Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-24 / 172. szám
9 Egyetemisták a határban A csurgói határban, az a1- Bofci területen járva láttuk: fiatalok ásóval, lapáttal a kezükben egy sertéshizlalda alapozásán dolgoznak. Valamennyien egyetemisták, a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói. A csoport vezetője, Dénes István már utolsóéves. Elmondtál, hogy rajtuk kívül még negyvenen érkeztek a megyébe. Ök itt csak nyolcán vannak, a többiek Zákány, Porrog, Berzence és Szenta környékén dolgoznak. Nem most járnak először ezen a vidéken, a »terepeszemlét« már a télen megtartották. ' Morva Mária, aki eddig kevésbé ismerte a falu életét, a falusi embereket, így beszél tapasztalatairól: — Sokat olvastam erről a munkáról, amit most a gyakorlatban is vállaltam. Csak így alakulhat ki bennünk teljes kép a mezőgazdaságról... A csoport vezetője mondja: — Azt hiszem egyikünk sem számított ilyen kellemes fogadtatásra Sokat segít a Zrínyi Tsz vezetősége, a tanács, de a családok is szívesen fogadnak bennünket. Ez már fél siker. A mi feladatunk, hogy tanulmányozzuk a falu, a vidék életét, az itt élő emberek munkáját. Szeretnénk felmérni, hogy az ipar fejlődése hogyan hat a mezőgazdaságra. Ehhez a munkánkhoz nagyobb és őszintébb segítséget sehol nem kaphattunk volna. A nyolctagú brigádban egy somogyi kislány is dolgozik. Pápai Judit Balatonszabadiból került az egyetemre, s tanulmányai befejezése után szeretne visszatérni Somogyba. Délelőtt a mezőt járják, a határban dolgoznak, délután pedig itt-fartózkodásuk céljának megfelelően szociológiai kutatásokat végeznek a jövő mezőgazdasággal ismerkednek az építkezésnél. szakemberei. Arra vállalkoztak, hogy a falu életét adják vissza új megvilágításban, mélyreható elemzés alapján. A szentai út mentén kombájnok, aratógépeik dübörögnek. Az aratókat elhagyva újabb fiatal brigádra akadunk, ök a kapálással ismerkednek. A hosszú sor végén egy kislány bajlódik a gazzal. Ez a csoport kilenctagú: négy lányból és öt fiúból áll. Céljuk, feladatuk az alsoM csoportéval azonos. Az a három hét, amit ezek a fiatalok nálunk töltenek, mindannyiunk számára hasznos időtöltés, gazdag ismeret- szerzést jelent. A meleg nyárban megizzadnak érte... K. V. J. Mai kommentárunk A páítmunka tükre a beszámoló Ezekben a napokban utolsó szakaszába lép a pártvezetö- ség-választó taggyűlés előkészít'se. A vezetőségi üléseken megvitatják az augusztusi taggyűlésen elhangzó beszámolót. Az a tapasztalat, hogy mindenhol nagyon alapos munkát végeztek, s igyekeztek összegezni a vezetőség, a pártcsoportbizalmiak, a kommunisták tapasztalatait. Nőügyön sok alapszervezetben — mint például a kutasiban vagy a lábodiban — bizottságot alakítottak a beszámoló anyagának előkészítésére, amit most öntenek végső formába a vezetőségek. Éppen ezért érdemes néhány dologra felhívni a figyelmet. A taggyűlés sikere függ a jó beszámolótól. A vezetőség számadása pedig akkor serkenthet hozzászólásra, vitára, ha nem általánosságban tár-> gyalja a megtett utat, hanem híven tükrözi vissza az üzem, a szövetkzezet vagy a hivatal életét, fejlődését, gondjait. S ehhez rögtön ' hozzátesszük; ne a termelési beszámolók stílusában tárgyalják mindezt, hanem elsősorban politikaioldalról közelítsék meg. Nem vezet eredményre, ha különféle újságcikkekből ollóznak vagy másolnak ki részleteket, ahelyett, hogy a pártszervezet sajátos problémáiról beszélnének. A kommunisták elvárják a vezetőségválasztó taggyűlés beszámolójától, hogy alaposan elemezze a pártélet kérdéseit, értékelje az alapszervezet tagjainak a munkáját, a párt- építés eredményeit. Ne maradjon ki belőle a tömegszervezetek pártirányítása, a gazdasági vezetőkkel kialakított kapcsolat, a kommunisták példamutatása sem! A fő követelmény, hogy pontos képet adjon a beszámoló az országos, a megyei és a helyi párt- határozatok végrehajtásáról. Ennek keretében arról is adjanak számot a somogyi pártszervezetek, hogy mit tettek a megye fejlődéséért. Ha az eredményeken kívül azt is tartalmazza a beszámoló, hogy mit nem sikerült megvalósítani, sokkal köny- nyebb lesz meghatározni a feladatokat, s valóban tartalmas határozatot hozni. Egy hét van még hátra, hogy minden pártszervezet időben elkészítse a beszámolót. A végső összeállítás és a finomítás szakaszában érdemes figyelembe venni az elmondottakat. L. G. _ és a dohányföldön. A pártbizottság napirendjén: A járás ifjúságának helyzete A-/. MSZMP Nagyatádi járási Bizottsága legutóbbi ülésén megtárgyalta a járás ifjúságának helyzetéről szóló beszámolót, és megvitatta a Központi Bizottság határozata alapján a további teánivaló- kat. A járás területén több mint tízezer 14—26 éves fiatal él, (az összlakosság 17,5 százaléka). Az utóbbi évék iparfejlesztési politikájának eredményeként a munkásifjúság a járás területén is jelentős politikai tényezővé nőtt; csaknem 2500 ifjúmunkás dolgozik az üzemekben. Többségük aktív tevékenységet folytat a KISZ- és más szervezetek munkájában, közülük sokan tagjai a pártnak. A munkásfiatalok anyagi és szociális helyzete az elmúlt években jelentősen javult. Több üzemben azonban nincsenek meg a megfelelő szociális feltételek, a kulturális lehetőségek, s mindez hátráltatja a körükben végzendő eszmei-politikai nevelőmunkát is. Évek óta gondot jelent a bejáró fiatalokkal váló törődés. A parasztifjúság helyzetében lényeges változásokat eredményezett a falu társadalmi fejlődése, átalakulása. Az elmúlt években bizonyos fokú faluba való visszaáramlásnak lehetünk tanúi. A járásban csaknem félezer fiatal dolgozik rendszeresen a termelőszövetkezetekben, és hasonló az arány az állami gazdaságokban is. A járás középiskoláiban 677, a szakmunkásképzőkben pedig 679 fiatal tanul. A jövőben tervszerűbb pályaválasztási tanácsadással is kell segíteni a mezőgazdasági munkaerő- szükséglet biztosítását. Az 1016-os kormányhatározat végrehajtása során jó együttműködés alakult ki a KISZ-szervezetek és a tanácsok között Javultak az alap- szervezetek működésének tárgyi feltételei, s ez a 3000 fiatalt számláló alapszervezetek munkáját jelentősen előre vitte. Az új művelődési házakban ,— Örtilos, Rinyaíbesenyő, Lábod, Segesd, Tarany, Háromfa — a KISZ-szervezetek külön helyiséget kaptak. A tanácsok körzetesítésével felszabaduló helyiségek egy részét ugyancsak a KISZ-nek juttatták Rinyaszentkirály és Nagykorpád községekben. A KISZ politikai oktatásban évente 2000—2200 fiatal vesz részt. Az utóbbi időben tartalmasabb lett az alapszerve- zetek munkája is. A KISZ politikai és kulturális akciói sok fiatalt mozgósítottak a járásban. A KISZ járási bizottsága szélesítette az ifjúság közötti rétegmunkát is. A munkásifjúság helyzetének felmérése után kerekasztal-beszélgetéseket kezdeményeztek a járás nagyobb üzemeiben, a gazdasági és tömegszervezeti vezetők részvételével. A pártbizottság foglalkozott a pártszervezetek ifjúsági munkájával is. Megállapították. hogy a pártszervezetek többsége rendszeresen foglalkozott a fiatalság helyzetével, közreműködött gondjaik megoldásában, A jövőben azonban tovább kell erősíteni a pártvezetőségek, a kommunisták személyes kapcsolatát a KISZ- szervezetek vezetőségével, az egész ifjúsággal. A járás pártszervezeteiben a júliusi taggyűléseken mindenütt megtárgyalják az ifjúsági munka időszerű kérdéseit. A KISZ-szervezetek pedig a politikai oktatások keretében, valamint a társadalmi vezetőképző tanfolyamokon dolgozzák majd fel a pártbizottság ülésének határozatát D. S. A népjólét emelésének irányelvei AIV. ötéves tervről °S: nosságra hozott pártdokumentum körvonalazza népgazdaságunk sokat ígérő távlatait, s egyben a mai helyzetnek, napjaink feladatainak mélyén szántó elemzését is adja. Hazánk gazdasága, amely jelenleg közepesen fejlett, az 1970- es évek közepére megközelíti a fejlett országok mostani színvonalát. , A nagyszabású célkitűzések a mai realitásokra épülnek. A befejezéshez közeledő III. ötA felkészülés megkezdődött: Polgári védelmi gyakorlat a nagyatádi járásban A megyei Polgári Védelmi Parancsnokság 1970. évi kiképzési terve alapján komplex polgári védelmi gyakorlatot tartanak szeptemberben a nagyatádi járásban. Ekkor adnak majd számot a járás lakói, az ipari és mezőgazdasági üzemek dolgozói arról, hogyan sajátították el az elmúlt évek elméleti oktatása során a polgári védelmi feladatokat. A megyei parancsnokságnál a tervezés, a felkészülés már korábban elkezdődött; most folyik a járás vezetőinek tájékoztatása, illetve a gyakorlattal kapcsolatos feladatok meghatározása. ' A gyakorlat előkészítése és végrehajtása is igen gondos politikai munkát igényel. Ez a járásban lévő pártalapszer- vezetek feladata elsősorban, de minden kommunistának kötelessége, hogy a gyakorlat- végrehajtását példamutatással segítse. Ezért is hívta a napokban össze a községi és üzemi párttitkárokat a Nagyatádi Járási Pártbizottság, ahol Gajdos Lászlónak, a pártbizottság első titkárának elnökletével meghallgatták a járási polgári védelmi parancsnok tájékoztatóját a gyakorlatra, a járás lakosságának erre való felkészítésére vonatkozóan, s megbeszélték a politikai biztosítás fontosságát, a szükséges előkészületeket, intézkedéseket. — A felkészülést, noha a gyakorlat csak szeptemberben lesz, már most el kell kezdeni. A lakossággal meg kell értetni: miért is szükséges ez a gyakorlat, s addigra össze kell kovácsolni a közelmúltban átszervezett és újonnan létrehozott polgári védelmi alegységeket is — mondotta Kovács Ferenc, a Nagyatádi Járási Tanács vb-elnöke, a polgári védelem járási parancsnoka. Nagy feladat — mondhatnák: vizsga — előtt áll a nagyatádi járás. Az elmúlt években a polgári védelmi alegységek, az ipari és mezőgazda- sági üzemek dolgozói elméletben sokat elsajátítottak a feladatokból. Sokat tanultak a járás lakói is. Ehhez nagyban hozzájárult a Lábodon rendezett polgári védelmi kiállítás és a Nagyatádon létesített polgári védelmi mintakert. A járásban — a napokban megtartott tanácskozás után — megkezdődött a gyakorlatra való felkészülés. A községek, üzemek, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok vezetői írásban megkapták feladataikat. A pártszervezetek is hozzáláttak a lakosság tájékoztatásához, a gyakorlat politikai előkészítéséhez, hogy azt — ■tükrözve az eddigi eredményeket — sikeresen lehessen végrehajtani. Sz. L. éves terv az első olyan ötéves terv, amelyről elmondhatjuk, hogy minden részletében megvalósul, sőt, túlteljesül. Az a körülmény, hogy menet közben — növekvő feladatainkkal összehangolva — korszerűsítettük gazdaságirányításunk egész rendszerét, csak fokozta a végrehajtás tervszerűségét A III. ötéves terv két említésre méltó eredménye, hogy erősödött a népgazdaság egyensúlyi helyzete, és javult a munka hatékonysága. Ez utóbbira utal az is, hogy a nemzeti jövedelem 40 százalékkal nőtt, meghaladva az ipari termelés 34 százalékos fejlődési ütemét Szó sincs persze arról, hogy minden gondon és nehézségen túljutottunk már. A IV. ötéves terv azért is reális, megalapozott, mert számol gazdaságunk meglévő feszültségeivel, ellentmondásaival. Közülük négy téma'külön is említésre méltó: 1. Krónikus a munkaerőhiány; megszüntetése feltételezi a termelékenység gyor- .sabb ütemű emelését. 2. Iparunk szerkezetének további lényeges korszerűsítését, versenyképességének fokozását szolgálják az új terv kiemelt programjai. 3. A kiemelt programok között .is a legfőbb az építő-, a szerelő- és építőanyag-ipar fejlesztése és a beruházási piac feszültségeinek feloldása érdekében. 4. Végül a lakosság lakás-, hús- és gépkocsiellátása, a szolgáltatások fejlesztése a megoldásra váró feladat. IS tprya népjólét emelését, H lul V a szocializmus teljes felépítését szolgálja hazánkban. Ennek része a 400 ezer lakás felépítése öt év alatt. Kétszer annyi óvoda épül, mint az előző öt évben. Növelik a családi pótlékot, a nyugdíjakat, s ezáltal csökkentik a kereső lakosságra jutó szociális terheket, lehetővé téve a bérek további — teljesítmény és képzettség szerinti — differenciálását. A reálbérek idáig leggvorsabban 2—2,5 százalékkal nőttek egy esztendőben: az új terv lehetővé teszi az évi 3 százalékos növekedést (feltételezve, hogy a termelés jövedelmezősége is ennek megfelelően javul). Az egy lakosra jutó évi húsfogyasztás 59-ről 67 kilogrammra növekszik, s így 19.75-ben már kielégítik az igényeket. Hosszan sorolhatnánk még, hogy a Központi Bizottság ülése milyen sokoldalúan elemezte szocializmust építő népünk pillanatnyi gondjait .és holnapi igényeit. A nemzeti jövedelem a jövőben is az eddigi 76:24 arányban fordítható fogyasztásra, illetve felhalmozásra. A nemzeti jövedelem, a gyorsabb gazdasági növekedés minden milliárdjából tehát 760 millió forint kerül elfogyasztásra. A gazdaság-szabályozás arra törekszik, hogy a jól dolgozó kollektívák, a jövedelmezőbb vállalatok a fogyasztási és a felhalmozási alapokból egyaránt nagyobb arányban részesedjenek. Növekednek tehát a különbségek — a személyi jövedelmekben és a fejlődési leietőségekben — a hatékonyabb és a kevésbé jövedelmezően dolgozót vállalatok között. (A termelőszövetkezetek túlzott differenciálódását adópolitikával némileg mérséklik.) A központi felhalmozási alapok felhasználásánál némileg növekszik a nem termelő beruházások aránya. Ezt a nagyarányú lakásépítési és közművesítési feladatok indokolják. A központi termelő beruházásokat pedig mindenekelőtt a kiemelt fejlesztési programok megvalósítiására összpontosítják. így a népgazdasági terv a maga sajátos eszközeivel is segíti a hatékonyság emelését, a szükséges szerkezeti változásokat. Az Irányelvek kereteket adnak a korszerű munkának; alapot, információt és példát a reális, ám mégis messzire látó vállalati tervek i kidolgozásához. Ha a dolgozók széles rétege megismerkedik a távlati népgazdasági célokkal, majd a vállalati feladatokkal, ez bizonyára új kezdeményezésekre, lendületes munkára vezet már most, a párt X. kongresszusa tiszteletére folyó versenyben, jó kezdősebességet kölcsönözve jövőre induló IV. ötéves tervünknek. SOMOGII NÉPLAP Péntek, 1970. július 34, 3