Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-10 / 260. szám

MAI KOMMENTÁRUNK Ünnepségek megyeszerte november 7-én II falun túl Somogy lakossága a leg­kisebb faluban is halaiéit szívvel emlékezett a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 52. évfordulójára. E napon legtöbb vállalatnál, intézménynél értékelték a munkaversenyt, és a munká­ban kiemelkedő dolgozóknak kitüntetéseket, jutalmakat osztottak ki. Tudósítóink je­lentései híven tükrözik né­pünknek a szovjet nép iránt megnyilvánuló háláját, sze- retetét. BARCS A járás üzemeiben, intézmé­nyeiben november 6-án tartot­ták az ünnepségeket. A laka­tosüzemben az ünnepség kere­tében értékelték az ünnepi munkaverseny eredményét, s megjutalmazták a nyertes bri­gádokat. Tízen kaptak kiváló dolgozó kitüntetést. November 7-én a barcsi Hősök terén az emlékműnél a járás párt-, ta­nácsi és tömegszervezetei ko­szorúztak. November 8-án a kalinyini együttes látogatott Barcsra. A vendégeket a község vezetői és az úttörők fogadták a község határában. A program során többek között ellátogattak a fűrészüzembe is, ahol meleg fo­gadtatásban volt részük. Itt kö­szöntötte őket Süveges Sándor, a járási pártbizottság első tit­kára, és tájékoztatót tartott NAPONTA EZREK ES TÍZ­EZREK keresik fel Kaposvár élelmiszerüzleteit, s így van ez másutt is a megyeben. A vá­sárlók önkéntelenül is összeha­sonlítanak értő, kritikus szem­mel, igényességgel állapítják meg: javult-e az elmúlt évek­hez viszonyítva a választék, és az áruk minősége. Aki így szemlélődik, örömmel látja a szinte napról napra bővülő vá­lasztékot. A Somogy—Zala me­gyei Élelmiszer- és' Vegyiaru Nagykereskedelmi Vállalat ka­posvári élein íiszerfiókja igaz­gatójának, Hajdú Györgynek nem kis felelősséget jelent, hogy az ellátás zavartalansá­gát biztosítsa. Az iparvágányokon nappal és éjszaka, ünnep- és vasár­nap is érkezik — hazai gyárak­ból meg külföldről — vago­nokban a sok száz mázsányi áru a Zalka Máté utcai telep­re. Innen 11 tehergépkocsi — egy műszakban mindegyik há­rom fordulót végez — szinte szünet nélkül viszi az üzletek­nek, a vásárlóknak. ' Az idén 230 millió forint ér­tékű árut kell a fióknak átven­ni, illetve továbbítani. 9 mil­lióval többet, mint a múlt esz­tendőben. Óriási feladat még akkor is, ha ezt a munkát száz ember végzi; s noha különböző gépek könnyítik a fizikai munkát, a raktárak saúfoltságia, korsze­rűtlensége gátolja tevékenysé­güket. Mégis azt mondhatjuk, hogy olyan áruhiány, ami a fiók dolgozóinak mulasztásé miatt következett volna be, hosszú évek óta nem fordult elő. S ez az, ami elsősorban di­cséri munkájukat. — Szinte egy családdá for­rott össze a fiók közössege. So­kan — mint Mayer János áru­forgalmi vezető. Perényi Ernő, Péter József, Szabó József — 15—20 éve alapító tagként dol­goznak itt... S itt lettek kivá­ló dolgozók a már említette­ken kívül: Pócza Jánosné, Mé­száros László, Keller Lászlóné, Bognár Sandorné és sokan má­sok. De szocialista brigádjaik­ról is csak elismeréssel beszél­hetek, s ez vonatkozik a fiók minden dolgozójára. Akár éj­szaka, akár ünnepen . követeli meg a helyzet, soha senki nem vonakodik feladatának végre­hajtásától ... Magáról nem szívesen beszél Hajdú György. Peiig. hogy ennek a nagykereskedelmi vál­lalatnak egyik legfontosabb fiókjánál ilyen példás szellem uralkodik, az neki is érdeme. A pult mögött kezdte kereskedő - tanoneként. Alaposan megis­merte es megszerette ezt a szakmát, s erre igyekszik most nevelni — sikerrel — fiókja ifjú dolgozóit is. nekik a járásról. Délután a vendégek megkoszorúzták a szovjet emlékművet. Este az ünnepi gyűlésen Sós Dezső mű­velődési osztályvezető tartott megemlékezést. A kalinyini vendégek este meglátogatták a barcsi Vörös Csillag Tsz-t, ahol Losonczi Mihály elnök köszöntötte őket. CSURGÓ Kálmán Istvánnak, a buda­pesti pártszékház védelmében 1956-ban elesett iharosberényi mártír sírjának megkoszorúzá­sával kezdődött a november 7-i ünnepségsorozat. A megyei, já­rási és községi párt-, tanácsi, társadalmi és tömegszervezetek képviselőin kívül jelen voltak a budapesti XX. kerületi Kál­mán István KlSZ-szervezeté- nek képviselői is. Az ünnep napján Csurgón a Széchenyi téri bolgár hősi emlékműnél rendeztek koszorúzási ünnep­séget. A hála, a kegyelet virá­gait és koszorúit helyezték el az inkei és iharosberényi szov­jet. valamint a somogvudvar- belyi bolgár hősi emlékművön is. FONYÓD November 6-án délután a Karikás Frigyes Gimnáziumiban tartott ünnepélyen emlékeztek meg az évfordulóról. Dr. Bagó Gyulának, a járási tanács vb- elnökének megnyitója után dó, s tizenötödik éve igazgató­ja estnek az élelmiszeri! oknak. Nem elégedett meg azzal, hogy kitanulta a szakmát, s abban gyakorlatot szerzett. Elvégezte a közgazdasági technikumot, a Marxista—Leninista Esti Egyetemet és a mérlegképes könyvelői tanfolyamat is. A legnagyobb iskola pedig — ahol a legtöbbet tanulta — az a húsz esztendő, amit kezdet­ben az ifjúsági mozgalomban, majd a pártban eltöltött. S az ott tanultakat sikerrel haszno- sija munkájában, a fiók veze­tésében. — Szeretem a munkámat. Ha egy feladat ellátásáról van szó, nem ismerek időt, fáradtságot. ENNYIT MOND MAGÁ­RÓL. Beszél helyette viszont az a két vállalati kiváló-jel­vény, s mellette a Belkereske­delem kiváló dolgozója kitün­tetés, amit vállalatától, illetve a Belkereskedelmi Miniszté­riumtól kapott. S az, amit ó és a fiók minden dolgozója egyik legnagyobb elismerésnek tart. hogy a Kommunisták Magyar­országi Pártja megalakulásá­nak 50. évfordulójára indított munkaversanyben a fiók el­nyerte a kiváló címet. Hajdú György kommunista vezető, s a kommunisták vég­telen felelősséggel tartoznak a partnak, az egész társadalom­nak. Érzi ezt, és teljesíti fel­adatát Hajdú Gj'örgy fiokigaz- gató. Ilyennek ismertem meg, s ilyen emberként becsülik őt munkatársai és felettesei... Szalai László Horváth László gimnáziumi igazgató, a községi párt-vb tag­ja mondott beszédet. Utána a gimnázium énekkara, irodalmi színpada és tánccsoportja adott műsort. Másnap délelőtt a já­rás és a község vezetői meg­koszorúzták a lengyeltóti szov­jet hősi emlékművet. Ezen az ünnepségen részt vett a kali- nyini művészeti együttes is. MARCALI November 7-én délelőtt em­lékünnepséget rendeztek a já­rási székhelyen a szovjet hő­sök sírjánál. Kovács László, a Hazafias Népfront járási bi­zottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Méltatta az évforduló jelentőségét, majd a párt- és állami szervek, üze­mek és intézmények képviselői megkoszorúzták a szovjet hő­sök emlékművét. Ezután a sí­rok előtt díszmenetben vonul­tak el a honvédség és mun­kásőrség díszszakaszai. NAGYATÁD Nagyatádon a Fegyveres Erők Klubjában tartott ünnep­ségen Bartus Gyula, a járási párt-vb tagja, az Üjpesti Cér­nagyár nagyatádi telepének igazgatója mondott ünnepi be­szédet. Ezt- kultúrműsor követ­te. A járási székhely üzemei­ben és a járás gazdaságaiban, iskoláiban bensőséges megem­lékezést tartottak. A Kaposvári Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat hajtómű- felújitó részlegében a július elsején kezdett próbaüzemelés november 15-ig tart. Csíki An­tal mérnököt az eddigi tapasz­talatokról kérdeztem. — A mezőgazdasági gépek­nél alapjaiban megváltozott a javítás módja — váiaiSzolt. — Eddig háromlépcsős rendszer­ben folyt az országban ez a tevékenység A karbantartást és az apróbb javításokat a ter­melőszövetkezetek helyben megoldottak. A gépek főjaví­tását szakosított állomások vé­gezték. Mi például az Sz— 100-as és az Sz—80-as trakto­rokét. Speciálisabb részegység­javítást a Mezőgazdasági Gép= javító Tröszthöz tartozó válla­latok folytattak. Azóta ez az intézmény bővült a középszin­tű javításokat végző munkála­tokkal. A traktorokat szerkeze­ti részegységek szerint tovább­bontották. Az eredmény látha­tó már: a kormányrnűvet a Fe­jér megyei, a futóművet a za­lai. a hajtóművet a Kaposvári Gépjavító Vállalat bázisüzeme újítja fel. A kezdeményezés helyesnek bizonyult A folyamat tulaj ­A nagyatádi gimnázium orosz nyelvi szakkörének ün­nepi ülésén komszomolista fia­talok is részt vettek. Segesden, a művelődési házban megren­dezett községi ünnepségen Nagy László párttitkár mon­dott beszédet. Ebből az alka­lomból alakult meg az úttörő határőrszakasz is. amelyet Kó­nya István határőr őrnagy avatott fel, majd zászlót adott át neki. Ezt követően került sor egy új, ötven személyes óvoda, a fogászati rendelő és az egészségház avatására. A KISZ járási bizottságán Tamás Dezső járási titkár tartott ün­nepi megemlékezést, majd hat KISZ-istánák adta át a KISZ kb dicsérő oklevelét. A járási székhelyen a párt. a tanács, az üzemek és tömegszervezetek képviselői megkoszorúzták a szovjet és a bolgár hősök sír­emlékét. SIÓFOK Zászlódíszbe öltözve köszön­tötte Siófok a nagy ünnepet A város üzemeiben, termelési ta­nácskozásokon értékelték az eddig végzett munkát, és törzs­gárda-i elv ényeket, jutalmakat adtak át a dolgozóknak. A Vak Bottyán János Általános Iskola úttörői találkozót szerveztek szovjet katonákkal. Az Idegen- forgalmi Hivatal az ünnepi megemlékezést évadzáró gyű­léssel kötötte egybe. Több mint 40 000 forint jutalmat osztottak ki — a nyári idény­ben kimagaslóan jó munkát végző dolgozóknak. November 6-án délután ötszáz siófoki la- T'-os jelenlétében megkoszorúz­ták a város fe1 szabadifásakor elesett szovjet hősök emlékmű­vét. Gioy László, a városi ta­nács művelődésügyi osztályve­zetője tartott ünnepi megemlé­kezést. Este a városi tanács nagytermében rendezett nagy­gyűlésen Kocsis László, a me­gyei nárt-vb tagja, a megyei párib'^ottság propaganda és rnüve’őd"si osztályának veze­tője mondott ünnepi l>eszédet. Régen a pék kenyeret vitt a molnárnak, hogy -megmutassa, mit lehet sütni abból a liszt­ből, amit a maiamból kapott. Amákor a kenyér minőségéiről olyan sok szó esik mostanában, bizony sok vevővel együtt mondjuk, bár ma is megkós­toltatnák a malomban a dolgo­zóikkal a változó minőségű ke­nyér minden fajtáját Valahova ide vezethető visz- sza az a törekvés, amivel most találkoztunk, a Gabonafelvá- sárló és Feldolgozó Vállalat és a sütőipar tanácskozásain. zást? Az eddigi javítások so­rán egy-egy erőgép 2000—2500 üzemóra után a szakosított ál­lomásokra került főjavításra. Az összes szerkezeti egységet szétszereltük. Az egyes egysé­gek azonban különböző élet- tartamúaik, mindegyik nem igényelte volna ezt Legtöbb­ször csak a motor, mert ez a leghamarabb elhasználódó ré­sze a gépeknek. A részegységeknél egyidejű elhasználódás nincs. Ez pedig azt követeli, hogy a részegysé­geket külön javítsuk. Így ol­csóbb és gazdaságosabb a ter­melőszövetkezeteknek is. A kereslet egyelőre a vártnál ki­sebb. Ez abból adódik, hogy a mezőgazdasági üzemek nem ismerik eleggé az új javítási mód előnyeit. Pedig a felújított részegységek igazán megbízha­tóan működnek. Az ideális persze az volna, ha az 1970-es évre már előre jeleznék igé­nyeiket — mennyiségileg és tí­pus szempontjából is. így mi is időben tudnánk megfelelő alkatrészeket rendelni. A jö­vő évre 1500 felújítás elvégzé­sét terveztük. L. L, Statisztikai adatot nem ta­láltam. Hivatalosan, szerve­zetten nem jegyzik, hogy a megye falvaibái hányán és hová mentek kirándulni. Hány »Különjárat« feliratú autóbusz vitt távoli tájakra parasztembereket, s az év há­romszázhatvanöt napjából há­nyat fordítottak ilyen célra. Csupán beszélgetésekre, sze­mélyes tapasztalatokra hivat­kozhat om, mikor azt mon­dom: ha az elmúlt évekről rendelkezésre állnának ilyen összegező feljegyzések, akkor ez a számsor évről évre na­gyobb — rohamosan növekvő — értéket mutatna. De ilyen számsor nincs. Van helyette viszont más, ami talán még többet mond, többet jelent — és ezt számokban nem is le­het kifejezni. Két, nemrég hallott véle­mény juttatta mindezt eszem­be. »Vélemény« — így mond­tam, pedig, ha jól meggondo­lom. mindegyik több annál, mint amit. e szó takar. Talán inkább vallomás. Köznapi be­szélgetés során elhangzott, egyszerű szavakkal kimondott vallomás. * »öt éve minden esztendő­ben kirándulunk a szövetke­zettel valamerre. Ügy hozzá­tartozik ez lassan az életünk­höz, mint a. kanalas vagy a szénagyűjtés. Mikor először mentünk, alig tudtunk össze­könyörögni egy buszrako­mányra való embert. Ma mar annvi a jelentkező, hogy két részletben megyünk, külön­ben kiürülne a falu. Minden­kiben él az a kívánság, hogy többet lásson. Csakhogy so­káig magunk sem tudtunk erről. Meg egy-egy ilyen út, hajaj! A haragosokat össze- békíti, a jó szomszédokat még közelebb hozza egymáshoz...« »Megéltem hetven évet de a falun túlra nem jutottam. Apáról fiúra szállt, az ember vérében volt már, hogy a pa­hárítapl a felelősséget. Egyik héten a megye északi, a másik héten a déli járásait látogat­ják végig a szakemberek. Ha valahol sürgős intézkedésre van szükség, mindjárt beavat­koznak, s már a másnapi ke­nyér vagy péksütemény olyan, amilyennek lenni kell. Már a malomban Üj vonás a minőség javítá­sáért indított akcióban, hogy a sütőipari vállalat technológu­sai már a malomban elvégzik a szükséges vizsgálatokat, és csak az általuk jónak ítélt liszt kerül a kaposvári sütőüzemek­be. Ennek a hatása máris érez­hető, hiszen kevesebb a panasz a sütödékben is. A jó lisztből könnyebb jó minőségű kenye­ret sütni. Ugyancsak megálla­podtak a két vállalat szakem­bered abban is, hogy vissza - szerzik a finom-fehér kenyér becsületét. A szabványban elő­írt küteiező lisztszinnél min­den esetben világosabbat, fené- rebbet küldenek a sütőiparnak. Aki a malmokban ez ellen vét, büntetést kap érte. Aztán ha mégis kerül a sü­tőüzemek raktáraiba a szab­ványnál sötétebb színű liszt, az állandó minőség még mindig biztosítható megfelelő keverés­sel. A malmokban úgy készítik őrlésre a búzát, hogy a gabona jellemzőit — ami a sütésnél később nagyon lényeges — té­telenként megadják. Így elő­re lehet tudni, milyen keve- ' résre lesz szükség a kívánt mi­nőség eléréséhez, A forgalom is minőségmérő A- hetenként tartott ellenőr­zések során a rendszeresen te­rítékre kerülő problémák szá ma lényegesen csökkent. Meg­állapítható az is, hogy a javu- ió minőségű kenyeret egyre raszt örüljön, ha van egész­sége, ha végig tudja dolgozni az életét úgy, hogy öregségére ne nyomorultul kelljen el­pusztulnia. Apámtól sohasem hallottam, hogy de jó lenne még egyszer kezdeni. Az élei­ből nagyon is elég egy — ezt szokta mondani. Sokáig én is így gondolkodtam. De az utóbbi időben egyre jobban fáj, hogy nem lehet még egy­szer kezdeni. Most eljutottam a falun túlra, — és nagyon el­nehezül a szívem, ha arra gondolok, mennyi minden van, amit már nem lesz időm megnézni...« Nincs semmi különös ab­ban, ha egy autóbusz hajnali órákban egy faluból elindul távoli tájak, vidékek felé. Nem szenzáció, nem rendkí­vüli. Mégsem árt elgondolkod­ni az olyan vallomásokon, mint az előbbiek. Azoknak, akik a hajnali busszal távoli vidékek felé indulnak, többet jelent ez az út, mint amit ál­talában jelenteni szokott a ki­rándulás. Évszázados szokáso­kon. hagyományokon gázol keresztül a robogó autóbusz. Eddig nem látott szépségeket tedeztet fel, eddig nem ismert érzéseket csal elő olyan em­berekből. akik egy életen key resztül csak a munka, a dolog törvényeit ismerték. És még valami. »Egy-egy ilyen út a haragosokat össze- békíti. a jó szomszédoka* még köz lebb hozza ...« A közös élmény, a felfedezés öröme erős kanocs ember ér ember között.. Olyan kapocs ami megmarad akkor is, mikor az élményből, emlék lesz mikor az ünneni ruhát jsmát fel­váltig a kopottabb. hétközna­pi munkásruha. s az arcok derűjét a mindannavok elö- clölyakkanó gondja árnyékol­ja. Ügv szoktuk ezt mondani, hogy formálódik, igazibb lesz a közösségi szellem. mint a kettős ünnepek előtti napok — épp ezért három mű­szakban, szünet nélkül üze­melnek a sütödék. Jó gond a Sütőipari Vállalatnak a na­gyobb igények kielégítése, mi­vel tudják, hogy ez egyúttal a minőség egyik leghitelesebb mércéje is. A reggeli körút alkalmával arról győződhettek meg a sü­tőipar és a gabonafelvásárló szakemberei, hogy a korábbi­nál jóval finomabb minden pékáru. A sütés után közvetle­nül és a száradási idő után is: a szabványnak megfelelő mi­nőségű volt a kenyér. Sajnos ugyanaz a kenyér a boltokban a még mindig nem kielégítő szállítási és tárolási körülmé­nyek miatt már jóval gyen­gébb minőségben kerül a vevő elé. És a vidék Az ellenőrző körút során a vidéki sütőüzemeket és bolto­kat is megnéztek a szakembe­rek. A Gabonafelvásárló- és Feldolgozó Vállalat minőségel­lenőrző osztályának vezetője. Magyar Frigyes szerint a me­gye területén kapható kenyér és péksütemény egyre jobban megközelíti azt a minőségét, amit a vásárló igényel. Vidé­ken kisebb mértékű ugyan a javulás, de mégis jobb minősé­gű az áru, mint Kaposváron. Bursics József, a Sütőipari Vállalat termelési osztályveze­tője így foglalta össze vélemé­nyét: — Még nem vagyunk elége­dettek — a javuló minőség el­lenére sem. Ha a sütési körül­ményeken javítani tudunk, ak­kor még a mostaninál is jobb kenyerei adhatunk a vásárlók­nak. Természetesen továbbra is szükség van a Gabonafelva- sárló Vállalat igyekezetére is. Nagy József A termelőszövetkezetek érdekében HajtómOfelújítás is folyik a Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalatnál dánképpen több éves már. Mi tette szükségessé ezt a váltó­V. M. A johh kenyérért Rendszeressé vált a sütőüze- i jobban igénylik az embereik, mek ellenőrzése, s ezen mind- A foszlósbélü, vékony, piros­két vállalat képviselői részi [ barna héjú pékáruból többet vesznek. Ily módon nem lehet vásárolnak városon és falun, a másik fél távolletében másra Nagyobb felfutás esetén SOMOGYI néplap Hétfő, 1969. november HL

Next

/
Oldalképek
Tartalom