Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

Képes Gézát A népművelők megbecsülése Pátzay Pál műtermében Pátzay Pál Kossuth-díjas kiváló művész felszabadulási em­lékművet mintáz epreskerti műtermében. A szimbolikus szoboralakot bronzba öntve Özdon állítják majd fel. (MTI Fotó — SzebeUédy Géza felvételé.) Egy hipochonder vallomásai A felszabadulástól x kig kiépült a könyvtárak és a művelődési otthonok országos hálózata. Valaha azt mond­ták: a jó pap holtig tanul;, a szocializmusban viszont min­denkinek szükséglete (még . ha sokan nem ismerték Is fel) az egész életen át tartó művelő­dés, gondolkodásformálás. A társadalom folytan gazdagodó lehetőségeket, is ad ehhez (a könyvtáron, klubon, művelő­dési otthonon kívül elég a múzeumokra, mozikra, szín­házakra, a rádióra meg a te­levízióra gondolni). S újfajta emberek segítenek a kultú­rával élésben; fiatalok, asz- szanyok, öregek klubjának vezetői, mezőgazdasági, kézi­munka-, modellező és sok más szakkört irányítók, ér­dekes és hasznos előadásokat tartók, műkedvelő csoporto­kat vezetők. Kik voltak és kik ezek a népművelők? Főképp taní­tók, tanárok, de más értelmi­ségiek is. Találkoztam már énekkarvezető orvossal, nyelvtanfolyamot irányító jo­gásszal. színjátszó állatorvos­sal Mi indította, s indítja őket erre? A nagyobb mű­veltség, a társadalmi köteles- ségérzet és a minden ember­ben meglévő tanító-nevelő hajlam. Csinálták és csinál­ják napi munkájuk mellett, jó szóért és csekély tisztelet- díjért Jó egy évtizede (könyvtári téren sokkal régebben) vilá­gossá vált azonban, hogy ez a sajátos tevékenység olyan főhivatású embereket kíván, akik megalapozott műveltség­gel, pedagógiai, lélektani, szo­ciológiai ismeretekkel is rendelkeznek. Vak nem ve­zethet világtalant A mások művelődését csak művelt szakember irányíthatja. Ma már két egyetemen és két tanítóképzőben képeznek könyvtárosokat és . általános népművelőket A népművelés ma: különleges adottságokat kívánó hivatás és elsajátítana dó szakma is. A főhivatású népművelő nem vártai fény­űzés. Nem egy kis falu ter­melőszövetkezete és tanácsa már közösen alkalmaz egész­napos műveiődésdotthan-veze- tőt, sőt vgnnak nagy terme­lőszövetkezetek, amelyek ma­guk is ezt teszik. A karcagi Le­nin Tsz volt országosan a2 első. amely klubházának ve­zetését, az ifjúság és az egész tagság, művelését havi fizeté­ses művelődési felelősre bíz­ta. Milyen ennek a rétegnek a közérzete, milyen a népmű­velők társadalmi megbecsü­lése? Nemcsak azért időszerű ez­zel foglalkozni, mert egyre többen vannak, hanem azért is, mert vidéken, falun, ahol a legnagyobb szükség van rá­juk. erősen cserélődnek, vál­toznak, sőt eleve üresen ma­radnak bizonyos beosztások. Megbecsülésükről sok szép szó elhangzik, az egyes nép­művelő azonban azt mondja: jó, jó, de mekkora az én fize­tésem. Hol ehetem. M ad ne­kem lakást, tisztelnek-e en­gem vagy rángat-e a tanács, elismerik-e az én- munkámat vagy csak ^kultúcjancsü" vá­gyók?;« ... népművelő élete azzal kezdődik, hogy végez Budapesten vagy Szombathelyen, vagy Debre­cenben. és böngészni kezdi a Művelődésügyi Közlönyt. A legutóbbi időkig bizony ezt találta: -A meghirdetett ál­láshoz nem tudunk lakást biztosítani«. Márpedig nyil­vánvaló, hogy a húsz-huszon­három éves, friss diplomás­nak nincs miből házat építe­nie. Ha tanácsaink szakkép­zett népművelőt akarnak, szá­mot kell ezzel vetniük Ahogy az orvost lakással és rende­lővel váriák. különben más­hova pályázik, ahogy a peda­gógusok többsége is szolgá­lati lakást (vagy legalábbis kedvezményes lakásépítési Kölcsönt) kap. ahogy a mező­gazdászt még a máshonnan jött tsz-elnököt is igyekez­nek elhelyezni, ugyanúgy gondolni kell a népművelő­re. S i.tt-ott már gondolnák is. Karáncslapujtő éppen most keres igazgatót szolgála­ti lakással; a sárbogárdi já­rási művelődési központ más- félszobás komfortos lakással; az emődi községi tanács új, kertes, szolgálati lakással A buzsáki községi tanács, klub­könyvtárvezetőjének lakást és közétkeztetést biztosít; a já- noshidai községi tanács, na többet nem is tud, de legalább szolgálati férőhelyet. Űk az első fecskék, s ha egyszer jönnek a fecskék, itt a tavasz. A helyes elv az lehet: a nép­művelőket lakás és étkezés tekintetében számítsuk peda­gógusoknak, mint ahogy azok is. (Ahol megértő a tanács, ol­csóbb közétkeztetési lehető­séget is teremt a népművelő­nek.) Egy-két szót a tiszleleidí- jakról, a fizetésről. Mit lőhet kívánni a 100—200 forinttal »megtisztelt-“ könyvtárostól, a 300-zal díjazott klub-könyv­tárostól vagy művelődésiház- igazgatótól? Bizony nem so­kat De egyre több helyen 5— 6—800 forintot adnak — a tanács és a termelőszövetke­zet okos összefogásával. És a függetlenítettek 1500—1600 fo­rintja? Nem fényes, pótlásra szorul ez is. Az a baranyai falu gondolkodott helyesen, amelyik tavaly (ugyancsak tsz-segítséggel) 2500 forintos havi fizetéssel keresett a népművészethez is értő műve- lődésiotthon-vezetőt. Ne bün­tessük azt, alacsonyabb fize­téssel. aki nem tanári, ha­nem »csak“ népművelési, könyvtáros szakot végez!... Valamiről azonban gyakran megfeledkeznek a népműve­lők munkaadói (ha betartják a képesítési utasítást, mert sajnos, sok helyen nem tart­ják be..). Arról, hogy az ok­leveles népművelő még nem kész szakember. Amint a más foglalkozásúak is, ő is lassan, fokozatosán válik azzá. Ahogy megtanulta az elméletet al­kalmazni, ahogy emberisme­retre tesz szert, ahogy kap­csolatokat teremt maga kö« rül. S ebben segíteni kell őt, türelmesen, megértőén. Ha húsz Évígfoíf1?*: gáttá a művelődési házat, ne várjanak az új fiataltól egy hónap múlva ugyanolyan ola­jozott munkát & ugyanolyan sikert. De bizony várnak. Sőt: némely tanácsi vezetők egye­nesen bizonyítani akarják, hogy kár volt kinevezni, mert lám, oklevele ellenére sem alkalmas... Azt mondhatom; ahol gyakran változik a nép­művelő, ott rosszul dolgozik a tanács és a szakigazgatási szerv is! A népművelés kötetlen munkaidejű foglalkozás. Aki erre vállalkozott, nem tarthat hivatalos időt. nem teheti le a kalapácsot a műszak vé­gén, .nincs szabad estéje, szombatja, vasárnapja. De le­gyen szabadnapja: pihenésre, önképzésre, művelődésre. »Elméletben« meg is szok­ták adni a szabad hétfőt. Nem egy községi tanács végrehaj­tó és pártbizottsága viszont éppen ilyenkor tárgyalja a népművelést, és rendszeresen jelentéstételre, tanácskozásra, egyebekre rendelj be a műve­lődési ház igazgatóját. Mit tegyen ő? Ha a szabadnapjá­ra hivatkozik, rossz viszony­ba kerül a vezetőkkel. Ha megy — és ebből a »menésé­ből rendszer lesz — nem tud pihenni, olvasni, gondolkodni; elfásul, beletörődik a meg- allástálán munkába, emberi­leg beszűkül, és előbb-utóbb alkalmatlanná válik hivatásá­ra. S ez onnan indult el, hogy hivatalhók szemléletű, közö­nyös (vagy éppen túlbuzgó) vezetők keze alá került A túlzott követelményekkel kapcsolatban szólni kell egy — főleg a kisebb falvakban jelentkező — ellentmondás­ról: a népművelés iránti tár­sadalmi igény egyre növek­szik, ugyanakkor ebben vagy abban a faluban elég nehéz a művelődés komoly formai­ra (dolgozók iskolája, mezőt gazdasági szakmunkásképzés, tartalmas előadássorozat) vál­lalkozókat találni, kevés ol­vasója van a könyvtárnak. Az ilyen helyeken rendszerint baj van a népművelés társadal­mi mozgalom jellegével is- a népfront, a nőtanács. s KISZ kulturális munkája formális, tartalmatlan. Ha aztán az ilyen községbe főhivatású népművelő érkezik: tőle ké­rik számon mindazt, ami ed­dig nem volt. Mindazt, amit eddig is, ezután 'S a társadal­mi és tömeíszervezéteknek kellett és kell csinálniuk. A népművelőtől — aki a jól dol- sozó egvüttes ügyes karmes­tere akarna lenni — csodát várnak. Azt, hogy a felsorol­tak helyett dolgozik. Az új ember aztán néhány hónán alatt ráiön: ereiét meghaladó feladatokat kívánnak tőle — és elmenekül... Az érintett problémákkal szembe kell nézni, és meg kell oldani őket. És még egy: a pályáját kez­dő fiatal népművelő érezze az első pillanattól kezdve, hogy nem teddide-teddoda valaki, hanem fontos szakember, aki­nek véleményére. munkájára számítanak a vezetők. A párt, a tanács, a gazdasági ve­zetők és a tömegszervezetiek a város, a falu egész életével foglalkoznak s a tömegek vé­leményét naponta meghall­gatva döntenek. S ahogy ok­tatási-nevelési dolgokban nem lehet félresöpörni az iskolaigazgatót (lehet, de ok­talanság), ahogy politikai kér­désék helyes megítélése nem lehetséges a pártszervezet nélkül, ahogy jó egészség­ügyi határozat nem születhet az orvos nélkül — és a sort . hosszan . folytathatnánk — ugyanúgy kell támaszkodni kulturális kérdésekben a népművelő (vagy népműve­lők) véleményére. Még akkor is. ha ez a vélemény itt-ott nem eléggé kiérlelt, megala­pozott, sokoldalú. Majd az lesz, ha bevonják a döntések előkészítésébe. Ha nélkülöz­hetetlen szakembernek, a fa­lu, a város fontos emberének (nem pedig csupán gépies végrehajtónak) tartják. A népművelőnek %% megbecsülése sok mindent pó­tol, de a népművelőnek ezt a megbecsülését nem pótolhatja semmi. Dr. Szabó Ernő »■...Egy lexikon nem. pusz­tán segédkönyv, nem pusz­tán adattár, de egyben a nemzet szellemi arcának tük­re, formálója is...« — írje bevezetőjében Király István egyetemi tanár, a lexikan főszerkesztője. Nehéz pátosz nélkül írni erről a nagyszabású vállal­kozásról. Egy tízmilliós kis nemzet bizonyítja, hogy Geothe »Weltliteratur«-fogal- ma beleivódott életébe: szá­zadok során át meg átszőtte kultúrtörténetét. A haladó irodalom talán sehol a világon nem töltött be olyan fontos küldetést, mint nálunk. Fegyvert s vi­tézt éneklő harci riadója volt a létéért élethalál harcot ví­vó nemzetnek; máskor fó­ruma az országgyűlésekről kiszorított politikának; is­mét máskor ágyúkat, lőszert, szuronyokat, élelmiszert pó­tolt lelkesítő erejével, és éb­resztője volt az elbukott for­radalmak után tetszhalálba dermed t nemzetnek. Ö n nem tudhatja, mit érez egy hipochonder ilyen válságos időben, amikor az influenzajárvány már szűnőben van. Felrémlik előttem a teljesen bizonyta­lan jövő. Hétköznapion csak úgy tudnám magam kifejez­ni: kezdhetem elölről az éle­tet. Mondanom is felesleges, hogy én, a hipochonder úgy éreztem magam abban az influenzás világban, mint hal a vízben. Nem kellett azon tömöm a fejem, hogy mitől féljek. Mindenki tudta, hogy az influenza itt lóg a levegő­ben, a fejünk felett, az or­runkon. Ha azt mondtam va­lakinek: »Na, hál istennek, engem is elkapott! Már zsib­badnak a tagjaim és hőm van« — ezt mindenki elhit­te. Influenzajárvány idején a hipónak hitele van. Szűkösebb időkben ugyanis hiába mondom, hogy fáj a vakbelem. Lehet, hogy hiszik, lehet, hogy nem. Vakbéljár- vány ugyanis nem létezik. Akinek fáj a vakbele, az vessen magára. Az influenza azonban nem vicc. Megértik tehát, ha én is úgy döntöttem, hogy védeke­zem. Orvostól természetesen nem kértem tanácsot. Minek, zavarjam, mikor úgyis beteg beteg hátán van? Aztán pe­dig mit ért az orvos az in­fluenzához? Én értek. Beszereztem egy fél kiló isztopirint, 25 deka kinacisalt, 12 doboz cévitamini; a szö­vődményekre is gondolva hal­moztam némi vegacillint és tetránt, néhány fertőtlenítőt, egy tartalék hőmérőt és egy tucat leértékelt zsebkendőt. Mást nem. És minthogy egy igazi hipó nem a vakvilágba, hanem módszeresen dolgozik, elké­szítettem önmagam gyógysze­res betáplálásának tervét. Bár tudtam, hogy az in­fluenzát úgyis megkapom, mégis olyan pontosan működ­tem, mint egy komputer. Vagyis szigorúan betartottam saját előírásaimat. A vekke­rem éjszaka két órámként csengett. Minden hipó tud­ja ugyanis, hogy elég két óránként cserélni a priznicet, amikor. az ember még nem influenzás. Ettől eltekintve az éjszakáim nyugodtan tel­tek. Szóval állig gyógyszerelten vártam, hogy rámtör az in­fluenza. Többször tüsszentet­tem, voltak borzongásaim, egyik délután már szédültem és mellkasi nyomás is jelent­kezett. G yorsan hozattam egy liter forralt bort, na- fazolint és egy kiló cit­romot, a sálat az utcán az arcom köré csavartam, ne­hogy másokat is megfertőz­zek. Boldogan lefeküdtem, és hónom alatt a hőmérővel vártam az éjszakai fejlemé­nyeket. Már éjfél is elmúlt, és még mindig semmi. A higany 36,4-et mutatott. Kezdtem idegeskedni. Kiugrottam az ágyból, és csináltam tíz fék­TE Micsoda áram zuhog át rajtunk! Mint villanyvezeték összesodort két különnemű szára: lobogunk egybefonódva s kigyullad 9 lámpa* vágy és gyönyör — Soha csömör egy pillanatra sem Húsz éve már pillantásodra pendü megfeszült idegein Nélküled a föld mint távoli bolygó forog süketen, betegen — Fény és sötét, páncél, mi véd: ez vagy, s a tiszta öröm, mely átölel, nem enged él nem enged, bármi jön. vőtámaszt. A pulzusom alig kilencven., A paplant kicse­réltem egy vékony pokróccal, a lábam kidugtam, a fejem­ről ledobtam a hálósajkát. Reggelre aztán teljesen gyanússá vált a helyzet. Ki­derült ugyanis, hogy ez sem használt. Ahogy öltözés köz­ben vizsgáltam magam, való­sággal környékezett a rosz- szullét — be kellett vallanom önmagámnak, hogy itt a jár­vány népe, és velem az a szé­gyenletes dolog történt, hogy még mindig nem kaptam meg' az influenzát. Egy becsületes hipochonder természetesen ebben nem nyugodhat meg, miközben körötte már százezrek ágy­nak dőltek. Egyik óráról a másikra elhagytam a gyógy­szereket és a priznicet. Erre szédüléseim és mellkasi szo­rongásaim is elmúltak. Már az újságok is írták, hogy szűnőben az influenza- járvány. Be kellett látnom, hogy ezt a csatát elvesztet­tem. Ahogy mondtam, kezd­hetem elölről az életet: Majd örülhetek annak, ha jön egy kis frontátvonulás. ég szerencsém, hogy e% az egész cirkusz meg­viselte az idegeimet Pillanatnyilag idegnyugtató­kat szeclek. Es, hogy fitten és pihenten állják készen a következő küzdelemre, estén­ként beveszek egy-két szem tardilt. Higgyék el nekem, ha az ember nem tud aludni, az rosszabb, mint egy beteaséq! (K) A — Cal A magyar irodalomtudomány nagy vállalkozása Az Akadémiai Kiadó hat­kötetesre tervezett munkája a különböző nyelveken meg­jelent enciklopédiák anyaga mellett a munkatársak sok ezer céduláját dolgozza fel, (A szerkesztők gondos előre­látással egy világirodalpím- történet és egyben a magyar műfordítás-irodalom történe­tének megírására is főiké-' szültek az anyaggyűjtéssel.) • Az 1250 oldalas, gazdag képanyagú, ízléses kiállítású kötetet várhatóan karácsony körül követi a második, és a rendszerező munka után kö­rülbelül 1972 végére a könyvespolcokra kerülhet a közel 40 ezer nevet és fo­galmat feldolgozó hatodik kötet is. A lexikon szerkesztői 63 förmmkatárssal — a világiro­dalom legjobb ismerőivel — szervesük a több .mint négy- százötven bel- és külföldi szerző munkáját. őszinte örömmel láttuk a főmunka­társak között Papp Árpád aspiránsnak, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanárának nevét is. Ő az új görög irodalom és az iro­dalmi formák történetét írta meg, és az új görög irodalom szaktérületén kutató tudósok munkáját irányította. A hasonló jellegű vállalko­zások hagyományosan Euró- pa-oentrikus szemlélete he­lyett a szerkesztők világvi­szonylatokban gondolkoztak: a távoli földrészek valóban esztétikai, történeti értéket képviselő alkotóit is bemu­tatják a magyar olvasóknak. Az egyetemes igényű munka alapelve az idő és hely pa­rancsa is; hogy az 1970-ben megjelent mű szelleme a mai Magyarországot is tükrözze. Az 1927-es Irodalmi Lexi­kon (Benedek Marcell szer­kesztette); az 1932—33-as há­rom kötetes Világirodalmi Lexikon (Dézsí Lajos) s az 1947-es Hungária Irodalmi Lexikon (Révay József—Kő­halmi Béla) után számos ku­tató és tudományos együttes erőfeszítéseként 42 800 pél­dányban jelent meg most az új világirodalmi lexikon. Szemléletében és feladat­vállalásában is egyetemes igényekkel jelentkezik itt most a magyar irodalomtu­domány. Illik rá, amit Babits Mi­hály írt: »...A nemzeti iro­dalmak is táplálják a világ­irodalmát ... S aztán a vi­lágirodalom a nemzeti iro­dalmak közegén át nyilatko­zik. Bennük válik láthatóvá< mint a szél a hullámzó er­dőkben. Erdő nem egy van: de egy a szél...« Szijjártó István SOMOGYI NÉPLAP Yasáassap, 1970, márcins 8. i A fiatal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom