Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-30 / 203. szám

í­-o fILAG PROLETÁRJAI, E Gy E S 0 L J ET E K I j Ára: I forint Somogyi Néplap A Z M S Z M P SO fi O CY M EG Y E I BIZOTTSÁGÁN A K LAPJA XXVI. évfolyam, 203. szám 1970. augusztus 30., vasárnap U Thant és Tito Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök szombaton délelőtt Brioniban fogadta U Thant ENSZ-főtitkárt. A megbeszélésen jelen volt Mirko Tepavac jugoszláv kül­ügyminiszter is. A több mint kétórás szívélyes beszélgetés során eszmecsere folyt a leg­időszerűbb nemzetközi kérdé­sekről. A nemzetközi élet kérdéseiről és a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról Losonczi Pál és Nasszer megtartották a hivatalos tárgyalásokat Az Elnöki Tanács elnöke ma Alexandriába látogat Épül a BCM Szalay Hanna, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti Kairó­ból: Szombaton délelőtt Kairóban megtartották a hivatalos tár­gyalásokat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Ga­mal Abdel Nasszer, az EAK elnöke között. A két elnök ezt követően négyszemközti esz­mecserére, vonult vissza. A nap folyamán a magyar kíséret VÁLYI PÉTER PÉNZÜGYMINISZTER SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA Mihői gazdálkodnak a tanácsok! Megváltozik az adóbefizetés rendje —■ Egységesítik az apparátust A minisztériumok irányítá­sa alá tartozó vállalatok adó jellegű befizetései is a taná­csi költségvetés bevételi forrá­sát jelentik a negyedik ötéves tervben, s e változások követ­keztében csökken a tanácsi költségvetésben az állami hoz­zájárulás hányada — jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Vályi Péter miniszter. — Ez a változás jelentős lé­pésnek számít a tanácsok ön- kormányzati jellegének erősí­tésében, a tanácsi gazdálkodás módszereinek megítélésében. Abból kell kiindulni — mond­ta Vályi Péter —, hogy a nép­gazdaság költségvetésében az össztársadalmi érdekeket kép­viselő beruházások szerepel­nek, a helyi érdekeket szolgá­ló beruházások pedig a taná­csi költségvetést terhelik. A tanácsoknak emellett szervez­ni és koordinálni kell az össz- állami politika helyi megvaló­sítását. Az államháztartás ilyen megszervezéséért sokat tett a gazdasági reform, a helyes el­vet az idén — a negyedik öt­éves terv küszöbén — tovább kell fejleszteni. Ennek azon­ban az az előfeltétele, hogy a tanácsok gazdálkodásában is az egységes gazdaságpolitika érvényesüljön. Lényeges vonás a gazdálkodásban, hogy nem egyik évről a másikra, hanem középtávra terveznek. A reform indításakor a ta­nácsok már készítettek ilyen, két évre szóló tervet. A tervek végrehajtásához a reform a fejlesztési alapok révén lehe­tőséget adott, ugyanakkor lé; nyegesen csökkentették a köte­lező költségvetési előirányza­tokat. A negyedik ötéves terv idő­szakában a tanácsoknál bővül­nek a bevételi források, s a pénz felhasználásában még na­gyobb önállóságot kapnak. Ez nemcsak a megyei, hanem a városi és a nagyobb községi tanácsokra is vonatkozik. Eddig helyi jelentőségű vál­lalatoktól kapták bevételüket a tanácsok. Ennek az a hátrá­nya, hogy más volt az érde­keltségük a saját — tanácsi — irányítás alá tartozó, és megint más a minisztériumi irányítá­sú vállalatoknál. Egy megye gazdasági fejlettségét pedig el­sősorban a nagyvállalatok te­remtik meg. Ez a meggondolás vezette a kormányt arra az el­képzelésre, hogy egyformán te­gye érdekeltté a tanácsokat. Az első probléma — ami ez­zel kapcsolatban jelentkezik — az, hogy hová fizetik adójukat a telephelyek. Eddig ugyanis a nagyvállalati központ fizette a saját székhelyén. Ezután pedig a telephelyek szerint illetékes tarács kapja meg. így a helyi szervekhez jut a minisztériumi váll^la+ok által befizetett adó, e'zkö’deVötési járulék, s ezért lesz ÍC‘ vohh ar állami hozzájá­rulás ar- n'ia a b**vi k Kitté el­vetésben. D«1 f“* nar«d, mert ezzel központilag lehet támo­gatni bizonyos beruházásokat, és csak így lehet az ellátási színvonalban meglevő különb­ségeket csökkenteni. Az álla­mi hozzájáruláson kívül egyébként az iparfejlesztési alap, a fővárosi üzemek kite­lepítését támogató összeg is a gazdasági fejlődésben meglevő különbségek kiegyenlítődését szolgálja. Kevésbé kötik meg a taná­csok kezét a költségvetés fel- használásában. A fejlesztést szolgáló összegeknél csak a legfontosabb beruházásokat (lakásépítés) jelölik meg; a fenntartási költségeknél pedig csak azt írják elő, hogy meny­nyit használhatnak fel bér­alapra, s mennyiből kell az utakat, hidakat fenntartani. — Ez •— mondta a pénzügy- miniszter — növeli az önálló­ságot, de nagy terhet és fele­lősséget is jelent. Feladataik ellátása érdekében ugyanis jobban kell informálódniuk a tanácsoknak a gazdasági hely­zetről, jobban kell figyelemmel kísérni a központi gazdaságpo­litikai döntéseket, ismerni kell azok célját, s fokozniuk kell a pénzügyi ellenőrzést. Ennek érdekében új jogsza­bályokat bocsátanak ki és szervezeti intézkedéseket is tesznek. Eddig külön szervezet adóztatta a szövetkezeteket és a vállalatokat. Ezeket most összevonják. Ez javítja az el­lenőrzést, és hozzájárul a mo­dern információs rendszer ki­alakításához is. (Hogy milyen nagy jelentősége van az ellen­őrzésnek, arra példaként mondta el Vályi Péter, hogy az elmúlt másfél év alatt 2,7 milliárd forintnyi szabályta­lanságot állapítottak meg.) Az egységesített apparátust kor­szerű számítástechnikai gépek­kel is felszerelik. A tanácsok idei gazdálkodá­sáról is beszélt a miniszter. Ebben az évben 20,5 milliárd forint fölött rendelkeznek. A féléves tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az általános fejlesztési célkitűzések megva­lósulnak, kivéve a felújítást. Ennek oka a közismert építé­si kapacitás hiánya. Kedvező a bevételek alakulása is: az év végére várhatóan tíz száza­lékkal nő a tanácsokhoz tarto­zó vállalatok termelése, és 21 százalékkal lesz több a nyere­ségük. Ez azt is lehetővé teszi, hogy tartalékoljanak jövőre az ötéves terv indulási évére. A következő évben egyébként — hozzávetőlegesen — 1,8 mil- liárddal több pénzből gazdál­kodhatnak a tanácsaink. A ta­nácsi költségvetés bevételének készül a részleges jogi rende­zése. A szabályozó rendszer öt évre szól majd, az állami hoz­zájárulás mértékét pedig két évenként állapítják meg. és az országgyűlés hagyja jóvá. K. I. egyes tagjai megbeszélést foly­tattak kairói partnereikkel. A két államfő délelőtti tanácsko­zásán magyar részről a kísé­ret tagjai, az EAK részéről pe­dig Nasszer elnök legközelebbi munkatársai voltak jelen. A két órán át tartó tárgya­láson a közel-keleti helyzetről, a nemzetközi élet más kérdé­seiről és a kétoldalú kapcsola­tok alakulásáról volt szó. Elöljáróban Nasszer elnök tájékoztatta Losonczi Pált a közel-keleti helyzet legújabb fejleményeiről, azokról az aka­dályokról, amelyeket Izrael gördít a Jarring-misszió útjá­ba, és az Izraelnek nyújtott amerikai fegyvertámogatásról. Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság szolidaritásáról (Folytatás a 2. oldalon.) Beremenden, az épülő új cementmű százholdas telepén sor­ra veszik birtokukba munkaterületeiket p, szerelők. Meg­kezdték a főtranszformátorház, az olajfeítöltő állomás és a kemencealapok technológiai szerelését. Képünkön: Miunká­ban a szerelők. Mitől tart Izrael? Az EAK támogatja Janiig erlfeszítéseit Összetűzések Ammanban AMMAN Pénteken este kétórás össze­csapásra került sor a Palesz­tinái Népi Demokratikus Front tagjai és a jordániai biz­tonsági rendőrség között. A hírügynökségi jelentések sze­rint a gerillák röplapokat osz­togattak Amman külvárosá­ban, és a postahivatal környé­kén álló épületek falaira pla­kátokat ragasztottak, amikor a helyszínre érkező rendőrök fegyverüket használva akarták szétoszlatni a tömeget. Jasszer Arafat, a palesztinai ellenállási mozgalom központi bizottságának vezetője, paran­csában felszólította a gerillá­kat, hogy térjenek vissza tá­boraikba, ők azonban elfoglal­ták a postahivatal épületét és a környező utcákat. A lövöldözés során két geril­la életét vesztette, többen meg­sebesültek. NEW YORK Hasszán el-Zajjat, az EAK ENSZ-nagykövete kijelentene, hogy a közel-keleti béketár­gyalások kevés reménnyel ke­csegtetnek, bár az egyiptomi kormány száz százalékos tá­mogatásban részesíti Jarring erőfeszítéseit. «•A háború és a béke kérdé­seiről van szó, és ezek komoly dolgok. így a kínálkozó csekély lehetőség is megéri a fárad­ságot« — mondotta Zajjat. JERUZSÁLEM Jlszrael Galili, az izraeli ka­binet tárca nélküli minisztere, Golda Meir tanácsadóinak egyike, a Tel Aviv-i rádiónak adott szombati nyilatkozatá­ban azzal fenyegetőzött, hogy a New Yorkban folyó arab- izraeli közvetett tárgyalásokon kialakulhat olyan helyzet, amely jogossá tenné Izrael ki­vonulását ezekről a tárgyalá­sokról. A miniszter szerint erre ak­kor kerülhet sor, ha Izraelt a »csapatkivonásokról vagy terü­leti kérdésekről való tárgyalá­sokra kényszerítenék, anélkül, hogy meggyőződnék a másik fél békés szándékairól«. Galili megismételte azokat a korábbi vádakat is, amelyek szerint az EAK megsértette a tűzszüneti megállapodást. A MEZŐGAZDASÁG JUBILEUMI SZEMLÉJÉT Afrikai küldöttek beszámolója az VISESCO‘értekezleten Az UNESCO kultúrpolitikai kérdésekkel foglalkozó velen­cei értekezletén pénteken Ka­merun, a Niger Köztársaság, Szudán és Ghana képviselője számolt be az országban elért eredményekről, a problémák­ról, és hazájuk kultúrpolitikai elképzeléseiről. A részvevők körében figyelmet keltett az afrikai országok azonos állás­pontja. Az afrikai országok arra tö­rekednek, hogy megóvják a hazai kultúrát és nyelvet a nyugati gondolkodás divatjai­tól, és hogy kultúrájukat vi­lágszerte elismertesség. Mongo So, kameruni köz­oktatás-, ifjúság- és művelő­désügyi miniszter arra kérte a szervezetet, hogy hozzon létp kulturális fejlesztési segélyala pót. (MTI) Egyesült Államok r Tiltakozás a reakció újabb kampánya ellen A 67. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár a szocialista építésben elért sikerein­ket mutatja be. Nemcsak összegez, szemleltet, hanem tanít, segítséget ad a holnap fei- adatainak elvégzéséhez is... (Képes ripo tunk a 3. oldalon) Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjá­nak országos elnöke és Gus Hall, a párt főtitkára erélyes tiltakozást jelentett ki az Egyesült / Hantokban kibonta­kozó úja’'b kommunistaellenes aripány r-na-t. A Soövris-**-' nyomozóiroda 1 és a reakció s Kalifor- ailambeli "in Fafae' nemrég lezajlott eseményeket használja ki a kampány szít;* sára. A városban ugyanis a kö­zelmúltban egy néger foglyor ki akartak szabadítani a bíró ság épü'ctcbői, és az akkor támadt lövöldözés során négy ember él»i«k vesztette. A ké! pártvezető követeli, hogy az amerikai hatóságok szüntessék be az újabb bo- szoi-kányüldözést. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom