Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-09 / 186. szám

Térben és idomokban Kávé mellett a kániku­lánál is forróbb szobában a munkáról beszélgettünk a sta­tikussal. Most, így utólag gondolok arra, hogy bizonyos szakmák művelőinek gondol­kodásmódja mennyire rányom­ja a bélyegét környezetükre. A tervezők maguk álmodta munkahelye — a kaposvári tervezőiroda székháza — ott a park fáinak szomszédságában nemcsak modern, hanem szü­letésekor a maga nemében el­ső is volt. Somogybán ez ké­szült el elsőnek előregyártott elemekből. S akik nem hittek a sikerben, azoknak a statikus mérnök, Horváth János érvelt. A statikus, kiről mindig azt gondoltam, hogy a számok embere. E mondatért helyreigazit: — Csak úgy igaz ez, mint ahogyan az újságíró a betűk embere. Az újságíró sem betűk­ben, hanem fogalmakban gon­dolkodik. A statikus pedig térben és anyagban. A szám — akárcsak ott a betű — esz­köz a kezében. Elemekkel, ido­mokkal dolgozik. Arra ügyel, hogy káros alakváltozás ne le­gyen. Ä mérnök ezt a gondolatot tizenhét esztendő alatt fogal­mazta meg. A munkakönyvé­ben négy vagy öt bejegyzés is van. Pedig tizenhét év óta nem mozdult el ettől a cégtől. Nem az ember ment, a vállalat nevét cserélték. Az ember ra­gaszkodó: itt, ebiben a városban találkozik nap nap után a munkájával, épületekben, anyagban megfogalmazott gon­dolkodásmódjával. — Ha valakinek, a statikus­nak hinni kell az anyagban — mondom. — Nem — feleli. Neki ép­pen nem szabad hinni benne, hanem tudnia kell, hogy mire képes, mit lehet rábízni. Ami­kor elkészítettem a konzerv­gyár 17 méter fesztávolságú raktárépületét, senki sem hiü? hogy m gáll. Ma ilyen van Nagyatádon, Kalocsán és Szi­getváron is. Az építésnél egy csomó korszerűtlen szemlélet­tel találkozik az emíber. A kényelmesebb az, ha támogat­A tsz-ekmikor? AZ IDŐS EMBEREK sorsá­val, életkörülményeivel való törődés egyre több országos és megyei fórum témája. A szociális gondoskodás formája például a szoc:ális segélyezés vagy az öregek napközi ottho­nainak létrehozása is. (Me­gyénkben a segélyezési átlag az országoséhoz viszonyítva nagyon jó; a 25 öregek napkö­zi otthonával ugyancsak az országos statisztika élén áll Somogy.) Sajnos, még nincs (a többi megyében és a fővárosban sem) elegendő napközi otthon. Csak Kaposváron például 900—1000 gondozásra szoruló idős ember él teljesen magá­nyosan. Hogy sorsukon köny- nyítsenek, néhány éve meg­kezdték hazánkban a házi szo­ciális gondozás bevezetését, a gondozó hálózat kiépítését. Mit jelent ez? — Társadalmi munkás vagy tiszteletdíjas gondozónők rendszeresen láto­gatják az egyedül vagy házas­társukkal, rossz szociális kö­rülmények között élő öregeket. Van, akiket csak meglátogat­nak, egészségi állapotukat kí­sérik állandóan figyelemmel. Az esetek többségében azon­ban segítenek a ház körüli te­endők elvégzésében, a háztar­tásban is. (Takarítanak, mos­nak, egészséges, kultúrált kör­nyezetet teremtenek.) Az NDK-ban egységesen a tanácsi költségvetésből fede­zik a gondozónők díját. A le­dolgozott óraszámmal arányo­san fizetik a tiszteletdíjakat. Hazánkban tiszteletdíjasok beállítására mindössze két megye (Békés és Veszprém, valamint a főváros egyik ke­rülete) kapott az Egészségügyi Minisztériumtól — kísérleti jelleggel — keretet. Az ország többi részén, így Somogybán is, társadalmi munkásokkal igyekeznek ezt a feladatot el­látni. (Hogy Magyarországon melyik forma lesz az általá­nos, azt még nem lehet tudni; legfelsőbb szinten néhány év múlva egy bizottság összegezi majd a módszerek tapasztala­tait.) MEGYÉNKBEN eddig nyolc- száznégy gondozott van. A há­zi szociális gondozásban a sió­fokiak járnak az élen. A Vöröskereszt elsőként itt szer­vezte meg; 1966-tól mintegy 280 idős emberrel törődnek. A teendőkből a vöröslkeresztes aktívák vállalták a legnagyobb szerepet. Négyévenként je­lentést készítenek észrevéte­leikről a járási tanács egész­ségügyi osztályának. Három- havonként a vöröskeresztes családvédelmi felelősöknek ér­tekezletet hívnak össze, ezen orvosok tartanak előadásokat a betegápolás és a belgyógyá­szat alapvető tudnivalóiból. Lelkiismeretesen tevékeny­kednek a fonyódiak, a nagy­atádiak és a marcaliak is. Kaposváron és a járásiban az ősszel várható nagyobb előre­lépés. Előadássorozattal egybe­kötve körzetenként tervezik a gondozói létszám bővítését. A barcsi járás az egyedüli, ahol évek óta egyetlen lépést sem tettek a szociális gondozói há­lózat megszervezésére. Okát a járási és a községi vezetők szemléletében kell keresni. Követendő szép példát állít a termelőszövetkezetek elé a ba- latonszabadi és a marcali tsz. Mindkét helyen (a szociális alap kereteiből) tiszteletdíjas tsz-gondozónőt foglalkoztat­nak. Igen, az egységes országos álláspont megszületéséig ez lenne a követendő út. A fal­vakban különösen sok tehetet­len idős ember él. A tsz-ek kulturális és szociális alapjá­ból telne, és lehetne tisztelet- díjasokat beállítani. Sajnos, az elgondolás megvalósulását a túlzott, és egyoldalú anyagi szemlélet akadályozza. 1968-ban néhány községi ta­nács (Berzence, Zákány, Szen- ta) próbálkozott tiszteletdíja­sok alkalmazásával, a KÖFA terhére. 1969-ben azonban ezt meg kellett szüntetniük. Azóta sehol sincs ilyen jellegű ta­nácsi kezdeményezés. Pedig a községi tanácsok is megkeres­hetnék a módját az öregekről való gondoskodásnak. Annál is inkább, mert így igen sok teher szakad a körzeti ápoló­nőkre, akiknek csak a beteg­ápolás a kötelessége és felada­ta. ÁLLAMUNK a legmesszebb­menőkig igyekszik gondoskod­ni a munkában megöregedett emberekről. Sajnos, sok he­lyen az emberséges intézke­déseknek éppen a végvárakon, a tennivaló közvetlen közelé­ben nem tudnak érvényt sze­rezni. Bán Zsuzsa ja a megszokottat, a jobb vi­szont harcol az újért. Amikor a tervezőiroda készült, harcol­ni kellett, hogy korszerű le­gyen. Az előregyártóit elemek­től mindenki irtózott. A köz- szellepi nehezen fogadja be az újat. Itt, ebben az épületben a tiltakozás ellenére megpró­báltam azt, amiről hittem is hogy jó lesz. Aztán beiratkoz­tam a mérnöktovábbképzőre, s ott újdonságképpen mondták el azokat a kapcsolási módo­kat, amelyeket mi alkalmaz­tunk. Akkor az épület már há­rom éve állt. Ezeket a dolgo­kat saját meggyőződésünk szerint csináltuk. S vártul?, hogy felfigyelnek rá: aikarunk valami újat a terveken túl is. Az itteni tapasztalai nem ma­radt kihasználatlan: hat épület áll a városban, amelyik ezzel a módszerrel készült. A leg­utolsó a tűzoltólaktanya. Sze­rintünk nagyon korszerű ez az épület; örültünk, hogy sike­rült. Jött az átadás, és a ter­vezőt elfelejtették meghívni. De nem ez a fontos. — De ez is fontos. — Azért, amikor egy munka elkészül, az jó. Ott volt a .extiLművek leányszáilása. Az nem igaz, hogy mit kínlódott rajta ez a társulat. De meg­érte, tanultunk belőle. A má­sodik épületet, a kórház nő­vérszállását az alapozás után három hét alatt készítette el az építőipar. Három szint volt. Hát ezért érte meg a kín­lódás. Mondhatnám: egy szakma műhelygondjai. Az építészet, melynek első lépcsője a ter­vezés — gondja mégis több annál, hiszen mindennapjain­kat formálják. — Minden új építési mód az építőipar szervezettségében is előrelépést jelent. A panel elő­készítette egy korszerűbb alagútzsaluzás belépését. Most sokfelé csinálják már az or­szágban. A világban pedir vannak olyan országok is, ahol lefutott a panel. Kieresztettük a cigaret­tafüstöt; a nyitott ablakon friss levegőt küldtek a park fái. — A statikus munkája nem látványos. — Tizenhét éve csinálom. Az én számításaimért még senki sem vitatkozott, de azért már igen, hogy milyen színe legyen a szobának. Ha Ml az épület, jól dolgozott a statikus, ha nem — becsukják. Pedig az épület arcához a statikus is hozzájárul. Kánikulai forróságban — még kávé mellett is — csak arról beszél az ember, amit a leginkább szeret. A számokat és az anyagot is szeretni kell. A küzdelemről kevesebb szó esett ez alatt a két óra alatt, pedig érdemes volna egyszer ezeket is papírra vetni. De ez is mutat valamit a kiváló dolgozó jelvényhez vezető útból. Kercza Imre Somogy a felszabadulás hónapjaiban Egy nemzedék vallomása Kanyar J ózsef új könyvéről Lelkes méltatással fogadta a tudományos közvélemény a »Harminc nemzedék vallo- másá«-t. És nem véletlenül volt sikere Kanyar József há­rom esztendeje megjelent és azóta is népszerű történeti kresztomátiájának. Maradék­talanul betöltötte küldetését: a megye históriájának olvasó­könyve. Talán prológusként — a szerző új könyvének ismerte­téséhez. Nem itt és nem először jel­zett probléma a történettudo­mány eredményei iránti szé­les, tömeges érdeklődés apadá­sa, a széles tájékozódás hiá­nyosságai. Az uj kutatások eredmé­nyeit és publikációit — mély­ségük és talán szűk részterü­let miatt is — gyér »forga- tottság« jellemzi. Közrejátszik ebben a szó igazi értelmében vett népszerűsítés néha gyen­gén szintje is. Ezt a tátongó rést leszűkíthetik, feloldhatják a jó összeállítású olvasóköny­vek, forráskiadványok. Az értékes levéltári anyag jó (tematikájú csoportosítása, válogatása révén siker koro­názta a »Harminc nemzedék vallomásá-x-t, és ezért tarthat számot széles érdeklődésre Ka­nyar Józsefnek Somogy a fel- szabadulás hónapjaiban című új műve is. Kézbe véve a könyvet — mint történelmi forráskiad­vány és mint történelmi olvas­mány egyaránt megragadott. Hasznos a kutató történész számára, és értékes az egysze­rű olvasónak is. Nem túlo­zunk, ha azt állítjuk: nagy erény a kettő együtt, és dicsé­ret illeti érte a szerzőt. Műve tartalmilag két nagy részre tagolódik — a nyilasha­talom, a harci cselekmények és az új élet megindulása hónap­jainak feldolgozására, vala­mint forráskiadványra, irat­dokumentációkra. A megyei statisztikai adat­tár (1930—1944) című fejezet s.Minc.1'vt.til M t tdVHY'/Vi;« \ 1‘mKOS KU1*K A könyv borítója — (Szekeres Emil munkája) hű és a lényeget mutató fény­kép a fasizálódott gazdaságról, közigazgatásról és művelődés- ügyről. Második fejezetében a so­mogyi nyilasuralommal fog­lalkozik. A hatalomra került nyilaspárt — és tevékenysége — nagyjából közismert A vég­ső ok, a miért is. Kanyar Jó­zsef az adatokat, forrásokat fogta vallatóra, a hogyan, a miként szempontjából. Részle­tes feldolgozásában bemutatja a nyilas közigazgatás gépezetét, utalva a »hungarista munka­állam« eszméire — a fasiszta ideológia utolsó hirdetett mor­zsáira. De hogyan jutottak hata­lomra, a »végső győzelemre« ezek az eszmék Somogybán? — Ezt mutatja be tárgyilagos feldolgozásban a szerző. A források híven tükrözik az át­menetet, azt, hogy hogyan ra­gadta magához a kormányru- dat a militáris vezetés, miként csúszott át a megye közigaz­gatása a régi polgári vezetők kezéből a katonai és nyilas ve­zetők vagy inkább »vezérek« kezébe. A felszabadító ‘harci cselek­ményeket tárgyaló fejezet na­gyon tömör, hiszen a szovjet és bolgár csapatok harcát so­Harci cselekmények Somogybán. Pereskedő kulcsra várók — Az építkezésen mondják meg az őrnek, hogy a káteesz elnökének engedélyével men­tek oda, akkor megnézhetik a lakásokat. Már régebben el­rendeltem, hogy csak az én engedélyemmel teheti be bár­ki is a lábát a területre. — Hát akkor induljunk! S a rekkenő hőségben kime­gyünk a huszonnégy KISZ la­káshoz. Sehol egy teremtett lélek. A feljárati lépcső előtt még vi­zes a beton — óvatosan kike­rülöm, nehogy ott maradjon a lábnyomom —, a földszinti fo­lyosón végigpróbálom az ajtó­kilincseket, mindegyik zárva. Az egyik ajtóban hirtelen föl­fedezem a kulcsot. Benyitok. A fürdőszobában piszok, ren­detlenség, betonfröccsök a kádban, a padlót nemrég csi­szolhatták, mert a két szoba közepén porkupac. A konyhá­ban néhány otthagyott (vagy felejtett) szerszám, rongyok, deszkák. A ház környékén még látható, a szinte órákkal i ezelőtt befejezett építkezés. A huszonnégy lakás kulcsá­ra 1969 novembere óta várnak a lakók. Két héttel ezelőtt telefon­üzenetet kaptam, majd ké­sőbb személyesen is megjelent a lakások műszaki ellenőre. — Nagyon kérem, jöjjön el, és győződjön meg mindenről a saját szemével. 1969. novem­ber 30. óta a negyedik határ­időcsúszást kénytelenek tudo­másul venni az építtetők, s legutóbb, július 27-én szintén meghiúsult az átadás, mert be- költözhetetlen állapotban vol­tak a lakások. Most azért jöt­tem, hogy bíróságra adjam az ügyet, érvényesíteni fogjuk a kötbérigényünket. El sem tu­dom mondani, hogy milyen nehézségekkel birkóznak a jö­vendő lakók, hiszen jópáran felmondták már az albérletü­ket, megvásárolták a bútoro­kat, csak éppen lakás nincs. — A ktsz-t és a lakókat is meg kell érteni — mondta a fiatal nagyközség fiatal vb-el- nöke. — Igen, de ebből még nem lesz lakás — vetem közbe. — Az építőipari ktsz-nél rendkívül alacsony a gépesí­tettség, nincs elég szakember, nincs anyag (cement- és em­berhiány — szólok ismét köz­be, és az elnök rábólint); ar­ról nem is beszélve, hogy rá­juk erőszakoltak teljesíthetet­len határidőket is. Abban fel­tétlenül élmarasztalhatók, hogy egy árva szót nem szól­tak a lakóknak, s ígérgettek — hiszen ez itt sem kerül pénz­be —, de az építkezés meg­gyorsítására semmit nem tet­tek. — Kérem! Azokat a lakáso­kat már július végén át lehe­tett volna venni, csak bal láb­bal kelt fel a műszaki ellenőr. Az egész játék arra ment ki, hogy ingyen megcsináljuk ne­kik a szennyvizet. Egyébként én is beperelem őket, s ha a Somogyi Néplap ilyen dolgok­kal foglalkozik, megnézhetik majd, hogy mennyivel csök­ken a példányszámuk. A ktsz elnöke miközben ily mérgesen kifakadt, postát bont, és nagy gondosan átta­nulmányozza a leveleket. — Ne haragudjon meg az előbbi kirohanásért, kicsit ide­ges vagyok — szólalt meg a beszélgetés végén, miután már elmondta, hogy egész éven át nem volt elég cementjük és téglájuk, más építkezésekkel is elmaradtak, meg személyi tor­zsalkodások is hátráltatták a munkát. — Augusztus 7-én lesz az újabb átvétel. Megtárgyaltuk a szikkasztó kiásását és fala­zását is, és ígérem, hogy augusztus 20-át már minden család a saját, új otthonában ünnepli meg. Színhely: Barcs, 1970. au­gusztus 5., szerda. Az Építőipari Ktsz elnöke: Bruckner István. A műszaki ellenőr: Varga György. A községi vb-elnök: Né­meth Jenő. Saly Géza mogyi földön már többször is feldolgozták. Nem úgy a somo­gyi főid, a somogyi községek szenvedéseit, pusztulását! A visszaköltözésekről és a köz­munkákról szóló fejezetek Itárgyilagossátga példás. Igé­nyes statisztikai összefoglalá­sa minden jajszóról, szinte va­lamennyi háborús kárról, szen­vedésről beszámol. A negyedik fejezet, mely a felszabadult földön tett első lé­pésekről beszél, értékes, és sok vonatkozásban úttörő jel­legű tanulmány. Az élet indu­lásának keservesen nehéz pil­lanatait rögzítette a történet­író szemével, szigorúan igaz adatok alapján. Mert a haza­találás sem volt egyszerű — hiszen a haza helyén nem volt haza mindig — emlékezhe­tünk a költő gondolataira. A földekről pedig aknák riasz­tották el a szántani induló parasztokat. De szántani indultak, és ez a lényeg. Tanúi vagyunk az oldalak olvasásakor: hogyan rögzíti egy történelmi tanulmány a közigazgatás kikristályosodá­sát, a pártviszonyokat — min­dig tárgyilagosan, mindig hi­telesen. Így válik ez a fejezet egységes tanúságtétellé. Számot ad a meginduló föld­osztásról és beszolgáltatásról a feladat és a megvalósítás vi­szonylatában. És ismét az ok és okozat dialektikáját alapul véve. Mai történetírásunk ke­ményen ítél a beszolgáltatás rendszeréről, és amit elítél benne, abban jelenünk véle­ményét fogalmazza meg. De egy percre sem felejti el a be­szolgáltatás szükségességét és fontosságát. Azt hiszem, az eddigiek — és sok szempontból a Harminc nemzedék kapcsán is — fel­merül a kérdés Kanyar József feldolgozó módszerére, ha úgy tetszik: történetírói módszeré­re vonatkozóan. Történetírót úgy jellemezni, hogy hiteles vagy hű, legalább olyan banális, mint amikor egy költőre vagy regényíróra azt mondják, hogy művészi fo­kon fejezi ki önmagát. Ez ter­mészetes. Kanyar József tár­gyilagossága, alapos adatfel­dolgozása érdemel elismerést. Adatfeldolgozó, ha úgy tet­szik: oknyomozó módon fog­lalkozik anyagával. Például a nyilas uralorp esetében, ahol nem elégszik meg összefogla­lásában a pusztítás mértéké­nek hangoztatásával és jellem­zésével, hanem mintegy ana­tómiáját is vázolja az egész közigazgatásnak. Talán éppen az adatokra összpontosít, és túlságosan is mértéktartó a tapasztalatok, tanulságok le­vonásában. A tömör feldolgozást rész­letes iratdokumentáció követi. Hasonlóan jó, tematikus ösz- szeállításban, mint a Harminc nemzedékben. Igaz viszont, hogy jóval tömörebb lett vol­na a munka, ha nem találko­zunk néha szóról szóra ugyan­azokkal a dokumentumokkal (még az interpretálásban is), mint a »Harminc nemzedék vailomásá«-ban. Véleményem szerint elég lett volna ezekre hivatkozni a bibliográfiában, nem pedig három esztendő múlva szinte ugyanúgy köz­readni. Érdekesebb lett volna, ha Sarohin visszaemlékezésé­ből nem ugyanazt a részt idé­zi, hanem esetleg közzéteszi az egész visszaemlékezést. Emelik a kötet értékét a jól szerkesztett gazdag kép­melléklet és a kiváló történeti forrásanyagként felhasználha­tó táblázatok. Ami az egy nemzedék vallo­másában megragadja majd jö­vendő korok olvasóit is, az a somogyi emberek küzdelme. Tragédiája és heroizmusa. Kis jelentések, száraz okmányok árulkodnak erről, de az átélés élményével. És mindez értő vallatóra talált a szerzőiben. Tröszt Tibor SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. augusztus 9.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom