Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-31 / 302. szám

Még egy pont kellett volna a Siófoknak a bent maradáshoz A tavalyi sikeres esztendő ■tán nem hittük volna, hogy 1969-ben a Nemzeti Bajnok­ságból az egyetlen somogyi ki­eső csapat a Siófoki Bányász lesz. Az együttes azonban nem tudta folytatni múlt évi sike­reit. Már a bajnokság félide­jében látszott, hogy baj lesz. A tavaszi idényben mindössze 11 pontot gyűjtött a csapat, amely annak idején a 15. helyhez volt elegendő, ősszel már job­ban ment a pontszerzés. Tizen­hattal gyarapodott a pontok száma, de az idén a 27 pont sem volt elegendő a bennma­radáshoz, mert elég rossz (34:52) volt a gólarányuk. Te­hát egy ponttal többre lett vol­na szükség a megmenekülés­hez. A narancshéjon, helyeseb­ben mondva a Máza-Szászvár elleni találkozón azonban ha­zai pályán csúszott el az S. Bányász. Ezért esett ki. 1968-ban a meglepetések so­rozatát szolgáltatta az akkor újonc NB IX-es labdarúgó-csa­pat Amikor erősített is az együttes, altkor még bizako­dóéban várták a bajnoki rajt kezdetét Az edzőkérdés azon­ban megzavarta a kedélyeket, s a hosszúra nyúlt válság fel­borzolta a játékosok idegeit is. Az alapozáskor derült ki, hogy Papp Gyula mégsem vál­lalja. Ezt látva Koltai István, az atléták edzője és Fehér László, az együttes középhát­védje kezdte meg a felkészü­lést a játékosokkal. Csaknem közvetlenül a bajnoki rajt előtt oldódott meg a siófoki edző­válság. Gábor Sándor Székes- fehérvárról került a siófokiak­hoz. Érkezését vegyes érzel­mekkel fogadták a Balaton menti városkában. Voltak, akik ismerve Gábor korábbi eredményeit, bizakodtak. Má­sok viszont úgy mondták, hogy rosszkor történt az ed­zőcsere. Az e körüli huzavona megbontotta a csapat egységét. Mint arról a tavaszi fordu­ló végén már beszámoltunk, az új edző az első hetekben, sőt hónapokban is kereste a csapatot Így fordult elő, hogy a tavaszi idényben nem ját­szott kétszer ugyanabban az összeállitásban a Siófok. Sőt az őszi fordulókban is rendre cserélődtek az emberek, en­nek oka nem mindig a sérülés vagy a kiállítás és eltiltás volt. Egyre inkább érződött a kap­kodás, és ez az edzőről átra­gadt a vezetőkre is. A türel­metlenség is úrrá lett, ezért következett be a balnoki haj­rában az edzőcsere. Papp Gyu­la mégis vállalta ezt a tisztet. (Vajon miért nem sikerült ezt a problémát a bajnokság kez­dete előtt megoldani? A siófo­ki balsiker oka ugyanis első­sorban az edzőválságban és annak következményeiben ke­resendő.) t Irányító vezető nélkül klik­kekre szakadt a csaoat. Ez már a tavaszi idénvben is felszínre került, ezért mellőzte Gábor edző a sportvezetőkkel egyet­értésben a i csaoat néhánv kulcsemberét, közöttük olyat, mint Is rak karnist. A felszabadulás óta több mint négyszáz olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címet nyertek a magyar sportolók Ax újesztendővel a fel- «zabadulás huszonötödik évé­be lép az ország. Tart a szám­vetés az új korszakot jelentő negyedszázadról az élet min­den területén, ezért időszerű a sportban elért sikerek össze­sítése is. Az 1945 óta eltelt évek alatt a magyar sport színvonala, si­kersorozata soha nem remélt magasságokba emelkedett. A 25 év alatt lezajlott hat olim­pián, a felnőtt és ifjúsági vi­lág- és európa bajnokságokon, s az Universiadekon 413 alka­lommal avattak magyar győz­test, az alábbi megoszlás sze­rint: Olimpia: 61 bajnok (felsza badulás előtt: 34). VB: 111 bajnok (felszabadu­lás előtt: 84). EB: 141 bajnok (felszabadu­lás előtt: 86). Ifjúsági VB: 23 bajnok (fel- szabadulás előtt: —). Ifjúsági EB: 19 bajnok (fel­szabadulás előtt: —). Universiade: 58 bajnok (fel- szabadulás előtt: —). A győzelmek sorozatát az 1946. október 19 és 26 között Stockholmban ren­dezett szabadfogású Euró­pa Bajnokságon, légsúly­ban, az akkor 28 éves új­pesti Bemcze Lajos nyitotta meg. A következő évben már magyar világbajnokokat avat­tak, Párizsból az asztaliteni­szezők — Farkas Gizi, Soós Ferenc —■ már három arany­éremmel tértek haza. Egy esz­tendővel később pedig a lon­doni olimpián szerzett 10 ma­gyar bajnoki cím váltotta ki az egész világ csodálatát Az esztendők folyamán a Föld minden részén megtanul­ták sok magyar sportoló ne­vét Ősszel aztán fokozatosan feloldották a házi fegyelmivel eltiltott játékosok büntetését A nagy versenyt azonban csak nem bírták a siófokiak, noha a végén például bravúros győ­zelmet arattak a bajnokság él- menyőzébe tartozó Pápai Tex­tiles ellenében Pápán is. A fordulópontot azonban a már említett Máza-Szászvár elleni találkozó jelentette. Amikor félidőben 3:l-re vezetett a Sió­fok a vendégek ellen, senki nem gondolta volna, hogy a végefelé kiegyenlítenek a szászváriak, sőt a hajrában be - rúgják a győztes gólt is. E mérkőzéssel kapcsolatban elég sok mendemonda hangzott el. Persze, hogy mi volt az igaz­ság, azt nem tudnánk most már kibogozni. Egy biztos, hogy néhány labdarúgó ezen a találkozón gyengén játszott. De az is lehet, hogy a gyorsan be­kapott második félidőbeli gól zavarta meg a labdarúgókat, akik idegességükben már azt sem tudták, hogy mit csinál­nak a pályán. Bűnbakot keresni most már fölösleges. Inkább az volna a járható út, ha az idei igen tanulságos esztendő történetét jól megjegyeznék azok, akik irányítják a Bányász SK éle­tét A gyakorlati élet bizonyltja, ''hogy a Siófoknál nagyobb vá­rosokban is össze kell fogni az erőket ahhoz, hogy NB Il-es színvonalon helyt tudjon áll­ni egy-egy csapat. Az összefo­gás hiánya már régi betegsége a siófoki sportnak. Amíg az eredmények kielégítőek voltak, senki nem szorgalmazta a tár­sadalmi erők egyesítését. Most már mind többen látják, hogy valamit mégis csak kellene tenni Ügy hírlik, hogy a Bányász sportkörnél rendezik a soro­kat Azok, akik tavaly a Szét­húzást szították, jövőre nem lesznek ott a csapatban. Az is a tervek között szerepel, hogy elsősorban olyan játékosok kapjanak majd helyet az együttesben, akik nem ugró­deszkának akarják felhasznál­ni a Siófoki Bányászt Az első elkeseredés hullá­mai most már elültek. Egyre inkább az a nézet lesz úrrá. hogy az NB Ill-ban is kerek a bőrlabda, és Siófokon a múlt­ban már megtalálták az NB III-ból az NB II-be vezető utat. Miért ne' sikerülne ez most. amikor nem is egy esz­tendő áll rendelkezésre, hogv az együttes kiköszörülje az 1969. évi csorbát Kovács Sándor Kiül TÓTH SÁNDOR |gg| És jöttek a felszabadítók iiiiiimiiiiiiiiiiiimiimiiiiiiiim A hagyományos hastingsi nemzetközi sakkversenyen a magyar Portisch Lajos győze­lemmel kezdett. A nagymes­ter-csoport első fordulójának eredményei: Timman (holland)—Corden (angol) 1:0. Medina (spanyol)—Levy (skót) 1:0. Portisch (magyar)—Drimer (román) 1:0. 19. Guderian megállapította, f hogy az elfogott menekülők 75 százaléka SS-katona, s Dietri. ehet súlyos szemrehányások­kal illette hadosztályainak ma1 gatartása, meglazult fegyelme miatt. De már minden hiába volt. A menekülők között nem le­hetett rendet teremteni. Ka­tasztrofálissá vált az üzem- anyaghiány, a maradék kész­leteket tábornokok felügyelete alatt osztották szét. hogy a csapatok közötti össze tűzése­iket megakadályozzák. A kato- f nákat csupán akkor lehetett ^harcba vinni, ha az a vissza- é vonulás feltételeinek megte­Í remtéséért folyt Március 25-én felszabadult i Pápa, 28-án pedig a 2. Ukrán } Front 46. hadserege, miután i több napos harcban megtörte i az Esztergom—Tata körzeté- i ben védekező nagyobb ellen- * séges csoportosítás ellenállását, \ befejezte Komárom és Győr megtisztítását Ezen a napon a szovjet csapatok több ponto átkeltek a Rábán, amely a m metek utolsó védelmi vonal volt az osztrák—magyar ha tár, előtt A szovjet csapatok ellenáll hatatlan lendülettel törtek ele re. A 46. hadsereg Mosonma gyaróvár, a 4. gárda hadsere Sopron, a 9. gárda és a 6. gái da harckocsi hadsereg Koszéi a 26. hadsereg Szombathel; a 27. hadsereg pedig Zala egerszeg felé támadott Március 29-én bekapcsold dott a támadásba az 57. hadsc reg és az 1. bolgár hadsereg i Muraszombat felé mérve esi pást Ezen a napon Guderian az követelte, hogy a német csa patok szilárdan tartsák meg a osztrák—magyar határon ki épített védelmi állásokat. »It már nem Magyarországról, a olajvidékről, hanem a biroda lom határairól van szó!« - mondotta. Figyelmeztetése azonbai nem változtathatott az esemé nyék menetén. Amikor elhang ü SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1969. december SÍ. DECEMBER 31 SZERDA Szilveszter Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: Borult, párás, néhány ' helyen ködös id *, sokfelé havazással. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 0- mínusz 5 fok között lesz. — Xenonlámpát állítanak fel a kaposvári Latinlka té­ren. Hazánk felszabadulásá­nak 25. évfordulóján már ragyogó fényárban úszik a megyeszékhely jelenlegi leg­sötétebb tere. — 2400 vagon burgonyát vásárolt meg a termelőktől és juttatott el a fogyasztók­hoz, illetve tárol az új ter­mésig a MÉK. Zöldséget és gyümölcsöt 1600 vagonnal vett át — Harminchat létesítmény építéséhez fogott hozzá eb­ben az évben a batéi TÖVÁL. Ebből a mai napig, tehát az év végéig csupán négyet nem fejeztek be. Büssüben végezték a legna­gyobb, mintegy ötmillió fo­rint értékű munkát — Jelentősen nőtt s ház­táji terület a III. törvény ha­tására. 1967-ben az észak­somogyi tsz-szövetség terüle­tén 20 690 hold háztájit mér­tek ki a szövetkezetek tag­jainak, 1969-ben 27 331 hold háztáji területtel rendelkez­tek a gazdák. — Feledékenység. A Fü­löp-szigeti Makati városnak vannak a világon a legfele- dékenyebb rendőrei. Hivata­los lista szerint a következő dolgokat veszítették el: 90 revolver, 3 puska, \ 1 gép­pisztoly, 30 írógép, 2 fényké­pezőgép, 2 klímaberenedezés, 75 zsebfényszóró, 2 hordoz­ható adó- és vevőkészülék, 5 dzsip, 339 kézibilincs... — Kétnapos galambkiállí­tást rendez január 10-től a 32. sz. Galambtenyésztő Egye­sület és a Kaposvári Kisál­lattenyésztő Szövetkezet Ka­posváron, a Fegyveres Erők Klubjában. A kiállításon 150 tenyésztő több mint 600 galambbal vesz részt. A be­mutató külön érdekessége, hogy trópusi madarakat is kiállítanak. ­— 157 somogyi termelő­szövetkezet értékesített kü­lönféle vetőmagot szerződés alapján ebben az évben. A közös gazdaságok összesen 26 920 holdról adtak el ter­ményt a vállalatnak to- vábbtermesztésre. — Felújítják a pannonhal­mi arborétumot. Varga Gá­bor erdőmérnök háromköte­tes terve részletesen felso­rolja a meglevő értékes fá­kat és cserjéket, közli az el­múlt évtizedben elpusztult és pótlandó növényeket, és meghatározza a rekonstruk­ciós feladatokat. Az arboré­tum teljes felújítása több évi munkát jelent. — Krakkóban és Zakopa­néban töltik az év utolsó napjait a fonyódi gimná­zium harmadik és negyedik osztályos tanulói. A Somogy megyei Tanács Idegenforgal­mi Hivatala Kaposvárról is szervezett egy Lengyelor­szágban szilveszterező cso­portot. — Dunapataj történelme — pecséteken. Értékes új tárgyakkal gyarapodott a dunapataji múzeum. Legér­dekesebbek a község régi pecsétjei, amelyekből eddig negyvenet gyűjtött össze Pastyik István múzeumveze­tő. A legidősebb és legran­gosabb 1704-ből való, és Ka­lo,csán került élő. A pataji pecséteket — amelyek vé­gigkísérik a község törté­nelmét — kiállítják a táj­múzeumban. — Figyelmetlenül vezette a siófoki vízmű tehergépko­csiját a helybeli Béres Gyu­la, és összeütközött egy má­sik teherautóval. Az anyagi kár meghaladja a négyezer forintot Béres ellen sza­bálysértési eljárást indítot­tak. Hfla lOO éve, 1869. december 31-én született Henri Matisse, a híres francia festő, grafikus és szobrász, a fauvizmus egyik vezéralakja. Dekoratív kompozícióit derűs, ragyogó színfoltok, tiszta szer­kezet és lírai hangulat jellem­zi. Az irányzat, amelyhez tar­tozott, az 1905-ben csoportosult, eleinte »f au ve-«-oknak, vagyis vadaknak gúnyolt francia fes­tők 1907-ig virágzó stílusa. Kö­vetői érzelmi mondanivalóikat dekoratív kompozícióval fe­jezték ki. Az ábrázolt testek felületi formáit síkszerűen, egységes színfoltokkal jelení­tették meg. A térbeli viszo­nyokat elsősorban a hideg és a meleg színárnyalatok raffi- nált elrendezésével érzékeltet­ték. Élete utolsó nagy műve, a vencei kápolna művészi dí­szítése. Számos könyvet is il­lusztrált. 1950-ben a velencei Biennálé festészeti nagydíját nyerte el. Élete során sokat utazott, járt Németországban, Spanyolországban, Olaszor­szágban. Utazásai nagy hatás­sal voltak munkásságára. Buüapress — új magyar sajtóügynökség Budapress néven január 1- vel új magyar sajtóügynök­ség lát munkához: ezen a néven jelentkezik külföldön az MTI idegen nyelvű szer­kesztőségének bulletin- és cikkszolgálata. A Budapress a szovjet Novosztyi és a többi szocialista ország _ ha­sonló sajtóügynöksége 'pél­dájára építi ki tevékenysé­gét, tájékoztatja majd a vi­lágsajtót, a hírügynöksége­ket, lapokat, rádió- és tv-ái- lomásokat hazánk életéről. Több nyelven megjelenő heti bulletinjei, dokumentációs kiadványai, cukikéi, összeál­lításai eljutnak a szocialista országokba csakúgy, mint Nyugat-Európába és a ten­gerentúlra. — Csonttollú madarak a Balaton vidékén. A madár­világ közép-európai mene­dékhelyén, a Balatonon csa­patosan tűntek föl a már évek óta rendszeres téli ven­dégek, a csonttollú madarak. A hidegebb vidékekről meg­érkeztek a tóhoz a kék jég­madarak is. A legújabb jö­vevények a patakok balatoni torkolatánál, a nádasokban és a kiterjedt szigligeti ar­borétumban tanyáznak. — Vidám szilveszteri bált ren­dez ma 7 órai kezdettel a textil­művek tűzoltósága a gyár helyi­ségeiben (Kaposvár, Jutái út), melyre vendégeinket szeretettel meghívjuk. Zenét a »Hangulat« zenekar szó’gáltat. Italok, hideg­meleg ételek, tombola. (1457) — Nekicsúszott egy álló személygépkocsinak Kapos­váron egy tehergépkocsival a nagykanizsai Szokol De­zső. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár te­temes. Szokol ellen eljárást indítanak. MAI-í zott, már felszabadult Szom , bathely és Kőszeg, és ezt kö-i vetően nem sokáig váratott) magára a teljes vereség. ^ Március 30-án felszabadult ^ Zalaegerszeg, s a szovjet csa-} patok több helyen átlépték az osztrák határt. Másnap késő este megkez­dődött Sopron megtisztítása, és április 1-én reggelre a város felszabadult. Április 4-én Ne- mesmedvesnél az utolsó hitle­rista megszállókat is kiűzték. hazánk területéről. f Ezen a napon a szovjet tájé- J koztatási iroda jelentette: A\ március 16—április 4. közti J időben végrehajtott előretörés 5 következtében a 2. és 3. Uk-i rán Front csapatai befejezték J) Magyarország egész területé- ( nek felszabadítását a németi megszállóktól.« " i Ez a rövid közlemény zártad le azt a fél esztendeig tartó f hősi harcot, amelyet szovjet, bolgár, jugoszláv és román ka­tonák, magyar partizánok és önkéntesek vívtak hazánk földjén a fasiszta iga lesrázá­sáért, a szabad, független, de­mokratikus Magyarországért Tíz- és tízezrek áldozták éle­tüket abban a harcban, amely a magyarság legjobbjainak év-í százados álmát váltotta valóra. ^ Népünk kegyelettel ápolja a ^ hősök emlékét, s egy negyed- f százados építőmunka eredmé- ^ nyeivel bizonyítja: áldozatuké nem volt hiába. f (VÉGE.) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 18 órakor: CSÍNOM PAL­KÓ. Bérletszünet. VÖRÖS CSILLAG: 5 és 7 ♦ órakor: FEHÉR FARKASOK. Magyarul be­szélő, színes NDK kalandfilm. (XII. 31-ig.) SZABAD IFJÜSAG: 4, 6 és 8 órakor: A SAINT- TROPEZ-I CSENDŐR. Színes francia filmvígjáték, (XII. 31-ig.) LATINRA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: KATONAZE­NE, Magyar film. TELEVÍZIÓ Budapest 9.0l: A kookázt. 12. Utasítás nél­kül. (Ism.) — 9.55: Bacher Mihály zongorázik. — 10.25: Teleimpex. — 14.33: Műsorismertetés. — 14.35: Reklám. — 14.40: Délutáni turmix. Egy lakásban — egy rakásban. . . (Flinstone-sorozat.) Én ás jövök. Zenés olasz film. Gusztáv isméi jelentkezik. — Kb. 16.10: »Angyal-« kalandjai. Magyarul beszélő angol bűnügyi film. Brenda arcképe. — 17.10: Fiatalok a porondon. — Kb. 17.30: Sammy Davis a párizs Olympia Színházban. — 18.25: Est mese. — 18.40: rTv-híradó, — 19.00 Zenés kabaré — akadá yokkal. - 0.02—kb. 1:30: Táncoljunk! Zágráb 17.15: MagyaT nyelvű tv-krónika — 17.45: Vidám téli percek. — 13.30 Nagy kalandok. Ism erette rj eszV film. — 19.00: törvény és én. — 19.15: Dzsesszportrék. — 2.1.00: Szilveszteri műsor (Mija és Ckaljo egy mese keretében fellépteti a legismertebb iugoszláv művésze­ket). Osztrák tv 16.25: Daktari. — 17.15: Lámpa- fény. — 18.15: Az ORF ma este. — 19.45: Tv-híradó. — 20.00: Szilvesz­teri beszélgetés. — 21.50: Az iff mérlege. — 23.00: Show-műsor. — 24.00: Az évfordulón. — 0.05: Tánc­parti 1970. KOSSUTH RÄDIÖ 4.30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reg­gelig. 8.00: Hírek. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.20: Liszt-zongoraművek. 9.00: Arcok munka közben. 9.15: A denevér. 10.00: Hírek. 10.05: A schwerini Goethe-iskola kórusa énekel. 10.10: A csodálatos Mary. 10.30: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Verbunkosok, nép­dalok. 13 40: Fe’fedez^ék 196x-beru 14.00— 21.15: Egy évtized küszöbén. Hangképek muzsikával — több mint négyszáz percben. Közben: 15.00 és Í7.00: Hírek. 19.00—19.25: Szilveszter esti krónika. 21.15— 24.00: BUÉK 1970! A Rádió Kaba- részínházának szilveszteri műsora a 6-os stúdióból. 24.00: Himnusz. Utána: 5.55-ig: Tánczene. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos * Kossuth-műsorral. 8.05: Bofoss Lajos népi zenekara játszik, Nyíri Erzsébet és Kiss Károly énekel. 8.45: Tallózás a világsajtóban. 9.00 —10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 12.00: Zene­kari muzsika. 12.40: Házunk tája. 13.00: Hírek. 13.05: Orvosi taná­csok. 13.10: Németh Marika és Giacomo Lauri-Volpi énekel. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Eduard van Beinum vezényel. — 15.50: Szilveszter. 16.00: Hírek. 16.05: Berki László népi zenekara látszik, Bojtor Imre énekel. 16.30: A. nőkről. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.10: Verdi: Aida. 19.35— 19.45: Jó estét, gyerekek! 20.54: A harangok. 21.00: Zongoraművek. — 22.00: Tánczene. 24.00—5.55: Azonos a Kossuth-műsorral. URH 16.00; Hírék. 16.05: Operetthang­verseny. 17.00: Kamarazene. 18.00: Hírek. 18.10. Tánczenei koktél. -* 13.55: A Magyar Rádió és Tele­vízió gyermekkórusa énekel. 19.05: A spanyol dal antológiája. 19.35. A bécsi filharmonikus zenekar hangversenye Salzburgból. 20.55: A dzsessz kedvelődnek. 21.17: Ma­nón Lescaut. 22.16: Kamarazene. 23.00— 24.00: Tánczene. 24.00—5.55; Azonos a Kássuth-műsorrai

Next

/
Oldalképek
Tartalom