Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 51. szám

— Vegyek lottót? —

kérdezte tólem egy napon Kati néni, a takarítónőm. Kétfelé simította hüvelykés mutatóujjával a szájszélét, ami nála a töprengés jele volt — Legalább tizet szeretnék venni, — mondta, majd bevonult a másik szobába, és földrengésszerű robaj jelezte, hogy indulatok csatáznak benne. Mintha egyszerre hősies elszántság ütközött volna ki az öregasszonyban. Mintha boldogult férjének, a zord népfelkelőnek a lelke költözött volna belé. Rohamot intézett az ágy ellen, leigázta a székeket; a díványt megtorpedózta, s a cipőket úgy hurcolta a sarokba, mint a legyőzőiteket Valósággal bevette a lakást, és a törlőrongyot győzelmi zászlóként tűzte ki a hősi halált halt bútorok fölé.

Tudtam, hogy ez a tisztasági roham nem magáért a rendért történik. Csupán azt akarja bizonyítani vele. hogy telik az erejéből! Már jött is kifelé, s valóban Ilyesformán gondolkodhatott, mert helyreráncigálta fején a kendőt, és azt mondta:

Ezt csinálja utánam az a sok taknyos az udvarban! Én még most is félperc alatt kiprakkolom a szőnyeget, s úgy felsikálom a padlót, hogy enni lehet róla.

— Jól van, Kati néni — nyugtatgattam, félve, hogy újabb bizonyításra kerül sor.

De Kati néninek egyéb célja is volt a rendcsinálással.

— Már megvettem a sorsjegyeket — vallotta be, és a cipőjére pislogott — Mert teccik tudni, az már biztos, hogy nyerni fogok.

— Miért olyan biztos?

Kati néni arcán mosoly

fészkelődön.

— Érzem én azt Világéletemben éreztem, hogy szeret engem a jóisten.

— Miből érzi? — faggattam azzal a kétkedéssel, amelyet viszonylagos kényelmem, fürdőszobás lakásom belém nevelt

— Hát sokmlndenből — felelte Kati néni, és restelke- dés nélkül adta át magát a boldogságnak., Még a kendője csücske is ragyogott — Első helyen vagyok én beírva a jóistennél. Teli van a szobám ágyra járókkal. Minden kis zugot kiadok, még az ősszetólt székeken Is alusznak.

Nem tudtom mit szólni ehhez a nagy boldogsághoz. Kényszeredetten hallgattam. De Kati néni már benne volt a dicsekvésben.

— Az idejét sem tudom, mikor aludtam egyedül. Rap- csáknéval hálok egy díványon, aki ablakmosást vállal házaknál. Eleinte akkorát taszított rajtam, hogy a földJankovich Ferenc:

Két csárda van

Két csárda van, de vígan, a hegyen: mindenikkel teli van a begyem.

Egyik bokros, levegős,

)6 ború — de a ~góré*< eszelős modorú.

Hiába van hús kertje, tűz bora: ha oly istenmegverte modora..,

?mez bora (noha ó) savanyú!

De a »gőré* finom jó modorú.

"tt gyalog is inmarost érnéd;

de ebben meg sok a rossz fehérnép. —

Így hát, rózs< édesem,

»■idesem«, nem járok már oda sem, ide sem.

re estem. Mert derék, testes asszony, megvan vagy kilencven kiló. Most már úgy összeszoktunk, hogy ha taszítani talál, álmomban is kikerülöm. — Köténye zsé- béből kihalászta a sorsjegyeket, sorolva az okokat, melyek arra indították, hogy a jóisten kedveltjéttek érezze magát — Hát ahhoz mit tetszik szólni, hogy kilencvenéves koráig én tartottam el az édesanyámat Ki még

olyan szerencsés, hogy össze

tudja kaparni, ami az öreg szülőjének kell. Mert ezt kívánt, azt kívánt, még fügére is jött gusztus^. Meg tyúk- szemirtóra. Én meg mindent a helyébe vittem neki. Mondta is az anyám: »Jó asszony vagy Katus, kár, hogy nem vihettek magammal a másvilágra.«

Ügy látszik, még valamit tartogatott döntő érvnek, mert mély lélegzetet vett Tisztességtudóan köhintett, s csak aztán vágta ki:

— Hetven éves múltam az ősszel, s még mindig úgy dolgozok, mint egy brigád. S még csalt girhes sem vagyak tőle.

Riadtan néztem végig rajta. Olyan volt, mint a fazék alján maradt aszaltszilva, melyről lefőtt már a lé. Idősebbnek látszik, mint

V

asvári István első verses könyve 1935-ben jelent meg (Ifjúkori ,/igok), a második két év iiúlva: A szépség csokijáén.

Jó, de keserves ügy szolgálatiba szegődött fiatal fejjel; jó, de réhéz üg^ veteránja. A csatározások röpke szüneteiben csak ritkán adatott meg neki az önfeledt dalolás, még szerelmes verseit is át- meg átszövi a személyes sorsként megélt félévszázad gvötrelmes történelmi valósága. 1945-ben kiadott kötetének címe: Fegyvertelenül. s bizonyára nem /kietlenül as3Z.o:iá1ódi,k mel- ] léje a Fedezék nélkül. Mostani harcában nem fegyvertelenül áll a költő, de fedezék nélkül: számira a múlt n m lehet csábító, nyugtot i adó menedék, s hittel, de józanul szemléli a jelent is. Nyílt csatában ákar viaskodni, győzni, elkötelezettsége tudatában:

amennyi, szottyadt bőre üresen lóg Göbös kezeit kiette a lúg ujjavége ráncos.. Bizony. ideje volna már ölbe ereszteni a két kezét, kiülni a ház elé, pihenni. De Ő annak Örül, hogy tovább vesződhet, hajlonghat, cipelhet, futja az erejéből.

Hetek múltak el, aztán hónapok, de a lottóról nem esett többé szó. Kati néni végezte a dolgát, csakúgy, mint máskor. Olykor ugyan furcsa átrendezési düh kerítette hatalmába. Sutbadobott holmikat léptetett váratlanul elő, megfújta, megtisztogatta okot, és a főhelyre állította. Ami alul volt, azt felülre tette, mintha ősi ösztönök dolgoznának benne, melyek így törnek utat.

Egyszer aztán mégis rászántam magam, és megkérdeztem:

— Na ml lett a lottóval, Kati néni? Hányas találata van?

— Egyet sem húztak ki — mondta egyszerűen.

Várt egy darabig gondolkozva kevert-kavart egy fazékban, majd mint aki rájön valami fontos dologra, melynek birtokában minden

»ahogy elkezd ted, végezed: menthetetlen vállalással«

(Advokáció)

Közel a hatvanhoz, szembenézésre, számvetésre kényszeríti magát, s önmagát vallatva óha talonul történelmi korszakokat faggat. Mintha új, talán végső helyüket foglalnák el legszebb verseiben — immár egy élet távlatában — a régi témák, motívumok: gyerekkora »delet kon- dító falu«-ja, a költő szavában »surranó dunai szél" (Pentele); az udvar, »ahol bolti csengő / fekszik a homokban, a csengő / amely tiszta hittel, annyit mondta / hajnal ómban: / jó reggelt, emberek, / teljetek be reggellel s tisztasággal!« (Rekviem); egy erdélyi látomás, amikor munkaszol- gálatosként — »kövei: közt küzdő robotban« — egy pász- to-s'p szavára »reményre vált a rabság« (Székely jelenés). Ezzel a számvetéssel szorosan összefonódik, olymegvilágosodik, felszabadultan sóhajtott:

— Tessék elhinni, egy szerencse, hogy nem Jött ki a számom! Mert mit csináltam volna annyi pénzzel? Egy csomó gond szakadt volna a nyakamba Elbíztam volna magam. Kiraktam volna az ágyrajárókat. és akkor régem fuccs lenne Mozsár Jóskának. Nálam lakik tíz hónapja. Igém rendes ember, sose alszik ruhában. Előre fizet Mondom, jóravaló ember, nincs vele semmi baj. Csak- hát szerelmi bánatba esett. Lenyelt valamit, s mire innen hazaértem, úgy hörgött, hogy egy köménymagot sem adtam volna az életéért Én aztán rendbetettem, mert ahhoz is értek. A lelkire beszéltem, hogy így meg úgy, nem érdemes elemészteni magát, mikor olyan jó dolga van. Két rend ruhája fekszik a láda alján, minden este beszalonnázik, sört iszik hozzá. Munkája meg akad bőven, mert kőműves, de ért ő mindenhez, ha éppen kelL

A végén már úgy meglágyult, hogy enni akart. Marhapörköltet főztem neki. Estébe sem jutott, hogy meg akart halni. Nahát! Mi ez, ha nem tiszta szerencse? Ki tudja, nem pusztul-e el ez a M >- zsár Jóska, ha beüt a négyes találat!

Fakó szeme rámvillant:

— Mondtam én mindig, hogy szeret engem a jóisten. Ezt is milyen jól elrendezte.

kor egyazon versen belüli, a hagyatkozás motívuma (Testamentum; örökül; Mi engem befogad).

Legtöbb verse mintha az elégia és a rapszódia érdekes ötvözete lenne; néhány szép versében mintha ifjúkori lángjai lobognának — szeszélyesen, a szaggatott sorokba furcsa áthajtásokká1, olykor az egyszerű szavakat ’s kettészakítva. A versópít- ezésben, szókapcsolásban és szóhasználatban — úgy tűnik — Fodor József költészetével tart rokonságot. A kötetben néhány kevésbé meggyőző vers is akad.

tv érzem, Vasvári 1st ván, aki sok szárnyalást és zuhanást megélt. legnemesebb »üzenetét« ebbon a kötetben fogalmazta meg:

»az ember győzelméért él s nem halhat bele«

(Karácsony)

• Vasvári István: Fedezék nélkül, Magvető, 1969,

SOMOGYI NÉPLAP v mámáit WL bMm L

Palotai Boris:

SZERENCSE

Mezei utak

Marianne Jungmickel (Drezda Freital)

Bronzerem

(A Barátjáé bfd's fotókiállítás anyagából.Harmincöl év éta a szépség szolgálatában

Nyelvművelés

Az utónévválasztás szempontjai

Vajon miért így hívják? — villan eszünkbe, ha olyasvalakivel találkozunk, olyan személyről hallunk vagy olvasunk, akinek keresztneve, utóneve — legalábbis a magvar nyelvterületen — ritkaságszámba megv. Űgv érzem, érihető ez az önkéntelen kíváncsiskodó«;, hisz a családnevekkel ellentétben az utónév a mi viszonyaink között *nlnd5g közvetlen névadás, (szülői) névválasztás eredménye.

Az alábbiakban azt próbálom összefoglalni, milyen szempontok érvényesülnek legerősebben a névadásban. (Azt csak zárójelben említem meg, hogy a névadásnak gyakran nem egy, hanem több indítéka van.)

1. Családon belüli

névöröklés. Nálunk is. külföldön is sok helyütt él még az a társadalmi szokás, hogy a gyermek a szülő, valamelyik nagyszülő vagy más közeli rokon nevét kapja meg. Így a családon belüli névöröklés példájaként megemlítem, hogy nagyanyja nevét viseli a tatabányai Cs. Emerendő,. Idézek a kislány apjának, Cs. Jánosnak leveléből, mert jól látható belőle, hogy a névöröklés egyik rugója a kegyelet, az elhunyt családtagok emlékének őrzése: »Apai kötelességemnek

leszek eleget azzal, hogy megírom önöknek a nekem egyik legszebb leánykeresztnevet, melyet ötéves kislányom visel: E merendő. Ezt a nevet 1947-ben elhalt édesanyám viselte. Az ő emlékére kapta kislányom a keresztnevét.«

2. Magyar nemzeti nevek keresése. Jól tudom, ez a megjelölés elég tág. mivel a régi magyar közszói eredetű nevek felélesztésére való nemes törekvéstől a valódi vagy ál-»ősmagyar« neveknek a 30-as, 40-es évekbeli nacionalista töltésű divatjáig sok minden megfér benne. Az egyszerűség kedvéért mégis megmaradok' emellett. Arra pedig, hogy a magyar nemzeti múltból vett nevek választása önmagában még korántsem tekinthető holmi rossz ízű magyarkodásnak, bizonyítéknak hadd idézzek néhány sort a répcesze- merei dr. K. Kálmánná leveléből: »... második fiúgyermekem ... a Kadosa utónevet kapta... A körülöttünk élő szláv, germán vagy román népek is szívesen adnak ősi szláv, germán, román eredetű vagy hangzású utónevet gyermekeiknek. Miért legyünk mi magyarok kivételek? Hiszen ezzel nem magyarkodni akarunk!«

3. Különleges, ritka nevek keresése. A különlegesség, a saokatlanság önálió névadási indíték is lehet. íme, néhány sor az 1964- ben született budapesti Sz. ívidő apjának, Sz. Zoltánnak leveléből: »Születendő gyermekünknek valami egészen ritka nevet akartam adni, mert családi nevünk elég gyakori. (Nagyon helyes felfogás! Mindennapos családnevet viselő személy egyedításére csakugyan kitűnő szolgálatot tesz a különleges utónév!

G. L.) Elmentem a Szabó Ervin Könyvtárba, és a decimális osztályozás segítségével kikerestem néhány személynevekkel foglalkozó könyvet Ezekben találtam többek közt az ívidő nevet.«

4. A családnévhez való igazodás. Ez az önmagában is összetett névadási indíték elsősorban a következő szempontok egyiké- nek-másikának érvényesítését jelenti: névalLiterácIó, vagyis a két név rímes összecssngése. az együttes, teljes névforma stílusbeli, ritmikai, hangrend: harmóniája, végül a család- és utónévnek a hosszúság, szótngszám, valamint a családnév végződése és az utónév kezdete tekintetében való összeillése.

E sok szempont közül a névalliterációra való törekvésnek példája az a családi

névegyüttes, amelyet a Szár községbeli B. Bernadett jóvoltából ismerünk: »Édesapám B. Béla; első gyermekének a Béla nevet adta, ... s hogy a B betű ki ne maradjon, én a Bernadett nevet kaptam. Még van egy tizenhárom éves Brigitta és egy Icilenoéves Beatrix nevű húgom.«

5. Igazodás vallásokhoz és naptárakhoz. Régi névadási szokás, hogy a szülők a vallásuk szerinti valamelyik védőszent vagy az egyházi naptárban a megnevezendő gyermek születése, ill. keresztelése napján szereplő szent nevét részesítik előnyben a névadás során.

A természettudományos világnézet terjedésével s az egyházak határának csökkenésével ez a szokás nálunk már visszaszorulóban van, példa azonban még akad. Így pL a kaposvári dr. Z. Istvánná beszámol arról, hogy ő a születése napján a régi görög katolikus egyházi naptárakban szereplő név alapján kapta a Xénia nevet,

6. Beszélő* emlékeztető utónevek választása. E megjelöléssel nem csupán s nem is elsősorban az olyan nevekre utalok, amelyeknek a mai nyelvérzék számára is világos köz- szói jelentésük van (Ibolya, Virág, Győző stb.), hanem azokra, amelyek elsősorban a névadó számára beszélő, emlékeztető nevek. Nem is any- nyira tulajdonságra, inkább valamilyen érzelmi szálra, eseményre, élményre utalnak.

M. Vilma nagyváradi tanárnő írja: »Családunk egyik tagja Párizsban járt, s ott tudta meg, hogy anyai örömök elé néz. Miután egy nagyon szép fiút szült, a Párls nevet adta neíkd. Nem a legendás Helena hősének nevét (noha a név s-sel való írása erre mutat! G. L.), hanem az európai világváros nevét.«

7. Névadás példaképek, ismert, népszerű személyek neve alapján. Ez is meglehetősen sokrétű, sem célját, sem jellegét tekintve nem egységes névadási szempont, de ennek taglalásába itt nem érdemes belebocsátkoznunk. A szigetszentmiklósi M. György- né írja: »Mi 1964. jan. 18-án Budapesten született kisfiúnknak az Igor utónevet adtuk. Azért választottuk ezt a nevet, mert férjemmel együtt zenerajongók vagyunk, s egyik legkedvesebb zeneszerzőnk Igor Sztravinszkij. Szeretnénk, ha a kisfiúnk is zenekedvelő, zen eér lő, esetleg, ha tehetsége is lesz hozzá, zeneművész lenne.«

8. Irodalmi, művészeti alkotásból megismert név választása. Nemcsak az írók, művészek saját neve játszhat fontos szerepet a névválasztásban, hanem hőseik, fő- vagy akár mellékalakjaik, az olvasók vagy nézők szívébe belopakodó szereplőik neve is. íme, a budapesti K. Violetta közlése: »A nevem Violetta, tizenkét éves tanuló vagyok. Édesapám egy operából vette a nevemet A címe Traviata.«

* * •

Az áttanulmányozott hatalmas anyag alapján én ezeket tartam a névadás lényeges indítékainak. Hozzájuk — mintegy kiegészítésül — még egyetlen, mégpedig általános szempont járul: az ti., hogy szinte mindenki a maga által szépnek tartott nevet igyekszik választani, olyat, amelyért az így megnevezett személytől nem kap majd szemrehányást. S ez a törekvés — ha nem jár is mindig sikerrel — alapjában véve nagyon helyes. Annál szerencsésebb a névválasztás, minél jobban egyesíti az átalános meg a sajátos szempontokat, s minél nagyobb, minél tartósabb örömet szerez a név viselőjének.

Or. Grétsy László