Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-01 / 76. szám
\ Antifasiszta tüntetés Párizsban A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának felhívására a francia főváros antifasisztái tegnap este nagyszabású tiltakozó tüntetésre gyűltek egybe Párizs XIV. kerületében, a Mario-Rose utca 4. számú ház előtt, ahol a fasiszták által feldúlt Lenin-mú- zeum van. A gyűlés szónoka Georges Marchais, az FKP főtitkárhelyettese. Étienne Fajon, az FKP Központi Bizottságának titkára, az Humanité keddi számának vezércikkében megérdemelt visszavágásra szólította fél a francia demokratákat. Fajon ismételten rámutat, hogy a párizsi tanács jelenlegi többsége, amely pontos képmása a kormánynak, nem volt hajlandó Leninről elnevezni a Mario-Rose utcát, ahol Lenin élt Tegnapelőtt hajnalban pedig (már ezt követően) egy fasiszta banda elment a helyszínre is és feldúlta azt a szerény otthont, amelyből múzeumot létesítettek. Nem nehéz felfedezni a kapcsolatot — írja — a politikai döntés és a bérencek cselekedetei között. (MTI) Az arab front erSsebb lett Egyezség a libanoni kormány és a geriSiaszervezetek között Az arab frontnak változatlanul Libanon a legingatagabb pontja. Ezekben a napokban Buszain, Libia külügyminisztere tartózkodik a libanoni fővárosban, hogy jószolgálati közvetítő küldetést tel jesítsen a libanoni falangisták és a velük konfliktusban lévő Palesztinái szervezetek között. A líbiai külügyminiszter célja: rávenni a szélsőbaloldali palesztínai szervezeteket, hogy akcióikat Izrael ellen FÖLDRENGÉS TÖRÖKORSZÁGBAN Gediz a szörnyű Msvét »ián A nyugat-törökországi földrengésnek — a hétfő estig rendelkezésünkre álló adatok szerint — legalább 1700 halálos áldozata van. Nakipoglu lakásépítési miniszter közölte, hogy a halottak és sebesültek száma óráról órára emelkedik. A miniszter hozzáfűzte, hogy a 48 másodperces földrengés következtében az eddigi értesülések szerint több mint 4000 ember sebesült meg. ....... A helyi hatóságok közlése szerint, csak napok múlva lehet megvonni a súlyos természeti katasztrófa végleges mérlegét. ANKARA A legfrissebb hírügynökség! jelentések szerint a tegnapi újabb földlökések következtében több mint százan vesztették életüket Nyugat-Török- országban, Gediz, Emet és Simav települések körzetében. A földlökésekről kiadott ankarai összesítés 925 halottról számol be. Nem hivatalos adatok szerint azonban a halottak száma megközelíti a kétezret. Nakipoglu lakásépítési miniszter kedden közölte: mintegy 90 ezer emt^er vált hajléktalanná a természeti csapás sújtotta területen. Mentesoglu belügyminiszter a szenátusban elmondotta, hogy 562 embert ápolnak kórházakban súlyos sérülésekkel, 5701 lakóház teljesen romba- dőlt, 3679 pedig lakhatatlanná vált Húsvétkor gyilkos erejű földrengés pusztított Törökországban. A halálos áldozatok száma meghaladja az 1700 főt, több ezren megsebesültek. A földrengés epicentrumába került Gediz épületeinek 90 százaléka összeomlott. A képen: Két életben maradt gedizi asszony egykori otthonuk rom- jain. (Telefotó: UPI—MTI—KS) Sztrájk veszély az Egyesült Államokban lomirányítóknak ugyanis törvény tiltja a sztrájkot, s egy részük beteget jelentett, hogy lassítsa a forgalomirányító központok működését). Nem oldódtak meg eddig a postások bérkövetelései sem. Fennáll a lehetősége, hogy a vita elhúzódása esetén egyes, helyi csoportok ismét sztrájkba lépnek. New Yorkban a város négy napilapjának, köztük a New' York Timesnek a megjelenése is veszélyben forog, mivel a nyomdászok és lapterjesztők kollektív szerződése nem került eddig megújításra. Bár a szerződés érvénye hétfőn lejárt a szakszervezeteké további tárgyalás érdekében egyelőre nem rendeltek el sztrájkot. (MTI) Továbbra is feszült a helyzet az Egyesült Államokban a különböző sztrájkok miatt. A polgári légiforgalmi irányítók munkalassítása egyes körzetekben szinte megbénította a légi jórgálmat. Az egyes légitársaságok több száz járat működését voltak kénytelenek felfüggeszteni a húsvéti csúcs- forgalomban. A New York-i Kennedy repülőtéren hatalmas torlódások keletkeztek. A hatóságok nem hajlandók tudomásul venni a forgalom- irányítók követeléseit, és eddig mindenfajta tárgyalást megtagadtak velük. A repülésügyi igazgatóság közölte, hogy fegyelmi rendszabályokat foganatosít azokkal szemben, akik betegség miatt nem jelennek meg munkahelyükön (a forgaAz ország minden részéből teherautó-karavánok szállítják a gyógyszert, takarókat, sátrakat a katasztrófa színhelyére. A közlekedést megnehezítik az esőzések és az ismétlődő kisebb földmozgások. A mentőcsoportnak 32 földrengés súly tóttá helységgel még nem sikerült felvenni a kapcsolatot. Az elemi csapás mintegy 150 ezer embert érint. A világ minden részéből érkeznek a részvéttáviratok, és az egyes államok Vöröskereszt-akcióinak segítsége. irányítsák, és ne változtassák Libanont harctérré. Tegnap este Bejrútban közleményt adtak ki arról a megbeszélésről, amelyen a libanoni kormány és a Libanon területén tevékenykedő Palesztinái gerilíaszervezetek képviselői Buszairi líbiai külügyminiszter jelenlétében vettek részt. A közös közlemény kiadását megelőzően a tárgyaló felek Rasid Karami miniszterelnök rezidenciáján három és fél óra hosszat tanácskoztak az újabb feszültség elsimításának lehetőségeiről. A közlemény be Luns reménykedik Joseph Luns holland külügyminiszter három közel-keleti országban — Libanonban, Jordániában és Egyiptomban — tett látogatása befejeztével Kairóból visszautazott Hágába. Elutazása előtt Luns kijelentette: reménykedik abban, hogy a közel-keleti béke megteremtését célzó erőfeszítések végül is megoldáshoz vezetnek. jelenti, hogy mind a libanoni hatóságok, mind pedig a Palesztinái szervezetek megerősítik a Kairóban november 3-án aláírt megegyezést. A jelenlegi megállapodás négy pontja a következő: 1. A tárgyaló felek teljes mértékben elkötelezik magukat a Kairóban november 3-án aláírt . egyezmény szelleme és tartalma mellett. 2. A libanoni fél folytatja a vizsgálatot a múlt heti véres összecsapások körülményeinek kiderítésére. (Az említett incidensek során mintegy 18 személy vesztette életét, tizen pedig megsebesültek.) 3. A palesztínai fél leszögezi, hogy a palesztínai forradalom alapvető és egyedüli célja az izraeli ellenség elleni akciók végrehajtása és a megszállt területek felszabadítása. 4. A két fél a jövőben is találkozik majd a kairói egyezmény végrehajtási módozatainak megvitatására és olyan politikai tervek kidolgozására, amelyek biztosítják minden további félreértés elkerülését. A keddi ülésen jelen volt Buszairi líbiai külügyminiszter is, aki korábban a közvetítő szerepére vállalkozott. Ismét rend van Szudánban A haladó arab világhoz és a szocialista országokhoz közel álló, azokkal mind mélyebb barátságot kötő szudáni forradalmi rendszert ellenforradalmi lázadás akarta rrvegdön- teni. Harcokra is sor került, amelynek több tucat emberáldozata volt, de a khartumi kormánynak végül is sikerült felszámolnia a felkelést. A Szudánnal a legszorosabb szövetségi kapcsolatban lévő két ország: Egyiptom és Líbia egy-egy magas rangú képviselője (Nasszer helyettese, Anvar Szadat, illetve Dzsal- lud líbiai miniszterelnök-helyettes) azonnal Khartoumba repült,, hogy országa nevében szolidaritásukról biztosítsa a szudáni kormányt. Támogatásáról biztosította Numeiri vezérőrnagyot, Szudán miniszterelnökét Irak is. A hírügynökségek azt is jelentik, hogy Irak egy további hadosztályt küld a jordániai front megerősítésére. Bagdad ugyanis most, a régóta vajúdó kurd kérdés rendezésével szabadabb kezet kapott, és módja van fokozottabb erőfeszítésekkel hozzájárulni az arab országok Izrael elleni közös frontjához. KIS EtHEK A NAS7V1LACEÓL Április 11-én indul az Apollo—13 Űjabb holdexpedíció Egy „veterán“, két újonc Podgomij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke befejezte iráni hivatalos látogatását Moszkvába érkezett tegnap a Magyarr-Szovjet Baráti Társaság küldöttsége, Nemes Dezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével. Az Ausztráliai Kommunista Párt XXII. kongresszusa hétfőn befejezte munkáját. Elfogadták a párt új programját és megválasztották az új országos bizottságot Venkata Giri indiai köztársasági elnök kedden fogadta Mirko Tepavac jugoszláv külügyminisztert, és szívélyes beszélgetést folytatott vele. Egy fegyveres csoport kedA terv szerint április II-én indul útjára az Egyesült Államok újabb holdexpedíciója, az Apollo—13 űrhajó. A parancsnok az űrkutatási program egyik veteránja, a 42 éves James Lovell lesz. Vele együtt a holdkompon egy újonc, a 36 éves Ered Haise száll majd le a Hold felszínére. A Hold körül keringő űrkai bin pilótája a 34 éves Thomas Mattingly, ugyancsak újonc űrhajós lesz. Az Apollo—13 útja tíznapos lesz. Április 11-én (magyar idő szerint az éjszakai órákban) kerül majd sor a rajtra, és a holdkomp április 16-án száll le a Hold felszínére. A kutatási program nagyjából hasonló az előző két holdexpedíció terveihez. Az útról nyolc tv-közvetítést terveznek: ezek közül több a több mint ötven órát kívánnak eltölteni az égitest felszínén. (MTI) den este elrabolta az NSZK | holdsétákat mutatja majd be. guatemalai nagykövetét —jelentette gyorshírben az AFP francia hírügynökség. A két űrhajós legalább nyolc órát tölt majd a holdkomp kabinján kívül. Egészében véve 15 japán diák egy Boeing—727-en Kalandos repülőgéprablás Japánban GYORSULTA A sorsoláson a 12. heti szelvények vettek részt 086 828 rádió. 076 969 Utalv., 095 264 mosógép, Q9ö 463 olaszországi körút. 109 149 utalv.. 224 997 éiéskamra- utalv.. 116 992 tv., 126 275 éléskamrá- utalv., 136 999 Báv -utalv., 141762 ruházati cikk. 7 823 491 utjilv.. 1 826 296 élégkam- ra-utaiv.. 1 833 653 tv. 1 833 881 írógép. 1 837 911 lak-tex. 2 012 047 olaszországi körút, 2 013 232 fényképezőgép. 2 013 303 BAV-utglv., 2 014 380 háztart. g., 2 014 970 varrógép. 2 028 162 ki mit vái., 2 031 618 bútor-lakbér, 5 201 979 utalv.. 5 209 689 televízió. 6 606 899 méteráru. 6 615 090 mosógép. 6 630 358 mosógép, 6 630 918 rádió. 6 641 557 hűtőgép, 6657 712 ruházati cikk.. 6 660 974 háztart. gép, 6 657 614 utalv., 6 675 615 utalvány, 6 684 455 éléskamra-utalv., 6 686 232 méteráru. 6 708 339 varrógép, £ 713 967 utalv., fi 722 045 olaszországi körút, 6 734 148 háztart. g., 6 743 688 hűtőgép, 6 752 289 utalv.. 6 "61 611 írógép. 6 763 933 éléskamra-utalv., 6 781 470 éléskamra-utalv., 6 781 911 utalv.. 6 789 404 éléskamra-utalv.. 6 792 293 háztart. gép, 6 794 154 utalvány. 6 804 449 hűtőgép, 6 804 998 háztart. E., 6 806 300 rádiói 6 824 408 hűtőgép, 6 826 846 lak-tex.. 6 826 977 éléskamrá-íitalv.. 6 839 750 BAV- utalv..' 6 845 730 hűtőgép, 6 861 281 utalv.. 6 875 023 bútor, 6 880 237 ki mit vál., 6 896 423 ki: mit választ. 6 909 5411 bútór-íakber.. 6 926 782 .méterárui 6 952 324 ruh. cikk., 6 971 098 •tv. 6 988 385 házt. gép. 7 004 892 utalv, 7 009 208 étkészlet, 7 026 026 - ruházati cikk, 7 036 872 BÄV-utalv„ 7 043 097 tv, 7 049 761 tv, 7 054 221 BÄV-Utalv., 7 054 330 id mit Vál., 7 058 826 OFOTÉRT-utalV., 7 064 075 éléskamra-utalv., 7 066 918 tv. 7 074'291' mosógép, 7 079 792 BÄV- utalv., 7 107 405 rádió, 7 108 589 háztart. g„ 7 109 463 éléskamra-utalv., 7 114 701 rádió, 7 121 736 BAV-utalv., 7 127 547 . lak-tex., 7 136 161 ki mit vál.. 7 138 453 lak-tex., 7 140 458 lak- tex. 8 918 775 éléskamra-utalv., 8 033 303 hűtőgép, 8 033 553 varrógép, 8 033 904 mosógép, 8 035 951 utalvány. A nyertes szelvényeket 1970. április 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályára (Budapest. V„ Miinpich Ferenc út 15.) A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. CMTD A Zengakuren szervezethez tartozó mintegy tizenöt diák elrabolta a japán légi- forgalmi társaság Boeing—727 típusú utasszállító gépét 131 utasával és hét főnyi legénységével. A diákok akkor léptek akcióba, amikor a gép 13 perccel elindulása után, a Fuzsijama felett repült. Berohantak a pilótafülkébe, s felszólították a pilótát és a személyzetet, hogy a vezessék a gépet a Ko real Népi Demokratikus Köztársaságba. A gép pilótája közölte, hogy nincs elegendő üzemanyaga ahhoz, hogy a KNDK-ba menjen,. . s ezért üzemart.vagfelvétel céljából le. kell szállnia Itazuke repülőterén, A gép Itazuke repülőteréről, ahol feltankolt, a kora reggeli órákban elindult Korea irányába. A felszállás előtt a diákok megengedték, hogy 23 utas (12 gyermek és 11 asszony) kiszálljon a repül lőgépből. A japán külügyminisztériumhoz közelálló körökben kijelentették, hogy mindennemű tájékoztatást megadatok, a dél-koreai kormánynak. hogy a gép incidens nélkül átrepülhessen Dél-Korea területe felett. A japán diákok által elrabolt repülőgép azonban nem a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, hanem a dél-koreai Kimpo repülőterén szállt le. * * * A szöuli rádió Tokióban lehallgatott adása megerősíti hogy az elrabolt japán repülőgép magyar idő szerint 7.19 órakor leszállt a Szöul közelében levő Kimpo repülőterén. A gépet a dél-koreai vadászgépek kísérték. A példa nélkül álló megtévesztés eredményeként a gép elrablói azt hitték, hogy Phen- janba érkeztek. A dél-koreai hatóságok az említett repülőteret észak-koreai repülőtérré »festették át«, észak-koreai 'obogókat és jelszavakat tűztek ki. A dél-koreai hivatalos személyek közölték, hogy a gép valamennyi utasa és személyzetének mind a hét tagja sértetlenül megérkezett Kimpo repülőterére, de egy órával annak megérkezése után a gép elrablói, még mindig fogva tartották az utasokat és a személyi- . A japán diákok továbbra is zárva tartják a gép ajtait. * » * A diákok később megengedték, hogy a japán lrgifor- galmi társaság helyi megbízottai • enni- és innivalót adjanak be az utasoknak és a személyzetnek, A fedélzeten összesen 115-en tartózkodnak. A pilóta, akit a diákok sakkban tartanak, félszállási engedélyt _ kért, hogy folytathassa útját Eszak-Koroa irányába. A dél-koreai hatóságok a felszállási engedélyt napnyugtáig nem adták meg. A diákok ekkor közölték, hogy ha a helyi hatóságok erőszakhoz folyamodnak, felrobbantják a gépet. * • * A gép ma virradatkor — az esti hírek szerint — indul Phenjan, a KNDK fővárosa (elé. A repülőtéri hatóságok még .midig megpróbálnak alkudozni. Foglalkoznak azzal a gondolattal is, hogy az oxigén felfrissítése ürügyén megpróbálnak altatógázt. juttatni a gép belsejébe. Amerikai társaság államosítása Ecuadorban Az ecuadori kormány határozatot hozott az All America Cables and Radio (AAC) távközlési társaság, az amerikai International Tel. and Tel Co. (ITT) leányvállalatának államosításáról. Az ország demokratikus és hazafias erői, de elsősorban a posta, a távbeszélő és a távíró dolgozói már régóta követelték az említett külföldi társaság államosítását. Szihsiii hívei előre űrnek Változatlanul feszült a délkelet-ázsiai helyzet. A kambodzsai puccsisták vezetője, Lón Nol újságírókkal azt közölte, hogy az ENSZ-től kért megfigyelőket. A legkülönbözőbb hírügynökségek is azt jelentik, hogy összeütközések vannak Sziha- nuk hívei és az új rezsim tá- mogc.ji között — több száz halálos áldozattal. A New York Times szerint a saigoni rezsimnek az a célja, hogy az Egyesült Államokat minél jobban bevonja a kambodzsai háboiúba. Mc Closkey, az amerikai külügyminiszter szóvivője viszont azt állítja, hogy a Kambodzsának nyújtandó esetleges amerikai katonai segély kérését eddig még »semmilyen részről nem vetették fel«. • * * Phnom Penhben tegnap bejelentették, hogy a Norodon Szíhanuk herceg által alakított Szihanuk ellenállási mozgalom tagjai Prey Veng tartományban folytatják előrenyomulásukat, és »két vagy három« fontos katonai állást foglaltak el rövid idő alatt« — a tartomány területén. A fővárosba érkező utasok elmondották, hogy a mozgalom tagja5 valamennyien Szí» hanuk-jelvényt váselads. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, '310. április -V