Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-01 / 204. szám
Isméi Barcsé a Pajtás Kupa Csurgó a negyedik A barcsi csapat a kupával. Évről évre nagyobb figyelem* kíséri a legifjabb nemzedék labdarúgó-olimpiáját, a Pajtás Kupát. Csaknem kétezer csapat versengett ebben az évben a Pajtás szerkesztősége által felajánlott serlegért, s a legjobb nyolc együttes a múlt hét végén négy napon át Budapesten döntötte el, hogy kié lesz 1970-ben ez az értékes trófea. Mi Somogybán talán jobban szurkoltunk, mint másutt az országban. Az történt ugyanis, hogy ebben az évben a tavalyi védő Barcs (mely már két éven keresztül őrizte a serleget) mellett Csurgó együttese is beverekedte magát a nyolcas döntőbe. A csurgóiak a harmadik-helyért, a barcsiak pedig az első helyért küzdöttek vasárnap délelőtt a margitszigeti pályán. Bár Csurgó együttese 2:0 arárfyban vereséget szenvedett Dunaújváros csapatától, mégis győztesnek mondhatjuk a csurgóiakat. Az ország valamennyi iskolája között eljutni- a legjobb négy közé, feltétlenül győzelemszámba megy. A Barcs—Győr találkozót soha nem látott érdeklődés előzte meg. Kivonultak a magyar labdarúgó-szakemberek, Sebes Gusztávval az élen. Ebben az évben a barcsi fiúk a televízió nagy nyilvánossága előtt adhattak számot tudásukról. S adtak is. A mérkőzés nagy esélyesének Győr csapatát kiáltották ki. Aztán a barcsiak, fittyet hányva a papírformára, 2:l-re megnyerték a meccset. A tv-riporter épp, hogy belekezdett a győri csapat dicséretébe, amikor Pintér Pista a jobb alsó sarokba vágta a barcsiak vezető gólját. Aztán Hofier 25 méterről akkora gólt ragasztott a bal felső sarokba, hogy az egy NB I-es csatárnak is becsületére vált volna. Ezután a győriek kétségbeesetten rohamoztak a barcsiak szervezetten védekeztek. Az első félidő befejezése előtt a győri csapat szépített ugyan, de a második harminc percben már nem esett gól. Az ifjú labdarúgók nem kisebb lelkesedéssel, mint a nagyok egy nagy verseny után, egymás nyakába borultak, ölelték, csókolták egymást, meg Mayer Györgyöt, a barcsi- labdarúgás szakvezetőjét, aki immár harmadszor vezérelte ifiait a győzelemre. Molnár, Horváth, Dóczi, Ratalics, Ben- cze, Kampf, Kovács, Tóth, Hoffer, Pintér, Stofa a vasárnapi győztes tizenegy, meg a bajnoki torna során szóhoz jutott hakiia, Göcsei, Csőri, Gulyás és Mayer György tanar vasárnap Budapesten, s még ma is Barcson alig győzik fo- ;-gadni a gratulációk Megérdemlik-«. «— Vasárnapjukat , Ismét munkával töltötték a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat dolgozói. Árvízi műszakot tartva egymillió téglával növelték a szabad napjaikon, eddig előállított 9 millió nyers, és három millió égetett tégla számát. — Társadalmi munkában négy vagon őszibarackot szedtek le az MHSZ megyei gépjárműiskolájának sorköteles hallgatói a Balatonújhe- lyi Állami Gazdaság gyümölcsösében. — Egy norvég manekent, a 25 éves Marie Sorensent választották vasárnap a ciprusi Nicosiában az európai idegenforgalom 1970. évi szépének. — A velencei filmfesztiválon vasárnap mutatták be Szabó István Szerelmesfilm című alkotását. A bemutatón megjelent a film rendezője, a film két főszereplője, és az UNESCO-kongresszuson részt vevő Ilku Pál művelődésügyi miniszter vezette magyar delegáció. — A texasi Dallasban vasárnap 66 éves korában rákban elhunyt Abraham Zap- ruder, az egyetlen olyan személy, aki annak idején filmet készített Kennedy amerikai elnök meggyilkolásáról. — Mestervizsga-előkészítő tanfolyamot rendeznek szeptember 10-től 15-ig a KIOSZ megyei központjában — női szabók, fodrászok, villany- szerelők, lakatosok és szobafestők részére. — Nyolc százalékkal több tej és tejtermék fogyott az idei nyáron a Balaton-par- ton, mint tavaly. Legkelendőbbnek a sajt bizonyult: kétszer annyit fogyasztottak a nyaralók, mint az elmúlt évben. A kakaó és a tejföl is kapós volt, harminc százalékkal emelkedett a vásárlásuk. — A dzsungclbe zuhant és felrobbant 39 utassal és 5 főnyi legénységgel a fedélzetén az indiai légitársaság egyik belföldi járatán közlekedő gépe. A Calcuttába tartó gép katasztrófája Gau- hati várostól mintegy 150 kilométerre északra történt; az utasok és a személyzet életüket veszítették. 21. Néhány nap múlva Ruth Kühn az idétlen törpe szeretője lett. Persze nem tudta, hogy csak egyike a nagy hatalmú tájékoztatásügyi miniszter sok-sok szerelmi áldozatának; Goebbels letépte ezeket a nőket, amikor megkívánta, és eldobta őket, amikor már úgy érezte, hogy unalmasak. Ráadásul a náci vezér nem is volt elég titoktartó ahhoz, hogy kiterjedt szerelmi ügyeinek részletei ne kerüljenek nyilvánosságra. Szerelmi ügyein mulatott mindenki, a füh- rertől egészen a kabinet magántitkáráig. Bizonyára tudott ezekről Goebbelsné is, de úgy látszik, hogy az a különös varázs, a pozíció, a rang, amely elbűvölte a nácikat, őt is hatalmába kerítette, mert sohasem okozott férjének ezzel kapcsolatban kellemetlenséget. És végül 1945-ben, a háború utolsó napjaiban is megelégedett azzal, hogy férje kezéből vegye át a mérget — saját maga és gyerekei számára. Hogy egészen pontosan mi történt Ruth Kühn esetében, az később sem derült ki, bár Ruth ma is él Németországban. Tény, hogy Goebbels hirtelen eldobta magától a lányt, és úgy határozott, hogy hagyja el Németországot. A berlini egyetem GeopoE- tikai Intézetének vezetője, bizonyos Haushoffer tábornok fia, Goebbels legbensőbb barátai közé tartozott. A tábornok legtöbb diákja Ribbent- rop külügyi kémszolgálatának lett a tagja. Haushoffer már 1914 óta szoros kapcsolatot tartott fenn a japán kémszervezettel, és a sors úgy hozta, hogy pontosan akkor, amikor Goebbels szakított Ruthtal, a japánok arra kérték: legyen segítségükre abban, hogy kémszervezetük számára európaiakat állíthassanak szolgálatba. Ugyanis az egyik legnagyobb nehézség, amellyel a japán kémeknek mindig meg kellett küzdeniük, színük és faji jellegzetességük volt, amely mindenütt feltűnővé tette őket, ha kiléptek országuk területéről. Tokió kérése és a német propagandaminiszter elhatározása egybe esett. Amikor Goebbels előadta problémáját barátjának, a tábornok fiának, s ő elmondta apjának, Haushoffer közölte, hogy nemcsak Ruthot, hanem az egész családot tudná használni. És semmi sem jöhetett volna jobban a kis gnómnak, mint, hogy egy ilyen akcióval az útjában álló lányt — a szó szoros értelmében — a világ másik oldalára küldje. Így történt, hogy a Kühn család megérkezett a Csendesóceánhoz — Leopold kivételével, aki továbbra is Goebbels magántitkára maradt, s akit később valamilyen fegyelmi vétség miatt a szovjet frontra vezényeltek, ahol el is esett __ A Kühn család azzal az ürüggyel költözött a Hawaiiszigetekre, hogy dr. Kühn érdeklődik a japán nyelv és a szigetcsoport története iránt. Semmivel sem keltettek gyanút azok között, akiknek feltétlenül gyanút kellett volna fogniuk, hogy egy német család ennyire távol telepedik le a hazájától. Még azzal sem hívták fel magukra a figyelmet, hogy Ruth és apja rendkívül gyakran utazgattak a környező szigetekre. Kühnné, a doktor felesége, teltkarcsú német asszony, nagyon tisztelte a férjét, és volt egy rendkívül sajátos tulajdonsága: az agya amolyan irattárféle volt. Nemcsak felfogta, osztályozta és értékelte a látott és hallott dolgokat, hanem a legapróbb mozzanatokat is el tudta raktározni. Látszólag teljesen a családjának élt, s ezzel a magatartásával megtévesztette azokat, akik bizonyára nagyobb figyelmet fordítanak rá, ha tudják, mi a valódi szerepe. Pedig Kühnné többször is ellátogatott Japánba, mint futár, és ilyenkor a Hawaii-szigetek tengerészeti és katonai védelmi berendezéseinek titkait vitte magával SZEPTEMBER 1 KEDD Egyed Milyen lesz az időjárás? A varható időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhőzet, többfelé kisebb esővel. Mérsékelt, változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20—25 fok között lesz. A további kilátások péntekig: a legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13—17 fok között, a legmagasabb nappali hőmérsékletek 21—2« fok között lesznek. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének negyven százalékán várható. — Rózsa-nap. ötezer forint értékű rózsával és cserepes virággal kedveskedtek szombaton és vasárnap Rózsa nevű ismerőseiknek a kaposváriak a Május 1. utcai virágüzletből. , — Úton átszaladó macskát akart kikerülni egy japán autóbusz. A macska megmenekült, a busz azonban az utat szegélyező szakadékba zuhant, öt személy meghalt, 14-en megsebesültek. — Húszéves a siófoki Kő- olajvezeték Vállalat. Ebből az alkalomból kiállítás nyílt, amelyen bemutatják a két évtized fejlődését. Nemcsak fényképeket, hanem egykori gépeket és berendezéseket is láthat a vállalat székházában megnyílt kiállításon a látogató. — Hárommillió forinton felül készítettek árut a idén eddig a zákányi betonüzem dolgozói. Az év végi terv 4,6 millió forint. 40 évvel ezelőtt 1930. szeptember 1-én zajlott !e Budapesten százezer fővárosi munkás forradalmi megmozdulása a fasizmus és a munkanélküliség ellen. Mint a KMP illegális lapja, a Kommunista arról néhány nap múlva beszámol, eredetileg a Szociáldemokrata Párt néma sétát szervez. Az elkeseredett munkásság azonban — a kommunista agitáció hatására — harcos tüntetéssé változtatja ezt. Az Andrássy úton hömpölygő tüntető tömegben kommunisták nyíltan osztogatják a röplapokat, és sorra hangzanak el a párt jelszavai: »-Munkanéküli segélyt!«, «-Éljen a Szovjetunió!«, «-Le a munkásárulókkal!« stb., a tömeg harsogó éljenzésétől kísérve. Aztán felcsendül az Internacionálé: első ízben még bátortalanul, halkan, de amikor másodszor kerül rá sor, már ezrek éneklik hangosan a proletariátus himnuszát. Közben támadnak a lovasrendőrök; rohanás, kőzápor, kardlapozás, tumultus. A barikádok mögé nem jutnak be a lovasrendőrök; erre sortüzet vezényelnek. Hullanak az ősz- szekaszaboltak. A tömeg azonban nem enged, ha egyik oldalon visszaszorítják, a másik oldalon nyomul előre! Szeptember 1-e eseményei jól példázzák, hogy a Horthy-fa- sizmus legnehezebb időszakában is milyen befolyásuk volt a tömegekre a kommunistáknak. Úttörők az árvízkárosult iskolákért Az »Úttörők az árvízkároEsti tagozati beiratkozás — Szeptember 11-én, pénteken délután négy órától hatig iratkozhatnak be a Táncsics Mihály Gimnázium esti tagozatának I—IV. osztályos hallgatói. Az első osztályba azok vehetők fel, akik szeptember 15-ig 15. életévüket betöltik, legalább fél éve dolgoznak (háztartásbeli nők is fölvehetők) és az általános iskola 8. osztályát elvégezték. A beiratkozáshoz szükséges a bizonyítvány és a jelentkezési lap. Ezt a nyomtatványt előzőleg a gimnáziumban lehet beszerezni. Érdekes kezdeményezés született Pécsen. »Szabadiskola« nyílt az iskoláskorú gyermekek szülei számára. A kísérleti jellegű szülők iskoláját a város legújabb — s egyben legnagyobb — általános iskolájának tantestülete és szülői munkaközössége kezdeményezte. Körülbelül ezer gyermek tanul majd itt, és közülük kétszázan először kerülnek iskolába. A szabadiskola előadói —. főiskolai tanárok, pszichológusok, orvosok, pedagógusok — tanácsot adnak a szülőknek: hogyan készítsék elő lelkileg kisgyermeküket az iskolai életre. — Tátrai tragédiák. A Szlovák-Tátrában megcsúszott és szakadékba zuhant két lengyel hegymászónő, a Lengyel-Tátrában, a Mors- kie-Oko tó közelében pedig a függőleges sziklafalról a mélybe zuhant egy lengyel egyetemi hallgató. Mindhárman életüket vesztették. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A ZALAEGERSZEGI RUHAGYÁR lenti üzemében megüresedett müszakvezetői — aki egyben telepvezető-helyettes — állás betöltésére pályázatot hirdet Feltételek: ruhaipari technikumi végzettség, legalább 5 évi szakmai gyakorlat megfelelő vezetői készség. A pályázati jelentkezéshez részletes önéletrajzot kell csatolni, az eddigi munkakörök felsorolásával. jelentkezési határidőt szeptember 15. Fizetés megállapodás szerint A vállalat Lenti községben kétszobás, — összkomfortos lakást biztosítani / tud. f A pályázati jelentkezést az alábRuth még szebb lett, mint) bi Címre kérjük megküldeni: Zalavalaha s feltűnően vonzó pová-i egerszegi Ruhagyár személyzeti ldud’ s feltűnően vonzo egye r osrtálya, Zalaegerszeg, Lenin u. 8. msege meghívást szerzett sza- (8064) mára minden társadalmi ese-i1 ményre. Az ilyen alkalmak I* persze gyakran összehozták)' amerikai tengerésztisztekkel, f akiket az otthontól való távol-f lét túlságosan fogékonnyá tettj a női társaság iránt. Ezek a kapcsolatok Ruth Kühn számára nagyon hasznos információkat jelentettek. Kühnék igen jól el voltak látva pénzzel is. Jólétük forrása állítólag egy rotterdami bank volt, és ebből többen arra következtettek, hogy a doktornak valami igen ügyes befektetése lehet Hollandiában. Utóbb derült ki, hogy 1935- től 1941-ig, a Kühn család több mint háromszázezer dollárt vett fel a japánoktól, de nem ez volt az egyetlen jövedelmi, forrásuk. Kühnék nemcsak a japánok szolgálatában álltak, hanem minden adatot, amit továbbítottak távol-keleti megbízóiknak, egyben eljuttatták Rib- bentrop külügyminisztériumához is. A japánok persze nem tudtak Kühnéknek a nácikkal fenntartott kapcsolatáról. 1937-ben Ruth Kühn két kozmetikai szalont is nyitott; egyet Honoluluban, a másikat Pearl Harborban, e két fontos hadászati helyen. A kozmetikai szalonok sike-< re várakozáson felüli volt. Azt amerikai tengerészfeleségek ( órákon át fecsegtek, s ilyenkort Ruth vagy néhány megbízhatót alkalmazottja úgy szívta ma-t gába a híreket, mint szivacs^ a vizet. Férfiakat rakodónak és éjjeliért felveszünk MÉK kirendeltség, Kaposvár, Ady E. u. 30. (179451) sült iskoláért« elnevezéssel induló mozgalom feladatainak rögzítésére s az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor hétfőn délelőtt a MÉH- tröszt vezérigazgatóságán. Az országos méretű úttörőakció szeptember 15-től november 15-ig tart. A mozgalomban részt vevő, több mint négyezer úttörőcsapat pajtásai nagyarányú hulladékgyűjtési akciójuk, valamint iskolai rendezvényeik bevételeivel, s többek között különféle társadalmi munkáért kapott pénzösszegekkel segítik majd a tönkrement iskolai fölszerelések pótlását, az árvízkárosult iskolák úttörőcsapatait ért károk enyhítését. Alumínium lemez 0,8—2 mm-es kis és nagy tételben megrendelhető a mi VÁLLALATTÓL Budapest, VIII., Kisfuvaros u. 12. Telefon; 331-901. (9933) Gyakorlott anyagkönyvelőt, valamint gyors- és gépíró adminisztrátort KERESÜNK FELVÉTELRE. Jelentkezés: Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat balatoni önelszámoló egysége, Balaton boglár, kikötő. (8947) (Folytatjuk) A 21. SZ. AKÖV SIÓFOKI ÜZEMEGYSÉGE fölvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező * gépkocsivezetőket, autószerelőket autóvillamossági szereléket siófoki, bálimba! és pécsi munkahelyeire. Jelentkezni lehet a siófoki üzemegységben, Balatonkihti. (139645) SOMOGYI NEPLAE Kedd, 1970. szeptember L