Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-25 / 299. szám
Húsz év a szorítéban Somogyi •gyökér-«. 1935- ben született, s azóta Nagyatádon él Tó- bi József, a Kaposvári Dózsa ökölvívója, a Ifla-feli érek tiszteletbe U örökös bajnoka. Az 1899. évi NB Il-es ökölvívó-csapatbajnokság utolsó mérkőzésén az a keménykötésű Tóbí, akit még sosem láttak elérzékenyülnj, könnyezve jött le a szorítóbóL A szurkolók vas taps sál ju,- talroazták utolsó győzeí-. mét Soka« persze nem tudták — legföljebb érezték —, hogy azok á híres balegyenesek utoljára röpültek... Húsz év után nem könnyű elbúcsúzni attól a helytől, amelyet valaki igazán szeret. Tóbi nagyon szerette a ringet, a heves csatákat Persze mindenkor a sportszerű, nemes viadalt. Odabenn az öltözőben Herbert Jenő edző, majd Ssegfi László, Tóbi igazi mestere egyaránt átölelte a búcsúzó bajnokot aki a sok csatát látott bokszkesztyűket most a szegre akasztotta. Ügy mondja végleg. S húsz év után ebben a sportágban valóban érthető. Éppen húsz évvel ezelőtt egy ötvenöt kilós fiatalember jelentkezett Nagyatádon az akkor éledező ökölvívó-szakosztálynál. Hortobágyi Ferenc, az atádi edző szemiigyre vette a fiút Tetszett neki a gyerek, akinek markáns vonásai, s már akkor is gyors reflexmozdulatai jó ökölvívót' sejtettek. Rövid időre Horváth Géza (a PVSK jelenlegi edzője, ő szintén nagyatádi volt) keze alá került Tóbi Jóáka, majd 1955- ben választotta egyesületéül a Kaposvári Dózsát Az ökölvívás kaposvári barátai ezt az időszakot mint a sportág fénykorát emlegetik. Az NB Ires csapatok is rendre vesztesként távoztak akkoriban a kaposvári szorítóbóL Tóbi hamarosan a Dózsa biztos embere lett Pehelysúlyban, könnyűsúlyban rendre győzelmeket' aratott a legjobbak ellenében is, A Tóbi—Vona, a Tóbi—Dubovszkl vagy a Tóbi—Baranyai, a Tóbi —Nagy Károly mérkőzések - a CSB-n vagy a magyar bajnokságon mindenkor eseményszámba mentek a fővárosban is. Fölfigyeltek rá a magyar ökölvívás szakvezetőt öt ízben tagja volt a magyar B válogatottnak. háromszor volt i vidékbajnok, három ízben bronzérmet akasztottak a nyai kába a magyar bajnokságonTóbi mindenkor fegyelmezetten, zokszó nélkül vette tudomásul a részéi« sérelmes pontozói döntéseket is. Igazi sportember volt ő a szorító- ban, aki már a tudással is fölvértezve mindenkor határtalan szívvel és lelkesedéssel, a csapat szeretetétöl fűtve küzdött. Nem rettent meg senkitől a ringbeft sem itthon, sem a fővárosban, de külföldön sem. Mert Tóbi -Jóska versen yútja elvezetett Albániába. Bulgáriába, Jugoszláviába. Romániába. Lengyelországba meg az NDK-ba is. A nemzetközi viadalok mérlege ugyancsak sikeres. A nagyatádi rendőr törzs- őrmester egyszerű lakásában tengernyi érem, tiszteletdíj. emléklap jelzi a húsz év sok lemondást követelő rögös útját Nagy kár. hogy sem Tóbi. sem mesterei nem vezettek statisztikát arrói, hogy ez a somogyi, fiú két évtized alatt hány mérkőzést vívott, s milyen eredménnyel- Biztos, hogy a sportágban Tóbi az élen járóit, között le-pe a magyar ökölvívóknál. Ügy emlékszik, hogy legalább nyolcszáz mérkőzésen «bunyózott«, de talán még több is volt. Azt azonban biztosan tudja, hogy több mint kétszáz alkalommal k. ö.-vál nyert. — Mindent Szegfl Lad báÜnnepi műsor: csinak meg a Dózsának köszönhetek — valahogy ekként summázhatnám a ringtől búcsúzó sportember, mondaníva- ’óját Úgy véljük azonban, az lenne a méltó befejezése ennek a ragyogó húsz esztendőnek, ha mégsem szakadna el végképp a szóritótól. Atádon manapság is vannak olyan fiúk, mint a húsz év előtti Tóbi Jóska volt Ki más lenne hivatva a gyerekekkel megszerettetni 1 ezt a kemény, férfias sportágat, mint ő? Kovács Sándor KOSÁRLABDA Hossza mérkőzéssorozat után Jutott el * döntőhöz a megyei középfokú Iskolák kosárlabda- bajnoksága. Négy fiú- és négy lánycsapat fejezte be ebben az évben a sportág küzdelmeit Ka. posváron. A fiúknál a várakozásnak meg. felelően a Táncsics Gimnázium csapata szerezte meg á bajnoki elmet, A megyei bajnokságban Is sikeresen szereplő Táncsics-diákok pontveszteség nélkül győztek, ámbár a Munkácsy elleni rangadó mérkőzés igen nehéz feladat elé állította a bajnokcsapatot. Végül Is kis pontkülönbséggel a Táncsics nyert. A lányoknál s fonyódt gimnázium csapta fölényes ' biztonsággá' szerezte meg a bajnokságot. • Eredmények: fiúk: Táncsics—Munkácsy T9 fis, Táncsics—Fonyód 79:40, Munkácsy— Fonyód 74:60, Munkácsy—Siófok 77:39, Fonyód—Siófok 36:77, Táncsics—Siófok 135:73. I Táncsics T 3- - 393:139 r 2. Munkácsy 3 ? I 337:178 f 3. Fonyód 3 1 2 186 >239 4 4. siófok 3 - 3 139:308 3 Lányok: Fonyód—Marcali 84:24. Fonyód— Táncsics 60:48, Siófok—Marcali 34:25, Táncsics—Siófok 54:4«. Táncsics—Marcali 51 35, Fonyód—Sió, fok 57:34. » 1. FonySa S3- JS1:106 f 2. Táncsics I $ 1 183:131 l 3. Siófok 3 12 114:136 ' 4. Marcali 3 - 3 74:149 r Ki Tolt Somogy legjobb férfi és női sportolója 1969-ben? A Somogyi Néplap és M MTS Somogy megyei Tanácsának sportközvélemény-kutatása KJ volt Somogy legjobb sportolója 1969-ben? Férfiak: Nők: 8. S. A pályázó neve; Pontos címe: ■«—■ Beérkezési batáridő: december 29. Beküldendő: Somogyi Néplap, Kaposvár, Latinka Sándor o. 2. címre. Csütörtök TELEVÍZIÓ Budapest S.50: Kis állatát nagy kalandjai. 10-05: Zsebrtéyé. . 10.S0: A kőszívű ember dal. Magyar Olm. 1. rész. tl.50~.li.iO: A klsfilmek,kedvelőinek. 14.301 Az OKI?,7, diVat- bcnlufátója a Közlekedést Múzeumban. 14.40: Tegezödjünk! 15.15: A költészet pergel. 15.25: Öttusa VB 1989: 13.55: Madách Imre: Az ember tragédiája. TévéfUm. 18.35: •Röpülj páva ... * 19.45: Eső mese. 20.00: Hírek. 20.05: Tabi László: A sors könyve. 21.05: A Flinst- stome, család. 31.30: Egy önérzet története. Tv-film. 22.35: A mes- terdatnok, Zágráb 17,00; Beszélgetéshez és elgondolkodáshoz. 18.45: Néger spirituálék. 30.35: Látóhatár. 21.85: Tv- sport. 21.40: Hiúság vására — sorozataim. 22.30: Aranymikrofon. Osztrák tr 17.20: Karácsony a* Alpesekben. 17.53: Börharisnya. 19.25: Az ORF ma este. 19.40: Tv-híradő. 19.55: Sporthírek. 2045: A messzi ország. Tragikomédia, 22.00: Tv-híradó. 23.10: Nerp ’vagyunk angyalok. Filmkomédla. , KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírei?. Lap&zprole. 6.10-v7.3S: Kellel ríeé ürmpeket ! 7.58: Hallgat tóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.10.: Népművészek' a mikrofon' előtt. 8.31; Egy éj. Velencében. 8.54: Az éneklő hattyú. Mesejáték. 9.50: He- gedumu2feike gyerekeknek. 10.00 Hírek. 10.04: Bach-eílclus. 12.00: Hírek., ÍJi.iO: Jó ebédhez szól a nóta.' 12.50: A huszonhatodik év. 13.20: Magyar táncdalok és előadók nemzetközi sikeréi. 14.Ó9: Hallgassuk együtt!*, 15.00: Hírek. 15.08: Az öreg tekintetes. 15.53: A csodálatos Doktor Doolittle. Zenés Játék. 16.58; Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek., TWí illetem, emlékeim* Veres Péter vallomása. 18.00: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekarának hangversenye a stúdióban. 19.00: Hírek. 19.10: Dasesszlemezparádé. 19.34: Donizetti : Az ezred lánya. Vígopera. 22.00: Hírek. 22.10: Holdfény-sze- rená-d . 22.40: A Magyar Rádió és Televízió épekkara Ködály-mű- véket énekel. 23.00: Tánczene. 23.30: Mendelssohn: Óktett. 24.00: Hírek. OíIOt-1.56: Melődiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 7.(3). A római katolikus egyház félórája. 7.30: Orgohanjüvek. 8.00: Nikolaj Gjaurov operafelvételeiből. 8.3p: Riimusturmix. 9.15: Kamarazene, 10.05: Népdalok, néptáncok- 10.42: Magyar fúvószene. 11.00: Kardiap kapitány.' 11.49: Heintje énekel, Joe Cagg zongorázik. 12.10: Világhírű művészek Chopin-műve- ket zongoráznak. 12.55: Fehér karácsony. 13.20: Mozart': D-dür di- vertlrnentp. 13.45: Időjárás- es vízállásjelentés. 14.0«: Válságban az agytröszt. Rádiójáték gyerekeknek. 14.37: Peter Alexander énekel. 14.55: A gazdag ember. Elbeszélés. 15.15: Csak fiataloknak! 18.00; Hírék. 16.05: Bartók-művek. I6.4O: Ami ázsiai űdjégyzeteimbőj kimaradt. lT.po: Szórakoztató zene. 18.00: Hírek. 18.05: Liszt-dalok. 18.20: Szezonvégi kSrusítás. 19.50: Jő estét, gyerekek) ».00: Hírek. 20.10: Színes népi muzsika. 20.4»: Szóiistapáirádé. 21,23: Csehov három jelenete. 22.00: Szigeti József hegedül, 32.40: -Részletek Szirmai Albert—Gábor Andor, operettjéből. 23.00: Hírek. 23.10: Gounod operáiból. 23.30: Könnyűzene éjfélig24.00— 03.0: Hírek. URH 18.O0: Hírek. 18.05: Bemutatjuk a Mantovani zenekar új lemezét. 18.43: A dzsessz kedvelőinek. 17.25: zenés játékokból. 18.00: Hírek. 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Macbeth. 19.47: Bach- és Bartók- művek. 30.27: Hangfelvételek felsőfokon. 21.41: Magyar Pantheon. 23.00— 23.10: Hírek. Időjárás. Egyetemistákból katonatisztek A Honvédelmi Minisztérium pályázatot hirdet társadalmi tanulmányi ösztöndíjának elnyerésére. Jelentkezhetnék mindazok a fiatalemberek, akik erkölcsileg, politikailag megbízhatóak, feddhetetlen előéletúeJc, alkalmasak a katonai szolgálatra, magyar állampolgárok és élethivatásuknak választják a dolgozó nép fegyveres szolgálatát Az ösztöndíjra a következő felsőoktatási intézményekben tanulók felvételt nyertek, illetve oda jelentkezők pályázhatnak: A Budapesti Műszaki Egyetem: gépészmérnöki kar gép- gyártástechnológus, vegyipart gépész szakos; villamosmérnöki kar híradástechnika szakos; vegyészmérnöki kar saer- vesszintetikus, biológus szakos; közlekedésmérnöki kar gépjármű üzemi, járműgépész ágazatos; és az építészmérnöki kar hallgatói. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem: természettudományi kar matematika—fizika tanári, matematikus, fizikus szakos hallgatói, amennyiben vállalják, hogy a második évfolyamtól kiegészítő szakként felveszik a meteorológiát. Az Eötvös Lóránd, a Kossuth Lajos és a József Attila Tudományegyetem: állam- . és jogtudományi karának; a bölcsészettudományi kar magyar- orosz nyelv és irodalom, orosz és bánmély más idegen nyelv és irodalom szakos hallgatói. A Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának hallgatói, a Mars Károly Közgazdaságtudományi Egyetem általános kar pénzügyi és kereskedelmi kar belkereskedelmi szakos hallgatói- A budapesti, szegedi, debreceni és pécsi orvostudományi egyetem általános orvostudományi kar hallgatói, a Testnevelési főiskola tanári szakos hallgatói, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola kereskedelmi—vendéglálöipari szakos hallgatói, a budapesti és szegedi íelsőidkú élelmiszeripari technikum élelmiszer-technológiai, folyamat- irányítási szakos hallgatói. A Felsőfokú Építőipari technikum építőipari, lakás- és kom. mimális-gazdáIkodá?i szakos hallgatói, a Felsőfokú Epítő- és Építőanyag-ipari Gépészeti Technikum • épületgépészeti szakos hallgatói, a Felsőfokú Gépjá rmú-kozlekedési Technikum, a Felsőfokú Földmérési Technikum, a . Felsőfokú Könnyűipari - Technikum, a Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum, a Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola, valamint a Fodor József Egészségügyi Szakiskola hallgatói. Az ösztöndíjra pályázók közül a felsőoktatási intézményben tanulók és az oda felvételizők a kiegészítő parancsnokságra adhatják be kérelmüket, a sorkatonák a csapat parancsnokinál jelen tkezzenek. A kérelemhez mellékelni kell saját kezűleg írt. önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt, valamint a dékán vagy iskola- igazgató javaslatát- A társadalmi ösztöndíjra 1970. április 15-ig lehet pályázni. Az ösztöndíjra a tehulmány megkezdésétől jogosultak. A tanulok részletesebb felvilágosításért a Kiegészítő Parancsnoksághoz, a sorkatonák pedig gz alakulat személyi tisztjéhez fordulhatnak. Péntek TEDEVtZIÖ Budapest 9.00: A halhatatlan őrjárat. Dráma. A Bartók Gyermekszinház előadása. 10.40: Maugli. Szovjet rajzfilm. 11.20—12.40: A kőszívű ember. fiai. Magyar film. U. rész. 14.15: Százéves a Budapesti Korcsolyázó Egylet. 15.15: Tom Jones. 15.40: Hétköznapi ballada, po~ kumentumfilm. 16.00: Reklám műsor. 16.05: A múzsák neveletlen gyermeke. XI. 17.00: Most nevess, Ibolyka.! Vidám műsor. 17.55: Reklámműsor. 18.00: Randevú. Röny- nyüzenei műsor. 19.00: Esti mese. 19.15: Fabula- Irodalmi műsor gyerekeknek. 20.00: Hírek 20.05 r. Kockázat, 12. Utasítás nélkül. 31-00: Rómeó és Júlia. Prokofiev balettjének tv-váltózata. 21.55: Pizsamajáték. Magyarul beszélő amerikai film. Zágráb 16.4S: Magyar nyelvű krónika. 17.45: Ivanhoe, 13.15: Biapozpn, 19.00: Mozaik. 29.35: Az olasz tv szórakoztató adása. 21.25: Finley doktor. Sorozatfüm, 22,20: Aranymikrofon. Osztrák tw 17.00: Daktait 17.55: Bőríharís- nya. 19.25: Az ORF' ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Tv-játék Lope de Vega színművéből. 21.55: Tv-híradó. 32.05: Vadnyugati film. KOSSUTH RADIO 8.08: Hírek. 6.05—7.58: Kellemes ünnepeket! 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: Mario Lanza énekel. 8.30: Kökénykirály lakodalma. Mesejáték. 9.20: Mozart; A varázsfuvola. 12.00; Hírek. Lottó. Időjárás. 13.10: Tánczenei koktél. 12.55: Három királyok szakin áron. 13.10: Nótacsokor. 14.00: Ä papírangyal. 14.45: Svéd Sándor operettdalokat énekel. 13.00: Hírek. 15.08: Gyerekek a fenyőfa alatt. 15,38: Thomas Beechman felvételeiből. 16.13: Cserhalom. Vörösmarty Mihály elbeszélő költeményének rádióváltózata. 16.58: HaU- gatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Muzsikaszó. 17.55: Tito Gobbi énekel. 18.18: Sikerszemle. 19.00: Hírek. 19.10: Pódium 69. A szerétét arcai. 21.34: Huszka Jenő operettjeiből részletek. 22.0«: Hírek. 22.10: Slágerstaféta, 23.0«: Bartók- müvek. 24.00: Hírek. 0.10—1.56: Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Olasz művészek operahangversenye. 8.00: Barokk muzsika. 8.30: Pajkos diákok. 9.10: Fü- vószens. 9.30; Népdalcsokor. 9.59: Az év legjobb tánczenei felvételei. 10.59: Lotfóerednienyek. 1! .00: »•Meg kell, hogy leljelek...« 12.00: A Berlini Filharmonikusok zenekarának hangversenye Berlinből. 13:45: Időjárás- és Vízállás- Jelentés. 14.00: Komióssy Erzsébet és'Simáhdy József, énekel. 14.45; Móricz Zsigmond ; két elbeszélésé. 15.05: Wilhelm Kempff zongorázik. 15.44: Sárdy János operettdalokat énekel. 16.00: Hírek. 16.06: Zenei böngészde. 16.50: Láttuk, hallottuk . . . 17.10: Mahler- és Wolf-da- lok. 17.45: Dzsessz Dj-Zélandból. 18.00: Hírek. 18.05: A vi'ágiroda- lora humora. 18.40: A Bécsi Filhár- momkugok Mozart-estje. 19.50: Jó gstét, gyerekek! 20.00: Hírek! 20.10: Boross Lajos pépi zenekara játszik. 20.40: Astrid Varpay énekel. 2J.05: A Stúdió U játszik. 21.25: Vladimír Horowitz hangversenye. 23.00: Hírek. 23.10: Judy Garland és Maurice Chevalier énekek 24.00 —0.10: Hírek. URH 16.00. Hírek. 16.05: Giuditta. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. 1742: Ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.05: Táncienei koktél. 18.50: Magyar muzsiké. 20.00: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 21.24: A dzsessz kedvelőinek. 21.45: A nürnbergi mesterdalnokok. 23-32: TJj felvételetekből. 23.00—23.10: Hírek. Szombat televízió Budapest 9.05: Zebra. 9J0: Gyermekbábo sok IL országos tv-fesztáválja. 10.55: Kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa. A döntő közvetítése a Játékcsamokból. 12.40: Rejtvényiskola. 15.13: Randevú a De- rvné Színházzal. 16.40: »...szeretnek szépen beszélni.« Dokumentum- fűm. 17.25: Ajándék. KisfUm, 17.40: Népszánilálás előtt . . . 18.05: Zor- ro. 13. Ég önnel, bíró úr! 18.30: Delta. 19.0« • Reklamműsor. 19.55: A világ térképe előtt. 19.15: Bsfi mese. 19.25: Bacher Mihály zongorázik. 20.00: Tv-hlradó. 20.20: Világ- irodalmi Magazin. 21.30: Hotel Viktória. 23.40: Tv-híradó. 2. kiadás. 23.00: Reklámrevű. Zágráb 15.30: Ismeretterjesztő adás. 17.4S: Jégkorong: Medvescak—Olimpija, közvetítés. 19.15: Karaván. .20.35: A pristinai melódíafesztívál. 31.45: Játékfilm. 33.15: Arany mikrofon. Osztrák tv 15.35: Beat-Club. 18.05: Kentucky Jones. 16.30: Bőrharisnya. 18.00: Heti magazin. 18.25: Kulturális aktualitások. 18.50: Szombati jő estét. 1946: A? ORF ma este. 19.30: Tv-hfrad6. 20.06: Sporthírek. 3P.15: Sztárok a manézsban. 21.4J: Sporthírek. 2245: Tv-híradó. 22.25: Éjszakai k^mi film. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.0&—7.58: Kellemes ünnepeket! 7.58; Hallgatóink fi- gyelrnébe! 8.GO: Hírek. 8.0a: Édes anyanyelvűnk. 8.10: Jó reggelt, vasárnap! —r szombaton. 9.51: Bodnár György könyvszemléje. 10.90: Hírek. 10.05: Faliszekrény. Rádiói*- ték gyermekeknek. 10.45: Rádióreklám. 10.50: Szvjatoszlav Richter Schumann-műveket zongorá- ziíc 11,15: Köszönöm v,: Versek» 0 5 0^100TI NJEPLA P Csiiíörtök, 596S áeeéaabef 11,36: Öttó Klekiperen' rcrényet 12.00—1340: l-lírek. .I2ú0: így korty tenger. 43.00: Made te, Hungary.. 13.37: Radiólexlkon. 14.07: Az el«5 hét opérám. 15.00: Hírek. lő.OA Hová lettél drága völgyünk? 16.08: Müvéázlemesak. 16.58: Hallgatóink Ügyeimébe! n.o«: Hírek. 17.05: Ne- menyi Lili ég Szabó Miklós ope- rettclalokat cnék’el- 17.23: így láttam Arturo Toseaninit. 18.00: Nő takedvelöknek. 18.58.: Hallgatőltik figyelmébe! 19.Ö0: Hírek. 1940: Randevú. Könnyűzenei műsor; 2045: Kaliforniai ballada. F.ádióel- beszélés. 21.45: ÚJ dzsésszíelvéte- leinkből. 22.80: Hírek. 2240: Zenekari muzsika. 24:00: Hírek. 0.1Ö—• 0.25: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Kamarazene, 8,07: Zeae! anyanyelvűnk, 847: Miska bácsi lemezesládája. 8.47: Opera kAlaus 9.47—4240: Szívesen hallgattuk. 9.47: így élünk az eiekl nevelőotthonban. 10.40: Vasárnapi koktél- 1240: Jó ebédhez szól a nóta. 1246: A kekséges kék tündér. Mesejáték. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés, 14.00: Táskarádió. 15.00: Hófehérke és a hét törpe. 15.30: Mit hallunk? 16.00: Hírek. 16.05: Jelen Időben. 16.35: Jónás Mátyás. népi zenekara játszik. 17.00: Színházi kérdőjelek. 1740: Kíváncsiak klubja. 18.00: Hírek. 18.05: Hprváth Jenő. tánedalaiből. 1845: Mozart: Don Juan. 19.50: Jó estét, gyerekek: 20.05—31)40: Hírek. 2141: Reneszánsz arcképek. 2201: Csak vidáman! 23.00: Hírek. 2340: A csál•• dáskirálynő. 24.00—o.ió: Hírek, URH 18.00: Hírek. 18.05: Csak fiatalok, rak! 17.35: Hanglemezparádé. 18.00: Hírek. 18.05: Kovács Dénes hege- dűestje. Közben -18.50—19.05: A Ceti-terv. 19.45: A szó hatalma. Irt dalin! műsor. 30.10: MagyárorSzá gon először. 20,28: Zenekari muzsika. 2145: Puccini operáiból 22.23: Fúvós kamarazene. 23.09— 2340: Hírek. Vasárnap TELUVtoŐ Budapest .„te00: üdvözlet barátetefctől 10.45: Szünidei matiné. 17.55: Hírek. 18.00; Kétszázéves az Orvostudományi Egyetem. 18.25: Kompozíció, 69/9. A képzőművészed rovat magazinja. ■ 18.45: Reklám- műaor, 13.50: Esti mese. 19.05: Leonard Bernstein a muzsikáról- 20.00: Tv-híradó. 20.20: Trójáhar nerri lesz háború. Jean Glraudou á szinművénak magyarul beszélő tóvéíüm-változaia, 22l0: TV-híradó - 2. kiadás Zágráb ,i 9.00: Miagyar nyglvfl adás. ».». Népi muzsilía. 11,35: Huckleberry Finn új kalandjai; 14.30: Jugoszláv cselgáncsbájnokság. 15.30: Kosárlabda: Lokomotív—Jugoplas- tika. 17.M: Az év legjobb' spoítö- lójának .megVáíassrtása. J8.00: ,T3o- kumenturrililm. 48.15: A hajcsár. Amerikai vádnyúgaití fQm. r' 20.35; A körülményes Aroljlbald. SÜSS; SportszemiK. Osztrák Tv 1845: Kantáért Eösveéftés w 3 jüíágl szerkésztőságbŐU IS.SS: Hank. 17-00: RőrJiarisnya. js.oo: Tv-teradó. 20.15; a ■ tenget títító- *1.05: Színházi közwstítés. 23Á9: Tv-hfrádő. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33-7.58: Hajnaltól reggelig.,, g.oi): Hírek 8.05: Műsorismertetés 8.20: A tnikádő. 9.0Ó: Tamási Áron kei elbeszélése 9.20: Zenekari muzsika, 10.00: Hírek. 10.05: A csodálatos Mary. 1047: Erkel operáiból. 1140: Egy tenyéGós telefonjai és monológjai, Hangjáték. 12.00: Déü krónjka. 12J6: KI nyer ma? u.30: Tánczenei koJcfél. 1345: Verbunkosok ás népdalok. 13.45: Válaszolunk Hkll- gatóinknak. 14.00: Kórusok magyar költők verséire. 14.1V: Baba- vásár. , Operel-trészletek. 11.3«: Mai témák — mai dalok. 14.48; Bemutatjuk új : felvételeinket Cseokl: Klartóét-rtípszódia. 15.00: Hírek. 1540: Jópofa. Rádiójáték. 15.59: Dalok. 16.19: Járóka Sándor népi zenekara Játszik. 16.33; Adottságodé, lehetőségek. 16.58: Hallgatóink íigyelmébel : 17.00; Hírek. 17.05: AZ európai biztonság és a kelet—nyugati kereskedelem. 17.20: Ml újság az operában 7 17.55: Ván új a nap alatt! 1840: Magyar tancdalok és előadók nemzetköz) sikerei. II. 19.00: Blrgk- 1940 Zenes színházakról — ptözábaP20.51: Pa!csó Sándor ' 'népöalotet énekel. Balogh Eleaiiér clrobalmo- rik. 2141: Banli-clkius. Közben 22.08: Hírek. Kb. 2245t-22.20 sporthíreik és voto, 33.07: Házmán lovag. 2347t Nóták- 34.00.:/ Hírek 040—0.25: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna '■ 6.30—8.05: AZbTteS a Kossutli-műsorral. 8.05: Kamara zene.. 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt... 10.90: A zene hullámhosszán. 11,5«: Néhány pere tudomány. 12.03- 13.45: A hét zenei műsoraiból 1345: Időjárás. 14.00—18.00: Kettőtől hátig .. ; a Petőfi rádió zenés délutánja. 13.00: Hírek. I840: Egy ház a Mártírok útján. 1944; Hangverseny a stúdióban. Kurtág Mária zongorázik. Dőry Zoltán hegedül. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.90: Kersnikrofón. Víiamüsor.. 20.25: tjrj könyvek. 20.28: A hang lemezbolt könnyűzenei újdonságai. 2048: Lippmann:>A jövő me»- terélnek vására. 21.00; Közbén volt egy háború. 22.00: Hanglemez- gyűjtók húszperce. 22.20; A csij- lagvllág talányai. 22.25: Veronika. 23.00: Hírek. 2340: Zenekari muzsika. 24.09—040: Hírek. URH 18.00: Hírek. 1840: Tánczenei koktél, 18.55: URH zenei kalauz 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Bartók vor.csrté- gyes hangversenyei Kb. Operakettősök. 22.02: Századunk zenéjéből. 23.00—23.15: Hírek,