Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-02 / 153. szám
Állandó helyiséget érdemelne Avatás augusztus 20-án Megnyílt H uszadik alkalommal ad otthont a kaposvári múzeum Rippl-Rónai József műveinek. Képtára befogadja névadója alkotásait, hogy az érdeklődők legalább ilyenkor megtalálhassák, megcsodálhassák Kaposvár nagy szülöttének művészetét. Sokszor elhangzik: nincs idegenforgalmunk, nincsenek vonzó, érdekes műemlékeink, híres látnivalónk. Talán Rippl- Rónai emléke, hagyatéka az egyetlen, amelyért az idegen is szívesen fölkeresi Kaposvárt. A hagyaték: mintegy százhúsz festmény és rajz, amely a múzeum raktárában zsúfolódik hosszú évtizedek óta — a nyár kivételével. Meg a Róma-villa, a maga vará- asos hangulatával, képeivel, környezetével. Sokan ezért keresik föl Somogy székvárosát. És ha júliusban, augusztusban érkeznek, szerencséjük van. Ha előtte vagy utána, akkor ellenkezőleg. Ügy is mondhatnám: sokan pórul jártak már, amikor az év tíz hónapja alatt jöttek el Kapósba megtekinteni Rippl-Rónai műveit. Mit sem sejtve, mert ugyan ki is álmodna arról, hogy a világa Rippl-Rónai-tárlat hírű magyar festő szülővárosában — ahol táblákat, szobrot állítottak ugyan, utcát és intézményeket is elnevezitek róla; s ahol köztudott, hogy legalább másfél száz neves alkotását őrzik — Rippl-Rónai- nak nincs állandó kiállítótér- ( me. A múzeum képtára szeptembertől júniusig a különböző időszakos kiállításoknak ad helyet. S amióta — lassan húsz éve — a Somogy megyei Múzeum fölvette Rippl-Rónai nevét (főleg az ötvenes évek végétől), nyaranta két hónapig az ő művei kerülnek a képtár falaira. Két-három évfordulós megemlékezésen és néhány kiadványon túl jóformán erre a két hónapra szűkült a mi Rippl-Rónai-kultuszunk. S nem tehetek róla, ilyenkor mindig eszembe jut egy történet, melyet a Mesterről hallottam. R ippl-Rónai párizsi évei után gyakran megfordult a város, a megye urainál. Freskó- és portrémegrendelésekre számított — hiába. A megrendelések elmaradtak, és ma egy kicsit keserű szájízzel gondolunk arra, hogy a szép kapóéi megyeháza meg a városháza nem büszkélkedhet egyetlen festményével sem. Talán ezt a keserű ízt érezte a Mester is, amikor fanyar humorral présházak falára, ajtajára föstögette *>freskóit'< a »-hálás utókornak« ... Igaz, kevés olyan művész akad, akit saját kora igazán megbecsülne. Innen reménykedésük: »►majd az utókor ...« Hát bizony nem dicsekedhetünk. Állandó Rippl-Rónai- képtára, állandó kiállítóhelyisége ma sincs a megyeszékhelynek. Jóllehet hagyományápolásban. vagy a képzőművészet, a fotóművészet mai alkotásaiban volt és van ma is felmutatnivalója. Mégis — nem először tesszük szóvá — kiállítóteremnek se híre. se hamva. S ez vegyít ürömöt örömömbe; ez jut eszembe, ha Rippl-Rónai alkotásait újra és újra kiállítjuk nyaranta. Tegnaptól ismét kifüggesztették a kedves, emlékezetes festményeket, rajzóikat, vázlatokat. A múzeum kéntórában újra ott látható az Apám, Aggódó Paulina mama, a Nő fekete strucctollas kalapban. a Meggyfavirágzás, az Ülő akt, a Fekvő akt, az Anella Községfejlesztésből, összefogásból művelődési ház Otthon az ifjúságnak, a könyvtárnak — Megnyitása ünnepe lesz a falunak A kőművesbrigád a belső vakoláson dolgozik. A Tehetős Fater Töpreng az emJber a leírt szavak értelmén. Van szó, amely súlyos, mintha vas hullana, a másik pereg és csillog mint a gyöngy. De hová pereg, hova hull? Vajon mennyit nyom majd mindegyik a valóságban? Töpreng az ember a képék értelmén. A filmből már csak az utolsó képek peregnék, lehet, hogy Bergmann, lehet, hogy Somogyi Tóth filmjének utolsó képsora. Felemelt ujjú gyermek, hamvas arcú felkiáltójel — felelősek vagytok értünk! Az életünkért. A jövőnkért. Felelősek vagytok értünk! Felelősek vagytok... Töpreng az ember a szavak, a képek értelmén. Vajon mennyit nyomnak a valóság serpenyőjén? Egy filmesnek egy fényfolt gondót okoz; az, aki ír, egy írásjelen is töpreng. Például a felkiáltójelen. Hányszor raktuk oda a »-felelősek vagyunk értük« végére. Nagyobb súlyt kaptak a képek, a szavak? Mélyebbre billent a valóság mérlege? Megérte? Hányszor írtuk, mondtuk — felelősek vagyunk értük! Minden szülő érzi ezt. Legtöbbször a probléma vagy a baj pillanataiban. Legtöbbször akkor, ha már prédikálni vagy — büntetni kell. Pedig ennék a felelősségnek nemcsak ilyen nagy pillanatai, hanem egérszürke hétköznapi molekulái is vannak. Hadd emlékezzem egy kicsit. Középiskolások voltunk. Megjött a nyár, kellene a zsebpénz. Volt, aki már élőre dicsekedett: »-A fater állati jó helyet szerzett nekem, nem kell sokat melózni, de mégis ’ó a pénz. gyébként ott senki se mel óz í k sokat.« Tévedés ne essék. Én mindjárt azzal folytatom, hogy nagyjából megértem az ilyen Tehetős Fatert. Nyilvánvalóan senki sem törekszik arra, hogy gyermeke izzadva dolgozza végig a nyarat. Ez eddig rendben is van. Csak valahol ott van a hiba, ahol a mesében. Hogy a hamuban sült pog'csa mellé még ilyen útravalót adunk: -Sokat nem kell dolgoznod, édes fiam, de a pénz az elég lesz, hiszen...« Szóval a Tehetős Faternak segít a Jó Ismerős. És kész. A baj ott van, hogy a forintok mellé tapasztalatok is gyűlnek. Nem is akármilyenek. És ezt végiggondolta-e az apa? Jó az, hogy ilyenhez szoktatjuk a gyermekeket a két hónap alatt? Persze, nem kéll felfújni a kérdést, mondhatná valaki. Nem is felfújni szeretném, ezért a felkiáltójel helyett inkább pontot teszek Vajon jól végiggondoltuk ezt? Sokat töpreng az ember az írás értelmén. Vajon mi változik? Hozzászoktattunk egy gyereket egy rossz felfogáshoz. Nagy pénzt hoz, igaz. Mert a gazdaságnak vannak jól csapolható forrásai, ahova ügyesen oda lehet tartani a kalapot. Ha nem csurran, akkor cseppen. Hiszen. kiskorától fogva így magyarázta a Tehetős Fater. Felelősek vagyunk értük. Szinte küszködik az ember a mondatokkal. Jó ez így? Ma már nem divatos prédikálni. Nincs is sok értelme. A túl sok felkiáltójelnek sem. Valóban jobb a pont. Ha a Tehetős Fater elolvassa, legalább ennyit töprengjen a tettek értelmén, mint mások az írásjelekén. Mindkettő a valóság serpenyőjébe hull És a mérleg a jövőt is méri. T. T. főművezető a szokásos időben érkezett az épületre. A főművezető rendes fiú volt, de — úgy látszik — ezen a májusi napon bal lábbal kelt föl, mert amikor az egyik erkélyen hanyatt fekve találta Zuárd Elemér haráncigölöt, normál hangját fél oktávval fölemelve kissé gúnyosan így szólt: — Ha szabad kérdeznem, tisztelt Zuárd kartárs, mit csinál itt munkaidőben? — Ha nem tetszene látni, főművezérem — pislogott föl szempillája alól Zuárd —, napozok. — Nem elég, hogy selejtes munkát végez, ráadásul még lóg is?! — Mit óhajt azért a pénzért, föművikém, amit maguk fizetnek? Szó szót követett, hangos szó még hangosabbat, kiabálás ordítást, és a vége az lett, hogy Zuárd kijelentette: nem tűri tovább a hajcsároskodást, különben is a harántcigölőket ma lámpással keresik, megegyezés szerint fizetik. És rá adást is adnák, meg kézcsókot. — Hát akkor keressen magának más helyet, megegyezés• szerint! — mondta a főművezető, és sarkon fordult. — Holnap már ne tessék és a többi — mintegy hatvan — alkotás. Körüljárva a szobákat, eszembe jutnak az eltelt jubileumok és a közelgő újak. Jövőre például a Mester születésének 110. évfordulója... Telnek az évek, évHzedek. Voltaképpen mindenki helyesli a gondolatot; ünnepélyes tanácsülés! határozatok is megjelölték már a feladatot: Rippl-Rónai életműve, több mint 150 kaposvári alkotása állandó helyiséget érdemel. Tartozunk ezzel neki, magunknak és a hozzánk érkezőknek. A határozatok azonban hosszú évek óta pihennek, úgy tűnik, magával a feladattal, a gondolattal együtt P edig időszerű volna újra napirendre tűzni. És látványos nekibuzdulások helyett — egy kissé talán revízió alá is véve nagy somogyi lokálpatrióta büszkeségünket — végre meg kellene valósítani Rippl-Rónai állandó kaposvári tárlatát. Nem várva új évtizedeket, újabb nagy évfordulókat. W. E. KICSIT MEGKÉSETT Háromfán a művelődési ház építkezése. A munkát végző vállalat sokáig késedelmaskedett, azért is hozott létre a községi tanács saját maga egy építő- brigádot, s arra bízta a befejezést — A munka minőségével és ütemével elégedett vagyok, látni a kőműveseit munkáján, igyekezetén, hogy saját maguknak is készítik az épületet — mondja Mózsi János, az építkezést irányító ellenőr, de erről ott jártunkkor magunk is meggyőződhettünk. Nem sokkal később Pitz Géza elnökkel beszélgettünk a tanácsházán. Szavaiból kitűnt, Háromfa minden lakója nagyon várja, hogy elkészüljön ás megnyissa kapuit az új művelődési ház. Az avatás augusztus 20-án, az alkotmány napián ünnepe lesz a községnek. Már szerveződnek a régi színjátszók, gyakorolnak a KISZ-esek is, közös műsort adnak. Otthont kap itt a párt- és a KISZ-szervezet. a könyvtár. A megyei könyvtár 40 000 forint értékű könyvet, berendezést adott. De itt van már a többi berendezés; a képek, a szőnyegek is. A másfél millióba kerülő művelődési ház községfejlesztésből, önkéntes hozzájárulásból és a lakosság nagy értékű társadalmi munkavállalásából készül. Az ide tartozó Bakházával együtt 1700 lakója van Háromfának, tehát még így sem tartozik a nagyobb községek közé. Azonban az a lelkesedés, amely az utóbbi években a társadalmi munkában, a »Tegyünk többet Somogyért!« mozgalom terén tapasztalható nálunk, az elsők közé emeli. Az elmúlt három évben a településfejlesztési versenyben mindig az első három között végeztek, s tavaly elsők lettek a megyében társadalmi munkában, ezért 130 000 forintot kaptak. Bővítették az óvodát, 1000 négyzetméter járdát építettek, az iskolát ellátták vízvezetékkel, elvégezték a község útjainak, hídjainak karbantartását. Korábban pedagógus ikerlakást építettek, most újabb ikerlakást terveznek, hogy a tanácsok körzetesítését illetve a szükséges áthelyezést így megoldhassák. Iskolai napközit terveznek a régi tanács- hézábóL Évente 120—130 000 forint értékű társadalmi munkát vállalnak és végeznek a község lakói. Egy szép példája ennek: a tanács vásárolt egy régi, rossz állapotban levő tehergépkocsit, hogy az építkezéshez szükséges szállításokat ezzel végezhesse el, s a lakosság részére is vállalhasson fuvarozást. A gépkocsit Ruzsics Imre, a tsz szerelője, vb-tag javította meg; 35 000 forint értékű munkát végzett a gépkocsin. A fuvarozásból a tanácsnak évi 125 000 forint bevétele van, melyet a község fejlesztésére fordít. Amikor a tanács azt kérte a lakosságtól, hogy önkéntes alapon járuljon hozzá a művelődési ház építéséhez, 48 000 forint gyűlt össze az Üj Barázda Tsz pedig 35 000 forintot adott. S ott volt a társada’mi munkát vállalók között Czi- póth József tsz-elnök, Kopári László, a tsz főkönyvelője, Györke József pedagógus, KISZ-titkár, Gerendiás Ferenc kőműves ipari tanuló, Kislista, ifj. Büki László tsz-trak- toros. Fülöp Ferenc asztalos kisiparos pedig azt vállalta, hogy társadalmi munkában befesti az új művelődési ház ajtóit, ablakait AZ SEM LÉNYEGTELEN, hogy a tanács építőbrigádjának munkája révén az eredetileg tervezett költségből mintegy 200 000 forintot megtakarítanak, s ez a pénz fedezi a tervezett iker lak’s felépítési költségeinek a felét. Szalai László Megegyezés számítani rám! — kiabált utána Zuárd, és napozott tovább. Még aznap délután, amikor hazafelé ment, a villamos hirdetéseiről leírta néhány vállalat címét, amely harántci- gelöket keres. Azután bevételezte két korsó sörét, megverte a kisfiát, megnézte a tv-műsort, és meghagyta a feleségének, hogy reggel ne háborgassa öt az ébresztéssel. Másnap délelőtt Zuárd úri módon fölöltözött, és elindult a harántcigölőkért fohászkodó vállalatok közül a legszimpatikusabb nevűhöz, az Étcsip- kéhez. Pillanatok alatt a személyzeti osztályon volt, ahol aprósüteménnyel és Napóleon konyakkal kínálta az erre a célra kiemelt szőke szépség, majd az osztályvezető mély tisztelettel érdeklődött igényei felől. Előzőleg persze közölte, hogy a balatoni üdülőtelepükre minden péntek délután külön autóbusz szállítja dolgozóikat és családtagjaikat a két és fél napos víkendre; kéthetes nyaralást biztosítanak a Tátrában, és üzemi konyhájuk házi kosztot szolgál föl á la carte. — Ez természetes — bólintott Zuárd —, csak az órabérben kell megegyeznünk. Én egy húszast kérek. — Háát... — húzta el a száját a személyzetis, de a sértődötten távozni akaró Zuárdot sietve visszanyomta a helyére. — Egy kis türelmet kérek! Tárcsázott lila telefonján. Zuárd a beszédéből kivette, hogy előző munkahelyének főművezetőjével diskurál. Kíváncsian figyelt. — Kedves Zuárd kartárs! — mondta a kagylót letéve a személyzetis. — Sajnos, nem a legjobb információkat kaptam az ön munkájáról. — Kérem, a főművezér nekem ellenségem, de mindegy.— Legyintett, sarkon fordult és elviharzott. Meg sem állt a következő címig. A fogadás ott is hasonló volt, csak konyak helyett Martinit szolgált föl a bikiniben levő vörös kislány, és a személyzetisen ezüst szmoking volt. Hangú latvilágításban, megfelelő zenei aláfestéssel közölte, hogy vállalata a dolgozóknak az Adria partján biztosít víkendlehető- séget, s oda saját repülőgépükön szállítják őket. Nyaralást — sajnos — ugyancsak ott tudnak biztosítani, ellenben a gyár udvarán uszoda van, és a tetőteraszon sztrip- tizbár. — Nem bánom — mondta Zuárd, és megpaskolta a vörös hajú kislány lapockáját. A személyzetis pedig fogta kékeszöld telefonját, és tárcsázott, majd rövid csevegés után közölte Zuárddal, hogy mivel az előző munkahelye nem nyilatkozott túl biztatóan róla, nem tartanak rá igényt. — Az a fóművezér az ellenségem — kezdte magyarázni Zuárd, és mérgében fogta a martinis üveget. — Sebaj! — legyintett, és elindult a következő címre. A fogadás ott, ha lehet, még finomabb volt. A felszolgáló kislányon csak fügefalevél, a személyzetisen frakk, az ajánlat: víkend a Hawai- szigeteken sugárhajtással; nyaralásként Szocsi—Tokió— Ceylon társasutazás, csupán az órabér... A személyzetis vette a rózsaszínű telefonját, és tárcsázott. Zuárd felpattant, lefogta a kezét, s közölte, hogy ne fáradjon, mert úgyis rossz információt kap. — Értem, haragban váltak el — mosolygott megértőén a frakkos, és hogy Zuárd bólintott, így szólt: — Akkor talán lemegyünk a műhelybe, és megnézzük, mit tud a kartárs? A műhelyben Zuárd elé tettek egy harántot, hogy ci- gölje meg. Egy óra hosszat ci- gölt, hony beleizzadt. — Hát ez bizony gyatra — mondta egybehangzóan az egybegyűlt szakértői bizottság. — Tetszenek tudni — magyarázta Zuárd —, az utóbbi években kijöttem a gyakor latból. — Akkor fölvesszük minden kedvezmény nélkül, kezdő fizetéssel... — Minek néznek maguk engem? — förmedt a frakkos- ra Zuárd, és hozzávágta a kezében levő harántot. hogy csak úgy csengett a saját füle is. Erre a csengetésre ébredt föl. Álmosan baktatott az ajtóhoz. A főművezetője állt ot‘ kezében vág1! csokor virág tekintetében alázat. Dadogva kért bocsánatot a tea-avi incidens miatt, és közölte hogy lent várja Zuárd kollégát a kocsi, s odabent ?. azaz kettő forint órabéremelés. Sólyom László SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök. 1970. JúUta & 5
