Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-04 / 281. szám

Elemezve, vitatkozva Beszélgetés a tanfolyamon lyiktől várnak útmutatást, segítséget Paska Ferenc. /»Nem is lehet azt így rövi­den kifejezni, hogy a gyakor­lat számára milyen sok fontos és hasznos elvi útmutatást adott ez az előadás...« »Ami­kor az alapszervezetek mun- iMmódszerében levő fogyaté­kosságokról esett szó, egy ki­csit magunkra ismertem ...« Ha nem ilyen szavakkal kez­dik véleménynyilvánításukat a szövetkezeti elnökök, pártlit- károk, akkor is bizonyossággal megállapítható lett volna, h gy aolcat jelentett, sokat adott a részvevőknek dr. Latos István­nak, a Központi Bizottság munkatársának a párt ve.e.ő szerepéről tartott előadása. A figyelő tekintetekben, a gyak- rán az öntudat mélyéről aka­ratlanul előtörő fejbólintások- txjn, a sokat jegyzetelő toll-k, halk koppanásában benne volt: olyan téma került ezen a dél- elöttön a részvevők elé, ame­lyik valamennyinket hatvá­nyozott módon érdekli, ame­Az asztal körül Paska Fe­renc nagyberényi elnök, Bá­csik Ferenc nagyberényi csúcs titkár, Bodor János vízvári el­nök, Tóth Zoltán bí la vári párttitkár, s később a társaság­hoz csatlakozott Nyári Fái tót­újfalui elnök is. A szövetkezeti elnökök, párt- titkárok tanfolyama fílidőh'z érkezett. Ilyenkor már kiala­kulnak a vélemények, van mit mondani. A beszé getés sg s egy kicsit vontatottan kezdő­dik. Talán azért, mert mind-’ annyiuk fejében ott motoszkál valami megszívlelő dó, fontos a délelőtti előadásból. Bócsik Ferenc. Bodor János. — Valahogy úgy vagyunk — szólal meg Paska Ferenc —, hogy szinte vártuk már az id In ezt a tanfolyamot. Ezzel ki- mondtam azt is, hogy a ma­gam részéről igen hasznosnak tartom. Azelőtt, a régi mecha­nizmusban, mikor jóval kisebb önállóságunk volt, gyakran összehívták a vezetők t külön­böző értekezletekre, tanácsokat adtak. Most lényegében ez a két hét az, amikor a hallottak alapján mi magunk is felülbí­rálhatjuk a munkánkat, s hős z- szú időre előre elvi útmutatá­sokat kapunk. — Ezt az utóbbi gondolatot én különösen szeretném h ng- súlyozni — vette át a szót Tjth Zoltán. — A bélavári szö vet e- zet január elsejétől együtt dol­gozik a vízvárival és a heresz- nyeivel. Egyesültünk. Nekem, minit csúcstitkámak más, na­gyobb feladataim lesznek. Az ember hogy van? Szeretné jól végezni a munkáját. De ho­gyan? Milyen módon? Beszél­getek itt tapasztaltabb titká­rokkal. Az is sokat jelent. De ez a mai előadás különösen megragadta az érdeklődése­met. Való igaz, hogy elég sok fogyatékosság van a pártszer­vezetek munkamódszerében, és igen sok javítanivaló van a szövetkezetben a párt és a gazdasági vezetők kapcsolatá­ban. — Harmadik éve veszek részt ilyen tanfolyamon — mondta Bócsik Ferenc —, de ta Ián egyetlen előadás sem vilá­gította meg előttem ennyi e egyértelműen, hogy a pár .szer­vezetnek, és a párttitk-jnak milyen feladatai vannak, s a gyakorlatban milyen hibák fordulhatnak elő. I Példákat említ arra vonatko­zóan, hogy korábban náluk sem volt minden rendben a gazdasági vezetők és a párt­vezetőség kapcsolatában; a kü­lön utakon járás hátrányokkal járt. Változtattak ezen — az eredményt saját maguk érzik a legjobban. — Azt hiszem, az is emlí­tésre méltó és nag on éssz rű — jegyezte meg Bodor Já os —, hogy az elnökök éopen a párttitkárokkal vannak hözös tanfolyamon. Hiszen a politika és a gazdasági vezetésnek egy­ségben kell dolgoznia — ha ez nem így megy, akkor alap.ető hibák vannak. És még egy. Csupa olyan dologról van itt két héten keresztül szó, arr.e’y bennünket foglalkoztat, ese­tenként gondot okoz. Ez rt szí­vesen hallgatjuk az előa 'ókat is, meg a véleményüket elmon­dó társainkat is. — Egymástól is sokat tanul­hatunk — szólt közbe Nriiri Pál. — Nemegyszer előfo-dul, hogy fél éjszakát átbeszélge­tünk, tanakodunk. Itt aztán mindenről szó esik... Mint ahogy most is úgy lett. A délelőtti előadásból kezd­tünk beszélgetni, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy a gyenge szövetkezetek támoga­tásának, erősítésének móljait latolgatjuk. Aztán az együtt­működésnek, a társulásnak kü­lönféle formái kerültek szóba. — Annyi kihasználatlan le­hetőség van, amivel jobban kellene élni. — Többet segíthetne e té­ren a tsz-szövets ég... — ez a néhány szó aztán újabb eszme- futtatáshoz ad ott ötletet. Mi­ben, hogyan kellene javítani a szövetség munkáját. De s óba '..elültek értékesítési gondok, minősítési viták és az is, hogy a munkagépek sorában miért nincs nagyobb választók... Az első csoport tanfolyama félidejéhez ért. A rögtön ö t kerekasztal-besrél getés — űg érzem — az elismerő szavak­nál többet mondott Igen. Olyan témák ke ülnek itt a részvevők elé, olyan prob’é- mákat vitatnak meg, melyek szövetkezeteink gazdasági é> ’olitikai vezetőit hatványozot­tan érdeklik, s ez műnk ójuk­hoz útmutatást, segíts g t ad. Vörös Márta Nyári Pál. Pályázati felhívás A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága hazánk felszabadulása 25. évfordulójá­nak tiszteletére a megye terü­letén működő tanácsoknál dol­gozó szakembereik alkotó te­vékenységének kibontakozta­tása. a tanácsi munka tökéle­tesítése és továbbfejlesztése érdekében az alábbi témakö­rökben pályázatot hirdet: I. sz. témakörben: A terület-telekgazdálkodás helyzete és fejlesztése Somogy megyében. A Somogy megyei kis tele­pülések gazdaságos élelmiszer, ellátása, az ellátás javításának módszerei. Tanácsi feladatok a fizikai dolgozók hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekeinek megse­gítésében. A tanácsok végrehajtó bi­zottságai szakigazgatási szer­veinek irányítása. (A kettős alárendeltség megszűnése utá­ni helyzet. 1023/1967 (VIII. 8.) Korín. számú határozat.) II. sz. témakörben: A IV. ötéves terv időszaká­ban a különböző szintű taná­csok pénzeszközeit és pénzma­radványait hogyan lehet egye. temes megyei célok megvalósí­tására felhasználni az önálló­ság és a hatáskör megsértése nélkül. Az ipari javítószolgáltatá- sok színvonalának javítási le­hetőségei Somogy megyében. A mezőgazdasági nagyüze­mekben alkalmazott gépek, technológiák (állattenyésztés) gazdaságos üzemeltetésének, szerviz- és javítószolgáltatá- sának megszervezése. Komplex gondozási módszer bevezetése a korszerű járóbe­teg-ellátás fejlesztése érdeké­ben. 1. A pályázaton egyénileg vagy csoportosan részt vehet­nek) a megyei, járási, városi, köz­ségi tanácsok végrehajtó bi­zottságainak vezetői; a megyei, járási, városi, köz­ségi tanácsok végrehajtó bi­zottságai szakigazgatási szer­veinek vezető és ügyintéző ál­lománycsoportú dolgozói; Tóth Zoltán. Zenei újdonságok a téli és karácsonyi könyvpiacon 9. — Hogy mindenkinek egy­formán legyen — dünnyögte utána Jani bácsi, és nyomaték­képpen nagyot ütött falábával a földre. Mihály bátyámat jobban szeretteim, mint Ferit. Csön­keserv es téli napokon nem akadt semmi. Anyám is tudta ezt, és csak a keserűség mon­datta vele ezeket az elítélő szavakat. Életünk azért könnyebb lett csoportos pályázat esetén nem tanácsi területen dolgo­zók. 2. A pályázaton részt vevők a meghirdetett témák közül szabadon választhatnak. 3. A pályamunka mimmális terjedelme 20 félíves, másfeles sortávolságé gépelt odal lehet. 4. A végrehajtó bizottság a pályaművek jutalmazására valamennyi meghirdetett té­mánál a következő dijakat tűzi ki: I. díj: 5000 Ft, II. díj: 4000 Ft, III. díj: 3000 Ft. A végrehajtó bizottság fenn­tartja azt a jogát, hogy azok­ban a témákban, ahol a beéri kezett pályamunkák szórna, színvonala nem indokolja va­lamennyi díj kiadását, azokat nem adja ki, illetve a pálya­munkákat egyáltalán nem, vagy csökkentett összegű díja­zásban részesíti. 5. A pályázaton nem vehet részt olyan pályamű, amelyet más szervhez elbírálásra már benyújtottak, vagy publikálás­ra került. 6. A pályamunkát 2 pél­dányban, jeligével ellátva kell a Somogy megyei Tanács V. B. személyzeti és oktatási osz­tályán benyújtani és egy­ben a pályázó nevét, lakcímét, munkahelyét és beosztását tar­talmazó lezárt — pályamű jel. igéjével ellátott — borítékot kell csatolni. 7. A díjazott pályamunkák hasznosításáról a végrehajt^ bizottság gondoskodik, ame­lyért a szerzőnek külön díja­zás nem jár. 8. A pályázat benyújtásának határideje: az I. sz. témakörben 1970. február 20; a II. sz. témakörben 1970. szeptember 20. Eredményhirdetés és díjki­osztás: az I. sz. témakörben 1970. április 4; a II. sz. témakörben 1970. november 7. 9. A pályázattal kapcsolatot részletes felvilágosítást a me­gyei, járási, városi tanács vb titkárságai adnak. Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága nevetve. — Nem akarsz engem becsapni? — Tetszik — ismételtem még jobban megrémülve, és már sírás kaparászott a tor­komban. I — Ha annyira tetszik, le­gyél te is mindig becsületes, szófogadó ember. És ha szó- fogadó leszel, akkor te is kap­hatsz ilyen szép, finom lábat Mert nem közönséges fából van ám ez. Neked megsúgha­tom, de el ne mondd senki­nek — és itt körülnézett, mint mikor a bátyámat traktálta titokzatos híreivel. — El ne A Zeneműkiadó Vállalat a zenei hetek ünnepi esemé­nyeiben való részvétel után nem kevésbé gazdag program­mal készül a téli, s főként a karácsonyi könyvvásárra. A zene és a zenei élet iránt kü­lönféle módon és mértékig érdeklődők számára kínál szép, hasznos, érdekes kiadvá­nyokat Három fiatal magyar zene­szerző egy-egy szimfonikus művének partitúrája jelenik meg a közeljövőben: Bozay Attila »Pezzo concertato«; Durkó Zsolt »Fioriture« című műve és Soproni József Csel- . lóversenye. Ugyancsak fiatal szerzőnk, Keuler Jenő új ka­maraműve, a »Piccola partita« kottája már meg is jelent. — A »Magyar Orgonazene« —ki­adványsorozat III. kötetében kortárs magyar zeneszerzők (Gárdonyi, Huzella, Lisznyai- Szabó, Sulyok) orgonadarabjai szerepelnek. Megjelenik Liszt Requiem- jének partitúrája, Darvas Gá­bor közreadásában. — Űj so­rozat (»Early Music« — »Ré­gi zene«) első darabja lesz ■ Kari Stamitz Concerto per clarinetto e violino (o due clarinetti) soli e orchestra c. műve. További klasszikus-ze- . bei kiadvány a Chppin-'album II., mely igényes válogatást i ad Chopin nehezebb zongora­darabjaiból. Felszabadulásunk 25. évfor­dulójának tiszteletére készül Maró ti Gyula 25 év kórusda­lai c. gyűjteménye, a szer­kesztő bevezető tanulmányá­val. Lenin születésének 100. évfordulóját ünnepli a Révész László által szerkesztett, 5 kó­rust tartalmazó Dalok Lenin­ről című kiadvány. A könnyűzene ifjabb és idő­sebb hívei számára is kínál érdekességet a Zeneműkiadó. A hagyományos Újévi Táncal- bum mellett megjelenik a Beat Story című album, mely­ben 8 legnépszerűbb gitár- együttesünk »sztorija«, fotói, és természetesen dalaik kot­tái szerepelnek. A magyar nó­ta kedvelői számára kapható lesz a »Szól a npta« 8. füzete. Jelentős könyvújdonságnak ígérkezik Vályi Rózsi: A tánc­művészet története című mun­kája sokrétű, gazdag temati­kájával, olvasmányosságával, szép illusztrációs anyagával — s annál is inkább, minthogy e témáról magyar nyelven ösz- szefoglaló mű eddig nem volt hozzáférhető. Ugyancsak iz­galmas olvasmánynak ígérke­zik a fiatal szerzőgárda (Bács­kai, Makara, Manehin, Vára- di, Vitányi) Beat címmel meg­jelenő vitakönyve (»Zeneélet« sorozat). Valószínűleg sok if­jú olvasót vonz majd Friss valamivel. Eggyel kevesebb volt otthon az evő száj, és az mondd senkinek, hogy ez fi­sokat jelentett a szűkösség- nőm tölgyfából van. é des, jó fiú volt, és soha nem ben. Anyám olykor azzal vi- Nagynehezen kiráncigáltam * házsártoskodott. Nem veszeke. gasztalta magát, hogy vannak magam a szorításából, és el- delt anyámmal, ha valamelyik még, akik nálunk is szűkö- szaladtam. Még akkor is ne- nap nem került főtt étel az sebben élnek. Ezt ugyan nehéz vetett, és utánam kiabált: " " szót mindig, hogy ilyen finom lábat! J LX UiVUOO* »UlliJ 111UJ V-* x I \ iJVIU av L Uil, luw, V- IVI GKL* —----------------­--------------------------------------o. -----------­G ábor, Szabó Helga és Varga f asztalra. Ilyen pedig, különö- volt elképzelni, de ő bizonyá- — Fogadj Károly Játsszunk zenét! című »sen így télen, sűrűn előfor- ra nem hazudott te is kapj i könyvének új kiadása, mely érdekes aktualitással párosul: a Magyar Rádió nagy vetélke­dőt rendez e könyv olvasói között. Most jelent meg Fábián Im­re—Ernster Dezső könyve, a »Nagy magyar előadóművé­szek« sorozatban, számos fény­képpel, Gál Zsuzsa Händel c. könyve a népszerű »Az én ze­neszerzőm« ifjúsági sorozat tagja. Zoltai Dénes A zeneeszléti­| dúlt. Belátta, hogy nincs, és ha , nincs, nem lehet. Most is, mikor már-már I kezdett odahaza tűrhetetlen 1 lenni a nyomorúság, azt (mondta, hogy ő ezt nem néz- | heti tovább, elszegődik béres­nek. Igaz,' hogy egész évben VII. Veréb Jani bácsin az utóbbi időben újra erőt vett a bús­komorság. A felesége panasz­kodott anyámnak, hogy Jani bácsi kezd olyan lenni, mint mikor hazajött a háborúból. Egész nap csak ül a kuc­más kapcája lesz azért a pár kőbán, lecsatolja a falábát, és mázsa gabonáért, de amit keres, azt tisztán megkeresi, és hazaadja az egészet. Mikor elállt, mindjárt kért ka története I. (Ethisz és af- Jis előleget, egy mázsa búzát fektus) című munkája új, ja- Ja gazdájától, hogy legyen ott- vított kiadásban lát napvilá- xhom mit ennünk. Ilyen jó gye- &°t. . _ ,,, , t rek volt ő. Anyám meg is si­Kodaly Zoltán es Lutz J ratta. mikor érte jött a kocsi, Besch öt beszélgetését tártál- ^ hogy kivigye a tanyára, de mázzá az Utam a zenehez ci- hogy másként nem ie­itoTÄÄita*áret Csak Feri rn^er a,Iotói,tudlÍSoT és «a azutáa pedagógiai nézeteinek; az $^*™rdultek mind.g ez volt élénk, fordulatos, érdekes be- ía '«S^bb érve. szélgetéseket Keresztúry Mária J . Neked persze eszedbe se jó fordításában olvashatjuk. a hogy elszegődj. Pedig Bárdos Ixijos »Harminc írás a vagy az idősebb. Elvárod, a zene elméletének és gyakor- ihogy más keressen számodra latának különböző kérdései- J kenyeret, te meg puhítod ide- ről« című könyvében is nagy J haza a fenekedet, tudós, művész és pedagógus J Ez azért már túlzás volt, tapasztalatainak magvas ősz- Jmert Feri bátyám is egyre szegezését kapja az olvasó. járt munka után, de ezeken a azt nézegeti. Tegnap is azt kérdezte tőlem: »Te, Róza, tetszik neked az én falábam?« Félek, hogy megint baj lesz vele. Egyik nap én is találkoztam Jani bácsival az utcán. Oda­hívott magához, és azt kérdez­te tőlem: — Tetszik neked az én fa­lábam? Ijedtemben azt feleltem ne­ki, hogy tetszik. Erre elkezdett nagyon nevetni, megfogta a két vállalat, és belehajolt az arcomba, hogy a lehelletét is éreztem. A két szemében va­lami furcsa láng lobogott. Rémülten próbáltam magam kiszabadítani a kezéből, de olyan erősen fogott, hogy mozdulni sem bírtam. — Csakugyan tetszik ne­ked? — kérdezte még mindig Mikor otthon elmeséltem az anyámnak, ezt mondta: — Ügy hiszem, hamarosan visszakerül az megint a bolon­dokházába. Akkor pedig alig­ha jöhet ki többet... Most az egyszer azonban nem lett igaza anyámnak. Egy reggel fésületlenül, csal úgy alsószoknyábam szaladt át hozzánk a felesége, és jajve­tördel v< magát a: át, szom hová sza bátyán székelve, kezeit mondta: — Fölakasztotta uram... Jöjjenek szédasszony! Jaj, ladjak? Anyám és Feri mindjárt átszaladtak. Mikor visszajött az anyám csendesen csak ennyit mon dott: — Jobb is így szegénynek.. A temetésen ott volt a: egész házsor. A pap szép be szédet mondott hr»* minden ki sírt. Dicsérte, hogy mtlye becsületes jó ember volt. é milyen nagy lélekkel viselt azt a keresztet, amivel meg terhelte az Ür. (Folytatjuk.) SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1969. december 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom