Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-01 / 27. szám
Kész az MŰK tavaszi msnetrendje a labdarúgóknál Hét közben hírt adtunk, hogy a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette ß megyei bajnokságok tavaszi rendjét. Azóta az SLSZ összeállította a Magyar Népköztársasági Kupa megyei programját is. Mint arj-ől mór beszámoltunk, február 22-én, március 1-én és 8-án lesznek MNK- fordulók. A harmadik játéksorozat után már csak nyolc csapat marad állva, így lesz ideje a szövetségnek arra, hogy május 1-ig négyre csökkentse a továbbjutók számát Február 22-én rajtol az MNK. Ekkor harminckét csapat lép pályára. Elkészült a sorsolás is, amely szerint az első fordulóban az alábbi mérkőzésekre kerül sor: Balatonf enyves—Ordacsehi, Boronka—Somogyszentpál, Vi- tyapuszta—Somogyvár, So- ’nogyjád—Lengyeltóti, Bala- Ur.lelle—Fonyód, Bálatonsze- mes—Balatonszárszó, Fiad— Kapoly, Gölte—Toponár, Bö- hönye—Tapsony, Porrog— Gyékényes, Iharosberény— Csurgó, Somogyszob—Felsőbogát, Simonja—Kadarkút, Kastély osdombó—Csokonyavi- sonta. Kaposvári Gazdász— Taszári Szönyi SE, Szülök— Homokszentgyörgy. Az elöl álló csapatok a pályaválasztók. Az MNK-szabályok lényegében nem változtak. Három Játékost (egy kapust és két mezőnyjátékost) lehet a mérkőzések során cserélni. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat, ha azonos osztálybeliek találkoznak, akkor a vendég együttes kerül tovább. BEDOLGOZÓ VARRÓNŐKET ÉS SZAKKÉPZETT GÉPI HÍMZŐKET, központi műhelybe szabászt felveszünk Jelentkezés: Háziipari Szövetkezet, Kaposvár, Május 1. u. 23. (125812) A Tártnál jobban szerepeltek a somogyi INB 111-as asztalitenisz-csapatok Az 1969. évi asztaliteniszbajnokság NB Ill-as Mechlo- vits csoportjában szerepelt két kaposvári együttes, a K. V. Lobogó és a K. Kinizsi a bajnoki táblázat élmezőnyében a második, illetve a harmadik helyen végzett. Nem várt szép siker ez, hisz az előző években a megyei bajnokságban e két csapat közül egyik sem tüntette ki különösebben magát Az osztályozókon a korábbi években a megyei bajnok nem játszott komoly szerepet Elöljáróban hadd szögezzük le, hogy az NB III-as osztály felállítása korábban elég sok vitát váltott ki. A vidékiek kérték, a szövetségnél ágáltak ellene mondván. költséges, nem látszik biztosítottnak a sportsiker sem. Nos, azoknak lett igazuk, akik az NB III mellett kardoskodtak. A korábbi megyei csapatok a legtöbb esetben jó képességű el- 'enfelekkel kerültek szembe. Ez nemcsak Somogybán hoz fejlődést a sportág számára. A Vörös Lobogó és a Kini- "’si azzal vágott neki az NB Tll-nak, hogy sikerüljön megkapaszkodnia ebben az osztályban. Ezt a tervet magasan bil tel lesi tette mindkét egyesültünk. A K. V. Lobogónál a csupa idősebb, tapasztaltabb iátékos- ból álló gárda rutiniával a bajnok Pécsi Bányászt kivéve mindenkit legyőzött. Kiderült a bajnokság során, hogy Műdig, Molnár, Forró meg Balogh ebben az osztályban még a siker reményében veheti föl a küzdelmet a legtöbb versenyzővel szemben. A jövő persze mégis az, hogy el kell kezdeni a fiatalítást... A K. Kinizsi sportköri közgyűlésén az elnökségi beszámoló hű képet festett erről a csupa szív csapatról. Bérdi József, az együttes fáradhatatlan vezetője és játékosa szintén az idősebb korosztályhoz tartozik, hisz a négy ikszesek táborából való. Bvrdi azonban fiatalos lendülettel magával ragadta iátékostársait is, akik sikert ikerre halmoztak, s végül is bronzérmesek lettek. Általános a vélemény mindkét egyesületünknél, hogy tanulságos volt az 1969-es esztendő. Ennek tapasztalatait felhasználva készülődnek a csapatok az új év új csatáira Az asztalitenisz NB III Mechlovits csoportjában a következő volt a végleges sorrend: t. Pécsi B. 2. K. V. Lob. 3. K. Kinizsi 4. PBTC 5. Nk. Kinizsi 6. Komlói B. 7. Szekszárd 8. Dunaújv. 9. MÁV NTE* to. Nagykónyi 18 18-------237 1 8 16 — 2 203 18 13 — 18 8 1 1 3 3 5 190 9 143 9 132 9 137 9 120 2 11 123 2 13 87 - 16 66 : 51 36 : 85 32 : 98 26 :145 17 :156 17 151 15 168 15 :163 12 :201 7 :222 4 •egy büntetőpont levonva. Hí EurőBe-bajnokságra készülnek Raktári anyagkezelőt — kiadót, gépalkatrész- ismerettel fölvesz a Földmunkát Gépesítő Vállalat fő-építésvezetősége, Székes- fehérvár, Seregélyesi a. 83. sz. (125890) A jégen a páros műkorcsolyázás világbajnokai, Irina Rodnyina és Alexej Ulanov. FEBRUAR 1 VASÁRNAP Ignác Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás Idő, szórványosan előforduló hószál- lingózással. Mérsékelt, időnként élénk keleties szél. Legmagasabb nappali hómérséklet 0 és mínusz S fok közótt lesz. 79980 forintot nyertek a négytalá latosok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 5. játékhéten öttalál atos szelvény nem érkezett, Négy találatot 50 fogadó ért él, nyereményük egyenként 79 980 forint. Három találata 4630 fogadónak volt, nyereményük egyenként 432 forint. A kéttalálatos szelvények száma 137 370 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnék. A nyereményösszegek a nyereményiMejték levonása után értendőt — Népdalvetélkedő. Somogy és Zala négy-négy versenyzője ma méri össze tudását a tv Röpülj, páva-sorozatának keretében. A tv* közvetítés délután 6 órakor kezdődik a kaposvári Latinka Művelődési Központ nagyterméből. — Köszönet a szocialista brigádnak. Meleg hangú levelet kaptunk a Böhönyei Általános Iskolától. A tanárok és a gyerekek ebben mondtak köszönetét a helyi téglagyár szocialista brigádjának, amelytől a napokban televíziót kaptak ajándékba. Az iskolának ezzel együtt négy tv-készülóke van. — A fejedelmi és főúri díszfegyverek kiállítását két héttel meghosszabbították a Rippl-Rónai Múzeumban. A nagy sikerű kiállítást február 17-ig nézhetik meg az érdeklődők. — Kaposvárról Kalinyinig. Somogy székhelyének huszonöt éves fejlődését összegezte Somogyi József, a megyei párt-vfa tagja, a Kaposvári Városi Pártbizottság első titkára Negyedszázad a szabadság zászlója alatt című cikkében, amely a Kali- nyinszkaja Pravdában jelent meg. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A DUVIÉP Vállalat fölvesz közgazdaság! technikumot végzett fiatalembert normás munkakörbe, és fiatal, szervezőképes bányatechnikust miivezetői munkakörbe, ba- latonleilei telephellyel. Az írásban pályázókat személyes megbeszélésre behívjuk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az építésvezetőségen, Kaposvár, Jókai liget. <7161) Hajóvezetőket nagyhajóvezető jogosítvánnyal felveszünk. Kavicsbánya, Gyékényes. Telefon: Gyékényes 216. (7172 A Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat siófoki építésvezetősége fölvesz főgépészt, villanyszerelőt, mélyépítő vagy vízépítő technikusokat, művezetőket, raktárosokat, normást. Fizetés megegyezés szerint. Valamennyi állás betöltéséhez szakképzettséget igazoló bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet megbeszélés végett munkaidőben: Fiófok, Kossuth u. 18. sz. irodában. (200422) Mezőgazdasági erő- és munka- t épeit üzemeltetésében jártas gépészmérnököt vagy technikust Üzemeltetői munkakörbe, vizsgával rendelkező mezőgazdasági gépek javításában jártas szerelőket és autóvil'amossági műszerészt vesz föl a Bárdibükki Állami Gazdaság. Fizetés megegyezés szerint. Szükség esetén szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezés a Bárdibükki Állami Gazdaság központi fomuh^'yeben. (7175) A Kaposvári Városi Tanács V. B. költségvetési üzeme gépjármű-villamossági szerelőt, Diesel motorszerelőt, motor- szerelők mellé segédmunkást, udvari segédmunkást, építőipari munkákhoz segédmunkást, útépítő szakmunkást és segédmunkást azonnal fölvesz. Jelentkezés: Kaposvár, Cseri u. 16. Acs szakmunkásokat azonal felveszünk. Jelentkezés: Téglaés Cserépipari Vállalat, Kaposvár, Rákóczi tér 10., építési osztály. (7183) Gyors- és gépírónőt, továbbá gyakorlott adminisztrátort keres állami vállalat. Cím a kiadóban. APRÓHIRDETÉSEK Fonói takarmánykeverő üzeméhez meóst keres, lehetőleg mező- gazdasági technikumi végzettséggel a Somogy megyei Gabonafelvásárló és Feldogozó Vállalat. (7184) A kaposvári Latinka Sándor Középiskolás Fiúkollégium (Laktanya u. 4.) fűtőt azonnal fölvesz. Keresünk nappali portás munkakörbe férfi munkaerőt a Május l. u. 30. szám alatti központi telephelyre. Jelentkezni lehet: a munkaügyön. Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vár a lat, Kaposvár. (125917) Gépkocsirakodókat állandó munkahelyre felveszünk. Jelentkezés : ÁFÉSZ, Kaposvár, ipari osztály, Budai N. Antal utca 9. AD*S_ VÉTEL Azonnal beköltözhető egyszobás összkomfortos társasházrész OTP átvállalással eladó az észak- nyugati városrészben. Érd, Kaposvár, Hegyi ú. 12. (125823) Siófok központjában háromszobás modern, erkélyes lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Balatonszabadi- fürdő, Szöllős út 28 Balassa. József. Csak személyesen tárgyalok. (200421) Kaposváron kisebb szőlőt vagy gyümölcsöst vásárolnék, vagy bérbe vennék. Telepítésre alkalmas terület is szóba jöhet. Ajánlatokat »Épülettel előnyben« jeligére, 125849. számra a hirdetőbe kérek. __________(125849) S iófokon egy telken két családi ház eladó. Halmos, Sió ut- ca 38. ___________(200424) B élatelepen háromszobás, összkomfortos ház garázzsal, ugyanott 180 n-öles telek e’adó. Kisebb vállalati üdülőnek alkalmas. Érdeklődni: Tóth Rudolf, Fonyód, Turul u. 7.______________(9374) Import cserépkályhák kedvezményes áron most kaphatók Vörös Ferenc kály- hásmestemél. Kaposvár, Ady Endre u. 22. Tel: 12-891. (125922) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottu nk, Náray Zoltán temetésén részt vette k, és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló édesanyja és testvérei. (1570) Zákányban buszmegállónál telek eladó. Érdeklődni: Bo- gárdi, Nagyatád, Széchenyi tér 20. Bérelnék üres házat telekkel Nagyszakácsiban. Levelet a kiadót^____________(9364) F onyódon, a Lenke u. 3. szám alatt eladó 1 db 5 q-s, fakerekű és 1 db ll q önsúlyú gumikerekű speditőr kocsi. Mindkettő jó állapotban. Bármikor megtekinthető. AUTÓ —MOTOR 407-e. Moszkvics frsz. nélkül eladó. Csokonyavisonta n. Fő u. 99/a sz. alat. Elveszett pénteken reggel 5 hónapos boxer szuka. Nyomravezetőt jutalmazom. Kaposvár, Domb u. 51. (125914) Bejáró gondozónőt keresünk egyéves gyermekhez. Érdeklődni: 17 óra után. Telefon 12-697, (125855) Balaton-parti részen kétszobás, összkomfortos téli-nyári ’akás eladó, életjáradékra Is. Érdeklődni Balatonlelle, Táncsics u. 57. alatt. Kétszoba-összkom- fortos szekszárdi, új bérházi lakásomat kaposvárival elcserélném. Ajánlatokat: »Tavasz 64124« jeligére a szekszárdi hirdetőbe. ____________(64124) B udapesti, Ráday utcai egyszobás, összkomfortos főbérletemet elcserélném hasonló kaposváriért, esetleg kétszobásért. Érdeklődni a 11-806-os telefonon. (125911) Cserépkályhák építését, átrakását, javítását vállalom, közü- leteknek is. Üj cse- répká'yhák kaphatók. DomoszLai Imre kályhás kisiparos, Kaposvár, József u. 109. — Posta nyílik holnap a kaposvári vasútállomáson. A főépület nyugati szárnyában lévő postát azért létesítették, hogy a vonattal érkező küldemények továbbítását megkönnyítsék és meggyorsítsák. — Jutalom az űttörőveze- tőknek. a rangygyűjtési versenyben a patosfai úttörők kiváló eredményt értek el, tanulónként 22,26 kiló rongyot gyűjtöttek és adtak át a MÉH-nek. A megyei úttörőszövetség és a Somogy— Zala megyei MÉH Vállalat a munkát irányító úttörővezetőt 1000 forint jutalomban részesíti. — A közlekedési nehézségek miatt januárban csak 700 mázsa burgonyát exportált Romániába a szövetkezeteik megyei értékesítő központja. Februárban és márciusban azonban a tervek szerint — s ha nem lesz ismét közilekediési akadály — 400 vagon burgonyát szállítanak Romániába és Olaszországba. — A nagyatádi GELKA dolgozóinak február 1-től kis tehergépkocsi áll rendelkezésére. Gyorsabbá válik majd a garanciális javítás, mert a gépkocsival a helyszínre mennek, s javítás után vissza is viszik a gépeket, készülékeket — A Magyar Autóklub Somogy megyei szervezeténél már folyik a készülődés az április 3-án kezdődő országúti segélys2olgálattal kapcsolatban. A tervezett kettő helyett három »sárga angyal« járja majd a somogyi országutakat. Siófok, Kaposvár és Nagyatád lesz a támaszpontja a segélyszolgálatnak. — BjeJovari Keksz Kaposvárra. Közvetlen szállítási kapcsolatban áll a Somogy— Zala megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi VáUlalat a bjelovári csokoládégyárral. A kishttármenti forgalomban a nagykereskedelem kaposvári fiókja 100 mázsa különleges gyümölcs- és mokkaízű rápolyit kapott 165 érni ezelőtt, 1805. február 1-én született Nizza közelében Louis-Auguste Blanqui neves francia forradalmár, politikus és író. Apja gyáros volt, s így a fiatal Blanqui a legjobb neveltetésben részesülhetett; 19 éves korában egyszerre tanult jogot és járt az orvosi fakultásra Párizsban. Rövidesen azonban politikai porondra lépett. Huszonöt éves korában már tágja volt az 1830-as júliusi forradalom után gomba módra elszaporodó titkos társaságok egyikének, a »Nép Barátai Társaságnak-«. A nagy forradalmár, aki az osztálybíróságok előtt következetesen kommunistának vallotta ma°rát, és aki élete nagy részét börtönben töltötte. 1880 decemberében bekövetkezett haláláig megőrizte hallatlan politikai aai’itását, szellemi frlsscségét. jelképes volt halála is: a TTi*ös zászló dicséretéről mondott beszédet egy politikai nagygyűlésen, ott érte a szívroham, amely végzett vele. Bianquit, akinek tevékenységéről elismeréssel nyilatkoztak a marxizmus kiasz- szikusai Is, 200 ezer párizsi ki- sérte utolsó útjára, » nemzetközi munkásmozgalom pedig nagyjai között tartja szá- mon nevét. Halálos gázolás Fi gjoelmeüenül tolatott * 68-as úton Lókpus2±ánál a keszthelyi 15-ös AKÖV GC 02-74 rendszámú gépkocsijával Horváth Gyula keszthelyi lakos, és elgázolta a kocsi mögött ugyancsak figyelmetlenül áthaladd Lantos József 35 éves marcali-lókpusztai lakost Lantos a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. A gázoló gépkocsi- vezető étien bűnvádi eljárás indult. — Mese alvás előtt címmé! angol, amerikai szerzők műveiből mutatnak be irodalmi összeállítást Mátrai Enikő és Fodor Tamás, az Egyetemi Színpad Fiatal Művészek Stúdiójának tagjai február 9- én a megyei könyvtárban. _ Cjfajta, lábon álló eser épkályha készítését kezdte meg a Kaposvári Agyagipali Htsz. Az első darabok már gazdára is találtak. Ebben a negyedévben összesen ötven :lyen kályhát készítenek. __I papos szlovákiai körutazás! Dobsina—Kassa—Poprád— Otátrafüred—Besztercebánya útvonalon. Indulás 1970. március 4-ón autóbusszal. Részvételi díj 1400 Ft + 300 kcs költőpénz. Részletes felvilágosítás és jelentkezés február 12-lg az alábbi Irodáinkban: Kaposvár, Május L u. 7. (Latlnka tér). TeL 14-640, 12-497, Siófok, Szabadság tér 6. Tel. 132. Balatonlelle, Szent István u. 1L Tel. 191. Nagyatád, Széchenyi tér 23. Tel. 83. Barcs, Bajcsy-Zs (X. 74. Tel. 15. SIOTUR Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal. (125907) A SOMOGY MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT balatonbogiári építés- vezetőségére fölvesz kőművesehet és segédmunkásokat Jó kereseti lehetőség, 5 napos munkahét! Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: február 3-án, 4-én és 5-én Balatontooglá- ron, a Dózsa Gy. u. 9. sz. alatt (125912) Nyugdíjas pedagógus Kaposváron lakó nő ismeretségét óhajtja házasság céljából. Leveleket »►Káros szenvedélyektől mentes* jeligére, 125929. számra a hrdetőbe kérek. (125929) Röpülj páva — szavazólap A Röpülj páva népdalverseny február 1-i elődöntőjéről Somogy megyei versenyzőt javaslom továbbjutásra. név lakhely Beküldendő: a Somogy megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya, Kaposvár címre. OMOGYI NÉPLAP I Vasárnap, 1970, február L