Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-12 / 214. szám

ALAGÜT A VÁRHEGY ALATT A szellőző cső szerelésén dolgoznak a víztelenítő vágatok­ban a Várhegy alatt. ségének szervezési kérdések­kel foglalkozó bizottsága — szombattól — kétnapos ülést tart Budapesten. Az ese­ményre több mint 20 ország­ból érkeztek vendégek, közöt­tük a BVT elnökségének több tagja: Isabelle Blume asz­A Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésé­vel pénteken a Parlament go­belin-termében értekezletet tartottak a megyei és a megyei jogú városi tanácsok végrehaj­tó bizottságainak elnökei. Elsőként Vályi Péter pénz­ügyminiszter adott részletes tájékoztatót a tanácsok költ­ségvetésének, fejlesztési alap­jának szabályozásáról, illetve a tanácsi gazdálkodás rend­szeréről. Vályi Péter áttekin­tést adott arról a munkáról, amellyel a negyedik ötéves terv egészére vonatkozó sza­bályozókat kialakították. A negyedik ötéves terv ta­nácsi előirányzatairól készített munkaanyaghoz Hont János, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese fűzött kiegészí­téseket. A világszervezet ezüstjubi­leumának hivatalos dátuma október 24. — ezen a napon lépett életbe 25 évvel ezelőtt az 50 alapító tagállam által San Franciscóban jóváhagyott alapokmány. Számos ország állam-, illetve kormányfőjé­nek megjelenésére számítanak az október utolsó harmadában sorra kerülő 10 napos ünnepi ülésszakon, amely betetőzi a világszervezet negyedszázados jubileumi ünnepségsorozatát. Értesülések szerint Nixon el­nök október 24-re jegyeztette elő felszólalását. A vezető államférfiak New York-i látogatásával kapcso­latban máris a nemhivatalos két- és többoldalú csúcstalál­kozók sorozatának lehetősé­gét emlegetik az ENSZ-palo- ta folyosóin. Amerikai politi­kai körökben a várható ■»leg­fontosabb látogatóként" Ko­szigin szovjet kormányfőt említik. Nixon elnök számára ugyanis hivatalba lépése óta ez lenne az első alkalom ar­ra, hogy személyesen talál­kozzék a szovjet kormányfő­vel. Amerikai megítélés sze­rint az ENSZ-évforduló nyúj­totta alkalom fontosságát kü­lön aláhúzzák a közel-keleti helyzet aggasztó fejleményei. Az ENSZ-megfigyelők vá­rakozással tekintenek a köz­gyűlés jövő kedden kezdődő szony, Alekszandr Kornyej- csuk, az Ukrán SZSZK Leg­felső Tanácsának elnöke, Le- nin-díjas író, Romes Csandra főtitkár és Lucio Luzzato, az olasz képviselőház alelnöke. Dr. Réczei László profész- szor, a Magyar Országos Bé­Eszerint a tanácsi beruházá­sok több mint 70 százalékát la­kásépítésre, több mint 10 szá­zalékát pedig közműfejlesz­tésre fordítják a következő öt esztendőben. Tanácsi beruhá­zásként a negyedik ötéves most záruló ötéves tervidő­szakban. A terv összesen mint­egy 2500 új általános iskolai tanterem és több mint 9000 diákotthoni hely megépítésével számol; a fejlesztés elsősorban a legrosszabbul ellátott körze­tek helyzetének javítására szolgál. Az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztésének legfonto­sabb feladata a fekvöbetegel- látás javítása. A tervidőszak­ban a tanácsi gyógyintézetek ágyainak száma több mint 6 ezerrel növekszik. A járóbeteg­általános vitája elé, amely­nek keretében rendszerint a tagállamok külügyminiszterei fejtik ki kormányuk állás­pontját a nemzetközi helyzet vitás kérdéseiről. A külügy­miniszterek összejövetele lesz előreláthatólag az első alka­lom arra, hogy megkíséreljék életre kelteni Gunnar Jarring közel-keleti békemisszióját, amely Izrael bojkottja követ­keztében gyakorlatilag már az első munkanapot — augusz­tus 25-ét — követően holt­pontra jutott. A közgyűlés előkészítésének fontos mozzanatát alkotják azok a konzultációk, amelye­ket a különböző földrajzi cso­portok képviselői folytatnak egymással a jelöltekről — a közgyűlés, illetve a főbizott­ságok elnöki tisztségére. A kialakuló hangulat arra en­ged következtetni, hogy a többség Edward Hambrót te­kinti a legesélyesebb jelölt­nek a közgyűlés elnöki tiszt­ségére. Ugyancsak élénk kon­zultációk folynak a főbizott­ságok elnöki posztjára számí­tásba jöhető jelöltek listájá­ról. Mindezeknek a tisztsé­geknek a betöltéséről szava­zással döntenek a közgyűlés plenáris ülésén, a világszer­vezet jubileumi ülésszakának kezdetén. (MTI) ketanács elnökhelyettese és Sebestyén Nándorné, az OBT titkába is részt vesz a tanács­kozáson, amelyen a nemzet­közi békemozgalom szervezeti kérdéseivel együtt a Béke­világtanács soron következő feladatairól is szó lesz. (MTI) ellátás javításának érdekében 250 általános orvosi körzetet és csaknem 300 gyermekorvosi körzetet alakítanak ki, s a napi szakorvosi óraszámot hozzáve­tőlegesen 6 ezerrel növelik. A két előterjesztést követő vitában kifejtette véleményét zsef, a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának el­nöke is. Az értekezlet dr. Papp La­josnak, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatala elnökének zár­szavával ért véget. A bonni kormány — han­goztatta Brandt — egy évvel hivatalba lépése utgn azzal állhat a nép elé, hogy az NSZK egy lépéssel közelebb jutott a békéhez és bizton­sághoz. A moszkvai szerződést objektív megfigyelők úgy értékelik, hogy a háború ntáni idők történetében fordulópont lehet. Az is lehet, ha a felek új alapokra helyezik együttmű­ködésüket. «A kormány többi tagjával együtt meg vagyok győződve róla — mondotta —, hogy a lakosság többsége a mi béke­stratégiánkat támogatja. Az elmúlt 25 év ugyanis megmu­tatta: fegyverkezési verseny és feszültség sem nemzeti, sem nemzetközi területen nem vitt előre«. A kancellár hivatkozott ar­ra, hogy a moszkvai szerződés alá­írása és ratifikálása kö­A napokban ismét felszínre kerültek a nyugatnémet Bun­destag három pártjának né­zeteltérései a parlament bi­zottságainak nyugat-berlini ülésezéseivel kapcsolatban Leo Wagner, a keresztény- demokrata frakció szóvivője pénteken kijelentette, hogy a CDU—CSU parlamenti cso­portja még ebben az évben ülést tart Nyugat-Berlinben, Ezzel Karl Wienand, az SPD parlamenti ügyvezetője Nigériai delegáció Budapesten Budapestre érkezett a Nigé­riai Szövetségi Köztársaság nyugati tartományának gazda­sági és kereskedelmi küldött­sége. A delegációt Chief B. Ajayi kereskedelem- és ipar­ügyi, valamint Chief Bisi Ona- banjo gazdasági, tervezési és újjáépítési miniszter vezeti. Szovjet—román együttműködés Moszkvában aláírták a Szovjetunió és Románia 1971— 1975. évi népgazdaságfejleszté­si tervének egyeztetéséről ké­szült jegyzőkönyvet. Ez alap­jául szolgál majd a soron kö­vetkező ötéves időszakra meg­kötendő hosszú lejáratú keres­kedelmi és egyéb gazdasági egyezményeknek. (MTI) Dr. Ko-rom Mihály igaz­ságügy-miniszter pénteken a Parlament delegációs termé­ben a választójogi törvény módosítására kidolgozott tor­zóit még hosszú utat kell megtenni. Nemzetközileg azért, mert a berlini kérdés rendezésének meg kell mutatnia, megválto­zott-e a klíma Európában. — Ezt nyomatékosan közöltük szovjet tárgyalópartnereink­kel — mondotta. — Belpoli- tikailag sem egyszerű az út, mert bár az ellenzéknél kezcj, bizonyos differenciált szemlé­let mutatkozni, tény marad, hogy ismert uniópolitikusok csúnya demagógiára használ­ják fel a moszkvai szerződés aláírását. Mindenekelőtt Strauss CSU- elnök érti meg végtelenül ne­hezen egy demokratikus el­lenzék szerepét — hangoztat­ta a kancellár. — Olyan el­lenségeskedést művel, amely túlmegy azon a mértéken, amit egy demokrácia megen­gedhet. Azt hiszem, ez nem kell a lakosságnak. Bonn nem Weimar.« A kancellár ezután azt mondotta, hogy a nyugat­berlini ülésezéséről a bizottsá­gok tagjainak kell dönteni. Kifejezte azt a reményét, hogy e döntés meghozatalakor a bizottságok tagjai »fontolóra veszik a poiltikai megoldáso­kat«. A szabad demokraták nevében Werner Mertes kép­viselő hangoztatta, hogy párt­jának parlamenti csoportja még nem foglalkozott az em- líi-=.tt kérdéssel. (MTI) Pest-Buda egyesítésének 100. évfordulójára készül el a Vár­hegy alatt húzódó víztelehíté- si rendszer. A hegy gyomrá­ban az agresszív réteg és ta­lajvizek az alagút falát és belső burkolatát állandóan vényjavaslatról tájékoztatta a sajtó képviselőit. A törvény- javaslat várhatóan az ország- gyűlés legközelebbi üléssza­kán kerül napirendre. (MTI) felhívással fordult az NSZK lakosságához, őriz­ze meg valóságérzékét a háború utáni időknek eb­ben a döntő szakaszában. Az út, amely a moszkvai szerződés aláírásával előttünk nyílt — hangoztatta —, kive­zet a hidegháború lövészár­kaiból. Brandt ezután arról be­szélt, hogy »egy új európai kezdet­hez« tartozik a lengyelek­kel és Csehszlovákiával való kibékülés is. »Meggyőződésem — mondotta Brandt —, hogy a lengyelek­kel olyan szerződést fogunk kötni, amely a szovjet—nyu­gatnémet szerződéshez hason­ló szellemben születik, Cseh­szlovákiával is a »bizalom tel- teljes jószomszédi viszony« kialakítását akarjuk. S bár­milyen nehéz is, az NDK-val is szerződéses szabályozást kívánunk.« (MTI) Varsói közlemény Varsóban sajtóközleményt adtak ki, amely a Német Szö­vetségi Köztársaság kormánya szóvivőjének bejelentése alap­ján közli: a nyugatnémet kor­mány azzal a kéréssel fordult a lengyel kormányhoz, hogy az NSZK és Lengyelország poli­tikai megbeszéléseinek idő­pontját halasszák későbbre. »Von Wechmar szóvivő — hangzik a közlemény — a ké­rést azzal indokolta, hogy a Brandt-kormány a tervezett szerződés aláírásához széles parlamenti bázis megteremté­sére törekszik. Wechmar kife­jezésre juttatta azt a meggyő­ződését, hogy a lengyel—nyu­gatnémet egyezmény még eb­ben az évben létrejön.« (MTI) támadják, így szükségessé lett a rendszer teljes felújí­tása. A Bányászati Aknamé­lyítő Vállalat szocialista bri­gádja a munkálatokkal 1972- ben készül el. Az NSZK mezőgazdasági államtitkára Budapesten A mezőgazdasági vásár al­kalmából pénteken Budapest­re érkezett dr. Hans Dieter Griesau, az NSZK mezőgaz­dasági, élelmezési és erdésze­ti minisztréiumának államtit­kára. Az államtitkárt pénte­ken hivatalában fogadta dr. Kazareczki Kálmán mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes. (MTI) Összehívták az FKP Központi Bizottságát A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága szeptem­ber 10-én tartott ülésén elha­tározta, hogy október 13-ra összehívja a központi bizott­ság ülését. Az október 13-án, 14-én és 15-én tartandó ülés­szakon Georges Marchais, a párt főtitkárhelyettese beszá­molót mond a politikai hely­zetről és a párt feladatairól, VASÁRNAPI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL KERCZA IMRE: Magasabb szinten (3. oldal) GYERTYÄS LÁSZLÓ: HUSZONNÉGY CSALÁD BOLDOGSÁGA (4. oldal) DR. MERÉNYI OSZKÁR: Berzsenyi és a Kaposvári Olvasótábor (5. oldal) KORÁNYI TAMAS: Két kultúra? — Korszerű műveltséget! (7. oldal) F elsőmocsoládi hiedeíemmondák (8. oldal) PINTÉR DEZSŐ: „Ha búsultam, ittam" (10. oldal) VILÁG PROLETÁRJAI; EGYES ö LJET&K I ^ Ara: 80 fillér J XXVI. évfolyam, 214. szám 1970. szeptember 12., szombat Nemzetközi békemozgalmi tanácskozás Budapesten A Béke-világtanács elnök­Wb-elnökök értekezlete a Parlamentben A tanácsok beruházásáról A legfontosabb látogatóként Koszigint említik A jubileimi ülésszak elüt Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti New Yorkból: Az Egyesült Nemzetek Szervezetének jövő kedden kez­dődő jubileumi ülésszakára élénkülő folyosói eszmecserék jegyében készülődnek a 126 tagállam képviselői a New York-i üvegpalotában, amelyet sokan a háborús feszültsé­gektől terhes nemzetközi élet első számú biztonsági szele­pének tekintenek. tervben mintegy 160 ezer Iákas épül fel, kétszer annyi, mint a i — többek között — Böhm Jó­A kancellár felvette a kesstyűt Brandt kontra Strauss Az NSZK keleti politikájáról Brandt kancellár péntek este a bajorországi Kemten városban is beszédet mondott. Főként a keleti politika prob­lémáival foglalkozott, és élesen megtámadta Franz Josef Strausst. nyugatnémet pártok nézeteltérései Az igazságügyminiszter sajtótájékoztatója

Next

/
Oldalképek
Tartalom