Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-03 / 28. szám

Emelt szintű szakmunkásképzés A z emelt szintű oktatás — gyakran emlegetik csak így a B tagozat — be­vezetése a szakmunkásképzés egyik fontos állomása. Hiszen a továbbtanulás előtt nyitja meg a kaput a fiatalok számá­ra. Nálunk harmadik éve fo­lyik emelt szintű képzés az or­szág szakmunkásképző intéze­teiben. Kaposváron az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet az 1963—70-es tanévben 17 ilyen B tagozatos osztályt indított. 1970—71-ben pedig újabb 19 emelt szintű első osztályban kezdhetik meg a fiatalok a ta­nulást. Itt, ebben a formában egyelőre villanyszerelő, elekt- rolakatos. gépi forgácsoló, gép­szerelő, szerszámkészítő, me­chanikai műszerész és autó­szerelő szakmákban képezhe­tik magukat Mit jelent tulajdonképpen az emelt szintű képzés? Legfontosabb előnye: az emelt szintű oktatásban részt vevő tanulók a szakmájuknak megfelelő szakközépiskola vagy gimnázium III. osztályá­ban különbözeti vizsga nélkül folytathatják tanulmányaikat. A szakmunkás-bizonyítvány mellé dolgozóként szerezhetik meg az érettségi bizonyítványt is. Az emelt szintű oktatás há­rom éve alatt kémiából, fizi­kából, matematikából, ma­gyarból és történelemből a középiskolák első és második osztályának megfelelő tan­anyagot tanítják. A hagyomá­nyos szakmunkásképzéstől az elméleti és gyakorlati óraszá­mok arányában is különbözik az emelt szintű képzés. A B tagozatos osztályoknak az I. és II. évfolyamon egy héten há­rom elméleti és három gyakor­lati napjuk van. (A régebbi 2+4-gyel szemben.) A harma­dik évfolyamon a B csoporto­soknak két elméleti és négy gyakorlati napra oszlik egy hét A tanulók ösztöndíja elérhe­ti a 600 forintot is a három év glatt. Az emelt szintű képzés lehe­tővé teszi, hogy a fiatalok kor­szerű általános műveltséget és alapos szakmai tudást szerez­zenek. S ezért az intézetek mindent megtesznek. Szakkö­zépiskolában. esetleg egyete­men és főiskolákon is befejez­hetik tanulmányaikat. I ^gy írja az utasítás. Azt azonban eddig még nem dolgozták ki, hogy milyen szakmákból, hol foly­tathatják tanulmányaikat. Nagy gondot okoz ez a szak­munkásképző-intézeteknek, hiszen az idén már végez az első csoport. A probléma ha­marosan megoldódik, ugyanis a Művelődésügyi Minisztérium február végén adja ki azt a rendeletet, amelyben részlete­sen foglalkozik a továbbtanu­lás kérdésével. A Somogv me­gyei Tanács Munkaügyi Osztá­lya is segítségére siet az isko­láknak egy alapos fölméréssel és más megyék lehetőségeinek föltérképezésével. — Itt az ötös kocsi. Látja, Masenyka, épp a legjobbkor érkeztünk. — Hány perc van még az indulásig, Szerjózsa? — Kettő. — Jaj, hát akkor már be is szállók. Viszontlátásra! — Nyugalom, Másenyka! Még tömérdek időnk van. Hadd nézzek még egyszer a szemébe. — Tehát ír majd nekem? — Naponta. Naponta két­szer! 'És maga ír? — Hogyne írnék! Mennyi az idő? — Még van egy teljes per­cünk. — Egy perc!... Ö... Hát a viszontlátásra, Szerjózsa! — Drága ... drágám ... Gondol majd rám? — Induláááás! — Most már igazán beszál­lok. Pedig annyi mindent sze­rettem volna még mondani. — Én is. — De nagyon hosszú leve­let írjon ám, Szerjózsa! — Maga meg ne felejtsen el táviratozni, ha megérkezik. Az emelt szintű képzés új forma. Es mint ilyen, bevezető se után több ellentmondást is felszínre juttatott. A fiatalok­nak a hagyományos képzéssel ellentétben kevesebb a gyakor­lati óraszámuk. Azonban így is elérhetik a magasabb szintet, ha megvannak hozzá a megfe­lelő technikai és személyi föl­tételek: korszerű gépek, tan­műhelyek és képzelt szakokta­tók. A feltételek megteremté­séből viszont azoknak a válla­latoknak és üzemeknek kelle­ne az oroszlánrészt vállalniuk, amelyeknek szükségük van jól képzett, művelt szakmunká­sokra. Sajnos egyelőre az emelt szintű képzés csak az intézetek szívügye megyénk­ben, mert a vállalatok többsé­ge elzárkózik a korszerű felté­telek megteremtése elől. El­enyészően kevés például a jól fölszerelt tanműhely. Az emelt szintű osztályok száma évről évre nő, így hamarosan kiszo­rulnak az 503. sz. intézet tno- dern gyakorlati csarnokából. A vállalatok rugalmasabb szem­lélete nélkül viszont csődbe is juthatnak. Azaz. visszasüly- lyedhet az oktatás színvonala. Az emelt színtű osztályok­ba nehezebb bejutni, jóval ma­gasabbak a követelmények is. D e vajon szem előtt tart­ják-e ezt mindazok, akik a gyerekek to­vábbtanulásával foglalkoznak? Nem, sajnos egyáltalán nem! Az intézetekben arról panasz­kodnak, hogy a fiatalok 90 szá­zaléka azt sem tudja, miért ke­rült a B tagozatba, mit kell teljesítenie és tanulnia. Az ál­talános iskolák pedagógusai többnyire tájékozatlanok. Pe­dig sok lehetőség kínálkozik a részletes információ szerzésé­re. Csak egyet: az 503. sz. in­tézet igazgatói testületé ab­ban az általános iskolában tart pályaválasztási tájékoztatót, ahova meghívják. Eddig na­gyon kevés helyre kellett el­látogatniuk. Persze helytelen volna csak az általános iskolá­kat hibáztatni. Legalább eny- nyire felelősek a szakmunkás­utánpótlásért az ipari és a me­zőgazdasági üzemek is. Első­sorban nekik lenne érdekük ez az oktatási forma, mégis ők tesznek érte legkevesebbet. Sem az új ösztöndíj, sem az in­formálás lehetőségeit nem használják ki kellően. Így for­dulhat elő. hogy lemorzsolód­nak tanulók az emelt szintű osztályokból. Persze így sem kallódnak el, mert az A tago­zaton folytathatják tanulmá­nyaikat. Ez azonban már tö­rést okoz a fiatalokban. A z emelt szintű képzés a társadalomnak & az egyénnek is hasznos. Ám mindaddig, amíg az emelt szintű képzésben illetékes va­lamennyi személy és vállalat nem érti meg és nem teljesíti a ráháruló feladatot — csupán papírforma. Bán Zsuzsa Szerdán 18.05-kor a televízió Melyiket az Ötezerből? címmel foglalkozik az emeltszintű szak­munkásképzés lehetőségeivel. — Persze, hogy táviratozok. Milyen jó, hogy most késik a vonat. Tovább áll, hogy mi néhány percig még együtt le­hessünk. — Mit is akartam monda­ni... Megvan a jegye, Má­senyka? — Itt van a retikülömben. Idő? — öt perc múlhatott el a menetrend szerinti indítás óta. — Adja át majd minden­kinek az üdvözletemet: Óljá­nak, Vászjának, Zinának meg a többieknek. De el ne felejt­se! — Hát már hogy felejte­ném el... — Valamit még meg akar­tam kérdezni... De mit? Ja, igen! Mennyi az idő? — Tíz perccel múlt hét, s már régen el kellett volna in­dulnia a vonatnak. Reflektorok és tv-kamerák fókuszában Kaposvárra fi­gyelt az ország vasárnap este. A Röpülj páva Somogy—zalai elődöntőjén mintegy félezren vártuk a Latinka Művelődési Központ nézőterén, hogy fel­csendüljön a szignál, az is­mert dallam szélesen höm­pölygő néhány taktusa. Imbolygó fénykévék, kábe­lek. műszerek és mikrofonok. Középen az oda-vissza kocsizó 2., a színpadon az 1., fönn, az erkélyen a 3. számú kamera. A színpad két oldalán ránk me­redő képernyőkben pedig jó magunk, a tömött széksorok közt. >S az adás színhelyén túl, szerte a városban, a megyében, az országban: milliók a világ­ra nyíló »ablak« ópálos-kékes fényében. Felmérések és levelek ez­rei valósszínűsítik, hogy csak­nem elfelejtett kincsünket — az adások jóvoltából — újra megtalálva, a sorozat iránti érdeklődés minden korábbi ve­télkedő méreteit meghaladja. Jólesőn ez jutott eszembe a várakozás ünnepien izgalmas perceiben. Abban a titkos re­ményben, hogy talán nemcsak pillanatnyi ez a rácsodálkozás; hogy talán nem késtünk eí eme országos mozgalommal: ismerni és felismerni; szeretni és megszerettetni zenei anya­nyelvűnket, a magyar népdalt. Ezt példázza, erre törekszik Béres János és ifj. Magyart Imre vezetésével az adássoro­zat kitűnő zenekara is, kísérő­ként és a dallamok finoman díszített hangszerelésével. Ez célja a szerkesztőnek, a ro­konszenves műsorvezetőnek, és az énekeseknek is, akikből ez­úttal kilencet hallottunk. A tapsok hőfoka — úgy gon­dolom a képernyők előtt ülők is érzékelték — a vendéglátó udvariasságon túl értékítélet is volt Egyben hálás elismerés a dalokért, az előadásért, a lám­palázzal való küzdelemért — és egyáltalán: a produkcióért. Méltán dübörgött fel a vas­taps a két megye befejező száma után. Sok örömünk te­lett megyénk — népszerű ne­vén »Somogy ország- — népda­laiban és előadóiban. Ágoston — Hűvös van itt, Szerjózsa. — Be akar szállni? — Dehogy akarok... — No, fütyül már a moz­dony ... Pedig de sok min­dem szerettem volna még mondani! Érdekes, Másenyka, még mindig tilost jelez a sze­mafor — Hallatlan! Pedig meny­nyire siettem ... Alig volt időm csomagolni. — Szép kis közlekedés, nem mondom! — Ha dolga van, akkor csak menjen, Szerjózsa. — Ugyan ... Persze külföl­dön a vasút kártérítést fizet az utasoknak, ha csupán egy percet is késik a vonat. — Csak nem azt akarja maga is, hogy megtérítsék a kárát? — Ez nem volt szép magá­tól, Masenyka. A ka rád i női kórus. Sándorné, Tóth Mária, So- mogyvári Imre és a lcarádi női kórus különböző előadói stílusban énekelt, s szerencsés kézzel válogatott, ritka szép, táj-ihlette, régi keletű népda­lok hangzottak fel előadásuk­ban. Ez az egész adás, úgy ér­zem, méltóan képviselte a néprajzi—népművészeti ha­gyományokban oly gazdag Dél-Dunántúl sajátos vidékeit S köztük a népdalgyűjtés ki­emelkedő emlékhelyeit — So­mogybán. Két ponton különös mély­séggel éreztem az emlék és a hely eszmei találkozását, az átfogó nagy életmű gondolati közelségét. Megjelent Bartók Béla képe és fölcsendült a pá­va-dallam. Az eredeti, amely az ő gyűjtése nyomán hangzott először el a magyar rádióban, egy öreg somogyi parasztem­ber előadásában. A karádi nó­ták falujának küldöttei pedig »a tiszta forrás« ragyogó, ere­deti színeit hozták el a kame­rák, az ország elé. Képviselői voltak az emlékhelynek, amely aranvbetűkkel irta be nevét a — Akkor mondjon maga valami szebbet. — Ahhoz jő hangulat kel­lene. Tehát elrontottam a hangulatát} — Másenyka, hiszen én nem magáról beszélek, hanem a közlekedésről! — No, igen, de tudom én jól. mire érti. — Nem ért maga semmit,' — Ezzel azt akarta tudtom­ra adni, hogy buta vagyok? — Mondtam én ilyesmit? — Nem mondta, az igaz, de gondolta! — Nem is tudtam, hogy ért a gondolatolvasáshoz is? — Szemtelen! — Én vagyok szemtelen? Az egész napot elvesztegettem maga miatt. Végighurcoltam a városon az átkozottul nehéz bőröndjeit, és még én vagyok szemtelen! — Igenis, hogy szemtelen! Jaj, végre csakhogy indu­lunk! Hallani se akarok töb­bé magáról'.... Fordította: Krecsmiry László magyar népdalgyűjtés történe­tébe; nemzeti kultúránk ritka kincsei között. És a csengő dalú sorfal szélén ott láthat­tuk Blehó Sándorné Zsube- rák Máriát, aki már 1938-ban is ott állt a rádió stúdiójában Bartók éneklő karádi kislányai között. Közönségünk példás fegyelme­A MIND TÖBB EMELE­TES lakóház gondozásához, karbantartásához, a lakók pa­naszainak orvoslásához olyan irányítóra van szükség, aki mindent lát és mindent tud, ami a lakásokkal és a lakók­kal kapcsolatos. A nem éppen könnyű és hálás munkát a házmesterek, a tömbfelelősök és a gondnokok látják el. Ta­lán az utóbbiak munkája a legnehezebb és a legszerte- ágazóbb. Galamb Lásziónénak igen nagy a körzete, a Sza­badság parktól a Pázmány Péter utcáig terjed, s 214 bér­lemény tartozik hozzá. A Damjanich utcai kis iro­dában állandóan nagy a for­galom. Ki- és bejelentkezések ügyében, panaszokkal és ap­ró-cseprő problémáikkal ke­resik föl Galambnét a lakók. Munkáját lendülettej, lelkiis­meretesen végzi. Ahol tud, se­gít. Gyakran még a szabad idejét is hivatalos munkával tölti. A decemberi nagy ha­vazások idején a takarítónők­kel együtt lapátot ragadott, hogy máméi előbb megtisztít­hassák a bejáratokat, a pin­cék környékét a nagy hótól. Időközömként végigjárja a la­kásokat, beszélget a lakókkal, és ahol hibát észlel, azonnal intézkedik. Mindenütt elisme­réssel beszélnek a gondnok­asszonyról. — Én mindent megteszek, ami tőlem telik. De higgye el, soha nem lehet annyit dol­gozná, hogy az mindenkinek elég legyen. — Mi a legnehezebb a munkájában? — Talán a lakbérfizetéssel van a legtöbb baj. Nem egy esetben előfordul, hogy sze­Ami pedig a verseny szelle­mét illeti, Farkas Ferenc Kos- suth-díjas zeneszerző szép megnyitójának záró gondolata minden latolgatásnál meggyő­zőbb: »Legyen ennek a vetél­kedőnek a győztese: a magyar népdal«. mélyesen kell némelyik lakót fölkeresni, mert megfeledke­zik a fizetésiről. Pedig szom­bat kivételével este hétig mindennap az irodámban va­gyok. Technikai szempontból a központi fűtés jelent pillanat­nyilag sok gondot. A régi, ko­pott radiátorok gyakran ki­lyukadnak, és vízömlést idéz­nek elő a lakásokban. — Tavaly a Kovács Sebes­tyén Gyula utca 10. számú házra emeletet építettek, s ez­zel egy időben kezd ték meg a munkát a gázszerelők is. A legtöbb baj az építkezés ide­jén előfordult beázásokkal volt. Bizony az a néhány hó­nap. amíg a lakás tetőt nem kapott, a lakókkal együtt en­gem is megviselt. Előfordult, hogy éjjel egy órakor kellett felmászni a tetőre vizet mer­ni, olyan súlyos volt a hely­zet. Szerencsére a nehezén már túl vagyunk. — Ennyi fáradozás, gond és idegeskedés után nem bánta meg, hogy elvállalta ezt a munkát? — Egyáltalán nem. Küzv *i- lenül foglalkozom az emberei; gondjaival és problémáival, s ez az, amiért szívesen esiná lom. A GONDNOK SZORGAL­MÁNAK, lelkiismeretes mun­kájának eredménye csak ak­kor gyümölcsözik igazán, ha érezheti a lakók támogatását és megértését. Például a há­zak tisztán tartása sokban függ az emberektől. Remél­jük, hogy ezzel a Gábor An­dor tér környéki lakásokban ezután sem lesz baj. K, V. X A műsorvezető Vass Lajos, a páva és a kamera. M. Cservinszkij: f@úcsú a pályaudvaron VT. E. Somogyvári Imre. A gondnokasszony SOMOGYI NÉPLAP VX Keéi, im február Z. f£|

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom