Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-09 / 159. szám
A televízióban láttuk Kodolányi János: Földindulás „Tanító szeretnék lenni..." Felvételi vizsgák a Tanítóképző Intézetben ANATOLE FRANCE írja valahol, hogy a halhatatlanság félreértések sorozata, mert minden művet minden kor másként fog fel. Tíz év előtti színházi »élete« után Kodolányi műve ismét megméretett. A gyerekfővel rádióban hallgatott előadás auditív formájából vizuálissá lett a televízió képernyőjén. S mint oly sokszor történik: számomra a vizualitás kissé bilinccsé vált, megkötötte, keretek közé szorította a képzeletet. Kodolányi János igazat, valódit író alkotó volt. Egy kritikus egyszer szemére vetette: finnországi tartózkodását nem használta fel arra, hogy a távoli világ hibáit fölfedezze »...én nem azért mentem oda, hogy Finnország hibáit lássam, hanem, hogy jobban lássam a saját hibáinkat« — válaszolta Visz- szapillantó tükör című írásában. Ennek a magatartásnak pregnáns példája a Földindulás is. Az egyke, az angyalcsinálás elleni vádirat (Több vonatkozásban rokon Kirin- thy Ferenc Ezer évével.) Ko- dolányinak erre a darabjára is áll, amit szinte ars poeticaként így fogalmazott meg: »Megpróbáltam behatolni a létezés meg a nem létezés, az élet meg a pusztulás tragikus kérdéseibe«. Hogyan sikerült ez a Földindulásban? A nemrég elhunyt író Ismerte a drámaszerkesztés technikáját. Ugyanez mondható a televízióra adaptáló Siklós Olgára is. Gondoljunk az indító képsorokra, az expozícióra: megismertet a dráma alakjainak jellemével. Feszültséget hordozó jelenetek ezek. (A tragédia előrevetített árnyéka: a kis Jóska korcsolyázása a jégen.) Kodolányi tudja, hogy az igazi drámai bonyodalom: összeütközések fokozódó feszültségű sorozata. A »kis aknák« a tetőponton egyszerre robbannak. A Piókás szüle mesterkedésével meddővé tett asz- szonynak meghal egyetlen fia. A párbeszédek, helyzetek nagy része is kiélezett. Csekélyebb hányaduk azonban néhol fáradt, köznapi szófordulatú. A? adaptáló ezeket bátrabb kézzel nyesegethette volna. Máshol meg éppen a húzás okozta, hogy a »kitöltő részek« hiányával didaktikussá vált a mű. (A fiatalasszony szinte egyazon peroben tudja, hogy nem lehet több gyereke, amikor már holtan hozzák a nemrég még élőt.) A rendezés még inkább hangsúlyozta a fogyatékosságokat. Pedig . helyén van itt mindesn: az ormánsági népviselettől a színészek tökéletes dikciójáig. Jól megkomponált jelenetek váltogatják egymást. Marton Frigyes rendezése semmit nem hagyott figyelmen kívül. Semmi külsődlegest. Mert atmoszférát, igazit, élményértékűt talán csak a szektajelenetben tu- i dott adni. Az íróilag tökéletesen megírt, feszült hangulatú, parázs verekedéssel végződő családi vita például jól hangsúlyozott szövegmondássá változott. A halott kisfiú ágya előtt álló anya arcán sem tükröződik különösebb fájdalom. Kántor duhajkodása, éneke is halvány imitációvá szelídült. Már leszögeztük: Kodolányi kitűnő ismerője volt a drámaszerkesztés technikájának. A regényíró Kodolányi azonban felülkerekedik ebben a művében is. A tragédiához még hozzácsap egy terjengős részt, amelyben a deus ex machina jól bevált receptje szerint feloldja a házaspár között feszülő ellentéteket. (Csodába illő fordulat: Julinak mégis lesz gyereke.) A SZEREPLŐK közül elsősorban Sulyok Mária, Dayka Margit, Kiss Manyi és Kohut Magda maradt meg emlékezetemben. Egyéniségük szinte nyomasztotta a Julit alakító Gyöngyössy Katalint. Egyedül a jehovistáknál tett látogatásakor volt meggyőző a játéka. A Kodolányi mű fényképezése kitűnő. Sajnos ennek ellenére sem lett belőle film, mint ahogy ezt a műsorban jelezték. Jól fényképezett színház maradt. Leskó László Minden kezdet nehéz... Így szoktuk mondani, amikor új, ismeretlen, a megszokottól eltérő feladatokat kell megoldani. Ez többszörösen igaz azoknál a fiataloknál, akik most kezdték meg katonai szolgálatukat. Néhány perce csak, hogy »beöltöztek« az egyenruhába, és mintha máris megváltoztak volna. A magabiztos civilből bizonytalankodó, csöndes katonák lettek. — Nagy nevelőiskola a hadsereg — jegyzi meg Dedovácz András, aki a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat dekorációsa volt — Sok ismerősöm mondta ezt, de láttam is mindegyiken, hogy a katonai szolgálat alatt teljesen megváltozott Komolyabbá, érettebbé vált Nagyon ráfér mindenkire a katonaidő — mondja. Az ismerkedés első percei. Ha az izgalmat mérni lehetne, bizonyára nagyon magasra szökne a hőmérő higanyszála. Az intézet folyosóján sötét ruhás lányok, fiúk gyülekeznek. Somogy, Tolna, Baranya megyéből jöttek azzal az elhatározással, hogy igyekeznek bejutni az intézet hallgatói közé. Sokan jöttek egy iskolából, vannak, akik egy osztályba jártak. s most biztatják, bátorítják egymást. Vajon milyen tételek vannak? Szigorú-e a bizottság, nehezebb-e a felvételi, mint az érettségi? Csupa kérdés, amelyre választ várnak. Schuber Györgyi másodszor jelentkezik ide — tavaly nem sikerült. — Most nagyon felkészültem — mondja —, talá- több szerencsém lesz. Bencze Kornélia kertészet' szakközépiskolába járt — Ott kevesebbet tanultunk magyarból és történelemből, félek, hogy hátrányos helyzetben leszek azokkal szemben, akik gimnáziumban végeztek. — A kertészet és a pedagó gia elég messze vannak egymástól. Miért jelentkeztél Ide’’ — A szakközépiskolába tu ’ajdonkénoen véletlenül kerül ‘cm. Mindig pedagógus szeret tem volna lenni. Sörös Éva vékony, fekete kislány. — Nagyon félek — mondja. — Az érettségin azt a tételt húztam, amelyiket sze -,t*am volna. Bár itt is úgy lenne! A fiúk bizakodnak. — Id« nagyon sok lány jelentkezik. Azt hallottam, hogy a fiúknak nagvobb esélyük van — mond ia Etele Péter. — És ha mégsem sikerül? — Elvisznek katonának. Három csoportban vizsgáznak a jelentkezők, egy csoportban naponta 12—13 jelölt felvételizik magyarból és történe- '.emből. A bizottságban ülő tanárok sokat segítenek a jelölteknek, hogy nyugodt légkörben mondhassák el mindazt, amit a tételről tudnak. Ha nem megy, kisegítő kérdést tesznek ’el. A tárgyi tudáson kív • megnézik, milyen a felvételiző fiatal egyénisége, általános tájékozottsága, alkalmas-e a pedagóguspályára? A bizottságban helyet foglaljak a másodéves KISZ-vczetők is. ök a felvételizők mozgalmi munkája iránt érdeklődnek. A leendő képzősök egy része örömmel, más része kétségekkel távozik. Július 15-én kapnak értesítést, akkor tudják meg, hogy vizsgájuk eredményes volt-e. S. M. A Központi Statisztikai Hivatal kiadványaiból A népszámlálás adatai A Központi Statisztikai Hivatal szerkesztésében és a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában megjelent az 1970. évi népszámlálás 1. Előzetes adatok című kötet. A kiadványsorozat első kötete tartalmazza a számláló körzeti gyűjtőívekből készült községi, városi öszesítő ívek alapján az összeírás előzetes adatait. Bár az országos, megyei, járási és városi eredményeket a Statisztikai Hivatal már január 31-én és február 11-én nyilvánosságra hozta, ez az összesítés rendszeresebb és bővebb is. Az itt közölt adatok és a későbbi végleges adatok közötti eltérés nem lesz jelentős. A kötet tartalmazza a népesség fejlődésének és megoszlásának alakulására, a lakások számában és nagyságában bekövetkezett változásokat, az úgynevezett népszámlálási fogalmak magyarázatát. Az összefoglaló táblázatok Budapest, a megyei jogú városok, a járási jogú városok és a községek együttes felsorolásában megyénként és városonként közük az adatokat. Lássuk; például a legnagyobb somogyi község, Nagyatád részletes adatait. A jelenlegi népesség száma 10 397, ebből 5000 férfi, 5397 nő, tehát 1000 férfi lakosra 1097 nő jut. A község területe 7053 hektár, népsűrűsége négyzetkilométerenként 147,4 fő. A lakások száma 2962, ebből 1062 egyszobás, 1527 kétszobás, 373 három-, illetve több szobás. A kiadványból megtudjuk azt is, hogy a 363 510 lakosú Somogynak 61 települése 500 lélekszám alatti, és mindössze egy települése van, melynek lakossága meghaladja a húszezret. A megyeszékhely népessége 1970. január elsején 54 ezer fő volt, és jól érzékelhető a fejlődés,^ hiszen 1870- ben mindössze hétezren laktak Kaposváron. Ezeket az adatokat csak mutatóba emeltük ki a kötetből, hiszen az összesítés még sok érdekes adatszámot közöl az országra, megyékre, a városokra és községekre vonatkozóan. Többen körülvesznek, figyelik a beszélgetést. Látszik rajtuk az első percek megil- letődöttsége. — Nekem nem volt jó véleményem a katonaéletről — szól közbe Varga Gyula, az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncső Gyárának technikusa —, igaz, hogy nem tapasztalatból, hanem csak a hallottak alapján. Azt mondták, hogy »így elkapnak, meg úgy elkapnak mindenkit.« Ennek azonban az ellenkezőjét tapasztaltam, mert már a fogadás első percei is bizonyítják, hogy nem így igaz. Más veszi át a szót. Harag József, a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat kaposvári központjának egyetlen bevonuló fiatalja. — Engem már többször fölmentettek, mert technikumba jártam. Nekem nehezebb lesz, mint a többieknek, mert nos vagyok és van egy fiam is. Ezzel számoltam a bevonuláskor. De úgy fogok a hadseregben tanulni, dolgozni, hogy parancsnokaim elégedettek legyenek velem. Sok-sok kérdést tesznek föl. Mindenre kíváncsiak. És ez már jó jel: a beilleszkedés jele az új közösségbe. — Milyenek az első tapasztalatok a Somogyból bevonult fiatalokkal kapcsolatban? — kérdezem Bunovácz Dezső tizedestől, a fogadóbizottság egyik tagjától. — Fölmérést készítettünk a bevonultakról. Nem vagyunk elégedettek a bevonult KISZ- tagok arányával. Sokan nem is hozzák magukkal tagkönyvüket. Nekünk, KISZ-eseknek ez itt külön gondot okoz. Igyekszünk azonban minél előbb biztosítani a KISZ-élet folyamatosságát — mondja. Elképzeléseiről, céljairól faggatom Horváth Attilát, aki az építőipari vállalat teljesítmény elszámolója volt bevonulásáig. — Szeretnék jó katonává válni. Ezért mindent megteszek. Amikor elköszöntem édesapámtól, lelkemre kötötte: »Becsüld meg magadat, fiam!« És apám szava sokra kötelez — ad őszinte választ a kaposvári fiú. Véget ér a beszélgetés. So- rakozóra hív a parancs. Még görbék a sorok és laza a derékszíj, az egységes mozgás sem megy, de mindegyikük igyekszik a legjobban csinálni. Hiába, minden kezdet nehéz. .. E. Gy. Klobucsár és a kánikula — Jenőke zseni, Jenőke csodálatos, hát én nem is tudom. .. Eme szavakkal viharzott be Klobucsár a szobámba, s míg egyik kezében tartott zsebkendőjével törölgette orcájának verítékét, másik kezével az orrom előtt hadonászott, hogy ezzel is nagyobb súlyt adjon Jenőke rendkívüliségének. Ismertem Klobucsárt. Hagytam. Hadonásszon. Mondja. Egy pontnál aztán azért mégiscsak kénytelen voltam közbevágni. Ennél: — Nem azért mondom, de hidd el, Jenőkének több esze van, mint kettőnknek együttvéve. — Nono! Ha lehet, engem hagyjál ki ebből. — Miért? Talán neked eszedbe jutott volna... — Nem! Nekem bizonyára nem jutott volna eszembe. Csak Jenőkének. Mert Jenőke lángész, Jenőke rendkívüli... Te, igaz is. Néhány hete, bi- zonyitványosztás után, mintha mást említettél volna. — Az akkor volt! De »hol van már a tavalyi hó« — monda P Nándor. — Ezt nem ő mondta. 0 azt mondta, hogy »szép vagy, Alföld«... — Persze, persze. Hiszen pertuban voltak. — Klobucsár! Dolgom van. Érted? Dolgom! írnom kell! — Jó. Rövid leszek. De a te érdeked, hogy beszámoljak Jenőke zsenialitásáról. — Érdekem. Nekem. Hát ez már csak magától értetődik. — Mondd, mióta beköszöntött ez a kánikula, nem vetted észre, hogy idegesebb vagy? — De. Persze, hogy észrevettem — fogalmam sem volt mit akar Klobucsár. Jobbnak láttam helyeslő taktikát alkalmazni. Tán előbb végzünk. — Nem egyedül vagy. Olvastam, hogy ebben a kánikulában ugrásszerűen emelkedik a bűnözések száma. — Te jó ég! Csak nem követett el Jenőke valamit? — Ugyan! Az én fiam?! Megdöbbentő kérdéseid vannak. — Na jő. Akkor most res- tellkedem. — De némán! Szóval. Észrevettem magamon én is, hogy ideges vagyok. De nem tudtam, miért. Ezért idegesített, hogy ideges vagyok. — Roppant érdekes, meséld csak! Ügy látszik, én elütök az átlagtól, mert spéciéi ebben a pillanatban tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mi idegesít. De ez ne zavarjon a világért se! — Aztán megtudtam, hogy a hőség az oka. Te, nem fogod elhinni, de egyszerűen már kibírhatatlan voltam. — El fogom hinni. — Ne szólj közbe folyton... Csapkodtam, vagdalóztam — egyszerűen pokollá tettem a környezetem életét. Egyszülött gyermekem, Jenőke, zokogva sírta vissza a matematikaórákon átélt gyötrelmeket, mert az a velem töltött időhöz képest szanatórium volt. Feleségem, Veronika, kétszer hazaköltözött az anyjához és szünet nélküli önkritikában élt mondván: csal: én lehettem olyan Őrült, hogy hozzád mentem. És ismét pakolt. A legjobb barátommal végérvényesen összevesztem... Mit mondják? Folytassam? — Ne! A világért se! — És amikor már fogtam a felmondólevelem egyik sarkát, és családi fészkünk a teljes széthullás előtt állt, bekövetkezett a fordulat. Az idegességtől szikrát hányva, lihegve, fújtatva, prüszkölve, fuldokolva rohantam haza — mint rendesen —, és tudtam, ha Jenőke ma egy rossz lépést tesz, bekövetkezik a tragédia, aprófát csinálok belőle. Szóval ilyen állapotban értem haza. Kinyitom az ajtót — és abban a pillantban langyos, szelíd sugárban csurogni kezd felhevült főmre a víz. Felpillantok és látom: a fejem fölött egy elmésen elhelyezett öntözőkanna rózsájából, mint lankadó virágra csorog a víz. — Jó vagy magadhoz. Szép hasonlataid vannak. — És én csak álltam, álltam, a víz csak folyt, csak folyt. Megdöbbenve észleltem, hogy a vízzel együtt elönt valami kimondhatatlanul nagy h*kesség és szeretet. — És mindezt Jenőke találta ki. Lángész! Tegnap telefonált Klobucsár felesége. Kért, ha lehet, látogassam meg férjét az idegosztályon. — Mi történt? — Jenőke leszerelte az öntözőkannát. Kilyukadt. Két napig sehol sem kaptunk másikat ... Vörös Márta SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, lm Július 3. 5
