Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-08 / 185. szám

Humanizált termékek

A szépség és a termelés — úgy tűnhet — igazán lazán kapcsolódó fogalmaik. Valóban, mi köze lehet Michelangelo Mózesének, Leonardo Mona Lisájának mondjuk a cipőtermeléshez? Valójában a kapcsolat nemcsak sokkal szorosabb, mint hinnénk, de fontosabb, közérde- kűbb, társadalmibb is, mint amilyennek első megközelítésre látszik.

Engedtessék meg némi történelmi kitérő, mielőtt a cipő- vagy a fehérnemütermelés köznapi témájához kanyarodnánk! Nos, a dolgok és a személyiség — tágabban: az ember és a környező világ — kapcsolatának, kölcsönös egymásra hatásának mindig ié- nyegbevágó motívuma volt a szépség is. Az eredendő hasznosság, tehát a dolog funkciója mellett. Jellemző, hogy Marx is éppen abban határozta meg az ember lényegét, hogy míg az állat szorosan a szükségleteihez tapadva formálja a környező természeti világot, az emlber a »szépség törvényei szerint alakít«. Nem kevesebbet jelent ez a meghatározás, mint azt, hogy az ember képes felülemelkedni létfenntartását kielégítő szükségletein, s elgyönyörködve a világban, örömét leli a tárgyak kedvére való alakításában.

Az árutermelés — különösen annak modern formája — viszont szakadékot vág a dolog és a személyiség közé, megszakítja azt a közvetlen áramkört, amiből az alkotásnak ez az imént jelzett öröme táplálkozott. A tárgyak és az azokat létrehozó ember rideg viszonyát a manapság olyan divatos »elidegenedés« fogalmával jelöli a filozófia.

Korántsem erről szólunk ezúttal — nem próbálván egy- gyel szaporítani e téma gátta- lanul gyarapodó publikáció- özönét, csupán arra utalunk, hogy a modem tömegtermelés hajnalán — először is a XVIII. század Angliájában — már élesen szembekerült az olcsó sorozatgyártás és a művészeti megmunkálás igénye. Egyetlen követelmény létezett csupán: az, hogy a gép működjön, a cipő vagy a kávéscsésze megfeleljen rendeltetésének.

M

ár a századforduló táján, a kor szecessziós művészeti irányzataiban i meghatározott törekvések jelentkeztek e kettősség megszüntetésére, a szépség és a tömegtermelés összehangolására. Később nedig, és különösen manapság, amikor a kapitalista termelés a fogyasztás manipulálásával, a hazai piacok mesterséges tágításával a tömegcikkek fantasztikus özönét zúdítja a vásárlóra, értékesítési, profitszerzési okok is emelik a tárgyak formakulturális színvonalát.

Elnézést kérünk az olvasótól e kultúrhistóriai kitérőért, de így, a történelmi háttér e vázlatos ceruzarajza nyomán talán még hangsúlyozottabbá válik mindaz, amit ezzel ösz- szefüggósben a hazai termelésről mondhatunk.

A funkció, a használhatóság, illetve a szépség kapcsolatát említve — úgy tűnik — kézenfekvő a hazai vásárló közbevetése. Igen fontos, hogy a cipő szép legyen — halljuk a polémiát —, de ennél is fontosabb, hogy ne váljon le a talpa, hogy tehát megfeleljen rendeltetésének. Köszönöm szépen az új, szép formára tervezett gépeket — szól közbe a képzeletbeli esztergályos —, ha nem működik jól, ha nem esnék kézre az irányításhoz szükséges alkatrészek, akkor nem kérek belőle...

Bármily kézenfekvőnek tűnnek is ezek az ellenvetések, a használhatóság és a szépség e merev sorrendisége téves. Valójában a humanizált termelés mindkét tényező egységes, szorosan kapcsolódó értelmezését feltételezi.

Mit értünk e meghatározáson: humanizált termelés?

Mindenekelőtt természetesen azt a társadalmi feltételt, hogy a termelés célja nem a tőkés profit gyarapítása, hanem a szükségletek kielégítése. Érdemes viszont átgondolnunk, milyen következtetések vonhatók le ebből a társadalmi alap- elvből. Elsősorban az, hogy a vállalatoknak nem valamiféle absztrakt, tehát kizárólag a statisztikákban létező szükségletekkel — kell számolniuk, így az a számvetés is megtenné, hogy hány darab ilyen vagy olyan termék jut egy főre, hanem a valóságban létező, rendkívül bonyolult szükségletekkel.

F 'dítsuk le gyakorlatibb értelmezésre ezt a tételt! Ha csupán a statisztikai igényeket vesszük alapul, akkor kielégítő az a hajdanvolt kalkuláció, hogy hány lódenkabát jut egy vásárlóra. A humanizációs motívum ott szól közbe, ha a vállalat azt is megkérdi: milyen kabátokkal lehet a lehető legjobban kielégíteni a társadalom kabát- igényeit.

S itt már elválaszthatatlanul összefonódik a célszerűség a szépséggel. A valóságos igény ugyanis nemcsak természeti. Sokkal több annál, minthogy a kabát jól védjen az eső és a hideg ellen. A gondolatkör természetesen tágítható a fogyasztási javaktól a termelő javakig, hiszen valóságos — sőt, a termelési grafikonokban érzékelhető — igény az is, hogy a dolgozó ember szívesebben dolgozik olyan gépekkel, szerszámokkal, amelyek nemcsak jók, de szépek is.

A formakultúra nem valamiféle luxustöbblet, amit a célszerűségre, a használhatóságra ráaggatunk. A tárgyak világa egyszersmind emberi világ is — oly módon természetesen, hogy az emiber állítja elő a tárgyakat, de azok visszahatnak gondolkodásmódjára, életérzésére.

Gondoljuk meg: vajon elképzelhető-e valamelyest tartósan az a társadalmi ellentmondás, hogy a munkahelyen a legmodernebb termelő berendezésekkel' jól dolgozzék valaki, akit magánéletében praktikusan és formailag avult tárgyi világ vesz körül? Magyarán: dolgozhat-e igazán jól az automatikus géosoron az, aki otthon petróleumlámpával világít, múlt századi gondolkodásmódot ihlető berendezési térevakkal veszi körül magát?

I

't, zárul a kör. A lényeg ugyanis az, hogy az ember termelő és fogyasztó mivoltában egységes. Ha modern tárgyi és formavilágban, él itt, olyképp cselekszik a másik szférában is. Következésképpen: a társadalom kettős érdeke, hogy az emberhez igazodó, humanizált termékeket állítson elő. S valóban, Michelangelo és Leonardo alkotásai végső soron a korból vétettek, és roppant erővel hatottak is a korra. Ma sincs ez másképp. Akkor sem, ha ez a hatás a tömegtermékek mérhetetlen özönén — cipőn és bútoron, gépen és textílián át — hat a korra, az emberre.

Tábori András

KAPOSVÁRI ÉPÍTÉSZETI NAPOK

Megnyílt

az építészeti kiállítás

Tegnap délelőtt a kiállítás megnyitására érkező vendégekkel már a kapuban közölték, hogy a zakót és nyakkendőt nyugodtan tegyék el hűvösebb napokra. Harmincöt fokot jósolt a meteorológia árnyékban, s ennyi volt a hőmérséklet a Munkácsy Gimnázium termeiben is.

Tizenegy óra után néhány perccel futott be az utolsó vendég. Dr. Ormosy Viktor, a városi tanács vb-elnöfchelyet- tese üdvözölte a megjelentéket, majd Sugár Imre, a megyei tanács vb-elnökhelyettese nyitotta meg a kiállítást.

Tájékoztatóul elmondta, hogy a kiállításon hatvan fővárosi és vidéki vállalat, köztük több szövetkezet és tsz állította ki termékeit, majd javasolta, hogy nézzék meg együtt a kiállított anyagot.

A részvevők között ott volt Németh Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Bogó László, a megyei pártbizottság titkára, Somogyi József, a városi párt- bizottság első titkára, dr. Szőke Pál, az. S2MT vezető titkára, a megyei párt-vb tagjai, valamint Rostás Károly, a városi tanács vb-elnöke. Az országgyűlési képviselők közül Szerecz László (úgy is, mint az egyik kiállító vállalat igazgatója) és Varga Károly jöttek el. Képviseltette magát az Építési és Városfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium is.

Miután a földszinti és az emeleti büfékben kellő meny- nyiségű hideg szódavízzel és hűsítőkkel mindenki felfrissíAz aulában tartották a megnyitót.

tette magát, csoportokra ala- f ZÉP kiállítási helyisége volt;

kulva végignézték a több száz kiállított terméket.

A leghűvösebb szoba vitat- Í hatatlanul a Kaposvári TÜ.

A nagybajomi ktsz nyaralója.

mindenki szívesen lépett be ide, mert volt egy kis légáram-v lás. Aztán később valaki megmagyarázta, hogy ez biztos azért van, mert ebben a szobáiban sok a kiállított ajtó... Többen érdeklődtek a Chemical építő-vegyianvagokat gyártó vállalat szobájában a mosogatók, kádak és egyéb műanyag termékek iránt, míg az otthon barkácsolókat az ÉP- TEK. az Építőipari Termelőeszköz-kereskedelmi Vállalat szögbelövő pisztolya érdekelte a legjobban.

A megyei állami építőipari vállalat nagy sikert aratott panelszóba egységével, ebből készül a balatonszéplaki szállodasor.

Többen megnézték a nagybajomi ktsz nyaralóját; kár. hogy nem lehetett belépni a helyiségeibe.

Az első látogatók között volt két szakember: Szigetvári György, a megyei tervező vállalat igazgatója és Móring Ede, a vállalat főmérnöke. Mi az építészek véleménye a látottakról?

Árak, áruk, vélemények — zöldségügyben

A termelők

Amikor a termelőüzemek, a kertészkedő szövetkezetek vezetőivel beszélgettem, mindenütt kifejezésre jutott: az

idei év rendkívül szélsőséges, a zöldségtermelést különösen sújtó időjárás pedig nehéz helyzetet teremtett. Sőt, nem egy helyen a keserűsig, az el- kedvetlenedés megnyilvánulásaival is találkoztam. A vigasztaló — ha szabad így fogalmazni — csak az volt, hogy nyomban hozzátették: ez nem azt jelenti, hogy lemondanak erről a mezőgazdasági ágazatról. Hiszen nem nélkülözhető, elsősorban a lakosság ellátása miatt.

Vigasztaló — így mondtam, hiszen lényegében az elmúlt évekhez viszonyítva csökkent a megyében a kertészetek területe. Erre korábban már utaltam, megjegyezve azt, hogy a csökkenés elsődleges oka a munkás kéz hiánya. Természetesen vannak ez alól kivételek is. Az egyesült kutasi szövetkezetben például csaknem háromszáz holdon folytatnak szántóföldi kertészkedést, termékeik zömét a konzervgyárnak adják át, de a korai árukból jut a lakosságnak is. És

juthat több is, ha fejlesztési terveiket sikerül megvalósítani.

A nagyatádi szövetkezetben hatvannégy év a tagság átlagéletkora. A kérdésre, hogy milyen a rohamosan iparosodófejlődő járási székhely ellátása, Mészáros József elnök így felelt:

— Rossz.

No, de mit tehetnek ők, a termelők? Régebben jelentős területen foglalkoztak konzerv- növényekkel, ma már erről lemondtak, s csupán a lakosság részére termelnek konyhakerti zöldségféléket. Hatezer négyzetméteren vannak hollandi ágyaik. Az idén felállítottak egy üvegházat, és 15—20 holdon folytatnak szántóföldi zöldségtermesztést. Az idén nagyon kétséges, hogy jövedelmező lesz-e a kertészetük, iónehet tavaly és tavaly előtt az volt. A munkaerőhiány miatt a gazdaság ugyanis So- moavudvarhelyről szállítja ide a dolgozókat,' s ez is növeli a költségeket.

— A kertészetről viszont nem mondhatunk le. A lakosság szükségletét ki kell elégíteni. Tehát ilyen megoldást látnak a jövőre?

— Elsődleges lenne más szántóföldi növények komplex gépesítése. így munkaerőt lehetne átcsoportosítani ide, hiszen tény az is, hpgy a kertészetben szívesebben dolgoznak az emberek. A másik: a kertészeti termelés minőségi fejlesztése. Ehhez beruházások kellenek.

Ráfizetés mellett fejleszteni — ez bizony nem egyszerű dolog. Felvetődik tehát a kérdés: Mi a helyzet valójában a kertészkedés gazdaságosságával, jövedelmezőségével?

Tóth Lajossal, a kaposvári Latinka Tsz elnökével beszélgettem erről. Köztudott, hogy ez a szövetkezet jelentős részt vállal a város ellátásából, s hogy az utóbbi években tizenötről 80 holdra fejlesztették kertészetüket, és összesen mintegy négyszáz ezer forint volt a beruházás.

— Tavaly egy hold tiszta bevétele kétezer forint, egy évvel korábban ötezer forint volt. A mostani számításaink

szerint — távolról sem végleges adat ez — három-négyezer forint körül alakul. Nem lehet tehát azt mondani, hogy nem jövedelmező ágazat. Sőt! De ha például azt nézem, mit ad egy hold kukorica, akkor igencsak megfontolandó, hogy érdemese kertészkedni.

Lényegében, ahogy ez kiderült — s ezt nemcsak a kaposvári példa bizonyítja — tisztességes jövedelmet adó ágazat a kertészet A termelők oldaláról vizsgálva a helyzetet: a feladat inkább az lenne, hogy fokozzák a jövedelmezőségi szintet.

— Van erre egy általános szabály, két szóban kifejezhető: hozamnövelés és költség- csökkentés. A hozamnöveléshez anyagi eszközök kellenek. Beruházni érdemes. Saját példánk bizonyítja, hogy a hollandi ágyak még az évben, és a palántanevelő is rövidesen visszatérül. Ám a további beruházás nagyon is megfontolandó, mikor ilyen magas költ- ségszinttel tudunk csak termelni. Hogy miért? A kertészet mind több növényvédő szert igényel. Olcsóbb és hatásosabb vegyszerek kellenének. Az idén minden korábbinál nagyobb volt a gyomo- sodás, nem is beszélve a hihetetlenül elszaporodó rovar- kártevőkről. Olyan szer kellene például, ami nem három hétre, hanem három hónapra biztosít gyommentességet. Ennek kedvező hatása enyhítene a súlyos munkaerőgondon is. Elképzelhető, hogy mennyire megdrágítja a termelést, amikor naponta három teherautóval hozzuk és visszük a dolgozóinkat Böihönyéről, Bodrogról és Töröcskéről.

Munkaerő és beruházás — általános tapasztalat, hogy ez az alapvető gond. Sorolhatnék további példákat, idézhetném például Perger Istvánnak, a kaposfüredi tsz elnökének szavait, aki a közelmúltban hivatalos fórumon is szóvá tette kertészetükkel kapcsolatban ezeket a gondokat.

Ahogy a kaposvári, az öreglaki — és még jó néhány — kertészet példája igazolja: jövedelmező ágazat ez. Ennek ellenére mégis csak gondot jelent az üzem vezetőinek.

Vörös Márta (Folytatjuk.)

— Szép és változatos anyagot láthattak a kaposváriak, színvonalas a kiállítás — mondották. Móring Ede hozzátette még, hogy szívesen látott volna kaposvári bútorokat....

Hát ebben van valami. László Miklós, a Tanácsi Építőipari Vállalat osztályvezetője az épületgépészeti berendezéseket hiányolta, de egyébként mint szakember is örömmel sétált végig a termeken, folyosókon.

Bár hivatalosan csak délután kettőkor nyitott a nagyközönség számára a kiállítás, délben már jó pár kíváncsi eljött, és megnézte.

A kiállító cégek képviselői sem unatkoztak, hiszen a látogatók nem fukarkodtak a kérdésekkel, s igyekeztek minél alaposabb és részletesebb információkat szerezni.

Szépen fogytak a prospektusok, a kiállítás katalógusa és a szórólapok is.

Ma délelőtt — úgy gondolom — a kiállítás készítői, építői, a kirakatrendezők és grafikusok is félsóhajtottak: minden a helyére került, és nyugodtan jöhetnek a látogatók.

S. G.

SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1970. augusztus 8.

I

i