Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-01 / 179. szám
SZAKKÉPZÉSI KUTATÁSOK Hétezreit szakmájukról, lehetőségeikről, igényeikről A pályaválasztással kapcsolat oan végeznek széles körű és alapos kutatómunkát a Munkaügyi Minisztériumban. A kutatás egyik legjelentősebb részének, a szakképzési vizsgálatoknak összegezését nemrég reprezentatív kiadványban jelentették meg a.szerzők: Havas Otíóné, Bán Gésa és Molnár Péter. A Szakképzési kutatások I. füzetében mintegy hétezer szakmunkás- és szakközépiskolai tanuló, valamint felnőtt dolgozó véleményét olvashatjuk a pályaválasztást befolyásoló tényezőkről, a szakmájukhoz való viszonyukról, a szakmák anyagi és erkölcsi megbecsüléséről. Peltűnő, hogy a megkérdezették 25,9 százaléka a szülei tanácsára választotta szakmáját. Igen kis százalékban tanácsolták a pályára őket tanáraik. A szervezett pályaválasztási tanácsadás' pedig a legutolsó helyen szerepel a pályára irányításban, A tanárok hatása a mezőgazdasági dolgozó szülők gyerekeinél a legnagyobb, ők értékelik legtöbbre a tanácsadást is. Szinte megdöbbentő az adat: a kérdezettek fele eredetileg más pályát akart választani. A szakközépiskolai tanulóknak például csak 12,3 százaléka akart szakmunkástanuló lenni. A fizikai foglalkozású szülők nagyobb mértékben keresik gyermekeik részére a szakmunkáspályákat. A szülők többsége azonban, sajnos, még a hagyományos gimnáziumot és technikumot tartaná valóban rangosnak. Ezek után nem véletlen, hogy a felmérés szereplői így rangsorolták a pályákat, a foglalkozási ágakat. A túlnyomó többség az orvosi i pályát értékeli a legnagyobbra. Utána a mérnök, az író, a tanár, az ápolónő, majd a pincér következik. A nők különösen vonzódnak a kereskedelmi eladói pályához. Lehangoló viszont, hogy saját szakmájukat csaknem mind a hétezrén az utolsók között említették a humán jellegű pályák mögött. S amibe nem szabad belenyugodni: a rangsorban a mező- gazdasági szakmunkás került az utolsó helyre! Szakmájával csak a megkérdezettek egyharmada elégedett, hét százaléka elégedetlen, a többi csak részben végzi megelégedéssel munkáját. Érdekes azonban éppen itt szólni arról, hogy elenyészően kevesen szeretnének szakmát változtatni. Arra a kérdésre: »mit tart a szakmában maradás feltételeinek-«, 50 százalékban a továbbtanulás lehetőségét jelölték meg. A szakma anyagi elismertségét legnagyobb mértékben a bányászok minősítették jónak. Ugyancsak elégedettek a víz-, gáz- és csőszerelők, a kőművesek és a mezőgazdasági szakmunkások. Sokan úgy vélték, a ruházati, a faipari és a lakatosszakma a legkevésbé megfizetett. A kutatás egyik legérdekesebb része, amikor azt vizsgálták, ki milyen motívumok alapján választotta szakmáját. A férfiak és a nők többsége (a szakközépiskolai tanulók kivételével) a jó kereseti lehetőséget helyezte előtérbe. A nők indítékai között leggyakrabban szerepelt a tiszta munka, a szép munkahelyi környezet és Szitakötő Kelletnesen hűvös volt a kis falusi presszóban. Néhány vendég kanalazta a friss fagylaltot. Finom kávéillat terjengett a levegőben. Az egyik asznyi István, Nagy Lajos, Veres Péter novellái kerültek sorra. Más alkalommal néhány lemezzel a táskájában — lemezjátszó a presszóban is volt — tálnál fiatalok — lányok és jött Szitakötő a barátnőjével, fiúk vegyesen — ültek, s ka- — Vajon milyen meglepetés vargatták a duplát. Csendesen lesz ma? — kérdezgették egy1 beszélgettek, néha kuncogtak mástól a fiatalok. is. Hat óra múlhatott, mikor rövid időközökben egymás után nyílt az ajtó, s a nemrégen még olajos munkaruhában hazafelé siető fiúk megboNem maradt el a meglepetés, mert kellő bevezetés után felcsendültek a Kodály Zoltán és Bartók Béla által gyűjtött népdalok s az általuk írt rotválkozva, ízlésesen felöltöz- örökszép művek, ve jöttek be. Később néhány Szitakötő visszament a főis- leány jött — élettel, vidámság- kólára, gal tele. Közülük is kitűnt az Szitakötőt várja a falu. egyik, aki jobbra-balra te- jugg József kintve nem túl hangos »sziasztok« köszöntéssel üdvözölte a jelenlévőket, i Itt is, Ott is halkan megje- f gyezték: * SZA3Ó LÁSZLÓ - SÓLYOM JÓZSEF — Megjött Szitakötő! Maga is tudta, hogy így nevezik. Nem gúnynévként emlegették így, sem a múlt nyáron, sem most. Többen talán nem is tudták az igazi nevét, i Nem falubeli volt. Egyik ba- t rátnőjénél töltötte évek óta a nyár egy részét. Főiskolai hallgató, városi leány. Tanárnak készül. Finom, könnyed járása, mozdulatai révén mondta egyszer valaki: olyan, a sokféle emberrel való törődés, beszélgetés. A férfiak motívumai között inkább ilyeneket találunk: »a testi erő érvényesítése«, »a munkafeladat veszélyessége«, »-kezdeményező erő«, »bátorság igénye«. Szembetűnő, hogy alig akad olyan, aki a magányosan végzett munkát kedvelné. A választások azonban inkább tárgyi természetűek, kevésbé eszmei és etikai jellegűek. A motivációk igen szegényesek, s ez leginkább az alacsony kulturális színvonalra utal. Egyetlen férfi sem tartotta lényegesnek például, hogy »formálni lehet az emberek magatartását« vagy »természeti-társadalmi összefüggéseket lehet feltárni«. Mindössze 0,1 százalékban jelölték meg a határozott politikai állásfoglalást. (A nőknél pedig ez utóbbi nem szerepel egyetlen helyen sem.) A felméréskor véleményt kértek arról is, hogy egy általánosan elismert, jó szakmunkásnak , milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie. A szakmunkástanulóknál első, hogy jól tudja használni az eszét, majd a kézügyesség, a precizitás, a pontosság, a felelősség- érzet következik. A szakközépiskolások a műszaki érdeklődést választották a nyolc tulajdonság közül, míg a felnőtt dolgozók a segítőkészséget. Érdemes nagyobb figyelmet szentelni a »Milyen követelményeket támaszt munkahelyével szemben« című részre is. Gondolkodóba ejti az embert, hogy szinte egyszerre teszik vezetőhelyre a jó üzemszervezést, a továbbképzési lehetőséget, a jó munkahelyi légkört, a hozzáértő vezetést, a vezető és a beosztott jó kapcsolatát és az idősebbek Segítőkészségét. Sokan hiányolták a személyes törődést, bírálták a munkahelyi körülményeket és a technikai színvonalat. A Szakképzési kutatások első részvizsgálatainak legfőbb eredménye, hogy rávilágít több ellentmondásra is. Általános észrevétel: sem a szülők, sem a gyerekek nem ismerik alaposan és pontosan a választható pályák, foglalkozások sajátosságait, jellegét, követelményeit, előnyeit és hátrányait. Az iskolákban sokkal lelkiismeretesebben kellene a pályaválasztási munkát végezni. S az üzemeknek is — a folyamatos és jó szakmunkásutánpótlás érdekében — sók mindenen javítaniuk kellene. B. Zs. Az ügynöke eliriduif i Kémek a búvárhajón 19. Az elkövetkező négy napon Dasoh mást sem tett, mint toll- mint egy szitakötő. Így maradt J ba mondta vallomását ehester- meg e nyárra is ez a név. jfieldbeli szobájában. Három Már a múlt nyáron is értei- $ napon keresztül az akció elöntés, tiszta, szép beszéde vontud-ta. fiú-e vagy lány. Amikor Conolly és a másik FBI-ügynök végzett a kihallgatással, Dasoh még mindig nem szabadult. Megjelentek szállodai szobájában az USA hadseregének és tengerészetékészületeiiről és lebonyolításá- r.ek szakemberei, alhárítói, és ról beszélt, a negyedik napon mindenféléről faggatták pedig Conolly kérdezgette őt. Dasaht. Úgy látszik, teljesen ki A kérdések a legkülönbö- akarták használni az alkalmat, zőbb témák körül forogtak: hogy egy olyan ember került Milyen az élet a háborús Né- a kezük közé, aki néhány hét- metországban* Milyen bánás- tol előbb még Berliniben, Eu- ták^ht^ Józsefi Attila," Radnóti ^módban van részük a külföldi répában tartózkodott ■* munkásoknak? Személy szerint Burger, aki ezalatt New kiket ismert, azoknak milyen York-i szállodájában ücsörgött, rangjuk, beosztásuk van? Mi- megkapta Dasoh levelét. Hen- lyen hangulatot tapasztalt az ke, Quirin és Schmidt úgy álegyszerű emberek között? stb. lapodtak meg Burgerrel, hogy Aztán arról is kifaggatták, aznap találkoznak egy bolt- hogy md a helyzet Párizsban, ban. mit látott Lorient-ben, a ten- Burger meg is jelent a talál- , Jgeralattjárp-kikötőben, s végül kozón, bement a boltba, és inlgy, versmondassal és vers- .mit figyelt meg az U—202-es geket vásárolt. Miközben válo- hallgatással telt el nemegy- ^ lerendezésénél. gátolt, megérkezett a másik szer egy-egy óra. \ Amikor ezzel végeztek, a ke- három náci ügynök is. A fiatalok alig várták a kö- j Tesztkérdéseik özöne követke- Ekkor Burger óvatosan Hen- vetkező összejövetelt. Ekkor z zett, Dasoh végül is teljesen ke kezébe csúsztatta Daseh meg Móra Ferenc, Tömörké- a összezavarodott, és azt sem levelét, amelyben az tájékozta magára a fiatalok figyelmét. Nem fölényeskedve, tudálékoskodva beszélt velük, hanem szerénységgel, megnyerő modorral. Még a füstölést is abbahagyMiklós, Váczi Mihály, Garai Gábor versei kezdtek peregni ajkáról. Egy-egy gyönyörű vers elmondása alatt tágra nyíltak a szemek, kipirultak az arcok, s a befejezés után tapsra verődtek össze a kezek. Terveíc az árvízkárosultaknak . Milton harmadik tolgszó KISZ-lag A VÁLLALAT vezetőségének és a KISZ-szervezetnak a jó kapcsolata sok fiatal helyét meghatározza egy vállalatnál. Különösen érvényes ez például a Mezőgazdasági Beruházási Vállalatra, ahol a dolgozók egyharmada fiatal. Szabó Péter igazgató: — Az, hogy vállalatunk ki- 1 nevén dolgozójából harminc KISZ-fiatal, önmagában is sokat jelent. Mi biztosítjuk, hogy a fiatalok a vállalat vezetésébe is beleszólhassanak. A KTSZ-titkár például a párt- titkár, a szakszervezeti titkár és a csoportvezetők mellett teljes jogú tagja annak a biaott-. ságinak, amely elosztja a prémiumokat. Ha új dolgozó kéri felvételét, akkor is meghallgatjuk a KISZ véleményét. Tanulmányutakon Is részt vesznek a fiatalok. Tavaly például három KISZ-tag volt Bulgáriáiban. — Ezt a jogot bizonyára nemcsak nagy létszámával vívta ki a KISZ. Fekete Béla. — Valóban. A harminc fiatal munkájával bizonyította, hogy érdemes erre. Jó a kollektív szellem, sokat dolgoznak együtt. Vállalták, hogy munkaidő után elkészítik a dénesmajori út tervét. Ezért és más munkákért hétezer forint célprémiumot kaptak. A pénzből tíz jól dolgozd KISZ- tag lengyelországi utazásához járulnak hozzá. — Az árvízkárosultak megsegítésére a vállalat 106 ezer forintos társadalmi munkát vállalt. Panyola újjáépítésétatót adott, miképp került érintkezésbe az amerikai hatóságokkal. — Ez a disznó feladta magát — súgta oda a másik háromnak Burger. — Az nem lehet igaz, hogy elárult volna bennünket — súgta izgatottan Henke. — Itt a sarkon van egy vendéglő, gyerünk be. Ott találkozunk — javasolta Burger, majd fizetett, és gyorsam megindult az üzletből kifelé. Rövidesen a többiek is megérkeztek. A vendéglőben a három másik ügynök is átfutotta Daseh levelét, de mindhárman hitetlenkedtek. — George szilárd jellemű ember — állította Quirin. — F részen biztosan azért ment Washingtoniba, hogy keressen valakit, aki a segítségünkre lehet a vállalkozásunkban. Ebből a levélből nem tűnik ki, hogy ő feladta volna magát. Ttt csak azt íria, hogv össze- i-ötte+ésfHe léoett az amerikai hatóságokkal. — Nyilván be akar épülni — mond+a Schmidt. — Biztosan olyasvalamiről van szó, am;ről rv*-n akar előttünk beszélni — folytatta Qpl- «n. — Joga van hozzá, hiszen ő a főnök. — Lakást kellene változtatni — javasolta Burger, bár most már megbánta, amit az hez készít tervet. Ebben a munkában, természetesen részt vesznek a KISZ- tagok is — mondja Gál Judit KISZ-titkár. —- Ezenfelül a KISZ-szervezet ezer forintot ajánlott fel. — A vállalat részéről sok támogatást kap a KISZ-szervezet. Milyen segítséget adnak a fiatalok a vállalatnak? — A vállalati ünnepségek műsorát mi adjuk. Dekorálunk, maketteket készítünk. Társadalmi munkában elkészítjük az osztopáni műve- Gál Juciit. otthon udvarára egy emlékmű, a MŰM. 503-as Iparitanuló Intézet számára pedig egy lőtér tervrajzát egyik KISZ-tagunk, Gertner■ József tervei alapján. A vállalat fölvette a kapcsolatot a pécsi és a veszprémi MEZÖBER-rel. Ennek keretében egynapos csere- látogatáson vettek részt a vállalat dolgozói. Nagyon érdekel bennünket, hogyan készülnek él azok az épületek, amelyeket mi terveztünk. Ezért kerestük fel a közelmúltban a lődési lengyeltóti KISZ-tábort, amelynek a terveit mi készítettük. Nagyon tetszett. A K.ISZ-tagok rendkívül érdeklődnek minden liánt. A legutóbbi KISZ-gyűlésünkön Solymossy Dezső, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa tartott előadást Mezőgazdasági beruházások az . országban, Somogybán címmel. A BUIGÄDMOZGALOM- RÖL, a szocialista brigádról beszélgettünk Fekete Bélával, a Vásárhelyi Pál szocialista brigád vezetőjével. — A brigád tavaly márciusban alakult. Az idén márciusban nyertük el a szocialista címet. íizenöt tagunk van, valamennyi fiatal. Sok közös programunk van. A szocialista címért járó pénzt nem osztottuk ki, hanem kirándulásra fordítjuk. Ebből ajánlottunk fel az árvízkárosultak részére kétezer forintot. Simon Márta Falukrónika Balatonszentgyörgy története Alig pár éves még a falu- krénika-író mozgalom, máris kötetek sorozata lát napvilágot, elsősorban a tanácsok gondozásában. Szűkebb hazája, szülőfaluja történetét olvashatja egy-egy község lakossága. Vaskos kötet jelent meg a közelmúltban a balatonszentgyörgyi szakmaközi bizottság gondozásában »Bolatonszentüzletben mondott a többieknek. Tulajdonképpen azért játszotta a íelháboiodottat. maid félt a megtorlástól, — Sakkal jobb lesz, ha a helyünkön maradunk, meri különben hu keres, nem fog megtalálni bennünket — szögezte l,e véleményét Schmidt. Burger pontosan ismerte a részleteket, hogy mi volt a terve Daschnak, s tulajdonképpen mit tett, de most már nem szólt semmit a társainak. Azt azonban még nem sejtette, hogy az FBI ügynökei máris a nyomukban vannak s figyelték őket akkor is, amikor a boltba mentek. Majd követték őket ide, a vendéglőbe is, és tulajdonképpen a szomszéd a.\73t#tnál ülő, s figyelmesen újságot olvasó öiregúr nem miás, mint az FBI egyik ügynöke. Megállapodtak abban, hogy valamennyien a helyükön maradnak, majd elbúcsúztak. De most már egyikőjük sem maradt egyédül. Mindegyiküknek a nyomába szegődött az FBI egy-egy embere. A titleosrendőrök egymást váltva figyelték Burgert, Hen- két, Qu’rint és Schmidtet, Követték őket gyalogosam és gépkocsival. Már itt volt New Yorkban Conolly is, éppen az egyik fekete autó mélyéről figyelte Henkét és Quirint. (Folytatjuk) györgy története 1969-ig« címmel. Az ízléses kötés nagyon gazdag tartalmú, stencilezett lapokat takar. így csak kevés példányban jelenhetett meg, a kötetek ara pedig nagyon drága. Ezért csak nagyon kevés olvasóhoz juthatott el és keVfesen helyezhetik családi könyvespolcukra. A kötet kilenc szerzője egy összefoglaló történeti áttekintést, valamint a község íejlő- t désével kapcsolatos 14 tanul- * mányt tett közzé. A kötet ösz- »•szűállitója Simon József pos- ftahivatal-vezető, a szerzők \ közt vannak a községi orvos, a padi: gógusok, üzemvezető és az f idegenforgalmi hivatal dolgo- \ zója. A kötet igényes, gondos és fáradságos munkára vall. A szerzők' feldolgozták a község legöregebb lakóinak emlékeit, régi iratokat, feljegyzéseket fogtak vallatóra. Kirajzolódott a község históriája napjainkig. A szerzők írása talán először került könyvtáblák közé, .mégis úgy érezzük, avatott ke- J zeit munkája. f Az írói eszközök sokfélesége sűrűsödik a kötetben a történeti műfajtól a szociográfián keresztül a szépírásig. A kezdet a pusztai település volt, a jelenben pedig a környék 1 gazdasági és kulturális köz- |pontja. Kár, hogy fényképek )nem illusztrálják a kötetet, (mert a szöveg mondanivalóját jmég teljesebbé tennék. A balatonszentgyörgyi kró- i nikaíró csoport dicséretes 'munkát végzett ! R. iw SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1970. awgiúmtas 1.