcok az Indokínai csatatereken. és az év végéig tizennyolc ilyen típusú harci repülőgépet küld Izraelnek. A Fehér Ház stábja több titkos tanáskozást tartott a héten a közel-keleti válságról, s ezek nyomán hírek terjedtek el a Földközi-tengeri hatodik flotta riadókészültségbe helyezéséről. Sajnálatos módon az imperialistáknak bizonyos lehetőségeik adódtak arra, hogy — szinte szó szerint értve — a zavarosban halásszanak. A héten ugyanis Jordániában szinte óráról órára változott a helyzetkép, s a megkötött három tűzszünet ellenére is sűrűn kiújultak a fegyveres összecsapások. Mindezt bonyolította a Palesztinái ultrák géprablási sorozata, amelynek következtében a nemzetközi közvéleményben tompult az izraeli mesterkedések bírálata, elterelődött róluk a figyelem. Pedig a közel-keleti válságnak továbbra is az a sarkpontja, hogy Izrael kezdje meg a tárgyalásokat a Biztonsági Tanács határozatának teljesítéséről, az Egyesült Államok pedig hajtsa végre következetesen a maga vállalta kötelezettségeket. Ilyen irányban foglalt például állást a Lusakában tanácskozó csúcsértekezleten az el nem kötelezett országok túlnyomó többsége is. Ismét a közel-keleti fejlemények tették ki a heti összefogÖsszeesküvés Allende ellen Dr. Salvador Allende, a chilei elnökválasztások győztese, szombaton egy Valparaisóban tartott gyűlésen elmondotta, hogy ellene irányuló szervezett összeesküvés nyomára jutott. Az összeesküvőik — mondotta — az ő fizikai megsemmisítésére törnek. A népi egységfront országos bizottsága bejelentette, hogy hivatalos közleményt adnak ki az összeesküvésről. (MTI) lalő jelentékeny részét — akárcsak a múlt héten. Az események azonban szinte koncentrálódtak erre a kritikus területre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy másutt ne történtek volna jelentős lépések. Latin-Amerikában a chilei kereszténydemokraták döntése érdemel kommentárt: a háladó Allendét támogatják az október végén esedékes elnökválasztásokon. Ha állják szavukat, éz a támogatás balpl- dali kormányt eredményezhet .az országban. Igaz, a reakció nem látszik letenni a fegyvert, s jelenleg főként gazdasági vonalon támad. Európában bizonyos értelemben folytatódott a megkezdett »menetrend«: a szovjet— francia nagybizottság ülésezése és pozitív döntései beleillenek az enyhültebb légkörbe. A Varsó és Bonn közötti párbeszéd halasztását (nyugatnémet javaslatra történt) talán még korai lenne végíegesen értékelni. Ha a Brandt-kormány képes rávenni az ellenzék egyes erői is az Odera— Ncisse-határ elismerésére, tovább erősödhet az NSZK-ban is a realitások tudomásul vétele. Ha viszont — a hesseni és bajorországi választásokra kacsintva — a kormány bizonytalankodik a realitások útjá- 1 nak végigjárásától, aligha lenne kedvező a helyzet. Mindenképpen további erjedés várható a bonni belpolitikában. Mozgalmas hét után vagyunk, s minden bizonnyal mozgalmas hét előtt: valószínűleg még a mai vasárnap sem lesz »munkaszünet« a közel- keleti fejleményekben. Biztos »menetrendnek« csupán a menetrendek változása ígérkezhet. Schumann külügyminiszter nyilatkozata Franciaország folytatja a de Gaiiüe-i külpolitikát ►>Franciaország barátai nyugodtak lehetnek: de Gaulle tábornok tizenkét éve kezdett külpolitikáját változatlanul folytatjuk« — jelentette ki Maurice Schumann francia külügyminiszter háromnapos hivatalos látogatását lezáró sajtóértekezletén a finn fővárosban. A francia diplomácia vezetője véleményt mondott a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. A Közel-Keleten Franciaország támogatja' a Rogérs-ter- vet és a tűzszünetet — mondta. *— A kivihető és tartós rendezéshez azonban — tette hozzá — szükséges, hogy a Biztonsági Tanács négy ' állandó tagja, mint az »egész nemzetközi közösség képviselője« felügyeljen a BT határozatának végrehajtására. Az európai biztonságról szólva kijelentette: »Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió őszintén óhajíja a feszültség enyhülését Etlrópá- ban, és támogat minden lépést, amely ezt a célt szolgálja.« Folytatni kell az erőfeszítéseket az európai biztonsági ér- tekezet összehívására — hangoztatta. Nagyra értékelte ebből a szempbntból a szovjet— nyugatnémet szerződést, amelyet — mint mondotta — a francia diplomácia »már évek óta kívánt«. Pompidou köztársasági elnök közelgő moszkvai látogatás áró! hangsúlyozta: ez hozzájárul majd. ahhoz, hogy »véglegesen rögzítsék a Moszkva—Bonn közeledésről kialakított francia véleményt«. A francia külügyminiszter ezután azt bizonygatta, hogy az országa által Dél-Afrikának eladott fegyverek nem alkalmasak belső elnyomásra. (MTI) Fellőtték a Luna—16 jelzésű automatikus űrállomást a Szovjetunióban. TJtjának célja a Hold és a Hold körüli térség tudományos vizsgálata. A nyugatnémet—lengyel tárgyalások következő szakaszára Bonnban október elején kerül sor, miniszterhelyettesi szinten. Ismeretlen tettesek szeptember 4-én elrabolták Rifai el-Hazaimit, a jordániai hadsereg tisztjét. 78 622 009 dollár kártalaníást fizet a bolíviai kormány húsz év alatt az amerikai tulajdonban lévő Bolivian Gulf Oil olajtársaságnak, mélynek bolíviai üzemeit 1969-ben államosították. Románia hajlandó együttműködni Peruval az érclelőhelyek kiaknázásában és kohók, valamint finomítók építésében. Indokínában egy éjjel Tizenhét tüzérségi támadás Hagyományos és napalmbombák Kambodzsában A dél-vietnami felszabadító fegyveres erők tüzérsége szombatra virradóan 17 támadást intézett a kormánycsapatok; és az amerikai katonaság állásai ellen. Ezek közül a legjelentősebb az ország északi részében elhelyezett úgynevezett O’Reilly támaszpontot érte, ahol már ötödik napja folynak a harcok a támaszpont körül gyűrűben elhelyezkedő szabadságharcosok és a védelmet alkotó délCÉPRABLÁS A palesztinai ellenállók fogságában A palesztinai ellenállók fogságában levő 257 túsz a szombatra virradó éjszakát ismét a sivatagi repülőtéren töltötte, annak ellenére, hogy a repülőgép-eltérítésekért a felelősséget vállaló Palesztinai Népi Felszabadítási Front szóvivője pénteken késő este — a Palesztinái ellenállási szervezetek központi bizottságának óhaját teljesítve — bejelentette: minden előkészületet megtettek a repülőgépek utasainak Ammanba történő szállítására. Az előkészületek valóban megtörténtek: az autóbuszkonvoj még az éjszaka megérkezett a sivatagi repülőtérre, de kora reggelig nem tértek vissza az utasokkal a jordániai fővárosba. Nem lehet tudni, mi a késlekedés oka, vajon ismét változott-e a gerillák álláspontja, vagy egyszerűen csak nem vállalkoztak a fáradt, elgyötört utasok átszállítására, a hetvenkét kilométeres sivatagi útra. Ammanban minden elképzelhető szállodai férőhelyet felszabadítottak a szokatlanul népes csoport számára. Az Intercontinental szállóban — amelyből {íicosiáha utazott a szabadon bocsátott foglyok első, hatvankét főnyi csoportja — a felszabadult szobákba pótágyakat hoztak az újabb utasok fogadására. A szállodában maradt 86 személy nagyrészt asszony és gyermek. Az összes fogva tartott túszt — negyven kivételével — szabadon engedik — jelentette be szombaton a Palesztinai Népi Felszabadítási Front képviselője. A szóban fogó negyven személyt — köztük öt izraeli nőt — akik »az izraeli hadsereg számára dolgoztak«, a PNFF hadifoglyoknak tekintik. Jordániában szabadon engedtek 110 utast, akik már napok óta Ammanban tartózkodtak. A képen: Az utasok megérkeznek Nicosiába, Ciprus fővárosába. (Képtávírón érk. — AP—MTI—KS) vietnami kormánycsapatok között. Pénteken délután az amerikai hadvezetőség B—52-es ne* hézbombázókat és' vadászbombázókat rendelt a térségbe a szabadságharcosok feltételezett állásainak bmbázására. Különösen a tüzérségi és rakétaállásokat szerették volna megsemmisíteni, mivel ezek egy hét alatt 500 lövést adtak le a támaszpontra. B—52-esek a több hulláiéiban végrehajtott légitámadások során a támaszponttól számított 7—13 kilométeres övezetben mintegy 300 tonna bombát szórtak le. Kambodzsában a kormánycsapatok folytatták a Phnom Penh és Kompong Thom tartományi székhely között húzódó 6. számú országút »megtisztítására« indított hadműveletüket. Miután előrehaladásuk az elmúlt napokban végtelenül lassúnak bizonyult, a Phnom Penh-i hadvezetőség kérésére az amerikai légierő is beavatkozott az akcióba. F—100 típusú amerikai vadászbombázók és a kambodzsai légierő bombázó gépei a tartományi székhelytől 50 kilométerre délre hagyományos és napalmbombákkal árasztották el a terepet. Nguyen Cao Ky, a saigoni rendszer alelnöke szombaton egy újságírónak azt mondta, hogy vissza fog menni a párizsi értekezletre. Amikor az újságíró az iránt érdeklődött, hogy mikorra várható a párizsi utazás, Ky nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni. A 21. SZ. AKÖV SIÓFOKI ÜZEMEGYSÉGE fölvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket, autószerelőket autóvillamossági szerelőket siófoki, halimbai és pécsi munkahelyeire. Jelentkezni lehet a siófoki üzemegységben, Balatonkiliti. (139645) PRAVDA-CIKK Dollároffenzíva Nyugat-Európában Jurij Zsukov, a Pravda politikai hírmagyarázója a lap szombati számában megállapítja, hogy ha Nyugat-Európában valóban létezik olyan törekvés, hogy megvédelmezzék az Európai Gazdasági Közösséget a dollár beözönlé- sétől, ehhez egyetlen egy út vezet: az összeurópai együttműködés. Zsukov az EGK-bizottság szakértőinek nemrégiben közzé tett »nem hivatalos« jelentését kommentálja, amelyben az amerikai korporációk nyugat-európai behatolásának jellegéről és útjairól vad szó. A jelentés .megállapítja egyebek között, hogy a Közös Piac országaiban az amerikai tőkebefektetések összege felülmúlja a 30 milliárd dollárt• 1958 és 1966 között az amerikai tőke mintegy 300 százalékkal nőtt, és csupán 1970-ben ismét 25 százalékkal növekszik. A legnagyobb amerikai cégek több mint 80 százalékának van jelenleg auró- pai lerakata vagy üzeme. Az európai tőke a jelentés szerint nem csupán a nyugateurópai amerikai üzemek építési és fejlesztési ráfordításait fedezi, hanem azt is lehetővé teszi az amerikaiaknak, hogy európaiak tulajdonában levő üzemeket vásároljanak meg. Vizsgázott kazánfűtőt állandó munkára FÖLVESZ a Zala és Bács megyei Tanács Üdülője, Balatonlelle, Köztársaság út 18. (8930) Zsukov ezzel kapcsolatban rámutat, hogy a dollár már nemcsak gazdasági téren, hanem politikai és katonai téren is feltételeket akar diktálni Nyugat-Európában. Végeredményben — ahogyan nemrégiben a L’Humanité is megállapította: közeledik az a pillanat, amikor az amerikai cégek több pénzt fognak kivonni Nyugat-Európából, mint amennyit ott befektetnek. SZÍNES NAGY ÁRJEGYZÉKÜNK új kiadása megjelent, kérésére díjmentesen megküldjük. RÓZSÁK! Hatszázfajta újdonság! Ezüstfenyők, virághagymák, díszcserjék. Szállítás postán. Szálkái kertészet, Budapest, VI., Népköztársaság útja 8. (7993) SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. szeptember II,