Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-11 / 213. szám

Feíjenoord a Világ Kupa győztese A magyar labdarugó-váloga­tott még az NSZK-val játszott, amikor Rotterdamban telt ház előtt megkezdődött, a Feije- noord—Estudiantes Világ Kupa döntő második mérkőzése. Az első félidőben nem esett gól. A második félidő 23. percében viszont a hazaiak betaláltak az argentin csapat hálójába, s ez az ltO azt jelentette (miután az első mérkőzésen 2:2 arányú döntetlen született), hogy Fei- jenoord lett az 1969—70. évi Világ Kupa győztese. Kertelés nélkül HOGY A KÖZVÉLEMÉNY nem várt csodát a magyar lab­darúgó-válogatott nürnbergi szereplésével kapcsolatban, azt híven tükrözte az a közvéle­mény-kutatás, amelyet a ma­gyar sportfőhatóság ágit.-prop. osztálya a mérkőzés előtt egy héttel végzett. A megkérdezet­tek 72 százaléka úgy ítélte meg, hogy a magyar váloga­tottnak jelenleg nincs esélye az NSZK válogatottja ellen. Reális volt ez az állásfoglalás, ezt a televízió jóvoltából bi­zonyára sok százezren látták. A 3:l-es eredmény talán nem is fejezi ki híven a két csapat közti jelenlegi tudáskülönbsé­get. Az NSZK csapata jobb volt még akkor is, ha az iram­ból engedve a mérkőzés folya­mán egy időre nekünk engedte át — igaz, hogy csak a közép­pályán — a kezdeményezést. Túl vagyunk már azon, ami­kor nálunk a labdarúgás nagy nemzeti ügy volt. Egy évvel ezelőtt a marseille-i kudarc nyomán nem kerekedett nem­zeti gyász, és ez így volt he­lyes. Egy-egy győzelemről hősi eposzt készíteni, vagy egy ve­reségből nemzeti tragédiát csi­nálni egyaránt túlzás. Egy azonban tény: mi, magyarok, Barcelonai képek Az NDK úszói Barcelonában kivívták Európa elismerését. Szinte valamennyi számban az NDK-s fiúk és lányok játsszák a vezető szerepet. Képünk a 4x100 m-es férfi ve­gyes váltó tagjait ábrázolja. (Balról jobbra: Unger, Hoser, Katzur, Matthes,) A váltó 3:54.4-gyel új világrekordot ál­lított íeL A magyar úszás legkiválóbb ja Gyarmati Andrea. A 16 éves magyar bajnoknő az első számban, a hátúszásban »csak ezüstérmes« lett. Aztán arannyal folytatta... And­rea még sok örömet szerezhet a magyar úszósport kedve­lőinek. _ szeretjük a labdarúgást. Figye­lemmel kísérjük a világ labda­rúgó eseményeit. Amikor Mar­seille után a magyar sport és a magyar labdarúgás vezetői reformokat jelentettek be, ez­zel mindenki egyetértett. Az­zal az elgondolással is, hogy a magyar futballt máról holnap­ra nem lehet eljuttatni az európai labdarúgás élvonalába. A bejelentést követő esemé­nyek közismertek. Egy újjá­szervezett válogatott kezdte meg a felkészülést a jövő nagy csatáira. Sikerek, balsi­kerek váltogatták egymást. A kiszemelt újoncok egyik része bevált, másik része azt igazol­ta, hogy az NB I-es bajnok­ságban nyújtott egy-egy jó teljesítmény válogatott szinten még nem mindig elegendő. Ilyen előzmények után érkez­tünk el ehhez az értékmérő mérkőzéshez. A találkozónak — ahogy azt előzetesünkben megírtuk — igazi tétje nem volt. Éppen ezért játszhatott gátlásoktól mentesen mindkét csapat. Az a tény, hogy az NSZK a világ- bajnokság bronzérmese volt Mexikóban, biztosította az ösz- szehasonlítási alapot. így van ez még akkor is, ha a nyugat­németek a külföldi klubokban szereplő nagyságaikat (Haller, Schnellinger) Nürnbergben nem szerepeltették. Kíváncsian vártuk e találkozót, mert olyan előjelek mutatkoztak, hogy labdarúgósportunk útja fölfelé ível. Ilyen jeleket vél­tünk fölfedezni a legutóbbi spanyolországi tornákon, anél­kül, hogy túlértékelnénk ezek­nek a nyári kupa jellegű, első­sorban előkészületi mérkőzé­seket jelentő versenyeknek az értékét. A szerda esti mérkőzés azt mutatta, hogy Marseille óta nemigen jutottunk előbbre. Részben átalakult a magyar nemzeti tizenegy. Lehet, hogy ez a csapat a jövő embereiből áll, a jelen azonban egyelőre nem sokat ígér. A mérkőzés valahogy úgy festett, hogy az NSZK csapata akkor rúgott gólt a mieinknek, amikor akart. Ha a második félidőben a nyugatnémetek nem min­denáron a búcsúzó Seelernek készítették volna elő a gólszer­zést, nem úsztuk volna meg 3:l-gyel. De az esetben sem, ha mondjuk ennek a találko­zónak valami komoly tétje lett volna. Ez van — ezzel a divatos kifejezéssel kell meghatároz­nunk jelenlegi labdarúgásunk értékét. Még nagyon sok a tennivaló ebben a sportágban a szakvezetők számára — ezt biztonyította az NSZK elleni meccs. Igaz a sportriporterek megállapítása: egyik-másik labdarúgónk képes bemutat­ni a labdarúgás egy-egy nagy­szerű mozzanatát. De a csapat még nem tud korszerű játékot produkálni. Nem tudunk szer­vezetten védekezni, ezért ke­letkezett oly sokszor rés a ma­gyar védelmi falon. A közép­pályán »dajkáljuk« a labdát. Olykor tetszetős az adogatás, de nem hasznos. Az ellenfél, mire a magyar támadás kiala­kul, már megvonta a védelmi falat. Csatársorunk játéka egy­síkú, olykor primitív. Belees­tünk abba a hibába, hogy szélsők nélkül futballozunk, mondván: a mai modern lab­darúgásban elmosódnak a posztok. A nyugatnémetek nem ezt bizonyították. Minden támadásuk a jobb és bal szélen indult, és ezekből születtek a gólok. Nálunk csak a felfutó Noskó adott ízelítőt olykor a szélső játékból. NEM NEMZETI GYÄSZ a nürnbergi 1:3. Ezen a tornán azonban a hazaiak voltak a mesterdalnokok, nekünk csak a másodhegedűs szerepe ju­tott. Ezt elkendőzni a jövő szempontjából helytelen lenne. Kovács Sándor Táncsics-gy őzelem a kosárlabdanyitány on Hivatalosan csak vasárnap kezdődik az őszi bajnoki for­duló a kosárlabda NB II-ben, a K. Táncsics együttese azonban szerdán Fűzfőn már lejátszotta első őszi mérkőzé­sét. Szabó Ferenc, a Táncsics játékosa ugyanis meghívást kapott az olimpiai válogatott keretbe, emiatt — közös meg­egyezéssel — hét közben ke­rült sor a mérkőzésre. A Táncsics több fiatalt próbált ki — sikerrel. TÁNCSICS SE—FŰZFŐ 80:67 (41:32) Kaposvár: Bakonyi (12), Szabó (29) — Galamb — Bo- bánovics (11), Takács (10). Csere: Végh, Újházi (1), Me­gyeri (5), Tölgyes (8), Gal- vács (4). Fokozatosan lendült bele a kaposvári csapat, amely a vé­gén már egy jól összeszokott együttes képét mutatta. Kü­lönösen Szabó volt elemében. Újabb aranyérem Csütörtökön is »-elkönyvelhet­tünk« egy Európa-baj noki címet, amely szintén Gyarmati Andrea nevéhez fűződik, aki új Európa- csúccsal nyerte a 200 méteres női hátúszást. A női toranyugrás Európa-baj- noka: Milena Duchova (csehszlovák) 336.33 pont, 2. Janicke (NDK.) 329.85 pont* 3. Fiedler (NDK) 322.26 pont,- 7. Rozgonyi Mária (magyar) 290.49 pont. A 200 méteres női hátúszás Eu­rópa-baj noka : Gyarmati Andrea (magyar) 2:25.5 perc, új Európa-csúcs, 2. Hofmeister £N£>K) 2:26.6 p, új NDK-csúcs, 3. Lekveisvili (szovjet) 2:27.1 p. A 4x100 méteres férfi gyorsvál- tóbatn Európa-bajnők: Szovjetunió 3:32.3 p, áj Európa-csúcs, Sikeres rajt a megyei kézilabda-bajnokságban Hat mérkőzéssel megkezdődött az őszi forduló a megyei kézilab­da-bajnokságban. A nyitány sike­res volt. Altatóban jó mérkőzése­ken dőlt el a két bajnoki pont sorsa. Nagyjából a papírforma ér­vényesült. Az első forduló eredményeit M. Latinka—T. Szőnyi 22:12. Nagyatádi Kinizsi—Segesd 20:19. Barcs—Siófok 22:24. Balatonboglár—Fonyód 21:16. Női mérkőzések: Balatonboglár—Fonyód 4:14. Nagyatádi Cérna—Háromfa 4:4. Á K. V. Lobogó—Tab mérkőzést szeptember 12-re halasztották. A Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ ipari részlege az alábbi munkák végzését vállalja; asztalosipari munkák (üzletberendezések pultok készíté­se és beszerelése), bármilyen egyedi darabok előállítá­sa és javítása. Hűtőgépszerelő részlegt háztartási gépek, hűtőgégek, padiókefélők (porszívók, mosógépek stb.), valamint hűtőkamrák beszerelése, kompresszorok bekötése és javítása. Továbbá vízvezeték-szerelés, villanyszerelés, javítás. Érdeklődni lehet a 11-312-es telefonon, személyesen: Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. sz. 7-es szoba. (8107) SZEPTEMBER 11 PÉNTEK Teodóra Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Hajnalban páráso­dé«, néhány hely en ködkcpződés. Napközben időn­ként megnövekvő felhőzet, délután északnyugaton átfutó eső lehetséges. Megélénkülő déli, délnyugati szél. Enyhe éjszaka. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 23—2S fok között lesz. — Eddig 10 millió. A Ko­máromi Kőolajipari Vállalat dolgozói a pártkongresszus tiszteletére felajánlották, hogy éves tervükön felül 15 millió forint értékű munkát végeznek. Ebben a vállalat minden brigádja részt Vesz. A kongresszusi versenyben kimagasló eredményeket ér­tek el. A vállalt 15 millióból már 10 milliót teljesítettek. — Járőrverseny Nyíregy­házán. Szeptember 19—'20-án Nyíregyházán rendezik meg a tartalékos tisztek csapatai­nak országos járőrversenyét. A városi, illetve a megyei verseny megnyerése után ezen részt vesz a Vendéglátó Vállalat MHSZ-alapszerveze- tének tartalékos tiszti csa­pata is. — 94 dekás burgonya. A rendkívüli csapadékos és a kapásnövényekre kedvező nyár végi időjárás hatására nem mindennapi burgonya termett Fekete Károly deb­receni lakos kertjében. Az óriás burgonya súlya 94 de- ka. __ — OTP-székház Lengyel­tótiban. Még az ősszel meg­kezdik az egyemeletes OTP- székház építését Lengyeltó­tiban. Az emeleten két la­kás, a földszinten pedig az OTP irodái lesznek. Az új irodaházat a tervek szerint a jövő ősszel adják át. — Öt vagon paprikát és háromszor ennyi paradicso­mot értékesített eddig kerté­szetéből a böhönyei Szabad­ság Tsz. Paradicsomból még további 15 vagon eladására számítanak. 155 évvel ezelőtt, 1815. szeptember 11-én halt meg Bállá Antal neves vízépítő mér­nök, a Duna—Tisza csatorna első tervének készítője, a XVIII. század második felének legki­válóbb magyar térképésze. Is­kolái elvégzése után előbb Nóg- rád, majd Pest vármegye mér­nöke. Nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó színvonalú közigazgatási, vízrajzi és hajó­zási térképei közül a legjelen­tősebbek : a Tisza—Berettyó völgyének vízrajzi térképe (1778), a pesti Duna-szakasz ha­józási térképe (1784), a Duna— Tisza csatorna terve (1791), va­lamint Pest vármegye nyomta­tásban is megjelent térképe (1793). A vármegye megbízásá­ból elkészíti — több változat­ban is — a Pest és Szolnok közt tervezett Duna—Tisza csa­torna tervét, s fölveti az állan­dó pesti Duna-híd gondolatát is. Nagy tudású, európai mű­veltségű mérnök, aki már 1781- ben átgondolt javaslatot tesz a Tisza szabályozására. — A tabi méhészek sikere. Gangecz István és Hatos Károly tabi méhészek a 67. mezőgazdasági kiállításon a méhészet III. díját kapták meg. — Film készül Visnyij Vo- locsokról. Testvérmegyénk textiliparáról híres városát kétszáz évvel ezelőtt alapí­tották. A leningrádi filmhír­adó forgatócsoportja most megörökíti az új gyárakat, lakótelepeket, s bemutatja a városfejlesztési terveket is. Védett területen '— Építési hibából keletke­zett tűz Marcaliban, a Tán­csics Mihály utca 22. sz. alatt özv. Molnár Jenőné házában. Meggyulladt a fö­démszerkezet, a kár ezer fo­rint — Üzemi konyhát létesí­tett a darányi és a csoko- nyavisontai termelőszövet­kezet Csokonyavisontán lévő gépjavító üzeme 100 000 fo­rint költséggel. Naponta 120 ebedet főznek a korszerű üzemi konyhán. — Naponta 30 mázsa hagy­mát tisztítanak a MÉK bar­csi telepén. Ebből eddig 14 vagonnal szállítottak Zá­kányba, a szárítóüzembe. — Kutyakiállítás. Szomba­ton és vasárnap nemzetközi kutyakiállítás lesz a Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon. A Magyar Eb­tenyésztők országos Egyesü­lete által szervezett sereg­szemlére 11 országból 1860 kutyát neveztek be. — Naponta 900 adag étel fogy el a vendéglátó válla­lat kaposvái-i Rákóczi téri bisztrójában. Havonta 500— 600 000 forint a bevétel, en­nek több mint fele a saját készítésű ételek eladásából származik. — Tűz keletkezett Ando- cson, a Kossuth Tsz major­jában. Kigyulladt egy lucer­nakazal. Eloltásában a helyi, a tabi önkéntes, valamint a kaposvári és a dombóvári állami tűzoltók vettek részt. Az öngyulladásból keletke­zett tűz 40 000 forint kárt okozott. — Váltsa meg bérletét a Vörös Csillag mozi filmklub 10 elő- adásból álló archívfilm-sorozatá- ra. Előadások október 3-tól két­hetenként, szombat délután 3 órakor. A bérletek ára 52 Ft. Bér­letek válthatók a Vörös Csillag mozi pénztáránál. (8109? — Értesítjük a lakosságot hogy Siófokon szeptember 13-áía autó- és motorvásár lesz. (8048) SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1970, szeptember 11,

Next

/
Oldalképek
Tartalom