Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-01 / 27. szám
Életművének csak els5 szakasza volt... Egy zeneszerző emlékére Emlékezetemben él néhány filmkocka. Valamelyik olimpián a tízezres futás idegszaggató finisében megtántoro- dott, s a mezőny éléről kivánszorogva összeesett az egyik versenyző. Néhány méternyire a cél előtt Azóta — mint a küzdés, a küzdelemben való elbukás emberi tragikuma — él bennem ez a kép. • * * Sopronbán- falván a műút tövében áll egy szép középkori kápolna. Vastag, ódon kőkerítés övezi. Emlékszem, körüljártuk, és mialatt idegenvezetőnk hosszan, lelkesen részletezte a falu valóban ritka műemlékeit feltűnt egy fehérlő márvány tábla a kápolna mögött Ott szerénykedett az ódon kőfalon. Nem esett szó róla ... Pedig a tábla Vándor Sándor nevét hirdeti Itt gyilkolták meg, amikor szervezete nem bírta tovább, amikor ösz- szeesett vagy kivánszorgott a sorból... Huszonöt éve. Negyvennégy éves volt Zeneszerző, munkáskórusok szervezője és vezetője, ahogy emlegették: »a munkások karnagya-«. Apja miskolci orvos, anyja tanítónő volt Tőle örökölte zenei tehetségét Tanulmányait a lipcsei zeneakadémián kitüntetéssel fejezte be. Olaszországban, Berlinben, majd Sopronban színházi karmester. Néhány műve kitüntetést, díjakat nyert külföldi zenei pályázatokon. A harmincas években bekapcsolódott a főváros zenei életébe. Első szerzői estjét a Zeneakadémián a közönség és a zenei kritika is melegen fogadta. Művel kor»A munkások karnagya.« szerű hangvételű alkotások, a Kodály—Bartók-iskola stílus- jegyeivei önálló kifejezés- módját hosszú ideig keresi. Kezdetben modem francia és német zenei hatásokkal, majd a magyar népzene szellemiségével átitatva jelenik meg — különösen lüktető, feszítő erejű kórusműveiben — ez az önálló hang. Kompozícióinak ez a része sajátos, egyéni ötvözete a XX. századi modem harmóniavilágú munkásdalok és a magyar ötfokú népi dallamvezetés hangjának. Formailag megzenésített szavalókórusra ütnek, újszerű »kórus-sanzonok« ezek a művek. Jórészt Ady,. József Attila, Radnóti verseire íródtak, érezhető rokonságban Kodály Zoltán drámai hangvételű kórusaival Ilyen szintézisben csendülnek Vándor Sándor énekkari kompozíciói Nem véletlenül! Kórón, még diákkorában rríégismerkedett: a. szocializmus eszméivel. Életének döntő fordulata, amikor 1936-ban vállalja a ma is nevét viselő kórus irányítását. A »Vándor Sándor tanítványainak énekkara« jobbára fiatalokból verKézírása egyik legismertebb »Kórus-sanzonjának« partitúráján. Bárányt Ferenc: HA SZÉL SÜVÍT, HA HÓ VÁQ Akár bélés báránybekecs csontig ható hidegben: szerelmed biztonsága úgy takart magába engem. Nem értek hozzám vad szelek: felfogtad őket, testmeleg szegült haragjuk ellen. S visszadalolták a napot az égre a pacsirták, szelíden lengtek a szelek, s ringattak, mint a hinták. Teher lett oltalmad, hiszen N akkor már télig meztelen dölyföltem volna inkább. Látod, csak akkor hordalak, ha szél süvít, ha hó vág. Mihelyt tavaszodik kicsit levetlek, és a moly rág. Mégsem kívánod, hogy havas legyen sorsom (bár gyakran az), te báránybélű jóság. ■Jl SOMOGYI NÉPLAP Wadl Vasárnap, 1970. február 1. buválódott, és — politikailag is, művészileg is — új, friss hangot jelentett a munkáskórusok mozgalmában. Szakított a korábbi szoedem-hagyomá- nyokkal; műsorpolitikában pedig új, modem hangvételű és mind igényesebb kórusmüvek előadását tekintette feladatának. Repertoárjukban a klasszikusok mellett magyar és nemzetközi folklóranyag szerepel. A kórus első zene- akadémiai koncertje után egyre népszerűbb. A munkásközönség különösen nagy szeretettel fogadta a forradalmi mondanivalót új, korszerű formában sugárzó hangversenyeket.- Egy régi kórustag szerint: » ... megesett. hogy néma volt a fogadtatás, men a produkció illegálisan hangzott el, és csak a felemelt öklök sokasága jelezte Vándor Sándornak és kórusának, hogy énekük elérte célját...« Ennek az együttesnek — és mellette több szakszervezeti kórusnak — művészeti és politikai vezetője volt »a munkások karnagya«, Vándor Sándor. Tudása, kompozíciós vénája, intellektuális egyénisége, s nem utolsósorban elragadóan közvetlen emberi lénye nagy tekintélyt, népszerűséget biztosított számára a mozgalomban is. Kórusával ott van a Batthyány-örök- mécsnél; a Kerepesi temetőben. a Petőfi-szobornál rendezett tömegtüntetéseken és mindenütt, ahol a háborúellenes függetlenségi gondolat szóhoz juthatott. A német bevonulás után munkaszolgálatra vitték. Századával Sopron környékén tengődött embertelen viszonyok közt Itt — valószínűleg a Nyugatra elindított »halál- mars« elején — oltották ki az életét. Művészete és tehetsége teljében; néhány héttel e táj felszabadulása előtt Alig néhány méterre az életért, az életbenmaradásért vívott küzdelem célszalagja előtt... Életművének első szakasza lezárult. Anélkül, hogy kiteljesedhetett volna. Hatvannégy kamarazenei alkotás, dal és kórusmű; egy nemzetközi rangú együttes, a Ván- doi Kórus, meg egy szerény márvány emléktábla maradt utána a sopronbánfalvai mű- einlekkápolna ódon kőkerítésén, a műút mellett És mienk emléke, öröksége, tanítása: a korszerűség ma is élő követelményéről — egész énekkari kultúránkban. Wal,!nger Endre A menthetetlen P eter Rarely éppen hazafelé tartott Invemess- ből. a skót felföldről, ahol saját költségén tanfolyamot tartott fenn skót dudások számára, mert többféléi az a panasz hangzott el, hogy ez a nemes és ősi művészeti ág a rádió és a gramofon hatása alatt kiveszőben van. Rarely a záróünnepélyre —— utazott most fel, és nagyon SZERB ANTAL: meg volt elégedve »Vajha a medvetelepem is ilyen jól prosper dll''-'« — gondolta magában. Mert ». aiesben, ot- tani erdőiben néhány Erdélyből importált medvét helyezett el, minthogy nagyon nyugtalanította, hogy ez a jeles vad már kiveszett a brit szigeteken. De legjobban a számolói aggasztották. Ugyanis néhány munkanélkülit szerződtetett azzal a megbízással, hogy számoljanak egyfolytában hétmillió-háromszázezerig. Kettő már feladta, három még számol, de a legtehetségesebb is még csak egymillió-kettőszázötven ezer körül járt, amikor Rarely elutazott Londonból. Vajon hol tarthat azóta? A londoni gyorsvonat étkezőkocsijában ismerős arcot pillantott meg: Tom Mac- leant, az írót. Maclean egyedül ült, és álteknősbéka-le- vest kanalazgatott, közben mereven nézet maga elé — Megengedi? — kérdezte Rarely letelepedve az író mellé. — Nem zavarom? — Dehogynem, de mennyire zavar — felelte Maclean kitörő örömmel. — Éppen azért nagyon kérem, maradjon itt! 51avar jón, legyen olyan kedves, rendkívül lekötelez vele! R arely kezdett megdöbbenni. Hirtelen az a gyanú villant át rajta, hogy nem ő a legkülönösebb ember a vonaton. — Tudniillik dolgozom — mondta Maclean. — Jegyzeteket készítek egy rádióelőadás számára, amelyet skóciai élményeimről fogok , tartani. Amíg magával, beszélek, addig legalább nem dolgozom. Uram, nem lehet kibírni, mennyit dolgozom. Már undorodom magamtól, abszolúte undorodom. Most Skóciában voltam, hogy egy kicsit kipihenjem magam. Kérem, egy hónapig voltam ott: azalatt lefordítottam egy francia regényt, megírtam két esszét és egy novellát, nyolc elmefuttatást a Morning Glory számára hat knpwkritikát a Soectatomak és tíz hosszabb cikket egy készülő lexikon számára, amelynek ez lesz a címe: Nők, gyermekek és a kutyák az emberiség szolgálatában. De két rádióelőadással még el vagyok maradva. — Érdekes — tűnődött Rarely —, én mindig azt képzelamiket a szerkesztők és ft kiadók küldenek a nyakamra, vagy amire szükségen» van valamelyik írásomhoz^ Tudja, szeretnék már egy könyvet teljesen ok nélkül elolvasni. Egy könyvet, aminek semmi hasznát nem veszem. Például Andersen meséit. Évek óta vágyódom a Csúnya Kis Kacsa törRészlet tem, hogy egy ilyen író csak fekszik a hasán, és várja az ihletet, és aztán, ha jön az ihlet, akkor ír is valamit Hiszen magának több dolga van, mint egy magamfajta egyszerűbb milliomosnak. — Nem tudom, mennyi dolga van egy milliomosnak, mert utálom ezt az emberfajtát, a jelenlévőket természetesen kivéve. De nekem annyi dolgom van, hogy azt már nem lehet kibírni. Most hallotta, miből áll a vakációm. Képzelheti, mennyit dolgozom, mikor munkában vagyok. Évente két regényt kell szállítanom a kiadómnak, hetente három cikket a lapnak... És hol vannak még a köiiyvkrttikák, a lektori jelentések? S hozzátette: — És időnként még egy novellát is kell írnom, hogy megmutassam, hogy még művész vagyok. És valami kis tudományos munkát, hogy ne butuljak el egészen az írásban. Na és a propagandacikkecskék a barátaim könyveiről és a kis megfúrások az ellenségem könyveiről! ... Kérem, számítsa ki. — Rémes. Hogy győzi? Mikor ír? — Inkább azt kérdezze, hogy mikor nem írok. Írással alszom el, írással ébredek. Álmomban tovább gondolkozom hősnőm sorsán. — És mikor él maga? — Soha. Nincs időm sportolni, és nincs időm a szerelemre. Évek óta csak olyan nőkkel beszéltem, akik kéziratot hoztak. És higgye el, nem ezek a legrokonszenvesebbek nekem. De ez még nem volna baj. A baj az, hogy nem jutok az olvasáshoz. — De hiszen könyvkritikákról és lektori jelentésekről beszélt. Csak el kell olvasni azokat a könyveket... — Igen, uram, rengeteget olvasok. Naponta hat-hét órát De csak olvan könyveket. ténete után, és nem jutok hozzá. Rarely elmélázott majd így szólt: — Mi az ördögnek dolgozik ennyit? — Hogy megéljek, kedves jó uram, “* kizárólag azért Persze maga tudja, hogy az meg is kell élazt nem embernek nie: magánál az szinte automatikusan megy. Nem vagyok népszerű író. írásaim nem alkalmasak arra, hogy filmet készítsenek belőlük, és az agyam még nincs annyira megtámadva, hogy színdarabot tudnék írni. Szürke irodalmi kézműves vagyok. — Ne haragudjék egy tolakodó kérdésért! Mennyit keres? — öt-hatszáz fontot egy évben. — Micsoda? Ennyi munkával? Hisz ez rettenetes! Meghasad a szívem magáért, pedig maga nincs is kiveszőben, mint a dudások. — Előbb-utóbb én is kiveszek. Ez nem embernek valót amit én csinálok. — Idehallgasson. Maclean! Volna egy ajánlatom. Fizetek magának évente ezer fontot Kérem, ne ugráljon! Persze nem adom ingyen. Ellenszolgáltatásul azt kérem magától, hogy mától fogva ne írjon többet egy sort sem. Elfogadja az ajánlatot? H ogy elfogadom-e? Jó kérdés. — Hát azt hiszi, ha egy jóságos angyal beröpülne az ablakon, volna szívem belerúgni? Uram, ön visszaad az életnek és az emberiségnek! Nevét csak könnyek közt fogom tudni kiejteni. Uram... angyalom... Mától kezdve csak horgászni fogok. És udvarolni nőknek, akiknél nincs kézirat... akik nem is olvasnak... analfabéta nőknek fogok udvarolni. És elolvasom a Csúnya Kis Kacsát és Aquinoi Szent Tamás Summáját is. Én leszek az első boldog író az irodalom- történelemben. Mert én nem fogok írni. • Huszonöt éve, 3945. Január írén pusztítottuk, el a fasiszták a kiváló Írót és irodalomtörténészt. Grigorlj Gorin: Becsületes taxisofőr Intettem. A taxi megállt. — Jónapot! — köszöntöttem a taxisofőrt. — Kérem, nem messze, csak a Szamot- jocsnája térre... öt perc sem telt bele, a helyszínen voltunk. Az óra 49 kopejkát mutatott. Egy rubelt nyújtottam a sofőrnek. — Nem tudok visszaadni... Kotorásztam a zsebeimben, végül találtam egy ötvenest. — Egy kopejkám sincsen... —■ szólt a sofőr. —De kérem, szót sem érdemel! — nevettem. — Nem, nem — tiltakozott. — Borravalót nem fogadok el — De hát akkor mit tegyek? — Itt a közelben van egy dohányáruba, ott felválthatja... De abban az irányban éppen nem lehetett közlekedni, hanem egy másik utcán keresztül. Egyszóval mire öt perc múltán a dohányárudánál voltunk, éppen betártak ebédszünet miatt. Az óra 97 kopejkát mutatott. — Nem tudok visszaadni.. és borravalót nem fogadok el... — hajtogatta a taxis. — Kérem, akkor vigyen még három kopejka áráért... — szóltam elkeseredetten. Még harminc métert utaztunk. Az óra pontosan egy rubelt jelzett. — Álljon meg! Itt kiszállok! — kiáltottam. — Itt nem szabad megállni — mondta a sofőr. Amikor olyan helyre értünk, ahol megállhattunk, 1 rubel 12 kopek volt az adósságom. — Ne keseredjen el! — vigasztalt a taxis. — Találunk valami megoldást... A Kijevi pályaudvaron a pénztárban dolgozik egy ismerősöm, ő fel fogja váltani... Elindultunk ismét. Természetesen a pénztár éppen tárva volt. Tovább, a Kurszki pályaudvarra! A Kurszki pályaudvaron szerencsénk volt, de az óra pontosan három rubelt mutatott. Odaadtam a pénzt a taxisnak. Eltette, és bekapcsolta az órát. — Bocsásson meg! — mentegetőzött. — Egyetlen kopejkát sem fogadok el munka nélkül... — Hálás vagyok önnek — szóltam. — De hálás lennék önnek, ha megmondaná, ho- öyan jutok el a Szamotjocsná- ja térre. — Odaviszem... — ajánlotta fel szolgálatait. Amikor az óra negyvenkilenc kopekot mutatott, az ötven kopejkát az ülésre dobtam, és elmenekültem a taxiból... Fordította: Antaify István A Balaton jegén (Fehérváry Ferenc felvételei
