Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-03 / 128. szám

ASZTALITENISZ A k. Vasas bravúros győzelme Labdarugó MNK A tét a harminckettő közé jutás Az asztalitenisz NB I va­sárnapi fordulójának kétség­kívül legnagyobb meglepetése Kaposváron született. A K. Vasas bravúros győzelmet aratott a bajnoki táblázaton eddig a harmadik helyen ta­nyázó Bp. Postás ellen. A Vasas együttese most bizo­nyította első ízben, hogy mennyit tudnak a játékosok. K. Vasas — Bp. Postás 16:9 Rögtön vezetést szereztek a kaposváriak. A találkozó for­dulópontját jelentette, hogy Balázs legyőzte Fahózdt. Ez­után ellenállhatatlaninak bi­zonyult a kaposvári csapat, s győzelme ilyen arányban is megérdemelt. A mérkőzés pontszerzői; Balázs (4), Ivu- sza, Nagy, Séra, Szálinger (3—3), ül. Klampár (5), Fa­házi (4). A Postás három em­bere nem tudott pontot sze­rezni. A jugoszláv Korpa és Veckó Kaposváron A Somogy megyei Asztali­tenisz Szakszövetség meghí­vására érkezik hazáinkba az ANTK Olimpia (Ljubljana) férfi asztalitenisz-csapata. A jugoszláv vendégek részt vesznek a hét végén Siófokon megrendezésre kerülő Sió Kupa most már Aemzetközi tornán. A világbajnokságon kitűnően szereplő Veckó— Korpa kettő? előbb azonban Kaposváron is bemutatkozik. Az együttes csütörtökön a K. Vasas csapatával játszik hi­vatalos nemzetközi mérkő­zést. Öt-öt versenyző áll asztalhoz a ljubljanai és a kaposvári csapatban. A mér­kőzés színhelye a Munkácsy Mihály Gimnázium tornater­me lesz. A találkozó csütör­tökön este fél hatkor kezdő­dik. A Sió Kupa hagyományos verseny a so­mogyi asztaliteniszsportban. Ilyen nagyszabású azonban egyik évben sem volt, mint amilyennek az idén ígérkezik. Klampár, Jónyer, Faházi, Tí­már, Pignitzky, Papp J., Kol­lár, Marosfi, Volentícs neve­zése már itt van a rendezők­nél. Mellettük öt jugoszláv versenyző is asztalhoz áll Korpával és Veckóval az élen. Nagy versenyt ígér te­hát a szombat—vasárnapi siófoki asztalitenisz találkozó, a Sió Kupa. Az első pillanatra furcsán hangzik a cím azoknak, * akik tudják, hogy a mai napon har­minckét labdarúgó-csapat lép pályára az MNK-ban, s a tét mégis a harminckettő közé ju­tás. Nincs szó tévedésről, csupán az a helyzet, hogy a jövő for­dulóban már a tizenhat NB I osztályú csapat is bekapcsoló­dik a kúpába. Ez a tizenhat együttes, továbbá a mai fordu­ló után állva maradó csapatok alkotják az MNK nagydöntő harminckettes mezőnyét. Ebben áz érdekes és izgal­masnak ígérkező fordulóban két somogyi csapat kísérli meg a továbbjutást. A többiek már elvéreztek. A Kaposvári Rá­kóczi NB Il-es, továbbá a Ba- latont'enyvesi MEDOSZ me­gyei II. osztályú csapata mos­tanáig helytállt a vártán. Balatonfenyvssi MEDOSZ Először e kis csapathoz ko­pogtattunk be. Rozsmán Lász­ló, a sportkör elnöke úgy jelle­mezte a fenyvesi Helyzetet, hogy az állami gazdaság (hisz ez a bázisa a B. MEDOSZ- nak), sőt az egész fonyódi já­rás »kupalázban« ég. Előrelát­hatóan rekordközönség jön majd össze szerdán délután a fenyvesi pályán, hogy újabb győzelemre buzdítsa a feny­vesi csapatot. — Együttesünk lelkiismere­tesen készült fel az újabb kupa.meccsre. Nem is titkoljuk, hogy most már nagyon nagyon szeretnénk kiharcolni a. to­vábbjutást, s ott akarunk len­A Táncsics-kosarasok isméi az első helyen A tavaszi bajnoki forduló kezdeten az' NB II Nyugati csoport bajnoki táblázatának élére tört a Táncsics SE ko­sárlabda-együttese. Itt is ta­nyázott a csapat egészen a ti­zenegyedik fordulóig, amikor váratlan vereseg következté­ben helycsere történt a táblá­zat élén. Most vasárnap a ka­posváriak az idáig ugyancsak veretlen, s a 11. játékhéten a táblázat élére került Székes- fehérvári Építők együttesét fo­gadták. Rangadót ígért ez a találkozó a javából, s azt is hozott. Ügy mondják, Uyen mérkő­zés még nem volt ebben a sportágban Kaposváron. Zsú­folásig megtelt a Munkácsy Mihály Gimnázium tornater­me szurkolókkal. Vagy két­százan kinn a folyosón meg á bejáratnál első kézből kapták kelt. A közön­ség, amely mindvégig tel­jes hangerővel biztatta a ka­posvári együt­test, jó mérkő­zést látott. Ezzel a győ­zelmével a Táncsics SE újra átvette a vezetést. A csapat utolsó tavaszi meccsét jövő vasárnap Pé­ten játssza, az­tán következik a jól megérde­melt nyári pi­henő. ni a Szabad Föld Kupáért fo­lyó versenyben annak ellenére, hogy ellenfelünk — jól tudjuk — nagyobb tudású csapat. Bi­zakodással várjuk a PBTC el­leni találkozót — mondta a sportköri elnök. X. Rákóczi Nem akármilyen ellenfél jut az NB Il-es kaposvári csapat­nak. A Pécsi Ércbányász, a Nyugati csoport listavezetője ma vitán felül a legjobb csapat az NB II-ben. Erről az idén már meggyőződhettek a kapos­vári szurkolók, hisz a pécsiek nem először jönnek most ide. Persze más a bajnokság és más a kupa. Az MNK eddigi fordulóiban nemegyszer har­colta már ki a továbbjutást a kevésbé esélyes csapat. Most a Rákóczi esélye a kisebb, hisz a vendégeknek már — minthogy azonos osztálybeli csapatokról — van szó — a döntetlen is elég a továbbjutáshoz. Ez kényszeríti Zag József edzőt arra, hogy támadó szellemű csapatot küldjön pályára. A Rákócziban minden bizonnyal bemutatkozik majd a decem­berben igazolt új kapuvédő, Siklósi, aki eddig sérüléssel bajlódott. A tervek szerint leg­alább egy félidőt fog védeni. 1 Hírül adtuk már, hogy a ka­posvári kupameccs bevétele az árvízkárosultaké lesz, ezért a mai találkozóra érvénytelenek a pályabelépők, csupán a köz­reműködő személyzet léphet be díjtalanul a pályára. A jugoszláv öregfiúk győztek Belgrádban 35 ezer néző előtt a jugoszláv öregfiúk vá­logatottja 3:2 (2:1) arányban győzött a vüágválogatott »ve­teránjai« ellen. A vendégcsa­patban 6 magyar (Grosics, Bu- zánszki, Mátrai. Bozsik, Puskás és Hidegkúti) kapott helyet. A gólokat Vu-kas (2) és Valóik, illetve Kopens és Piamtoni rúgta. MNK=miusoi* Szerdát K. Rákóczi—Pécsi Ércbá­nyász, Kaposvár, Rákóczi-pá- lya, 17.30 ó (Gáspár). Balatonfenyvesd MEDOSZ— Pécsi BTC, Balatonfenyves, 17 ó (Illikrnann). a híreket K. Táncsics SE— Székesfehérvári Építők' 84:82 (43:38) A kaposvári csapat az aláb­bi összeállításban szerepelt: Szabó (18), Kovács (14) — Ruszkai (12) — Galamb (16), Takács (2). Csere: Nagy A. (5), Megyeri (10), Újházi (7), Töl­gyes. A mérkőzés kezdete előtt az keltett izgalmat, hogy a kije­lölt két bíró közül csak az egyik érkezett meg. Szittya játékvezetőnek egyedül nem volt könnyű dolga a rangadón, de mindkét csapat megelége­désére látta el dolgát. Rögtön a Táncsics húzott el, az 5. percben hat, a 10. percben hét, a 15. percben 8 pont volt a kaposváriak előnye. Fordu­lás után ha lehet, még fokozó­dott az izgalom, s öt perccel a bejefezés előtt 72:72 arányú döntetlenre állt a mérkőzés. Ekkor vált igazán idegessé mindkét csapat. A kaposvá­riak az utolsó négy büntetődo­bást elhibázták. Nagyot, Me­gyerit, Ruszkaít meg Galam­bot kipontozták. A fehérvári csapatból nem volt kipontozott játékos, viszont a büntetők fe­lét az Építők is kihagyta. Egy perccel a befejezés előtt pont- előnyre tett szert a Táncsics, majd megkaparintotta a lab­dát, s azt a hátralevő időben már nem engedte át a vendé­geknek. A Táncsics SE nagyogóan játszott, a csapatnak nem volt gyenge pontja. A székes­fehérvári együttes is reme­MAI műsor VÖRÖS CSILLAG: * 5 és 7 órakor: SZERELEM EGY SZEZONRA. Színes ro­mán film. Csak 16 éven fe­lülieknek! (VI. 3-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 és 7 órakor: MY FAIR LADY. I—II. Színes ameri Icai filmmusical. Dupla helyárral! (VL 3-ig.) LATINRA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: ESTÉLY HABFÜRDŐVEL. Színes ame­rikai filmvígjáték. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: 7 órakor: BRÚNÓ, A VA­SÁRNAPI GYEREK. A papa, a nők-, én és a hétvége. Szí­nes francia—belga film. Balatoni mozik műsora BALATONMÄRL4 AZ ÖREGEMBER ÉS A GYEREK. Michel Sómon, a nagy francia színész újra fil­men. Magyarul beszélő fran­cia film. balatonföldvar KERTMOZI: A FEHÉR APÁCÁK TIT­KA. Színes angol bűnügyi film. Csak 16 éven felüliek­nek! TELEVÍZIÓ Budapest 9.00: Műsorismertetés. — 9.01: Emberek vagyunk. — 9.20: A fe­jedelem. — 10.20: Delta. — 10.50— 11.20: Láthatatlan építők. — 17.50: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Mesterfokon. ■— 18.35: Show- hivatal. — 19.20: Esti mese. — ifl.2 5: »Mit tud már a baba?-* — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Hogyan lettem vezérigazgató? Magyarul beszélő francia film. — 21.45: Arcképek, találkozások. — 22.15: Tv-híradó, 2. kiadás. — 22.35: Goar Gaszpár- jan énekel. — 32.50: Telesport. Labdarúgó világbajnokság: Cseh­szlovákia—Brazília . Zágráb 17.15: Magyar nyelvű tv-krónika. — 17.50: Nagyok és kicsinyek. — 18.30: Turizmus. — 19.05: Mélorit- mus. — 19.20: A tenger titkai. — 20.35: Ivó Kozarcanín: Maga az ^mber. — 21.35: Mozart: Hangver­seny hegedűre és zenekarra. — 22.50: Mexikó: Brazília—Csehszlo­vákia. Osztrák tv 11.00:: Egy város az igazságért. Film. — 12.35: Hétfői telesport. — 16.45: Nemzetközi ifjúsági maga­zin. — 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.25: Osztrák képek. — 18.50: Kedves Bili bácsi. — 19.16: Az ORF ma ste. — 19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthírek. — 20.15: Ahogy a nap elment. Tv-játék. — 21.55: Tv-híradó. — 22.25-.Tv-játék. — 22.50: Közvetítés Mexikóból: Cseh­szlovákia—Brazília labdarúgó-mér­kőzés. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig. 8.00: Hírek. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.20: Dalok a nyárról. 8.27: Puccini: Turandot. 10.48: Nyá­ri tragédia. 11.08; Haydn: D-dúr szimfónia. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Nóták. 13.45: Nőkről nőknek. 14.15- Kamarazene. 14.34: Életutam. 15.00: Hírek. 15.10: Lendvay Kamilló: Három farsangi, maszk.. 15.18: Rá­dióreklám. 15.20: Magyar századok. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.06: Kóruspódium. 16.18: BNV 1970. — 16.38: Népdalgyüjtő úton Kodály Zoltán nyomában. 16.58: Hallga­tóink figyelmébe! 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának új felvételei­ből. 17.45: A műhelyben beszélik. 18.00: Gulyás László: Békési esték. 18.15: Páholyból. i8.58: Hallgatóin! figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Jelentés a Magyar öttusa Szövetség nemzetközi versenyéről. 19.30: Ünnepi könyvhét 1970. 20.00: Ella Fitzgerald és Gilbert Bécaud énekel. 20.30: Adottságok, lehetősé­gek. 21.00: Hírek. 21.03: Házimuzsi­ka. 22.00: Hírek. 22,19: A dzsessz világa. 23.09: Századaink mestermű­veiből. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Vi­rágénekek, PETŐFI RÁDIÓ 6.30: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05: Könnyűze­nei híradó. 8.36: Európa és a világ Oslóból. 8.50: Cigányéi a: ok, csárdá­sok. 9.15: Operett. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Liszt-mü­vek. 12.40: Házunk tája. 13.00: Hl rek. 13.03: Balettzene. 13.15: Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.00: Ket­tőtől hatig. 18.00: Hírek. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Kérek egy anekdotát I 18.15: Hangverseny a stúdióban. 19.20: Pécsi Kiss Agnes és Kiss Károly nótákat énekel. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Muzsikáról — fiataloknak. 21.01: A cárevles. 21.35 Visszhang. 22.05:- Carlo Zecchl vezényel. 23.00: Hírek. 23.15: Könnyűzene Buka­restből. 24.00—0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 19.10: ÜJ lemezeink­ből. 20.39: Hírek. 20.42: Charles Münoh operafelvételeiből. 21.08: Az 1969. évi varsói nemzetközi dzsessz- feszttvál műsorából, a.48: Beetho­ven összes vonósnégyesei, 23.00— 23.20: Hírek., fei SOMOGYI NÉPLAP S® szerda, 1370, június 3» IIMIIíliilllllMlTTTTTTÍili JÚNIUS 3 SZERDA Klotild MUyen lesz az időjárás? Várható Időjárás ma estig: Feihöátvonulások, né­hány helyen futó záporral. Mérséklődő északi szék A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma húsz fok körül lesz. — Ki tud felőle? A máso­dik világháború során a Ba­laton környéki felszabadító harcokban halt hősi halált Focsuk Jakim Ivanovics szovjet katona. Hozzátarto­zód azzal a kéréssel fordul­tak államunkhoz, hogy se­gítsen földeríteni sírhelyét. Akinek ismerős e név vagy adatokat tud szolgáltatni a szovjet katona sírhelyéről, az jelentse a siófoki vagy a fonyódi járási tanács vb- elnökének, — Harmincötezer forint értékű könyv fogyott el há­rom nap alatt a kaposvári József Attila Könyvesbolt­ban. — Tapasztalatszerzés Szek­szárdim. Kaposvári járási tsz-ve2etök egy csoportja lá­togat pénteken Szekszárdra. Az út célja: a tervezett »malacgyár" építésével, üze­meltetésével kapcsolatos ta­pasztalatok szerzése. — Mintegy hárommillió líra értékű holmi tűnt el tegnap délután Saragat olasz köztársasági elnök leányának nyári villájából. A tolvajok gyorsan és alaposan dolgoz­tak: alig egy óra alatt ma­gukkal vittek mindent, ami csak értékes és mozdítható holmi volt az éppen akkor berendezett, Róma környéki nyaralóban. — Az árvízkárosultak megsegítéséért. Szombaton és vasárnap a kaposvári járás falvait járták a Vöröskereszt által adott gyűjtőíwel a tár­sadalmi aktívák. A járás la­kói két nap alatt 150 000 forintot adtak az árvízkáro­sultak megsegítésére, — Az országjáró diákok országos találkozóját június 16—21 között rendezik meg Nógrádverőoén. Somogyot hatvanöt diák képviseli. 175 évvel ezelőtt, 1795. június 3-án halt meg Kár­mán József író. Losoncon szüle­tett 17G9-ben; iskolai tanulmá­nyai után Pesten és Becsben jogot haUgat, majd Pesten ügy- védeskedik. II. József uralmá­nak végén és II. Lipót alatt (az 1780—90-es évek fordulóján) Kármánt is áthatja az európai műveltség szükségének tudata és a nemzeti érzés; szívvcl- lélekkel c törekvések szolgála­tába áll. Részt vesz az első ma­gyar színtársulat szervezésében, s ő körvonalazza először azt a programot, hogy Pestet irodal­mi központtá keil tenni. Har­madmagával megindítja az Uránia című. negyedévenként megjelenő folyóiratot. Tragikus hirtelenséggel, 26 éves korában halt meg, mindmáig tisztázat­lan körülmények között. Kár­mán József a felvilágosodás ko­ri magyar irodalom egyik leg­nagyobb ígérete és Bessenyei mellett legmüvészibb pre/aíró­ja. Fő műve, a Fanny hagyo­mányai című napló- és levél­formában írt szentimentális re­gény,* rendkívül finom lélek­tani elemzésével tűnik ki. — ABC-ámliáz épül Za- márdiban. E hónap elején kezdi meg a Csemegekeres­kedelmi Vállalat • zamárdi központjában az új ABC- áruház építését. — Közös községi tanácsok a csurgói járásban. Június­ban újalbb két közös községi tanács alakul a csurgói já­rásban. Csurgóhoz tartozik majd Szenta, és közös taná­csa lesz Zákánynak, Gyéké­nyesnek és Örtilosnak — Eladó Hitler Salzburg közelében levő egyemeletes szülőháza. Eddig egyetlen vásárló sean jelentkezett. — Az 503. sz. Szakmun­kásképző Intézet labdarúgó- csapata bekerült a dr. Stein­metz Endre országos labda­rúgókupa döntőjébe. A ver­senyt június 10-e és 14-e között rendezik meg Pécsen. — Vizsgáznak a tanácsi dolgozók. Tegnap Kaposvá­ron, a városházán, és a Bar­csi Járási Tanácson vizsgáz­tak a tanácsi dolgozók álta­lános államigazgatási isme­retekből. A megyében össze­sen 174 tanácsi dolgozó szá-^ mol be a vizsgabizottság előtt — Tanácsi dolgozók Ju­goszláviában. A Kaposvári Járási Tanács és a közalkal­mazottak járási bizottsága támogatásával 23 járási ta­nácsi dolgozó utazik június­ban Jugoszláviába. A turis­ták Zágrábba, Opatijába és Rijekába látogatnak. 1,1 millió Szamostatárfaivának Rendkívüli küldöttgyűlésen tár gyalt tegnap a Dél-somogyi Ter­melőszövetkezetek Területi Szövetsége az árvízsüjtotta mezőgazda­sági üzemek megsegítésének módjáról. A szövetség Szamos atárfal- vának nyújt mintegy 11 mLliós anyagi segítséget. Cs'bőrükön reggel több mint húsz gépkocsiból álló karaván indul a kárt szen­vedett községbe jelentős rakom innyal: egyebek közölt 5 v-gonnyi ve­tő- és étkezési burgonyát, 3 vagon- abraktakarmányt továbbá egy vagon szénát és vetőmagot visznek a szamostatárfalviaknak a dél­somogyi termelőszövetkezetek adományaként. — Szárazság, éhínség, jár­vány pusztít Északkelet-Bra- zíliáhan. A hét végen a had­sereg is segített élelmiszert juttatni az éhező és lázongó parasztoknak. — Kéthetes jutalomüdü- lésire küldött hat fiatalt a Kaposvári Villamossági Gyár KISZ-bizottsága. A fiatalok Balatonszéplakon töltik a két hetet. A törökkoppányi pajtá­sok az idén már ezer facse­metét ültettek el a község­ben. Vállalták, hogy foly­tatják ezt a munkát: cseme­tékkel díszítik a járdaszegé­lyeket. — Robbanás történt ked­den délelőtt a fülöp-szigeti légitársaság egyik turbólég- csavaros gépének fedélzetén, amelyen negyvennégy ember tartózkodott. A gép pilótájá­nak ritka bravúrral sikerült a leszállás, több utas meg­sebesült — Szeretik a fiatalok a, termelőszövetkezetet Több mint százhatvan KISZ-kor- osztályú fiatal dolgozik a balatonszabadi November 7. Tsz-ben. A lányok és a fiúk különböző termelési ágaza­tokban karnak munkát — A 145. BALATONFÜ­REDI ANNA-BÁLT élénk nemzetközi érdeklődés előzi meg. A július 25-én sorra kerülő bálra rnár több száz jegyigénylő levele érkezett meg. Különösen sok belé­pőt kérnek az Egyesült Ál­lamokból és Kanadából: a többségükben magyar szár­mazású érdeklődők szeret­nék elsöbálozó leányaikat magyarországi úttal és An- na-báli élménnyel jutalmaz­ni. — A Bábolna! Ar.a-ni Gazdaság baromfinevelő iskolájába jelen'.kez- hetnek azok a 14—16 éves fiata'ok, akik az általános iskolát elvégez­ték. Ösztöndíjat és teljes ellátást biztosítunk a 2 év tanulási idő alatt, majd kollektív szerződés sze­rinti bérért alkalmazzuk. (313»

Next

/
Oldalképek
Tartalom