Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-07 / 105. szám
'fff é : •T**'»f*HT* Hej halászok, halászok... KI NE ISMERNÉ a vízen Járó emberek édes-bús dalait? Ki ne látta volna izmos karjukat, messze néző tekintetüket? Ki ne hallgatná szívesen csendes beszélgetésüket, vagy bámulná: viharral szembeszálló erejüket? A halászok századokon át járták a vizet, hogy a tóból életet meríthessenek. Űr és paraszt egyformán megbámulta kemény munkájukat. Vajon mit tudunk a letűnt századok halászatáról? Annyit, ameny- nyit az oklevelek, régi szerszámok és hagyományok elmondanak. A honfoglalókban az őshaza képét idézte föl a balatoni táj: dús legelők, széles berkek, gaz_ dag vizek midenütt! A halfogás mesterségét magukkal hozták, a halászat szerszámait ismerték. A sekélyebb, csendesebb vizekben a varsát alkalmazták. A henger alakú halcsapdát vesszőből fonták. A jövő-menő hal kétoldalt is bemehetett, de kiutat nem talált. A zsákmányt időnként kiszedték. Mér a tihanyi alapítólevél is említi a varsát 1055-ből. Egy 1211- es oklevél meg arról értesít, hogy a Törk (Töreki) és Za- márd falvak közötti halastóban — ma Tóközi berek — tömegesen helyezték el a varsákat, melyeknek iránya a két falu közötti határvonalat mutatta. A varsa azóta is kitűnő halfogó eszköznek bizonyult, majdnem napjainkig. Az utolsó darabokat a vén házaik poros padlásain még megtalálhatjuk, ott szikkadnak, roskadozó derekuk 20—30 év óta nem látott már vizet. A berkek vizeiben a vejszés halászat volt az otthonos. A vejszét már közös munkával készítették. Erős, duplázott nádiszálakból egyenes, majd gomba alakban görbülő nádkerítéseket fontak, melyek a kóborló halat előbb-utóbb egy zárkába terelték, ahonnan nem szabadulhatott. Csak ki kellett innen szedni. Ha a nyugati vihar tönkretette a vízből kiálló nádkerítéseket, új karókat vertek, és a terelő-falakat újból elkészítették. A tihanyi alapítólevél két vejszés halászóhelyet is említ Szántód közelében: Pót-vejszét és Szék - vejszét. Ezek a szántódi berek sekélyebb vizein, a Rév és Za- márdi közti részen lehettek. A A vejszés halászat, különösen a Balaton délnyugati részéin a század elejéig virágzott. A jobbágyvilágban a hal mindennapi eledel volt az asztalon. A halászatot bodonhajó- val és eresztőhálóvei végezték. Báthori István országbíró 1436-ban kelt oklevele elárulja, hogy a, leveldi (város- lődi) konvent jobbágyai és Batthyány László jobbágyai összevesztek azon, hogy kit illet a halászat joga a Balatonnal összefüggő zamárdi tavon? A vizsgálat megállapította, hogy miként a jobbágyok a földeket közösen birtokolják, úgy a halászás jogát is közösen gyakorolhatják. A GYALOGHÁLÖVAL az emberek a part mentén halásztak. A lovashálóval sokszor a nyaltig érő vízbe is bementek. A háló egyik végét a parton, lecövekelték. A másik szárnyát két ember bevitte a mély vízbe, onnan kör alakban kihúzták ismét a part felé. A Szántódi berek vizében, amely a múlt század közepén még egészen a falu aljáig beért, gyaloghálóval, másképpen kishálóval halásztak. A 10—20 m-es gyalogháló a gyors halfogás eszköze volt. Az öregek mesélik, hogy a régiek milyen sok halat ettek. Délelőtt az asszonyok átszóitak a szomszédba: »-Szomszédasszony, gyüjjön, húzzunk egyet!« Belementek a sekély parti vízbe, és egy-két húzással kiemelték az ebédre és vacsorára valót. Hogy kinek az engedélyével történt mindez, az más lapra tartozik. Tény, hogy a hal kellett a nagy családnak. ősi halászati eszköz a szigony is. A lebontott nádas háztetőkből rég elrejtett szigonyvasak kerülnek elő. Ezeket ügyes kovácsok készítették. A négy-, öt-, hatágú szigonyvasak elárulják, hogy kezelőik ugyancsak mai-kos emberek lehettek. E szúrófegyver nyele erős, hosszú, vasa is jó nehéz. Mindezt villámgyorsan kellett a felbukkanó halba belevágni. De mivel a víz megtöri a fényt és a halat magasabban mutatja, ezért mindig a hal hasa alá kellett célozni, hogy a találat biztos legyen. Ha rándult a nyél, talált a vas! Véres lett a víz, és a halat máris szárazra emelték. A szigonyt a legutóbbi idő- lúg még használták az orvhalászok. Ezzel szúrták át a part mentén »fürdő« halat. A hal ugyanis, alighogy a jég eltakarodik, a partokhoz húzódik, oldalát a zsombékhoz, sziklához vagy a parti kövekhez veri, ikrát rak, Ilyenkor a hal »se Iát, se hall.« Akár szabad kézzel is megfogható. Az orvhalászok este indultak el útjukra, hogy a nagy éjjeli csendességben. a »locsogáskor« legalább egy tarisznyára való halat fogjanak. Később már szigony helyett vasvillát is használtak. A kirándulás nemritkán futással vagy 2—3 napi elzárással végződött. A szigorú ellenőrzés ma már szinte teljesen megszüntette az orvhalászatot. A századfordulón egy részvénytársaság alakult a balatoni halászat kiaiknázására. A nagyobb haszon reményében tiszai halászokat szerződtettek a Balatonra. Ők hozták magúkkal az addig ismeretlen, 600 m-es hálót, az ún. gyalom- hálót. A kenősei halászok, látva a jó fogásokat, béremelést követeltek és sztrájkba léptek. Helyettük Zamárdiból szerződtettek embereket. Ezek megmutatták a jó halfogó helyeket, a tanyákat, a szegediek pedig szabad óráikban átadták nóta- kincsüket az ittenieknek. Miért vagyunk M iért kísérőjelensége civilizált, száguldó világunknak a magány? Az erről szóló filmek, regények — s nem kevés a számuk, hiszen a téma érdekes és hálás — csaknem mind az »elgépiesedésnek«, a barátságok kihalásának (a havernem az igazi barát, a haver az... haver, felületes ismerettség miniden érzelmi töltés nélkül) tudják be, hogy egyre nő a magányos férfiak és nők száma. Pszichológusok köteteket írtak tele, az újságok apró- hirdetései között tekintélyes részt tesz ki a nősülni, férjhez menni akarók száma. S csaknem valamennyi úgy kezdődik, hogy társaság hiányában megismerkedne... A hibák, a bajok forrását hajlamosak vagyunk másokban keresni, az önkritika még nem erős oldalunk. Vajon miért nincs társasága egy csinosnak mondott, húszéves lánynak, vagy éppenséggel egy lakással, autóval rendelkező diplomás férfinek? Ügy jöttek volna a világra, hogy társaság nélkül kell leélniük az életüket? Nem valószínű. Annál inkább nem, mert a csinos lányoknak mindig is akadt társaságuk, a diplomás, lakással és autóval rendelkező férfiaknak pedig még inkább. Azt gondolom, hogy a »hófehér paripás királyfi« meséjén már régen túlvagyunk, illetve ez a fogalom modernizálódva bukkant elő ismét. Az igényeket tekintve már nem létszükséglet az ötágú korona, de a lakás csaknem mindenhol szerepel, s ha van gépkocsi, hát nagy nehezen az is elviselhető! T ársat keresek, férjet keresek, feleséget keresek! Házasság nincs kizárva, egy-két gyermek nem akadály. Nem készítettem statisztikát, de majd minden második hirdetésben ez olvasható. S akik feladják, túlnyomórészt innen vannak a harmincon. magányosak ? Miért nincs társaságuk? Az iskola, az együtt töltött tanuló- évek hosszú időre biztosítják a társaságot, 'az érettségi után nehéz elszakadni egymástól. De így van ma a főiskolákon és egyetemeken Is. Ezután egyedüllétre kárhoztatná magát a fiú vagy a lány? Nem talál barátokat, ismerősöket, udvarlót vagy lányismerőst magának, mert az a környezet, ahová került, ridegebb és hidegebb a régi közösségnél? A napokban kezembe került egy újságcikk, amely a Négy Tavasz társaságközvetítő iroda tevékenységéről ad számot. A beérkezett levelök, illetve íróik tulajdonságai alapján komputer osztályozza a jelentkezőket, s adja meg a végeredményt. Nem tudom, csak feltételezem, hogy egy száznyolcvan centiméter magas, fekete hajú, kék szemű, 25 éves fiatalemberhez 165— 168 centi magas, szőke vagy barna, megnyerő modorú, há- zis, 22 éves lány való. Ha a komputernek igaz van, ebből a két emberből jó házaspár lehet. A z ötlet nem új, hazai megvalósítása viszont igen. Az ország minden tájáról kapnak leveleket, s feladóik remegve várják, hogy mit mond a gép, ki számukra a legideálisabb partner. Szerintem valahogy így kellene: A presszó egyik asztalánál egy lány ül, a másiknál egy fiú. Mindketten egyedül, sugárzik róluk a magány. — Maiga is egyedül? — kérdezi a fiú. — Igen, teljesen egyedül — süti le szemét a lány. — Akkor próbáljuk meg együtt, hátha így jobban elviseljük — javasolja a fiatalember, és a lány belegyezik. Hát nem egyszerűbb így? Miért kell ezt gépekkel komplikálni? Saly Géza ÍGY KERÜLTEK vidékünkre a tiszai nóták: »Tisza vize ringatja a fellegeket«; vagy »Eltévedt az ökröm cédrusfa erdőbe«. így került ide az alföldi betyár ballada is: »Tisza partján elaludtam, jaj, de szomorút álmodtam... « A tiszai halászokat visszahívta a szülőföld. A hálójuk és daluk ittmaradt. Ma már ezeket a dalokat nem énekli senki. Az utolsó szerződéses halászok ködbeveszően mesélik el e nóták és a halászat század eleji virágkorát. Pillér Dezső (Folytatjuk.) — Szívesen megtenném, uram — hajlongott az udvarias pályaudvari borbély —, de a szabályzat szerint csupán olyan személyeket borotválhatunk, akiknek birtokában érvényes menetjegy van. — De hiszen a műhely egészen üres — hangoztattam én épp oly udvarisan. — Talán mégis tehetnének egy kivételt. A borfbély hajthatatlan maradt. — Ez az előírás, uram. Nekünk tartanunk kell magunkat a szabályokhoz: csupán utazókat borotválhatunk — és a nyomaték kedvéért még sóhajtott is egyet. — Szeretnék egy menetjegyet — szóltam a jegypénztárban ülő ifjú hölgyhöz. — Hova parancsolja? — Az mindegy. A hölgy energikusan szólt rám: — Hagyja kérem a viccelt? — Nekem ez egyáltalán nem vicces — jegyeztem meg —, de talán adjon egy jegyet a legközelebbi állomásra. Az biztosan elég lesz. — És mégis, melyik állomásra gondol? — Kedves kisasszony, már IGAZSÁG Az apám esztergályos volt. Órákig nézegette a darabot, ha befejezte a munkát. Kereskedő vagyok. Altkor örülök, ha a vásárló elégedetten távozik. Az sem mindegy, hogy a jó boltos hogyan mondja azt: nines. Én azt mondom, a vásárlónak legyen igaza! Egy másik boltban én is vásárló vagyok. Egész életemben kereskedő voltam. Mindent emberségesen — higgye el. Ez nekem nem nagy szó, hanem alaptétel. Aki az alaptételt kimondta, lassan őszbehajló ember. A fia is kész felnőtt már. Büszke is rá... Beszél. Figyelem a beszédét. Ritkán áll meg. Mégis, minden szavával sokat mond, és amit mond, nem csupán kereskedőbölcsesség. Élettapasztalat, helytállás Igazsága, árokparti beszélgetések, éjszakai virrasztások megvalósulása. Történelem. És ez most sem nagy szó. Megállapítás, melynek alaptétele — a mindig emberség. llics József a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat nagyatádi méteráru- és ruházati szaküzletének vezetője. Nagyatádi ember. Azt hiszem, azt kellene róla mondani, hogy lokálpatrióta. Nem szeretem ezt a szót. .Azt hiszem ő sem ... Figyelem a kezét. Pulton, magyarázat közben, vendéglő abroszán. Sok mindent el kell intézni a nagyatádi embereknek. Mert sokan fordulnak hozzá bizalommal. A község párttitkára volt 1945-ben. Ismertebb nevén Dodó báBizonyitás I. Vásárok. Szemben hosszú sátrak állnak, nagy zsivaj úszik köztük. A nagyatádi boltosok sátra. Jó szavak kellenek, melyek megfogják urambátyám, né- némasszony kabátszegélyét. — Ezeket a szavakat tanuld meg! — hajol a boltosinas felé az egyik segéd izzadó arccal. Kereskedőmodor kell, kabátszegélybe markoló, bukszanyitó, mert el kell adni' Kram- mer úr áruját. Szorgalom kell. Ezt várják a kisinastól, aki kilométereket baktat a szekér után. Megbillen a feje, álmos a szeme, mögötte úszik a szétszóródó vásár zsivaja. A segéd már felülhetett a kocsira ... Ó is segéd lett. Hangyaszorgalommal dolgozott, sátorlap alatt, pult mögött. Aztán a szép miskolci üzlet. A bevonulás előtt már a legjobb angol szöveteket árulta. — Szocdemekkel ismerkedtem meg. Közéjük tartoztam hamarosan, sokat beszélhetnék magának a diósgyőri gyűlésekről. Mit követeltünk? Nyolcórás 'munkát, szombaton délig nyitvatartási;, rendes fizetett szabadságot. Háborús évek. Keserű emlékek. Nem bakaszerelmek, nagy tréfák, jó heccek emléke. — A boltosok között sok volt a zsidó származású és sok a deportált. Egyik vasárnap a meccsre mentünk a barátommal. Zsidógyerekek fejét verte a kőbe egy nyilas. Az ember- csoport közönyösen vagy félve nézte. Elkergettük. Attól fogva nemcsak mint kereskedőt becsültek. Emberség kérdése ez... Bizonyítás II. Vásárok. Pontosabban — Vidámvásárok. A szocialista kereskedelem szárnypróbálgatásai. Vasárnapi foglalatosságok a hétköznap nagy erőpróbái után. — Mert hétköznap nyitáskor hosszú sor állt az üzletek előtt, és nem volt áru. Mi beszéltünk az embereknek, biztattuk egymást, magunkat is. De tudtuk, hogy minden szónál többet ér a megrakott pult. Közben szerveztük a pártot Szabó Gábor elvtárssal. Jártuk a falvakat, néha lyukas cipővel. Árokparton ülve tanakodtunk, hogyan legyen tovább. Jöttek a központból is. Egyszer az egyik elvtárs összeesett. Orvosért szaladtunk, hogy mi baja! Aztán kiderült — éhes volt... A kereskedő, aki a magánboltokban tanulta a szakmát, agitátor lett. Miért? Megtanulta még tanuló korában, úgy kell forgatni a szót, hogy árut vegyen a paraszt. Most a parasztoknak beszélt egy jobb sors érdekében. TV"': írt? ív mmunista lett. Miért? — Nem egyszerű a válasz. Higgye el. Talán az apámmal kezdeném. Ö volt az, aki meg- óvot bennünket mindenfajta »nagynemzeti« hatástól. Józanul szemlélő ember volt. A katonaévek alatt találkoztam kommunistákkal. Németelle- nes voltam. Aztán sokat beszélgettünk. Azt hiszem, ez a kapcsolat volt a döntő ... llics József azóta is kommunista. Már 25 éve. Szorgalma, pontossága példa — így emlegetik. — A legtöbbet a kereskedelemben kell tenni. Ez az én fő területem. A mostani gazdaságirányítás kereskedelmünknek is próbatétel volt. Kérdezte tőlem, mi a véleményem a kereskedelem és az ipar kapcsolatáról. Korántsem végzetszerű az ellentmondás. A posztósok például már együtt szervezik a boltvezetőket a nagy- kerral. Valahogy így kell. Együtt. És egy kissé nagyobb verseny az iparon belül. Mert az jó mozgató, nemcsak a kereskedelemben ... Következtetés Tizenhét éve dolgozik a szocialista kereskedelemben. így mondja — tizenhét év öröm meg idegfeszültség. Szoros egymásutánban váltakozva. Munka Érdemrend. A SZÖ- VOSZ, a Belkereskedelem kiváló dolgozója. A kommunista és kereskedő elismerései. És még több mint húsz különböző kitüntetés. Nem beszél róluk sokat, pedig jogosan büszke mindegyikre. Társadalmi tisztségek. Megtisztelve érzi magát, akárho- va hívják. Beszél. Figyelem a beszédét. Minden szavával sokat mond. És amit mond, nem csupán kereskedőbölcsesség. Élettapasztalat, árokparti beszélgetések, éjszakai virrasztások, helytállás, megvalósulás Igazsága. Tröszt Tibor kell lenni Sajnos, ez sem használt. Kérem, vegye vissza a jegyet! — Az nem megy — felelte az Ifjú hölgy, és megvonta a Ralph Wiener: trendnek mondtam, hogy nekem teljesen mindegy. Az ifjú hölgy ekkor már láthatóan ideges lett. — Mégis csak tudnia kellene, hogy hova akar utazni! — Nem akarok elutazni. Az ifjú hölgy ebbe már belepirult. — Ha nem akar elutazni, akkor mi az ördögöt kezd a menetjeggyel? — Borotválkozni akarok. Ebben a pillanatban hangos csattanással bezárult a pénztárablak. — Kedves kisasszony — kopogtattam szerényen egy kis idő múlva —, adjon nekem egy jegyet! Olyan pillantást vetett rám, mintha kísérletet látott volna. Aztán szórakozottan belelapozott a menetrendbe. — A borbély kívánja, s én nem tehetek róla — mondtam elhalóan. Erre már felfigyelt. — Mit kíván a borbély? — Csupán azokat borotválja megy akiknek jegyük van. Ügy látszott, most már érti. Fogott egy jegyet, átnyújtotta nekem és azt mondta: — Tessék, itt egy jegy, Rebnitzbe. Hatvan pfennig! — Kérem, itt a jegy — lobogtattam büszkén újdonsült tulajdonomat a borbélynak. — Most már megborotválhat. Ám a borbély nem hagyta magát félrevezetni. — De hiszen ön nem utazik! — Mindegy, van egy érvényes menetjegyem Rebnitzbe. Remélem, ez elég? — Szó sincs róla — erősít- gette a borbély. — Számomra semmi jelentősége annak, hogyha ön borotválkozás céljából menetjegyet vált. Én csupán a menetjeggyel rendelkező utazókat borotválhatom, ön viszont egy menetjeggyel bíró nem utazó! Hagyja el kérem a műhelyt! — Kisasszony — tértem Vissza a jegypénztárhoz. — vállát. — De miért nem? — kérdeztem kétségbeesve. — Hiszen végül is az utazásra nem került sor. — Ha ön a jegyet utazási célból váltotta volna — magyarázta a kisasszony —, akkor visszatéríthetném a menetdíjat. ön azonban a leghatározottabb formában kijelentette, hogy egyáltalán nem akar utazni. Ezért a visszatérítési követelése semmis. A borbélyhoz kell fordulnia. Miatta váltotta a jegyet, nem? ’ — Visszafizeti a jegyem árét vagy nem? — kérdeztem most már erélyesen az udvarias pályaudvari borbélyt. — Egy pillanat — szól ez, és a telefonhoz lépett. Azután visszajött, és szívélyesen fordult felém: — Minden rendben van. önt meg lehet borotválni. — Végre! — sóhajtottam, és leroskodtaim egy székbe. — De nem nálam — tette hozzá a borbély. — Csak Reb- nitzíben! Fordította: Zilahi Judit SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. májas 7. .