Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-07 / 32. szám
HATÉKONY ANYAG! ÖSZTÖNZÉST Téliesítés — több mint hárommillióért A megyei pártbizottság múlt heti ülése Somogy megye gazdaságának tavalyi fejlődését és ez évi feladatait elemezte. A tanácskozáson sok szó esett a gazdasági reform szabályozóiról, s ezek sorában az anyagi ösztönzőkről. A párt-végrehajtóbizottság előterjesztése megállapította: “A részesedési alap elosztásának új rendszere lényegében a vállalatokra bízza az elosztást. Az érdekeltség hatékonysága nagyban függ attól, hogy a vezetők mennyire lesznek képesek a dolgozók részesedését a végzett munka szerint differenciálni.-» Nyereségprémium A vállalatok gazdasági vezetői, a szakszervezeti bizottságok és a munkaügyi osztályok ezekben a hetekben fogalmazzák meg a nyereségelosztás új helyi szabályait, amelyeket aztán a dolgozókkal való megvitatás után, a kollektív szerződés előírásaiként iktatnak a •»vállalati törvények« sorába. A most zajló megbeszéléseken az illetékesek különösen sokat foglalkoznak a nyereségprémiummal és a nyereségjutalommal. mint a közvetlen anyagi ösztönzés új formáival. A munkaügyi miniszter rendeleté értelmében a vállalat bármely dolgozója, dolgozó csoportja — esetleg a vállalat kisebb szervezeti egysége, műhelye is — részesíthető nyereségprémiumban, illetve nyere- eégj utalómban. Nyereségprémiumnak az a — részesedési alapot terhelő — prémium minősül, melynek kifizetése a nyereség alakulásától függ. Ezt a juttatást elsősorban olyan dolgozók számát ra célszerű kitűzni, akik tevékenységükkel, feladataik végrehajtásával számottevően befolyásolhatják a vállalat össz- eredményének alakulását. A nyereségprémium az érintetteket az átlagosnál jobban érdekeltté teszi a magasabb nyereség elérésében. Indokolt a nyereségprémium alkalmazása abban az esetben is, amikor valamely jelentős részfeladat teljesítését segíti vele az üzem; olyan részfeladatét, melynek megoldása növeli a vállalat nyereségét A szóban forgó ösztönzés! forma jellegéből következik: kitűzésénél főként az a munkaterület jöhet számításba, ahol a vállalat egészére kiható gazdasági eredmények eléréséért tevékenykednek; de adódhatnak egyéb munkahelyek. beosztások is, melyeknél a nyereségprémium kifizetését ugyan nem átfogó, de a nyereség tömegét fokozottan befolyásoló egyéb mutatók eléréséhez, teljesítéséhez kötik. A vállalat egészének nyereségétől függő nyereségprémiumra előleget lehet folyósítani, ha a részeredmények azt indokolják. Ez az előleg természetesen nem tekinthető végleges kifizetésnek, s ha a vállalat év végi eredménye, mérlege azt alátámasztja, részben vasy teljes egészében vissza is fizettethető. Nyereség! utalom Az anyai ösztönzés másik új kategóriája a nyereségjutalom. A vállalat nyereségét jelentősen befolyásoló eredmény elérésekor adható, ugyancsak a nyereségrészesedésből. Olyan dolgozóknál célszerű alkalmazni, akiknél a feladatot nem lehet előre kitűzni, azonban az év végi értékelésnél kitűnik, hogy tevékenységükkel hathatósan elősegítették a vállalati nyereség növelését. Ilyen, az átlagost jóval meghaladó teljesítmény lehet például az önköltség számottevő csökkentése, az importanyaggal való takarékos gazdálkodás, a váratlan és veszélyes üzemzavar kiküszöbölése. a irrunkafolyama- matok ésszerű, eredményeket növelő átszervezése, és így tovább. Mind a nveresévorérnium mind a nye-■eséviutalom a dntoozók bármehi cswortéáná'. alkalmazható. A szabályok tehát nem zyriák ki az üzem* kollektíva esve t1 en rétegét sem az anyagi ösztönzés említett formáiból, a vállalatoknál azonban célszerű mérlegelni azt, hogy mely munkaterületeken indokolt a jutalmazás és premizálás korábbi rendjének fenntartása, és hol kívánatos a nyereségprémium rendszeres!- tése. Amennyiben a juttatást csoport vagy kisebb egység kapja, annak a dolgozók közötti felosztása az egység vezetőiének hatáskörébe tartozik. Épnek módszerét a kollektív szerződés előírhatja. A vezetők ösztönzése A magasabb vezető állású dolgozók részére, eredményes gazdálkodás esetén — a munkaügyi miniszter rendelete értelmében — megjár a részesedési alapot terhelő nyereségprémium. Más címen azonban prémiumot vagy prémiumáta- lanyt nem kaphatnak. Ezt a nyereségprémiumot a vállalat felügyeleti szerve a nyereséghez és a bérköltséghez viszonyítottan állapítja meg, s a várható eredményekre tekintettel, év közben egyszer — legkorábban a féléves mérleg adatainak ismeretében — előleget adhat. Ha a gazdasági vezetők irányító tevékenysége, illetve a vállalat gazdasági eredményei kiemel- i kedők, a felügyeleti ; szerv a nyereségprémium összegét fölemelheti. A magasabb vezető állásúak nyereségprémiuma — vezetési, j gazdálkodási hibák esetén — csökkenthető. Csökkenteni kell, illetve meg kell vonni a nyereségprémiumot a népgazdaság vagy a lakosság érdekeinek súlyos megsértése esetén, valamint akkor, ha a vállalat a rendelkezésére álló eszközöket nem használja fel megfelelően, és emiatt dolgozói élet- és munkakörülményeinek alakulása a lehetőségektől .jelentősen elmarad. A csökkentést, illetőleg a megvonást írásban indokolni kell. A munkától függ A módosított részesedési szabályok, illetve az újszerű anyagi ösztönzők lehetővé teszik, hogy a vállalatok a számukra leginkább megfelelő jutalmazási, részesedésfelhasználási rendszert alakítsák ki. A végzett munka és annak arányos anyagi elismerése közelebb kerülhet tehát egymáshoz, a felosztható részesedési alap nagyságát azonban e rendelkezések nem növelik. Ahhoz, hogy emelkedjék a dolgozók keresete, hatékonyabb munkára van szükség. B. T. Téli munkák az északnyugati városrészben a KISZ-lakásoknál. Megyénk építőipari feladatai sürgietőek. Sok építkezésen télen sem szünetel a munka, a kőművesek, szakipari szerelők küzdenek a faggyal, a hóval. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat idejekorán hozzálátott a téliesí léshez. ÚJ ALAPOKON, EREDMÉNYESEN Egyesült szövetkezetek számvetése Több milliós tartalék Darányban Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondta volna Dráva- ta másában, Drávagárdonyban vagy akár Darányban, hogy nem is olyan sok idő múlva sok milliós vagyonnal rendelkező, több milliós termelési értéket előállító üzem lesz a szövetkezetük — akkor kétkedve és bizonyára hitetlen- kedve fogadták volna ezt a véleményt. A kis terület baha- tárolta a lehetőségeket mind a szövetkezetek fejlődésében, mind pedig az ezzel összefüggő részesedésben. Először 1966-ban Drávata- mási, aztán két évvel később Drávagárdony parasztsága ismerte föl ezt, és határozta el, hogy egyesíti gazdaságát a darányi szövetkezettek A területi, az anyagi és a szellemi tőke koncentrációja a gazdálkodásban új lehetőségeket teremtett. Ehhez párosultak azok a fejlődést segítő tényezők, melyeket az önálló vállalatszerű gazdálkodás, a gazdaságirányítás új rendszere hozott magával Egy ilyen szervezeti átalakulás sok gonddal, problémával jár. De éppen ennek a három községből alakult nagyüzemnek fa példája igazolja, hogy őszinte egyet akarással szorgalmas törekvéssel legyőzhetők a nehézségek Sőt, töretlen fejlődést, az anyagi javak számottevő gyarapodását érheti el a nagy közösség. A számok kérlelhetetlenek, ám akkor, amikor egy esztendő munkájának tapasztalatait, eredményeit és hibáit kell ösz- szegezni. beszédesebbé válnak, mint akármilyen gondosan megfogalmazott szófüzér. 1969- ben csaknem huszonhétmillió forintos termelési értéket állított elő az egyre korszerűsödő, méreteiben is megnövekedett nagyüzem. Egymillió forinttal több ez, mint amennyit egy évvel korábban, a közös út első évében elértek. Talán még ennél is többet mond, hogy a közösség egy dolgozó tagja csaknem nyolcvanháromezer forint érték megtermelésével járult hozzá a múlt év eredményéhez. A javak gyarapodása, egy szövetkezet gazdagodása, szorosan együtt jár az ott tevékenykedő parasztemberek jövedelmének, életkörülményeinek javulásával. Míg korábban Drávagárdonyban és Drávata- másiban a tagok munkaegység-részesedése nem érte el a / negyven forintot, a műit évben tízórás munkanapra vetítve, átlagosan csaknem száz forint kereset jutott egy dolgozó tagra. Összesen több mint hétmillió-nyolcszázezer forint munkadíjat fizetett ki a szövetkezet Az önálló vállalatszerű gazdálkodás nemcsak új lehetőségeket, hanem új fogalmakat is hozott Ezek között említhető a nyereségrészesedés. A korszerű nagyüzem, a jövedelmező gazdálkodás arra is módot adott, hogy mintegy kétmillió forint nyereségrészesedést fizethessenek. Ez azt jelenti, hogy az itt dolgozók mintegy háromhavi átlagkeresetüknek megfelelő külön részesedéshez jutottak egész évi törekvő munkájuk eredményeként. Lehetne sorolni- mutatókat, melyek mind egyértelműen alátámasztják: nagyot fejlődött, erősödött ez az egyesült tsz, s az itt dolgozók jövedelme egy-két év alatt megkétszereződött Az elmondottakon kívül csupán még egy tényt szeretnénk megemlíteni: december 31-én a gazdaság több mint tizenegymillió forintos biztonsági alappal rendelkezett, s ebből négymilliónál valamivel többet készpénzben tartalékoltak Ez o tekintélyes összeg a további fejlődéshez, a nagy közösség még szebb jövőjének a formálásához igen nagy biztonságot adhat és ad is. Január elsejével tovább nőtt a darányiak nagy családja: Kastélyosdombó parasztsága is csatlakozott a korábban egyesült szövetkezethez. A régi célok helyére most újabbak kerülnek, a feladatok nem lesznek kisebbek, mint korábban voltak A múlt. a kedvező tapasztalat részben biztosítéka a további fejlődésnek. De ennek párosulnia kell a már korábban említett őszinte egyetértéssel, s hadd tegyük hozzá, a jó gazda gondosságával és felelősségével is. Ahol mindenki elégedett... A somogydöröcskei—szoro- sadi November 7. Egyesült Termelőszövetkezet az elmúlt napokban tartotta meg zárszámadó közgyűlését- A tsz megalakulása, 1949 óta nem volt még ilyen eredményes zárszámadás a közös gazdaság életében! Schäfer Jakab tsz- elnök beszámolója nemcsak az elért eredményekről adott számot, hanem az előző évekre Is visszatekintett Emlékeztette a tagságot, hogy milyen sok problémával kellett megküzdeniük két évtized alatt a dimbes-dombos terepen, a kedvezőtlen talajviszonyok között. 1964. január 1-től már a szo- rosadí tsz-szel együtt folytatták a munkát. Azóta az egyesült tsz tagjai testvéri egyetértésben, példamutató szorgalommal dolgoznak, s ennek eredményei csakhamar kezdtek mutatkozni. 1967-ben napi 49, 1968-ban napi 57, 1969-ben vedig már napi 70 forint 60 fillért fizettek. A tagság minőén hónap 10-én előlegként kapta meg keresetének nyolcvan százalékát, s most. a zárszámadás napién vehette föl a bent maradt 20 százalékot, valamint a további 25 százalék kiegészítő részesedést is. Az elnök örömmel adott számot arról, hogy a tagság idejében elvégezte a növényápolási és a betakarítási munkákat Ennek is köszönhető, hogy a tervhez viszonyítva csaknem 3 milliós többletbevételt értek el a múlt esztendőben. A többi között 20 vagon kukoricát és 22 vagon őszi árpát értékesítettek terven felül. Különösen kukoricából értek el rekordtermést: májusi morzsoltban számítva holdanként 27 mázsát A közös gazdaság vagyona több mint 12 millió forint, és semmi adósságuk nincs. A tsz biztonsági alapja 800 ezer forint ami biztosítéka annak, hogy a munkabér-kifizetések folyamatosak lesznek a jövőben is. Az erősödést nemcsak a számok mutatják, hanem az is, hogy fiatalodik a tsz. 1967-ben 52 év volt az átlagos életkor, 1968-ban 49 év lett. 1969-ben pedig 42 évre csökkent Ezen a zárszámadó közgvűlésen is — a jó eredménvek láttán — többen kérték felvételüket Ez a zárszámadás valóságos iskolapéldáia volt annak, hogv hozzáértő vezetéssel és becsületes hozzáállással, szorgalmas munkával milyen szép eredményeket érhet el néhány év alatt egy közös gazdaság! Vörös M—Szerdahelyi P Külön bizottságot hoztak létre szeptemberben azzal a céllal, hogy felmérje a téli munkakörülményeik biztosításához szükséges beruházásokat. Amikor az időjárás engedte, végezték a külső munkákat is, a megfelelő eszközök beszerzése pedig lehetővé tette a belső munkák folyamatos végzését. A legsürgetőbb határidejű harmincöt építkezésen dolgoztak; a rádiócsogyár építésénél, Nagyatádon, a nagyberki sertéskombinátnál, Tabon, nem szüneteltek a lakásépítkezések a Berzsenyi utcában és a Léva utcában. A jó munka nagy megterhelést követelt a munkásoktól, hiszen új munkahelyen kellett fölvenni a szerszámokat. Több mint hárommillióba került a téliesítés. Gőzkazánt, gőzfejlesztőket, gőzkályhákat vásároltak, az utóbbiból kétszáz darabott vett egyenként ezer forintért a vállalat Épül a közgazdasági technikum« Vakolők Barcsi termék Jugoszláviába A Somogy megyei Erdő és Fafeldolgozó Vállalat barcsi fűrészüzeme a múlt évben iákkor még mint a Dél-magyarországi Fűrészek barcsi telepe) kötött először üzletet a jugoszláviai Viroviticán működő irodabú torgyárral. Irodabútor-elemeket szállított mintegy 10 millió forint értékben. Most újaibb megállapodás született, amelyet Barcson a Somogy megyei Erdő és Fafeldolgozó Vállalat, a Ltg- mimpex és a jugoszláviai vit roviticai irodabútorgyár és a koprovnicai Bilo-Kalnik export—import kombinát képviselői kötöttek. A megállapodás szerint a barcsi fűrészüzem speciális ládákat készít a viroviticai irodabútorgyár részére a bútorok szállításához A több ezer dollár értékű ládák átvételét még e hó 27-én megkezdik, & rövidesen szállítják is rendeltetési helyére. Ezen a tárgyaláson előzetes megállapodás született még további szállítmányokra is: csomagolólécből több vagonnyit kell gyártani a kívánt méretben és vastagságban; az üzemiben most előállított par- 'cettalapokból előre'átha‘ólag több ezer négyzeten! térré tartanak igényt. Erre árajánlatot kértek, s ha megfelel, rövidesen megkötik a szállítási szerződést is. SOMOGII NÉPLAP Ba&arbat, 1370, február 7,