Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-02 / 127. szám
Thaiföldi csapatok | Kambodzsában Tkanom Kittikachorn thaiföldi miniszterelnök hétfőn sajtóértekezleten számolt be arról a döntésről, hogy országa közvetlen katonai segítséget nyújt a Phnom Penh-i rendszernek. Közölte, hogy a segítség keretében 1200 főnyi kontingenst (harcoló alakulatot) küldenek »minél előbb« Kambodzsába, továbbá egy haditengerészeti egységet, amely a kambodzsai haditengerészettel együtt fog tevékenységet kifejteni Kambodzsa felségvizein, végezetül pedig kambodzsai katonákat képeznek majd ki Thaiföldén a dzsungel-hadviselésre. A harcoló kontingens Phnom Penh, Kompodig Cham és Bat- tambang térségében tevékenykedik majd, felszereléséről és zsoldjáról a Phnom Penh-i rendszernek kell gondoskodnia. Kittikachorn elmondta, hogy a hivatalos döntést a kormány keddi ülésén hozzák majd meg, ez azonban — mondotta — csupán formalitás lesz. A thaiföldi bejelentést kommentálva az AP megjegyzi, hogy Bangkok mór eddig is 12 000 •önkéntes«-ből álló egyseget küldött Dél-Vietnamba, és katonasága rendszeresen megütközik a laoszi partizánokkal, habár ez utóbbit hivatalosan nem vallják be. (MTI) Fav*i beszámolója az EAK katonai helyzetéről Mohamed Favzi tábornok, az EAK hadügyminisztere vasárnap beszámolt a nemzet- gyűlés külügyi és honvédelmi bizottságának a katonai helyzet legfrissebb fejleményeiről és az egyiptomi néphadsereg sikereiről. A miniszter a hétfői Al Ahram szerint megállapította, hogy április 28 óta az izraeli harci tevékenység a Szuezi- csatoma frontjára, s annak meghosszaijbításában a Vörös tenger térségére korlátozódik, és megszűntek a mélységben, az EAK belseje ellen végrehajtott támadások. A hadszíntér újjászerveződött, és * helyzet az EAK szempontjából határozottan javult. Az ellenség viszonylag megerősödött az Egyesült Államoktól kapott Phantomok révén — folytatta a miniszter —, légiereje fölényben van az egyiptomival szemben a Szue- zi-csatarna térségében. Izrael kihasználja a fölényt, de az egyiptomi frontállások ellen végrehajtott bombatámadások sikere nincs arányban a kifejtett erőfeszítésekkel. Az izraeli emberveszteség állandó növekedést mutat. Az izraeli parancsnokság retteg attól a naptól, amikor az Al Álaméin, az EAK legfiatalabb olajmezője, amely 1967- ben kezdte meg a termelést. Jelenleg 13 olajkút ontja a •fekete aranyat«, évente mintegy kétmillió tonna mennyiségben. (Fotó: ADN—MTI—KS) egyiptomi csapatok elérik a csatorna keleti partját. Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen esélyei vannak egy általános izraeli támadásnak az egyiptomi erők ellen, Favzi tábornok valószínűtlennek minősítette az offenzív vállalkozást, minthogy Izrael deffenzívába szorult. (MTI) Partizánok tüzérségi támadása Hűé és Halat ellen A dél-vietnami partizánok tüzérsége hétfőre virradóan az ország két nagyvárosa, Hűé és Dalat ellen indított támadást: Dalaiban, ahol harminchat órán keresztül a szabadságharcosok tartották ellenőrzésük alatt a helyzetet, majd vasárnap kiürítették a várost, tüzérségük az ott létesített amerikai '•'tüzérségi állásokat támadta. cr-*: A kambodzsai partizánok változatlanul nyomás alatt tartják Prey Veng városát és az ide benyomult kambodzsai kormánycsapa tokát. A Horog-, térségben harcoló amerikai alakulatok a partizánok fokozódó ellenállásáról számoltak be a saigoni parancsnokságnak. Vasárnap éjszaka két ízben is megütköztek a népi felszabadító erőkkel. Kambodzsa többi részéből a saigoni és az amerikai katonaság csak szórványos összecsapásokról adott jelentést Kambodzsában egyébként június 1-én életbe lépett a statárium. Ennek értelmében az ország egész területén statá- riólis bíróságok — amelynek ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs — mondhatják ki a halálos ítéletet »a dezértőrök- re, összeesküvőkre, szabotő- rökre és rémhírterjesztőkre«. Rendkívüli esetekben a bíróságok húszévi kényszermunkát szabhatnak ki a fenti bűnökre, valamint azokra, akik a pekingi rádiót hallgatják. (MTI) Kormányellenes tüntetések Aramburut halálra ítélték a peronista gerillák Az argentin kormány, amely az Aramburu-ügyben tekintélyét teszi kockára, még mindig nem bukkant az elrabolt volt elnök nyomára, és vasárnap felszólította a lakosságot: őrizze meg nyugalmát, ne tüntessen. Órák sem teltek el, és kirobbantak a tüntetések. A ház előtt, ahol a nyugalmazott' altábornagyot utoljára látták, ezer -ember gyűlt össze. Parázs tüntetés bontakozott ki. A kormányfelhívással dacolok legtöbbje Aramburu személyes vagy politikai híve volt, és a felröppent jelszavak egyenesen az Ongania-rendszert tették felelőssé a történtekért. Több száz rohamrendőrt vezényeltek ki a tüntetők megféNixon katonai tanácsadóival tárgyait Nixon elnqk San Clemente- ben — a •nyugati fehér házban« — 2 és fél órás megbeszélést folytatott legmagasabb rangú katonai tanácsadóival a kambodzsai hadműveletekről Hírek a Közel-Keletről BEISAN Beisan városban, amely Izrael északi részén fekszik, hétfőn reggel rakétarobbanások következtében kilenc izraeli személy megsebesült. Az izraeli hatóságok szerint a rakétákat Jordániái területről lőtték ki. TEL AVIV Izraeli vadászgépeik tegnap szórványosan támadtak egyiptomi : állásokat a Szuézi-csatorna övezetében — közölte egy izraeli katonai szóvivő. BAGDAD Kadhafi ezredes, líbiai miniszterelnök folytatja tárgyalásait az iraki vezetőkkel.1 Kadhafi szombaton érkezett Irakba, ahol — hivatalos körök szerint — ismertette Al Bakr elnökkel elképzeléseit a közel-keleti konfliktus megoldására. KAIRÓ Arab és nemzetközi szak- szervezetek felhívást intézteik a világ dolgozóihoz, hogy június 5-ről, az izraeli imperialista agresszió harmadik évfordulójáról tiltakozó tömeg- gyűléseiken emlékezzenek meg. A felhívás, amelyet azSZVSZ az afrikai szakszervezeti szövetség, a latin-amerikai szak- szervezeti egységkongresszus, az arab szakszervezeteik nemzetközi szövetsége és a Palesztinái dolgozók általános szövetsége adott ki, felhívta a dolgozókat, tiltakozzanak az Izraelbe irányuló fegyverszállítások ellen, tegyenek hatékony és pozitív lépéseket az arab népek küzdelmének támogatására. , WASHINGTON ' Nahum Goldmann, a zsidó világkongresszus elnöke egy amerikai tv-műsor keretében elhangzott nyilatkozatában kijelentette, az izraeli kormánynak rugalmasabb magatartást kellene tanúsítania, minimális követelésekkel kellene előállnia, mert így •barátai számára is könnyebb lenne eldönteni, meddig mehetnék el támogatásában.« • * • Rogers amerikai külügyminiszter Portugáliából hazatérve, a repülőtéren adott nyilatkozatában kijelentette, hamarosan találkozni fog Dob- rinyin szovjet nagykövettel, hogy a közel-keleti helyzetről tárgyaljanak. A találkozó közelebbi időpontjáról még nem döntöttek. (MTI) és az úgynevezett vietnamizá- lási program menetéről. Részt vett a megbeszélésen Abrams tábornok, az Egyesült Államok dél-vietnami haderőinek «parancsnoka, Wheeler, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke és Laird hadügyminiszter is. A Fehér Ház szóvivője, Gerold Warren szerint a kapott értesülések Nixon elnököt •megnyugtatták«, és elhatározta: szerdán este rövid televízióbeszédet mond. (AP) kezesére. A rendőrök és a tüntetők között nem robbant ki összecsapás, de két embert előállítottak, miközben a többiek kórusban kiáltozták: »A bűnös a kormány!-», »Forradalmat!«, •Le Onganiávál!«. A szomszédos házak erkélyéről füttykoncert gúnyolta a rendőröket Vasárnap egyébként minisztertanácsi ülést is tartottak az Aramburu-ügyben, és megtárgyalták, milyen álláspontra helyezkedjenek a kormányhoz eljuttatott három különböző üzenet ügyében. Az üzenetek aláírói ellenzéki csoportoknak mondják magukat, és különböző feltételeket támasztanak, így például az egyik csoport politikai bebörtönzöttek szabadon bocsátását követelte Aramburu visszaadása fejében. A kormány egyelőre — mint hivatalos nyilatkozataiban' közli — •nem tulajdonít jelentőséget« ezeiknek az üzeneteknek. BUENOS AIRES Lapzártakor jelentette gyorshírben az UPI hírügynökség, hogy egy peronista földalatti gerillacsoport hétfőn hajnalban üzenetet intézett két Buenos Aires-i napilap szerkesztőségéhez. A csoport bejelentette, hogy miután Aramburut •beható kihallgatásnak vetette alá«, halálra ítélte a volt elnököt, s a halálos ítéletet, később megállaoí- tandó helyen és időben, golyó által hajtják végre. (UPI) A khartúmi kézfogás Pénteken Klhartuimban befejeződött Egyiptom, Szudán és Líibia államfőinek hármas megbeszélése, az -úgynevezett arab kis-csúcsértekez- let. A Tripolilban, majd Kairóban tartott tanácskozás után immár harmadszor ült tárgyalóasztalhoz az idén Nasz- szer, Kadhafi és Nimeri, hogy egyeztesse a politikai cselekvés irányvonalát. Ahogy az előző két találkozó, a khartúmi értekezlet sem hozott nyilvánosságra látványos döntéseket a szűkszavú záró'közleményében. De így is nyilvánvalóvá vált, hogy a hármasszövetség politikailag, azonosuló, az arab népek jogaiért következetesen kiálló országai messze túljutottak már a közös külpolitikai platform kidolgozásán, a gazdasági, az oktatási és a tájékoztatási törekvések integrálásán. Egyiptom, Szudán és Líbia között harci szövetség lcová- csolódik, melynek döntő célja: az Izrael által megszállt arab területek felszabadítása. Korábban hosszú időn át az összes' arab országot egységbe foglaló szövetség megteremtése szerepelt a Közel-Kelet diplomáciai napirendjén. Az emlékezetes rabatt találkozó leszámolt ezzel az illúzióval, s nyilvánvalóvá tette, hogy a politikai és a társadalmi fejlődés más-más fokain álló országok között jelentős lé- péskülönbségek vannak. De már akkor előtérbe került, és most legutóbb megerősítést nyert, hogy létezik egy olyan cselekvési központ, mely hivatott a közös arab törökvések képviseletére, s amely a későbbiekben egyesítheti a ma még szétfutó szándékokat. KhartÚm tanúságát adta: a három haladó arab állam a közel-keleti konfliktus rendezésére törekszik, mégpedig az ésszerű kettős feltétel alapján: Izrael vonuljon ki az 1967 júniusában megszánt arab területekről, és állítsa helyre a Palesztinái arab nép törvényes jogait. E feltételek lényegében megegyeznek a Biztonsági Tanácsnak a közel-keleti viszály megoldására hozott — és voltaképpen az egész nemzetközi közvélemény-áltál helyesnek ítélt — 1967. november 22-i határozatával. Persze, a jogos arab követeléseket kimondták már korábban is. Most Khartúm,ban mégsem ezek egyszerű megismétléséről volt szó — mert az időközben megváltozott körülmények éppen e követelések teljesítésének időszerűségére figyelmeztetnek. Egyiptom katonai ereje — mint ezt Nasszer elnök a hármas találkozó utáni nagygyűlésen kifejtette —■- jelentősen megnőtt a Szovjetunió által nyújtott segítséggel. A barbár bombatámadásokra induló izraeli Phantom-gépek a jövőben elrettentő .fogadtatásban részesülnek a Nílus deltájánál, s a hatékony védekezés rakéta-ernyője alatt felgyorsulhat az EAK gazdasági erősödése. Az izraeli változást a Golda Meir vezette kormány iránti bizalom válsága jelenti. Noha az izraeli parlament mi ni - el 1 en zeke természetesen nem képes megdönteni a kabinetet, de a, közelmúltban kirobbant tüntetések, utcai Összecsapások utalnak arra, Khartúmhan hogy nő a nyugtalanság Izrael Khartum ban lakossága körében. s a g^,. dasági nehézségektől is táplált belső elégedetlenség —ha csak árnyalatokban is — hatással lehet a külpolitikai álláspontok kialakulására. A (khartúmi kézfogás tehát túlmutat a szokványos diplomáciai aktuson. Meggyőzően szemlélteti, hogy a jogos arab igények és azok teljesedésének lehetőségei . ismét közelebb kerültek egymáshoz. B. T. GYORS LISTA oz 1970. június l-én megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 18. heti lottószelvények vettek részt 0 075 745 belföldi társasutazás, 0 076 013 tv, 0 083 028 motorkerékpár, 0 084 609 tv, 0 084 651 éléskam-: ra' ut., 0 086 060 tv, 0 090 505 háztartási gép, 0 091 195 éléskamra ut., 0 092 844 háztartási gép, 0 094 975 éléskamra ut., 0 093 955 tv, 0 105 358 camping félsz., 0 121 274 utalvány, 0 132 448 BAV utalv., 0 135 157 angliai társasutazás, 0 135 853 televízió, 0 136 712 hűtőgép, 0 152 809 hűtőgép, 0 175 548 lakástextil, 0 176 585 háztartási gép, o 178 078 éléskamra ut., 0 776 329 ki mit választ? 0 784 315 éléskamra ut., 0 787 989 utalvány, 0 707 805 ruházati cikk, 0 798 241 háztartási gép, 0 798 397 televízió, 0 815 123 ki mit választ?, 0 817 114 lakástextil, 0 818 935 hűtőgép. 1 817 986 utalvány, 1 825 204 ki mit választ? 2 010 510 éléskamra ut., 2 014 308 BAV utalv., 2 022 935 bútor, lakberendezés, 2 027 541 tv. * 6 605 260 tv. ' 6 608 894 éléskamra utaly., 6 618 690 belföldi társasutazás. 6 624 002 háztart. gép, 6 625 570 belföldi társasutazás, c 634 202 hűTermészeti katasztrófa Peruban Peruban, az ország északi részén, a Csendes-óceántól az Andesek lábáig terjedő, körülbelül háromszáz kilométeres földsávban heves földrengés pusztított, magyar idő szerint a hétfőre virradó éjszaka — jelentik Limából. Az első földmozgást, magtár időben számítva, vasárnap 21.24 órákor észlelték. A földlökések negyven másodpercen át tartottak, és intenzitásuk elérte a Richter-skála szerinti 7,7 fokot. Később még hét alkalommal rengett a föld. A rengés epicentruma a Csendes-óceánon volt, Limától körülbelül 424 kilométerre északra. A természeti katasztrófa által leginkább sújtott területre, amelyet a földrengés egyelőre elvágott a külvilágtól, hétfőn hajnalban megpróbáltak élelmiszert eljuttatni. Az adatok összefüggéstelenek, mert a hírforrások helyi rádióamatőrök, s így történhetett, hogy míg a Reuter-iiroda hetven halálesetet jelentett, addig az AFP — más forrásokra hivatkozva — feltételezi, hogy több ezer halottja volt a katasztrófának. Annyi máris világossá vált — tizenkét órával az első, súlyos földlökések után —, hogy a legtöbbet Chimbofe kikötőváros és a hegyvidéki Huarás város szenvedte el. A perui Vöröskereszt szerint Chirnbo- téban a házak hatvan százaléka rorobádőlt. Huarásból egy rádióamatőr azt jelentette, hogy •az egész város ösz- szeomlott«, s hogy a városban a földrengésnek száz halottja volt — az adat azonban megerősítésre szorult Limában néhány ház összedőlt, de csak egy halottról közölt hírt a rendőrség, a halál közvetlen oka azonban ebben az esetben is szívroham volt A főváros szívében az embereik az utcára csődültek, asszonyok térdepeltek imádkozva és jajveszékelve. A hírügynökségi tudósítók szerint valószínűleg a mostani volt a legerősebb földrengés Peruban 1967. október 17-e óta, 'amikor 116 halálos áldozata volt a földmozgásnak. LIMA A hírügynökségélv legutóbbi jelentéseikben, nem hivatalos forrásokra hivatkozva, 150— 200-ra becsülik az Észak-Pe- rut sújtó földirengés • halálos áldozatainak számát. Az AFP ezzel szemben az El Cbmer- cio című lap adatát közli, amely több mint 5000 halottról ad hírt. Értesülések szerint — a már korábban említett dhimbote kikötővároson, valamint az Andesekben feltevő Huaráson kívül — az elemi csapás hatalmas pusztítást végzett Trujillóban, továbbá Cards és Yungay városokban. is. (MTI) tőgép, 6 636 558 utalvány. 6 644 491 háztartási gép, 6 646 723 éléskamra utalv., 6 647 476 háztartási gép, 6 651.823 utalv., 6 654 813 háztartási gép, 6 661 160 camping félsz, utalv., 6 674 290 utalvány, 6 676 946 háztartási gép, 6 679 011 belföldi társas- utazás, 6 687 387 ruházati cikk, 6 688 959 ruházati cikk, 6 689 193 háztart. gép, 6 691 435 éléskamra utalv., 6 694 02i éléskamra utalv., 6 701 408 tv, 6 706 586 varrógép. 6 716 092 utalv., 6 721 316 Ófotért- utalv., 6 722 444 éléskamra utalv., 6 725 167 tv, 6 728 5.75 ruházati cikk, 6 735 672 külföldi körutazás, 6 738 270 háztartási gép, 6 750 149 ki mit vá- 6 760 009 utalvány, 6 784 920 bútorutalvány, 6 791 438 rádió, 6 806 083 Ofotért-utalv., 6 809 444 fényképezőgép, 6 810 756 tv, 6 812 824 ruházati cikk, 6 823 597 belföldi társasutazás, 6 831 822 háztartási gép, 6 834 679 hűtőgép, 6 842 664 háztartási gép, 8 857 361 háztartási gép, 6 894 748 hűtőgép, 6 895 017 rádió. 6 898 916 éléskamra utalv.. 6 9.08 218 lakástextil. 6 914 807 belföldi társasutazás, 6 918 845 mosógép, 6 919 316 hűtőgép, 6 921 061 háztart. gép. 6 924 332 bútor, lakbér, uta’v.. 6 926 894 mosógép. 6 935 658 éléskamra utalv., 8 936 316 angliai társasutazás, 8 945 199 külföldi körút ozás. 6 955 460 ki mit választ?, 6 927 255 háztartási ^ép, 6 927 749 ruházati cikk. 7 006 279 hűtőgép, 7 011 061 éléskamra utalv., 7 029 218 hűtőgép, 7 031 761 tv, 7 033 007 hűtőgép, 7 038 267 rádió, 7 043 239 BÁV utalv., 7 057 720 utalvány, 7 063 175 televízió, 7 065 427 éléskamra uta!v.w..7 079 571 ‘•elevMó, 7 034 094 méteráru, 7 089 043 hűtőgép, 7 097 732 utalv., 7 098 081 rádió, 7 093 637 bútor, 7 099 305 hűtőgép 7 102 513 külföldi körutazás, 7 107 963 ma^nó, 7 107 973 méteráru, 7 112 454 rádió. 7 116 027 lakástextil, 7 129 465 bútor, lakberendezés, 7 129 478 tv, 7 130 907 Ofotért-utalv., 7 147 959 külföldi körutazás, 7 832 639 BÁV utalvány, 7 826 473 bútor, lakberendezés, 7 827 774 külföldi körutazás, 7 829 254 méteráru. » 8 012 282 tv, 8 012 645 tv, 8 019 675 ruházati cikk, 8 021 744 tv. 8 026 780 éléskamra utalv, 8 035 632 méteráru, 8 036 799 utalvány, 8 038 790 hűtőgép. A nyereményszelvényeket 197(1. június 20-ig kell elluttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Bp., V* Münnich Ferenc u. 15.). A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970. június 2. «