Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-29 / 176. szám

Mert ott végeztetett az ország határa" A PLATÁNOK ALATT GYULA VÁRA A sík Békés megyei tájon, a Fehér-Körös partjaihoz kö­zel, áll Gyula vára. Ez az erő­dítmény, hazánk egyik legré­gibb építménye. Jól védhető hellyé tette az akkor még zabolátlan folyó sok ága, ki­öntése, mocsara. Gyula városa ősi település. Itt született Erkel Ferenc, a Bánk bán, a Hunyadi László és a Himnusz szerzője. Szob­ra a róla elnevezett téren áll. A vár lakótornya a tatárjá­rás után épült. Az egész épü­letet többször is bővítették, erősítették. Jelentőssé akkor lett, ami­kor a török nagy sereggel vo­nult Erdélybe, annak megvé­dése ürügyén, és egymás után foglalta el az útjába kerülő erősségeket. Gyula vára volt akkor Ma­gyarország legkeletebbre fek­vő és legfontosabb végvára. Az egykorú ének is így szól róla: »Ekkor Gyula vára volt Vég-Gyula vára, Mert ott végeztetett az ország határa.« Gyula védői nem nézték tétlenül a török előrenyomu­lását, ahol lehetett borsot tör­tek az orra alá. A török már Csályára is befészkelődött. A gyulaiak ekkor összefogtak a szomszédos erődítésekkel. Egy éjjel aztán ravaszul megköze­lítették Csályát. Csellel meg­lepték annak török őrségét, és hatalmas zsákmányt szerez­tek. Nagy diadallal vonultak azzal haza. A török hadmozdulatok hí­rére erősíteni kezdték az or­szág várait. Jelentős erődít­ménnyé építették ki ekkor Gyula várát is. Valóságos víz­gyűrű fogta körül. 1566-ban II. Szulimán nagy sereggel Magyarországra tört. A gyulai vár védői hiába kér­tek, nem kaptak sehonnan sem segítséget. így a vár tö­rök kézre került. Csak 1694-ben foglalták vissza a császári csapatok, igen hosszú ideig tartó ost­rom után. A török őrséget ki­éheztették, így azok kénytele­nek voltak feladni a várat. 1705-ben Rákóczi Ferenc egyik tábornoka megpróbálta visszaszerezni a császáriaktól, de a gyengén felszerelt tüzér­ség nem boldogult a vastag falakkal, és így eredménytele­nül vonult el a vár alól. A török birodalom össze­omlása utáni időkben a várak is elvesztették jelentőségüket. Ez történt Gyula várával is. Mivel hadászati jelentősége nem volt többé, használták, amire csak lehetett. Volt föl­desúri lakhely, aztán börtön; még gazdasági épület is. Fa­lai közben omladoztak. Kö­veit építkezésekre használták fel. Nem törődött sorsával senki. A teljes pusztulástól az Or­szágos Műemlék Felügyelőség mentette meg. Sok évig tar­tottak a földmunkák, a vár kerítőfalainak kiásása. Sok munkával és pénzzel aztán helyreállították a falakat, a várudvar épületrészeit, a vár­árkokat, a rondellát. A várban múzeumot rendeztek be. Évenként, júliusban meg­szólalnak az ágyúk és a fan­fárok. Jelzik a várjátékok kezdetét A várudvar szabad­téri színpadán előadásokat tartanak. A kettős Körös­torkolat, a Sitkéi erdő kedvelt kirándulóhelyek. Mihályi Margit lseumi rendezvények Szombathely világhírű mű­emlékében, a csaknem két­ezer éves Isis-szentélyben megkezdték a lelátók építé­sét az augusztusi szabadtéri előadásokra. Augusztus 8-án és 9-én a Varázsfuvolát lát­hatja a közönség a természe­tes díszletül szolgáló szentély­ben, az Állami Operaház elő­adásában. Augusztus 15-én és 16-án első alkalommal kerül az Iseum színpadára prózai mű, méghozzá kettő egy műsor­ban: Szophoklész Oedipusz királya és Arisztophanész j Lüszisztraté című műve. ELMARADT A férfival a sorompónál ta­lálkoztak. Várakozás közben odalépett hozzájuk, és meg­kérdezte, merre van a strand. Mondták; ők is oda igyekez­nek, tartson velük. A pénztárnál előzékenyen sorba állt helyettük is, és amikor átöltözött, megvárta őket a kabinsor végén. Együtt mentek a vízbe. Magas, erős, enyhén poca­kos férfi volt, dús fekete haj­jal. Az asszony lopva nézett új­donsült ismerősére. Vajon hány éves lehet? Harmincöt? Negyven? Nős e? Mi a fog­lalkozása? Választékosán és szellemesen társalog; nem to- lakodóan, inkább természe­tes közvetlenséggel. Mintha már évek óta ismernék egy­mást. Ferinek hívják. A csa­ládi nevét nem értette meg. Hellyel kínálták a takaróju­kon. Illedelmesen a szélére telepedett le, helyet hagyva a férjnek az asszony mellett. Napozás közben könnyedén csevegtek. Filmekről, színé­szekről, nyárról, semmisé­gekről. A férj egy kis idő múlva felállt. — Nem szomjas? — kér­dezte a szomszédjától. — Köszönöm, nagy meleg­ben nem iszom semmiféle italt. — Marika? — Én sem vagyok szom­jas. Menj csak nyugodtan egyedül! — Majd én vigyázok a kedves feleségére — ajánlko­zott tréfásan a férfi. Ahogy a férj elment, hasra feküdt, és 'arcát oldalt fordít­va, nézte a mellette felhú­zott térdekkel ülő nőt. És egyszerűen, mintha mindket­tőjük számára közömbös megállapítást tenne, úgy súgta: — Maga nagyon csinos asszony, Marika. Hogy bírja ki? — Igyekszem megfeledkez­ni róla. — Kár. Inkább hasznosí­tania kellene a nem minden­napi adottságot. 'Az asszony ártaVanul né­zett a férfira: — Hogyan? — Úgy látszik, nemcsak na­gyon szép, hanem veszedel­mesen szellemes is. örülök, hogy megismertem, de őszin­tén sajnálom, hogy nem előbb: — Kösz a bókot! Ügy lát­szik, mindig van kéznél egy előre elkészített csokorral. — Igyekszik az ember. Alighogy visszaérkezett a férj, kilőtték a vihart jelző rakétákat. Néhány perc múl­va enyhe, de egyre erősödő szél borzolta a vizet. öltözni indultak. Azzal bú­csúztak, hogy a következő napokban még bizonyára összeakadnak valahol. Szobájukba érve a férj kö­zömbösen megjegyezte: — Érdekes srác volt. ugye? Vajon mi lehet a foglalkozá­sa? — Talán mérnök vagy pe­dagógus. Ilyesmi. — Te talán többet megtud­tál róla, amíg távol voltam. Nem? — Sajnos, nem. Csak né­zett szótlanul, egy hangot se ejtett. Tanulságos óra a Műcsarnokban Szinte mindnyájan, akik ta­núi, részesei voltunk az el­múlt 25 esztendőnek, úgy vél­jük, ismerjük többé-kevésbé városainkat, és jól megfigyel­tük változásaikat. Szinte szó­lásmondássá lett, hogy sok-sok évi távoliét után alig ismerjük föl a várost, a kerületet, a te­ret, ahol valaha annyit jár­tunk. És mégis, itt, a Műcsar­nok termeiben »Az építés 25 éve Magyarországon« című ki­állítást szemlélve eltöpren­günk: ennyit építettünk?! Pedig négyszáz egynéhány — igaz, jó érzékkel kiváloga­tott és megszerkesztett — nagyméretű fényképfelvétel az egész. De sejtetni engedi, amit az ember egyébként, pusztán a számokból, adatokból nem ké­pes igazán érzékelni. Az épít­kezések mértékét és — hibái­val együtt is — nagyszerűsé­gét. Az első teremben új lakó­épületek, egész lakótelepek. Egyszeriben megfoghatóbb a roppant szám: a 25 év alatt épült jóval több mint egymil­lió lakás, a jelenlegi lakásál­lomány jó egyharmada. (És az építkezés üteme: a háború előtt — ezer lakosra számítva — két és fél lakás épült éven­te; az utóbbi években hat és fél, 1975-ben pedig már nyolc és fél' kerül tető alá.) Járjuk a kiállítást, és erősö­dik a meggyőződésünk: meg­épül a 15 évre tervezett egy­millió lakás. Itt látjuk magunk körül azt a félmilliónál jóval többet, amely kilenc év alatt épült. Látjuk, s a képeknek rendkívüli az erejük. Meggyő­ződünk arról a gyorsan növek­vő technikai, szervezeti képes­ségről is, amelynek segítségé­vel az építőipar kétségkívül megbirkózik majd további fel­adataival. A gondosan helyreállított műemlékek termében már csak rövid ideig tartózkodunk. Pedig a múltnak itt tapasztal­ható tiszrtelete is megragadó. Egy röpke óra a kiállításon, és némileg másképpen látjuk a várost, az országot. Tanulsá­gos óra. B. J. Ifjúsági park nyílt Kaposváron Igazi nyári zsongás fogadott hétfőn este a Szabadság park­ban. Talán soha ennyi fiatal nem gyűlt még össze az öreg platánok körül; ifjúsági par­kot nyitottak itt. A kerthelyi­ség fehér gombafónyei alatt fiúk és lányok versengtek a ■»legjobb« asztalokért. A kí­váncsiskodók a vaskerítés mö­gött ácsorogtak. A hatalmas üvegfalon a beat-zenészek ár­nyéka ingott. Hangoltak. A pincérek serénykedtek. Hét óra. A gitár hangjaira színes ru­hás fiatalok perdültek a tágas tánctérre. Csíkvár József ko­reográfiájára shaket táncoltak, majd könnyed folklór ihletésű leánytáncot. Erre az alkalom­ra tanulták »-Ismerkedés a parkban« című vidám kompo­zíciójukat. Közben-közben a zenekar vette át a főszerepet. Vértes György, a barcsi járási művelődési központ vezetője, szellemesen konferálta két te­hetséges művészeti csoportun­kat: a kaposvári FÉK modem- tánccsoportját és a barcsi mű­velődési központ beat-zeneka­RANDEVÚK — Annyit sem, hogy me­leg van? — Annyit sem. — És hogy szép vagy? — Próbálta volna! — Miért? A nőknek tet­szik, ha bókolnak a férfiak. — Tapasztaltad? ►— Olvastam valahol. — Lehet, hogy a Zsuzsika szemében? — Megint kezded? — Nocsak! Megsértődtél? Persze, a Zsuzsika nevét nem szabad illetéktelen aj­kakra venni. Mindenkiét le­het, de az övét nem. Még vicc formájában sem. Mert a Zsuzsika a kollégák gyön­gye, maga a megtestesült ár­tatlanság és feddhetetlenség. Hát vedd tudomásul, hogy az én szememet nem lehet be­kötni! Azt hiszed, nem tu­dom, hogyan álltok? De most bosszút állok rajtad, Jónás Pali! — Egy kis szünetet tar­tott, s úgy folytatta: — Hol­nap megcsallak a Ferivel! — Kivel? — A délutáni ismerősünk­kel. Szerelmet vallott, és hol­napra randit adtam neki, mivel te úgyis elutazol. — Marika! Megbolondul­tál? — Dehogy! Most jön meg a jobbik eszem. — Csakhogy én ezt nem tűröm! Inkább vállalom a fegyelmi kockázatát, de nem megyek el a munkaköri át­adásra. — Azt mondtad, csak ez­zel g feltétellel engedett el a főnököd. — Mindegy, nekem drá­gább a te tisztaságod, hűsé­ged és az én nyugalmam mindennél. Itt maradok! — Kár! Ezt az egy napot igazán nekem ajándékozhat­tad volna. Menj el, kérlek, hadd csaljalak meg! — Nahát, Marika! A hat évi házasság, plusz két évi ismeretség alatt még nem láttalak ilyennek. Egy hájas férfi ennyire meg tud vál­toztatni? Hogy képes lennél eldobni a becsületedet? — Hagyd a francba ezt a dumát! Tehát itt maradsz. Rendben, majd beszélek a főnököddel utána, tudod, hogy bukik rám. Mindent el­simítunk. — Köszönöm a segítsége­det, de magam is el tudom rendezni a hivatali ügyeimet! — Nana! Volt már rá pél­da. hogy a segítségemre szo­rultál. — Az akkor volt és olyan esetben. Most már nem igénylem. — Kár. Ha ezt előbb tu­dom, nem strapálom magam a holnapi ügyedben sem. A férfi felugrott. — Csak nem beszéltél va­lakivel? — Miért vagy olyan izga­tott? Azt akartam, hogy nyugodtan üdüljünk, ne kell­jen rohangálnod innen. Fel­kerestem a Poharas Jóskát, és megkértem, hogy az át­adást halassza el egy héttel. — Es? — Készséggel megígérte. Még azt is mondta, hogy nem kell egy lépést sem tennem, majd 6 beszél a fő­nökkel is. Na, milyen fele« ség vagyok?. A férj nem tudott szólni. Bamba értetlenséggel nézett az asszonyra, és azt gondolta magában, hogy ez nem is nő, hanem maga a megtestesült boszorkány. És most hogyan értesítse Zsuzsit, hogy ne utazzon Almádiba? Ezek sze­rint az asszony mindent tud. És ragyogóan játssza a szere­pét most is, amikor mindent kiboríthatna. Hiszen a Poha­ras Jóskával eredetileg is az üdülés utánra beszelte meg az átadást! Vajon hogyan fo­gadta a felesége kérését? Felfogta-e azonnal, hogy mi­ről van szó, vagy értetlenül bámult akár egy másodper­cig is, amiből a felesége azonnal kitalálhatta az igaz­ságot? Igyekezett vidám képet vágni a dologhoz, mégis gyászos lehangoltsággál mász­tak ki a szavak a szájából: — Ezek szerint elmarad a holnapi utazás. Hát... — Csak nem vagy szomo­rú, hogy velem kell taliened ezt a napot is? — Nem, nem, dehogy! Na­gyon is boldog vagyok. — Ja, majdnem elfelejtet­tem: Zsuzsikának is távira­toztam, hogy elmarad a... szóval az átadás. Gondoltam, mint közvetlen munkatársa­dat feltétlenül érdekli, mert minden bizonnyal ott kellett volna lennie. Vagy nem? — Igen, persze ... Szóval táviratoztál? — Tegnapelőtt, amikor a fodrászhoz mentem. — És holnap? Mi lesz a randiddal? — Elmarad. Akárcsak a hivatali átadás. Paál László rát. A slágerekből Schenk Gyöngyi énekelt egy csokorra valót. Tengődi és Pemete újabb kalandjait (nemigen illett ez a műsorszám a programba) Var­ga Tibor és Komlós István színművészek adták elő. A valódi nyáresti mulatság akkor kezdődött, amikor ifjabb Vértes György vezetésével végleg a zenekar vette át a stafétabotot. Gombostűnyi hely sem maradt a téglalap alakú kövön. Óriási klubban éreztem magam. A zene, a ne­vetés, a közös szórakozás egyetlen láncként fűzte össze a mintegy ezer tizen- és huszon­éves! Balázs Nándornak, a vá­rosi KISZ-bizottság titkárának megnyitó szavai jutottak eszembe: »Régi gond oldódik meg városunkban az ifjúsági park megnyitásával. Az ifjú­ságé azonban a felelősség is. hogy kulturált hely maradjon. Egy asztalnál összebújva hosszú hajú lány és hosszú, ápolt hajú fiú. Horváth Ferenc téglagyári rakodó. — Hát ez nagyon klassz. Nyár van, több levegő kell. Négy lány egy asztalnál. Parrag Mária adminisztrátor. — Nagyszerűen érezzük ma­gunkat. Nem is gondoltam há­rom hónapja, amikor Segesd- röl eljöttem, hogy ilyen jó hely is van itt. — Miért, otthon nincs? — Dehogynem. Szép presz- szónk van és beat-zenekarunk. A zenekar játszott. A fiúk barcsiak. Egy községből jötte!» a megyeszékhelyre — zenélni. Tudásuk tapsvihart váltott ki. Tizenegykor takarodó. A fiata­lok rendezetten indultak haza­felé. A vasbeton ívek alatt vará­zsa volt a fényeknek. Szép ez a kerthelyiség. Olyan, mint amilyet a fiatalok gyakran emlegetnek. Büszkék lehetnek rá. S hogy meddig, az elsősor­ban tőiül:, a fiataloktól függ. B. Zs. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. július 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom