Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-07 / 259. szám
Sportvezetők kitüntetése November 1-4b9 a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe alkalmából országszerte kitüntetéseket osztottak ki a munkában élen járó sportvezetők között. Somogybán a Sport Érdemérem ezüst fokozatát kap**: Dr. Kassai János, a Somogy megyei Tanács vb-tit- kára. A kitüntetést Egri Gyula elvtárs nyújtotta át Budapesten dr. Kassai Jánosnak. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitntetést kapott Zöllei István íNay/ba^om'. Karancz László (Nemesvid), Bankó Béla (Barcs), Kiss Ferenc (Siófok), Lévai József (Kaposvár). A Testnevelés és Sport Érdemes Dolgója lett: Németh Lajos (Kadarkút), Belányi Ferenc (Babó- csa), Halmost László (Kaposvár), Zákányi Kálmán (Fonyód), Palotai Károly (Somogyszob), Boros Béla (Csurgó), Kamarell Károly (Za- márdi), Matuszka József né (Kaposvár) . A kiváló és érdemes dolgozó Jelvényeket tegnap délelőtt bensőséges ünnepség keretében Vermes Imre, az MTS Somogy megyei tanácsának elnöke nyújtotta át a ki- 1 tüntetetteknek. SPORTMŰSOR NOVEMBER 7., PÉNTEK Atlétika: Háztömb körüli futóverseny november 7-e tiszteletére a Fonyódi JTS rendezésében. Fonyód, 9.30 ó. Mezei futóbajnokság november 7-e tiszteletére a Marcali JTS rendezésében. Gombai pálya, 9 ó. Asztalitenisz: November 7. Kupa ünnepi verseny a Kaposvári VTS rendezésében. Kaposvár, Berzsenyi Dániel általános Iskola, 9 ó. Üszás: * November 7, Kupa meghívásos úszóverseny. Kaposvár, fedett uszoda, 9 ó. Cselgáncs: Országos vidéki serdülő cselgáncsbajnokság a Somogy megyei Cselgáncs Szakszövetség rendezésében. Kaposvár, Dózsa sportcsarnok, 9 ó. Kézilabda: November 7. Kupa kézilabda- torna férficsapatok részvételével. Fonyód, 14 ó. Pakk; November 7-e tiszteletére rendezett ünnepi sakkvillámtoma a Fonyódi Járási Sakkszövetség rendezésében. Balatonfenyves, 9 ó. Röplabda; November 7. villám torna. Marcali, tűzoltópálya, 10 ó. Kosárlabda: Megyei bajnokság: Nagybajom— MarcaU, Kaposvár, ^Táncsics Gimnázium, 10 ó. NOVEMBER *., SZOMBAT labdarúgás: NB n: K. Táncsics SE—Pécsi VSK, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 13.30 6 (Palota). Szekszárdi Dózsa—Kaposvári Kinizsi, Szekszárd, 13.30 ó (Berta). MÁV DAC—Siófoki Bányász. Győr, 13.30 (Wottava). NB ni: Kaposvári Vasas—Dombóvári Szövetkezet, Kaposvár, Vasas-pálya, 13.30 ó (Szloboda). Sárbogárdi Volán—Barcsi SC, Sárbo- gárd. 13.30 ó (Sümegi). Lábodi MEDOSZ—Ba1a,\Lábod. 13.30 ó (Lukács), Zalaszentgrót—Marcali VM, Zalaszentgrót, 13.30 (Döbren- tei). ;Megyei balnokság, I. osztály: Lengyeltóti—Homoksrenfgvörgy, Lengyeltóti, 13.30 ó (Horváth n. L.). Kaposvári Vasutas—Balatonboglár. Kaposvár. Cseri pá^va. 10.30 ó (Sze- recz). N. Somogyi BSE—Csurgó. Níagvatád, 13.30 rvaida). M. Latinka—Kaposvári Vörös Lobogó, Marcali, 13.30 6 (Zalából). Zamárdi— 'T'ab. Zamárdi. 13.30 (Pesti). Kadarkút—Nnpvatádi Konzerv, Kadarkút. 13 30 ó (Varias). Somogy- tamóca—K^nolv, Somogvtamóca ^3.30 (Németh V.). Fonvód—Ka^o*- vári Balatonboglár, 13.30 '«7Ö11ŐSÍ1. n. osztálv: Kutas—'Tapsony, Kutas. 13.30 ó (Bíró). 9 „Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója“ A Testnevelés és Sport Kiváló mint sportvezető a siófoki sport Október 30-tól íovember 20-ig EZERFÉLE KÖNYVET 10 % ENGEDMÉNNYEL 4RUS1TUNK! Most egészítse ki könyvtárát! Kérjük jegyezze meg címünket: Szövetkezeti könyv- izolgálat, Kaposvár, Tanáosház u. 11. (89407) Dolgozója kitüntető jelvényt kapta Kiss Ferenc, a Siófoki Bányász labdarúgó szakosztályának intézője. A siófokiak népszerű Feri bácsija éppen negyven esztendeje tevékenykedik fáradhatatlanul felvirágoztatásáért. Vermes Imre, az MTS Somogy megyei tanácsának elnöke nyújtja át a kitüntető jelvényt a siófoki sportvezetőnek. Sok kérdést tisztázhat a 28. labdarúgó forduló NOVEMBER PÉNTEK Októberi Szocialista Forradalom Milyen lesz az időjárás ? A várható Időjárás ma estis: kevés felhő, csapadék nem lesz. Napközben kissé megélénkülő és délkeletire, délire forduló szék A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma í—11 fok között lesz. Ünnepe November 8-án az NB n bajnokságban a 28. bajnoki forduló mérkőzéseit játsszák a csapatok. Három héttel a befejezés előtt még sok a tisztázatlan kérdés a labda- rúgás-harmadik vonalában. Sajnos, a somogyi együttesek abban a mezőnyben tanyáznak, ahol a tét a kiesés elkerülése. A K. KINIZSI most már viszonylag biztonságban érzi magát. Hogyisne, hiszen a csapat 27 pontos! Az é’elmezésieknél azonban jól emlékeznek arra a bajnoki évre, amikor 27 ponttal — egy héttel a bajnokság befejezése előtt — még a 10. helyen állt a K. Kinizsi, s a végén kiesett. Ügy mondják a szakevezetők a Kinizsi házatáián, hogy még egy pont kell, s akkor megszűnnek a kiesési gondok. A Kinizsi-snn'kolók. látva a csapat javuló játékát, bizakodással bocsátiák útjára a Kinizsi együttesét Szekszárdra. Igaz ugyan, hogy az Sz. Dózsa — különösen odahaza — nagy feladatok megoldására is kénes. Ámde éopen az utóbbi Időben bizonyította a Kinizsi, hogy ő nem különben. Ha az ételmezésiek ereiéből Pécsen az Ércbányász elértében futotta eev döntetlenre, okkor nem lehetetlen, hogv Szek- szárdon is szerez egy pontot a Kinizsi együttese. A K. TÁNCSICS SB helyzete e pillanatban nehezebb, mint a Kinizsié. Könnyíthet viszont dolgán a csapat, ha szombaton a Táncsics legénysége legyőzi a PVSK-t. Amolyan kiesési rangadó ez. A két szebb napoka* ’átott csapat most egyaránt a kiesés elkerüléséért harcol. A hazai nálva kétségkívül a kaposvári e"vüttes mellett szól. Kérdés azonban. hogy a menetközben! átszervezést mennyire sínvli meg a Táncsics. amelyben szombaton újabb 1ái-ékosok mutatkoznak be. A vezetők különösen »a 7.TK balszámy- ‘ó’« — Kocsistól és Kaitártól — várta, bogy gólerősebb legyen_ a ‘ámadósor. Biztos, hogv óriási becsvággyal küzd maid a Táncsics. Váradi La- *rv. ed-ő sem titkolta, hogv a PVSK elleni két nontot betervezték a csapatnál. A papírforma is a kaposvári együttes győzelmét ígéri, ámbár a PVSK az utóbbi esztendőkben elég sok keserűséget szerzett a kaposvári csapatoknak. A SIÓFOKI BÁNYÁSZ együttese a somogyiak közül a legnehezebb helyzetben van. E pillanatban kieső helyen tanyázik a Bányász. Ahhoz, hogy onnan előbbre lépjen, most már bravúrra, sőt bravúrsorozatra lenne szükség. Többek között olyan mérkőzésen kéne pontot szereznie a Siófoknak, mint a most soron következő MÁV DAC elleni. Ráadásul a mérkőzés Győrben lesz. A papírforma szerint ezen a találkozón a Siófoknak nincs esélye, bár a győri csapat éppen a múlt vasárnap Somogybán veszítette el pontelőnyét ellenfelével, a Sava- riával szemben. — KlSZ-órdeméremmel tüntették ki Pintér Józsefet, a Csurgói Járási KlSZ-bizott- ság titkárát és Horváth Andrást, a kutasi KlSZ-alapszer- vezet titkárát november 7-e alkalmából. Aranytkoszorús KISZ-jelvényt kapott Lengyel Zoltán, a megyei KISZ-bi- zottság munkatársa, Pécsi László nemesvidi, Horváth Margit öreglaki, Horváth János bolhói és Gaál Lajos siófoki KISZ-titkár. A KISZ központi' bizottságának dicsérő oklevelével Balajcza Jánost, a megyei pártbizottság munkatársát, , Zeleznik Sándort, az Állami Építőipari Vállalat igazgatóját, Hiffner Ferencet, az ifjúgárda megyei parancsnokát és Fehér Gyulát, a Kaposvári Asztalosipari Ktsz KISZ-titkárát tüntették ki. — Ünnepi est Csökölyben. November 7-én ünnepi estet rendeznek Csökölyben. Híz alkalommal adja át a Kaposvári Villamossági Gyár a község általános ’Skodájának ajándékozott televíziót. A gyár a nagyképemyős készülékhez antennát is ad, és a felszerelést, valamint a beállítást is elvégzi. Az átadáson részt vesznek a gyár vezetői, párt- és szakszervezet, valamint a KISZ képviselői, és ott lesz a gyár irodaim’ színpada is. — Kommunista szombatot tartottak testvérvárosunkban, Kalinyinban. A területi székhely lakói ásót és kapát fogtak, és az utcákon, tereken több mint százhúszezer facsemetét és díszbokrot ültettek el — Az Októberi Forradalom tiszteletére a csokonyavison- tai Vegyesipari Ktsz1 dolgozói elvállalták, hogy határidő előtt elkészítik a fürdő új medencéjének falazását A munkát tegnap befejezték, és a másfél millió forint költséggel épülő strandmedence tavasszal a vendégek rendelkezésére áll. — Villany Gánnapusztán. A Böhönyei Állami Gazdaság gánnapusztai telepén november 7-én kievulladt a nemrégiben bevezetett villany. — Lapunk munkatársának elismerése. Grábner Gyula, a Somogyi Néplap fotóriportere november 7-e alkalmából a Magyar Honvédelmi Szövetség Kiváló Munkáért érem ezüst fokozatát kapta, — Baráti látogatás a nagyatádi nyomdában. Szerdán Nagyatádra látogatott dr. Ko- zári István, a KPM közúti főigazgatója. Megtekintette a nyomdát, ahol 25 évvel ezelőtt dolgozott Hosszasan elbeszélgetett régi munkatársaival mim ka- és életkörülményeikről, valamint a nyomda fejlődéséről. Ezt követően a községet érintő útügyi fejlesztési tervekről tárgyalt. — Lakások Barcson, Tabon és Siófokon. Az OTP megyei Igazgatósága Barcson ötvenhat, Tabon tizenkettő, Siófokon hatvanhat lakás építését kezdte meg. A százharmincnégy lakás építési költsége harmincmillió forint A lakások jövőre már beköltözhe- tőek. MA 25 ÉVE, 1944. november 7-én halt Szenes Hanna költőnő, partizán, Szenes Béla író lánya. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. *Érettségije után a fasizmus elöl emigrációba kényszerült, önként jelentkezett az angol hadsereg soraiba. Hadnagyi rendfokozatot ért el, s mint ejtőernyős tisztet Jugoszlávián keresztül a partizánokkal együtt légi úton Magyarországra Küldték harci feladatok megoldására. Az ejtőernyővel ledobott partizánlányt a fasiszta hatóságok elfogták, és a Margit körúti fegy- házban kivégezték. Életrajzát 1947-ben a Szivárvány cimfl képeslap közölte először. Naplója Szenes Hanna küldetése és halála címen jelent meg 134«- ban, Budapesten. — Kiváló pénzügyi dolgoz*. Tábori Ottó, az OTP Somogy megyei Igazgatóságának főelőadója húszéves pénzügyi munkája elismeréseként kiváló pénzügyi dolgozó kitüntetésben részesült. — A nyugdíjasokat ünnepelték tegnap a MÉK kaposvári kirendeltségén. Bogó László, a MÉSZÖV elnöke éa Küher János, a MÉK igazgatója köszöntötte az idős embereket, a vállalat egykor! dolgozóik Az ünnepi beszéd után adták át az emléklapokat Az idős embereket megvendégelték, és ajándékokká) lepték meg a MÉK dolgozóé. — A Siófok! Kórházban október 28-án tartott véradáson a Söripari Vállalat, a Halértekesltfl Vállalat és az A FESZ dolgozó« bizonyították segítőkészségjlket a rászorulóknak. Összesen 6,5 liter vért adtak. A kórház betegei é* dolgozol ezért hálás kószönetükat fejezik ki, — Értesítjük vásárlóinkat, hogy Kaposvár, Berzsenyi utca 21-es számú telepünkön újra kapható összerakható garázs OTP hitellevélre (kózületeknek Is), poliészter, színes hullámleme* tekercsben és táblában, bükk- és tölgyparketta, hajópadló, vb-ge- renda és béléstest. TÜZÉP Vállalat. (89211) — A Somogy megyei ingatlankezelő Vállalat értesíti bérlőit, hogy november 7-én és á-án központi fűtés, viz- és villanyszerelői ügyeletét tart az ENY-1 kazánházban. Telefon: 13-171. ncv. (9381) — értesítjük a lakosságot, hogy november 9-én Siófokon országos állat- és kirakodóvásár lesz. <934© A Kaposvári Cukorgyár azonnali belépéssel felvesz férfi és női dolgoztat Kereseti lehetőség munkahelytől függően: női dolgozóknak 1400 Ft-tói 1700 Ft-ig, férfi dolgozóknak 2000 Ft-tól 3000 Ft-ig. Ideiglenes dolgozóinknak üzem után a kéthetenkénti szabad szombatot utólag adjuk ki. Dolgozóinknak utazási költséghozzájárulást, munkaruhát, szállást és kedvezményes üzemi étkezést -N . »sítunk ntkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. MAGYAR CUKORIPAR KAPOSVÁRI CUKORGYÁRA (9377) GY ASZ JELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, Dombai Kálmán cipész 63 éves korában elhunyt. Temetése 10-én, hétfőn 15 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (89413) • • * Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesn^é^k. testvérünk, leányom, Fülöp Já- nosné 47 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 9-én, vasárnap du. 3 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (89421) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mlndaz^kTVhV rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak, iskolatársaknak, ismerősöknek, akik gyermekünk, Miklós Zoltán temetésén részt vettek és fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szülei. (89426) Olajkályha eladó. Érdeklődni vasárnap du. 3-ig lehet Kaposváron, Körtönye-hegy 19. Péter Jánosnénál. (89317) Kaposváron a Kisfaludy utca 79-es számú háromszobás, összkomfortos ház beköltözhetően eladó. (89338) AD/b-VÉTEL II Siófokon — a kenyérgyárral szemben — pince, présház 200 n-öl szőlővel, valamint 400 n-öl szántó eladó. Érdeklődni lehet Berta Lajosnál, Siófok, Bajcsy-Zsi- linszky u. 58. (34000) 30-35 cm-nél hoszszabb emberi hajat vásárol — dekánként 7- 30 Ft-ért a Magyar filmgyártó vállalat anyaggazdálkodási osztálya. Budapest, XIV., Lumumba u. 174. Atvevőhely: MAFILM központi anyagraktára, a fent közölt címen. (3497) Íróasztal, nagy, 8 fiókos, eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 4. (1251) Beköltözhető, két és fél vagy háromszobás központi vagy gázfűtéses társasházrészt vennék. Címeket »Készpénz-« jeligére. 89339 számra a hirdetőbe kérek, (89ó39) Rózsák, díszcserjék, díszfák, örökzöldek, különböző virághagy- mák. Kérjen díjtalan árjegyzéket! Tóth József, Budapest ül., Márton u. 30. Csillaghegy ______________ S iófokon, a Zrínyi Miklós u. 36. szám alatt 100 n-öles telek eladó. Érdeklődni ugyanott.________(88552) V örös ciklopkő 3 m3 1100 Ft-ért eladó. Kaposvár, Labor falvi R. a ,7. Érdeklőd-.s ’7 óra után. (1247) Kaposváron, a Kanizsai u. 11. alatt há- romszobás, két konyhából, két spájzból, fürdőszobából álló ház beköltözhetően, 250 n- öl kerttel (két részben is) e^dó. Érdek1 ődés: ugyanott mindennap. (1245) Barna bőrkabát 1214 éves gyermek részére és egy bontásból származó borításos te- leajtó eladó. Érdeklődni' egész nap. Kaposvár, Streith M. u. 4L (89340) Gyékényesen a vasútállomás mellett 3 szobás (+ fürdőszoba, mellékhelyiségekkel, garázzsal 500 n-öl területen) villaszerű családi ház megélhetést nyújtó mellék foglalkozásként kereseti lehetőséggel, azonnal beköltözhetően eladó. Ugyanott 407-es Moszkvics gépkocsi is eladó Ar — megegyezés szerint. Horváth. Mozis. (89334) AUTÓ —MOTOR Eladó új típusú Wartburg de Luxe gépkocsi. Nagybajom, Cukrászda. (89330) Bejárónőt négyórás délelőtti munkára felveszek. Kaposvár, Rlppl-Rónai u. 21. Kaposvári egyszobás luxus öröklakásom elcserélném Fonyódon a központban hasonló lakásra vagy kisebb házra. Cím: Ferity János, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 24. (7205) Pécsi háromszobás összkomfortos lakásomat elcserélnem Ba laton melléki hasonlóra. Ajánlatokat »Déli part előnyben-*« jeligére a pécsi Sallai úti hirdetőbe kérek. (100909) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Magyar Pamutipar (Budapest, IVM Újpest, Erkel utca 33.) fölyesz női dolgozókat 15 éves kortól szövő vagy fonó beta- nulónak, 18 éves kortól betanított gépi dolgozóknak. Lányok részére megfelelő szállást biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy levélben a vállalat felvételi irodájában. (3465) Az AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat siófoki autószerviz üzeme löivétclre keres jól képzett gépkocsi villamossági szerelőt, gépkocsi karosszérialakatost, gyakorlattal rendelkező gépkocsiszerelőket. Minden második szombat szabad. (89204) TRAKTOROSOKAT azonnal fölvesz a uikei Rákóczi Tsz. Száhást, napi egj'szeri meleg étkezést biztosítunk. Bérezés megegyezés szerint. (9355) Allapdó munkára, azonnali belépéssel férfi munkásokat vesz föl a Szeszipari Országos Vállalat (Barcs) bclcsapusztai szeszgyára. (80298) Anyagtelepi segédmunkásokat 8 Ft-os órabérrel, valamint nyugdíjasokat könnyebb munkára és éjjeliőrnek felveszünk. Somogy megyei Tanácsi Építőipari vállalat, Kaposvár, Május L u. 52. sz. (9159) A Somogy megyei Tanács Gyermek Tüdőgyógyintézete fölvételt hirdet ápolónői állásra. Jelentkezhetnek mindazok az érettségizett, ill. nyolc ált. iskolát végzett fiatal nők, akik hivatást éreznek az egészségügyi munkához. Jelentkezni lehet: Mosdóson, a gyógyintézet személyzeti felelősénél. (9385) A Kaposvári Nagymalom azonnali belépésre fiatal férfi munkaerőket keres gabonakirakó és Üsztzsá- koló munkakörbe. (97838) Jó kereseti lehetőséggel felveszünk kőműveseket, segédmunkásokat, valamint belső villanyszerelő, fűtésszerelő, festő, tetőfedőszigetelő, műköves, burkoló, asztalos szakmunkásokat. Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Kaposvár, Május L u. 52. (33996) Gyakorlattal rendelkező autószerelőket azonnal felveszünk. Jelentkezés : Műszaki Erdészet, Kaposvár, Cseri út 14. (89308) A KŐOLAJVEZETÉK VALLALAT (Siófoki, felvesz gyakorlattal rendelkező személy- és tehergépkocsi-vezetőket. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán; Siófok, Tanácsház u. 7., II. emelet. (935 ;) A Bőripari Ktsz cipész szakmunkásokat és női segédmunkásokat betanított munkára azonnali belépéssel fölvesz. Jelentkezés a Bőripari Ktsz irodájában: Széch - nyi tér 7. sz. alatt. (1252) ÉPÍTÉS VEZETŐT keres a tap- sonyi «•Kákóczi*- Tenneloszöve.kezet. Jelentkezés a tsz-elnöknél. Fi zetés megegyezés szerint. (9392) Felveszünk 16 évet oetöitö. , vagy 1970. március 31-ig bc.ölíö lányokat és asszonyokat szövő tanulónak. A betanulási időre havi 1000 Ft-ot fizetünk, és terítésmen- tesen szállást biztosítunk. Betanulási idő 3 hónap. Kereseti lehetőség a betanulás után 2800 Ft-ig. Jelentkezni lehet: levélben vagy személyesen a Gyapjúmosó- és Szövőgyár munkaügyi osztáyán. Budapest, XIII., Rajk Lás z ó u. 70-74. (3824) Közgazdasági technikumi ere í- ségivel rendelkező, adminisztrációban és könyvelésben jártas munkaerőt kereskedelmi vállalat felvesz. Ajánlatokat: 89303. számra a hirdetőbe. (89303) Kereskedelmi vállalat szállítási szakvizsgával és gyakorlatai rendelkező munkavállalót keres szállítási előadói munkakör ellátására. A' jelentkezést az eddigi tevékenység részletezésével küldjék a 89311. ssiámra a kaposvári Magyar Hirdető címére! (89314) Kőműves és villanyszerelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat, gépkocsi-rakodókat és éjjeliőrt felveszünk. Kaposvári ÁFÉSZ ipari osztálya, Kaposvár, luá^i N. Antal u. 9. (9384) Mezőgazdasági gépek javításában nagy gyakorlattal rendelkező Diesel-szerelőt és egy lakatost, aki x mezőgazdasági munkagépek javításában jártas és hegesztővizsgával rendelkezik, "ölvesz a bárdudvarnok! Munká :ő Tsz. Bérezés megegyezés szerint, plusz illetményföld. Jelentkezni a <sz vezetőségénél, illetve a gépműhely vezetőjénél. (89267) A Budapesti Fűszer- és Édesség- nagyke-eskedelmi Vállalat felvesz férfi fizikai dolgozókat íak^ári és zállftmán 'kísérői munkakörbe. Jó kereseti lehetőség, te,Jesitmény- bér. Anyagm ózható lif+kezei^ket órabérben fizetünk. Munkásszállás van. K-dv^ménycs üzemi étkeztetést biztosítunk. Szabad szombat. Utazási kedvezményt adu^k. 'el-ntkez^s: fülért. Bp. VII., Dohánv u. 40. Munkaügy. (Szombat kivételével minden nap.) SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1969. november X