Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-29 / 124. szám
\ Anya jót akar Olyan ez, mintiha egy színpadon házasságosdit játszanánk. Károly tapintatosan hallgatott. Minek veszekedni? Űgyis úgy lesz, ahogyan eltervezte. »Anya soha nem akar rosz- szjat Évában csalódhatom, de benne sohasem.« Éva igyekezett elhalasztani a látogatásokat. Átlátszó ürügyeket talált ki, vagy egyszerűen betegségre hivatkozott. Károly kétázer-háromszor belenyugodott, a következő alkalommal azonban fogta a kabátját. — Akkor megyek egyedül. Nemcsak most, ezután is. Nem foglak erőltetni. Éva egész este sírt. A szülei nem tudták rtiivel vigasztalni. Az édesapja csak ennyit jegyzett meg: »Mindig is jobban szerette az. anyját. Bele kell törődnöd lányom: ez már így lesz.« Egyik napról a másikra ellenséges lett köztük a légkör. Éva kezdte, mindenbe belekötött, látványos jeleneteket rendezett. — Hogyha annyira mindentudó az anyád, ezt miért nem mondta meg előre? Hogy veszekedéssel ébredünk, azzal is fekszünk! — Ügy látszik azzal nem számolt, hogy a házasság után így megváltozol. Bár mindig is számító voltál. Majd elsüllyedtem szégyenletembein, amikor a rokonoknak mondogattad, hogy pénzt hozzanak nászajándékba. Ki nem állom az örökös számolgatást! Eny- nyit cigarettára, ennyit kávéra. Meg hogy nem mehettünk el nászúira, mert kell a pénz. Ki az ördögnek, ha nem nekünk? Miért kellett elrontani a kezdet kezdetén ... — Kinek gyűjtök, ha nem nekünk? De ha úgy tetszik, itt a takarékkönyv, menny a banka, aztán szórd a pénzt! Költs, amire akarsz. Illetve, amire az anyád akarja! — Ez így nem megy, Éva. Legyünk okosak. Azért házasodtunk össze, mert szeretjük egymást. Anyám is azt akarja, hogy gond nélkül, boldogan éljünk. Miért nem akarod, hogy segítsen? — Nem az ő segítsége kell nekem, hanem te. Ügy többre mennénk. Pár nap múlva Károly elköltözött. Éva nem marasztalta. »Minden hiába. Becsapnám magam, ha elhinném, valaha is másképp lesz. Károly nem szeret engem, kevés vagyok neki. Ezért is támaszkodott mindig az anyjára « Három hónap múlva Éva beadta a válókeresetet. Most volt az első tárgyalás. »Kérem a bíróságot, ne bontsa fel a házasságunkat. Én nem akarok Évától elválni. Szeretem«. A tárgyalás alatt a folyosó végén Károly édesanyja várakozott. Pintér Dezső Növényvédelmi tájékoztató Permetezéssel védekezzünk a kaliforniai pajzstetű ellen A kaliforniai pajzstetű kártétele korai levélhullást okoz, s a gyümölcsösre telepedve lerontja a piaci értéket, exportra alkalmatlanná teszi a gyümölcsöt. A kaliforniai pajzstetű hímjeinek főrajzása május 16-án volt, a kis lárvák általános megjelenése június 6-a körül várható. Védekezésre legkedvezőbb időpont a mozgó lárvák megjelenése: kisüzemiben kielégítő eredmény érhető el a június 6-i, majd a 10 nappal később végrathion 0,2, Ekatim 0,1, Ekatox 0,2 Phosdrin 0,1, Gusathion 0,2, Intration 0,05 százalék. Megkezdte tojásrakását az almamoly és a szilvamoly. A rajzás valószínűleg elhúzódik, ebből következik, hogy csak rendszeres permeteziéssel védhető meg a gyümölcs. Védekezéshez javasolt szerek házi- kertben: Bi 58 0,125, Folithion 0,2 Metation 0,2, Sevln 0,2, Le- baycid 0,1 százalék; kizárólag nagyüzemben Parathion 0,2, Gusathion 0,2, Ekatox 0,2, DiHázassőguk éiatt egy hónappal Károly szülei negy- venezret, Éváé harminckettőt adtak, örültek a pénznek, ennyire nem számítottak. A lány mindjárt papírt és ceruzát fogott. A szövetkezeti lakásba a beugró ennyi, a berendezésre egyelőre húszezret, plusz a tévé, a rádió. Amikor a rokonságot meghívták esküvőre, célzott rá, jó lenne, ha ajándékba pénzt kapnának, így aztán a berendezés az ő ízlésüket szolgálja majd. Nem mentek ná&zútra. Éva kiszámolta, a rádiót azért a pénzért pontosan meg tudják venni. A lány szüleinél laktak. Az öregek félrehúzódtak, csak otthon érezzék magukat a fiatalok, míg be- nem költözhetnek a sajátjukba. Az édesanya azért sem sértődött meg, hogy a. lánya vasárnaponként külön főz — az ő dolguk, szokjanak egymáshoz. Három hét telt el. Szombatonként fölkeresték Károly szüleit, apró ajándékokat vittek és kaptak. De beszélgetni nem tudtak. Még általánosságokról sem. Amikor Éva már nem bírta, kiment a konyhába, mosogatott, tett-vett És varázsütésre odabent a nagy- szobában megindult a beszélgetés. »Hogy érzed magad náluk fiam? Rendesen viselkednek veled? Milyen a koszt? Éva főz-e rendesen?-« Jobbára csak Károly édesanyja kérdezett. Tanácsokat osztogatott, hogy ő hogyan csinálná. Nem beszélt rosszindulatúan, segíteni akart Ez már az elején megmutatkozott, amikor igazgatta a fia lépéseit: »Légy kedvesebb Évához, nélküle ne menj sehová« és így tovább. De a párbeszéd mindig így végződött: »Ha valami baj van, ne feledkezz meg anyádról. Hozzám mindig jöhetsz. Én majd segítek«. Otthon Éva egyszer megkérdezte: •— Miiben akar édesanyád segíteni? Nekem nem szóltál semmiről. — Anya a jövőről beszélt. Azt mondta, ha bajom lesz, menjek hozzá. — Gondolod, hogy lesz olyan problémánk, amiben csak az anyád tud segíteni? — Ezt ne így fogd fel, kedves. Senki sem akar megkerülni téged. Anya jót akar. Eddig is mindenről beszámoltam neki. Ha butaságot csinálunk, legalább lesz, aki szól. — Ha butaságot csinálunk, majd helyrehozzuk. Nem tudom, miért kell beavatnod kettőnk ügyeibe valakit? zett permetezéssel. Nagyüzemben rendszeres megfigyelésre van szükség, s ezt követően az első kis, sárga színű, mozgó pajzstetűlárvák megjelenésekor kell kezdeni a munkát. Védekezésre használható szerek házikertben: Ditrifon 0,2, Dipterex 0,2, Fiiból E 0,3, Foszfátján 0,3, Folithion 0,2, Metation 0,2 százalék; kizárólag nagyüzemben Tinox 0,1 Pameoron 50 0,1, Dimecnom 100 0,03, Bayer 20 WP 0,2 százalék. A gabonapoloska egyedszá- ma emelkedik. Amelyik táblán 100 hálócsapásban 30 darab található, ott repülőgép« védekezésre lesz szükség. Ennek megszervezésére a gazdaságok teremtsenek kapcsolatot a járási növényvédelmi főfelügyelőkkel. | HŰK I I WUKW BBB—»”*' | Jhttrimiöáirt 18. VI. FEJEZET A PIRKOLIT Gyorsabban illeszkedett be az új környezetbe a Cartagena volt utasainak többsége, mintsem az várható lett volna Egy részüket a kényszerűség vitte rá, másokat a természetük, hajlamaik. Megkönnyítette az átmenetet a régi életformából a mostaniba, hogy a Főtérre bevetődő rtii- neirók nem tanúsítottak különösebb érdeklődést irántuk. Nemigen faggatták őket sem eddigi élményeik, sem további szándékaik felől. Ennek több oka volt. Először is az Aranyvárosban íratlan törvény tiltotta, hogy bárki is firtassa — a különleges megbízott kivételével, indokolt esetben — az új jőve. Vények ide érkezésének előzményeit és okát. Tekintetbe kell vennünk továbbá, hogy az itt élők közül jó néhánvan oly fantasztikusan kalandos éietutat jártak be, amely mellett minden más is, érdektelen epizódnak tűnhetett. És végül: az embereket egyéni gondjaik, bajaik foglalkoztatták elsősorban. Ha * van szakma, foglalkozás, amely már jellegéből következőleg sem nagyon fejleszti a közösségi érzést, amely zárkózottá és gyanakvóvá nevel, hát az alighanem az aranyásás. • * * Anna asszony szakszerű útmutatásai nyomán a három mulatt fiú már a második napon edzőpályát létesített a raktárhelyiség mögött. Valami szorítófélét, sőt cölöpökre állított, viharvert benzines hordó, bói még zuhanyozót is össze- eszkábáltak maguknak. Lájtos kocsijával az Öreg Doido fuvarozta a vizet. Bobóék kesztyűs tóz^seket természetesen nem tarthattak. Inkább ruganyossági és erőfejlesztő gyakorlatokat. Kora reggel és délutánonként, amikor nem sütött erősen a nap, két-két órát dolgoztak keményen. A nehéz, nyomott, páradús levegőben ez legalább annyira igénybe vette * a szervezetüket, mint napi öthat órás edzés légkondicionált tornateremben vagy kedvező éghajlati viszonyok között szabadtéren. Az arra járó, kíváncsinak éppen nem mondható aranyásók is megálltak néhány percre a rögtönzött edzőpálya mellett. Nem annyira a verejtékben úszó, hajlangó, szökdécselő, súlyokat emelő fiúkat bámulták meg, hanem a Mamára vetettek tiszteletteljes pillantásokat, aki két viaszpálma közé feszített függőágyából, az elmaradhatatlan szivarral a szája szögletében, halk, szigorú félszavakkal dirigálta a három bajnokot. Barillag kapitánynak szépen gyógyult a vállsérülése, ő hasznos hobbyjának hódolt: horgászni járt a folyóra. Többnyire Himenez is vele tartott. Mindig gazdag zsákmánnyal tértek haza alkonyattájt. A légikisasszony, Izabella Espala viszont egyszerűen nem vette tudomásul a szolgálati viszonyában bekövetkezett törést, pontosabban robbanást. Épp úgy gondoskodott »utasairól«, mint korábban a levegőben. Illetve még olyan feladatokat is magára vállalt, amelyek a Cartagena fedélzetén nem tartoztak volna a munkakörébe. Mosott, varrt rájuk. Stoppolta, foltozta a ruháikat, tisztán tartotta, csinosította a barakot és környékét. Ő beszélte meg Madame Duvall-lai a társaság étkeztetési problémáit; terített, tálalt torte»»t, így hőseink története D SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1970. május 29. Az ügyintéző migrénje L ehet-e migrénje egy ügyintézőnek? — valahogy így summázható annak a vitának a lényege, melyet egyik tanácsunk néhány hivatalnokával folytattam a közelmúltban. E vitára az adott okot, hogy tanúja voltam, amikor a tanácson egy beidézett asszony fejére olvasták: piszkos a lakása, egyedül hagyja a gyermekeit, mosdatlanul küldi kisfiát az iskolába. Mindez igaz volt, és igen okos dolog, ha a szociálpolitikai előadó szóvá teszi, figyelmezteti a gyerek anyját. De nem mindegy, hogy miként teszi. Ebben az esetben rövid, tapintatlan kioktatás formájában hangzott el a figyelmeztetés, másik négy vagy öt várakozó ügyfél előtt! A megdorgált asszony fülig vörösen aligha figyelt az intő szavakra. Egyre csak az járhatott az eszében: micsoda híre megy az ő ügyének másnapra a városban. Mikor távozott, mindenféle érzése lehetett, de józan belátást aligha ébresztett benne ez a »beszélgetés«. Utóbb — négyszemközt — szóvá tettem az előadónőnek, amennyire kívülálló szóvá tehet ilyesmit. Ő az aktákat és kolléganőit hívta bizonyságul: mennyi és milyen emberrel kell neki nap mint nap foglalkoznia, s meg lehet érteni, ha őis elveszti néha a türelmét, megfeledkezik a tapintatról. Lehetnek neki is rossz napjai, gyötörheti migrén, lehet fáradt, deprimálhatja őt is valami rosszul sikerült családi vagy hivatali ügye. Ez mind így igaz. De legalább ennyire igaz az is, hogy mindenki, akinek hatóságnál, hivatalnál dolga van, joggal várja, hogy az ügyintéző ne legyen ideges, ne legyen migrénje, s tisztességesen, türelemmel bánjon vele. A tanácsok működésével kapcsolatban évek óta visszatérő követelmény a kulturáltabb, színvonalasabb ügyintézés, és mivel kevés történt ez ügyben, jogos követelmény ma is. A tanácsoknál ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy a statisztikák szerint évente minden állampolgár megfordult egyszer-kétszer a tanácsnál, s az apparátus megítélésében legdöntőbbnek azt tartja a lakosság, hogy ott az ő konkrét ügyében miként foglalkoztak vele. E lsősorban ez motiválja a tanácsok megítélését, s ez lehet egyik legnagyobb segítője, illetne akadálya a tanácsok és a lakosság közötti jó kapcsolatnak. A kulturált ügyfélfogadás korántsem a hangvételből áll: az már megkezdődik a tanács épületének kapujánál, ahol az ügyfelet el kellene igazítani, de nagyon kevés helyen teszik. A tanácsok bejáratainál levő eligazító táblák legtöbb helyen egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy el is igazítsanak valakit. Valami olyasmire lenne szükség, mint amivel most próbálkoznak többfelé az országban: olyan eligazító személyt alkalmaznak, aki az állampolgároknak felvilágosítást tud adni ügyes-bajos dolgaik intézésének módjáról. Nem is beszélve az ügyfelek érdekéről, mennyi munkától kímélhető így a tanácsapparátus is. Fele annyi kérdezősködéssel zavarják majd a különböző osztályokat. És a kulturált ügyintézés minimumai közé tartozna, ha rendet teremtenének a papírosmunkában, formájában és tartalmában egyaránt. Ha nem »kenyérpapíron«, olvashatatlan gépírással és néha olvashatatlan stílusban, sok helyesírási hibával adnák ki a tanácsi pecséttel ellátott papírokat. Ha nem születnének »lekent«, semmitmondó indoklások, melyekből az ügyfél annyit ért meg, hogy »így döntöttek, mert így kellett dönteniük«. Mennyire a minimumok közé tartozna, hogy — különösen kényes ügyekben — ne a többi ügyfél előtt beszéljék meg a dogot, mint mostanában már az orvosi rendelőkben is szokásos. Oda tartozna, hogy leültessék, vagy le tudják ültetni a várakozó ügyfeleket, s hogy ne a legnagyobb csődületnek fittyet hányva kezdjenek el kávézgatni az irodában. S hogy lehet-e migrénje az ügyintézőnek? Tiszta szívből kívánjuk az ellenkezőjét, de hát lehet neki. Ám korántsem ez a kulturált ügyintézés legnagyobb veszélye, hanem, hogy sok helyen a fejgörcsök szünetében sem hajtja át taná- csink ügyintézőinek munkáját a figyelem, udvariasság és pontosság. Ami pedig —• rosszkedv ide, rosszkedv oda — mégiscsak a dolguk lenne. Mint ahogy az ő székük közepébe sem verhet bele fordítva egy szöget valamelyik rosszkedvű asztalos. E. P. Napjaink ifjúsága Es most mi less? Férfiasán bevallom, nekem fogalmam sincs. A nagy nemzeti lelkitusa már a második hetébe lépett, és az emberek ajkán még mindig csak az idegborzongató kérdés lebeg: »Mi jöhet még ezután?« És valóban, mi jöhet? Azt hiszem, hosszas magyarázkodásra nincs szükség. Még azok számára is, akik esetleg csak később kapcsolódtak be az általános elször- nyedésbe, világos a dolog. Igen, a »Korcs Mihály-ügyről« van szó. Fent nevezett kiskorú, negyedikes gimnazista, jeles rendű egyén a félévi pályaválasztó osztályfőnöki órán azt az enyhén szólva meglepő kijelentést tette, hogy érettségi után nem kíván tovább tanulni! Sem egyetemen, sem főiskolán. Sem nappalin, sem estin. — A termelőmunkában kívánok elhelyezkedni, miután letöltöttem katonaéveimet, — ismételgette megszállott makacssággal. Az osztályfőnök azonnal , a szülőkért telefonált. —: Ne bolondozz, Mihály! Csak pont belőled ne lenne diplomás ember? Tudhatod, nekünk nem volt módunkban tanulni! Szegény apád nincstelen volt, sőt néha még az sem. Én meg háztartásbeli, mert akkor csak a grófok meg a bárók gyerekei mehettek / úriembernek! De ez sem hajtott. Korcs Mihály változatlanul termelni akart. Ekkor behívták a II/C-ből titkos aráját. Rezes Cecíliát. A szép, sudár hajadon annyi ember előtt pirulva borult a negatív hős nyakába. — Müsi-Müsi, hát elfelejtetted, mennyiszer kiterveltük: te Nobel-díjas leszel, én meg segítek neked! Az ifjú (ha szabad még így neveznünk) azonban nem tágított: — Hát most meggondoltam: Esztergálni akarok! Ami azóta történt, arról a rádióból, a tévéből és a sajtó hasábjairól értesülhettünk. Korcs Mihályt fölkereste a Kétkezi Dolgozók Szakszervezetének küldöttsége. Egyszerű, keresetlen szavakkal elmondták neki, hogy milyen is az a fizikai munka, majd a rádió mikrofonja elé tartva kérges tenyerüket sírva fakadtak. Korcs Mihály válaszában kiás mosogatott. Bár még bicegett egy kissé, napjában százszor is megtette az utat a Flo- resta és a raktárhelyiség között. Közben azt is számontar- totta, hogy ki hol tartózkodik éppen. Riadót rendelt el, futárokat mozgósított, ha valaki a sétájáról, kirándulásáról nem érkezett vissza a megbeszélt időpontban. Mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett, ked_ vesen, mosolyogva, fáradhatatlanul, sohasem tolakodóan. Vannak ilyen nők, ilyen Hamupipőkék, ilyen édes, bűbájos teremtések. Csak kevesen, sajnos... Juanita művésznőben például még csak a gondolata sem merült fel annak, hogy valamiképp hasznosítsa rengeteg szabad idejét. Még kevésbé, hogy esetleg másokkal is törődjék, vagy legalább némi érdeklődést mutasson irántuk. Még a pincsijét is Izának kellett sétára vinnie és etetnie. A művésznő — egészen sajá- , .. ., . , . , , , tos logikával - kifejezetten ÄM“"} Sí személyes- sértésnek tekintette a repülőgép-katasztrófát, csakúgy, mint ezt a kényelmetlen, vad, civilizálatlan cidurói környezetet. Olyannyira, hogy az Avona légitársaság alkalmazottainak — Barilla kapitánysorsukban, mert lehet, hogy ő okosabb náluk, de erős mint egy bivaly. Ebben maradtak. A nőszövetség aktívái arról tárgyaltak vele, hogy a továbbiakban miért hozzon a magyar anya világra gyereket, nak és Himeneznek — a kő-* ^ esetle9 ugyanilyen sorsra jut. Jellemző, hogy erre K. M. nem tudott válaszolni. Megható volt a süpeki Mókus őrs távirata, melyet a hírek után maga Korcs Mihály olvasott be a tévébe. »Ha nem gondolod meg a dolgot, soha szönését sem fogadta. Senhor j Camnomanesen keresztelné-, zett. Izabella Esola szolgálatait < is csak fanyalogva, hangsúlyozott kelletlenséggel tűrte el. (Folytatjuk) nem választunk névadónkká«/ Még a képernyőn is tisztán kivehető volt, hogy az arca egy pillanatra idegesen megrándult. Erre nem számított. De amint megszólalt, ismét a régi volt. — Inkább vállalom a mellőzést! A döntő fordulatot mindenki a szerdai naptól várta. Ekkor rendezték meg ugyanis az egyetemi és főiskolai hallgatók »Hogy élnél, ha közénk lépnél?« bemutatóját, melyet a tévé egyenesben közvetített. Impozáns volt, ahogy a Gellért-szálló elé sorra befutottak 67/68/69-es kiadású kocsijaikon az egyetemi hallgatók legszélesebb rétegei. Sok frakk, szmoking, vakító ingmell és a szokásos kép: egyetemisták osztogatják ösztöndíjuk és szociális segélyük fölösleges hányadát az öss-e- gyűlt és lelkesen éljenző fizikaiaknak. Éjfélkor — kedvcsinálás végett — három Kossuth-díjas professzor mondta el a felvételi anyagot. Egy matematikus (a kétjegyű számok összeadása, de csak oda), egy sebész (az ember három részből áll: fej, törzs és végtagok) és egy pénzügyes (van forint meg fillér, de elég csak a forintot ismerni). Korcs Mihály egész idő alatt a tévé díszletrakodóinak munkáját figyelte, töretlen lelkesedéssel. így áll az ügy pillanatnyilag. Elmondhatjuk, hogy K. M. önmagát különítette ki társadalmunkból. Reméljük, hogy megátalkodott tudományellensége, elvakult fizikai élvhaj- hászása, szemellenzős magatartása elrettentő példa lesz felnövekvő ifjú nemzedékünk számára. Szerencse, még időben befutott az Űj Hivatalos Álláspont. »Hasznos az, ha az érettségizettek egy része a fizikai munka területén helyezkedik el . . .« A süpeki Mókus őrs tiszteletbeli zászlóvivőjévé és névadójává választotta a példamutató Korcs Mihály gimnáziumi tanulót. — pit —
