Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
XXVI. évfolyam, 128. szám. Szerda, 1970. június 3. A SZÚRKloss kapitányi, azaz Stanislaw Mikulskit Szepesi György üdvözölte a Népstadionban. Szocialista módon művelődni! »A szocialista munkás jellemző vonása, hogy • nemcsak szocialista módón dolgozik, hanem szocialista módon él és művelődik is.« Ez a-mondat tálán mottója is lehetne annak a kiadványnak, amelyet a napokban jelentetett meg az SZMT kulturális bizottsága, a MEDOSZ megyei bizottsága és a Latinka Sándor Megyei Művelődési Központ. A szocialista brigádok részére nyújt tájékoztatót mtegyenk nyári kulturális eseményeiről, múzeumi kiállításairól és a Balaton-part programjáról. Utazás, színházlátogatás, hangversenyek, show-műsorok váltják egymást a jól összeválogatott füzetben, s a szocialista brigádok tagjainak nem kis fejtörést okoz majd, hogy a sok-sok érdekesség közül melyiket válasszák ki. 1—2—3—1 napos hazai kirándulások, a buzsaki búcsú, a ,’oalatonendrédi csipkevásár, a MESZÖV-.együttesek országos találkozója vagy a Budapest Táncegyüttes műsora szerepel többek között a füzetben, de nyilván többeket érdekel majd a fonyódi Huszka Jenő- és a siófoki Kálmán Imre-emlék- hangverseny is. Válogatási lehetőség akad bőven, g a szórakozáson túl hasznos ismeretek megszerzését tartogatja a szocialista brigádok kulturális vállalásainak teljesítéséhez. Szövet — fémszálból Azt hihetnénk, hogy valamelyik textilszövőde gépterméről készült e felvétel, csak a skálajc »gyanúst« csillogása sejteti, hogy valami másról van szó.. Valóban, nem textil-,- hanem feamszövögépek láthatók a képen, a helyszín pedig a Szovjetunió évi két millió négyzetméter különféle fémhálót előállító krasz- nokamszki üzeme. Szaiszaka- dás azért természetesen itt is előfordul, hiszen a legfinoSzezon a méhészeknél Mozgalmas élet a vándortanyákon Egy évtg készülődtek a mostani hetekre a méhészek. Kisebb esőket és jó meleget várnak. Mozgalmas napok ezek. Az akácerdók Somogybáit is virágba borultak. Tengernyi akacviragfürt kínálja edes tartalmát a szorgalmas bogaraknak. A középrigóci erdőkben nemcsak somogyi méhészek vannak, hanem sokan jöttek ide Baranyából is. Bélavár, Nagybajom, Kadarkút, Bala* tonszentgyörgy és Tengőd akácerdőiben ugyancsak ott találjuk a méhészeket A most kővetkező tíz naptól sok minden függ. A hordás egy-két napja megkezdődött, egyelőre csak minimális meny- nyí&égben. A virágzás sokat ígér. Most csaknem minden az időjárástól függ. mert megyénk 46 méhésztársulásának és egy szakszövetkezetének csaknem kétezer tagja jól felkészült a szezonra. A 42 000 méhcsalád legtöbbje a tavaszi serkentő etetés hatására jól megerősödve indul gyűjteni. Közben a MÉSZÖV mellett működő méhész szakbizottság tagjai sem tétlenkednek. Felderítő útra indultak a Vas megyei nagy akácérdőkbe, ahol általában egy héttel később indul a virágzás. A somogyi méhészek 35—40 százaléka rendszeresen vándorol, főleg Oszkó környékére. A saját •szükségleten kívül 74 vagon, szerződésben vállalt méz megteremtése a cél. Mivel fontos exportcikk-, érthető, hogy sokan figyelnek a méhészek munkáiéra. A méz felvásárlását a foevasztási szövetkezetek azzal segít'k. hogv a nergetett méz egv részét a vándortanyákon veszik át. D. Z. Országos tanácskozásokon értékelik a tanév tapasztalatait Június 8: utolsó tanítási nap Kedden a Művelődésügyi Minisztériumiban megkezdődött a most záruló tanév értékelésevei és a következő oktatási év előkészítésével kapcsolatos tanácskozássorozat. A megbeszéléseken szaktárgyanként elenjzik az 1969 —70-es tanév tapasztalatait, illetőleg az óvónők, a tanítók, a szaktanárok munkáját, s meghatározzák az oktatási reform végrehajtásából adódó további feladatokat. Az 1969—70-es tanévből egyébként már csak négy nap van hátra. Az általános és középiskolákban hétfőn, június 8-án ér véget a tanítás. Azt követően állapítják meg a diákok osztályzatait, majd az igazgató által megjelölt napon — a 8-ávál kezdődő hét végén — tartják meg a tanévzaro ünnepséget, s osztják ki a tanulóknak a bizonyítványt. Az új első osztályosokat június 15-en és 16- án írják be. mabb hálókat 55 mikron (!) átmérőjű huzalból készítik (1 mikron a milliméter ezredrésze). A fémhálóik legnagyobb »fogyasztója« a cellulóz- és papíripar. A foszlatőtt és vízzel péppé kevert cellulóz szálakat végtelenített fémhálószalagra, terítik rá, ahol víztartalmának nagy részé eltávozhat, lecsöpöghet az apró nyílásokon keresztül, mielőtt az anyag a simító hengerek közé kerülne. A malmok, a különféle őrlő- és osztályozóművel sem nélkülözhetik a más-más szemcsenagysagot átengedő fémszitákat, ugyanígy a folyadék- és levegőszűrő berendezéseknek is fontos tartozéka a finom fémháló. Az üzem a legkülönbözőbb fémekből — rézből, acélból, alumíniumból, ezüstből, sőt platinából is -r készíti termékeit, melyeknek egyedüli előállítója az országban. Francia lícenc alapján Új típusú pótkocsikat gyártanak Noteszlap Nem minden a pénz! — Élhetetlenek ezek a mai fiatalok. Képzelje, egy nemrégen végzett mérnökünknek 600 forinttal magasabb fizetést, jobb beosztást ajánlottam, $ mégis elment tölünk. Mi lesz az ilyen emberekből, ha mar a pénz, a kényelmesebb munkakör sem tartja vissza őket? Egy kaposvári vallalat igazgatója panaszkodott így nemrégen, s szavai hallatán kissé meglepődtem. De ez csak addig tartott, amíg — kíváncsiságtól vezérelve — a fiatal mérnökkel nem beszéltem. —- Tízéves munkaviszonyt szakítottam meg, higgye el, nem szívesen. Itt kezdtem dolgozni, innen jartam egyetemre. Ám öt év alatt soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni, hogy megy a tanulás, milyen céljaim vannak az egyetemmel, illetve utána hol szeretnék dolgozni. Másfél évig vártam sikeres vizsgáim után, aztán képzettségemnek jobban megfelelő állás után néztem. Találtam is. Igaz, ekkor nagyobb fizetést ígértek, mint az új helyemen ajánlottak, s megfelelőbb munkakört is. De ott megértőbben, emberségesebben fogadtak, s inkább azt választottam. Mennyivel másként hangzik így az egész. Sajnos, sok vezető feledkezik meg az emberi szóról, arról, hogy beosztottjai fejlődését figyelemmel kísérje. S azt hiszik sokan: mulasztásukat pótolhatják pénzzel, néhány száz forinttal. Pedig mint e példa is mutatja, nem minden a pénz, gyakran többet ér a törődés, az emberi szó. Sz. L. A léaikisasszonyok története A Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat a francia ÓTA—Richard cégtől megvásárolta a 8,5 és a 10 tonnás, egytengelyes pótkocsik gyártási jogát. A? első hazai mintapéldányok már elkészültek, és Szegeden a Fe! szabadulás T>?-ben matatták be a szakembereknek. A pótkocsi francia repülőgépkerekeken gurui, ég iái a!k»!maáke- dik a terepviszonyokhoz A polgári legiforgalom történetében á stewardess szerepe csaknem olyan fontos, mint maga a repülőgép. Egy amerikai belföldi légiforgalmi társaság, az United Air Lines közlése szerint ez volt az első vállalat, amely stewardesst alkalmazott, ponto- san 40 érméi ezelőtt, május első napjaiban egy Chicagó— San Francisco közötti légijáraton. A légiforgalom első korszakában a másodpilóta szolgált fai frissítőiket, kávét a? utasoknak, s ugyancsak egy ilyen másodpilóta volt az, akinek c •' r jutott, hogy valaki rí-t kellene erre a cél- alkalmazni. Először ápoló. t vettek föl, aki most már '.emcsak frissítőket szolgált fel, hapern megnyugtatta az ideges és tengeribeteg utasokat A vállalat dossziéiban megtalálható ennek a pilótá- . aaje eg/ későbbi feljegyzése, amelyben arra hívja fel a vállalat figyelmét, hogy szerinte sokkal nagyobb lélektani hatással lennének az utasokra a csinos, fiatal nők. akiknek ápolónői képzettsége talán nem is olyan nagyor fontos. Minthogy a . Kettő: vagyis az ápolónői szakképzettség és a csinosság, fiatalság abban az időben még ritkán volt együtt megtalálható, a repülés pedig egyre szélesebb körökben terjedt, s nőtt a konkurrencia is, a légiforgalmi vállalatoknál lassanként a csinosság nagyobb szerepet játszott a légikisasz- szonyok kiválasztásában, mint az ápolói tudás. Jelenleg kb. 50 000 lérikis- isszony repül a világon. Munkájuk nem könnyű: már az is nehéz, hogy állandóan és mindenkihez, minden helyzetben kedvesnek és udvariasnak keíl lenniük. Moso’yszemle COMBAT (PÁRIZS): A párizsi Rue de Lon- res egyik újságárusának különösen jól megy. Mint a hirdetménye elárulja, a következő szívességekre hajlandó: »Eladok önnek bélyegeket, állandóan van aprópénzem az utcai automatákhoz, kutyáját nálam »parkoltathatja«, szívesen adok önnek felvilágosítást a közlekedési eszközökről, és egész mellékesen — árusítom a legfrissebb újságokat is!« NEWS (NEW YORK): A nagy amerikai áruház ajánlatai között sze-. . repel — legújabban — a műfogsor is. A cég költségmentesen és vételkényszer \ nélkül házhoz küld egy lenyomatkészítő masszát, és a kész lenyomatnak megfelelően szállítja a protézist. Ha megfelel, csak akkor kell utólag fizetni. HÉT VOLK (AMSZTERDAM): Az autóvezetők hozzászoktak a gondokhoz, amikor a javítóműhely számláját olvassák. Egy amszterdami kereskedő mégis megdöbbent, amikor megkapta a számlát kocsijának a rendbehozataláról. A 7. számú tétel így szólt: »A hűtő .rend- behozatala. Az üzemi próbajáratás alkalmával ugyanis meghibásodott.« NEWS (NEW YORK) Bill Sharpe, egy blun- stonei (Ohio állam) motorkerékpárversenyen éppen a célvonal előtt felbukott, gépével együtt végigcsúszta azt a néhány centimétert, és első lett. A sajtó másnap ezt így közölte: »A 350-es kategóriában Bili Sharpé győzött. Orrhosszal előzte meg motorkerékpárját.« ANYAI JO TAN ÁCS A lány így szól az anyjához: . Anya, kérd meg apai, hogy adjon nekem zsebpénzt. — Kérj csak te magad. Nemsokára férjhez mégy, itt az ideje, hogy megszokó az önállóságot. A LÁTNOK Egy tenyérjós bíróság elé kerül, ügye nem súlyos. — ön, aki jós, meg tudja-e' mondani, hugy fölmentem-e, vagy elítélem? — .szólt mosolyogva a bíró. — Fölment, bíró úr. — Ugyan, ugyan, és ezt miből gondolja? — Abból a tényből, hogy olyan bírónak, aki méltó erre a névre, nem volna bátorsága kigúnyolni azt az. embert, akit el akar ítélni, Somomi *a'épím Az tVIS^MP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon; 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, latin ka S. u 2 Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor, leküldött kéziratot n'm örziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a V EIö' 'etheiő a tv*» ’oknál és post-' ». előfizetési d £0 Ft. Index: 25 067. Készüli a Somogy megyei Nyomdaipari Vonalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Katinka S. u. .6. Felelős vezető: Beutner JójsaS