Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

4 CSKP KB elnökségének ülése 'Világméretű felháborodás a gyilkosságok miatt A politikai helyzet kedvezően alakul Gazdasági kérdésekkel fog­lalkozott ülésén a CSKP KB elnöksége. Megállapította, hogy a központi bizottság szeptemberi plénumának fel­hívására kibontakozó munka­ven felül 500 millió korona értékű közszükségleti cikket adtak a belső piacnak, és a szénbányászat is túlteljesítette a terveket. A Csehszlovákia félszoba­kezdeményezési mozgalom * dulásának 25. évfordulója tisz­meghozta az első konkrét gaz­dasági eredményeket. Ezek mindenekelőtt abban nyilvánulnak meg, hogy ter­teletére indított versenymoz­galom kedvezően befolyásolja a politikai helyzet alakulását. Az elnökség köszönetét KÉT HÍR AZ ENSZ-BOL Az EHSZ-közgyűlés hétfőn plenáris ülést tartott. Megvi­tatták az ENSZ-alapokmány felülvizsgálásával kapcsolatos javaslatok esetleges napirend­re tűzésének problémáját. A szovjet ENSZ -képviselet nevében Nyikolaj Taraszov erélyesen tiltakozott az elLen, hogy elhamarkodottan olyan határozatot fogadtassanak el a közgyűléssel, amely lényegé­ben a világszervezet alapok­mányának felülvizsgálatára ösztönözné a tagállamokat. — Egy ilyen sebtében elfogadott határozatnak messzemenő po­litikai következményei lehet­nék — jelentette ki a szovjet küldött. Ezért a Szovjetunió küldöttségének kezdettől fog­va az az álláspontja, hógy nem szükséges az említett ja­vaslatok napirendre tűzése, • * • Az 1. számú politikai bi­zottságban folytatódik a vita a leszerelés problémából. A bizottságban eddig több mint tíz határozati javaslatot terjesztettek elő a leszerelés­ről. A különleges politikai bi­zottságban a Palesztinái arab menekültek problémáiról tár­gyalnak. A küldöttek többsége élesen bírálta Izrael politiká­ját (MTIl Osztrák-olasz pártközi meykeszilss mond a versenymozgalom részvevőinek, és teljes támo­gatásáról biztosítja őket. Az állami és gazdasági szervekben dolgozó kommunisták konkrét feladatává teszi a munkakez- daményezési mozgalom támo­gatását. Az elnökségi ülésen foglal­koztak az egyetemek és főisko­lák helyzetével, s intézkedése­ket tárgyaltak meg az idei is­kolaévben folyó munka sikeré­nek biztosítására. Végül szervezeti, politikai és káderkérdéseket tárgyallak. (MTI) Az olaszországi Bolzanóban az elmúlt napokban találkoz­tak az Osztrák KP és az Olasz KP képviselői. A két testvérpárt támogatja a II. világháború utón kiala­kult európai határok elisme­rését, szorgalmazza az NDK el­ismerését és egy európai kol­lektív biztonsági rendszer lét­rehozását A két párt küzd Olaszországnak a NATO-ból történő kilépéséért, harcol az újfasizmus és újnácizmus minden formája ellen. A dél-tiroli problémával kapcsolatban a két párt meg­állapítja, hogy annak megol­dásához lényegesen ki kell tér. jeszteni Dél-TLrol önkormány­zatát (MTI) Támaszpont vagy koronagyarmat Gibraltár sorsát latolgatják NATO­tanácskozás Rogers amerikai, külügymi­niszter Laird hadügyminisz­terrel és Kennedy pénzügymi­niszterrel együtt kedden reggel Washingtonból elutazott a NA­TO miniszteri tanácsának brüsszeli ülésszakára. Az Egyesült Államoknak nincs szándékában amerikai katonákat kívánni Európából az 1970—71-es pénzügyi év­ben — közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy sajtóértekezleten. A szóvivő kijelentette:' a Nixon-kormány álláspontja szerint az amerikai csapatok »az Egyesült Államok bizton­sági érdekeinek megfelelően tartózkodnak Európában és teljesítik a kormánynak _ a NATO-val kapcsolatban vál­lalt kötelezettségeit." A NATO minisztereinek brüsszeli tanácskozását előké­szítendő megkezdődtek a NATO-tagállamok vezérkari főnökeinek megbeszélései »a közép-európai katonai egyen­súly problémáiról." Jelentései­ket a csütörtöki ülés elé ter­jesztik. Vizsgálat Dél-Vietnamban Tran Van Don szenátor, : miségieket és hazafiakat, aki- a My Lai-i tömeggyilkosság | két évek óta minden tárgya- ügyét vizsgáló dál-vietnami ; Las né,kíu }ogva tartanak, parlamenti bizottság vezetője: kijelentette: »Kezdenek meg- i Daird hadügyminiszter a győződni arról, hogy a vé- ; My Lai-i tömeggyilkosságról rengzés úgy folyt le, ahogyan az újságírók elmondották«. A szenátor megkérdezett több életben maradottat. Megmutatott nekik több fel­vételt, amelyek a Time című amerikai folyóiratban jelentek meg. A képeken egy 35 év kö­rüli asszony felismert két ál­dozatot, egy asszonyt és egy gyermeket. A szenátor kijelentette, hogy szükség esetén kész a holttes­teket exhumáltatok A dél-vietnami buddhista egyház hétfőn este tízpontos kiáltványban szólította fel a harcoló feleket: találják meg a módját a harci cselekmé­nyek beszüntetésének. A kiált­vány rámutat, hogy a dél­vietnami kormány »elvesztette a kezdeményezést a béke meg­mentése érdekében«. A manifesztumot ötszáz buddhista világi személy há­romnapos tanácskozásának be­fejeztével olvasták fel, A kiáltvány azt is követeli, hogy a dél-vietnami kormány bocsássa szabadon azokat a diákokat, munkásokat, értel­szólva újságíróknak nyilatko­zott: — »Nem állíthatom — mondotta —, hogy ez az ügy árt Nixon elnök vietnami prog. ramjának, de azt sem mond­hatom, hogy azt elősegíti." A továbbiakban kifejezte reményét, hogy nagy felhábo­rodás ellenére az amerikai nép továbbra is támogatja a kor­mány vietnami politikáját. A My Lai-ban történt és most nyilvánosságra került ameri­kai tömeggyilkosság' óriási fel háborcdást váltott ki világ­szerte. Még a saigoni rezsim parlamentjének egyik cso­portja is elhatározta, hogy — Thieu akarata ellenére — vizsgálatot indít a helyszínen. Képünkön: A dél-vietnami képviselők My Lai körzetében. J (Telefotó: AP—-MTI—KS) Bacrcse ties Bites®! fás® 1c a BCiissl-ISeslei®® Robert Pelizza, gibraltári fő- miniszter tegnap megkezdte londoni tárgyalásait a brit kormány vezetőivel. A diplo­máciai megfigyelők szerint a koronagyarmat miniszterelnö­ke Stewarttal és társaival foly­tatott megbeszélésen értékelni fogja a spanyol kormány hi­bájából beállt változásokat. Castiella spanyol külügymi­niszter távozása és Lopez Bra­vo, az angolbarátnak tartott új külügyminiszter kinevezé­se óta egyre többet beszélnek egy olyan általános rendezés­ről, amely a gibraltári .szikla »NA. TO-s i tilsán" alapulna. Madrid ugyanis régóta olyan megjegyzéseket tesz a nyugati hatalmaknak, hogy nem fog tiltakozni Gibraltár NATO- támaszponttá való változtatá­sa ellen, ha Spanyolországot felveszik a katonai tömbbe. (Ez a megoldás kielégítené az Egyesült Államokat .is. hi­szen áLlándó átrakodási /és javítóállomáshoz jutna a 6. flotta hajói számára.) Pelizza főmlnlriít/ír" (akit Londonban Bob őrnagynak be­céznek) a jelek szerint minden áron meg akarja akadályozd ezt a tervet, ö a teljes integ­ráció híve, s azt szeretné, ha Gibraltár éppen olyan válasz­tókerület lenne, mint a sziget- ország bármely része. Á gib- raltáriak akkor megkapnák a teljes angol állampolgárságot. A brit kormány pedig már többször is kijelentette, hogy szó sem lehet teljes integrá­cióról. (MTI) A császár szentesítette a Szats-UixiR-Beiállapedási Macuda. a japán parlament képviselőházának elnöke, teg­nap felolvasta a császár ren­deletét a képviselőház felosz­latásáról. Ezzel a háromnapos tanácskozás után véget ért a japán parlament 62. rendkívüli ülésszaka. Tokióban az alsóház gyors feloszlatását annak bizonyíté­kaként értékelik, hogy a kor­mány és az uralkodó liberális­demokrata párt erősen tart az ellenzék, bírálatától, amelyre a nemrégiben lezajlott Szato— Nixon tárgyalásokról megje­lent közös közlemény adhat Okot. Ebben a közleményben az Egyesült Államok azt ígérte, hogy 1972 folyamán visszaadja Okinawa közigazgatási jogait Japánnak, miközben fenntart­ja ottani katonai támaszpont­jait. Japán v:szont a maga ré­széről hozzájárulását adta a japán—amerikai biztonsági szerződés meghosszabbításá­hoz. és »az ázsiai biztonság megőrzéséért vállalt japán fe­lelősség" mértékének növelé­séhez. Szato miniszterelnök tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy a képviselőházi választá­sokat december 27-én tartják meg. (MTI) Poiv^táfiüBk a Harcok S^íli-öréílií! és öé’-Jmm között A Dél-jemeni Népi Köztár­saság és Szaúd-Arábia hatá­rán tegnap tovább tartottak a harcok — jelenti a dél-jemeni kormányhoz közelálló A1 Thavi-a című lap. A dél-jemeni légelhárítás hétfőn lelőtt egy szaúd-arábiai repülőgépet. Dél-jemeni repü­lőgépek szaúd-arábiai csapat­összevonások ellen intézett lé­gitámadásuk során több pán­célozott járművet megsemmisí­tettek. Harminchat órán belül immár az ötödik izraeli légi­támadásra került sor a Szuezi- csatorna térségében. Ez a hír önmagában is jól érzékelteti, hogy továbbra sincs béke az olajfák alatt, sőt a helyzet mind katonai, mind politikai vonatkozásban tovább élező­dik. Az izraeli sugárhajtású gé­pek először jordániai terüle­teket támadtak, majd a csa- tomaövezet déli részén az egyiptomi csapatok állásait bombázták. Folyik a háború a harmadik fronton is: a Szí­riához tartozó, de Izrael által megszállt Golan-mágaslato- kon tűzpárbajra került sor. Világszerte megelégedést keltett az a hír, amely szerint a négy nagyhatalom képvise­lői, hosszabb szünet után, folytatják a közel-keleti ren­dezésre irányluű erőfeszítése­ket A négyhatalmi kísérlet foly­tatásának fontossága két ók­ból is kézenfekvő: 1. Ha a közel-keleti krízis­ben egyáltalán létezik békítő erő, az csak a megfelelő befo­lyással rendelkező nagyhatal­mak közös fellépése lehet. 2. A közel-keleti konfliktus egyik legnagyobb veszélye ki- szélesedésében rejlik, nem vi­tás, hogy ennek a komor lehe­tőségnek az elhárításán is a nagyhatalmak munkálkodhat­nak a legeredményesebben. A tárgyalások újrakezdése tehát mindenképpen pozitív fejlemény. Gyakorlati haladás azonban csak altkor képzelhető el, ha Nixon — a Távol-Ke­lettel ellentétben — a Közel- Keleten betartja választási ígé. teteit és figyelembe veszi a biztonsági tanács megfelelő határozatát (MTI) Közös piaci csúcstalálkozó Tegnap délelőtt tíz órakor nyitották meg Hágában az Európai Gazdasági Közösség csúcsértekezletének második munkanapját. Pompidou el­nökön, illetve a többi öt or­szág kormányfőjén kívül a Közös Piac végrehajtó bizott­ságának elnöke, Jean Rey is részt vett a tanácskozáson. A kormányfők konferenciáját megelőzően tárgyalóasztalhoz ültek a külügyminiszterek is. A Közös Piachoz tartozó or­szágok kormányfőinek tegnap délelőtti ülésén felszólalt Georges Pompidou francia köztársasági elnök, s progra­Willy Brandt nyugatnémet kancellár. George Pompidou francia köztársasági elnök és a házigazda. Piet de Jong holland miniszterelnök a Közös Piac hágai csúcstalálkozó­ían' (Telefotó; AP—MTI—KS) mot terjesztett elő a Közös Piac országai között a politi­kai, gazdasági, műszaki és pénzügyi együttműködés ki- szélesítéséről. A francia ál­lamfő a többi között indítvá­nyozta, hogy a tagországok külügyminiszterei szabályos időközökben tartsanak érte­kezletet álláspontjuk egybe­hangolására, míg a pénzügy- minisztei'ek évenként kétszer üljenek össze gazdasági poli­tikájuk egybevetésére. Utána Jean Rey, az európai közösségek bizottságának belga elnöke és Willy Brandt nyu­gatnémet kancellár szólalt fel. Mindketten hangoztatták, hogy a vezetőknek még a mostani csúcstalálkozón kell dönteniük a Közös Piac kiszé­lesítéséről folytatandó tárgya­lások megkezdéséről. A délelőtti ülés berekeszté­se előtt Pompidou francia el­nök az Európai Gazdasági Kö­zösség kiszélesítéséről szólva úgy nyilatkozott, hogy Fran­ciaország a »kiszélesítést nem ellenzi, hanem helyesli«. Brandt nyugatnémet kancel­lár a délelőtti ülés után a Deutsche Welle Rádiónak nyilatkozott. Kijei °n tette: »A Közös Piac vezetői egyetérte­nek abban, hogy hozzá kel! látni az angol csatlakozással kapcsolatos tárgyalások előké­szítéséhez." Londonban keserű csalódást keltett Pompidou francia el­nök hágai magatartása. A Kö­A General Electric munkásai már több mint 6 hete sztrájkolnak Több mint hat hete tart a j mammutvállalat több min! General Electric amerikai | 140 ezer munkásának és al­-------------------------------------------------kalmazottjának bérsztrájkja. A vállalat és a szakszerve­zetek képviselői között a tár- gyalások csaknem teljesei megszakadtak, mivel a Gene­ral Electric vezetői változatla­nul nem hajlandók teljesítőn a bérköveteléseket. Az AFL—CIO szakszerve zeti szövetség felhívta tagjait boj kottáiják a General Elec trie gyártmányait, hogy ez zel a vállalatot a munkásai követeléseinek elfogadásán kényszerítsék. A bojkott els< napjai a szakszervezetek sze zös Piac tagországainak csúcs- értekezletén a legfőbb téma: Nagy-Britannia felvétele a szervezetbe. Eddig azoknak lett igazuk, akik ebben a kérdés­ben de Gaulle és utódjának vonalvezetése között nem a különbséget, hanem a folyama­tosságot hangsúlyozták. A brit hangulatra jellfemző a Guardian komrpentárja: »Ha Franciaország nem lesz hajlandó valamilyen kompro­misszumra,- a csúcsértekezlet a legjobb esetben döntés nélkül . . , . . , . 1 . , , _ , , , 1 nnt eredményesnek bizonyul er veget., a legrosszabb eset­ben pedig mély válságot ered- tak­ményez.« | (MTI) NDK-javaslat Bonnh m Az NDK és az NSZK között agy ideje folyó közlekedésügyi árgyalasok érdekes fordulatot vettek. Mint Bonnban hivatalosan közölték, az NDK kormánya a ’natárforgalom szabályozásá­val kapcsolatban megállapo­dástervezetet terjesztett elő Bonn-nak. Ebben azt javasol­ta, hogy a határforgalmi meg­állapodás megkötésére Walter Ulbricht és Gustav Heinemann hatalmazza fel a két közleke­désügyi minisztert, és a meg­állapodást a két állam parla­mentje ratifikálja. A bonni „obboldali köröi azonnal riad t fúj A . ..igoj tatván, hogy cg;.' aiiamkös megállapodás megkötése vol takeppen az NDK államjogi e! ismerésével lenne egyenh Sz-ért a javaslat elvetését kö etelik. A kormány szóvivője azon -n csak annyit volt hajlar dó mondani, hogy kormán az NDK-javaslatot tanúim«’ nyozza« és hozzáfűzte, hogy közlekedésügyi tárgyalások j; nuárban folytatódni fognak. 0 áOMOGXl NÉPLAP A

Next

/
Oldalképek
Tartalom