Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-18 / 219. szám

Az ifjúság romantikája 1*1 lök a pádon, a park fái I# alatt. A sétány kes­keny, önkéntelenül is meghallom, amit két fiatalem­ber beszélget a szemközti pá­don: — És, tudod, akkor már nem bírtam tovább. El kellett jönnöm. Tudtam előre, hogy most következik az érzelgős lelkizés... Társa megértőén bólogat, ö is volt már ilyen helyzetben. Néhány nap múlva húsz­éves unokaöcsémmel társalgók. Pesti fiú, meglátogatott min­ket a Balatonnál. Tiltakozása ellenére egy százforintost du­gok a zsebébe a visszautazás költségeire: — Csak tedd el ezt a szá­zast! Ne kelljen megint autó­stoppal utaznod ... két óra hosszat várnod és integetned, míg valaki fölvesz. Várni a bizonytalanra! — De bácsikám, hisz éppen ez benne az érdekes! Olyan kalandos így az utazás. Látszólag ellentmondásban van a két eset. Romantikus-e a mai ifjúság, vagy elveti az érzelmeket? Csak az ésszel mérhető valóság érdekli a technika századában, vagy szí­vesen rábízza magát képzele­tére is? Éppen ezért folyik erről a vita. mert az emberek ugyanazt értik a romantika fogalmán. A helyes megoldás csak az, ha észrevesszük a ro­mantikus világszemlélet fejlő­dését az elmúlt évszázadok fo­lyamán, változását a rohanó időben és átalakulását nap­jaink fiatalságának életében. Ma is van romantika, csak megjelenési formáia változott meg az ifiak magatartásában. Közős magja ennek a szem­léletnek a múltban és a jelen­ben: az egész emberiság tavá­ra vállalt hősi magatartásból fakadt. A humánum, az em­beriesség volt mindig, és ma is a haladásért lelkesedő ifjú­ság egyik legfőbb jellemvoná­sa. És ez összefonódik a va­lóságérzékkel is, mert az if­júság társadalmilag meglevő valóságért, eszményekért lel­kesedik századokon át magas hőfokon. V ajon valóban tud-e a ma ifjúsága eszménye­kért lelkesedni? Éppen népünk életében, a közelmúlt­ban felmerült legújabb esemé­nyek kiáltanak igent erre a kérdésre. A mentés a rombo­ló árvízből, majd az újjáépí­tés erőfeszítése meggyőzheti a kételkedőket. Az ország szíve ott lüktetett a veszély napjai­ban a Tisza táján, fiataljaink vállvetve dolgoztak az időseb­bekkel, legyőzték a dühöngő elemeket. A mindennapok if­jú hőseit találtuk meg most is a nyári építőtáborokban. A gyárakban, a termelőszövetke­zetekben felnövekvő új nem­zedék reálisan gondolkodó, nemes érzelmekre is képes tagjai megállják helyüket. Is­mét látjuk a humánum megje­lenését, de ez már a szocialis­ta emberiességé: ez a roman­tika nem elvont, nem mesevi­lágban álmodozó, hanem mindjobban összeforr a való­sággal. Most is kétféle jellegű a ro­mantika: van a valóság elől kábítószeres bódulatba, sex- mámorba való menekülés torz érzésvilága, és láthatjuk az igazságosabb társadalomért fo­lyó munkát és harcot, a forra­dalmi romantikát. A két irányzat voltaképpen küzd egymással a mélyben. A tét-, a ma ifjúságának, azaz a jö­vő állampolgárainak boldog­sága, társadalmunk, nemze­Munkaszerződés diákokkal — megszakítva öt »dühös« osztály ímmel- ámmal rakosgatta az utolsó szem körtéket a vödrökbe az után, hogy megtudták: a hétre ígért, az iskola részéről pedig vállalt munka másfél nap után be is fejeződött. A ka­posvári Munkácsy Mihály Gimnázium I/e—f, Il/e—f és IH/d osztályos tanulói csaló­dottan szálltak fel a Bárdi­bükki Állami Gazdaság száz­húsz holdas körtése előtt azok­ra a buszokra, amelyek a vá­rosba szállították őket. Szót érdemel az ügy na­gyobb körben is, mint amely­nek közepén álltam, a kérdé­sekre feleletet váró, mintegy százötven diák előtt. Ismeretes, hogy milyen ne­hézségeket kellett leküzdenie az első években a tanulók őszi mezőgazdasági munkába való hívásakor. A kísérő tanárok egyike a »hőskorra« emlékez­ve fölelevenítette, hogy hány meg hány szülő kereste föl te­lefonon ezzel a kéréssel: vi­gyázzon ám a gyerekére. A munka honorálásában is volt változás azóta, keresetet kap­nak a tanulók, és megszokott kép már a szeptember végi, október edeji napokban a vá­roson munkaruhában végigsé­táló diákság. Az iskoláknak sem könnyű feladatot kellett megoldaniuk: a tanterv elké­szítésekor nem hagyhatták fi­gyelmen kívül a tanulók mun­kával töltött napjait, szoro­sabbra kellett fogniuk a tem­pót az iskolában. Minden menne már a kitaposott ke­rékvágásban — ha ... A Bárdibükki Állami Gaz­daság meggondolatlanul igé­nyelte a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulóinak segít­ségét. Véletlenül egy éppen a témába vágó újságcikk került a kezembe: »A negyedszázad legnehezebb éve a mezőgazda­ságban« a címe. Arról szól, hogy országos tanácskozást rendeztek, melyen megbeszél­ték a rendkívüli év nehézségei Okozta gondokat! »Az élelmi­szergazdaság feladatainak tel­jesítéséhez az idén különösen nagy szükség van a társadalmi összefogásra, arra, hogy a me­zőgazdasági üzemek kapacitá­sának jó összehangolásán kí­vül a tanulóifjúságot a lehető­ségek szerint e célért mozgó­sítsák.« Én hiszem, hogy nagy szük­ség van a tanulókra is a me­zőgazdaságban, ezt bizonyítot­ták a korábbi, kevésbé nehéz évek is. Hát akkor az idén miért ne? Csak éppen azt kell eldönteni, hogy hol és mikor? A Bárdibükki Állami Gazda­ságban e héten nem volt szük­ség a százötven tanulóra, nem érett még be az alma, a meg­rendelők se jelentkeztek még. Folyhatott volna ezen a héten a tanítás az öt osztályban is, és alkalomadtán kellett volna segítségüket kérni. A gazda­ság tudhatta volna hétfőn, hogy keddre nem érik be az alma... A tanulók őszi mezőgazda- sági foglalkoztatása nagyobb összehangoltságot követel a gazdaságok és az iskola, a gazdaságok és a kereskedelem között is. H. B. tünk virágzása vagy elzüllése. Éppen az ifjúságnak legfőbb érdeke egyes garázda csopor­tok káros tevékenységének megszüntetése, ezek kivetése soraiból. Káros a tevékenysé­gük, mert sok emberben az ifjúság téves megítélésére ad okot és alkalmat. Káros, mert embertelen. Az ifjúi szerelem örök ro­mantikáját nem pusztíthatja el semmi, még ha az igaz érzel­meket néha nyegleség, köny- nyad modor leplezi is. Világ- viszonylatban elllentmondásos korunk az ifjúság megnyilvá­nulásait is zavarossá teszi időnként. Koránál fogva be­folyásolhatja az álromantika, kalandorok mesterkedése, akik titkos céljaik érdekében az if­júság mögé bújnak. Gondol­junk csak a hippicsoportok életmódjára, a nyugaton ijesz­tő mértékben terjedő kábító­szer-élvezésre, a rombolássá fajuló utcai tüntetésekre, ame­lyeket a tőkés rendszer nyom­ban kihasznált a baloldal letö­résére Franciaországban — vagy az egyéni terror megje­lenésére a latin-amerikai ál­lamokban a politikai harc esz­közei között, nyomában a kor­mányok megtorló intézkedése, a haladó gondolkodású' embe­rek százainak börtönbe vetése, kínzása. Van romantikus életérzés, mai fiatalságunkban, de keve­redik zavaros vonásokkal is. Vannak benne régi elemek, fölfedezhetünk új elemeket is. Melyek ezek az új elemek napjaink romantikájában? Sok fiatal szégyelli érzelmeit, és ez külsőleg cinikus maga­tartásban, beszédben nyilvánul meg. öreglánynak mondja mások előtt, mégis szeretett édesanyja marad szíve mélyén. A csajnak nevezett lányért majd meghal a fiú. Úgyszin­tén külsődleges elem a ro­mantikus öltözet és hajviselet, a múlt század amerikai préri- vadászainak nadrágviselete és inge, angol matrózoktól elle­sett tetoválás és Verne Kétévi vakációjából a diákos, hosszú haj. Ifjúságunk romantikája a reális gondolkodás erős ellen­őrzése alatt áll, amely az egyéni fejlődés folyamán, az évek múltával egyre fokozó­dik. Végeredményben a reali­tások embere lesz belőle. M eg kell értenünk korunk ifjúságát, örvendetes, hogy az atomkorszak­ban, hatalmas társadalmi vál­tozások idején igyekszünk reálisan felmérni erőit, látni a helyét és , munkája értelmét ebben a társadalomban. Mű­veltsége egyre több természet- tudományos elemet tartalmaz. És nem kell szégyellnie hu­manista érzésvilágát, szépér­zékét sem. Nem kell szégyell­nie nemesen romantikus ér­zelmeit. Ezekkel együtt egész ember. Tőrök Lehel ISKOLÁBÓL AZ ÜZEMBE Beilleszkednek a fiatalok A NEONOK FÉNYÉT vakí­tóan verik vissza a fehér kö­penyek. A hosszú teremben sok fiatal lány dolgozik szor­galmasan, a munkaasztal fölé hajolva illeszti az apró szerke­zeteket, a vékony szálakat, melyek a rádiócső lelkét adják. Az egyik munkapad mellett fiatal lány szereli szorgalma­san az egyik ponthegesztő gé­pet. — Sajnos, sok a hiba — mondja Káló Márta mechani­kai műszerész. Most szabadult, s mint szakmunkás itt dolgo­zik az elektroncsőgyár Dimit­rov utcai üzemében. A fiúsra A RESZELŐ durva fogazata belemélyed a szilárd anyag­ba, a finom vasreszelék le­hull a munka­pad mellé. A rideg anyag lassan életre kel, és a ter­vek testet ölte­nek. Szerszám született a tö­mör vasból, amely egy gép­be illesztve milliméternyi Gyarmati Ferenc. Káló Márta. nyírt, rövid hajú lány kék kö­penyében mindennap végigjár­ja a gépeket, tisztít, javít, hogy a termelés zavartalan le­gyen. Kezdő szakmunkás, alig két hónapja szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt, s az iskolából a műhelybe — a munkapad mellé került. Mit vár az üzemtől, a mun­kakörétől? Amit az iskolában tanult, azt nem tudja teljes mértékben kamatoztatni. Sze­reti a változatosságot, már gyermekkora óta szerelgeti a rádiókat, a villamos berende­zéseket. Minden érdekli, ami az elektromossággal összefügg. Az iskolában a második év­ben tanulmányi felelős lett, majd bekapcsolódott a KISZ- munlcába. Mint a csúcsvezető­ség tagja intézte a fiatalok ügyeit, részt vett a rendezvé­nyek, a felvonulások, a diák­parlamentek szervezésében. Most átkerült a vállalati KISZ-szervezetbe. Bevonták a munkába, részt vett a rendez­vényeken, kirándulásokon. Se­gített mindenben, ahol érezte, hogy szükség van rá. Hisz jó a közösség, szereti a munkáját, s ami a legjobb, valamennyien fiatalok. pontossággal préseli, formáz­za az anyagot. A szerszámké­szítő is ugyan­azt érzi, mint a művész — az alkotás örömét. — Játszani az anyaggal, hogy abból használható tárgy legyen, nagyon szép — mondja Gyar­mati Ferenc. Olajos kezét munkaruhájá­ba törli, maga mellé teszi re- szelőjét. Pillanatnyi szünet, rá­gyújt egy cigarettára. Nézem a munkadarab tömörségét, csil­logását. Szinte vágyat ébreszt az emberben, hogy megfogja, megforgassa, s gyönyörködjön benne — Most tett szakmunkás- vizsgát — jegyzi meg Völgyi László, az üzemi KlSZ-bizott- ság titkára, aki lekísért a szer­számkészítők műhelyébe. — Az egyik legaktívabb KlSZ-fiata- lunk. Az 503. számú Rippl-Rónai Szakmunkásképző Intézetben szabadult vörös oklevéllel. — Semmi ördöngösség sincs ben- ben — mondja — egyszerűen tanultam, érdekelt minden, ami a szakmával kapcsolatos. Egy kicsit később került be az iskolába, mivel érettségi után bevonult katonának, s a két év leteltével kezdte meg a tanulást. Az iskolában hamar magára talált. A KlSZ-szerve- zet tagja volt, irányította az osztály gazdasági életét, sőt mint szakszervezeti bizalmi is intézte az osztály ügyeit. Most beiratkozott a marxista közép­iskola esti tagozatára. Szeret tanulni, érdekli min­den, s mindent komolyan vesz. Tanuló korában aktívan ki­vette részét- az üzemi KISZ- munkából. Részt vett a szak­ma ifjú tanulója versenyben, s első helyezést ért el. SZÁMÁRA most a legfonto­sabb, hogy beilleszkedjen az itteni szakmunkásközösségbe, az üzem KISZ-szervezetébe.. — Ebben az üzemben most harmincegy fiatal tett szak­munkásvizsgát — mondta Völ­gyi László. — A városban a mi üzemünk érte el a legjobb eredményt a szakmunkáskép­zésben, s ezt az intézet igaz­gatója külön hangsúlyozta. Eb­ben a KISZ-bizottságnak igen nagy szerepe van. A fiatalok összefogása, a munkahely sze- retete a forrása mindennek. Sajnos, amíg egy fiatal tanul, addig az iskolai KlSZ-szérve- zetben dolgozik, s csak akkor vehetjük át, amikor felszaba­dult. Mi már az iskolaidejük alatt bevonjuk a fiatalokat, a munkába, s amikor végleg hozzánk kerülnek, akkor már ismerősökként köszönthetjük őket KISZ-szervezetünkben Gyertyás László 28-án záróest az Ifjúsági Parkban Folytatás a téli klubban Érdeklődnek Burns és Demini megyehatáron túliak ■ A Kapos különtermében Telt házakat eredményezett hétfő esténként a Park Ven­déglőben az Ifjúsági Park ren­dezvénye. — Népszerűek a tánczene­Tétován nézünk körül, ki­től lehetne érdeklődni a ke­resett család, lakása felől. Két asszony beszélget a harmadik kapuban. Feléjük tartunk. Gyorsan eligazítanak ben­nünket, egyikük el is indul a mutatott irányba. Társa ■— faluvéghez ragadt, idősebb parasztasszony, sötét fejken­dője alatt élénken mozgó, fe­kete szempárral — bizalma­san hozzám fordul: — A Jóskát keresik? El­ment dolgozni az anyjával, ide a közeli gazdaságba. Kell a pénz, most épültek. Azt mondják, nem megy ta­nulni. Mert tudja ... jaj, mi­nek is szólítsam? Tanár úr? — szóval úgy van ám, hogy ha az ember elküldi a gyer­mekét tanulni, az már nem jön vissza hozzá. En is sze­gény özvegyasszony vagyok, három gyerekkel, tizenkét éves volt a legidősebb, ami­kor szegény apjuk meghalt. EGYEDÜL Népes volt a ház, de milyen, most mégis egyedül vagyok, mint az ujjam. És már így is halok meg. Nem rossz gye­rekek, igazán nem panasz­kodhatok, de mind elmen­tek. A kisebb még techni­kumba jár Kanizsára. A kö­zépső, a lány, tavaly végzett abban a gimnáziumban, aho­va az Orsósék fia is beirat­kozott. Aztán még azon a nyáron férjhez ment Kapos­várra. De jó helye van, gyár­ban dolgozik. A legidősebb, a Sanyi fiam, már tizenhat éves korában elkerült a ház­tól, szakmát tanult, aztán Fehérváron alapított csalá­dot. Néha írnak, meg éven­te kétszer-háromszor meg­jönnek. Leginkább ősszel meg disznóvágás után. Azt mond­ják, nyáron nem érnek rá, mert üdülnek, aztán a Bala­tonra is járnak, az idén Sa- nyiék külföldön is megfordul­tak. Olyan szép színes lapot írtak, hogy a szomszédok is megcsodálták! Hálistennek, megvannak szépen. Nekem is mondják, ne dolgozzam any- nyit, meg csóválják a fejü­ket, ha a nekivaduló udvart, széteső kaput, bomló kerítést látják, de hát mondom, min­dent nem tehetek meg ma- ■ gam, örülök, ha az állatokat elláthatom a kirótt közös munka mellett. Igaz, azt nem mondják ám, hogy minek hizlalom a libákat, kacsákat meg a disznót, mert sosem mennek vissza üres kézzel. Tavaly is vágtam egy másfél mázsásnál nagyobb hízót, mondja meg, mi kell abból egy magamfajta öregasszony­nak? Hát apránként elhor- dogatták. Meg csomagot k) küldök mindegyiknek. A me­nyem szép levelet ír ilyen­kor, ha meg itthon van, ösz- szevissza csókol, hogy milyen aranyos vagyok. Nem is saj­nálom tőlük. Egyenek csak, létezzenek jobban, mint én. De azért nehéz egyedül, higgye el! Sose gondoltam volna, hogy öregségemre tá­masz nélkül maradok. Jaj, nem tartom ám fenn a ked­ves tanár úr.at, csak tessék intézni, amiért jöttek, dehát hirtelen kikívánkozott belő­lem, ne is haragudjék érte. Ha nem terhelném, mondja meg a lányom volt tanárai­nak, szeretettel üdvözlöm őket, mert mindenkit ked­velt ám ott, soha nem pa­naszkodott egyikre vagy má­sikra. Gyorsan búcsúzom, de az asszony még utánam szól: — A G. nénit csókolom, mert őt igen szerette a lá­nyom. Ha találkozik vele, ne felejtse megmondani neki! E. L. karok és az irodalmi műsorok a fiatalok előtt — mondta Vértes Elemér, az Ifjúsági Park művészeti vezetője. Érdeklődnek a fiatalok a megyehatáron túlról is — a városi KISZ-bizottság sikeres szervezését bizonyítja —, nemrégiben szekszárdi együt­tes mutatkozott be, és a közel­jövőben veszprémieket vár­nak. Sorra bemutatkoztak a so­mogyi együttesek a park pó­diumán — a Fonómunkás, a Sztár, a BM Táncegyüttes, és nemcsak közös produkciók, ha­nem egy-egy jól sikerült egyé­ni fellépés is szórakoztatták a közönséget. Hétfőn a budapesti Gemini beat-együttes játszik majd és Burns-összeállítással szerepű a VBKM Kaposvári Villamos- sági Gyárának irodalmi szín­pada. Huszonnyolcadikén tartják az őszi idény utolsó műsorát — a részvevő együttesek gá­laestjét. A Somogy megyei Vendég­látó Vállalat segíti a fiatalokat télen is. A Kapos emeleti kü­löntermében . szintén hétfőn­ként mintegy négyszáz fiatal szórakozhat majd a téli klub­ban. A tervek szerint helyet kap a programban a folklór is. SOMOGYI NÉPLAP Véutek, 1970. «September 18.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom