Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-09 / 133. szám

/ 4 A kaposvári úszósport az eredmények tükrében Somogyjád másodszor A tavalyi csúcseső után ez év első átfogó erő- felmérő versenye, az áprilisi területi gyermek- úszóbajnokság újabb rekord- záporral örvendeztette meg a sportág somogyi híveit: a ka­posvári tizenévesek huszonöt megyei csúcsot adtak át a múltnak. Amit tehát elsőként re­gisztrálni kell: töretlen a ka­posvári űszóspart fejlődése, A fedett uszoda nekilódította az úszásoktatást, egész évben lehet edzeni, hozzáértéssel dolgoznak az oktatók — s íme, versenyről versenyre át kell írni a csúcsíistát. A javuló teljesítmények láttán megélénkül az érdek­lődés is: mit érnek ezek a teljesítmények a más terüle­tek úszóeredményeivel való összevetésben, hol is tartunk az országos középmezőnyhöz való felzárkózásiban ? Nos, ezt lehet mondani: sok-sók várost, számos me­gyeszékhelyt maga mögött hagyott már «. kaposvári úszósport, de a fővároson kí­vül több vidéki szakosztály, egyesület még előtte jár. Összehasonlítottuk a kecs­keméti és a székesfehérvári terület gyermekbajnokságának eredményeit a kaposvári tel­jesítményekkel — és elgon­dolkoztató megállapításra ju­tottunk. A 14—14 verseny­számból a fiúknál 7 számban Kecskeméten, 6 számiban Szé­kesfehérváron, a leányoknál 8 számban Kecskeméten, 6 számban Székesfehérváron úsztálc a legjobb időered­ményt. Mindössze a 200 mé­teres fiú , hátúszásban jobb a kaposvári Farkas ideje a fe­hérvári, illetve a kecskeméti győztes teljesítményeknél. A z egybevetés szándéká­val kiemelt két terü­let — Kecskemét és Székesfehérvár gyertmekúszóin kívül — Tatabánya, Dorog, Szolnok, Békéscsaba, Szeged, Hódmezővásárhely verseny­zőit sorakoztatta fel. S hoz­zájuk hasonló vagy még jobb versenyző gárdával rendelke­zik az egri és a debreceni te­rület is. Ha a summázó értékelést részleteiben vizsgáljuk, előtű­nik, hogy több versenyszám­ban elég nagy a különbség az egyes területek győzteseinek időeredménye között. A leá­nyoknál 100 gyorson a szé­kesfehérvári győztes kereken 8 másodperccel úszott jobb időt a kaposvári bajnoknál, s a különbség 800 gyorson a győztesek között már 75 má­sodpercre emelkedett. A 100 Felszabadulási Kupa Táncsics II. Megugrott a élre került a K. V. Lobogó BALATON CSOPORT Tab—Zamárdi 2:0 (0:0) Tab, 200 néző. V.: Szöllősi. Jó iramú, változatos, izgal­makban bővelkedő mérkőzés volt. Kapu előtti határozottabb játékával megérdemelten nyert a tabi csapat. G.: Kovács II., Máté. Jók: Bajczi, Fehérvári, Kiss, Puha III., ill. Piros, Ko­vács, Fehér. Dietzel Ede K. Táncsics 11.—Lengyeltóti 4:1 (3:1) Lengyeltóti, 300 néző. V.: Fe- renczi. A technikailag képzettebb, s erőnlét dolgában is jobban ál­ló NB Il-es tartalékok ellen nem tudott kibontakozni a len­gyeltóti együttes. G.: Daha, Ball, Jelinek, Nádasdi, ill. Ko­mócsin. Jók: Nádasdi, Báli, Je­linek, ill. Somogyi, Papp* Horváth. Kovács Ferenc Balatonboglár—Kapoly 5:0 (2:0) Balatonboglár, 150 néző. V.: Hardi. Régen látott élvezetes, szép mérkőzést nézhettek azok, akik Bogláron vasárnap kíváncsiak voltak a hazai csapat játéká­ra. AB. MEDOSZ nagyon ele­mében volt, s ilyen arányban is megérdemelten győzött. G.: Pordán (3), Szilágyi, Kormos. A Balatonboglári MEDOSZ a mérkőzés bevételét- eljuttatta az árvízkárosultaknak. Kollár József K. Vasutas—Ordacsehi 3:0 (1:0) Kaposvár, Cseri pálya, 50 né­ző. V.: Perger II. Ez alkalommal nemcsak helyzeteket teremtett a Vas­utascsapat, hanem csatárai ki is használták azokat. G.: He­gyi, Kelemen; Bartos. Jók: Barton, Kelemen, Horváth, ill., Kiss, Kollár, Jáger. Végvári Dénes A Balaton csoport állása: 1. Táncsics II. 2. Kapoly 3. Lengyeltóti 4. K. Vasutas 5. Fonyód 6. Zamárdi 7. Ordacsehi 12 3 2 7 17 ’34 8 8. BalatonboBlár 11 3 1 7 22:23 7 DRAVA CSOPORT Csurgó—Toponár 6:1 (2:1) Csurgó, 200 néző. V.: Ko­vács Gy. Végig, de különösen a má­sodik félidőben nagy fölény­ben játszott a hazai csapat, amely ilyen arányban is meg­érdemelten győzött. G.: Szmo- lek, Vlaszák, Szabó I., Szabó II. (2, egyet 11-esből), Hor­váth, ill. Harsányi. Jók: Zöld­vári, Szabó II., Nagy (a me­zőny legjobbja), ill. Hegedűs, Haracsi, Dobos. Halmai Emil K. V. Lobogó—Babócsa 4:0 (1:0) Kaposvár, 1Ó0 néző. V,: Pesti. Szünet után nagyon jól ját­szott a textiles csapat, amely akár nagyobb arányban is győz­hetett volna. G.: Radax (2), Zi- monyi (2). Jók: Nagy J., Kiss, Pakot, ill. Káplár, Sülé, Ba­kó II. Hét közben: K. V. Lobogó— K. Rákóczi II, 1:0 (1:0) Kaiser Béla K. Rákóczi II.—Nagyatádi Kinizsi 3:2. A Dráva csoport állása: 1. K. V. Lobogó 12 7 1 4 32:15 15 2. Csurgó 9 5 3 117:8 13 3. Nagyatád U 6 - 5 26:18 12 4. Somogyi SE 10 5 1 4 27:17 11 5. Rákóczi II. 11 5 1 5 26:26 11 6. Babócsa 10 5 - 5 17:23 10 7. S.-tarnóca 10 3 1 6 10:39 7 8. Toponár 11 2 1 8 11:30 5 m-es leány pillangóúszásban Kecskeméten 1:29.7 perces idő kellett a győzelemhez, Kaposváron 1:34.4 perces eredménnyel is meg lehetett ezt a versenyszámot nyerni. A székesfehérvári 4X100 mé­teres leány vegyes váltó 6:07.5 perces teljesítményével szemben a Kaposvári Sportis­kola csúcsot úszó és győztes együttese 6:31.3 perces időt ért csak el. A fiúknál 200 gyorson 17, 200 mellen 10, 1500 gyorson 151 (!), a 4X200-as gyors vál­tóban 80 másodperccel úsztak jobb időt a fehérvári, illetve a kecskeméti győztesek, mint az első helyen végzett kapos­vári, illetve pécsi versenyzők. Kézhez kaptuk az országos úszószövetség eredménylistá­ját. mely az év első négy hó­napjában elért legjobb delfin (9—10 évesek) és béka (7—8 évesek) eredményeket tartal­mazza. A lányoknál 117 ered­mény szerepel a listán, kö­zöttük csak 100 és 200 mellen, valamint' 200 méteres vegyesúszásban találkozunk kaposvári úszó, a tehetséges Adler Jutka nevével, 200 mellnél az előkelő harmadik helyen. Hat versenyszámban vidéki kislány a rangelső, de kaposvári versenyző nincs kö­zöttük. A fiúknál a verseny- számonként legjobb 6—6 úszó között nincs egyetlen kapos­vári sem. Itt is hat ver- senyszámban áll vidéki ver­senyző az első helyen. Van-e értelme annak, hogy a kaposvári úszás erejét más vidékiek, városok eredmé­nyeivel vetjük egybe? Ogy gondoljuk, igen. Egyrészt tá­jékoztatja ez a somogyi edző­ket és versenyzőket a másutt folyó munka eredményességé­ről, megóvja őket a tömege­sen adódó csúcseredmények túlértékelésétől. Másrészt biz­tatást adhat a még célratö­rőbb edzésmunka kialakításá­hoz, az előttünk járók edzés­módszereinek, szakmai mun­kájának tanulmányozásához. S nem mellékes szem­pont, hogy az idő­eredmények ismereté­ben tárgyilagosan kimondhat­juk: elmozdult a mélypontról a kaposvári úszósport, jó úton halad ahhoz, hogy hamarosan országos szinten is számolja­nak versenyzőivel. B. T. Somogyjád és Kakukkháza párbeszéde. A Szembenézni című oratórium egyik részlete a somogyjádi művelődési ház színpadán. Déry Tibornak — Illyés Gyula Az éden elvesztése cí­mű oratóriumára megírt vála­sza — Szembenézni című al­kotása immár másodízben ír­ta be Somogyjád nevét a ma­gyar irodalomba. Méghozzá egyedien. A Szembenézni drámai pa­rabola, oratóriukus formában. Mint Illyés műve, ez is az em­beriség sorsát, az emberi lét nagy történelmi kérdéseit vá­lasztja témájául a címadó gondolat korbácsoló szigorá­val, kegyetlen őszinteségével. Szembenézni önmagunkkal, mindannyiunkkal; tetteinkkel — történelmi távlatok közt — a múltban, mai valóságunk­ban és a jövőben. Déry kímé­letlen számvetésre1 buzdítása nem szigete, nem egyedi irányzata mai irodalmunk­nak. Az utóbbi évek termése bőven nyújt kiemelkedő érté­kű alkotásokat, amelyekben nehéz nem felismerni az író m fiatalasszony a folyo- £X són toporog. A vizs­gáztató terem ajtaja zárva. Fél egy. Talán ebédelni ment a tanársegéd. — Bizonyára ideges lesz, hogy nem értem ide pontosan — gondolja. — De nem tehet róla, hogy a többi vizsga el­húzódott. A másik kettő. Ügy látszik, szerencséje volt ed­dig: mindkét tárgyból né­gyesre felelt, akárcsak teg­nap. De vajon most, az utol­són, hogyan tud helytállni? Rettenetesen fáradt a kiállt izgalmaktól, maró éhséget is érez, de egy falat nem menne le a torkán. Lehet, hogy nem is jön már vissza a vizsgáztató? Akkor néhány nap múlva újra el kell utaznia százöt­ven kilométerről. És tovább tart a szorongás, az ideges feszültség. Jön egy adjunktus a tan­székről. Ismeri, már vizsgá­zott nála. Megszólítja. Nem, nem ment el a tanársegéd úr kapja a biztatást —, tugja, hogy még van egy hallgatója. Tovább sétálgat. Ügy érzi, nem tud semmit. Gondolkod­ni sem. Megszólalni sem, bár­miről kérdezik. Egyszerű, örökre bevésődött versikét sem. Semmit. Negyven év körüli, enyhén pocakos, közepes termetű a tanársegéd. Fehér köpenye kigombolva. — Rám vár a kartársnő? — Igen. Elnézést kérek, hogy... — Nincs semmi baj. A vizs­ga időtartamát nem lehet előre meghatározni percnyi VÁRATLAN FORDULAT pontossággal. A kiírás csak irányszání, mint az öltönyök ára a mértékszabóságnál. Így aztán gondoltam, elmegyek ebédelni, aztán visszajövök, várok egy kicsit, és ha nem jön, hazamegyek. De itt van. Így a mai nap sikere teljes lesz. — Gondolja, tanár úr? Az asszony megretten hangja szándékolatlan kacér- ságától. A férfi kissé csodál­kozó tekintettel rápillant, az­tán kinyitja előtte az ajtót. Csak akkor szólal meg, ami­kor helyet mutat az asztal melletti széken. — Miért? Remélem, felké­szült. — Természetesen. De az embert — és különösen a vizsgázót — mindig érhetik meglepetések. — Persze. Az élet tele van váratlan fordulatokkal. Ezek egy részét a természet produ­kálja, a másikat az ember. Déli fekvésű szobában ül­nek, ferdén vágódik be a napfény a hatalmas ablako­kon. C sak kérdezne már — türelmetlenkedik ma­gában az asszony. — Mindegy, hogy mit és milyen eredménnyel! Csak túllenni rajta mennél előbb! Ha ket­tessel is! — Ebédelt? — kérdezi tő­le a tanársegéd. — Ilyenkor nem szoktam. — Kedvemre valót főztek a menzán. Tökfőzeléket, pör­költtel, Szereti? — Sosem ettem meg. — Kár. Hallgatnak. Kérdezzen! Kérdezzen! Kezdje már! — hajtogatja magában makacs szuggeszti- vitással a vizsgázó. A tanársegéd kinéz az ab­lakon. Egyszerűen mondja, a hatáskeltés szándéka nélkül: — Kedves kartársnő, ne­kem most nincs kedvem vizsgáztatni. Az asszony nem akar hinni a fülének. »Az élet tele van váratlan fordulatokkal!« Hát ez tényleg igaz. És most mit feleljen? Mondja azt, hogy neki sincs egyáltalán kedve vizsgázni, de muszáj? Mert ezt rendelet írja elő, aminek eleget kell tenni. Vagy cso­magoljon, és kérdezze meg, mikor jöhet újra? — Nincs kedvem! Csodál: kozik? Persze, azért nem kell még egyszer eljönnie, mert túlesünk rajta, de ez most valahogy kikívánkozott belő­lem. És így ebéd után az em­ber olyan meghitt, közlékeny hangulatba kerül. Tökfőzelék, pörkölttel — gondolja az asszony, és cny- he hányingert érez. — Szóval, nem szereti a tökfőzeléket. És a férje? — Nem tudom. Azt hiszem, ő sem. Üzemi konyhán étke- zik, vasárnaponként meg nem jutott eszembe még készíteni. — Hol dolgozik a kartárs­nő? Megmondja. — Az egyik hajdani osz­tálytársam odakerült a plé­bániára káplánúak. De né­hány év múlva elhelyezték. Állítólag valami nőügy miatt. Nem is tudom, miért válasz­totta ezt a szakmát. Sosem látszott papfélének. Építész­mérnöknek készült. De hát ilyen az élet. Hány perce ülhetek itt? — töpreng az asszony. — Tiz, húsz, harminc? Érzékelhetet­len az idő. — Na, nem tartom fenn. Mikor megy a vonata? — Tizenöt ötvenkor. — Akkor ryég van időnk. Mit is kérdezzek? Talán ar­ról szíveskedjék beszélni, hogy... N evetségesen könnyű kérdés. Gyorsan, ma­gabiztosan válaszol. Aztán kissé nehezebb. Azt is tudja. Még egy adat, és ki­nyitja az indexet. — Hát akkor be is fejez­tük. A többi jegye? Igen... Nem is rosszak. A levelezők­nél a négyes kitűnő kalkulus­nak számít. Igaz? — Köszönöm. Viszontlátás­ra! — mosolyog az asszony. Ahogy kilép, megkönnyeb­büléssel nyugtázza: ezt ugyan jól megúszta! Néhány perccel később azon kapja magát, hogy, elé­gedetlen. — Hiszen az ötöst is megadhatta volna ezért a feleletért! Mit nem tudtam? Mindenre pontosan válaszol­tam, amit csak kérdezett! Paál László Déry Tibor Kossuth-díjas író feleségével és dr. Várkonyi Imrével, a megyei tanács vb-elnökhelyettesével Somogyia­don. szándékát: számot vetni ön­magunkkal és őszintén, illú­zióktól mentesen vizsgálni mind a mai valóság kérdéseit, mind történelmünk ún. »ké­nyes« periódusait. Déry művét szintézisnek érzem, drámai ihletésű me­ditációnak az emberi lét tel­jességét érintő kérdésekről. Formailag ez a meditáció két irányú. A bibliai példázat — Kán és Ábel, azaz Kakukk- háza és Somogyjád — párbe­szédét az író monológsorozata köti össze, illetve szövi át. Ez az írói monológ a szembené­zés szubjektív folyamata. An­nak példázata, hogy helyün­ket keresve a világban, mai életünkben a számvetés — bárhogyan alakuljon is egyéni sorsunk — mindenképpen magunkon illik elkezdeni. Mindebből következik, hogy a Szembenézni rendkívül mély, intellektuális töltésű, a művészi absztrakció magas fokán álló alkotás — messze a közérthetőség határain túl. Épp ezért a somogyjádi irodalmi színpad vállalkozása is túlesne a »merész« hatá­rain, ha nem volna a so­mogyjádi irodalmi színpad. Se méni, se összemérni nem kívánom az összemérhetet- lent, így vállakózásukat . is csak önmagához mérhetem. Ahogyan maga a falu is ön­magában és sajátos módon szereplője élő irodalmunknak. Déry művének bemutatásához gratulálhatunk az együttes ve­zetőjének és főszereplőjének, Stamler Imre iskolaigazgató­nak; Fülöp József vb-elnök- nek, mint az előadás egyik szereplőjének, és az együttes valamennyi tagjának. Érzé­sem szerint a mű lényegét képesek voltak eljuttatni a közönséghez. Akkor is, ha az értelmezés, a megközelítés bi­zonyos elemeivel méltán vi­tatkozhatunk. (Például a filo­zofikus-morális . gondolat- rendszerek közvetítéséhez al­kalmas, jó formai eszköz a fakete-fehér ruhás szereplő- gárda szembeállítása. Zavaró, stílusidegen ellenben az elő­adás naturalista díszlete, s egy-egy népszínműves beüté­se.) Maga a vállalkozás érté­ke nem vitatható. Ezt mél­tatta ünnepi bevezetőjében Kellner Béla, a megyei könyvtár igazgatója; köszön­tőjében dr. Várkonyi Imre vb-élnökhelyettes, és nem utolsósorban az előadáson részt vevő szerző is: Déry Ti­bor Kossuth-díjas író. Külön megemlékezem az előadás tematikus rögtönzé­sekre épülő, nagyszerű han­gulatteremtő zenéjéről, ame­lyet orgonán Heisz Károly szerzői előadásában hallot­tunk. Ami az eseményt, annak jelentőségét illeti: lehetséges, hogy Somogyjád egyedülvaló részvétele az irodalomban ha­gyománnyá válik. Egy el­hangzott köszöntő gondolattal szólva elképzelhető ez akkor, ha mindig lesz Illyés Gyulá­juk és Déry Tiboruk; ha sok ilyen író és sok ilyen irodal­mi színpad akad ebben az or­szágiban. W. E. SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1920. június 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom