Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
XXVI. évfolyam. 61. szám __________ 1970. március 13.. péntek M egyénkbe látogatott az Elnöki Ta ács elnöke Tegnap a reggeli órákban kétnapos látogatásra megyénkbe érkezett Losoncai Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. A magas rangú vendéget Siófokon, a járási pártbizottságon Németh Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a - megyei pártbizottság első titkára, Juhász István, Siófok város pártbizóftságának első titkára, Gadunecz György, a s; ófoki járási pártbizottság első titkára és Virovecz József, a siófoki járási tanács vb- elnöke fogadta. Losonczi elvtárs rövid eszmecserét folytatott a helyi, vezetőkkel, majd a megyei pártbizottság első titkárának kíséretében tovább indult a megyeszékhelyre. Kaposváron, a megyei pártbizottság székházában Bíró Gyula, Bogó László és Szigeti István, a megyei pártbizottság titkárai, Sást János, a megyei tanács vb-elnökhelyettese' köszöntötték a kedves vendéget. Utána ä vb-teremben a megye és a város párt- és tanácsi vezetőinek jelenlétében Németh Ferenc tájékoztatta az Elnöki Tanács elnökét Somogy megye 1969. évi fejlődéséről. Elöljáróban Németh elvtárs arról tett említést, hogy az 1970. januári népszámlálás tanúsága szerint megszűnt a hatvanas évek elsp jelére jellemző elvándorlás a megyéből. Azt bizonyítja ez a kedvező változás, hogy egyre több a munka- alkalom a megye határain belül, és a somogyi nép ma már helyben is megtalálja boldogulását. Utalt Németh Ferenc élvtárs arra, hogy Somogybán a foglalkoztatottak száma 2, ezen belül az iparban dolgozók számaránya 10 százalékkal nőtt az elmúlt év során. A megye ipari termelése 9—10 százalékkal emelkedett az 1969. esztendőben, s noha e fejlődés helyenként az extenzivitás jegyeit viselte magán, az üzemek áltál gyártott termékek piacképesek, sőt kielégítik az export igényeit is. Különösen a rádiócsőtömb, a fénycsőfej és a műszálak gyártása emelkedett jelentősen. A tájékoztató ezután az utóbbi években létesült jelentősebb somogyi üzemeket sorakoztatta feb s ezek kapcsán hangsúlyozta Németh elvtárs" a megyeszékhely jövendő ipari fejlesztésében a meglevő üzemek bővítését, korszerűsítését tartják szem előtt, ezeket kívánják úgy kiépíteni, hogy gyártmányaikkal továbbra is versenyképesek legyenek. Ez‘ a fejlesztési koncepció <-—ittál kiküszöböli az anyagi és a szellemi erők szétforgácsolá- sát is. A mezőgazdaságról szólva a megyei pártbizottság első titkára ismertette, hogy a növénytermesztés 1969-ben 23 százalékkal szárnyalta túl az előző év hozamait, az állattenyésztés viszont kis mértékben lemaradt az 1963-as eredmények mögött. A termelőszövetkezeti parasztság személyi jövedelme 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, s ez annyit jelent, hogy az utóbbi tíz esztendő során a falusi emberek keresete a megyében éppen a kétszeresére emelkedett. Ismertette a beszámoló a termelőszövetkezeteknek a megalakulás óta elért fejlődését, s azokat a szervezeti változásokat, amelyek nyomán megkezdődött az optimális területnagysággal rendelkező, erős. szövetkezetek kialakulása. A továbbiakban a somogyi emberek életkörülményeiről, a béreik és árak alakulásáról A megyei tanács vb-termében Losonczi elvtárs gazdasági kérdésekről beszélt. emlékezett meg Németh elv- tá(rs. Kitért a lakásépítkezések. valamint a gáz- és vízhálózat telepítésének jelenlegi helyzetére. — Sok ahmunka a megyében — jegyezte meg a megyei pártbizottság első titkára —, de a vezető testületek bátran kezdeményeznek, és őszintén véleményt nyilvánítanak minden kérdésben. Ez a nyílt, alkotó légkör és a sokasodó eredmények kedvezően befolyásolják a lakosság hangulatát. A tájékoztató után Losonczi e’vtárs emelkedett szólásra és kifejtette: örömmel hallgatta a dinamikus fejlődést tanúsító tényeket, amelyek híven tükrözik, hogy a megyei vezetés erőfeszítései kellő eredményekkel járnak. — Noha tíz esztendeje elkerültem már a megyéből, most is idevalósinak érzem magam — mondotta az Elnöki Tanács elnöke, majd kapcsolódva a tájékoztatóban elhangzottakhoz, néhány kérdésben kifejtette a véleményét A mezőgazdasági termelőszövetkezeteket érintve hangsúlyozta, hogy a gazdaságok fejlődésének, gyarapodásának biztos útját a szövetkezeti egyesülések jelentik. A továbbiakban is ott célszerű a szövetkezetek egyesülését engedélyezni és végrehajtani, ahol a dolgozók egyetértenek az erők összevonásával, ahol a személyi és az anyagi feltételek egyaránt rendelkezésre állnak az egyesült szövetkezet terméseredményeinek növeléséhez, a tagság anyagi helyzetének javításához, —■ Jelentősnek tartom az ipari termelés növekedéséről szóló számokat — mondta a többi" között Losonczi elvtárs. — Emlékszem arra, hogy néhány évvel ezelőtt egyesek azért hadakoztak a vidéki ipartelepítés gondolata ellen, mert szerintük ezekben az üzemekben nem biztosítható a termelékenység kellő szintje. Nos, a somogyi üzemek tavalyi termelékenysége nemcsak elérte, de valamivel meg is haladta az országos átlagot, s ez biztató a jövőt illetően. Pártunk és kormányunk, a továbbiakban is szükségesnek tartja az elmaradt megyék felkarolását, sőt az e célt szolgáló iparfejlesztési alap összege a jövőben növekedni fog. Losonczi élvtárs hangoztatta: a megye vezetőivel és a lakossággal való találkozás mindig erőt kölcsönöz számára a soron következő feladatok megoldásához. A tények és a beszélgetések pedig arról győzik meg, hogy az erőfeszítések eredményekkel járnak, s az emberek támogatják a párt politikáját. Még a délelőtt folyamán a Kaposvári Állami Gazdaság központjába látogatott el az Elnöki Tanács elnöke, ahol őt, valamint a társaságában tartózkodó Németh Ferencet és Sási Jánost Dombóvári László, a kaposvári járási pártbizottság első titkára, Csek József, a kaposvári járási tanács vb- elnöke és Szabados Dezső, az állami gazdaságok megyei főosztályának vezetője fogadta. Itt Eszterhai Sándor, a .gazdaság igazgatója nyújtott áttekintést az állami gazdaság termelési eredményeiről és a fejlesztési elgondolásokról. Mint említette, a termelésben elsősorban a koncentrált, korszerűen fejlesztett és jól gépesíthető állattartó telepek kialakítását tűzték ki célul. Jelenleg a zaranyi üzemrész új sertéstelepének kialakításán munkálkodnak. ahol évenként 24— 25 ezer mázsa sertéshús előállítására teremtenek lehetőséget, már 1971-től kezdődően. Az ott tervezett termelés magas szintjére utal, hogy a telepen majd csak technikusi képesít.issei rendelkezőket foglalkoztatnak. Losonczi elvtárs kérdésére elmondta az igazgató, hogy jelenleg 37 mérnök és 17 felsőfokú technikumi végzettséggel rendelkező szakember tevékenykedik a gazdaságban. Az Elnöki Tanács elnöke figyelemmel hallgatta a mező- gazdasági szakképzés, a szakemberellátottság, a munkaerő- mozgás, a gép- és alkatrészellátás kérdéseiről elhangzottakat A munkagépek kifogásolt minőségével kapcsolatban bátorította a gazdaság vezetőit: — Jelezzék továbbra is kellő határozottsággal a mezőgazdasági gépeket gyártó üzemeknek és a vezető mezőgazdasági szerveknek a gépekkel kapcsolatos igényeket. A gyártmányfejlesztésnek egyik fő ösztönzője a továbbiakban is a vevő igénye marad. A délután folyamán Losoncai Pál és kísérete elébb az állami gazdaság tátompusztai kerületének központjába látogatott eL Itt a helyi vezetők i (Folytatás a 3. oldalon) ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS A háztáji állattartás a kszöshei végzett nla része Módosították a kisajátítási rendeletet A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta a KGST Végrehajtó Bizottságának február 34-tői 27-ig Moszkvában tartott 45. ülésszakáról szóló tájékoztatót; a kormány a jelentést tudomásul vette. A kormány elfogadta a külügyminiszter jelentését a február 24. és 28. között Belgiumban tett hivatalos látogatásáról. A beszámoló szerint a belga külügyminiszterrel folytatott tárgyalások őszinte, nyílt szellemben folytak, és hozzájárultak a két ország együttműködésének az európai biztonság megteremtése érdekében történő előmozdításához. Az igazságügyminiszter előterjesztése alapján a Minisztertanács módosította a kisajátításra vonatkozó — 1965-ben kiadott — rendeletét, elsősorban abból a célból, hogy előmozdítsa a lakás- és üdülőtelepítéssel kapcsolatos telekellátási rendszerről szóló kormányhatározat egyes rendelkezéseinek zavartalan végrehajtását. A nehézipari miniszter előterjesztése alapján a kormány megvitatta es jóváhagyólag tudomásul vette az alumínium- ipar 1971—1985. évekre szóló központi fejlesztési programját. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége és az érdekelt miniszterek előterjesztésére a kormány foglalkozott a háztáji állattartás fejlesztését szolgáló egyes munkaügyi és társadalombiztosítási kérdésekkel. A mezőgazdasági termelő- szöwezeti tagok háztáji állattartásának elősegítése rédeké- ben úgy döntött, hogy közösben végzett munkának számát a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagoknak az a tevékenysége, amelyet a termelő- szövetkezettel kötött megállapodás alapján háztáji gazdaságukban szarvasmarha vagy sertés tartására fordítanak. Ezt a munkatevékenységet a nyugdíj és egyéb társadalom- biztosítási szolgáltatások, a gyermekgondozási segély, valamint a tagoknak a termelőszövetkezettől járó szociális juttatások és háztáji földjük szempontjából figyelembe kell venni. A beszámítás részletes szabályait a, Szakszervezetek Országos Tanácsa, illetve a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter állapítja meg. A Minisztertanács ezután meghallgatta és elfogadta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését a népi ellenőrzés tavalyi vizsgálatai során szerzett tapasztalatokról. A Minisztertanács titkárságának vezetője ismertette as országgyűlés március 4—6 közötti ülésszakán elhangzott képviselői ésrzevétéleket és javaslatokat. A kormány felkérte az érintett minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg a javaslatok megvalósításának lehetőségét, és tájékoztassák arról az országgyűlés elnökét és a javaslattevő képviselőket. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Hazaérkezett Lengyelországból Péter János „Mi azért szorgalmazzuk a tárgyalásokat, hogy a veszélyes gócokat szőkébbre szorítsuk“ Hivatalos lengyelországi látogatásának befejeztével Péter János külügyminiszter és kísérete tegnap a kora délutáni órákban hazautazott Varsóból. Péter János a megérkezés után az újságíróknak elmondotta: — Az utóbbi időben általában megélénkült a nemzetközi élet, sok a nemzetközi diplomáciai tárgyalás, mind a Varsói Szerződés tagállamainak, mitld a NATO-országoknak, mind pedig a semleges országok körében. S e különböző országcsoportok egymással is sok tárgyalást folytatnak, — Mi azért szorgalmazzuk a tárgyalásokat, hogy a Veszélyes gócokat szűkebbre szorítsuk a nemzetközi életben, elősegítsük az agresszió visz- szaszorítását, és azért, hogy a békés egymás mellett élést, a nemzetközi békét és biztonságot erősítsük. Külügyminiszterünk hazautazása előtt egy nagy érdeklődéssel várt sajtóértekezletre is sor került, amelyet a Mys- lewicki-palotábain rendeztek meg. Péter János a sajtókonferencián egyebek között rámutatott, hogy a tárgyalások őszinte, baráti. légkörben zajlottak le és eredményeseik voltak. — Látogatásom megerősítette azt a meggyőződésemet, hogy egyre kedvezőbbek a, feltételek kétoldalú kapcsolataink fejlődéséhez — mondotta. Az európai biztonsági értekezlet témakörébe tartozó kérdésre válaszolva Péter János hangsúlyozta: a konferencián való részvétéire a Magyar Nép- köztársaság kormánya e pillanatban is kész, de egy fecske nem csinál nyarat. — Arra van szükség, hogy az összes országok készek legyenek a biztonsági értekezletre. Éppen ezért e pillanatban nem lehet pontosan megmondani, hogy a találkozó mikor kerül sorra. Mi azt szeretnénk, ha minél előbb létrejönne. A nemzetközi diplomáciai életben most ennek érdekében folyik széles körű tevékenység. Külügyminiszterünk látogatásáról és tárgyalásairól közös közleményt adtak ki, amelyet Budapesten és Varsóban csütörtökön este 7 órakor hoztak nyilvánosságra. A közös közlemény hangsúlyozza: A Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság (Folytatás a 2. oldalon) Március 19-én Erfurtban Létrejön a Stopb—Brandt találkozó Az NDK minisztertanácsának sajtóhivatala tegnap 19 órakor bejelentette, hogy Willi Stoph miniszterelnök és Willy Brandt kancellár találkozójának előikószítésével megbízott küldöttségek — az NDK kormánya javaslatának megfelelően —■ megállapodtak ■ abbém, hogy a találkozóra 1970. március 19-én, Erfurtban kerül sor. A közleményt Berlinben és Bonnban egyidejűleg hozták nyilvánosságra. Az előkészítő tárgyalásod 2d, lezárultaik. (MT3) ^ /