Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-13 / 263. szám
wTimm»:«imi'yi »iwb: XXV. évfolyam, 263. szám. Csütörtök, 1969. november 13. Ékszerész lesz az ékszerboltban Bő a választék jegygyűrűből — Javitó-szolgáltatást is végeznek Társadalmi összefogással Jégpályát kap Siófok Közös összefogással, társadalmi munkából jégpályát építenék Siófokon. Erről a város üzemeinek és intézményeinek képviselői tegnap döntöttek a Napfény-szálló 1 állj álbari megtartott tanácskozáson. Pánczél Lajos, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára arról beszélt a tanácskozáson, hogy a Balaton jege nem mindig alkalmas téli sportolásra. Ha a víz hullámosán fagy be, szinte alig lelhet használni. Ugyanakkor veszélyt is rejt magáiban 'a jég. A fiatal város egyre növekvő téli idegenforgalma viszont igényli a korcsolyázási lehetőség megteremtését, és egyre jobban sürgetik ezt a város lakói is. Pénz viszont nincs rá. Tehát csak a társadalmi összefogás segíthet. A Pannonia-szálló és Vendéglátó Vállalat nevében Szendröi Pál igazgató javasolta, hogy a strand és a hajóállomás közötti feltöltött területen építsék meg Ez a legalkalmasabb hely, hiszen a nyílt vízinél körülbelül egy méternél magasabban fekszik. Nincs szükség nagy földmunkára sem. A terület 175 méter hosszú, 80 méter széles, és kiválóan alkalmas jégpályának. Arról Is döntöttek, hogy már ma megkezdik ezt a munkát. ^ Az építkezésben részt vevő vállalatok hattagú bizottságot alakítottak: megállapodtak abban is, hogy az új jégpályára a tanács melegedőt és öltözőt épít a Pannónia-szálló és Vendéglátó Vállalat pedig büfét üzemeltet. Ez a vállalat kölcsönzőt is állít fel a jégpá- i-án: fakutyát, korcsolyát kapnak itt a kirándulók. A Kőolajvezeték Vállalat gépeket biztosít a földmunkához. A Balatoni Vízművek pedig a szükséges vízügyi munkákat végzi eL Segítenek az iskolák is: mert a tegnapi tanácskozáson elhatározták, hogy mire a Balaton befagy', működni kell a jégpályának is. Van papír, de... Kétszáznyolcvannyolc ezer forintot költöttek az kaposvári Óra- és Ékszerbolt átalakítására. Tegnap megszépült portállal nyitotta meg ismét ajtaját az üzlet. Bárdosi Gyula, az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója a tegnapi megnyitón azt is elmondta. hogy közel egymillió forintos árukészlettel rendelkezik az újjáalakított üzlet. Az országban elsőként ezt szerelték föl olyan műhellyel, ahol javító-szolgáltató tevékenységet is végezhetnek. Az ezt szorgalmazó kormánvhatározat értelmében vállalják az órajavítást, s rövidesen az aranyműves is munkához lát: nemcsak javítást, hanem — hozott anyagból — ékszer Készítést is vállalnak. A jövő év végéig az ország valamennyi boltjában — ahol erre lehetőségük ván — bevezetik ezt a szolgáltatást. A megnyitó után a várható karácsonyi ellátásról is nyilatkozott a Somogyi Néplap min- k<-társának a vezérigazgató. Az első hír a fiataloknak szól: novemberben és decemberben- két és félszer annyi jeggyürü kerül a boltokba, mint egv evvel korábban. Ennek kilencven százaléka modern csiszolású, széles karikagyűrű. Több lesz a régóta hiánycikknek számító bécsi patentgyűrűből is: százezer darabot kapnak ez országban működő boltok; gá'- öngyújtóból pedig tizenhatezret. Ez harminc százalékkal több, mint amennyit tavaly kaptak. Bővül az óraválaszték is: Svájcból és a Szovjetunióból kétszer annyit hoztak be, mint tavaly. — Mindez azt jelenti, hogy a tavalyinál lényegesen jobb lesz az ellátás a karácsonyi forgalomban. Az idén is nagyobb. Jól bizonyítja ezt, hogy országosan 28 százalékkal több áru fogyott el. mint egy évvel korábban, a annak ellenére, hogy a kaposvári bolt egy ideig ideiglenes helyen működött, itt is húsz százalékkal nőtt a forgalom. — Papírunk van, de nálunk nem kötelező a kenyér csomagolása. Ha a vevő külön kéri, akkor szívesen becsomagoljuk — mondta Lőczi Jánosáé, a csurgói ABC-áruház vezetője. A napokiban betértem az üzletbe, és a vásárolt fél kiló kenyeret csomagolva kértem. Az elárusító hölgy a kosaramba dobott két fóiíves selyempapírt — a következő szavak kíséretében: Háromszázan tanulnak az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalatnál Megkezdődött a pártoktatás a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalatnál. A közgazdasági alapismereték tanfolyamán, a boltvezetők továbbképző tanfolyamán és egyéb oktatás keretében majdnem háromszázan tanulnak. A boltvezetők kereskedelmi ismeretekből és áru i smere lekből kapnak előadásokat Ennek a tanfolyamnak a megszervezése a vállalat központjában dolgozó Kapcs-brigádhoz fűződik. Ök biztosítják az oktatáshoz az előadókat is. A szakmai tanfolyamokon és a vállalatnál szervezett politikai oktatáson túl négy dolgozót küldött a vállalat a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetemre és ugyanennyit a középiskolába. Azoknak a kereskedőknek, akik nem rendelkeznek boltve zetői képesítéssel, a kereskedelmi tanulóiskolával közösen szerveznek tanfolyamot. A fiatalok is megindították a politikai oktatást. A KISZ tanfolyamán huszonnyolcán tanulnak. A szakszervezet politikád oktatására hatvanhárman járnak. Van ilyen tanfolyam Barcson, Siófokon és Fonyódon is. Többen iratkoztak be nyelvtanfolyamra. Kaposváron húszán tanulják a németet, Barcson pedig a Dráva-híd megnyitása óta növekvő jugoszláv forgalom késztette arra a kereskedőket, hogy a magyar mellett, a horvát nyelvet is beszéljék. — Majd ön a pénztárnál becsomagolja. A belkereskedelmi rendelet szerint szeptember l-től a fővárosban és a megyeszékhelyeken kötelező a kenyér csomagolása, másutt csak január l-től. De úgy gondoljuk, ez nem jelentheti azt, hogy Csurgón így értelmezzék — elfeledkezve még az udvariasságról is. A járási székhely nagy forgalmú üzletében — ahol a .csomagoláshoz szükséges papírmennyiség adva van — a felvágott kenyeret a higiénia érdekében is csomagolni kellene. Figyelmesség és a korszerű kereskedelem kérdése csupán. Ehhez külön engedély és rendelet nem szükséges... Lopott sonka a teherautón Mintegy kétezer forint értékű húsárut akart kicsempészni munkahelyéről, a Kaposvári Húskombinátból Szi- ládi Lajos és Sziládi Mihály. A sonkát és szalumat szállító tehergépkocsit a porta ellenőrizte, és a lopást leleplezték. Társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás miatt a Kaposvári Járásbíróság Sziládi Lajost háromévi szabadságvesztésre és ötszáz forint pénzbüntetősre ítélte, Sziládi Mihály büntetése: háromévi felfüggesztett szabadságvesztés és ötszáz forint pénzbüntetés. Jelentkezzenek a károsultak! Kihasználják a jo időt Még a negyedik negyedévben is jelentős építő és javító i.. inkát végez a Somogy megyei Útépítő Vállalat. A napsütéses, hosszú ősz kedvez a tervezett munkák befejezésének. Folyamatosan- kerül átadásra a Vörös Hadsereg utcai négymillió forintos csatorna. Somogyzsitfán és Kercselige- ten elkészült a bekötő út, most pedig a somogyszili tsz ma. jorjában végeznek útalapozást. Hátráltatja viszont a munkájukat az országosan ismert cementhlány. A kétezer tonnás rendelés helyett csupán kétszáz tonnát kapott a vállalat. Ennek ellenére jó ütemben halad az útépítés. A gyáraktól sikerült kisebb meny- nyiségű cementet beszerezni, így az ötvöskónyiban és a Ferenc-telepen tervezett út is elkészülhet. Öt-hat millió forint értékű munka húzódik át a jövő évre, amit 1970 első felében fe-r jeznek majd be. Postánkból Kinek jár a kézbesítési díj ? Elek József marcali nyugdíjastól hozott levelet a posta, s bár a levélnek adott cím jogi kérdésre utal, csupán egy érthetetlen intézkedés ellen emel szót. Arról panaszkodik, hogy Marcaliban a Szőlőhegyen rendszertelen a kézbesítés, főleg a nyugdíjfizetések napján. Előfordul, hogy a kézbesítőnél elfogy a pénz, mire levélírónk portájához érkezik. Ugyanis tízezer forintnál többet nem tarthat magánál. Ilyenkor a környékbeli nyugdíjasok lemennek a postára, és személyesen veszik át nyugdíjukat. »Október 22-én — írja Elek József — szabadnapos volt a kézbesítő, így szokás szerint én mentem el a postára, ahol ki is fizették a nyugdíjamat, de levontak négy forintot kézbesítési díj címén. Csodálkoztam, de a posta dolgozója megnyugtatott, hogy augusztus elseje óta ez így szokás. Korábban, amikor házhoz hozták a nyugdíjat, egyetlen fillér sem hiányzott az ösz- szegből, semmiféle kézbesítési díjat nem vontak le. De akkor, amikor személyesen mentem érte, lefogtak négy forintot. Véleményem szerint a postának meg kellene köszönnie, hogy a címzett személyesen veszi fel a küldeményt, nem még azzal sújtani, hogy levonják a kézbesítési dijat belőle. Szeretném tudni, hogy milyen rendelet szabályozza a kézbesítési díjat, akkor, amikor szó sincs kézbesítésről?« Rendőrkézen a veszedelmes csaló Többszörösen büntetett előéletű férfit tartóztatott le a rendőrség: Szabó János (gúnyneve Tolmács Jancsi) harminchat éves, volt kaposvári (Kossuth tér 5.) lakost. Szabó János ez év júniusától az ország különböző részein sorozatos csalásokat követett el. Orosz tolmácsnak, elhárító tisztnek adta ki magát, és elromlott gépkocsija gyors megjavítására, más esetben a kocsiban maradt felöltőjére hivatkozva kisebb-nagyobb Helyreállították a leégett üzemrészt Mind a mai napig nem sikerült megállapítani, mi okozta a tüzet augusztusban a siófoki kenyérgyár süteményes üzemrészében. A tűz következtében viszont értékes berendezések rongálódtak meg, többek között az import (olasz gyártmányú) olajtüzelésű égőfejek is. A kemencék helyreállításához kőműves munkára is szükség volt. De tulajdonképpen semmi nem pusztult el teljesen, csak erősen megrongálódott a gépek egy része. Az üzemrészt, amelynek kára körülbelül 470 000 forintot tett ki, azóta helyreállítottak. A munkákat a budapesti Élelmiszeripari Berendezés- és Gépgyártó Vállalat végezte, a siófoki kenyérgyár dolgozóinak segítségével. Az üzemrész helyreállítása után ismét folyamatosan termel a süteményes üzem, s így a legkisebb fennakadás sincs a környék pékáru-ellátásában. összegeket vett föl. Kőfaragó kisiparosokat keresett föl azzal, hogy elhelyezkedik náluk és tőlük kölcsönöket is kért. Egyedülálló nőkkel tartott kapcsolatot, akik kitartották, mivel Szabó házasságot ígért nekik. A rendőrség felhívja mindazokat, akiket Szabó János az ismertetett, vagy más egyéb módszerekkel megkárosított — ha eddig ezt elmulasztották —, személyesen vagy írásban tegyenek panaszt a Nagyatádi Járási Rendőrkapitányságon. .Gyapjúsült” Az állatok gyapja tiszta állapotban csaknem 100 százalék fehérjét tartalmaz. Nincs kizárva, hogy idővel élelmiszert készítenek a gyapjúból, nemrég ugyanis felfedezték az »■aranygyapjú" ehető, rostos fehérjévé való vegyi átalakításának módját. Egyelőre az új »gyapjúsültet" még csak a laboratóriumi patkányok fogyasztják. Az orkán és a lusta diákok Milyen összefüggés lehet a fenti fogalmak között? Az amerikai kutatók szerint á legközvetlenebb. Ismeretes, hogy a viharok, az orkánok és a földrengések igen alacsony frekvenciájú mírahang-hullá- mokat keltenek, amelyek nyomasztóan hatnak az emberre. Megállapítottak, hogy ha valahol orkán dühöng vagy vulkanikus kitörés van. a környéken hirtelen magasra szökik az autóbalesetek és a diákok körében a lógások száma. Elismerés vagy dorgálás? A férj munkából hazatérve így szól a feleségéhez’ — Ma reggel olyan erős kávét főztél, hogy egész nap le sem hunytam a szemem! Mai idők Az egyik spanyol vendéglőben kizárólag a volt orosz arisztokrácia képviselőiből kerül ki a személyzet. Egyszer Fülöp herceg felkereste a vendéglőt. Amikor a titkára látta, hogy a helyiség zsúfolásig megtelt, megkérdezte a pincértől: — Akadna itt még egy hely a herceg számára? A pincér komolyan válaszolt: — Sajnos, már kopmlett a személyzetünk! Borravaló Az autótulajdonos így szól a szerelőhöz: adnék néhány forint borravalót, de csak egy százasom van. — Sebaj — válaszolja a szerelő —, akadnak, akik még ennyit sem adnak. Női dolgok — Gyönyörű ősz haja van a férjednek. — Azt is csak nekem köszönheti! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk» vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József.