Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-15 / 39. szám

Ü gy emlékszem, hogy , február tizenhármáéi- kán szélesedd vplt és . Ssapsüfcés- De huszonöt év tóultáj? ez a szép idő olyan előírásosnak, már-már köte­lezőnek tinik, hogy elbizony- ♦ájanodom. Csakugyan felhőt­len volt az ég? Az ostrom alatt vezetett e$p}ám az időjárásra vpriát- kozóan semmiféle eligazítást sem nyújt,Csak azt jegyez­tem fel, ami velem és körü­löttem, a Batthány tér 2. szá­mú házban történt Húszévesen minden nap felkészültem a halálra. Re- peszdarabok és igazoltatások fenyegették. Kissé fellengző­sen dg? véltem: az utókornak gyűjtök anyagot Hátha vala­ki felhasználja majd... A valaki magam lehettem. A kétségbeesés és az öröm túlzó jelzőit mellőzve, íme az egykori, .tudóéitás az utolsó huszonnégy óráróL FEBRUÁR 12. Délben beállít Herbert Wolt, az a nemet katona, aki a ház előtt sebesült meg, akit Lőrincnével együtt kötöztünk bfe, A seb rnár meggyógyult A katona kelletlenül jóked­vig — A kendő helyett, ahiely- lyel bekötözött, ezt a csoma­got hoztam a háziasszony­nak! harsog, mintha süke­tek tennénk, A csomagban monogramos ágyneműhuzatok, hímzett té­rítők és egy étkészlet A kalaposné udvariasan hálálkodik, közben magyarul dünnyögi: Azoktól már úgyis ellop­ta.^ Herbert Wolf megkér, hogy kísérjem le a kapuig. —- Magának nem hoztam semmit — közli odalent. — Magát meg fogom menteni! Megrémülök. Valaki felje­lentett volna? Mit tud ez ró­lam? Életében egyszer látott. Akkor is félig eszméletlen volt­—. Mitől akar megmenteni'?. Mosolyogva súgja: : —■ Az oroszoktóL Az éjjel ■végre áttörjük ezt az- átkozott gyűrűt Már csomagolunk. Elvisszük .teherautón .Eszter­gomig, ott kivárhatja, amíg visszafoglaljuk ezt1 a rohadt katlant Estére legyen ké­szen, majd beszólok magáért! Nem kell.sok holmi,, van ne­künk mindén bőven. Estig még összeszedek némi «-Kla- mottent-“... Nem kell színlelnem, őszin­te lelkesedéssel rázom meg a kezét Ennél szebb hírt nem hozhatott volna. Ma éjjel el- takarodnak. Holnapra vége. És végre... Csak utóbb ébredek rá, hogy - közlése egy újabb, esy teljesen humoros veszélyt je­lent: valaki meg akar men­teni a szabadságtól! Rohanok Lőrincnéhez. El­mondom, amit hallottam. Ő olyan, mint máskor, nyugodt és gyakorlatias. —■ Elbújsz lent az üzletben. Jancsit is elbújtatom. Hátha megint magyar férfiakat szednek össze «-elővédnek-». Hallja, Jancsi? Magához be­szélek. És az ezüstöt vigye fel a padlásra! Tudja, hová... Lekvárt ebédelünk. A szét­tört befőttek maradékát esz- szük, Újra játsszuk a játe- köt: ki köp. ki több üvegg^- lánkot? Jancsi úr győz. — Sepp! Hallgattasd dl ezt az idiótát! Máriássy Judit: SZABADSÁG BUDÁH Az egyik katona puskatus­sal nekiesik a polcnak, és mindent lever róla. Csúnyán káromkodik. Aztán mennek A harmadikat cipelik maguk­kal. * FEBRUÁR 13« Reggel a csend ébreszt fel. Ilyen csendet nem hallottunk karácsony óta. Az ablakhoz rohanok. Kint semmi. A fel­robbant lőszerés vágón ron­csai ugyanúgy állnak a villa­mossínen, mint tegnap és teg­napelőtt. Egy lélek sem jár a téren. Kapkodva öltözöm, nem bí­rom megvárni, amíg -a Planta tea elkészül. -Zdasztvujtye!-» — ezt fogom mondani az első orosznak. Szótárból néztük ki ezt a köszönést még tavaly ősszel.. Mire kiérek a kapun, több házon már fehér zászló lóg. Lepedők. A kórházra most szögeznek ki egy új táblát Ciril betűs felirattal! Kilenc óra körül tör ki a zűrzavar a csarnokban. Nem, tudom, ki fedezte fel a kin­cseket, hogván kezdődött Mi­re . Lőrineznével odaWtgyünk, már zeng-a veszekedés a szét-, lőtt-faiak között. Magasan, fel pakolt katonai .teherautókat szálltak meg a civilek. A németék zsákmá­nyát, Herbert Wolfék «■Klá- motten«-jait tépik egymás kezéből az emberek. Két öregasszony egy kosár­ban csizmákat cipeli Egy ti­zenkét éves gyerek az anyjá-' val vöröskeresztes' ládát' — Hé! Azt a kórházba vi­gyék! — kiabál valaki utá­nuk. — Oda, oda... — bólogat az asszony. — Gyere gyor­sabban. kisfiam! Lőrinczné fejcsóválva né­zi a- dolgot. Rámszól: — Nézzük meg. nincs-e va­lahol egy Nattohál-kassca! Az enyémet Ha látsz egy Na ti ónál-kasszát, az ne­kem jár. Szerencsére nem látok. Dél van,' és még mindig nincs itt az az első ember, akinek köszönhetnék: — ZdrasztVuitve. Viszont egy gyerek azt új­ságolja, hogy a Csalogány ut­cában döglött ló fekszik. Fu­tok- a kosárért és a konyhaké­sért Hol van - niér'a? undórl amit hetekkel ezelőtt érez­tünk, árúikor először kan va­ri róttunk le egy-egy darabot a szegény,' megfagyott lovak­ból? A Csalogány utcában vagy húszán tülekednek a- húsért. Nem is jútftá már, ha a sza­bó felesége, áld helyett két­szer éh hoztam ivóvizet a Ki­rály-fürdő medencéjéből, meg ne engedné, hogy az ő jussából levágjak magamnak egy darabot Éppen elég lesz hármunknak­Futva igyekszem hazafelé, és- amikor a sarokra érek, a szomszéd ház előtt, (ahol hu­szonöt év múlva a Casano- va-bár működik majd) meg­látom a szovjet katonát ■— Zdrásztvujtye! Zdraszt- vujtye! ~~ kiáltom. Vagy csak magamban mondoga­tom? Loholok feléje, mint egy bolond. . A katona megtorpan. Feke- tekucsmás, fekete bajuszú ember. Szigorúan néz rám, és a géppisztolyát felém for­dítja. — Da vaj! Davaj!, A pisztoly csövével a kapu felé mutat . Nem ériek semmit Enge­delmesen és csalódottá« be­húzódom a kapu mögé. Még látom, amint továbbmegy. Ennyire nem érzi meg az ember, ki a barátja? Kis híján elsírom magam, amiért ennyire másként si­került,' mint ahogy elképzel­tem. S ekkor meglátom a sa­ját kezemben a kést A véres -konyhakést. Ezzel integettem én az első'üdvözletei Délután a mi terünkön so­rakoztatják fel a foglyokat. Néhány magyar katona. A többség sáros, viharvert né­met. Fegyvereket és a zsebek tartalmát a lábukhoz dobják. Most nem káromkodnak. Szé­pen, fegyelmezetten engedel­meskednek az orosz vezény­szavaknak. Nézem a menet- oszlopot- '■ ■ ■ 1 Vajon a tizenkilenc éves hüppögő köztük van-e? Lett-;e születésnapja? A tér .-körtet jánái gyerekek , és asszonyok beszélgetnek. — Én pedig .fogadok magá­nak. hogy két-három év múl­va újra jár a villamos Pes­ten. —. Ha öt év múlva, akkcr is csoda lesz. Újabb fogolycsoport ér! a térre, amikor a .Duna túlsó partján, talán éppen a Par­lament felől egy hangszóró reccsenése hallatszik. Most! T- gondolom — Most meg­szólal , valaki, és bejelenti, h.osy itt a béke,.. És a recsegő hangszórón a felrobbantott hidak és ro­mok köré torlódott jéttábi^v fölött messzólal a «-.Két kis kíváncsi kacsa-“ kezdetű tál­A .gyerekek, az asszonyok mosolyognak. Lőrinczné rám­szól, hogv menjek be a ház­ba. mert hideg vau. Én nem fázom. Talap ezért emlékszem űev rá, huszonöt év múlva, ami­kor már a fiam lesz majd­nem annyi idős, mint akkor én, hogy február 13-án sütött a nan. KORODA MIKLÓS: Alibasa meg a németek *) Részlet Koroda Mikló s; Alvilági színjáték című, a Kossuth Kiadónál a közeljövőben megjelenő regényéből, amely a Vörös Ijrigád partizáncsoportnak állít emléket. A főként ifjú művészekből, színészből, költőből, szobrászból álló vdkmerö gárda a kisegítő karhatalmi alakulaton — a KISKÄN — belül szervezke dett, és a pesti Városliget szé­léről, egy romos villa piacé jéből indult portyára 1944 tél­utóján a németek és a nyilasok ellen. Számos legendás rajtaütés és közelharc után Budapest felszabadulása előtt szinte néhány órával az áru lás a Gestapo kezére juttatta a fiúkat, s a velük együtt küzdő két nőt. A Várba hurcolták őket, és iszonyú kínvallatás után a fSzámonkérő Különít­mény csendőréi kivégezték Braun $vát, a mozgalom Li­liomát, Rónai Ferencet, aki Tiborcként szerepel a regény­ben és hős társaikat. Huszonöt esztendeje történt, 1945 elején, Oupia éjszaka volt — ahogy a frutuwvatonák nevezték ide­genben a csillagtalan, kétsze­resen szorongató sötétségei a támadást várva vagy arra ké­szülve. -Piros József fogatolt vonatos tizedes a moptellói ostromra gondolt a cirkuszló nyergében. — ,Ott volt ilyen átok sötétség. Dupla éccaka. S ■tán akkor sem félt jobban, mint mosi a Városligetben, az annyiszor járt úton, az is­merős fák között. Hiába, öreg már a huszár. Meg aztán nem is huszár: trénkáplár, akár­hogy, hívják most, és nem is huszárló a híres Alibasa. Igaz, hogy. betyárosabb, mint ab­ban az időben. Sári,, a csik­landós kanca. . Nem indül rohamra, nincs is szolgálatban. Hazaüget te­hát az asszonyhoz, urasan, okosan, ügyesén. A régimódi karabélyt á nyakába vetette, ördög tudja, hogy került a fogatolt vonatosokhoz! Tán a múzeumból. Mindegy. Nekik az is jó, nem akarnak ők kárt tenni az ellenségben. Inkább a németben, de hát az sem az ő dolga. Bár nem kéne két­szer mondani. Mennének már a fenébe! Úgysem bírnak az orosszal. Most aztán kitet­szik. Ali . egyenletesen, ügetett, kénveskedőn, ahogy,megszok­ta, ahogy megtanították.. Leg­alább, valami hang (a férfi majdnem azt mondta magá­ban: emberi, hang) .megtöri ezt a süket csöndet, amely úgy dobod a fülében, akár a cirkuszi zenekar nagydobja. Jó lenne rbár odahaza az asszonynál!. Még benézne a hadapródékhoz, a furcsa kis- katonákáioz. - Még mindig nem tudta, valójában kicsos- dák. Mariska azt mondta:- - Ne sokat kérdezősköd­jék. .a * főhadnagy úrtól, még bájba találnának kerülni. . Okos asszony, hallgatni kell reá, amúgyis; megszokta. Meg aztán mindig igaza van. Hiába no, kardos menyecske, nem könnyű mellette a házi szolgálat Majdhogynem ne­hezebb, sőt bizonyosan az, mint a vonatosoknál. A házi­cirkusz. néha nagyobb port kavar, mint a némá Beketow. A magányos lovas már a tó partján ügetett amikor felbőgött: a sziréna. Ali fel­horkant, két lábra ágasko­dott , kecsesen, mintha zené­re lépkednék. Azt hihette, hogy tűst fúj a zenekar. Repülőkötelék húzott a li­get felett Vakító sugarak fú­ródtak a vaskos sötétségbe. Pásztázták az égboltot: fény­szórók keresték a' gépeket A katona kjiszködött megbokro­sodott lovával, ám nem bírt a paripával. Hirtelen megszólalt a lige­ti körvasúinál a német légel- hárítő. Torkolattüze megvilá­gította a légvédelmi tüzére­ket. Német vezényszavak har­sogtak. , Az egyik repülőgép meg­billent, tűz. csapott ki a pot­rohúból,. majd láng festett fáklyát a mennyboltozatra. Valahol,; jóval, túl az Angol­parkon, lezuhant a gép. A ló hosszú vágtába ugrott. — Azahyátok. ne sirasson! — Káromkodott a tizedes. — Épp. most kellett kezdenetek? Állj meg,. Ali! A basák iste­nére! Hő! Piros József nagy üggyel- bájjai megfékezte lovát, és csuklójára csavarva a gyénlő- szárat leugrott' a nyeregből. A földre vétette magát. Ali re­megő orrcimpával, négy lá­bát megvetve,' fülét hegyezve . állt, mitha ércből Öntötték volna. Akár társait, a hét ve­zér lovait' Újra sötétség és csend ereszkedett a tájra. Elzúgtak a. repülők, Csupán holt társuk hamvadt valahol tüzében. Ötén kúsztak a körvasút német állása felé. öt kískás. Egyikük a légelhárító ágyú­hoz közelítve féltérdre állít, s egy köteg kézigránátot hají­tott a német tüzérek közé, megcélozva az irányzó kato­nát és az irányzóberendezést. Utána még ketten dobtak kézigránátköteget a német állásra. Aztán mindannyian hátra arcot csinálva és több­ször hasra vágódva, ügyesen fedezve magukat, eltűntek a vágányok között. átesett a tűz­A Vörös Brigád keresztségen. A kézigránátkötegek sorra robbantak. Üvöltés, jajveszé­kelés, német káromkodás kí- sérte-követte dörrenésüket: — Herr Gott! S^akrament! tMint kél tolás A szülészeti osztály jolyo- sólyán Béla, az ifjú apa se- hogysem bírt lépést tartani a nagynénik és nagybácsik ha­dával. Utolsónak érkezett, és a rokoni hátak pajzsként zár­ták el előle az újszülött-szoba ablakát. Andor bácsi megkocogtatta az 'üveget, s megrendelte a régen várt szenzációt. — Ugrai Ferencet kérjük! Mikor a nővér az ablak­hoz hozta a vörös, tátott száj­jal üvöltő új szülöttet, egy pil­lanatra áhítatos csend tá­madt, majd Andor bácsi el­ismerően csettintett. , i- Karakán kis legény, tisz­tára az apja. — M’nt két tojás — toldot­ta meg T!: si ncri. — "íss: ' a- "■■'.nád, Béla! jclzntet'ie, ki egy köpcös öregéi rk "éln -nőst látott éVetébc.- őr. ’ — Nézzétek az orrát! — Még a füle is Bélát for­mázza! A rokoni gyülekezet sorba szedte a gyerek jeltegzei es­ségeit, megállapítva róluk, hogy mindez Béláé, a boldog apáé. Béla kihasználva a pilla­natnyi csevegést, átvágta ma­gát az üvegablakig. Közelről látta a hadonászó kis kezet, és olvasta a szalagon. Kopá­csi János. — Ez nem az én fiam, nő­vérke — mutogatott a szál lagra. — Ugrai Ferencet ké­rem! A nővér bocsánatkérően intett, majd néhány pillanat múlva megjelent egy másik vörös, visító csecsemővel, A rokoni had hallgatott. A már kínossá vált csendben felbrummogott Andor bácsi basszusa: — Karakán kis legény.,, tisztára az apja — Mint két tojás — tol­dotta meg Nu$i néni. Atányi H. László AZ UT VÉQÉN HARAGOS ZOLTÁN (Bukarest)-felvétele (A Barátság Hídja fotókiállítás anyagából.) A gépágyú irányzója teli­találatot kapott. Két német pedig némán elterült a föl­dön. Piros József a kopár fűben hasalva, lova kantárszárát markolva megvárta a légiria­dó lefújását. Jó negyedóra vagy félóra is eltelhetett, mi­re íeltápászkodott, s lovára zökkenve folytatta útját. Német járőr bukkant fel 9 sötétből: Egyikük rákiáltott a lovasra: — Halt machen! Társa előrerohant, és meg­ragadta Alibasa kantárszá­rát —- Absteigeni » — Nix dájcs! — kiáltotta a káplár, és sarkantyúba kapta a lovát Alibasa két lábra állt 1®- rázva a német katonát s né­hány könnyed tánclépés után egyetlen szökkenéssel rövid vágtába ugrott elragadva lo­vasát Mire. a három német észbekapott s géppisztoly so­rozatot eresztett utána, való­sággal a levegőbe ' emelked- vé, hosszú vágtában úszott a sétány fái között A golyók célt tévesztettek. Ez volt a cirkuszi mutat- vány! Felülmúlta a spanyol magasiskolát. Piros félig isSTl«. fámán':át vágtatott az Ajtós: Dürer sorra, opnan pedig az Aréna útra fordulva hazaüge­tett. A Vörös Brigád kisded csa­pata kanyargós út után, meg­mászva az Angolpark keríté­sét, megbújt a hullámvasút alatt, S amikor úgy találták, hogy minden elcsendesedett, az elhagyott Szalma-báron át kisurrantak a mutatványos­térre. Ott járőrré alakulva, élükön a híadapródőrmester- rel, elhúzva az Állatkert mellett a Szépművészeti Mú­zeum mögött az Aréna útra tértek. A Hősök terénél szembeta­lálkoztak egy kisebb megerő­sített német alakulattal, ugyancsak amolyan1 járőrfé­lével. Épphogy tisztelegtek tessék-lássék módon. A fiúk úgy markolászták puskaszíju­kat, hogy nyomban lekaphas­sák vállukról a fegyvert. Ze­bu géppisztolya závárzatán nyugtatta kezét. A nénitek parancsnoka ugyancsak géppisztolyát szo­rongatva, leplezetlen gyanak­vással méregette a magyaro­kat, és megkérdezte; — Nem találkoztak-e erre­felé, mostanában egy lovas­sal? Egy huszárral — tette hozzá. Spanyol tudott németül, ő válaszolt: — Huszárral? — Magyar, huszárral —■ erősködött dühösen a német a maga nyelvén. . — A magyar huszár már rég leszállt a lóról! — ma- gyarázgatta álmélkodva a színházi titkár. — Manapság már csak filmen látható. —• Hát az olyan volt! —- kiáltotta a járőrparancsnok. — Igazi vörösördög! Így nevezték kilencszázti- zennégyben a veresnadrágos, piros sújtásos nyíregyházi huszárokat. Erre célzott az idősebb német katona vagy mást akart ezzel mondani? Vöröskatonának tartotta a lóvast? Minthogy nem boldogul­ták a Spanyol­lal, még egyszer szemügyre vették a fiúkat, s tovább vo­nultak. Amikor a brigád már jó messze járt tőlük, Zebu hát­rafordult: — Istenazatyám! Piros bá­csi lehetett az a vörösördög. — Azám! A cirkuszlovon — vidult Tiborc. — Vágtat­hatott, hogy hazaérjen vacso­rára. — De miért érdeklődtek utána ilyen bőszen a néme­tek? — töprengett Spanyol. — Megrohamozta az állásai­kat; egymaga, Hadik-huszár módjára? SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap., I82& február li. 1 „A,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom