Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-27 / 49. szám
A természettudományok fellegvára Mennyit ér egy határidő? Életmentés a klinikai ha-1 Iáiból, J unglrau-túra 1969. Letűnt korok élő múzeuma, Korunk tudománya, A felszabadult Budapest 25 éve, Látványos lélektan — alig tudom I abbahagyni az érdekes, izgalmas elmek felsorolását, amelyeket a Budapest, Bocskai út 37. számú épület hirdetőtábláján olvasok. Benn, a TIT Budapesti Szervezetének Természettudományi Stúdiójában kerekedik kedvem igazán végighallgatni valamennyi előadást, foglalkozást, beiratkozni mindegyik szakkörbe, tanfolyamra. A légkondicionált, kellemesen berendezett, modern épület végre, 129 éves várakozás után a természettudományos ismeretterjesztés méltó fellegvára. (Már több mint száz éve szorgalmazta az Ismeretterjesztő Társulat saját székházának felépítését, megterem- sétét.) Eddig csak kölcsönadott termekben, egyetemi előadókban folyt az Ismeretterjesztés, ősszel például a Kémiai kísérleti esték című sorozatát éppen helyhiány miatt nem indíthatta a József Attila Szabadegyetem. A 200 személyes nagy vetítő >— ideális előadóterem, előkészítő szertár csatlakozik hozzá, alkalmas normál, és kes- kenyfilmek vetítésére, diavetítésre, fölszerelték a termet hat nyelvű szinkron tolmácsberendezéssel. Nemzetközi konferenciákat, szlmpozionokat tarthatnak itt. A kör alakú terem a körfolyósóval egybe nyitható, s a külső falak kiállítási csarnokként használhatók. A kis előadóterem 125 személyes. Ide most nem léphetek be — a matematikai szabadegyetem foglalkozása folyik. Annál érdekesebb a négy kitűnően fölszerelt laboratórium — fizikai, kémiai, biológiai kísérleteikhez. Általános iskolások, gimnazisták, egyetemisták, fizikai és szellemi foglalkozásúak, nyugdíjasok, férfiak, nők a látogatók. Fiatal házaspár igyekszik Vajda Zoltán földrajzi előadására. / — Szeretnénk egyszer személyesen megnézni a Niagara- vízesést. Addig filmen »készülünk« — mondják. A középkorú férfi, akit megkérdezek — fizikatanár. — Atomfizikát is tanítok az osztályomban — tankönyv nélkül. Ehhez ismernem kell a legújabb tudományos eredményeket, vitákat. A fiúk — másodikos gimnazisták — a kémiai kísréleti estekre jöttek. Az a három barátnő pedig, aki adminisztrátorként dolgozik, de jövőre orvosi egyetemre akar menni, most iratkozik be A sejt élete című sorozatra, amely sejttani laboratóriumi gyakorlatokból álL A tematikát forgatják. Ilyen címek szerepelnek benne: A sejtek szerkezetének vizsgálata, A növényi és állati sejtek összehasonlítása, A sejt növekedése, szaporodása. A kísérleteket dr. Törő Imre akadémikus vezeti. Néhány nap múlva berendezik a földszintet öveges József professzor jelenségbemutató kísérleti eszközeivel. A stúdió alig egy hónapja nyílt meg. Mégis, amikor az igazgató, Svókus Olivér megmutatja az eddigi programot, hosszú, hengerré csavart papírtekercset terít elém. — Nemcsak előadásokat, tanfolyamokat tervezünk — mondja az igazgató —, maximálisan szemléltetünk minden témát, s az érdeklődök tevékeny közreműködésére számítunk. Sokféle érdeklődés kielégítésére törekszünk — ezért szerepel a témák közt fizika, kémia, biológia, filmművészet, orvostudomány, földrajz, csil„Technos 70" A tízéves Gépipari Technológiai Intézet »Technos 70« címmel március 2 és 6 között rendezi meg immár negyedik tudományos ülésszakát. Száznál több előadás hangzik el öt szekcióban a gépipari gyártástechnológia időszerű kutátási és fejlesztési problémáiról. Az előadásoknak csaknem a felét külföldi — angol, bolgár, csehszlovák, lengyel, NDK-beli, NSZK-beli és szovjet — szak- I emberek tartják. lagászat. Helyet adtunk a gtxm- bászkörmek. Az oktatás, a népszerűsítés minden szintre kiterjed, az általános ismeretektől a speciális szakterületekig, az ismeretszerzéstől a továbbképzésig adunk lehetőséget. Egy-egy új fölismerésre, tudományos eredményre azonnal reagálunk — a szakterület legkiválóbb ismerőjének közreműködésével. Ankétok, informatív előadások, módszertani útmutatás, demonstrációs kísérletek formájában. Két és (él év.g épült Budán, a Bocskai úton egy romos zsinagógából a Természettudományi Stúdió, több intézmény összefogásából. Egyetemek, tu. dományos intézetek adtak műszereket, fölszereléseket. Helyet ad a természettudományos ismeretterjesztésnek, a tudósklubnak, segít a szabad idő hasznos eltöltésében, a tanulásban, a szakmai továbbképzésben. Hasznos intézmény! K. M. »ígértem beszélyt. novellát... Tűztem is ki határidőket: sohanapja holnapot«. (Arany János) MENNYIT ÉR egy határidő az építőiparban? Ha nagyon alaposan megfontolom a tapasztalatokból összegyűjtött választ, akkor azt mondhatom, hogy nem sokat. Elnatá- roznak egy építkezést, megrendelik a terveket, s már azok sem készülnek el határidőre. Csúszik a téma egy hónapot, fél évet, tehát az építkezés kezdetének dátuma sem a régi, hanem ennek megfelelően változik. A következő buktató az anyaghiány. Hol az ajtó- és ablaktokok hiányoznák, vagy cement nincs, de a palától a betonvasig széles a hiánycikkek skálája, van hát lehetőség határidő-módosítási kérelemre jócskán. Ha már minden együtt van, az anyag, a gépek és az emberek is, akkor még mindig tolhat egyet az eredeti terminuson az időjárás, és az objektum jóval a határidőn túl készül el. De elkészül, és ez a fontos. Az ipari üzemekben csaknem hasonlóan játszódhat le a folyamat, csupán a megfelelő helyre más szavakat kell beilleszteni. — Valami mindig közbejön — hallottam már számtalan esetben ezt a közhelyszerű kiszólást, s ezt az »objektiv« nehézségekkel kiegészítve, általában el is fogadjuk érvként. Vannak azonban olyan munkaterületek is, ahol szinte lehetetlen megszegni a végső határidőt. Ilyenek például az üzletek, amelyek — akár tetszik, akár nem — csak addig tartanak nyitva, ameddig az engedélyük szól, és a kiárusítások napját sem szokták hetekkel eltolni. (Bár ez utóbbira akadna példa.) A mozi- és a színházi előadások kezdete sem csúszik tíz percPostahivatal az állomáson Űj postahivatalt helyeztek üzembe a kaposvári vasútállomáson. A hivatal a hírlapterjesztés kivételével minden postai tevékenységgel foglalkozik. nél többet, de lehetne még sorolni tovább. Mennyit ér egy határidő? Van olyan eset is, amikor megtartása az egész ország vagy világ eíism-írését kivívja. Ilyen például a Duna In- tercontinentál szálloda felépítése, de beszélhetnénk az osa- kai világkiállítás pavilonjainak építéséről is. amelyek kifogástalan állapotban várják a megnyitó napját. A közvéleményt általában nem háborítja fel a határidő- módosítás. Szomorú tapasztalataik vannak az embereknek arról, hogy mit jelent a változtatás, és ez ellen az égvilágon semmit nem tehetnek. A felháborodást és az indulatokat visszafojtva több eredményt lehet elérni, mint az asztalcsapkodással. (Persze olykor az utóbbi Is hatásos.) A határidők meg nem tartása nemcsak anyagi, hanem erkölcsi következményekkel is jár, s bármennyire közhely a megrendült bizalom, néha valóban évek kellenek a régi hírnév visszaállításához, drága árat kell fizetni a kényelmeskedésért és a felelőtlenségért. Mennyit ér tehát egy határidő? Szerintem pontosan annyit, amennyire megtartják. Somogybán 1969-ben csupán egyetlen építkezésről tudunk, amely határidőre befejeződött. Ez is szomorú statisztika. Gyárigazgató ismerősöm mondta el a múltkoriban, hogy milyen károkat okozott nekik a tél. Vállalata exportra is termel — nem is keveset —, és a szállítások annyira elcsúsztak, hogy régi jó vevőket, piacokat vesztettek el. Ez persze »vis major«, ellene tenni nem lehet, s nyilván nemcsak nálunk, hanem Európa több országában is megállt az élet néhány napra, viszont a reklamáció néhány jóindulatú figyelmeztető mondattal rövid időn belül megérkezett. A HATÁRIDŐKET általában azért szokták meghatározni, mert biztosak abban, hogy vállalásukat az időhatárig teljesíteni tudják. A néni teljesítés ezzel ellentétben annak beismerése, hogy erejüket és képességeiket túlhaladó vállalkozásba fogtak. Ennyire szerények lennének a képességeink? Saly Géza A z öregasszony pálinkát hozott. Régimódi, félliteresnek látszó üvegben talán másfél decit. Vagy talán annyi sem volt. Meg egy kis vastag falú, talpas stamperlit tett a kopott, foszladozó szélű, hímzett asztalterítőre. A látogató — tizennyolc éves, érettségi előtt álló fiű — zavartan állt az asztal előtt. Véletlenül tévedt e házba, a történelemtanára küldte el valami régiség ügyében, de eltévesztette az épületet. A szomszéd helyett ide kopogtatott be, egy magányos özvegyasszonyhoz. És hiába akart továbbmenni, betessékelte a szobába. — Tessék, igyák, fiam. Még négy éve vettem, azóta alig fogyott belőle. Ha néha megkínálom a fuvarost, aki a kis szenemet meghozza, aztán én- hozzám nemigen vetődik be férfiféle. Asszony is ritkán. Teletöltötte a kupicát. A gyöngyök hamar szétpukkantak a pohárka falánál. — Azt mondják, a pálinka annál jobb, mennél tovább érik. Ez is zamatos lehet, bár én nem ihatom a vérnyomásom miatt. Meg aztán a hetvenkét év, ugye ... De miért nem ül le? Majd megtalálja még Argócsékat később is. Alig múlt öt óra. Tessék. Ha dohányzik, nyugodtan rá- gyúithat ám. nem zavar a a füst. Szegény férjem is cigarettázott. Igaz. köhögött is miatta eleget. De végül nem attól halt meg, hanem gyomorrákban. A fiú még mindig csak állt. Ahogy a pálinkára nézett, önkéntelenül is megborzongott. Nem szokott töményét inni, legföljebb ritkán, társaságban valami édes likőrt. Gyúnyol- ják is miatta a barátai. — Üljön le már, az istenért! Még elviszi az álmomat. A vendég zavartan forgatta a diáksapkáját. Kelletlenül, köszönömöt morogva ereszkedett le a nyikorgó rugójú, kifakult virágokkal díszített fotelbe. Egyenesen ült, nem dőlt hátra. Az asszony a kezébe adta az italt. — Csak bátran! A pálinkát egyszerre kell inni, nem ízlelgetve. Barna, vastag fejkendő volt az özvegyen; ahogy beszélt, két csücske folytonosan meglazult a gyorsan mozgó, hegyes kis álla alatt. — Köszönöm szépen, de... — Ne szerénykedjék! Ha nem is szokta, ennyi igazán nem árt meg. Van egy kis almám is. Harapna hozzá? Mindjárt hozom. A fiú szétnézett a kis szobában. Vagy tiz éve hengerelt, portól szürkülő falak, néhány kisebb, sötét tónusú festmény, nagyon régi bútordarabok. Szemben egy vasutas egyenruhás, tömött baju- szú férfi arcképe. Bizonyára a férj — gondolta. Ó rájára nézett. Jó húsz perce, hogy itt tétlenkedik. Nem szólt összesen három szót sem. de az öregasszony nem engedi el. De ha most bejön, elbúcsúzik. Ildikó hatra megy a könyvtárba, semmivel nem tudja megmagyarázni a késését Legkésőbb tiz perc múlva mindenképpen indulnia kell. Mert ezt az indokot úgysem veszi be. Hogy egy idős asszony fogva tartja, akivel egyébként semmi dolga. Az özvegy egy tányérban két almát tett elé. Apró, fekete pontok a sárgás, enyhén ráncosodó héjon. — Tessék. Meg is mostam. Kést is adjak hozzá? Igaz, ilyen fiatalon még jól lehet harapni. Aztán igyék is. Lám, meg sem kóstolta. Fölemelte a kupicát. Kor- tyintott belőle. Csípte a torkát, könnyeit is kicsalta az erős ital. Köhögni kezdett. Az erőlködéstől meg a lenyelt szesztől hirtelen nagyon melege lett. Kigombolta a télikabátját. — Miért nem veti le? Jó meleg van itt bent, nem ( Vagy tegyek a tűzre? Még van egy kis szenem, úgy számítom, elég lesz a tél végéig. De hát az ember sosem tudja. Ez a medve is, ugye, gyertyaszentelőkor ... Mondtam is a szomszédasszonyomnak — nem az Argócsnénak, vele nem vagyok annyira jóban, mert egyszer... Hogyan lehetne megszakítani a beszélgetést? Azt a vég nélküli szózuhatagot, amely elönti az egész szobát, megtölti a takarítatlan zugokat is? — ...mert éppen kint voltam a keretben, március eleje, nem, inkább február vége lehetett, mert korán tavaszodott abban az évben, és odaszólt hozzám az Argócsné... A fejkendős, sovány arc savószínű, de élénken mozgó szemekkel, áthajolt az asztal fölött. A diák tekintete alább siklott, az örökké föl-lejáró fejkendőszárakra. De csak szófoszlányok jutottak el a tudatáig. — Szóval, így jártam az Argóesnéval. Azóta... mert mondja csak meg, őszintén ... És egyáltalán, miért? Az én uram is volt olyan magas pozícióban a vasútnál, mint az ő férje az adóhivatalban. M eg kellene kérdezni, milyen beosztásban dolgozott a megboldogult — gondolta a fiú. De nem, ezzel is telne az idő. Meg a bő válasszal. így csak hallgatott, és közben maga előtt látta, hogy Ildikó most lép be a könyvtárba. Tekintete a sarokban vetődik, kedvenc helyükre, ahol most biztosan üres a két párnázott szék. Vagy idegenek ülnek bennük. Lopva az órájára nézett. Hat óra három perc. A könyvtár fél hétkor zár. Most figyelni kezdett Megpróbált egy parányi szünetet, egy sóhaitásnyi megakadást ellesni, hogy könyörtelenül beékelődhessen az elköszön* szavakkal. De nincs pont. Vessző is alig, inkább ilyesmik: Ezt még meg kell hallgatnia! Figyelje csak meg, amit most mondok! Mert amikor szegény urammal összekerültünk tizennyolc április tizenegyedikén ... Ildikó sűrűn kitekinget a pálmafa levelei közül az utcára. Olvasni sem tud, és magában biztosan szidja. Ha legközelebb találkoznak, nem szól majd, csak durcásan el- forduL Meg sem hallgatja, nem ad módot a magyarázkodásra. — Még csak azt hallgassa meg, amikor a németek ki akartak bennünket telepíteni. — Igen, de... — Csupán ezt mondom még el, de nem bánja meg, olyan érdekes. Meg izgalmas. Szóval egyik este kopognak az ajtón.,. És mit mond a tanárnak? Hogy elvétette a házszámot? Vagy nem voltak otthon? Mindegy, ma már biztosan nem megy át Argócsékhoz. Majd kitalál valamit még reggelig. Óvatosan nyújtotta ki a karját, hogy felhúzódjon órájáról a kabát ujja. Tíz per? múlva fél hét. Vége. A könyvtár ide legalább nyolc perc, és Ildikó nem várja meg, amíg kirúgják a záróra miatt. Most fel kell állni! —... és amikor visszajöttünk a szomszéd utca egyik pincéjéből, gondolhatja, mit találtunk itt a lakásunkban. És az udvar! Ha maga azt látta volna! Meg kellene kérdezni, vannak-e gyerekei. De biztos, hogy nincsenek, mert valami fénykép árulkodna róluk, meg akkor nemcsak a férjéről beszélt volna. —... persze, maga nem emlékezhet arra, hogyan éltünk az inflációs időkben. Amikor egy skatulya gyufáért... Most kell fölemelkedni. —... és amikor szegény uramat temettük ... Ilyenkor nem illik búcsúzni. Kegyeletsértés lenne. Megigazította a sált a nyakán. Izzadt, legszívesebben letépte volna magáról a nyakkendőt — Bizony, az én életem örökös szenvedés volt, fiam. Meg aztán... — Igen — állt fel a fiú. — Bizony, az élet általában... Mert, ugye, mindenkinek megvan a maga gondja, baja... Gyorsan begombolkozott. — Nem itta meg a pálinkáját! Meg ezt az almát is legalább tegye a zsebébe! Most nem köhögött az italtól. Ügy látszik, szokni kell —- gondolta. — Elnézést kérek a zavarásért. .. — Ugyan! Igazán örülök, hogy meglátogatott. Olyan jó egy kicsit elbeszélgetni valakivel. Ügyis ritkán akad látogatóm mostanában. Az emberek a tévé mellett ülnek minden este, nem jut idejük másra. Igazán eljöhetne máskor is hozzám, fiam, szivesen látnám. — Köszönöm szépen. Ha lesz időm, nagyon szívesen. Jó éjszakát kívánok. — Isten áldja meg, fiam. A kisajtóig kísérte. A fiú néhány háznyira óvatosan visszanézett, aztán a néptelen mellékutcán nyújtott lépésekkel futni kezdett. Paál László SOMOGYI NÉPLAP Péntek, UTt. február 97. 5
