Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-02 / 279. szám
Az Elnöki Tanács ülése ! Kádár János vezetésével elutazott a magyar T küldöttség A nemzeti összefogás mérföldköve Losonezi Pál, az Elnöki Tanács elnöke beszámolt indiai és iráni utazásáról. Az Elnöki Tanács a beszámolót tudomásul vette. Az Elnöki Tanács hazánk felszabadulásának huszonötödik évfordulójára felszabadulási jubileumi emlékérmet alapított. A jubileumi kitüntetéseket 1970. április 4-e alkalmával az Elhöki Tanács azoknak adományozza, akik a független, szabad és demokratikus Magyarország megszületéséért és megerősöréséért, a szabadságért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott küzdelemben kimagasló érdemeket szereztek. Az Elnöki Tanács módosította a dolgozók betegségi biztosításáról szóló 1955. évi 3. számú törvényerejű rendelet egyes intézkedéseit, majd egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A párÍ9*i tárgyalások egyik vesetője Binh asszony Budapesten Nguyen Thi Binh asszony, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának külügyminisztere Péter János külügyminiszter meghívására. tegnap baráti látogatásra Budapestre érkezett. A külügyminiszter-asszony és a kíséretében levő személyiségek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János külügyminiszter és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt Le Huu Van, a Délvietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Hoang- Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete is. (MTI) Emlékművet avattak Kapospulán, a megye első szabad községében (Folytatás az 1. oldalról) Ünnepi beszéde után Tarr Gyula leleplezte az emlékművet, amely azon a helyen állt, ahol huszonöt évvel ezelőtt a szovjet katonák a falu képviselőivel találkoztak. Ezután az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakulatok egyik parancsnoka emelkedett szólásra. Meleg szavakkal emlékezett meg a szovjet—magyar barátságról, internacionalista szövetségünkről. Majd Pellérdi Gyula elszavalta Simon István Himnusz ~az értelemhez című versét, ezt követően megkoszorúzták az emlékművet. A szovjet katonák díszlövéseinek kíséretében koszorút helyezett el az emlékmű talapzatán Dombóvári László, a megyei pórt-vb tagja, a Kaposvári Járási Pártbizottság első titkára. Illés János, a ka- pospulai pártszervezet titkára, Fábri István, a megyei párt- bizottság mezőgazdasági osztályvezetője, Sási János, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese, Tóth Károly, a Kaposvári Járás Tanács vb-elnök- helyettese és Tóth János, az egyesült községi ánács elnöke, Békés Lajos, a járási KISZ- bizottság titkára és Tóth. Gyula, a helyi KISZ-alapszervezet titkára. Röviddél ezután Bíró Gyulának, a megyei pártbizottság titkárának kíséretében megérkezett a Somogybán tartózkodó kalinyini pártmunkásküldöttség is. Megtekintették az emlékművet, majd meghallgatták Retek Józsefnek, az alsóhetényivel egyesült kapos- pulai Ezüstkalász Termelőszövetkezet elnökének tájékoztatóját. — Termelőszövetkezetünk 1959. március 8-án alakult. A tsz-tagok évi átlagjövedelme mindössze az ötezerhétszáz forintot érte el. Az elmúlt évben átlagosan huszonötezer forint volt a tagok jövedelme. A két szám aránya szemléletesen bizonyítja tízéves fejlődésünket. Kemény munka árán léptünk a járás legjobb termelőszövetkezeteinek sorába, s a munkát a jövőben még fokozni kívánjuk. Nagy öröm számunkra., hogy szovjet barátaink e" nagy napon látogatták meg községünket, amikor huszonötödszer ünnepeljük községünk felszabadulását. Megmutathatjuk, hogy élni tudtunk a szabadsággal, és lehetőségeinkkel, amit a szovjet nép biztosított számunkra. Dombóvári László, a járási urtbizottság első titkára azt íondta ezen a találkozón: — A barátot a nehéz időkben lehet megismerni. A mi barátságunk, a szovjet és a magyar nép barátsága mélynek. igaznak bizonyult. Népünk eredményei igazoljál" hogy nem volt hiábavaló szovjet barátaink segítsége, a ma-, gyár nép soha sem élt olyan magas életszínvonalon, mint a felszabadulás óta. Ma is vannak gondjaink, feladataink, de ezek már egészen más jellegűek, mint a felszabadulás előttiek. Jó érzés tudni, hogy a tennivalók megoldásában ma is segítséget kapunk igaz barátunktól, a Szovjetuniótól. A tájékoztatóra, a köszöntő szavakra először Vaszilij Mi- hajlovics Belcsenko, a Kali- nyin területi Pártbizottság má sodtitkára válaszolt: — Hálásak vagyunk a megyei pártbizottságnak, hogy meghívtak bennünket a felsza- hadulási ünnepségekre. Először járunk az önök szép hazájában, ám Somogy fejlődéséről eddig is sokat hallottunk. Magyarország felszabadulása óta együtt harcolunk a boldog jövőért, vállvetve küzdünk a marxizmus—leninizmus eszméinek ^ maradéktalan megvalósításáért, nagyszerű céljainkért. Most alaposabban megismerkedhetünk a megye eredményeivel, kívánjuk, hogy ezen az úton haladjanak tovább. Felszólalt a küldöttség két tagja, Nyikolaj lvanovics Gu- szev, a Kalinyin területi Tanács vb*elnökének első helyettese és Valentyin Alek- szandrovics Dolgopolov, a rzsevi járási pártbizottság első titkára is. A kalinyini küldöttség és a felszabadulási ünnepségen megjelent vendégek a tsz vezetőinek kíséretében ezután megtekintették a termelőszövetkezet majorját. Búcsúzóul megbeszélték a látottakat, majd kölcsönösen ajándékokat nyújtott át egymásnak a kalinyini küldöttség és a tsz elnöke. Dombóváron folytatódott a felszabadulási ünnepségsorozat: a Somogy megyei úttörők nevében a nagyberki pajtások vettek az úttörők országos felszabadulási emlékstafétáját a Tolna és a Baranya megyeiektől. Kapospulára az esti órákban megérkezett a megyében tar- h°Z^°. szovjet ájságírókü'- “• Meglátogatták a tsz- majort, és hosszasan beszélg.t- tek a gazdaság dolgozóival. Este a művelődési otthonban az ideigien:sen hazánkban tartózkodó szovjet csap tok egyik művészegyüttese és a kaposvári Fonómunkás Kisszínpad adott műsort. P. D. Az európai szocialista országok párt- és állami vezetőinek találkozója Huszonöt éve —december 2-án — alakult meg Szegeden a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, a december 3-án a Dél-Magyarország hasábjain (szerkesztőbizottsága: a kommunista Révai József, a pa- rasztpárti Erdei Ferenc és a kisgazdapárti Balogh István) megjelent az a program, amely felvázolta Magyarország demokratikus újjáépítésének és Tel" emelkedés-nek útját. Az előzetes megállapodásnak megfelelően ez év december elején Moszkvában a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköz- társaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió párt- és állami vezetőinek találkozójára kerül sor, amelyen véleménycserét folytatnak időszerű nemzetközi kérdésekről. Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz-, pont: Bizottsága első titkárának vezetésével tegnap délelőtt elutazott a magyar küldöttség az európai szocialista országok párt- és állami vezetőinek moszkVai találkozójára. A küldöttség tagjai Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, a Központi Bizottság tagja. A küldöttséget a Nyugati pályaudvaron Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai. -Aczél György, a Központi Bizottság titkára. Benkei András belügyminiszter, Péter János külügyminiszter és Csanádi György közekedés. és postaügyi miniszter búcsúztatta. Jelen volt a búcsúztatásnál F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. (MTI) Emlékezik Szeged, Szegeddel együtt az ország és a nép. Emlékezik a negyedszázad előtti történelmi napokra, s ünnepi érzelmekkel veszi számba annak a politikának az eredményeit, amelynek meghirdetésével legjobbjaink azokban a sorsdöntő napokban az ország színe elé léptek. A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Polgári Demokrata Párt és a Szegedi Szabad Szakszervezetek képviselői a frontba tömörülve, hittel hirdették: '>Lesz magyar újjászületés!« Ezt a programot — a fasizmus és a háború ellen vívott harc idején — a kommunisták pártja dolgozta ki és hirdette meg. S a kommunisták vezetésével jött létre az az összefogás, amely egész negyedszázados fejlődésünk alapvető tényezője volt, és a szocializmus teljes felépítéséért vívott harc sikerének is záloga. Annak a politikának a meghirdetésére emlékezünk, amelyről egy ízben Kádár János így beszélt a fiataloknak, akik számára mindez már történelem: ».. .pártunk politikája a munkásosztály vezette munkás-paraszt szövetségre, az értelmiséggel való szoros együttműködésre, a nép valamennyi haladó erejének tömörítésére épül. Más nyelven: a hazafias népfront eszméjére, a kommunisták és a pár- tonkívüliek szövetségére.-« \ Senki sem állítja, hogy ez a népfrontpolitika az elmúlt negyedszázad során mindig töretlen volt. Sikerek és balsikerek egyaránt szegélyezték a népfrontmozgalom útját is. Ám a sikerekből és balsikerekből egyaránt okoltunk. Okult az országot céltudatosan vezető párt, s okult a történelmi tapasztalatokban szakadatlanul gyarapodó nép. Ami kezdetben csak a kommunisták és a kommunista párt ügye volt, az nemzeti üggyé lett, és a szocializmust építő Magyarország az egész nép közös műveként jött létre. Kilábolni a mélyből, s ami ennél is több: felemelkedni! — Ez volt a huszonöt éve meghirdetett Programm. Megvalósítottuk. s ennél, a mainál is többet, sokkal többet akarunk: újabb és újabb magaslatokat meghódítani. És a felemelkedés útját sem egyedül járjuk. A Szovjetunió, amely felszabadított bennünket, mellettünk van mai is, és mellettünk a testvéri, szocialista országok sora. A huszonöt éve bontakozó nemzeti összefogásra emlékezünk, és a szocialista nemzeti egység erősítésén munkálkodunk. Ez az egység teremti meg azt a szebb és jobb hazát, amelyről ezer éven át annyi nemzedék álmodozott. Kádár János vezetésével a magyar küldöttség hétfőn délelőtt elutazott Moszkvába, az európai szocialista' országok párt- és állami vezetőinek találkozójára. Képünkön: Kádár János Biszku Bélától búcsúzik a Nyugati pályaudvaron. A bécsi értekezlet Anglia feladta líbiai támaszpontját Nagy-Británnia beleegyezett a líbiai Tobruk mellett levő katonai támaszpontjának kiürítésében — jelentette be közleményben a líbiai külügyminisztérium. A támaszpont kiürítésével kapcsolatos megbeszéléseket december 8-án kezdik meg, és a külügyminisztérium közleménye szerint a támaszpontról január végén távozik az utolsó angol katona. A MENA értesülése szerint angol részről már meg is fcpTfp-' - .uuntés előkészületeit. (MTI) Európa békés jttvójéért Huszonhat európai ország társadalmi mozgalmainak, különböző politikai, társadalmi, vallási és kulturális irányzatainak képviselői szabad vitában megtárgyaltak az európai kontinens békéje biztosításának időszerű kérdéseit — hangoztatja az európai biztonság és együttműködés ügyében megtartott bécsi értekezlet részvevői által elfogadott deklaráció. — Azoknak a biüosítások- nak és kedvező feltételeknek megteremtése, amelyek lehetővé teszik Európa békés fejlődését. megköveteli — hangsúlyozza a deklaráció —, hogy valamennyi európai állam ünnepélyesen erősítse meg az Európában kialakult határok. sérthetetlenségét, — A bécsi értekezlet részvevői egyhangúlag úgy, vélekednek, hogy az európai tartós békét legjobban egy minden ország számára nyitva álló össz-európai biztonsági rendszer megteremtése révén lehet biztosítani. A Biztonsági Tanács december havi elnöke Zambia ENSZ-képviselöje, a 30 éves Vernon Mwaanga lesz. Több mint 300 angol iskolában tegnap megkezdődött 4000 tanító újabb (ezúttal kéthetes) sztrájkja. A sztrájk 150 000 gyermeket érint. A két pedagógusszakszervezet célja az, hogy 135 fontos évi emelést érjen el tagjai számára. Megnyílt a Kosos Piac csúcsérték esicte Az elmúlt órákban szokatlanul sok protokolláris kötelessége akadt Julianna holland királynőnek és férjének, Bernhard hercegnek: egymás után kellett üdvözölniük a nyugat-európai Közös Piac tagállamainak kormányfőit, aikik a szervezet hágai csúcsértekezletére érkeztek a holland fővárosba. lező ál!alánosságok tetszetős gyűjteménye volt. A parlament lovagtermében ma aztán meg is kezdődött a konferencia. Pieter de Jong holland miniszterelnök megnyitó beszéde az ilyenkor köteEgyetlen szó sem esett benne a* hágai konferencia legizgalmasabb témájáról: arról, hogy annyi visszautasítás után _ felveszik-e végre hetedik tagnak Nagy-Britanniát. Ennek fényében természetes hogy a legnagyobb érdeklő déssel Georges Pompidou francia köztársasági elnök beszédét várják a holland fővárosban összesereglett újságírók párt (az UDR) fontos értekezleten, és ezen hitet tettek a de Gaulle-féle politika »-kontinuitása«, vagyis folyamatossága mellett. Az azonban könnyén elképzelhető, hogy Párizs úgy érzi: nem kell elsietni a brit belé- lépést, előtte még nem ártana némi előnyöket kiharcolni a ’ icia mezőgazdaság számára Megegyezés Dél-Tirol ügyében Jelentős eredménnyel végződött az olasz és az osztrák külügyminiszter vasárnapi koppenhágai tárgyalása Dél- Tirol ügyében. Az olasz nagykövetségen rendezett sajtófogadáson Kurt Waldheim osztrák külügyminiszter bejelentette: a tárgyaló felek megegyezésre jutottak az Olaszországhoz tartozó dél- tiroli terület jövőjével összefüggő minden lényeges kérdésben. Dr. Kurt Waldheim osztrák külügyminiszter a koppenhágai repülőtéren. (Telefotó: AP—MTI—KS) Az egyezmény értelmében a dél-tiroli németajkú lakosság biztosítékot kap egy szélesebb körű önkormányzatra, a tvés rádióműsorok igazságosabb elosztására és a német nyelv nagyobbmérvű hivatalos használatára (Dél-Tirolban a németé jkúak száma 230 000, az olaszoké 130 000). (MTI) Azt még a legpesszimistább megfigyelők sem tartják valószínűnek, hogy de Gaulle utóda, Pompidou is »végleges« nemet mond az angol felvételi kérelemre. | A hágai csúcsot kominen- I táló moszkvai megfigyelő’: n ívnak nevezik azt a néhány nyugat-európai országban divatos álláspontot, amely szerint a brit oroszlán beengedése egít elsimítani a Közös Piacon belüli ellentéteket. Londonban némi aggodalmat keltett, hogy a hágai csúc' előtt ült össze a Gaulle-rsta Ezek az ellentétek — mutatnak rá a szovjet fővárosban — csak súlyosbodhatnak azzal, ha zöld utat .biztosítanak az amerikai politika elemeit magával hozó Londonnak. Szudétanémet igények az 'JNSZK-ban Münchenben vasárnap befejeződött a »szudétanémet szervezet« elnevezésű revan- sista nyugatnémet szövetség '■étnapos kongresszusa. tosították az új nyugatnémet kormányt, de egyben A szert ezet határozatban ellenezte, hogy az NS5TK kormányé bármilyen for mában érvényűié né nyilvánítsa az 1930-a:- müncheni egyezményt. bejelentették azt is, hogy részt kérnek maguknak az NSZK úg; ne ezatt keleti pcliíii.á iának meghatározásába!. A kongresszuson a szudéta I németek »lojalitásukról^ biz- I Becher, a szervezet jlnöil ..özölte, a szervezet a kel« politikával kapcsolatban táj kozódó megbeszélést kív; tartani Willy Brandt kanc< lárraL SOMOGV1 NÉPLAP Kedd. 1969 december 2.