Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-16 / 13. szám
Tovább kell erősíteni a szervezeti életet — mondták ki a Marcali Vörös Meteornál Manapság, hogy ismét fölfelé ível Marcaliban a sport, fokozódik az érdeklődés mind a Vörös Meteor, mind pedig az M. Latinka sportkör tevékenysége iránt. Igaz, még nem is olyan régen elég sokan hátat fordítottak például a Meteornak. Kálmán Sándor, a sportkör elnöke keserű szavakkal „Vízre szállt“ a kajak-kenu válogatott A magyar kajak-kenu válogatott Brandt István vezető edző irányításával megkezdte a közős felkészülést az ez évi versenyekre. A válogatottak — 19 kenus, 9 női és 21 férfi kajakos — heti 9 alkalommal gyakorolnak. A »vizes napokén-« a tanmedencében minteg • 8—10 km-nyit eveznek a keret tagjai. A* első jelentősebb erőpróbára június 6—7-én Budapesten kerül sor. a 10 nemzet részvételével megrendezendő kajak-kenu versenyen. Képünkön: A kenusok percenként 52—60 evezőcsapással hajtják a tanmedence vizét. idézte az 1968—69-es év egy- egy szakaszát — Voltak, akik a kezdettől fogva fáradhatatlanul tevékenykedtek, hogy a Vörös Meteor megvalósítsa célkitűzéseit. De akadtak olyanok is, akik — amikor nehéz perceket élt át a labdarúgó-csapat — elfordultak az egyesülettől. Mindennél ékesebben bizonyítja ezt. hogy például a tagdíjfizetés a múlt évben a legrendszertelenebb — kesergett az elnök. Persze nemcsak a labdarúgás jelenti a Marcali Vörös Meteor Sportkört. Mély gyökeret eresztett itt számos más sportág is. Ezek közül legújabban a birkózás van újjászületőben. Ami a labdarúgókat illeti, bizony tavaly elég sok keserű percet szereztek a marcali sport barátainak. Nem a vezetőkön múlott. A sportkör vezetősége például éppen a legutóbbi időben bizonyította aktivitását. Ezért vallhatja ma a megye egyik legkorszerűbb sporttelepét magáénak a Meteor. A hatszáz személyes fedett lelátó, a felújított atlétikai pálya mind-mind pozitívum. Befejezéshez közeledik egy kézilabdapálya építkezése is. Mindez tükrözi, hogy sokoldalú sportemberek a Vörös Meteor vezetői. Ez derült ki az elnöki beszámoló további részéből, valamint a felszólalásokból is. Megállapították, részsikerekkel nem lehet megelégedni.' Követendő útként azt jelölték meg, hogy tovább kell erősíteni a szervezeti életet, szélesíteni a sportolási alapot, javítani a minőségj munkát. A labdarúgó-csapatról szólva az elnök elmondta, hogy a cél; a múlt évinél biztosabban helytállni az NB III-as bajnokságban. Mindezt elsősorban saját nevelésű fiatalokkal kell megoldani. A sportszellem megjavítása a továbbiakban is fő feladat marad. A marcali tervek között szerepel hogy a birkózás elérje a régi színvonalat Lehetőséget kell Felének tanulni kell... Brazília jelenlegi gyobb sportolója, Edson Aran- tes de Nascimento, azaz Pelé, másként a »Fekete gyöngyszem« a közelmúltban riói testnevelési főiskolára jelentkezett. Pelé már meg is kezdte a felvételi vizsgákat, kitűnő eredményt ért el futásban, átugrotta á 150 centiméteres magasságot, de nem volt ilyen »magabiztos« a matematikában. A továbbiakban távolugrásból, úszásból, 800 m-es síkfutásból, a portugál és a spanyol nyelvből is vizsgáznia kell. Könnyen elképzelhető azonban, hogy Pelé minden igyekezete hiábavaló lesz, mert érettségi bizonyítvány nélkül nem lehet a főiskola hallgatója. Ezzel pedig neon rendeke- zik .. . Pelé ezért kérvénnyel fordult Jarba Passarinho brazil oktatásügyi miniszterhez, amelyben kérte, hogy állítsanak ki részére »tiszteletbeli« érettségi bizonyítványt. Nagy volt a meglepetése viszont, amikor elutasító választ kapott. A miniszter ragaszkodik ahhoz, hogy az érettségit csak tanulmány útján leltet megszerezni. A. »fekete gyöngyszem«, a baratai éa klubja most »állami csodában« reménykednek, hogy esetleg mégiscsak sikerül megkapnia az annyira áhított érettségi bizonyítványt. Tavasz - ősz? Ősz - tavasz? A magyar labdarúgó-bajnokságban az 1970/1971-es idénytől ismét visszatérnek az őszi—tavaszi kiírásra. Az intézkedést rengeteg vita előzte meg, végül is az az érv döntött, hogy a magyar futball ezzel a rendszerrel jobban tud igazodni az európai sportélethez. Ez valóban így is van, hiszen az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 33 tagállama közül mindössze csak néhányban van »éves« bajnokság, elsősorban azokban az országokban, amelyekben korán kezdődik a tél, így a játékra a késői hónapokban már aligha van lehetőség. így van ez általában a skandináv államokban és a Szovjetunióban. Mi is volt a helyzet ebben a kérdésben csaknem 70 év alatt? Magyarországon az első bajnoki mérkőzést 1901. február 17-én játszotta le a BTC csapata a Budapesti SC-vel. Ezzel a mérkőzéssel kezdődött meg az első magyar bajnokság tavasza-őszi lebonyolításban. 1903-ban a MAC már javasolta az őszi—tavaszi rendszert, de ebből csak 1906-ban lett határozat. 1906 tavaszár »áthidaló« megoldásként Büll Alfréd serlegéért játszották a csapatok, majd ősztől került sor az 1906. évi bajnokságra. Csaknem tíz év múlva az első világháború szólt közbe, s bontotta meg a magyar bajnokság folyamatosságát. Különböző kupákért, hadibajnokságban játszotta]-: a csapatok, s csak 1916-tól tért ismét vissza minden a régi mederbe. Ezután 35 évig csend volt, senki sem akart a jól bevált bajnoki meneten változtatni. Az 1949’50-es idény befejeztével «rendszerváltozás« következett: ősszel félidényes bajnokság zajlott le, majd az »éves szezon« sorozata követ- keaett, Ez 1957-ig tartott. Ekkor félidényes tavaszi bajnokságot választottak »átmenetül«, s 1957/58-as indulással folytatódott most már megint az őszi—tavaszi sorozat. Amikor voltak eredményei a magyar labdarúgásnak, akkor jó volt minőién, ha visszaesés következett be, a bajnoki rend változtatásában látták a szakvezetők a kiutat így lett 1963 őszén ismét egyfordulós a kiírás, s Győr lett a bajnok. Ezt követően egészen az 1969-es idény befejezéséig »éves« bajnokságot tartottak nyilván, 1979 tavaszán egyfordulós kiégi és zitő programot láthatnak majd a nézőik, s 1970/71- töl megint csak éves bajnokságot. Ki tudja meddig... teremteni, hogy az asztalitenisz- és a sakkszakosztály újjászülessen, az atlétika és a röplabda, valamint a kézilabda is felvirágozzék. A járási párt- és tanácsi vezetők egyaránt ott voltak a sportköri tanácskozáson. Király Ferenc, a járási pártbizottság első titkára, dr. Ress Zoltán, a járási tanács vb-el- nöke,' Nyakas Zoltán, a községi tanács vb-elnöke nemcsak részvevője volt a közgyűlésnek, hanem felszólalásával tevékenyen is bekapcsolódott a munkába. Hasznos útmu'atást adtak az új vezetőknek. A három járási vezető mellett Aho- nyi Károly, Szecsődi Jmre, Balogh Miklós, Vass Béla, Jakab István, Csordás János, Pálfalvi Imre meg Vörös István kért és kapott szót. Ezek után került sor a vezetőség újjáválasztására. A Vörös Meteor elnökévé ismét Kálmán Sándort választották meg akit egy tizenkét tagú elnökség segít majd a munkájában. TEKE Tovább javultak az átlagok A Kaposvári Volán és a megyei tekeszövetség sikereit méltatva említést tettünk, hogy 1969-ben tovább javultak a megyei csapatok eredményei, s ezen belül az egyéni teljesítmények is. Jó bizonyítványt állít ki a somogyi tekesportról, hogy a megyei CSB játékosai közül huszonötén értek el 400 fánál jobb átlagot tavaly. A megyei legjobbak sorrendje a következőképp alakult: 1. Ládonyi Cs. (Volán) 28 mérkőzés 2. Szemese (Volán) 28 3. Somodi (Fáklya) 22 4. Ládonyi A. (Volán) 26 5. Peltzer (Volán) 27 6. Horváth L (Vodán) 17 427,5 7. dr. Németh (Volán) 23 8. Kertész (Fáklya) 26 9. Szakály (Fáklya) 27 10. Bélavári (K. Vasas) 23 11. Lőczi (Spartacus) 26 12. Kiss L. (Spartcus) 28 13. Buni (Spartacus) 25 14. Somogyvári (Vasas) 27 15. Bene (Spartacus) 26 435.1 432.2 430,4 428,8 427,7 425.7 421,6 420.2 418 415.8 415.8 4153 415.3 413 A 20. eredménye: 408,3, a 30. 395,7, a 40.-é 379,4 fa. 1969-ben 46 megyei játékos szerepel az eredménylistán, amelyre csak akkor lehetett felkerülni, ha valaki a csapatbajnokságban legalább tizenhat mérkőzésen játszott — A Kinizsi Sportkör 18-án 17 órakor a Latinka Művelődési Központban tartja vezetőségválasztó közgyűlését, melyre mindem sportköri tagot szeretettel meghív a vezetőség. (1302) iimrmiiim PÉNTEK Gusztáv Milyen lesz az időjárás? A várható időjírás ma estig: Felhős, párás, ködös Idő; ködszit lássál, helyenként esővel. Megélénkülő délkeleti, déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 1 és plusz 6 fok között lesz. — Pályaválasztási kiállítás nyílik holnap délelőtt ipari, mezőgazdasági és pamutfo- nó-ipari tanulók munkáiból az 503-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. — Több mint tizenegy százalékkal növekedett Jugoszlávia ipari termelése 1969- ben. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 3 százalékkal haladta meg a tervezett meny- nyiséget. — Tavasz Magyaroszágon. Sárváron a diákírók és diákköltők találkozójának rendezői hazánk felszabadulásának 25. évfordulója és a Le- nin-centenárium alkalmából pályázatot hirdettek az ország középiskolásai és szakmunkástanulói részére. A Tavasz Magyarországon című irodalmi pályázaton legföljebb öt verssel, illetve tíz gépelt oldalnál nem terjedelmesebb novellával, riporttal lehet részt venni. A pályaműveket február 15-ig kell eljuttatni a KISZ Vas megyei bizottságára. A téma: huszonöt éves fejlődésünk; — Báthori Istvánról és Etem Józsefről készített metszeteket kapott Tamowból a nyírbátori múzeum. A metszeteket a lengyel városban működő Magyar Barátok Társasága küldte a múzeumnak. A feladók a meleg hangú kísérőlevélben közölték, hogy szeretnék fölvenni a kapcsolatot a múzeummal, s ismertetőt kértek a Bátho- riak ősi településéről. A múzeum szívesen eleget tesz a kérésnek— Szobrot állítanak Beszédes Józsefnek, a komplex vízgazdálkodás nemzetközi szem pótból is korai úttörőjének, a magyar nyelvű műszaki irodaiam egyik megteremtőjének, a Sió szabályozójának Szarvasom, az öntözési szakemberképzés hazai központjában. Beszédes József fehér márvány mellszobrát a felsőfokú mezőgazdasági technikum előtti parkban állítják teL — A sex nyugatnémet pártja elnevezéssel »párt« alakult Hamburgban. Programja a »■szexuális élet felszabadítása«. A pártvezér bejelentése szerint a párt a legközelebbi választásokon még nem indul. — Szabálytalanul előzött Fonyód Alsó «Béla telepen személygépkocsijával Káfli Péter bala tonfenyvesi lakos, és összeütközött egy tehergépkocsival. Káfli könnyebben megsérült, az anyagi kár meghaladja a tizenháromezer forintot 15 évvel ezelőtt, 1955. január 16-án nyílt meg Tokióban az atom- és hidrogénfegyverek betiltását követelő kongresszus. Nem utolsósorban a rendszeresen megrendezett nemzetközi béketalálkozók, kongresszusok mozgósító hatására az idő tájt már világméretekben kibontakozott az atom- és hidrogénfegyverek betiltását köyetelő mozgalom. Tiltakozó »sztrájkok, tüntetések, demonstrációk, 1 békemenetek, békegyűlések, aláírásgyűjtő kampányok tömege jelezte, hogy ebben a kérdésben mind többen értenek szót, hajlandók együtt cselekedni. Japánban mintegy 30 millió aláírás gyűlt egymás alá az atom- és hidrogénfegyverek betiltását követelő petíciókon. Politikai pártok, szakszervezetek, vallási egyesületek, s a legkülönbözőbb rétegszervezetek csatlakoztak a tiltakozó hullámhoz, amelynek nem tudott ellenállni a parlament sem: annak mindkét háza az atomfegyverek eltiltását követelő határozatot fogadott el. Ebben a mozgalomban — Japánban és szerte a világon — a lakosság minden rétege részt vett. Hallatták szavukat Nobel-díjas tudósok, írók, világhírű művészek, s nemcsak a kommunista, hanem a haladó polgári nézeteket valló politikusok is. így vált a 15 év előtti nagy seregszemle a pusztító fegyverek betiltásáért, a tartós békéért, a háborús támaszpontok felszámolásáért és a háborús tűzfészkek megszüntetéséért harcoló nemzetközi közvélemény további sikeres útjának egyik fontos állomásává, újabb erőforrásává— Megérkezett a tavasz első üzenete, a Mecsekben kinyílt a zöld szirmú illatos hunyor. Ez a szép, ritka vadvirág hazánkban csak a Mecsek vidékén virul és az a sajátossága, hogy az utolsó hó idején jelenik meg az er« dőkben, rendszerint a hóvirággal együtt — Figyelmetlenül vezetett egy üres autóbuszt Kétheiy köze1 ében a várpalotai Torma István, és egy útmenti korlátnak hajtott. A kár tizenegyezer forint. A vizsgálat tart. — Huszonöt tagú úttörőzenekar alakult Berzencén. A pajtások műsarszámaikkal az iskolai és községi rendezvényeken szerepelnek majd. — Féktávolságon belül egy személygépkocsi elé lépett Kiskorpádon Gyurmán Já- nosné 52 éves helybeli tsz- tag. Az autó elütötte, sérülései nem súlyosak. Gyur- manné ellen szabálysértési eljárás indult. — Szénát, szalmát megegyezés szerinti áron értékesítünk kisebb mennyiségben vagy vagontételben. A korlátozott készletekre való tekintettel igénybejelentéseket csak február 10-ig vehetünk figyelembe. ÁFÉSZ felvásárlási osztály, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. S. szám. Tel.: 11-362. (711S) MAI tttűsot1 CSIKT GERGELY SZÍNHÁZ: 19 árakor: A SALEMI BOSZORKÁNYOK. (Csiky-bér- let, bemutató előadás.) VÖRÖS CSILLAG: 5 es 7 órakor: CÉLPONT: A HÍD. Színes jugoszláv kaland- film. (I. 18-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: Délelőtt 10 órakor: A BOSZ- SZÜÁLLÖK. 4, 6 és 8 órakor: »Z«, AVAGY EGY POLITIKAI GYILKOSSÁG ANATÓMIÁJA Magyarul beszélő, színes, francia társadalmi filmdráma, a i8-ig.) MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: HONFOGLALÁS I-H. Magyar fim. (Dupla helyárral) 7 órakor: MY FAIR LADY. Színes amerikai panorámafilm. TELEVÍZIÓ Budapest 8.05—12.20: Iskola televízió. — 12.10 —16.15: Iskolatelevlzíó. — 17.35— 17.55: Pedagógusok fóruma. — 17.38: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Disputa. — 18.SS: Keklámműsor. — 18.10; Esti mese. — 18.55: Magányosan. — 10.35: Sanzonról sanzonra. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Fekete, fehér — igen, nemi — Kb. 22.00: Jósé Iturbi zongorázik. — 22.30: Tv-híradó, 2, kiadás. Zágráb 16.45: Magyar nyelvű tv-krtxnäfca. — 17.50: Varázsvonat. Gyermek- adás. — 18.30: Ifjúsági tv-klub. — 19.05: Panoráma. — 20.35: Kvíz 70. Szórakoztató zenei adás. — 21.50: Sorozataim. Osztrák tv 18.50: Légitaid, — 19.16: Az ORF ma esta. — 19JS9; Tv-híradó. — 20.08: Sporthírek. — 2015: A komisszár. Színjáték. — 21.15: Világeseményeikről. — 22.15: Tv-hlradó. KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Könnyűzene. 9.00: A-tói Z-ig. 9.10: Két versenymű. 10.00: Hírek. 10.05: Operaegyüttesek. 1059: Lottóeredmények. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Édes anyanyelvűnk. 11.40: Grabócz Miklós: Nyugat-dunántúli táncok. 12.00: Déli Krónika. 12.20: KI nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Verbunkosok, népdalok. 13.45: A zsoké. — 14.00: Róka Móka bábszínháza. — 14-25: A gyermek és világa. 15.00: Hírek. 15.10: Az éló népdal. 15.20: Barlay Zsuzsa énekel. 15.30: »A munkásoké a jövő.« 16.00: A világgazdaság híréi. 16.05: így élünk. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek. 17.05: Kék mezőben fehér glóbusz. 17.25: Mozart: A- dúr szimfónia. 17-57: Mikrofórum. 13.12: Az Ifjúsági Rádióezínpad bemutatója. En vagyok én! 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00:. Esti Krónika. 19.25: Nóta- és népdalest. 20.15: Magnósok, figyelem. 21.00: Hírok. 21.03: Giuseppe dl Stefano operafelvételeiből. 21.19: Láttuk, hallottuk. 21.39: Lemezmúzeum. — 22.00: Hírek. Kb. 22.15: Sporthírek. 52.20; Századunk mestermüveiből. 23.08: Meditáció. 23.18: Sztam bul rózsája. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Regi olasz kórusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-musomal. 8.05: Barokk muzsika. 8.50: Idpszerű nemzetközi kérdések. 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.47: Gyaloglás a kis sugárért. 12.00: Régi magyar dalok és táncok. 12.20: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. 13.03: Adriana Lecouvreur. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.0©: Mindenki kedvére — kettőtől hatig. 18.00: Hírek. 18.10: A tanácsok önkormányzata és a gazdaságpolitika. 18.25: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 18.55: A dzsessz kedvelőinek. 19.12: Űj könyvek. 19.15: Jó estét, gyerekek I 19.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Kb. 21.00: Közben volt egy háború. Kb. 21.54: Köny- nyűzene. 23.00: Hírek. 23.15: Liszt: Dán te-szim rónia. — 24.00—0.10; Hírek. URH 18.00: 'Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH Zenei Kalauz. 19.30: Az 1969. évi Antibes-i Nemi zetközi Dzsesszfesztivál. 20.00: Haydn: E-dúr trió. 20.18: Hírek. 20.21: Heródiás. 21.00: Franck: A- dúr szonáta. 21.28: Hangfelvételek felsőfokon. 23.00~23.15: Hírek. SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1979. január 16