Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-12 / 162. szám

Az ember egész pályáját, l&vendójét és lelki egyensú­lyát befolyásolja az a pilla­nat, hogy milyen élethivatást választ Azt, amihez vonzó­dik vagy azt, ami felé taszí- tódík? Azt, amelyre készül, vagy azt, amelybe belecsep­pen? Súlyos gond. Százezreké. Tizermégyévesek gondja, fazennyoloéveseké, és a szü­lőiké. S a szülőkön túl a roko­noké, a nagy családi köré, az egész környezeté is. Ebben az esztendőben 166 ezer 527 fiatal végezte el az általános iskolát, ezeknek 87 százaléka kíván továbbtanul­ni. Ehhez a számhoz vegyél: hozza a maturandusokat! (A régi Horfchy-világban évente közel 7 ezer ifjú érettségizett, idén több mint harmincezer.) Az általános iskolai tanulók­kal együtt az idén közel két­százezer ifjú töprengett, vias­kodott és döntött arról, hogy mi legyen, hol tanuljon, mi­lyen hivatást válasszon. Eb­ben az esztendőben tehát — elnagyoltan — kétszázezer családot érintett. S miután egy család legalább két tag­ból (féleség, férj) áll, a pálya­kereső ifjún kívül legalább négyszázezer fenőttet, s ha eh­hez hozzászámítjuk a szűk rokonságát: közéj egymillió embert foglalkoztatott és kész­tetett gondolkodó választásra a ibérdés: Mi legyen a fiúból, lány­ból? Hogyan döntsünk? Hazai gond? Világgond is mindenesetre. Pályát választani olyan kor­ban, mikor az ismeretanyag gyorsan változik, s amelyben úgy kell élni, még magas képzettségű tudományos em­bereknek is, hogy fejüket időnként 'kiszellőztetik, hogy új ismeretanyag befogadására tegyék képessé. 2. Az UNESCO jelentébe sze­rint a japániak fogalmazták meg a leghelyesebben a pá­lyaválasztási .tanácsadás mód­szerét. A japán tanácsadás elősegíti, hogy az ifjúság vá­lasztása — a tényleges szük­ségleteknek megfelelően — olyan szaäcmai összetételű le­gyen, mint amilyen irányban az ország gazdasága fejlődik. Mi is ezt szeretnénk, mi sem törekszünk másra. Mi is azt szeretnénk, hogy legyen elegendő építőipari szakmun­kásunk és ne legyen annyi... (a másik hivatást, amely terü­leten túlzsúfoltság van, nem is említem, ezt bárki behe­lyettesítheti ide). Világgond? Mindenesetre az a szintézis, a középarányos megtalálása. Arra neveljük, annak neveljük, amire szük­ségünk van, ami népgazdasági érdek. S úgy neveljük annak, hogy az ifjú egyénisége töret­len, vágyai érintetlenek ma­radjanak, azaz: bölcsén és harmonikusan találkozzék a társadalom szükséglete és az egyén álma. Álma? A vá­lasztott hivatás iránti törek­vése. Az UNESCO Nemzetközi Nevelésügyi Irodájának a ta­nulmánya 73 ország pálya­választási tanácsadásával foglalkozik, azt méri feL A legkülönbözőbb országokat választották ki: ezeknek öt­venöt százalékában nagyon régen, némely országban nemrég, 9 országban ped;g még nem működik a pályavá­lasztási tanácsadás. Nem kényszer sehol sem! Segítség inkább Mi, vagy ki döntse el a pá­lyát? Egyén vagy társadalom, tesztvizsgálat vagy pszicholó­giai laboratórium? A család, vagy a közösség, az ország, vagy talán a legalkalmasabb, az iskola? Már az az iskola, ahol a pedagógus és a diák szinte testközelben él, s ahol a jó pedagógus diákja min­den képességét megismeri. Ezt vizsgálták Bulgáriától az NSZK-ig, Franciaországtól Japánig. Keresték a legmeg­felelőbb módszert ott (például Ausztriában), ahol szinte már Mária Terézia óta folyik A baranyai példa a pályavAlasztAs gondjai pályaválasztási tanácsadás. Es keresték ott is (például Angliában), ahol az egész kér­dés körül vihar robbant ki. A bonyolult tesztvizsgálatok, lelki laboratóriumok, ügyes- séigvízsgálatok, gondos képes­ségpróbák mellett általában arra kezd rájönni a világ, hogy o pályaválasztási tanács­adást, az irányítást, az erde- lődés felkeltését már az isko­lában kell elkezdeni. Az UNESCO minket — bármennyire súlyos a gon­dunk, s még a próbák úriát járjuk — megdicsért. Azt a törekvésünket dicsérte meg, hogy az iskolai nevelés segít­ségével igyekszünk a pálya- választás gondját megoldani. 3. Akkor miért szólunk gond­ról, mégpedig elég súlyosról? Az a kívánság a mi leg­főbb gondunk, hogy a pálya- választás teremtsen egyen­súlyt a népgazdasági szükség­let, s az egyén vágyai és ter­vei közt. Ez — őszintén — il­lúzió. Küzdeni lehet — paran­csolni nem lehet, de nem is szabad. A szülők a nagyon jó, gyors keresetű foglalkozásoíkat kere­sik (gyermekeik számára). S hiába marasztaljuk él őket azért, mert gyermeküket föd rásznőnek adják, nem szövő­nőnek, a küzdelem nehéz, mert a legoktondibb dolog azt várni, hogy az emberek anyagi érdekeikkel ellentétes cselekedetekre szánják rá ma­gukat. A gond azonban e megál­lapítás ellenére is jelen van, s valamennyiünk élete sor­sa, jövedelme, életszínvonala, az egész ország állapota nem kis részben függ áztál, hogy a népgazdaság számára »kíné- veUk-e-« a megfelelő munka- erő-mennifiséget. A szövőnőt, is. Az építőipari munkást is. S nem csupán fodrásznőt vagy szobafestő-mázolót, mert an­nak szívesen adják a szülők gyermekeiket, mert az sokat »maszekolhat«, notha általá­ban az építőipar munkaerő­hiánnyal küzd. Az ember értékét; helytál­lását, munkája minőségét nem csupán az méri, hogy kielé­gíti-e a népgazdaság érdekét, hanem az — legfőképpen az —, hogy a kérdéses személy azt csinálja-e, amit szeret, amire vágyik. Ami nem csu­pán munkája, hanem válasz­tott hivatása, szinte a szen­vedélye. Mit mutatnak a statisztikai felmérések? 4. A Munkaügyi Minisztérium ifjúsági és pályaválasztási osztálya hétezer budapesti, miskolci, Szolnak, Győr, Bé kés és Heves megyei szak­munkástanulót, szakközépis­kolai tanulót és fiatal szak­munkást kérdezett ki arról: 1. Hogyan, milyen hatá­sokra történt pályaválasztá­suk? 2. Hogyan ítélnék meg más pályákat, és hogyan ér­tékelik más pályákhoz ké­pest a sajátjukat? Á válaszok nyersen meg­döbbentőek voltak. Legalábo is minden illúzió elvetésére késztetik azt, aki a nagy fel­mérést olvassa. A hétezer fiatal több mint huszonöt százaléka szülei ta­nácsa, több mint tizenöt szá zaléka »valaki«, alapján (aki a kérdéses szakmában dolgo­zik), több mint tizenöt száza­léka »úgy gondolta, ez lesz a megfelelőbb«. A többi pedig véletlen körülmények — rá­dióban szerzett ismeretek, üzemlátogatás stb. — alapján választott pályát. Csak 3,4 százalék (!) döntött szervezett pályaválasztási tanácsadás alapján. Ilyen körülmények között a képességek, tehetségek okos befolyásolásáról beszélni, ugye, nehéz. A 3,4 százalék si­ralmas adat. Még nehezebb egy másik — alkérdésre — kapott válasz: »azoknak a tanulóknak ere­deti elképzelései, akik más pá­lyára szerettek volna menni (százalékban)«. Ebből az tűnik ki, hogy a fiatal szakmunkástanulók 58,2 százaléka, a szakközépis­kolai tanulók 47,7, a dolgozó szakmunkások 56 százaléka eredetileg más. pályára kívánt menni. Tehát nem azt csinál­ja, amit szeret, amire készült, s amit választani kívánt. Ugyanez a hétezer fiatal így »rangsorolja« az egyes pályá­kat: orvos, mérnök, író, ta­nár, ápolónő, pincér s a 8. helyre helyezi saját hivatá­sát. 5. Hogyan csináljuk jól — vagy jobban — a pályavá­lasztási tanácsadást ezt a se­gítő igyekezetei, ezt a kény­szermentes befolyásolást? A kormány kilenc eszten­dővel ezelőtt hozott határoza­tot az ifjúsági pályaválasz­tási tanácsadás megszervezé­séről. Mit értünk el? Kialakult — s helyesen — az az elv, hogy a pályaválasz­tási tanácsadás pedagógiai feladat. Mert a fiatalt a leg­jobban — legteljesebben — tanítója, tanára ismeri, illet­ve ő képes a legjobban fel­ismerni képességeit. E mun­kát először az osztályfőnökök gondjává tettük mind az ál­talános iskolákban, mind a gimnáziumokban. Később ki­alakult egy vonzóbb forma: a pályaválasztási felelős: az is­kolapszichológus. Az úttörő — a kísérlet el­indítója — Baranya megye volt, ahol a kiválasztott pe- dagógusokat — a jövendő pá­lyaválasztási felelősöket — kétéves tanfolyamon képezték ki. Baranya példáját Somogy, Tolna és más megyék követ­ték. A baranyai kísérlet győ­zött: a módszert elfogadta a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos. Oktatási és ifjú­ságpolitikai Tanács. Az így megindult pályaválasztási ta­nácsadó munkát az iskolák pályaválasztási felelősei te­szik hatékonyabbá. Ezek a pályaválasztási felelősök heti négyórás órakedvezményt kapnak. 6. Ezenfelül a megyeszékhe­lyeken szerveződnek a pszi­chológiai laboratóriumom, ahol orvos, pszichológus és pedagógus vizsgálja majd meg azokat az ifjakat, akiket a pályaválasztási felelős hoz­zájuk küld. Eddig tizenkét megyeszékhelyen létesült, il­legve van alakulóban pszi­chológiai laboratórium. Es vannak megyeszékhelyek, ahol külön a megyei jogú vá­ros életre hívott ilyen intézményt. Budapesten a Deák Ferenc utcában műkö­dik a legnagyobb létszámú ta­nácsadó. Világgond, magyar gond, szülői gond, gyermeki gond. Mindenesetre a hazai ifjú­ságnak s ennek az országnak a jövőjéről nem lehet szólni csak úgy általában, ilyen va lóságos, s nehéz kérdések is­merete nélkül Huffy Péter (MTI! Hívogató- i Honty Márta alkotása. Vadas József: Álljatok meg a fák előtt és kérdezzétek meg tőlük.«. Ha lerogytak a földre, s ügy érzitek, hogy rátok szakadnak a felihők, ha hosszú viták meddősége kiegyenesíti agytekervényeiteket, ha úgy érzitek, hogy nem érdemes dolgozni, tenni se ommagtokért, se másokért, ha úgy érzitek, hogy nem érdemes élni, mert az élet is, a halál is igazságtalan — akkor álljatok meg a fák élőit és kérdezzétek meg tőlük, hogy hányszor ölelte testüket a fagy, hányszor törte le ágaikat a vihar, hányszor tikkadtak el a nyár forróságában, kérdezzétek meg tőlük, hogy hány tavaszon vajúdtak új rügyet, új virágot, és hányszor érleltek zamatos gyümölcsöt mindannyiotoknak..: Álljatok meg a fák oiőtt, és kérdezzétek meg tőlük! Salome tánca Harangok, Kovács Margit keramikus alkotása. (Selmeczi Tóth János felvétele) A harang egyike az embe­riség legősibb hangszereinek, a köztudatban azonban múlt­járól, szerepéről, történelmi és művelődéstörténeti jelen­tőségéről mégis keveset tud­nak. Közéi háromezer éves múltra tekinthet visszq. Bronzból készült harangokon kívül ismerünk agyagból és porcelánból készült haran­gokat is. A fennmaradt leg­régibb harang asszír eredetű és az i. e. Vili. században készült. Európában az isz. VII. században tűnt fel. Az első harangöntök Franciaország­ban működtek. Egyházi sze­repe Fabinianus pápa 604- böl származó rendelkezésé­vel kezdődött; rendeltetése: »Vivos voco, mortuos plan- go, fulgura frango« (Az élő­ket hívjon, a halottakat el­siratom, a villámokat megtö­röm) jelzi, hogy szertartási célok mellett egyebekre (vi­harok, árvizek, tűzvész, el­lenség közeledésének a jel­zésére) is használták. A keleti egyházakban csak a kilencedik században ho­nosodott meg, de használata rohamosan terjedt. Kezdet­ben igen drága volt, s a templomok az arany kegy­szerekkel egyenlő becsben tartották, használata mégis egyre terjedt. Szaporodtak a harangöntők (akik legtöbb­ször ágyúöntők is voltak), és bár a történelem viharai igen sok harangot pusztítot­tak él, mindig pótolták őket. Sok harangot semmisített meg az első és második vi­lágháború féméhsége. A rekordokra való töreki vés a harangot sem kerülte el. A templomok is, a ha­rangöntő mesterek is igye­keztek, hogy egyre nagyobb harangokat állítsanak elő. Míg a XV. században csak 15 tonnát nyomott a legna­gyobb harang, a XV11. szá­zadban a japánok már 75 tonnás harangot is készítet­tek. A világrekordot az ú. n. »Cár-harang« tartja a maga 200 tonna súlyával. 1735-ben készítették, felszerelésre azonban sosem került, mert egy tűzvész alkalmával meg­repedt, s ma a Kremlben, állványon elhelyezve Moszk­va egyik nevezetessége. A harang mint ütőhang­szer nemcsak önmagában vagy társainak együttesében fejt ki zenei hatást (több ha­rang esetében az együttes­ben az egyes harangok hang­zására is tekintettel voltak), de vezérlő és mozgataó me­chanizmusokkal összeépítve már zenedarabok előadására is alkalmas. A harangjátékos automaták közül legrégibb a strasbourgi dóm 1352—1354 között épített világórája. Nevezetesek a salzburgi, lü- becki, prágai harangjátékok is. Hazánkban legnagyobb hírre a szegedi Dóm tér ha­rangjátéka tett szert, amely régi magyar dallamokat és diákdalökat játszott. A régi harangok történeti, művészeti, művelődéstörté­neti jelentőségének köszön­hető, hogy a múzeumok rég­óta gyűjtik őket. Felirataik történelmi jelentősége, dom­borműveik művészeti szépsé­gei bőven indokolják ezt. Hazánkban a Magyar Nem­zeti Múzeumnak van a leg­nagyobb haranggyűjteményé; a két világháborúban az ágyúgyártás céljaira beszol­gáltatott harangok közül a történelmi és művészeti szempontokból nevezeteseb­bek ugyancsak ide kerültek. Egypár jelentősebb harang­gal vidéki múzeumaink is rendelkeznek. Galamb->s Ferenc SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. július 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom