Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-04 / 3. szám
*ötszáz font jutalom William Strickland kézrelce- ritójének« — hirdette az újság öles betűiekéi. Utána következet a bűnöző sasmély- Leírása: ■«Kora 43 év, magassága 6 láb 1 hüvelyk. Haja sűrű,, ezüstösfehér, de lehetséges, hogy festeti. Eltűnésekor őszes szakállt viselt, de azóta esetleg leborotváltatta. Világosszürke, egymáshoz közel ülő szemek; nagy orr, erős, fehér fogak, egyik-másikban arany tömés. A bal hüvelykujján ütéstől származó kék folt. Feltehetően igyekszik elhagyni vagy már el is hagyta az országot.« Mr. Budd — ki tudja hányadszor — végigolvasta — a szeméi yteírást, aztán szomorúan félretette az újságot Száz meg száz borbélyüzlet van Londonban, és nagyon valószínűtlen, hogy William Strickland épp az 6 kicsiny, rosszul menő, műhelyét választaná, hogy betérjen egy hajvágósra, borotválásra, avagy éppen hajfestésre. Mr. Buddnak ugyanis az utóbbi időben rosszul állt a szénája. Éppen üzletével szemben nyitották meg a villogó nikkel fejmosótálakfcal, lila és narancsszínű függönyökkel, új elektromos búrákkal felszerelt elegáns hölgyfodrászatot. Szíve mélyén azonban érezte, ő az igazi művési Néha elszamono- dott a komkurrensek silány munkáján, mivel eszébe jutott, hogy 6 ezt mennyivel szebben csinálta volna. Ilyesmin töprengett akkor is, amikor a műhelyajtóban időzött, s látta, hogy egy nagytermetű férfi sietős léptekkel egyenesen feléje tart — Bocsánat, uram, tessék csak, uram! — lépett vissza az ajtóból Mr. Budid, hogy helyet csináljon a bejövének. — Tud hajat festeni? — kérdezte az idegen türelmetlenül — Igen, uram, természetesen — felelte Mr. Budd felvillanyozva. — Akkor jő. Az asszonykámnak nem tetszik ez a vörös haj; azt mondja, nagyon feltűnő. Tudja, jóval fiatalabb nálam, ezért meg kell nyernem a tetszését. No, szeretném, ha 'befestené valami kevésbé feltűnőre. Mondjuk sötétbarnára. Mi a véleménye róla? — Az ügy nagyon jó lesz, uram. — És borotválja le a szakállamat is! — Teljesen igaza van, uram. A szakáll ma már nem olyan divatos, mint volt. És egyébként is, önnek rendkívül határozott álla van. — Valóban? — szólt a férfi, aztán hátradőlt, és elnevette magát Mr. Budd meglátta erős, hófehér fogait amelyek közül az egyikből előviUant egy arany tömés. No lám, ez a férfi nyilván azok közül való, akik sokat költenek a megjelenésűkre. Remélheti, hogy a jómódú férfiból rendszeresen visszatérő vendég lesz, aki majd beajánlja őt barátainak is. Hozzákezdett a munkához, s közben (mint a borbélyok általában) fecsegett sportról, politikáról. Majd rátért arra a témára, ami már három hét óta foglalkoztatta: a manchesteri gyilkosságra. — A rendőrség, azt hiszem, már a reményt is feladta — vélekedett a vendég. — Talán a jutalom, az ötszáz font még segít — vetette közbe Mr. Budd. — Csak kiléptem egy pillanatra, hogy megnézzem a villanyórát, — jött vissza Mr. Budd engedelmesen. — Nyolc óra múlt tíz perccel — felelte a férfi —, megfizetem külön az idejét. — Ugyan, szó sincs róla —• tiltakozott Mr. Budd. Még egyszer nem kísérletezhet. Ha hamarabb rájön, miről Is árulkodik az a hüvelykujj meg az aranyfog, akkor segítségért futhatott volna, miközben a férfi haja még szappanos volt, s az arcát is beburkolta a törölköző. Vagy cseppenthetett volna egy kis DOROTHY L. SAYERS: A megzöldült manchesteri — Jutalom is van? Arról nem hallottam. — Bent van az esti újságban, uram. Óhajtja megnézni? Lekötelezne, ha — Igen. ideadná. Mr. Budd átnyújtotta vendégének az újságot Mr. Budd, aki a tükörből figyelte őt észrevette, hogy hirtelen mozdulattal maga felé rántja a balkezét amely hanyagul pihent a szék karján. De addigra már Mr. Budd megpillantotta a pórul járt hüvelykujjat A férfi hirtelen felkapta tekintetét, s Mr. Budd elfogta a pillantását a tükörben. — Biztos vagyok — szólalt meg a borbély —, hogy az az ember már régen túl van ár- kom-bakron. Későn jutott eszükbe, hogy jutalmat ajánljanak. idegen fölnevetett. Mr. Budd az üvegen át kinézett az utcára, s látta, hogy a szemközti üzlet már bezárt, de az utca még nyüzsög az emberektől. Milyen könnyű lenne most... — Kérem, siessen! — szakította félbe töprengéseit a vendég. — A festés még hátravan. Mir. Budd arra gondolt, ha most megpróbálna kirohanni az ajtón, ez a szörnyű ember rávetné magát, vissza- ráncigálná, és betörné a fejét, ahogyan a nagynéniével tette. Deíhát neki mindenképpen előnye van... Ha határozottan cselekszik, kiért az utcára, mielőtt a másik fölkászálódna a székből. Mr. Budd tehát óvatosan az ajtó felé húzódott — Mi baj? — kérdezte az idegen. BARANYI FERENC: Partizán emlékmű Akik meghaltak itt, sosem akartak lenni partizánok, teát kavartak csöndesen s dúdolva tépdestek virágot. De egyszer égig ért a fű: indulatok dudvája serkedt, s zápor gyanánt a gyönyörű szirmokra vércseppek peregtek. Akkor a teázó, szelíd merengés, csók, viráglopás, da! — azoknak, kik meghaltak itt —■ egyenlő lett az átadással Haragszom rájuk. Temperált kedélyemet féltőn, szaladva menekülök csontjukon át valami csöndes, parki pádra, de akik meghaltak, nyomon- követnek innen már halálig, s hiába is veszem zokon: példájük újra sorbaállít szappant a szemébe. A világon senki nem tud gyilkolni, miközben a szemét csípi a szappan. És ha még most se késő? Foghatná a borotvát, óvatosan odalopózhatna a gyanútlan férfi mögé, s azt mondhatná kemény, határozott hangon: «■William Strickland, föl a kezekkel! Ide a revolvert, és indulás a legközelebbi őr- szobára!« Dehát Mr. Budd egy percig se hihette komolyan, hogy ez a próbálkozás sikerrel járna. Hiszen a férfi vagy kicsavarná a borotvát a kezéből vagy egyszerűen nem engedelmeskedne. És akkor mi lesz? Nem tarthatja ott a borotvát a másik torkán reggelig, amíg megérkezik az inas, hogy kitakarítsa az üzletet S ekkor eszébe jutott, hogy a körözvénynek a jutalomról szóló részét úgy fogalmazták, hogy az nemcsak a kézrékerítőneik, hanem a nyomravezetőnek is jár... Mr. Buddnak ebben a pillanatban támadt az a káprázatos, fenomenális ötlete. Eszébe jutott az az öreg papírvágókés, ami még az édesanyjáé volt. Arra vésték fel a régi mondást: »A tudás hatalom.« Mr. Buddot a szabadság könnyű, kellemes érzése töltötte el, s gyors mozdulatokkal hozzáfogott, hogy befesse a férfi haját. Amikor kiengedte vendégét a műhely ajtaján, már alig- alig jártak emberek az utcán. Utánanézett, s látta, hogy a magas alak felszáll a 24-es buszra és eltűnik. Gyorsan bezárta a boltot, s negyedóra múlva már a Scotland Yard egyik hivatali szobájában ült. Először egy fontos beosztású űr hallgatta meg, aki átvitte egy másik szobába, egy még fontosabb beosztású úriemberhez. Az még egy harmadik tisztet is beszólított. így hallgatták meg Mr. Budd jelentését a férfiról, aki bizonyára William Strickland volt, valamint a fenomenális ötletet... Az Ostende felé tartó Miranda nevű gőzhajó rádiósának ujjai fürgén szaladtak a papíron, ahogy sorra jegyezte az üzeneteket Aztán az egyiknél váratlanul eine- vette magát. Ezt jó lesz megmutatni a kapitánynak — gondolta magában. A kapitány megvakarta a fejét, és becsengette az első tisztét. Az viszont a második tisztért küldött, aki hamarosan meg is jelent az utas!istával. A Miranda este hét órakor futott be Ostendbe, s hamarosan már röpült innen a rádióüzenet a Scotland Yard londoni irodájának: »Egy személy bezárkózott kabinjába és követeli, hogy küldjenek hozzá egy férfifodrászt. További utasítást várunk.« A 36-os kabin előtt izga- tott tömeg gyűlt egybe, s még * a kapitánynak is csak üggyel- bajjal sikerült utat tömi közöttük. Hat belga rendőr kíséretében érkezett Megkopogtatta a 36-os ajtaját. — Ki az? — szólt ld bent- ről az éles hang. — A fodrász, akiért küldött, uram. — Jöjjön be! — A kulcs csikardulására a kapitány lenyomta a kilincseit, s mindjárt oda is tette lábát az ajtónyitásba. Miközben a rendőrök kicsavarták a férfi kezéből a fegyvert, a tömegen meghökkenés, majd nevetés hullámzott végig. — De hisz ez zöld! Zöld a haja! Ki látott ilyet!? Mr. Budd Ugyanis nemhiába töltött évtizedeket a különböző hajfestékek tanulmányozásával, sikerült olyan festéket találnia, amely egy éjszaka alatt sötétbarnáról zöldre változik. Mr. Budd megkapta az 500 font jutalmat, de volt valami, aminek ennél is jobban örült Elhagyatott kis boltjában más másnap megjelent Winchester hercegnője, és suttogóra fogott hangon így szólt a derék fodrásznak: — Siettem, hogy én legyek az első. Már a nyomomban van Lady Melcaster és London minden előkelő asszonya... Fordította: Zilahi Judit KÁVÉZÓK (Bottá Dénes felvételeJ Fekete talapzat — Dorothy X* Sayers (1893— 1957) angol írónő munkássága igen széleskörű, 6 fordította ingóira Dante Isteni szlnjátékánalt két első részét. Irt történeim, drámákat, s Igen sok detektív- történetet. A vállalat címzetes és tiszteletbeli könyvelője Ruha Gyula, nagy sportember. Oly sok díjat szedett össze az üzemi kuglicsapat fődobójaként, hogy ezt valamivel honorálni illett. Oklevél, érem, plakett, meg hasonló apróság szóba se jöhetett. Ruha már évek óta ilyesmikkel töltögette fel a környékbeli, vízzel telt gödröket. Aranykupa? Ez ellen pedig Ruháné tiltakozott. Azt mondta: ha a férje ivóalkalmatosságot lát, akkor rögtön inni akar. És nem is túl szolidan. Az igazgató, Bőgő Péter ekkor már az asztalra csapott volna, ha lett volna asztala. De éppen hiányzott, mert felhasogatták a segédtisztviselők, mivel tüzelő nem volt egy deka sem, viszont a próbafűtést el kellett végezni. — Ruha Gyuszi szobrot érdemel — mondta Bőgő, ám kiderült, hogy a legolcsóbb szobor is 50—70 ezer forintot kóstál. A vállalat egész évi termelése nem érte el a fenti ősz- szeget. Bőgő bőgött. A titkárnő szipogott. A gondnok őrjöngött. Mégsem volt megoldás. Egy esős napon az ünnepelt Ruha berúgta az igazgatói ajtót, és így szólt: — Elmélkedtem! — Ez lehetetlen — makogta az igazgató. — Pedig így van. Es megoldást találtam. Én leszek a szobor. Reggel nyolctól délután fél ötig ott fogok állni a főlépcsőházban. Végre valamit csinálok a havi hatezerért. Es igy történt. De Ruha Gyulának mint szobornak nem volt elég tekintélye, talapzat híján. Egy ködös, hűvös éjfélen a Körhinta téri parkban ismeretlen tettesek ledöntötték Cvikkee Manó irodalomtörténész (1818—1902) mellszobrát, és a feketemárványból faragott talapzatnak nyoma veszett. A mellszoborhoz készült talapzat elég kicsi, de Ruha Gyula elfér rajta. Szoborként kissé szófukar lett mostanában, de ha bevág néhány kevertet, éppúgy fecseg, mint azelőtt. Darázs Endre K Búcsú az udvartól imondjuk régi, szép Csurka István: szláv eredetű szavunkat: udvar, és nosztalgikus érzésekkel eltelve visz- sza röppenünk a múltba. Korunk többek között az udvar megszűnésének a kora is. Az új lakótelepek házai köré. mellé, alá nem udvart, hanem parkot, elkerítetten közteret terítenek és tűzdelnek meg egy kis zölddel, hintával, homokkal, kacskari ngós autóutakkal az építészek. Na- — ... , __. , g yón helyesen, csak talán ban tulajdonképp nem fért be- ális nyomornak, hagyta vé- még nem szoktuk meg ezt a le az udvar, de a hirtelen giglépkedni magan a postást nyílt, semleges és éppen elke- szaporodó lakosság még nem két világháború behivoparan- rítétlensége miatt köztulaj- tudott lemondani róla. Bér- csaival, s megrendültén hall- donszerűbb Forum-ot Sze- kaszárnyák épültek római gatott a mankóval visszatérő műnk, agyunk még a régi, udvarral, négyzetesen kővel apák, fiák, testvérek léptei- _______; _ _____ a zonnali személyre, családra körülvéve egy nevetséges kis nek koppantakor. Elviselte az búcsúztatni. Mire az utolsó udvar talán még jobban hozzátartozott, mint a ház. Mindenesetre nagyon tudott árulkodni róla. Később aztán valami zűrzavar keletkezett. A városmegszemélyesíthető. Egy haldokló személyre, aki ha még oly kevés örömet is adott, részvéttel tekintünk. Az életünk része volt. Tanúja és tanúsítója a szocihanem a köldökre. Szélvédett hely volt, ahová az új szelek se nagyon törhettek be. Megállt benne a levegő, és ételszag terjengett benne, meg füst. Ez az írás tehát tulajdonképpen egy nekrológ. Csakhogy az elhunyt még él. Helyesebben: még van. Mégis, már most elbúcsúztatjuk, mert a dolog természeténél fogva, ha már nem lesz, nem is tudjuk élvonatkozó ítéletalkotásra tá- udvar-karikatúrát, amelynek egymásrautalt szomszédok pót adó udvar látványát ke- egyetlen dicstelen disze a po- acsarkodásat, a feljelentéseket rolóállvány volt. Szükségia- és a letartóztatásokat, de sekások épültek szükségszerű- gített bújtatni az üldözötteen parányi és nyomorúságos két és a katonaszökevényt is. udvar-gyomorral. És ugyan- Látta a csókokat a holdfényebben a történelmi korban ben, és hallotta felsírni a temegszületett az otthon, a csa- vegőre jutó újszülötteket, ládi tűzhely felé vezető utak Mindent látott és mindent resi: benézni egy udvarba, s megmondani kik lakják a házat A történelem is igy tanította, illetve így tanultuk belőle, amikor már kisdiákész- szel megmosolyogtuk a különbséget két nagybetűs Udvar, mondjuk Mátyás Udvara és Dobzse László rendetlen és eladósodott Udvara között. Aztán az irodalom is hány meg hány hőst és antihőst jellemzett udvarával, vagy azzal az legsiralmasabbja: a gang. F olytassuk egy kissé mu. latságos elszólássá 1: ezek az itt vannak köztünk —, mert persze mi vagyunk bennük, rajtuk és köztük A képzaudvarral, amelyikbe belépett, var azonban véletlenül mond vagy amit elvesztett. Merész valamit Azt jelenti, hogy ez állítás: a régi emberhez az az udvar, az elmúlt udvar hallott. Ezért szeretjük, nem a szépségéért. Még egy kis játék. Udvari... atlanság lenne, ha elhallgat- udvarok meg , , , ’ , , ....... __“ nank a legnagyobb hibáját: e gészségtelen volt. Nem is" elsősorban egészségügyi szempontból, hanem társadalmilag. Mert bezárt, elrekesztett. Nem a szabadság és a közösség felé irányította a tekintetet, nyomorúságos udvar helyét is valami nyílt tér vagy akár egy oszloplábakon álló, égru- törő ház foglalja él, Senki nem fog már emlékezni az utolsó udvar kortársaira. E zekből nem lesz skanzen. Noha, talán tehetne. Kuriózumképpen oda keltene tenni egy-egy ilyen tágas lakótelepi t '-~ sarkába például egy-egy híven, rekonstruált udvart. Hadd lássák a mostani' teenagerek majdani teenagerei, hogyan éltek az ősök az ős városban! Béke veled, udvar!— Megteszünk nélküled. Hogy hogyan? Nem rajtad múlik. SONOGKi NÉPLAP Vasára*», int Julit 4.
