Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-26 / 97. szám
V ékony, borzas férfi mosakodott a járdaszélen valami tejeskannafélé- fcől. Az edényt a Két tenyere köze fogta, teleszívta a pofazacskóját vízzel, a kannát fél kézzel maga mellé tette az aszfaltra, aztán a vizet a két markába eregetve szétkente az arcán. A művelet nem volt egészen hiábavaló, mert mintha valóban világosabb lett volna utána az orra kerülete. Délután fél hat körül járhatott az idő, csúcsforgalomban. Mindenki sietett, de ná- hányan azért megálltak egy p'lianatra a nem éppen gusztusos szertartás láttán, aztán fintorogvte továbbmentek. A mosakodó fiatalember nem volt egyedül Népes családja a tejivó bejárata körül nyüzsgött egy hihetetlenül mocskos gyerekkocsi mellett, amely a fal tövében vesztegelt. Eleven szemű, szurtos apróság üldögélt benne egy halomnyi rongy között. A valamicskével nagyobbak és a még nagyobbak a járókelők között virgonckodtak. A kocsiban ülővel együtt heten voltak. Csenevész, meghatározatlan korú asszony igyekezett úrrá lenni a helyzeten. Gyűrött, mosatlan ruhájában szinte testetlennek tűnt. Vékony arca, mozgékony orra, apró szeme a fakó kendő alatt kortalan volt, mint a móm'áké. Káráló hangon szólongatta a lurkókat, akik számtalan szín- árnyalatban kavarogtak körülötte, s mivel egy pillanatig se maradtak egy helyben, sokkal többnek látszottak, mint ahányan valójában voltak. Türelmét végül is siker koronázta, s mire a család legidősebb tagja befejezte járdaszéli toalettjét, a népes had eleje már tódult is befelé a tejivóba. Az asszonv, miután villámgyors helyzetmegítéléssel felmérte, hogy a boly helyes irányba dúródik, a kocsihoz lépett. Egy mozdulattal kiemelte a kicsit, majd egy még kisebbet vont elő a rongyok közül. A karjára vette és széles mozdulattal betuszkolta az ajtón a leghátsó gyereket is. Ezalatt a fiatalember túlsá- • gosan értelmesnek nem *~mondható arccal belevizsgálódott a tejeskannába, a maradék vizet a járdára rázta, és épp úgy, mint eddig, senkire ügyet sem vetve, belevegyült a család légkörébe. E z a légkör — az igazságnak tartozunk azzal, hogy megmondjuk — nem volt kimondottan üde. A tejivó vendégeinek elhúzódását indokolta ugyan, de túlzásokra azért nem szolgáltatott okot. A hófehér személyzet sem mutatott különösebb meglepetést az egzotikus jövevények láttán, úgyhogy a vendégek többsége a csendes figyelés álláspontjára helyezkedett. Nyilván úgy okoskodtak, hogy ha különösebb kényelmetlenség nélkül tehetik, miért ne borzongjanak kicsit a látvány anakronizmusán, mielőtt komfortos otthonukba térnek. Az asszony a pólyással a karján úgy rendelkezett, mintha a körülötte létező dolgok, élők és élettelenek egyaránt, csak erre az alkalomra, és csak őértük lennének itt. Ami érdeklődési körén kívül esett, arról olyan meghökkentő személytelenséggel nem vett tudomást, mint ahogy például a csibéivel foglalatoskodó kotlós sem vet ügyet a körülöttük bámészkodókra. — Kakjót kérek, azaz adjon nekünk kakajót; mindenkinek három decit. Nekünk meg fél litert, kettőt — énekelte a pult elé állva. A »jó«-t élvezettel, hosszan elnyújtotta. Érződött, hogy számára a szó kiejtése és jelentése között ez a legfőbb értelem, a legáhítottább tartalom. Bal karján a pólyást, jobb kezében meg a marokba gyűrt pénzt szorongatta. Pici ökléből tízforintosok zöldje virított elő. — Nem lesz ám az olcsó mulatság — mondta a fehér- köpenyes, de azért szaporán töltögette az üvegkorsókat. A nyolcfelé ügyelő asz- szony eleresztette füle mellett a megjegyzést. A bámészkodó vagy éppen összemarakodó apróságokat igazgatta, a fejükön fogva meg őket, mint az állogató gyerekek a kuglibabákat. Egy gondosan kefélt öregember mérgesen megrezegtet- te a bajuszát: — Szaporák ezek, mint a tengerinyulak — dohogta. — Egyebet se tudnak. Meg zabáim. Ha van mit. Mert az a legkönnyebb: gyereket csinálni meg zabáni. Az állam meg tartsa el őket a mi pénzünkből. Mert ezek, ha valami pénzhez jutnak, mindjárt a hasukba tömik. Szégyen, kérem, szégyen! Az ilyen szuty- kos-büdös pereputtyot ki kellene tiltani a belvárosból. Annyira begőzölt az öreg, hogy elfogyott a lélegzete. Erőtlenül nyomogatni kezdte a gyomra tájékát, és eltotyogott. Az apró, szurtos markokban ezalatt már ott billegett az üvegkorsó. Bizonytalanul egyensúlyozva emelgették a szájuk felé az emberkék, de közben másfelé bámészkodtak a korsó pereme fölött. Leginkább arra ügyeltek, hogy a szürcsölés után melyikükében mennyi marad. Az anyjuk úgy forgolódott köztük, mint egy bepiszkolódott marionett. — A vörösnek még nincsen. Na nézd, ennek még nincsen — állapodott meg a szeme egy rézhajú kis bámészkodón. — Gyere ide, te kis róka! Adjon már ennek a kis rókának is! — furakodott újra a pult elé. — A kis rókának is adjon! — énekelte még egyszer. — Meg zsömlét is adjon. Hányat? Hát mindenkinek. Kettőt is. Az elnyűtt, csenevész asz- szony megdicsőülve osztogatta jóságát. Karján a gyermekkel olyan volt, mint egy lomtárba hajított Madonna. A hangjában szeretet rezgett, fakó, kéljes szemei mosolygó gondoskodást sugároztak. Minden ünnepi volt, szép és kivételes. Mintha nem is lennének hétköznapok, amikor ütéseket és átkokat kell osztogatni, mert jósággal és szeretettel nem lehet semmire se menni. Amikor a kérin- csélő tenyerek, a visongó szájak, a követelődző káromkodások nem akarják tudomásul venni, hogy üres a most oly bőven osztogató kéz. Üres, mert rohadt ez az élet, azzal ver, amivel jutalmazni kellene. Az alig mosdott borzos átvette a kosámyi zsemlét, mindjárt ki is markolt belőle kettőt Azért csak annyit, mert több nem fért a markába. Hatalmas kriglijével körbeintett, mintha banketten lenne, és bizalmasan hunyorított hozzá. A nézőközönség zavartan félrefordította a fejét, de ez csöppet sem keserítette el a derűs fickót. Szélesen mosolygott és iszonyú falásba kezdett. A kis vörös is megkapta a maga porcióját, és valóban, mint egy kis fürge róka, a többieken átcikázva a bolt másik felébe osont. Ott egy reggelizőasztalka állott. Rajta két tálcán vaj. dzsem és sütemény. A mosolygós kiszolgáló nagy igyekezettel kente a briósokat, két lurkó pedig áhítattal nézte. Ez a kettő tisztább volt, mint a többi. Az idősebbik, tíztizenegy éves forma, különösen értelmes arcú. — Iskolába jársz-e? — Most végzem a negyediket. — És igen jó tanuló — mondta a fehérköpenyes. — Meg a másik is. N yilván ez lehet az oka a megkülönböztetett ellátásnak. Lám, a szegénységben sem mindenki egyformán szegény. A tudás, a szellemi kiválóság néha felemel, néíha csak elkülönít. — Hányán vagytok testvérek? — Kilencen. — Apád hol van? — Nem tudom. — Dolgozik? — Nem mindig. Néha söpri az utcát. — Te mi leszel? — Még nem tudom. — Miért van ma ez a családi lakoma? — Hársfavirágot szedtünk, és kaptunk pénzt. — Mennyit? — ötven forintot. — Tegnap mit ettetek? — Levest meg krumplit. A család már boldogan evett. Az anya a félliteres korsót a karonülő szájára nyomta, s az gúvadó szemmel nyelte az édes nedűt. Aztán letette a kiürült korsót, végigsimította hervadt kötényét és ocsúdva körülnézett. A szeme épp oly üres volt már, mint a keze. Várhelyi József: Krumpli és kakaó — Hűm, hűm — nézett rám Pável Ivanovics Klujev, az igazgató. — Ellenőrnek különleges képességű ember kellene. Egy ideális ember. S nem tudom, maga megfelelne-e nekünk... — Igyekszem majd — húztam ki magam. — Adok egy hónap próbaidőt — mondta a főnök. — Aztán majd meglátjuk... Azóta már az egyik járaton dolgozom. Nem is olyan túlságosan nehéz a munkám: megvizsgálom a jegyeket, és igyekszem elcsípni a »tujázókat«. — Szabad a jegyét? — fordulok egy férfiutashoz. — Filippin vagyok — mondja tömören. — Nagyszerű! — mondom élénken. — Akkor bizonyára jegye is van. — Dehát én Filippin vagyok! — ismétli. A hang azonban most már kissé türelmetlen. — Jól hallottam — közlöm vele. — De ettől még lehet jegye. A hájtömeg ekkor megmozdul, s egy ötkopekest nyom a kezembe. — Itt van, adja a kalauzJurij Leonov: Javult a nak, ha ennyire kicsinyes. De ezt nem ússza meg szárazon! — Elnézést, de bírságot is fizetnie kell! — mondom a lehető legvidámabban. A legközelebbi megállónál ez a Filippin a dühtől remegve és fátyolos szemmel leszállt. Munka után Klujev hivatott. — Te... hát ez... — kezdte kissé összefüggéstelenül —, úgy különben jól van, hogy megfizettetted a jegyet ezzel a Filippinnel... de azért a bírságot nem kellett volna... Mert ugye ... mégiscsak az apósom ... Node rendben van, családi ügy, ugye... Rendes srác vagy! Csak így tovább! Mindenkivel ... — Hát ha valaki buszra száll, jegyet kell váltania — kezdtem szerényen. — Ha nincs jegye, akkor bírságot kell fizetnie. így áll az utahelyzet sításban, meg a logika szerint is... — Helyes... És csípj csak el mindenkit! Mégha a rokonom is ... — biztatott Klujev. Másnap egy diákot nemcsak megbírságoltam. A nyilvánosság előtt arról beszéltem neki, hogy tulajdonképpen meglopja az államot. A magát Klujev rokonának mondó diák először csak elpirult, majd sírva fakadt a szégyentől. Aztán öklével fenyegetőzve leugrott a következő megállónál. Aztán egy divatos malac- lopóba öltözött, jegy nélkül utazó hölgyet kaptam el. — Ö-ó-ó, az új revizorka — csicseregte. — Ismerkedjünk meg! Antonyina Szer- gejevna vagyok, Pável Ivá- novics felesége. De magának csak Tonya. Hívjon így. . — Nagyon örvendek — hajoltam meg illően. — De, ha nincs ellenére, kedves Tonya, akkor vegyen egy szép kis jegyet! S fizessen bírságot ist Nagyon örülök, hogy megismerhettem. S remélem, elmondja majd Pável Iva- novicsnak, hogy igen igyekszem ... Amikor a próbaidőm lejárt, Klujev magához hivatott, és így szólt: — Eddigi értesüléseim szerint a járatokon javult a helyzet... Úgy általában maga nem egy rossz munkaerő. Node mit is mondok. Maga kitűnő dolgozó. Maga az ideális ember. Elpirultam. — Ennek jeléül kitűnő jellemzést is adunk n\agáról — folytatta Pável Ivanovics kedves mosoly kíséretében. — Ezzel mindenütt felveszik. Két kézzel kapnak maga után. — Ez azt jeelntené, hogy nem véglegesítenek? — Nézze, kedves barátom — mondta az igazgató —. maga felnőtt a feladatához. A baj csak ott van, hogy mi még nem nőttünk fel magához... Fordította: Ferencz Győző *0 8 NYELVMŰVELÉS Struktúra? A struktúra olyan műszóvá vált, melyet ma már nem lehet egyetlen szóval visszaadni; a szerkezet, a rendszer, a felépítés és a szervezet szó egyaránt helyettesítheti, de csak helyenként. A struktúra fogalma, neve az újabb tudományos módszertani irodalomban központi jelentőségűvé vált, ezért nem árt megnézni, mi köze is lehet anyanyelvűnk ügyéhez. A strukturális szemlélet alapja az a föltevés, hogy az »egész« több »rész«-einek összegénél. így például ez a mondat is több, mint az egymás mellé tett öt szó: (I) A kicsi Orsolya ügyesen szánkózik. Ennek a mondatnak ugyanis az öt szón kívül még a következő mondattani struktúrája is van: (2) (Névelő + Melléknév + Főnév) + (Határozószó + Ige) Alanyi rész + Állítmányi rész Mondat Ugyanilyen szintaktikai struktúrája lehet temérdek mondatnak, attól teljesen függetlenül, hogy milyen szavak vannak benne. (3) A lakli Zoltán közepesen sakkozik. (4) A fáradt Viola mereven ül. Ez nem új felismerés, hiszen már évtizedek óta így tanítják a nyelvtant. A strukturális szemlélet ehhez mindössze annyi újat próbál hozzáadni, hogy megkeresi a hasonlóságot másféle struktúrákkal, keresi azokat a törvényszerűségeket, amelyek valamennyi vagy igen sokféle területre érvényesek. Vegyük például a kétérté- kűséget (idegen szóval: bina- ritást). Ennek a struktúratípusnak a lényege abban áll, hogy egy struktúra általában természetes módon osztható két részre, nem pedig három vagy több részre. Ez a két rész egymással sajátos ellentétet alkot. Ilyen egész = két rész viszonyra is lássunk példát: (5) Mondat = alanyi rész + állítmányi rész. (6) Beszédhangok = magánhangzó + mássalhangzó; (7) Mássalhangzó = zárhang + réshang. A pluszjel azt is jelenti, hogy a kettő közül választanunk kell adott esetben egyiket vagy másikat. Hasonló kétértékű struktúrákkal találkozhatunk sok más területen, például a matematikai logikában a helyes vagy téves ítéletek esetében. Ezen alapul a technikai logika kétértékű- sége és az elektronikus számológépeké is. Igen—nem döntésekre, vagyis kétértékű- ségre épül az információelmélet. S kétértékű az idegpályák működési elve is. így a kétér- tékűség fontossá vált a különféle ismeretterületek (mozgásformák) közös tulajdonságainak megállapításában. A nyelvészetben mind a hangtanban, mind a mondattanban jelentős módszertani elvvé vált a kétértékűség. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kétértékű struktúráknak mindenáron való keresése, erőszakolása ugyanúgy káros lehet, mint minden túlzás. Másféle struktúrák is akadnak, köztük egészen bonyolultak és összetettek. Ilyen bonyolult strutkúra a magyar határozó ragok és névutók rendszere, vagy — hogy más területet vegyünk — az atom belső szerkezete vagy a naprendszer modellje. Mindegyikük alkalmas arra, hogy az önmagukban külön-külön álló kisebb egységek, alkotórészek együttes működését, egymáshoz való viszonyát egyszerre bemutassa. A struktúráknak jelentős szerep jut a megismerés segítésében, illetőleg a megismert dolgok szemléltetésében, tanításában. Miért ne?! Vegyünk egy nehéz nyelvészeti példát. Felhasználható-e a strukturális szemlélet idegen szavak helyességének megítélésében? Például épp a struktúra szóval kapcsolatban. Beszélhetünk-e egyáltalában a magyar szókincs struktúrájáról? Igen, de ez a struktúra vegyes jellegű: részben nyelvi, részben nyelven kívüli vonásokból építhető feU Mindennapi életünk leggyakoribb szavai, a legegyszerűbb művelet neve, testrészeink neve igen régi, finnugor eredetű. Ezek a szavak egynemű hangszerkezetűek, szótagszerkezetűek, rövid tőelemből állnak, és sok származékuk lehet. Ezekre épül rá a belső keletkezésű szavak rétege Ide tartoznak a hangutánzó és hangfestő szavak, melyeknek jelentése is kötött, ritka hangkapcsolatokból álló hangteste is jellegzetes. Rajtuk kívül a nyelvújítási szavak tartoznak ide; a művelődés során felbukkant fogalmak tudatos elnevezései, mint például háromszög, körző; elnök, titkár; adóhivatal. Eredeti és belső keletkezésű szavaink struktúrának foghatók fel: tartalmi csoportok és formai jellemzők szorosan összefüggenek bennük. Az »egész« igen egyszerűen jellemezhető, és ez a jellemzés érvényes minden egyes »rész«-ére. De hogyan áll ez az idegen szavak esetében? Történetünk során igen sok nyelvvel érintkeztünk. Sok új fogalom nevét tanultuk tőlük. Iráni nyelvű néptől vettük át a tehén és a tej szót Az alma török eredetű, a Qe~ renda szláv eredetű, a polgár német, az iskola latin eredetű szó. Mindezek nyelvi szempontból véletlenszerű gyarapodásnak tekinthetők. Nem is beszélhetünk az idegen szavak struktúrájáról. (Természetesen leírni, jellemezni őket is lehet.) A strukturális szemléletet viszont fölhasználhatjuk annak leírásában, hogyan illeszkednek bele a jövevényszavak a magyar szókincs egészének rendszerébe. A jövevényszavak általában ritkábbak, tőelemük hosszabb, képzésmódjuk idegenes vagy ele- mőzhetetlen, s így egész szótestük általában hosszabb. Hangalakjukban gyakori a magyarban szokatlan hangkapcsolódás, mint például a sturktúra szóeleji st-betűpár- ja. A jövevényszavak kis családokat alkotnak, általában csekélyebb számú származékkal rendelkeznek, mint a bel- /ső eredetű szavak. Jelentésük gyakran szakmai vonatkozású, tanult jellegű. De ezek elfogadhatók a magyar nyelv számára. Nem volna elfogadható egy -{-tkusúra vagy ■j-ftipödá alakú szó, vagy olyan jelentésű, amely egy szóban egyesítené a következő jelentéselemeket: ’2 éves 4- nőstény + madár’ vagy ’nagy + élettelen + növény’. Tudományos műszavak esetében csak az a fontos, hogy meghatározásának elemei szerepeljenek a magyar nyelvben. — A fentiek értelmében a struktúra szó hangalakja és jelentése nem elfogadhatatlan a magyar nyelv számára. Nem kívánom azt állítani, hogy mindehhez valamilyen strukturális filozófia vagy strukturalizmus kellett. Mindössze arra szerettem volna rámutatni, hogyan közelíthető meg egy anyanyelvűnk szempontjából nem érdektelen kérdés. Ha ugyanez elvégezhető a struktúra fogalma nélkül, az sem baj. Ártani viszont semmiképp sem árthat, ha nyelvészeti gondolkodásunk hasonló fogalmakat (is) felhasznál, mint a matematikai, fizikai, biológiai vagy közgazdasági gondolkodásunk. Szépe György SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. április 26.
