Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-28 / 23. szám
Jubileumi hangverseny Liszt és Kodály műveiből A felszabadulási jubileum tiszteletére megrendezett ünnepi hangversenyen állt a közönség elé hétfőn a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Az est műsorát magyar szerzők nagy alkotásaiból válogatták; Liszt és Kodály ünnepélyes hangvételű művei szólaltak meg az évad harmadik nagyzenekari koncertjén. Ezúttal a vendégszereplő Németh Gyula vezénylésével és egy ismert pianista, Bacher Mihály közreműködésével. A kitűnő pécsi együttes képességeiről már több emlékezetes ólményosztó koncertjükön meggyőződhettünk, és elismeréssel szólhattunk. Kaposváron, a Latinka Művelődési Központ színpadán hovatovább már szívesen látott »törzsvendég« a szép hangú és mindig 'alapos tudással, lelki- ismeretes kimunkáltsággal muzsikáló zenekar. Szereplésük ezúttal mégis elmaradt korábbi találkozásaink élményétől. Ez a hangverseny —- legalábbis az est első felében — nem tudott ünnepi atmoszférát teremteni. A romantikus zeneköltészet izzó ihletettsége, a zongora versenymű sodró erejű száguldása nem tükrözte a művek űjrateremtésének, az előadóművészet varázsának magával ragadó, szubjektív és egyidejű ilhetettségét Nem fogott meg érzelmileg, csupán bizonyos részletek csillogásában, esetleg. Hogy a dirigens beugrásszerű szereplése (Németh Gyula a megbetegedett Lukács Miklós helyett állt a dobogóra), vagy egyszerűen a levegőben lógó influenzajárvány miatt szóltak-e vajon hurutos bágyadtsággal az együttes magas- és középhangszínű vonósai az est első felében, nehéz volna eldönteni. Liszt Ferenc — egy költői életműnek monumentális emléket emelő — szenvedélyes Tasso-költeményének tolmácsolásából éppen az érzelmi telítettség visszaadását hiányolhattuk. Főleg a mű erősen melankolikus lejtésű bevezetőjében. A téma itt — a zenei gondolatok jellegéből következően — a vonósokban uralkodik, s előadásukban nem egységes színekkel és bizony eléggé matt fényekkel szólalt meg.' A menüett rész már jobban sikerült. A kedves, hajlékony táncdallam kifejezően, hangulatosan csendült az első hegedűkön. Ám gyengébb szereplésük hatását a mű egyenetlen előadásából tovább is érezni lehetett. És ezt még hangsúlyozták a rézfúvósok mindvégig pontos intonációval, kifejező nyíltsággal harsanó szólamai, különösen a Tasso megdicsőülését idéző hatalmas erejű befejezésben. Liszt legismertebb és legnépszerűbb versenyművének, Esz-dúr zongoraversenyének koncertáló szólamát Bácher Mihály játszotta. Meglepően »formáján alul«. Szinte készületlenül. A mű ragyogó lehetőségei bravúros teljesítményt követelnek előadójától; arra késztetik ,a zongoristát. Ezt a művet képtelenség »félgőzzel« és ihletettség nélkül tolmácsolni. Előadása vagy minden — vagy semmi. Középút nincs. Ugyanez vonatkozik a zenekarra is, finely ugyan a zongoristánál valamivel többet nyújtott a mű értékeiből. Ám a szükséges kontaktus érzelmileg hiányzott a hangszer, az együttes meg a zongora mögé eldugott karmester hármasából. A fő téma közismert, vaskos. robosztus akkordjainak erőtlen zenekari indítása után a feldübörgő oktávmenetű zon- gorakádenciában a melléverésnek olyan szekvenciás sorozatát produkálta az előadóművész, hogy az a legmodernebb dzsesszhangzatok közt sem disszonáns, de kifejezetten hamis lenne. Koncepciótlan, színtelen előadás tanúi lehettünk mindvégig. Csak néha csillant fel az előadók találkozása, a mű vibráló szépsége (például a visszatérő »éneklő« melléktémákban, olykor). A befejezésül hallott föI- szállott a páva című Kodály- műben talált magára leginkább a pécsi zenekar. Tömör hangzását és a középrészben sorakozó karakterváltozatok ellentétes hangulati árnyaltságát; a fináléban hangzó vidám népi táncdallam üde szíz neit dicsérhetjük itt. A lezárásként felívelő páva-dallam friss erőtől duzzadó szépségében, egységes, erőteljes hangzásában a pécsi együttes igazi képességeit érezhettük ismét. Wallinger Endre A hosszútávú népgazdasági tervezési bizottságok imMájábói Foglalkoztatás, jövedelem és életszínvonal Magyarországon 1985-ig * Tudományos feltételezések, elgondolások az életkörülmények alakulásáról (II.) TELI IGAVONÓK Az északi népek nélkülözhetetlen háziállatai a rénszarvasok, ezek az igénytelen, hideget, fagyot, havat jól tűrő állatok. Szánt húznak, de tejükkel, húsúkkal is szolgálják az embert. A Szovjetunió északi területein is kedvelt állatok. Természetesen csak ki-1 sebb részük háziasított, nagyobb részük ma is vadon él. Jellegzetes díszük az ágas-bo- gas agancs. A vadon élő anyaállat jó hasznát veszi: ha a szoptatástól és az éhségtől kimerültén patáival lyukat ás a keményre fagyott hóban, hogy elérje egyetlen táplálékát, a hó alatt megbúvó zúzmót, fejét a kiásott göjdörbe nyújtva evéshez lát; szerte ágazó szarvai jó védelmet nyújtanak a nála erősebb szomszédai ellen. Az északi rénszarvasok legveszélyesebb ellensége a nagy termetű sarki farkas: a borjak 30—-40 százaléka pusztul el a ragadozók harapásától. Télen a sok szénhidrátot, de kevés vitamint és ásványi sót tartalmazó zuzmó alkotja a rénszarvas táplálékát. A vadászok is nagy becsben tartják a rénszarvast. Mélyedésekben kúszva vagy egy szelíd rénszarvas mögött lopakodva közelítik meg a nyájat. A szovjet vadászok évente kb. 30 ezer rénszarvast lőnek ki, de helikopterekről, repülőgépekről pusztítják természetes ellenségeiket, a farkasokat is. Jegyzet a niklai zárszámadásról Ahol sok szó esett a jövőről MAGYARORSZÄG esetében 15—20 év távlatában nem reális cél a gazdaságilag legfejlettebb országok utolérése, de lényeges cél, a ma fennálló különbségek fokozatos és viszonylagos csöklken- tése. Ehhez azonban — ezt ismételten hangsúlyozni szükséges — a hatékonyság növelésével meg kell gyorsítani gazdasági előrehaladásunkat, gyarapodásunkat. A . hatékonyság szélesebb, átfogóbb fogalom, mint a termelékenység, azt a követelményt fejezi ki: a felhasználható eszközök — beruaázott tőké, fizikai és szellemi energia stb. — tartósan és a legnagyobb hozammal vegyenek részt a termelésben, a nemzeti jövedelem előállításában. Mi hosszabb idő óta nemzeti jövedelmünknek körülbelül 75 százalékát fogyasztjuk el, és körülbelül 25 százalékát fordítjuk felhalmozásra. Megfelelőek-e ezek az arányok? — erről régóta vitáznak gazdaiságpolitikusok, tervezők. A hipotézisek abból indultak ki, hogy a feltételezett nemzeti jövedelemből a felhalmozás és a fogyasztás aránya a jelenlegihez képest nem változik lényegesen 1971—1985 között. Feltételezve tehát, hogy országunkban a nemzeti jövedelem növekedése — a hatékonyság alapján — a következő 15—20 évben eléri az évi 5—6 százalékot — 1985-ig a lakosság reáljövedelme is évi 5—6 százalékkal emelkedhet. Az életszin, vonal-Politik a különösen fontos alapelve, hogy a jövőben is fenntartsuk a munkaképes népesség a foglalkoztatási egyensúlyát; az összhangot a munkát keresők és a munkaiehetőségek között; a felemelkedés lehetőségét az egyéni képességek és teljesítmények alapján. El kell érni továbbá a megfelelő lakásviszonyok kialakítását; az iskoláztatás és a kulturális nívó tartós javítását; az egészségügyi ellátás fejlesztését. Látható: a lakossági jövedelem szerkezetéről, összetételéről is van szp itt. vagyis a munkáért kapott pénzbeni jövedelmekről és a különböző társadalmi juttatásokról. E juttatások két legfőbb tényezője: a társadalmi hozzájárulás a még munkaképtelen gyerekek és a már munka- képtelen öregek eltartásához (családi pótlék' gyermekgondozási segély, nyugdíj stb.). Hogyan alakulhat ez a jövőben? Hosszabb távlatban számolva: a »régi« nyugdíjak rendezésével és a nyugdíjak reálértékének, a fenntartásával 1985-re az átiagos nyugdíj a jelenleginek mintegy két és félszeresére növekedhet. AZ UTÓBBI 20 ÉVBEN egyébként nálunk a természetbeli és pénzbeli társadalmi juttatások gyorsabban nőttek, mint a munka utáni pénzjövedelmek. Hogyan tervezzük a jövőre? A távlati hipotézisek kívánatosnak tartják: a jövőben a lakosság munkából származó pénzbeni (személyes rendelkezésű) jö- védelmei gyorsabban növekedjenek. mint eddig. Az anyagi ösztönzés biztosítson differenciált kereseti lehetőségeket. De ezt ne elsősorban a munkabeosztás, hanem a végzett munka társadalmi hasznossága határozza meg. Az ilyen jövedelempolitika természetesen növeli a kereseti különbségeket. Ugyanakkor g pénzbeli társadalmi juttatások (családi pótlék, nyugdíj) növelése jórészt kiegyenlíti azoknak a családoknak a hátrányait, ahol a keresők és eltartottak aránya miatt jelenleg az átlagosnál alacsonyabb az egy családtagra jutó jövedelem. A hipotézisek természetesen jóval részletesebben, bonyolult összefüggések elemzésével vizsgálják az itt tárgyalt kérdéseket. Ismertetik emellett a feltételezéseket például a fogyasztás szerkezetének módosításáról; a fogyasztói árak alakításának lehetséges és kívánatos alapelveiről; részletezik az óvoda, az iskolahálózat, az oktatás, valamint az egészségügy, a kereskedelem, a kommunális ellátás fejlesztésének követelményeit, módozatait, A LAKÁSIGÉNYEK kielégítésénél szükségesnek és lehetségesnek látszik. hot,y 1985-ig minden arra igényt tartó család (beleértve a családtöredékeket és az agyedül- állókat) önálló lakáshoz juthasson. Ezt a szükségletet a feltételezések szerint 1985-ben 4 millió lakás kielégítheti. Ehhez 1970 és 1985 között mintegy 1,2—1,4 millió új lakást keil építeni. A lakások átlagos szabaszáma 1985-ig elérheti a két szobát, . .majd a század végére a 2,6—2,8 szobát; alapterületük a jelenlegi 60-ról 65—70 négyzetméterre, a századfordulóra pedig 80— 90 négyzetméterre emelkedhet. Az új lakások természetes tartozékának kell tekinteni a teljes komfortot. Mivel a városba áramlás növekedik, többségüket több szintes épületekben a városokban kívánatos megépíteni. Sz. S. Ez a zárszámadás más volt, mint a többi. Eltért azoktól az összegezésektől, melyek eddig voltak Niklán, és más — sőt bizonyossággal vallom — több volt, mint általában szokott j lenni egy zárszámadás. Reszél- ‘ gettem az emberekkel, végighallgattam a közgyűlést és mind természetesebbé vált előttem, hogy ez így van. A beszámoló alatti néma csöndben, az elhangzott mondatokban nemcsak az ünnepélyességet éreztem meg, hanem azt a különös, feszült, bizakodó várakozást is, amely benne él, talán kivétel nélkül valamennyi niklai parasztemberben. Ez a zárszámadás fordulópont. Nemcsak azért, mert a múlt év munkájával együtt egy egész évtized fáradozására, törekvéseire, eredményeire is pontot tettek, hanem azért is, mert néhány hét óta ez az alig másfél száz dolgozó tagot számláló kis közösség egy megszaporodott nagy családnak a része lett. Valami új, valami más, valami több következik ezután... Ezért volt az. hogy olyan erővel. természetességgel, ahogy a forrás vize buzog élő, a múltat összegező szavak mellett újra meg újra mondatokká formálódott, milyen is lesz a jövő. Ezek a holnapra utaló gondolatok, tervek emelték az átlag fölé ezt a zárszámadást. Ez eddigi út... Lukács László elnök szavai valahonnan nagyon messziről fölidézték azt a kezdeti tétovázást, amire talán már nem is igen emlékeznek az itt élők, hiszen a múló évek mindig több és mindig újabb bizonyosságot hoztak: jól választott; jól döntött akkor, ötvenkilencben a falu népe. Ahogy sorra tünedeztek el a zsúpos házak, úgy foszlottak szét a kétségék, és lett mind egységesebb az akarat, a hit: »Rajtunk áll, tegyük hát tnég könnyebbé, szebbé az életünket.« Elmondva, leírva, milliós termelési értékekkel, hatvanhét forintos naponkénti jövedelemmel a hátuk mögött ez így szépen hangzik, Pedig nem volt egyszerű, nem volt könnyű. A határ nagy részét elfoglaló homok mohón elitta a verítéket, s az alig több mint másfél ezer hold behatárolta a lehetőségeket. Néha jókedvvel, néha homlokráncolt-gondter- helten, de egy évtized alatt eljutott oda ez a kis közösség, amit ezek az adottságok megengedtek. Ám az emberben ki- olthatattanul él a mindig többet akarás. Ez ébresztette föl a gondolatot, ami aztán elhatározássá érlelődött: teremtsünk más föltételeket gazdálkodásunk továbbfejlesztéséhez, vonjuk össze erőinket. »Többen, egyetértésbfen, szorgalommal többre «lehetünk« — mondta az egyik parasztember. Talán ezt a gondolatot vitte tovább, egészítette ki később a közgyűlésen Buzsáki Kálmán főagronómus, amikor keresetlen, közvetlen szavakkal ezeket mondta: »Mikor gondolatban búcsút intünk az elmúlt évtizednek, sok kellemes epizód jut az eszembe, és nem tudok meghatottság nélkül gondolni azokra az esetekre, amelyek olyan nyilvánvalóan jellemezték az itt élő emberek munkaszeretetét, földhöz való ragaszkodását és szívós akaratát, hogy tegyük Mii lehet tudni? Nemrég egy társaságban néhány asszony sarokba szorított: micsoda dolog, hogy még mindig agglegény vagyok, miért nem , nősülök meg? Amikor szóhoz jutottam, kétségbeesetten magyaráztam: nem bennem van a hiba, mert hiszen én házasodnék, de nem találok megfelelő asszonyt. Rögtön válla- tóra fogtak. Milyen feleséget szeretnék? Tömören vázoltam: legyen fiatal és csinos, de főképpen legyen jólelkű, szolid és házias. Az asszonyok szolcatlan figyelemmel hallgatták szavaimat. Harmadnap levél várt otthon. A társaságból az egyik asszony írta. »Nagyon örül-. nénk, ha kedden este eljönne hozzánk. Véletlenül ott lesz a férjem unokahúga. Csinos, szolid, házias. Mit lehet tudni? Szeretettel várjuk. Bod- rogtné.« Mit lehet tudni? — ismételtem magamban eltűnődve. És a meghívást bejegyeztem a naptáramba. Negyednap ismét jött a postás. Üjabb levelet hozott. Szintén az asszonytársaságból. Jöjjek el. Ott lesz ez és ez. Kedves, szolid, házias. Ezt is előjegyeztem. Aztán néhány napig még jöttek az invitáló levelek. Fe-« keiére, vacsorára, kártyapartira. Ezeket is előjegyeztem. Megkezdtem a látogatásokat. Remekül ment a dolog. Minden este jól éreztem magam és későn jártam haza. Egyik éjszaka hazafelé menet régi barátommal akadtam össze. — Jó, Hogy találkoztunk — mondta. — Tudorri, nősülni altarsz. Bemutatnálak egy remek kislánynak. Gyere jövő héten szerdán este hozzánk. Megnéztem a naptáramat. A szerda estém még szabad- volt. — Rendben van, öregem, elmegyek. És bejegyeztem ezt is a naptáramba. Jókedvűen indultam hazafelé, a jövő. héten már nem lesz gondom a vacsorára. V. L szebbé, könnyebbé életünket. Sokat küszködtünk, és azokat az eredményeket, amelyeket elértünk, senki sem sajátíthatja ki magáhak. Ez mindany- nyiunk közös munkájának eredménye. Most többen lettünk. Január 1-től együtt folytatjuk az utunkat Somogyfajsz, Pusztakovácsi, Libickozma népével. így láttuk jónak. Ezért mondtuk ki' egyhangúlag az igent De tudjuk azt is, hogy ezzel csak az első lépést tettük meg, a feltételeit teremtettük meg egy valóban korszerű nagyüzem kialakításának...« A holnap... Mikor arról beszélt az elnök, hogy sikerrel végrehajtotta a közösség a sertéstenyésztés fejlesztésére vonatkozó múlt év eleji határozatot, nyomban kapcsolódott “hozzá a gondolat: az egyesült nagy szövetkezet ezt a kezdeményezést tovább viszi. Már kiválogattak újabb 120 kocának- valót, s év végére a nagy közösség hatszáz kocás tenyészetet kíván kialakítani. Szóba került a gépesítés továbbfejlesztése, egy újfajta gyümölcsöző kapcsolat kialakítása .a szomszédos öreglaki Állami Gazdasággal. Sok egyéb ki- sebb-nagyobb jelentőségű terv, elgondolás, aminek megvalósítására most, hogy megnőtt, megerősödött a 'család — így mondták — kedvező lehetőség nyílik. Voltak pillanatok, percek, amikor úgy éreztem, nem is zárszámadás, hanem tervtárL gyaló, az elgondolásokat józan mérlegeléssel megvitató közgyűlés ez. Pedig nem történt más, csak anny . hogy arról szóltak, beszéltei... ami a múlt összegezése me! lett foglalkoztatja, eltölti az embereket. Nem kérdeztem, de úgy ér zem, nem egyedüli voltam, ak ezen a napon gondolatban ig fogalmazhattam: ennyi őszi.: egyetértésnek, ennyi bizako. tervezgetésnek jó tanúja len V ni. Nem felejtem el, mikor .az egyik fejkendős asszony a közgyűlés után megállított: — Mit szól hozzá? — Szép közgyűlés volt. És maguk hogy vélekednek? — Eddig mindig jobb lett. Bizakodunk, reméljük, így lesz ezután is. — Az itteniektől függ ez. — Mi így akarjuk. Mosolyogva búcsúzott. Vörös Márta SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. január SS. 5 i
