Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-20 / 67. szám

* A Z M S Z wr S OH O G T MI « TJMIÍ X O TTIA O A NA KL A> | A XXVI. évfolyam, 67. szám. Péntek, 1970. március, 20. Sürgölődő embereket lát­tunk a Barcsi Községi Tanács épülete előtti térségen ottjár- tunkkor. A facsoport fekete sziluettjéből élesen vált ki az új emlékmű karcsú, a térség­hez mérten monumentális alakja. Szürkésfehér színe, jó ritmusú tagolása vonzotta sze­münket. — Az emlékművet, mélyet a felszabadulási harcokban el­esett szovjet, bolgár és jugo­szláv hősök tiszteletére építet­tünk, Bognár Lajos tervezte — tájékoztatott bennünket Gálosi Mihály vb-titkár. — A községi tanács költségvetési üzeme volt a kivitelező. A régi emlékmű tábláit, melyek az elesettek neveit tartalmazzák, a talap­zat oldalába építjük be. Már­ványtáblán hirdetik majd a ráfaragott betűk: »Örök di­csőség a Barcs felszabadításá­ban elesett szovjet hősöknek.« A bolgár és a jugoszláv har­cosoknak is márványba véssük a hálánkat -kifejező mondatot. A térséget parkká alakítjuk. Virággal ültetjük be a már­ványtáblák előtti területet A szovjet katonák sírjai helyén rózsalugas lesz. A Pécsi Park­építő Vállalat tervei alapján dolgozunk. Szeretnénk egész Barcs területéh vjrágosítási mozgalmat indítani. Méltón akarjuk megünnepelni a fel- szabadulás 25. évfordulóját Már folynak az ünnepi műsor előkészületei is. Ä nagyberki takarékszövetkezetről Elérték a tízmillió forintos betétet Tizenkét éve működik a Nagyberki és Vidéke Takarék- szövetkezet. Ma már a környe­ző községek. igazi pénzintézete. Tavaly nyitották meg új iro­daházukat amely a megye egyik legszebb takarékszövet­kezeti székháza, építésére 300 ezer forintot költöttek. Hatodik szövetkezetként a napokban érték el a tízmilliós betétállományt a megyében. A betétemelkedés már a múlt évben is jelentős volt, 2,7 mil­lió forint. Az idén eddig 1,7 millió forintot vett át megőr­zésre, kezelésre a szövetkezet a lakosságtól. A nagyberkiek tavaly hétmi Utó forint köl­csönt folyósítottak, és a köl- esönállomány január elsején is 4,4 millió forint volt. Termelési célok segítésére 1.3 millió forintot adtak a ház­táji gazdaságoknak. Áruvásár- 1ásra 900 ezer forintot vettek fpi az igénylők. Hatéban kirendeltséget, Fo­nóban, Keresel igeien; Kapos- pulában és Alsóhetányben pe­dig betétgyűjtő pénztárt nyi­tottak tavaly. A szövetkezetnek 1400 tagja van, tavaly 430-an léptek be. Elsősorban a hálózatfejlesz­tést tartják a legfontosabbnak, mint erről Pális József ügy­vezető elnök és Rajnovics Já­nosáé főkönyvelő- tájékoztatott. A tervek szerint Szentbalázson kirendeltséget nyitnak az idén, és a környék községeire: Sán- tosra, Kaposgyarmatüa, Haj­másra, Gálosfára és Bőszén- fára is kiterjesztik a lakosság érdekében végzett szolgáltatá­saikat D. Z. Huszonnégy család gondja Huszonnégy család lesi id«~ gesen és egyre elkeseredetteb­ben, mikor költözhet be végre a Losonc közben három éve épülő KISZ-lakásába. Nemcsak az építkezés túlságosan is lassú üteme tette próbára a jövendő lakókat, hanem az is, hogy az OTP többször felszó­lította őket a törlesztés meg­kezdésére. Háromszor kapott halasztást a huszonnégy ifjú házas, ebben a hónapban azonban megszűnt a halasztás, és postára kellett-adni az első részletet. Sokan a borsos al­bérletet és a részletet is fize­tik, s nem mindegy, mikor költözhetnek be a lakásba. A háromemeletes KlgZ-há- zat a Kaposimérői Építőipari Ktsz építi, s a hét végére ki­tűzte a műszaki átadás napját Ez azzal kecsegteti' a családo­kat, hogy hamarosan birtokuk­ba vehetik a lakásokat még ha bizonyos hibákat ki is kell később javítani. A beköltözés időpontját mégis kétségessé teszi valami: a gázvezeték le­fektetése. Sokszor és nagyon biztatóan nyilatkoztak a gáz bevezetéséről a KISZ I. lakó­telepre Amikor például a városi párt-végrehajtóbizott­ság erről a kérdésről tárgyalt a múlt év nyarán, a? előter­jesztésben az állt, hogy 1969. december 10-re elkészül a hat­száz méter vezeték. Sajnos, ez azóta sem épült meg. sőt ve­szélybe került az is, hogy egyáltalán kivitelezi-e az év végéig a KÖGÁZ. Még a vá; rosi tanács illetékesei is a sző- regi tsz-szel való megegyezés­től tették függővé a csövek mid­nél előbbi lefektetését. Ezt a helyzetet látva a megyei és a városi KTSZ-bizottság képvi­selői a Zala megyei KISZ-bi- zottság támogatásával Nagy­kanizsán tárgyaltak a KÖGÁZ vezetőivel, s megegyeztek ab­ban, hogy a fiatalok kiássák a gázvezetéknek az árkokat, sőt két hegesztőt is szereznék a munkákhoz, csak háruljon el az akadály a huszonnégy csa­lád beköltözése elől, s kap­hasson gázt a telepen lakó to­vábbi kilencven család. . Felelősségteljes feladatot vállalt a városi KlSZ-bizott- ság a társadalmi munka meg­szervezésével. Mindennek pon­tosan, menetrend szerint kell haladnia, hogy kigyúljon a gáz májusban a KISZ I. lakótele­pen. A jövendő és a már ott élő lakók, ipari tanulók, hon­védek fognak össze, hogy az ezerkétszáz méter árkot minél gyorsabban kiássák. A fiatalok biztosan állják a szavukat, s reméljük, hogy a gázosok is. L. G. A forradalmak a somogyi sajtó tükrében Megjelent a megye első sajtórepertóriuma A Palmiro Togliatti megyei Könyvtár kiadásában a napok­ban jelent meg Tóth Hóna So­mogyi Sajtórepertórium 1918— 1919 című könyve. A szerző — aki a megyei könyvtár feldol­gozó csoportjának vezetője — Tájértekezlet és igazgatói továbbképzés Két fontos e6erneny zajlott le a héten a Somogy megyei továbbképzési kabinet rende­lésében. Tegnap fejeződött be négy megye, Tolna, Baranya, Somogy cs Zala, valamint Pécs város középiskolai történelem szakfelügyelőinek kétnapos tájértekezlete a kaposvári Tán­csics Gimnáziumban. A mi­nisztériumot az értekezleten Gálos Tibor országos szakfel­ügyelő képviselte. Az első na­pon meghallgatták a Somogy középiskolai történelemokta­tásának helyzetéről szóló be­számolót, majd megvitatták az érettségire való felkészülés feladatait Tegnap Miklós Endre szakfelügyelő bemutató tanításán vettek részt a Tán­csics Gimnáziumban. Egy másik eseményről is beszámolhatunk: a héten fe­jeződött be a megye középis­kolai igazgatóinak ez évi to­vábbképzése. Ennek keretében hat foglalkozáson találkoztak, és az időszerű magyei oktatási kérdésekről, továbbá a szocia­lista nevelés újabb módszerei­ről tanácskoztak konzultáció­kon az igazgatók. A záxófoglal- kozást a tabi Riidnay Gyula Gimnáziumban tartották meg. A középiskofaá igazgatók to­vábbképzését a következő is­kolaévben is megindítja a me­gyei kabinet, a tervek szerint bentlakásos tanfolyam kereté­ben. Különös szórakozás Torino mellett egy misztikus rekvi zí tűm okkal feldíszített hippitanyát rohant meg ked­den a rendőrség. A kábító­szeri fiatalkorúakat csont »porsók, kande­láberek, .onai sisakok és különböző fasiszta jelvények »társaságában« találták. A rendőrök már sejtik, hová tűntek a közeli temető U' dűlt sírjaiból ■ gyak Új tűzhelygyár Határidő előtt adták át rendeltetésének az országos gázprogram keretében épült új sal­rirjáni tűzhelygyárat. A Zomán.-’" ' "'ivek új üzemében teljes kar?oltással meg­teli a-különböző típusú y?-‘ gázkonvektorok gyártását. Képünkön; Az * j-halj’gyár szereidébe, ah •’ r darab gáztűzhelyet és fűtőkészüléket inak, . több éves kutató, rendszerező és gyűjtő munkával állította össze a több mint 400 oldalas kötet összesen 4112 annotált, jegyzeteikkel ellátott sajtócikk, illetve közlemény tételét. Va­lamennyi az őszirózsás forra­dalom és a Tanácsköztársaság Somogy mpgyei eseményeiről, intézkedéseiről szóL Á kötet valamennyi tétele a repertó­rium követelményeihez hívem a cikk pontos címe (címei), le­lőhelye és megjelenési idő­pontja mellett néhány mon­datban eligazít, hogy mi a cikk témája és fontosabb gondola­ta, mondanivalója. Az anyag két nagy fejezetre tagolódik: a polgári demokra­tikus forradalom és a Tanács- köztársaság megyei vonatko­zású sajtójának repertóriumá­ra. A cikkanyagot tematikusán és időrendben tárja fél a kö­tet, mintegy harminc nagyobb témakörben; különválasztva az országos és a megyei lapok so­mogyi vonatkozású közlemé­nyeit. A kötet anyagát a Somogyi Hírlap, a Somogyi Munkás, a Somogyi Vörös Újság, a So­mogy vár megye, valamint a Népszava, a 8 Órai Újság, a Pesti Hírlap és a Pesti Napló tizennyolc-tizenkilences pél­dányaiban megjelent cikkek (illetve somogyi vonatkozású cikkek) feldolgozása alapján állította össze a szerző. A füg­gelékben közölt név-, helynév- és betűrendes tárgymutató rendkívüli módon megkönnyí­ti, segíti a tájékozódást Az előszóban ezeket olvas­hatjuk: »Kiadványunk szer­kesztésekor két oél vezérelt bennünket: egyrészt az, hogy lerójuk tiszteletünket történel­münk kiemelkedő korszaka és mindazok iránt, akik e dicső­séges kor közvetlen részesei voltak, másrészt hogy az ed­dig nehezen hdzzáférhető saj­tóanyagot minél szélesebb kör­ben ismertté tegyük. Reméljük, hogy a repertórium hasznos segédeszköze lesz megyénk 1918—1919-es történelmével is­merkedőknek és helytörténet:' kutatóinak.« A kötetben szereplő vala­mennyi cikk fotómásolata, ere­detije vagy mikrofilmje hozzá­férhető és elolvasható a Pal­mira Togliatti megyei Könyv­tárban. Ez a cikkrepertórium azon­ban a somogyi tájtörténeti munkát segítő törekvéseknek csupán csak az egyik állomá­sa. Mar folyik az anyaggyűj­tés, készül a megye újabb - 1945-től 1970-ig terjedő sza­kaszt magába foglaló — sajtó- repertóriuma. Ezúttal az úttörő vállalko­zást köszönitjük, nagy öröm­mé1 véve kezünkbe Somogy első sajtórepertóriumának szép kiállítású kötetét W. E, Méltán akarnak innepelni A Nő NÉGYSZER KATALIN — Jó reggelt, igazgató elvtárs, én vagyok az új titkárnő. Remélem, meg lesz elégedve a munkám­mal, csupa jó ajánlóleve­let kaptam az előbbi mun­kahelyeimről. Itt vannak, tessék nézni! Nagy prak- szisom van ebben a mun­kakörben. Tetszik óhajta­ni valamit? Hogy gépel­jem le ezt a levelet? Na­gyon szívesen, máris .. Hogy tetszik mondani, hogy ez egy számológép? Jé, hát azért nem talál­tam rajta sehol a K be­tűt VILMA — Még maga kérdi, Kálmán, hogy miért ha­ragszom, miért nem szó­lok hetek óta magához? Hát nem megmondtam előre, hogy én nem a fér­fit látom magában, ha­nem a kollégát, a tudo­mányos munkatársat? Megengedtem, hogy fel­jöjjön a lakásomra, meg­nézni a műszaki könyvtá­ramat, átnézni a legújabb számításaimat, a készülő disszertációmat De kikö­töttem: fel tétlenül kor­rektül kell viselkednie. Hogy maga igenis korrek­tül viselkedett? Hát ép­pen az az! Így visszaélni egy nő jóhiszeműségével! borsala l — És én, drágám, na­gyon sok apró káposztát teszek a töltelék mellé, & a levébe négy-öt szelet füstölt sonkát is belefő- zök. Nem dicsekvésből mondom, drágám, de ne­kem a főzés a hobbym. És milyen remek rakott kelt tudok készíteni. Azt ügy csinálom, hogy.,. Sajnos, nem tudom elme­sélni. Kézzel-lábbal inte­get az a mulya vendég ótt a bal hatosnál Oda kell mennem hozzá! BORBÁLA rr. — És ha tudnád, szí­vem, milyen alakok for­dulnak meg a mi presz- szónkban. A múltkor is az egyik pasas... Mi az, mit dörmögsz, drága fér- jecském? Hogy ma, sza­badnapos lévén, igazán főzhetnék valamit? Töl­tött káposztát? Rakott kelt? Hát még mit nem? Ott a pariser a hűtőszek­rényben, zabáid azt, ha éhes vagy. JUDIT —* Csalódtam benned, Péter! Te sem vagy kü­lönb, mint Tibor, Sza­bolcs, Béla, András vagy Levente volt. Milyen egy­formák is vagytok, ti, fér­fiak. Elegem van belőle­tek, egy életre. Vedd tu­domásul, szakítunk. Visz- szaadok mindent, amit tő­led kaptam... A radírt is meg a színeseket is. És jövőre a hetedikben nem ülhetsz melléni a padban. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei ^^Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA- Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510. ll-Sll, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem Őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő- [izethető a helyi postahivataloknál és póstáskézbesítőknél. Előfizetési díi egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomaa ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner Józsetf

Next

/
Oldalképek
Tartalom