Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-08 / 158. szám

DIÉTÁS GONDOK Készül a lucernaliszt HOSSZÚ évek sürgető problémája volt a két éve megvalósult diétás konyha Kaposváron. A Kapos közét­keztetési részlegében külön szakács készíti, diétás nővér ellenőrzi a háromféle könnyű­vegyes ételféléket: a gyomor-, vese-, az epekímélő és a cu­korbeteg diétás étrendet. Az utóbbit ugyan már nem. De nézzük a kérdést közelebbről. Amikor a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat megindí­totta a diétás konyha műkö­dését, mindössze húsz Jelent­kező volt rá. Az igény a dié­tára becslések szerint ennek k)b. tízszerese. A diétás előfi­zetők száma fokozatosan nö­vekedett. voltak már hetve­nen is. Azután — főleg a cu­korbetegek — egyre többen lemondták, Egy cukorbeteg ebédje 13,60-ba kerül. Való­ban nem olcsó ez, ha a nor­mál 8,70-es étkezéshez viszo­nyítjuk. A cukorbetegek többsége azonban kis fizetésű vagy nyugdíjas. Érthető, ha sokallják. (A másik két dié­tás étkezés is naponta 2,50-nel drágább a normál előfizeté­ses kosztnál.) Így azután a diétás konyha ■— átlag 40 előfizetővel — mű­ködik ugyan, de kihasználat­lan. 2—300 személyt is el tud­nának látni diétás ebéddel. S ezt a számot legalábbis megközelíti az egy-két évig, vagy pedig állandó diétára utasított gyógyult betegek száma. A probléma tehát egészség- ügyi és szociális jellegű. Van már a városnak diétás kony­hája, van lehetőség a diétá­sok szakszerű ellátására, de ezt a kis keresetűek nem tud­ják megfizetni. Mi várható ebben a helyzetben, hogyan lehetne segíteni rajta? A diétás megpróbálja ol­csóbban, jól-rosszul otthon előállítani a szükséges étele­ket. Vagy pedig hideget eszik délben, illetve legyint az egészre, és nem tartja meg az előírt diétát. Bármelyik utóbbi ♦•megoldás« káros lehet az egészségére. A diétás koszt nemcsak táplálék, nemcsak az elhasznált kalóriamennyisé­get, vitamint stb. pótoljuk ve­le. Gyógyszer is, ami semmi mással nem pótolható. Elma­radása várhatóan a betegség kiújulását, az újabb, esetleg nagyon drága gyógyszerek használatát; a beteg újabb kórházi kezelését jelentheti. Ennek a gondolatát vetették föl a megyei tanács egészség- ügyi állandó bizottságának legutóbbi ülésén is. Érdemes volna kutatásokat végezni — javasolták —, vajon népgaz­daságikig hogyan jelentkezik a diétás étkeztetés kérdése. Melyik volna jobb: a jelen­legi helyzet, vagy például az, ha legalább a kis keresetűek és a nyugdíjasok receptre SZTK-hozzájárulást kapnának diétás étkezésükhöz? A kérdés társadalmi és nép- gazdasági szempontból egy­aránt szóra érdemes. Mert nem somogyi probléma ez. Társadalmi és népgazdasági szinten több százezer diétás étkezésre utasított dolgozó és nyugdíjas szociális-egészség­ügyi problémájaként jelentke­zik. Célszerűbb-e vajon az in­tézményes diétás étkeztetés továbbra is társadalmi hozzá­járulás nélkül, de — minden valószínűség szerint — a ma­gas gyógyszerfogyasztást, a kórházi zsúfoltságot növelve? Nem egyszerű sőt igen bonyolult probléma ez, ha bármilyen megoldást próbál­nánk is keresni rá. Mégsem érdektelen elvégezni a szük­séges átfogó vizsgálatokat. Ez indokolja, hogy megyénkben — ahonnan, sok értékes, or­szágos rangú javaslat, kezde­ményezés szárnyra kapott már — többen foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a diétás étkeztetés szociális gondjait illetékes országos fórumon előterjesszék. W. E. 12 nap — 8 műsor 1970. JÚNIUS 21., vasárnap este. Magyar legényeik és lá­nyok dalaitól hangos a kruswiczai szabadtéri szín­pad. A stadionlelátóhoz ha­sonló nézőtéren három és fél ezer emlber. A háttér tóvá szélesedett folyó, a színpadon a mesztegnyői táncosok, akik elhozták ide a magyar nép­zene és nópdalkincs gyöngy­szemeit. Az előtte való napon 34 somogyi táncos, zenész, ve­zető éts kísérő szállt fel Bu­dapesten a Varsó felé induló expresszvonatra. Hogyan érte őket ez a tisztesség? A lengyel paraszt önsegély szövetkezetek országos szö­vetségének vezérigazgatója — aká Balatonlellén látta a szö­vetkezeti folklóregyüttesek műsorát — tárgyalásokat foly­tatott a SZÖVOSZ-szal. Ennek eredményeként a marcali fogyasztási szövetkezet mesz- tegnyői népi együttesét meg­hívták Lengyelországba két­hetes vendégszereplésre. Az együttes a Népművelési Intézet segítségével jól ké­szült fel erre az útra. Több évvel ezelőtt egész Lengyelországban mozgalom indult a népi hagyományok ápolására. Gyűjtik a régi szo­kásokat, hagyományokat, tán­cokat és zenét. Ennek a moz­galomnak az élére a fiatalok, főleg a falusi ifjúsági szerve­zetek álltak. A gyűjtőmunka eredményét minden évben június 20-a táján mutatják be. Ezeket az ünnepségeket — ilyen volt a kruswiczai is — tavak, folyók partján tart­ják. NYOLC MŰSORT adott 12 nap alatt a mesztegnyői népi együttes. Főleg szabadtéri színpadokon szerepeltek. Lodzban pedig a városi ope­rettszínház színpadán léptek föl. Színpadra léptek több já­rási székhelyen és ifjúsági üdülőtáborokban is. A len­gyel televízió fölvételeket ké­szített a magyar együttes mű­soráról. A mag, amelyet Kövesdi Tibomé, az együttes vezetője kilenc évvel ezelőtt elvetett, most gazdag termést hozott. A mesztegnyői népi együttes körülbelül 10 000 néző előtt mutatta be a magyar folklór szépségeit. A több mint két­órás előadások legforróbb pillanatait a Bersenyi ver- bunk, a Csikóstánc, a Mesz­tegnyői táncok, a Székely pontozó és az Este a cigá­nyoknál című tánckép adta. A marcali népi zenekart Szá­lai Lajos vezette. A lengyel fiatalok a barát­ság ezernyi jelével bizonyí­tották szeretetüket. Az együt­tes az ő kalauzolásukkal mintegy 2500 kilométeres úton csodálta meg Lengyelország sok szép vidékét. Soha nem felejtik el a magyar részve­vők Tónin történelmi váro­sát, ahol Kopernikusz élt és dolgozott; Malbork várát, a tengerpartot, Gdanszkot és Gdyniát, ahol a Báthori Ist­vánról elnevezett hajón szál­lásolták el a magyar együt­test. A FŐVÁROSBAN a pa­raszt önsegély szövetkezetek országos szövetségének ve­zérigazgatója és a falusi ifjú­sági szövetség egyik vezető munkatársa mondott köszöne­tét a mesztegnyői népi együt­tes szerepléséért. A mesztegnyőiek Lengyel­országi vendégszereplését ez év szeptemberében egy len­gyel népi együttes viszonozza megyénkben. D. Z. A nagyberki lucernaliszt- készítő üzemben nagy a for­galom ezekben a hetekben: egymás után érkeznek a szecs­kázott lucernával megrakott pótkocsik a környékről. A föl- aprítot zöldtakarmány garma­dával ömlik a szárító mellé, ahol szorgos kezek villázzák a felhordóba. A társas alapom létrehozott üzem tagszövetkezetei szállít­ják a lisztkészítésre szánt lu­cernájukat, de igénybe veszi a feldolgozót a Kaposvári Ál­lami Gazdaság is. Látogatá­sunkkor éppen a kaposvári gazdaság rakománya érkezett az üzembe, azzal voltak el­foglalva a munkások. (Első képünk.) Mint megtudtuk, a két mű­szakban — naponta huszon­két órán át — üzemelő szá­rítóban és lisztkészítőben 350—450 mázsa lucernát dol­goznak fel. Az épület egyik végén még nyers lucernát rak­nak le a vontatóról — a csar­nok túlsó oldalán, a garatok alatt már liszttel telnek a pa­pírzsákok. (Második képünk.) Négy mázsa lucernából egy mázsa értékes liszt készül a nagyberki üzemben. Kalandfilmek, rémdrámák, vígjátékok Nyári bemutatók a kaposvári Vörös Csillagban és a balatoni filmszínházakban I A Nagy Red című kedves Walt Dísney-produkcló után holnap újabb amerikai film­mel folytatódnak a kaposvári Vörös Csillag Filmszínház jú­liusi bemutatói. A Dajkame­sék hölgyeknek a francia Ri­OSZTALGIA ár Péter-Pál előtt sár­gába öltözőit a határ abban az évben. Csak '■ott virított a vérszínű pi- acs és az égszínkék búzavi­rág. A széles táblák mellett porosán futottak az utak, szé­leiken kókadtan bólogató aká­cokkal. Ott, ahol a kiszáradt patakra rozzant híd feküdt, egy ember állt, eres kezeivel rátámaszkodott a szúette kor­látra. Meggörnyedve álldogált, élő kérdőjelként. Még nagy kék szemeiben ie fáradtság ült. Ritkás haját az a kis szel- lölebbenés borzolta, amely játékos kutyaként belehara­pott foltos vászonnadrágjának szárába. Az öregember nagyot lélegzett, inas nyakát megfe­szítve élvezte, ahogy a fuval­lat végigcsiklandozza száraz bőrét. Fiatal korában is gyak­ran megállt kaszálás közben, hogy arcát fürdesse néhány pillanatig az ömlő napfény­ben. Csak akkor kezdett újra tempózni, ha a marokszedője, Bakai Erzsi utolérte: — Péter, lemaradunk! Az öregember zavartan hes- segette el magától a feltolu­ló emlékeket. Hol van már a cserfes kislány! Megszáradt öreg kóró lett, virgonc uno- kájú öregasszony — a felesé­ge. Bogár zümmögött, kékesen csillant meg " búzaillatú leve­gőben. Bakos Péter csoszogó léptekkel a falu felé indult. Elérte az első házakat, melyek előtt kis padokon kint ült a falu idősebb nemzedéke. Lilá- nia után voltak már, beszél­gettek, nézték a porban ját­szó unokákat. A kocsiúton ap­ró, szurtos legényke szidta a békésen totyogó libákat, és fűzfavesszőjével oda-odasu- hintott hozzájuk. Amikor az öregember be­fordult a kislcapun, egy pil­lanatra elsötétült előtte a vi­lág, de aztán — egy hosszú perc után — újra alakot öl­töttek az előbb még összefutó vonalú tárgyak. Rántott egyet a vállán, és fellépett a foghí­jas lépcsőre. Az öregasszony, a hajdani pattogós Bakai Er­zsi a sarokban ült, föl sem pillantott az urára. — Túl vagyunk a Péter- Pálon — mondta az Öregem­ber egy idő múlva. Sok nyugtalanságot takart ez a mondat. — Hát aztán? — kérdezte az öregasszony. Az ember nem felelt. Szo­kása volt, hogy Péter-Pálkor kora hajnalban kiment a me­zőre, s akár érett volt a gabo­na. akár nem, néhányszor ne­kieresztette kaszáját a nehéz káló,szú termésnek. Az öreg­ember mór récén nem ünne­pelt így. Naviait alvással, éj­szakáit a békésen kérődző marhák között töltötte a kö­zös majorjában. Szerelte a párás leheletű állatokat, s ha egyedül maradt velük, még beszélt is hozzájuk csendesen, ieleletet nem várva. Sohasem panaszkodott, sohasem kérte magát más helyre, pedig a fa­lábú Istenes fia, a mostani el­nök sokszor faggatta: — Péter bátya! Jól érzi ma­gát? Nincs, valami kívánsága? Az öregember magában el­határozott valamit, s most erőt érzett karjaiban, alig tudta megállni, hogy ne ne­vessen, farlcasnevetéssel, mint fiatal korában. Szerette volna felkapni a kis Öregasszonyt, mind azon a nyáron, amikor feleségül kérte az öreg Bakai­tól. Forgatta, reptette, s az esti mulatságon papírpénzt dugott a cigány szivarzsebé­be. A szürkület belopta magát a konyhába, az öregasszony kereste a gyufát, hogy meg­gyújtsa a petróleumlámpát. — A jövő héten gyünnek a villanyszerelők. A hangjában mintha büsz­keség bujkált volna. Az öreg­ember nem szólt, csak hosz- szú szárú pipáját szuityog- tatta. — Ölég lösz röggelig? — kérdezte az öregasszony, ami­kor a vasárnapi kalácsot be­lepakolta a kopott bőrtáská­ba. Az ember oda sem nézett. Amikor kiért az udvarra, egyenesen a faházhot ment. Keze rövid tapogatózás után meglelte, amit keresett. Végig­cirógatta a kasza nyelén a be­vésett betűket. Bakos P. 1920. A fenőkövet az övébe illesz­tette. Lábai szinte röpítették. Már messziről hallotta a tehenek múgatását, s most először: va­lahogy nem érezte a panaszos bőgésben a hívást. Az etetés után megvackolt magának az istálló végében. Fél négy is lehetett, amikor fölébredt. Fogta göcsörtös nyelű villá­ját, és a tehenek elé lökte a reggeli porciót. Aztán felkap­ta a kaszát, és fürgén kisie­tett az épületből. A gémeskút- nál locsolt egy maroknyi vizet az arcába. Útközben tömte magába a kalácsot, nem is esett jól. Csak akkor derült fel az arca, amikor kereső uj­jal a táskában rátaláltak a la­pos kisüvegre. Nagyot húzott belőle, a pálinka megköhög- tette. Szitkozódott is egy ki­csit — ez is hozzátartozott a reggeli szertartáshoz. A hí­don már nehezebben kopog- tag át cipői, a szive majd ki­ugrott az izgalomtól. Megállt a tábla szélén, a Icasza pengéjéhez illesztette a fenőkövet. Csengett-bongott a fém, a verebek ijedt tollász- kodásba kezdtek a csenevész akácok ágain. Bakos Péter a tisztuló égre nézett, aztán egy kurta horkantással nekieresz­tette a kaszát. Először nem érezte az ütemet, de aztán egyre jobban belelendült. A tizedik suhintás már tökélete­sen sikerült, s lováról lerán­tott lovasként dőltek a kalá­szok a harmattól nedves földre. Csak néhány perc múlva érezte az apró szúrásokat a fejében. Akkor már a keze is kezdett erőtlenedni, szíve pe­dig úgy rángatózott, mint a ki-kihagyó motor. Vaktában suhintott oda a kevélyen álló kalászokhoz. A szaggatások a derekában is jelentkeztek. Motoszkált benne a gondolat: ♦így volt ez fiatal korodban is, lyukaseszű vénember!■* Nem akarta feladni a harcot, bár a sós verejték elöntötte a szemét, már nem is kaszált, szinte vaksin haladt előre, ti­porva a termést. kombájn zümmögésé­re figyelt föl. Pár száz méterre volt csak tőle. Négykézláb kezdett visszafelé mászni, hogy a vezető ne vegye észre. Csak a hídnál mert kiegyenesedni. Sokáig nézett visszafelé, a hullámzó táblára. Nációt sóhajtott, és a kaszát a patakba hajította, a fenőkövei együtt. Lassú lép­tekkel indult a tehénistólló felé. Érezte, hogy valami visz- szahozhatatlanul véget ért, de hogy mi, arra nem is keresett kifejezést. Leskó László viéra két szélhámosának ka­landjaival kacagtatja meg a nézőt. Egyik fő szereplője a nálunk Is jól Ismert Marion Brando. A krimikedvelők örömére újították fel az Egy taxisofőr halála című lengyel filmet a magyar közönség kedvence Stanislaw Mi- kulsky, a népszerű Kloss ka­pitány főszereplésével. Ezt újabb lengyel film követi a kaposvári bemutatómoziban: a Futóhomok, a főszerepben újabb ismerőssel, Malgorzata Braunekkel, akit nemrégen láthattunk a Légyfogó című Andrzej Wajda-filmben. Au­gusztusban A dél csillaga cí­mű Veme-regányt; A mérsé­kelt égöv című magyar fil­met és a Modesty blaise cí­mű angol filmet láthatjuk Kirk Douglas és Monica Vitti főszereplésével Kapos­váron. Nem panaszkodhat a bala­toni szabadtéri mozik közön­sége sem. Izgalomban és ka­landokban a filmek között is válogathat. Két japán film, A kardforgatónő és az Onbaba a japán középkor, a szamurájok véres világába ve­zet vissza bennünket; míg A bostoni fojtogató című ameri­kai film egy tömeggyilkos rémteteit eleveníti meg. El­lensúlyozásképpen néhány film a könnyű műfaj berkei­ből: a Heint je című német és A sárga tengeralattjáró című angol film szerepel a balato­ni mozik nyári műsorán. SOMOGYI NÉPLAP bwh 1970. július 8. 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom