Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-24 / 120. szám
MIKOR ÉRI VEGET A HÜBORÚ? Mechanikai, kézi vezérlésű közlekedési eszközök kiállítása Londonban Túl a megyehatáron A kékfrankos földjén Korraiz helyeit, címidézetek nz Űj Somogy 1943. november 20-i számából. Visszafoglalták Zsitomirt az előretörő német csapatok. Huszonegy családot részesített segélyben a Szociális Misszió. Hogyan került Magyarországra a Mussolini- regény kézirata? Részlet a Szeretet hullámhosszán című rovatból: »Szatnik József honv üzeni Kaposvárra. Drága szüleim! Én hála istennek jól vagyok, semmi különös bajom nincs, csak maguk nagyon hiányoznak.« »Mi az a tíz hónap két ember, egy fiatal férfi és egy nő életében, amit együtt tölt? Két éoredés közt álomköd. Aztán a .érti fejébe acélsisakot, kezébe fegyvert nyomnak. Nem marad utána más, csak az időtlenné merevülő mosoly a képen, meg a bevetett ágy. Ennyi lett volna? Nem. Jó ember volt a Józsi, igazi jó ember. Nem kocsmás, nem verekedős. Esténként, ha meggyújtottuk a petróleumlámpát, könyvet vett a kezébe. Arra, hogy mit olvasott, már nem emlékezem. Csak a hangjára. Az úgy elringatott, mint egy nagy folyó. Szerettük egymást, úgy kerültünk össze. Nem voltam sávoly! lány. Ügy ismerkedtünk össze, hogy Józsi átjött egy barátjához az én falumba. Szép, magas ember volt, pirosas arcú. 1943. november 21-én lettem Szabó Máriából Garai Józsefné. Egyszerű emberek voltunk mind a ketten, földművesek. Dolgoztunk, hogy legyen valamink. Nagy parcellákat kapáltam meg, a Józsim is kora hajnaltól késő estig ,-görbedt az eke szarva fölé. Néha elgondolkodom: talán azért is volt olyan szép az a néhány hónap, hogy kárpótoljon a következő hosszú évekért. Vártam az én férjemet, egyre vártam. Jöttek haza többen is. Szaladtam hozzájuk: hát az én Józsimat nem látták-e? Csak egy ember válaszolt igennel. De a Józsi, meg ő, hamar elszakadtak »Ha a nád nem teremne, hát a szegény ember mivel nádazná a házát?« (Jókai) Tengereket ringatott egykor a balatoni szél. Nádtengereket, széltében és hosszában, hogy mire járhatóvá hízik a tóparti jég, legyen hová utcákat vágni. Nádutcákat, nádaratók utcáit. A szűzen hagyott partszakaszokon többé- kevésbé ma is ilyen utcák nyílnak az ipar, a technika, no meg a modem lakáskultúra számára. A másik nagy múltú épületfedő anyagot is aratáskor ölelte kévébe — évszázadok óta — a praktikus, előrelátó paraszti gondolkodás. Azt férfimarokkal, jégen, emezt roszföldeken: izmos, munkára-öle lésre termett asszonyi karokkal, vigyázva, hogy meg ne törjön. A kézi erővel kicsépelt gabona csomóba kötött, megtöretlen szalmája minden időkben nagy kincset ért, hiszen nádassal kevés falut ajándékozott meg a természet. Nagyobb részben inkább zsúpolta, zsúpszalmával fedte házát a szegény ember, amióta világ a világ. Igaz, könnyen fogta azt a szikra is... De az ember mindig új fedelet készített a feje fölé. Tatár—török dőlése; Werbőczy bosszúja vagy Mohács után? A felégetett falvakban temettek — és házakat zsúpoltak a túlélők. Nálunk a történelem is belesegített, hogy a falusi építkezésnek oly becses népi -mes- törsége- lett a tetőfedés, vagy ahogy nálunk, Somogybán mondják, a »nádulás« meg a »zsuppulás«. Utolsó mesterei közül a Nagyberek vidékén egymástól. Amikor még csak kóstolgattam, mit jelent ez a szó — nélküle —, néha délben önkéntelenül két személyre terítettem. Mint amikor még ott ült az asztal másik végén, velem szemben. Máskor meg azon kaptam magam, hogy amikor vizet tettem föl melegedni, azt gondoltam: ebből jut a Józsimnak is borotválkozni. Éjszaka néha úgy véltem: ismerősek a koppanások az ablak alatt. De nem ő volt. Sohasem nyílott a kapu nyekeregve. A lépések tovább kopogtak, már a másik szomszédunk előtt. Az elején még kaptam tőle néhány levelet, mindig így kezdte: Szeretett feleségem. Én tudtam, hogy ezt nemcsak a megszokás íratja vele. Kerestettem, beletetettem az újságha. De se holt, se élő híre nem jött. Dolgoztam, hogy majd ha hazatér, legyen hova jönnie. Az apósom már öreg volt, így a munka nagyobb része rám várt. Vállaltam, hogy helytálljak, szinte férfimunkát végeztem, csak neki jó legyen majd itthon. Nem hittem az időnek, a könyörtelenül múló napoknak, hogy már sohasem kopogtat az én Józsim az ablakomon. Megvettem ezt a házat, berendeztem. És vártam... vártam... Néha arra gondoltam, legalább agy fiam lenne. Legalább egy fiam... Hát miért pont nekem lett ilyen szerencsétlen az életem? Miért pont én vagyok olyan egyedül, mint az ujjam? De sokszor megkérdeztem magamtól! Nem felelt rá senki. Hát miért, kinek kellett a háború? Megátkoztam még azt is, aki először sütötte el a puskát. Kis vigaszt csak az nyújtott, hogy a testvérem hazajött, épen, egészségesen.« Korrajz helyett, amidézetek a. Somogyi Néplap 1960. március 12-i és 13-i számából: Szervezetten fogtak munkához. Serény munka az andocsi határban, 3545 szarvasmarhát, .4975 sertést adott a tsz-eknek tudnak még néhányról. Elém mégis Kadarkúton hozott közülük egyet a véletlen: En- ner István bátyámat, akire a Fő utcában szép, modem, maga csinálta palatetős házában találtam rá. Szavait szeretném híven visszaadni... »... Hát olyan házilagos foglalkozás volt ez, olyan őszi —tavaszi munka. Nem állandó mögélhetés, de ha volt — mög- íűzették: dupla kaszás napiszámot ért ám! Mer’ igön ruha- és kézszaggató munka az. A nádis gyorsan vágja az embör ujját, tenyerit, mög a drót is. Olyankor aztán vannak pár »babáim«. Hehe... Mög bőr- vazelinnal kenögetöm... Hogy mikor kezdtem? Hát, olyan tizenhatévesen. Dunaföldvárról jártak itt ennek a tudói. Mög- tetszött, beálltam, tőlük tanultam zsuppulni mög a nádulást is tőlük. Dolgoztam én akkortól sokfelé, uradalomban Is mög házakon is. Főképp a Zse- licben. Fiatalon is mög később is; Szentmártonban, ott igön ismernek... Hát, a zsuppulást mindig a tetejín kezdjük. Ott ni, ahol a gerinc van, másképp szegélynek, szegélyzsuppnak is mondjuk. Ezt jó erősre köll ám, hogy tartson. Olyan húszcen- lis szalmakötegöt összecsavarunk, ebből lösz a sodrás, ami a szegélyhöz erősíti a kiterített zsuppszalmát. A kéve töve mindig fölül lögyön. Ha szép, egyenös már a szegély- zsupp, vagyis a gerinc, akkor a két végét erősítjük mög. Ott, ahol csomóban úgy kiállnak a szálak. Ez a két vég a farzsupp vagy röviden »buksi«... Ügy, ahogy mondja, mint a pulikutya, ha lehever: nem tudni, hol az eleje, hol a hátulja... Aztán, ahogy végigraktuk az oldalzsupp, más névön »ba- bica« sorát, akkor alá kezdjük rakni tovább. De ennek a o TEGI. Részlet A somogydöröcskei kommunisták összefognak című írásból: »A sürgős mezőgazdasági munkák megindítását és elvégzését szívvel- lélekkel segíteniük kell a párttagoknak.« Egy este aztán eljöttek hozzám. Két kommunista. A Gál, az akkori tsz-elnök, meg a har- math bácsi. Azt mondták: nagyon egyedül vagy te, Mariska. Nem lenne jobb neked- közöttünk? Ezen a márciusi estén odaírtam a nevemet a belépési nyilatkozatra. Milyen lesz majd az emberek között? Elszoktam már tőlük nagy magányomban. De nemsokára, ott kint a határban eloszlott a félelem. Kapálás közben a Péter Jánosné meg a Péter Gyuráné maguk közé vettek. Amikor hazafelé indultunk, azt mondták nekem: jól megleszel te velünk, Mariska. Egyszerre elfogott valami melegség és sírni tudtam volna. Nem tudok én szépeket mondani, nem tudom én megfogalmazni, hogy mit ireztem akkor. Csak azt, hogy valami jó, valami nagyon jó .örtént velem. Január elseje óta az Egyesült Élet borjúnevelőjében dolgozom. Másodma- gammal. Kilencvenöt borjút bíztak rám. Hajnali négy órakor kezdtünk. Ilyenkor az az ember még félólomban van szinte. Csak megy, megy az utcán a major felé és azt érzi, hogy itthon van ebben a faluban ...« Mikor ért véget a háború?-Íz iskolában úgy tanítják: 1945. május 9-én. A kis sávolyi ház udvarán kőkereszt. Rajta aranybetűkkel: Szeretett férjem emlékére, 1960. Garai Jó- zsefnének akkor ér véget a háború. Akkor zárult le valami. S a belépési nyilatkozat, mely szintén-1960 márciusában kelt, jelzi, hogy egy asszony Hetében új korszak kezdődött. A megtalált béke korszaka. sornak a kalásza már mindig főnek áll... Ennek az alsó vége az ereszzsupp. Mondják rá még azt is, hogy »kanca- zsupp« mög »csöpögés«. Már a végire; annak mondjuk, ami úgy lelóg a tetőről. Ez szolgál a nedvesség vezetésire... Hogy? Eszterhaj? Nem, ezt nem mondjuk rá. Eszterhé? Azt se... »Isztörjét!« Azt igön, mög »isztörgye« — legalább is itt, Somogybán. Hát bizony, mohos már ilyenkor... Az üdősödéstül van, a hűvös helyekön. Főképp a keleti mög az északi oldalánál. Na, hogy folytassam, az, ami az oldalzsupp végeinél két ágban jön lefele, az a sarok- zsupp vagy más névön »csip- kézött«. A nádulás? Az nehezebb. Jobban is fizetik. Az állás nehezebb ott fönn, mert hogy a nádot léccel csaptatva rakjuk le. Egy sort, újabb sort, itt mindig alulról fölfelé haladva. Dróttal a nádkötegöket egymáshoz erősítjük; a tetőn a nádgerinc is dróttal van lekötve. Itt is mögvan a két buksi a végén. Ott, ahol a kötés tenyérnyivel magasabb és gömbölű, hogy a szél ne bírja le... A nádulást mindig lenn köll előkészíteni. Ügy adogatják föl az 1,5—2 métör hosszú nádkévéket. £n ott fönn erősítőm A soproniak mesélték, hogy /alamikor a középkorban a város kapujában őrt álló lovasok minden ideérkező vendéget Átkutattak. Semmiért nem szóltak, de azt isten ellen való véteknek tartották, ha más vidékről bort hoztak az ódon város falai közé. Vendégszeretetéről mindig híres volt az ország legnyugatibb részén felevő város. Lakói büszkék arra,hogy a királyok asztalán (és ezt feljegyzésekkel igazolják) előbb volt a soproni kékran- kos, mint akármelyik tokaji nedű. Sem külföldi, sem hazai turista nem panaszkodhat a soproniak kedvességére, amit az idegenforgalmi statisztika mög. Dróttal, mög csípőollóval dolgozom... Hát, bizony, a szuppal hamarább is elkészültünk. Egy ötször tizenkét métörós lakóház tétjét — 200—250 kéve zsúppal — öt nap alatt is bevégeztem egy segítséggel. A nádulás az jobban megpróbál. Ma már csak ezt csináljuk. Állami gazdaságnak, tsz-nek: hodályok, sertésftaztatók, jég- vermök befödését... A zsuppulás? Az már nem mögy... Tíz éve csináltam utoljára lakóház tetejét Szil- vásszentmártonban. Négy éve mög ezt javítottam itt, Kadarkúton. De hát ez is itt már az utolsó zsuppfödeles épület.« Az utolsó.., Ahogy nézem: a teteje behorpadt, az »isztörgye«, vagyis a »csöpögős« fésiületlen-csapizott szálai is lefelé kérezkednek. Nádfedéllel itt-ott még csak találkozni errefelé is. De a zsúpfedél, úgy látszik, nehezebben birkózik az idővel. Kihunyó élete egy népi mesterség, a »zsuppulás« alkonya is, hiszen a falusi utcákon a modem élet masszív, tartós anyagú háztetői sorakoznak ma már. Az ember mindig új fedelet készít a feje fölé... Wallinger Endre únden szónál ékesebben bizonyít: 1980-ban 556a, 1969-ben cdig 23 437 vendég fordult ■ieg a városban. A 46 ezer lelkes Sopron ősét, :arabantiát még a rómaiak alapították. 1274-ben nyerte el először a városi privilégiumokat. S hogy azóta nemcsak híres vendégszeretetükkel, hanem szorgalmas munkájukkal, városuk állandó szépítésével is igyekeztek méltóak maradni a városi címhez, azt számtalan -Aida szemlélteti. fignek a villanyok a kaszinóban A terebélyes japán birsfák alatt bandukolva megkérdeztem az egyik üldögélő bácsikát, hol találom a Liszt Ferenc Művelődési Házat. — Liszt Ferenc Művelődési Ház? — húzta össze szemöl- ’ okét. — Na várjon csak, lelkem. — Nemrégen adták át — próbálok segíteni. — Ja, a kaszinó!? Tudom már. A Petőfi térre menjen — mosolygott. A Petőfi térről nézve a falak múlt századi hangulatot árasztanak. Innen szembeötlő a még ’863-ból származó felírat: A magyar művelődés háza. A Széchenyi téri főbejárata viszont már a legkorszerűbb építészeti stílus legyeit viseli magán: acélváz szerkezetben domborított . alumíniumlemez veri vissza a nap sugarait. Ez hát az új művelődési központ, vagy ahogy azt Sopronban mindönki tudja, a kaszinó. Be. ’épve a csupaüveg ajtókon már nyoma sincs a korabeli hangulatnak. Mindössze a szemközti falat borító óriás (1740-ből származó) rézkarc másolat emlékeztet Sopron múltjára. Minden korszerű, nagyméretű, csillogó, színes, élettel teli. A hatalmas, oszlopos előcsarnokban Szabó Lajos igazgató sietett fogadásunkra. — A soproniak régi álma teljesült — meséli —, amikor a kaszinót felújították, és ez év tavaszán megnyitották kapuit a művelődni, szórakozni vágyók előtt. Az emeletekre ballagtunk. Házaspárok gyerekkel, fiatalok összebújva, öregek bottal — arcok tűntek föl velünk szemben. — M'ndig ilyen nagy a nyüzsgés — mondja az igazgató. — Az utolsó négyzetcentimétert is igyekeztünk gazdaságosan kihasználni a házban. 43 millió forintba került a felújítása, számokban azonban nemigen mérhető a szellem! ’’aszna. Amikor a negyvenes óvek elején a Volksbund ki akarta ssiátítani. akkor a sop- -oniak összeadták a pénzüket *s megvásárolták a házat. Fzárt nőtt úgy a szivükhöz a kaszinó. Az első emeleti dohányzóban csodálatos és meghökkentő belső építészeti remekek, valamint kerámiák vonzották az oszlopokra és falakra tekintetünket. Éppen Fekete György is Scrammel Imre Munkácsy- iíjas művészek tárlata előtt álldogáltak a látogatók. Ügy tervezik, hogy itt és a művelődési ház második emeletén fiatal magyar képzőművészek műveiből rendeznek kiállításokat rendszeresen. — Gönyörű — kiáltottunk föl szinte egyszerre, amikor a nagyterembe léptünk. Kék. barna és fehér szín mindenütt. Ritka látvány, amikor egy színházterem ilyen színekben pompázik. Kattannak a kapcsolók, és fényárban úszott minden. A hatalmas, egy egész falat beborító, kézi festésű textíliát és a színpadot kétszázhat darab 150-es égő világítót-, ta meg. Az összhatás leírhatatlan. Itt tartják Sopron színházi estéit, hangversenveit, nagyobb rendezvényeit: 480-an fémek be. Az intim darabok, kamarahangversenyek szintié Ive a kisterem, amely színeiben és formá5ábao is ünnepá- ’vesebb, komolyabb. A házban kapott helyet a 80 ezer kötetes könyvtár, egy balett-terem, több szakköri helyiség, az étterem, a presszó, valamint a bár is. Az előcsarnokban nyíl jelzi lefelé az utat; pincepresszó, pincebár. A „boro'tyánúton“ a b értőhöz Még előszezonról sem igen beszélhetünk, a tereken, utcákon máris rengeteg a kiránduló, fotózó, filmező turista. A vendégek jönnek, a soproniak mennek: hét végén, az ókori borostyán úton kifelé a Fertő tóhoz, a soproniak Balatonjához. Az országút mellett k' kellett szállni az autóbuszból. Rocsóval »száguldtunk« a susogó nád övezte keskeny kis csatornán a Fertő valóban csodálatos látványt nyújtó nyűt vizére. Ahogy ritkult a nádas, előbb a hites osztrák märbischi víziszínpad, majd az olasz tengerparti településekhez hasonlító vízi falu körvonalai bonta koztak ki. A vízi falu egyéni tervezésű, cölöpökre épített, nádfedeies vagy műanyaggal borított házai előtt soproniak napoztok. Harmíncnóyv ház. illetve válMati üdülő áll már a te’eoen. Főszezonban kétezer «»mher tölt) itt a víkendet. Vitorlásokkal. motorcsónakokkal suhanna’-: hus-ormvolc sport- -’akosrté’v működik a F-rtőn. rttt-tartó-kT’ászokkor a ha»mndi’- fartői víto-’^aver- s°ny folvt. Most a város közös ÖSS-refogéssal a flédcSOl. *110-sáron keresztül bekötő utat <nft. hoyv rövideden idegenfor- «s!»’í területté is válhasson a Fertő tó. Bán Zsássa SOMOGYI NÉPLAP V Márnán, 197«. május 24. Leskó László Zsuppuló, náduló mestörség
