Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-30 / 100. szám
I960 és 1970 küzött Tizennégyezerrel nőtt a lakások és nyaralók száma megyénkben A januári népszámlálással egyidejűleg végrehajtott •lakásösszeírás során megyénkben 110 ezer lakást és mintegy tízezer nyaralót vettek számiba. Az I960, évi népszámlálás óta, vagyis az utóbbi tiz esztendő alatt 14,1 százalékkal nőtt a somogyi lakás- és nyaralóállomány, a megelőző évtized 6,4 százalékos emelkedésével szemben. A gyarapodásként jelentkező 14 ezer ln- kás és Balaton-parti nyaraló híven tükrözi azt az erőfeszítést, melyet megyei vezetésünk — egyetértésben a lakossággal — a lakásviszonyok javításáért kifejt. Ha a részletező adatokra tekintünk, azt találjuk, hogy a megyén belül az egyes területek és települések lakásainak száma eltérően alakult. A két városban, Kaposváron és Siófokon együttesen mintegy negyven százalékkal szaporodott a lakások száma az utóbbi 10 évben — és ez meghaladja a városok országos átlagának ütemét —, ugyanakkor a községek lakásállományánál az országos átlagot jelentő 7,8 százalékkal szemben alig kétszázalékos az emelkedés. Somogyi lakások és nyaralók száma (ezerben) 1949 1960 'írni r^n a 99,8 106,1 1970-p 1 c “1 ■BT ffl BT 120,2 Az a tény, hogy a városi lakásállomány erőteljes növekedése mellett a községek lakásainak száma alig változott, a laksürűség alakulásában nem okozott aránytalanságot. I Ugyanis az adott időszakban a városi lakosság 26 százalékos emelkedésével szemben a községi népesség száma csökkent. így 100 lakásra a két városban most átlagosan 333, a községekben 328 személy jut. Kaposvár lakáshelyzete egyébként a lakások számának kétötödös gyarapodása ellenére is kedvezőtlen; laksűrűsége még mindig nagyobb, mint a megye- székhelyek országos átlaga. Az 1960 és 1970 között épített lakások száma a megye négy járásában nem pótolta az időközben megszűnt. elavult lakásokat. Ebből adódott, hogy a barcsi, a csurgói, a kaposvári és a marcali járásban az 1960. januári állapothoz képest nem emelkedett, talán inkább csökkent az állomány. Számottevő gyarapodás következett be viszont az utóbbi tíz év során a fonyódi és a nagyatádi járásban. A járási székhelyek közül továbbra is Nagyatád lakásviszonyai a legkedvezőtlenebbek: itt a 100 lakásra jutó népességszám a megye városainak átlagát is jóval meghaladja, A járások és városok lakásainak számát, azok változását az alábbi ^táblázat mutatja: 1 . Járás, város Lakások száma 1000-ben Lakások számának növekedése, ill, fogyása 1000-ben lllliO. I. 1. | 1970. I. 1. Barcsi járás 9.4 9,4 __. Csurgó!járás 7.3 7,3 — Fonyódi járás 12.0 14,2 + 1,6 Kaposvárt járás 21,0 20 — 0,4 Marcali járás 11.« 11,4 — 0,2 Nagyatádi járás 8,8 9,2 + 0,4 Siófoki járás 13,8 16.1 + 0,3 Kaposvár város 11.7 16,2 + 4,5 Siófok város 3.0 1 5,1 + 1,5 Megye Összesen: 102,7 110,4 + 7,7 A laksűrűség mérsékelt javulása (csökkenése) mellett a dolgozók lakásviszonyainak javulására utal a lakásállomány minőségi összetételének kedvező változása is. A két nép- számlálás közötti Időszakban a két- és több szobás lakások száma 43 ezerről 72 ezerre emelkedett, míg az egyszobásoké (a bontások, lakásmegszűnések, valamint a lakásbővítések következtében) ezzel párhuzamosan csökkent. Ez utóbbiak részaránya az 1960 januári 59 százalékról 1970 elejéig 40 százalékra mérséklődött. Az újabb, néhány számadatot tartalmazó táblázat jól tükrözi a tágasabb, kényelmesebb lakások térhódítását (a balatoni villákkal együtt): Lakások száma Százalékos megoszlás Lakásfajta 1000-ben I960 | 1970 1970 1960 1970 Somogy m.-ben Országosai egyszobás 63 48 58,9 1 39,7 47,2 kétszobás 39 57 36,9 47,9 43,0 három- és több szobás 4 15 4.2 i 12,4 »,8 összesen 106 120 100,0 j 100,0 100,0 Huszonhat év a portáspult mögött MUNKAKÖNYVÉBEN ez a bejegyzés áll: »Alkalmazva 1944 áprilisában, Kaposvár, Nagyszálló, portásként.« Éppen huszonhat esztendeje, hogy Farkas István elfoglalta helyét a kaposvári Turul, más néven Nagyszálló portáján. De mintha tegnap történt volna, úgy emlékezik a méltóságteljes igazgató. Soós János «zavarra, aki így figyelmeztette őt: — Fiatalember, ha huzamosabban óhajt Itt dolgozni, soha ne felejtse el, hogy ennek a szállónak csak alkalmazottja, s éppen ezért a vendégek minden szeszélyét mosolyogva kell elviselnie... Ha nincs szolgálatban, lehetőleg ne tartózkodjon a portán, mert ott ilyenkor egy alkalmazottnak semmi keresnivalója, csak zavarná a vendégek nyugalmát, kényelmét. Alkalmazott volt, illetve szolga, akit a szálló múltbeli vendégei, a grófok és bárók, földbirtokosok jóformán emberszámba sem vettek. így emlékszik vissza azokra a német katonatisztekre is. akik 1944 októberében, novemberében valósággal saját tulajdonuknak tekintették a szállodát, a berendezést. S éppen szolgálatban volt 1944. december 1-én éjszaka, amikor riasztották a tiszteket, s azok kétségbeesetten menekültek el a közeledő szovjet csapatok elől. Farkas látván egyike volt azoknak, akik 1945-ben már érezték, hogy a vendéglők, szállodák dolgozói számára Is kell egy érdekvédelmi szervezet, amely a tulajdonossal szemben kiáll jogaikért. Sass Istvánnal, Gyukli Ilonával, Csonka Gusztávval, Főző Lajossal és még néhány társával 1945 nyarán megalakította a Vendéglátóipari Munkások Országos Szabad Szakszervezetének Turul szállóbeli szervezetét. Ezt ugyan az igazgató és a tulajdonos nem nézte jó szemmel, ezzel azonban mit sem törődtek. Zsírt, lisztet és más élelmet, petróleumot és fát szereztek a szakszervezeti tagoknak, harcoltak fizetésük javításáért. Negyedszázada éppen, hogy megalakult a szakszervezet. Farkas István kezdettől a vezetőségben tevékenykedett, majd tíz éven át mint titkár, aztán munka versenyfelelös, most pedig mint a szakszervezeti bizottság közgazdasági felelőse végzi munkáját. Ma is éppen úgy a portáspult mögött dolgozik, előbb a Béka. majd a Kapós-szálló megnyitása óta annak főportásaként. Mai vendégei között államférfiak és diplomaták, írók és művészek, magas rangú katonatisztek, külföldiek és hazaiak szép számmal találhatók. Előfordult. hogy tíz különböző nemzetiségű szállóvendég adatait kellett nyilvántartásba vennie. — A vendég iránti tisztelet,, kényelmének, nyugalmának biztosítása ma Is szakmánk legfőbb törvénye, erre nevelem fiatalabb társaimat is. Más ma portásnak lenni, mint a múltban volt. Szinte nincs is a vendégek között olyan, aki a beosztásban közte és köztünk lévő különbséget éreztetné. Jóleső érzéssel sorolja azoknak a magas beosztási! személyeknek a nevét, akikkel az utóbbi években már többször is találkozott, akik régi ismerősként köszöntik mindenkor, s nem távoznak úgy, hogy el ne búcsúzzanak tőle. ERRE GONDOLT akkor is, amikor nemrégen — két kiváló jelvénye mellé — megkapta a Belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetést, s a szakszervezettől egy emlékplakettet, amellyel negyedszázados szakszervezeti tevékenységét jutalmazták, melyet társai érdekeinek védelmében kifejtett. Szalai László A lakásállomány kedvező minőségi változása az utóbbi tíz esztendő új lakásépítésének eredménye. A hatvanas években épített lakások mintegy 70. az utóbbi években emelt lakásoknak pedig csaknem 80 százaléka már két Vagy több szobával készült. Szólni kell még egy fontos körülményről, melyre az 1960. és az 1970. évi adatokból nem derül fény. Arról ugyanis, hogy a végrehajtott lakás- összeírás számai csupán egyenleget mutatnak: a tényleges lakásszaporulatot. Ha azonban figyelembe vesszük a lebontott, megszüntetett épületek helyett emelt lakásokat is. előtűnik, hogy az említetteknél lényegesen több az újonnan létesített lakás. Jórészt ez a tény magyarázza a két- és több szobás lakások számának ugrásszerű növekedését is. ^telykor, ha estefelé el- csendesedik a környék és azt hallom valakitől, hogy csak a vidéki kolbász igazán jó, gúnyos kacagásom messze elhullik. Az a nézetem ugyanis, hogy a kolbász minéműsége korántsem függ annyira a. készítő lakhelyétől, mint attól, hogy mit tesz bele az illető. Városi ember vagyok, de szeretem a vidéket; ha utazom, már Kelenföldnél kinézek az ablakon, legelésző gulyát keresgélve. De mélységesen megvetek minden előítéletet, így azt is, amely szerint Bo- riska néni Kisházán sokkal jobb kolbászt tud csinálni, mint a fővárosi — immár évtizedek óla államosított — húsipar. Mariska néném példáid éppen nemrégiben kapott három kiló kolbászt Mezösopo- nyáról. — Ez aztán a kolbász! — mondta a férje, Zsiga, miközben a csomagot bontogatta — ebben aztán lesz minden. ami belevaló! És könny szökött a szemébe, sav szökött a gyomrába. Hanem aztán, amikor napfényre került a kolbász! Vastag volt, mint a hurka, olyan apróra darálva a belseje, mint a fürészpor. Ez még semmi. Volvo-lkarus autóbuszok Svédországnak Április 28-án vette át az IKARUS Gyárban Olle Lindh- fors, a Svéd Államvasutak autóbuszüzemének műszaki igazgatója a most elkészült Volvo—Ikarus B—58-60 típusú Volvo alvázas IKARUS buszokat. A 12 méter hosszú, luxus kivitelű távolsági autóbuszokban 210 lóerős motor, magnetofon, forgatható, dönthető ülésék, valamint toalett van beépítve. Ebből a típusautóbuszból Svédországban már tíz üzemel. A most elkészült őt autóbuszt svéd gépkocsivezetők viszik Európán keresztül rendeltetési .helyükre. Képünkön: Indulás előtt a svéd megrendelésre készített autóbuszok Budapesten, a Hősök terén. Hallgatni arany? »A közművelődés ma sem foglalja el a modern élet által megszabott helyét művelődésünkben; különösen nem gazdasági vezetőink szemléletében ... Nem sikerült még tudatosítani a népművelés fontos feladatait a gazdasági szerveknél; a közművelődés pénzügyi eszközeinek jó részét nem a rendeltetésük szerint használják fel... A népművelők belefáradtak az anyagi csatározásokba ...« A Somogy megyei Tanács legutóbbi ülésének felszólalásaiból idéztem. A napirend a megye közművelődésének helyzete volt. különös tekintettel a népművelés káderhelyzetére. Feltűnő módon valameny- nyi hozzászóló különös sűly- lyal foglalkozott a közművelődés anyagi erőforrásai ral; koncentrálásuk sürgető szükségével és azzal a szemlélettel, amely — a passzív elzárkózás falai mögött — egyedül és kizárólag a gazdasági termelő- munka feladatait tekinti sajátjának. Nem véletlenül esett S2ó ennyire gyakran erről a kérdésről. Ugyanis nem javult számottevően a vállalati, üzemi és főleg termelőszövetkezeKolbász De úgy meg volt füstölve, hogy füstszag borította el az egész házat, s a házmester — kéménytüzet gyanítva — már a tűzoltókat akarta hívni. Mariska néni levágott egy darabot és megkóstolta. — Nem mezei kolbász ez, te Zsiga — mondta és kiköpte a falatot. A néni azonnal felhívta telefonon Mihályékat, az uno- kaöccsét. — Misikém — mondta —, kaptam kolbászt Mezősopo- nyáról, de nekem sok. Ha akarod, egy részét átadnám neked. Misi szeme felragyogott. Vidéki kolbász! Tüzrőlpat- lant, tősgyökeres, kisüstönfőtt ygyesznökolbász«/ Hálálkodott is. — Mennyit kaphatok belőle? — kérdezte reszkető hangon, mert az emésztőnedvei máris dörömböltek a gyomorfalán. — Két kiló kilencven deka az egyik része, azt neked adom, hatvan forint kilója. Este már Mihálynál volt a kolbász. Jutka, a felesége megkóstolta, aztán telefonált Tercsinek, az imokahugának. ti vezetők kulturális szemlélete, hozzáállása az utóbbi években. Pedig, ahogyan a jelentés is — a vonatkozó párthatározat szellemében — körvonalazza: »A közművelődés társadalmi jelentőségének növekedése megköveteli,, hogy a megye területén működő valamennyi szerv kötelességének tartsa dolgozói általános és szakmai műveltségének fejlesztését és ahhoz a feltételek megteremtését. A gazdasági egységek, továbbá azok vezetői munkájának értékelésekor figyelembe kell venni közművelődési tevékenységüket is ...■» Ami a feltételeket Illeti, néhány számadat is igen meggyőző. A kaposvári járásban a tsz-ek és az egyéb gazdasági termelőüzemeit, szövetkezetek stb. kulturális alapja megközelíti a 3 millió forintot. A művelődési otthonok (összesein tíz intézmény) fenntartására mégis mindössze 120—130 ezer forint jutott a múlt évben. A tsz-ek kulturális alapja évente 5—6 millió forint a megyében. Szervezett és rendeltetésszerű felhasználása ennek az összegnek azonban elenyésző. S ez a probléma (sok mással együtt) szorosan összefügg a népművelés egyre rosszabb ká— Tercsikém, kolbászt kaptam Mezősoponyáról. Sikítás. Mennyit kaphatok? Két kiló nyolcvanat. Azonnal futárt küldök érte, százhatvannyolc forinttal. Negyednapra, amikor a kolbász Károly bácsiékhoz került, már csak nyolcvan deka volt. A többit apránként le- kósolták róla az átutazó-állomásokon. Károly bácsinak már csak negyvennyolc forintja úszott benne, egyefcne — mondta, amikor megkóstolta és kiköpte —, nem érdemes tovább üzérkedni vele. Befejezhetném a történetet úgy, hogy Károly bácsi odaajándékozta a kolbászt Mariska néninek. Igazságos volna a dolog, de nem volna igaz. A hetven deka Mezösopo- nyai ugyanis ott száradt el Ká- rolyék kamrájában, a rúdon, két szál remek KÖZERT-kol- bász vigasztalta jobbról-balról szomorú hervadásában. Mindebből pedig nem az a tanulság, hogy a vidéki kolbász nem jó. A tanulság: nem az a fontos, honnan jön valaki, hanem az, hogy mi van benne. Még akkor is, ha csak kolbász az illető. r Tahi László derhelyzetével is. Ennek megoldására: a népművelők társadalmi rangjának és méltó erkölcsi és anyagi megbecsülésének biztosítására fontos javaslatokat várnak a néhány hét múlva kezdődő országos népművelési konferenciától. Többen fölvetették: a közművelődós anyagi feltételeinek megteremtésében és abban a kérdésben, hogy az önállóan gazdálkodó termelőegységek jobban törődjenek saját tagságuk, dolgozóik művelődési színvonalával, sok illetékes vezető sem hallgat a népművelőkre. Messzemenően egyetérthetünk az ülésen felszólaló Molnár János miniszterhelyettes álláspontjával: »A kérdés egésze nem elsősorban a népművelők, hanem a párt- és tanácsi vezetők ügye. Amíg és ahol ez a kérdés csak a járási művelődési ház igazgatójának a gondja és nem a járási tanács elnökéé és a járási pártbizottság első titkáráé, ott és addig valóban nem juthatunk előbbre.« Igen jellemző, többen szóvá tették, köztük a felszólaló miniszterhelyettes is: mennyire sajnálatos, hogy a megyei tanácstagság közül a gazdasági vezetők (a testületben tekintélyes számban képviseli a termelő ágazatokat) nem jutottak szóhoz. Pontosabban nem kértek szót ezen az ülésen. Hallgattak ... Ez a hallgatás többé kevésbé jelzi gazdasági vezetőink általános magatartását a köz- művelődési kérdésekben; a velük szemben támasztott elvárásokkal kapcsolatban. Nos persze nem azért, mintha élvben nem értenének egyet a párt határozatával, a tanácsi testület határozatértékű állásfoglalásával. Ám éz a téma (régóta) meglehetősen kényes. A közművelődés feladatainak, dolgozóink kulturális színvonalának pontos ismeretét feltételezi, s ezzel kapcsolatban konkrét gyakorlati intézkedéseket — törődést igényel. Ezért nem szólaltak fel; ezért a pasz- szivitás, ami általában jellemző gazdasági vezetőink kulturális szemléletére, magatartására. Pedig hallgatni nem mindig arany. Ez ügyben semmiképpen sem az. Éppen emiatt a jövőben — a tanácsülés határozatának, állásfoglalásának szellemében — gyakrabban kell szóba hoznunk az önálló gazdasági termelőegységek vezetőivel a köz- művelődés helyzetét, szerepét. Egyetlen cél érdekében, amely mind a gazdasági, mind a közművelődési vezetők szemléletében azonos, közös. W. E. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. április 20. 5
